Kisalföld, 1965. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-01 / 77. szám

1865. április 1., csütörtök A nagy ünnephez méltóan hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére megyénk minden sportköre a nagy ünnep­hez méltóan kívánja színessé, emlékezetessé tenni az április 4-i sportműsort. A felszabadulással bekövetke­zett társadalmi változások tették lehetővé, hogy sportmozgalmunk az egész dolgozó nép egészségé­nek megvédését és megőrzését szolgálja. Két évtizede indult meg hazánk sportja azon e fel­felé vezető úton, amelyen az egész világ elismerését kivívta. Sportkörök vezetői, Versenyzői erkölcsi kötelességüknek tartot­ták, hogy felszabadulásunk ün­­nepén tudásukhoz mérten leró­ják hálájukat azok előtt, akik életük feláldozásával tették lehe­tővé, hogy szabad emberként a szocializmust építő ország spor­tolóivá válhattak. Az ünnepi műsort hosszú hetek előkészítő munkája előzte meg. A rendszeres bajnoki események mellett Győrött több sportágban országos szintű versenyek meg­rendezésére került sor. A LEGNAGYOBB tömegeket Győr belterületén 3-án rendezen­dő felszabadulási váltóverseny mozgatja meg. A megyei Testne­velési és Sportszövetség a ver­senyt hagyománnyá­­ kívánja tenni, ezért a megye és Győr város vezető szervei minden kor­csoportban örökös vándordíjakat ajánlottak fel. Az előzetes neve­zések alapján nyolcvan csapat 800 fővel vesz részt a felszabadu­lási emlékversenyen. A felnőtt férfi és ifjúsági váltók útvonala a Tanácsköztársaság útja, Mun­kácsy út, Fürst Sándor utca, Ka­zinczy utca és a Lenin úton ke­resztül érkezik a Vörös Csillag Szálló előtti térre a célba. A má­sodik útvonal rövidebb, ezt a nők és a serdülő leányok futják. Aradi vértanúk útja, Kazinczy utca, Lenin út és a cél úgyszin­tén a Vörös Csillag Szálló előtt. A verseny végén minden részt­vevő egy csokor virágot helyez el a szovjet hősök emlékművé­­nél a A­vr­iaemeikEQi sporteseménye a tőrvívó verseny amelyet az Országos Vívószövet­­ség válogató versenynek minősí­tett, és így várható az egész ma­gyar tőrvívó élmezőny indulása Külön ki kell emelni és csak az elismerés hangján lehet szólni az országos úszóversenyről. A ne­hézségek ellenére, a Víz- és Csa­tornaművek segítségével a város uszodában rendezheti e nagysza­­bású versenyt, a megyei szövet­ség. Távoli városok úszói jelen­tették be részvételüket, és így az úszósport Győri híveinek alkal­muk lesz látni Szeged, Szolnok Eger legjobb úszóit. A délelőtti műsort színesíti a MAVDAC—Ganz-MÁVAG NB I/B csapatainak találkozója, és dél­után kerül sor a Győri ETO—Fe­rencváros labdarúgóinak nagy érdeklődéssel várt összecsapá­sára. HÉTFŐN mintegy záróakkord­ként rendezik a Kisfaludy Szín­házban az ünnepi dísztornát. Győr város legjobb sportolói mel­lett az óvodások, általános isko­lások, sportiskolások és közép­­iskolások mutatják be testneve­lésben és sportbeli felkészültsé­güket, önálló műsorszámok kere­tében. A bemutató csoportok nagy szorgalommal készülnek a bemutatóra. Az ünnepi dísztorna fénypontját Makrai Katalin olim­piai ezüstérmes, többszörös ma­gyar bajnok tornásznő, a Lelkes házaspár és Cser Győző olimpi­kon tornászok részvétele jelenti. Nagyszerű élményt fog jelenteni az Egyesített Tisztiiskola magyar be­­­nők gálacsapatának a bemu­tatója. SOPRONBAN szombaton, 3-án délután motoros, zászlós felvo­­nulással kezdődik az ünnepi sportműsor, ezt az emlékstaféta követi, majd az úttörők ház­tömb körüli Kilián kerékpáros emlékversenyére kerül sor. Szombaton délután lesz a kézi­labda felszabadulási kupa tor­nája is. Április 4-én teke, asztali­tenisz és autó ügyességi számok szerepelnek a műsoron. Április 4-én rajt Győr város labdarúgó-bajnokságában Tíz csapat nevezett Győr vá­ros labdarúgó-bajnokságára. Ezek közül hét önálló egyesület küzd a bajnoki címért, három maga­sabb osztályban játszó egyesület pedig tartalékcsapatát szerepel­teti ebben az osztályban. A baj­nokság április 4-én kezdődik, és a mérkőzéseket az alábbi sorso­lás szerint játsszák: Április 4.: ÉPFU—Pinnyéd, Elektromos II.—Öntöde, Célgép- Postás II., MEDOSZ II.—Gardé­nia, Pamutszövő—Richards. Április 11.: Pinnyéd—Richards, Gardénia—Pamutszövő, MEDOSZ II.—Célgép, Öntöde—Postás II., ÉPFU—Elektromos II. Április 18.: Elektromos II.— Pinnyéd, Postás II.—ÉPFU, MEDOSZ H.—öntöde, Célgép— Pamutszövő, Richards—Gardénia. Április 25.: Gardénia—Pinnyéd, Richards—Célgép, Öntöde—Pa­mutszövő, ÉPFU—MEDOSZ n., Elektromos n.—Postás n. Május 2.: Postás n.—Pinnyéd, MEDOSZ II.—Elektromos EL, Pa­­mutszövő—EPFU, Richards—Ön­töde, Gardénia—Célgép. Május 9.: Célgép—Pinnyéd, Ön­töde—Gardénia, EPFU—Richards, Elektromos II.—Pamutszövő, Pos­tás TI.—MEDOSZ H. Május 16.: MEDOSZ II.— Pin­­nyéd, Pamutszövő—Postás TI., Richards—Elektromos H., Gardé­nia—EPFU, öntöde—Célgép.. Május 23.: Pinnyéd—öntöde, Célgép—EPFU, Elektromos II.— Gardénia, Postás II.—Richards, médosz II.—pamutszövő. Május 30.: Pamutszövő—Pin­­­nyéd, Richards—MEDOSZ II., Postás II.—Gardénia, Célgép-Elektromos n., öntöde—ÉPFU. SOPRONI TEXTILES CLUB­BP. Állatorvosok 75:48 (29:26) NB II-es férfi mérkőzés. Változatlanul tartja kitűnő for­máját az STC fiatal gárdája. A textilesek végig kezükben tar­tották a játék irányítását, és gyors indításokkal, biztos ko­sárra dobásaikkal megérdemel­ten győztek. Az STC legjobb kosárdobói: Eperjessy 20, Varga S. 17, Palaczk 16, Szlávik 15. SOPRONI POSTÁS—TATA­BÁNYAI BÁNYÁSZ 59:47 (21:17) NB I-es női mérkőzés. A postások különösen a má­sodik félidőben nyújtottak jó játékot. Legjobb kosárdobók: Bakk 30, Weiszné 15 és Ma­te­tics 7. KISALFÖLD A tömegsport a győri járás sportéletének központjában A győri járás a megye központi járása. Területéről a legtöbb ipari dolgozó a győri gyárakban végzi min­dennapi munkáját, s közü­lük mindazok, akik erőtelje­sebben érdeklődnek a sport iránt, a győri egyesületekben keresik az alkalmat a rend­szeres sportolásra. Akad a járás lakói közül szép számmal minőségi spor­toló is. Csak néhány nevet említünk: Tóth, a Vasas ETO kapusa, Fajkusz, a MÁVDAC játékosa, Egyházi, a Gy. Dó­zsa hátvédje, Kiss Hilda, So­mogyi Éva a Gy. Textiles, Szűcs Erzsébet, Drozdik Il­dikó, Frank Erzsébet a Győ­ri ETO kézilabdázói. Ez azonban megközelítően sem teljes felsorolás, hiszen az említett egyesületekben és a többi győri egyesületben is találunk még számtalan olyan fiatalt, aki a járás va­lamelyik községéből jár be a megyeszékhelyre dolgozni és sportolni. Éppen ezért cseppet sem csodálkozunk rajta, ha a já­rás felelős sportvezetői, a já­rási TS elnöksége legfőbb feladatának a tömegsport további terebélyesítését, a körzeti bajnokságok lebonyo­lítását tartják legfőbb fel­adatuknak. Az elnökség, mely havonta rendszeresen összeül, minden alkalommal megtárgyalja a tömegsport időszerű feladatait, s ennek érdekében mind a KISZ-szel, mind az MHS-sel együttmű­ködési programot is dolgo­zott ki. Téli sportákiád, április 4-i hálastaféta, nyúli emléktúra, május 1-i sportrendezvények, nyári sportákiádversenyek szerepelnek az első félévi programban. A legutóbbi elnökségi ülés külön foglalkozott a Kilián­­versenyekkel, s elhatározta, hogy a járás legnagyobb ter­melőszövetkezetei és szak­­szervezeti sportköreiben a megyei kiírás alapján meg kell rendezni a Kilián-verse­­nyeket. Kajárpéc, Tét, Gy­őr­szemere, Nyúl, Nagybajcs, Pér, Ménfőcsanak és Táp­­szentmiklós azok a helyek, ahol több sportágban képe­sek versenyeket rendezni. Nem töltötték el tétlenül a telet sem a győri járásban. Az előzetes tervek szerint négy helyen rendeztek sport­akadémiai előadásokat, Té­ten pedig egy labdarúgó-sza­­bálymagyarázó sorozatot is tartottak. Ez utóbbi m­ár a járási TS által szervezett bajnokságok előkészítőjeként könyvelhe­tő el. A győri járásban lab­darúgó, sakkcsapat és az idén első ízben kisgolyós te­kebajnokságot rendeznek. Azokban a sportágakban, ahol szakszövetség működik, de kevés a csapat, asztalite­niszben, kézilabdában és kis­pályás labdarúgásban villámtornákat rendeznek. Terveznek talál­kozókat a szomszéd járások sportolóival, elsősorban Ko­márom és Kapuvár környé­kének válogatottjaival lab­darúgásban, sakkban és ké­zilabdában. A labdarúgó-bajnokságra az idén rekord nevezés volt: 46 csapat jelentkezett, 11 csa­pat pedig a Magyar Népköz­társasági Kupára is beadta nevezését A 46 csapatot ösz­­szesen hat csoportba osztot­ták. A járási bajnokság első osztályában 12, a másodosz­tályban két csoportban 8—8 csapat szerepel, a három cso-­­portban szervezett körzeti bajnokságon 6—6 csapat vesz részt. Érdekes, hogy bár a me­gyei kézilabda-bajnokságban a járásból három csapat is szerepel, a csapatok kis szá­ma miatt járási bajnokságot ebben az évben nem tudnak rendezni. A bajnokságok lebonyolí­tását eléggé megnehezíti, hogy a mai napig nem tör­tént megállapodás a KPM szerveivel a sportolók sze­mélyszállítására vonatko­zóan. A járás sportvezetői azt szeretnék, hogy az AKÖV ne a szabad autóbuszoktól tenné függővé a személy­­szállítási engedélyek kiadá­sát, hanem attól függetlenül kiadná az engedélyeket. A járási TS megküldte ver­senynaptárát a KPM szervei­nek, hogy ezzel is megköny­­nyítse az ellenőrzést. Ebben a kérdésben azonban a me­gyei szervek aktívabb segít­ségére is szükség lenne. Sok mindent lehetne még írni a járás sportéletéről, a tervekről, így, hogy a községekben utcák, terek, községrészek bajnokságait tervezik több sportágban is. Arról, hogy ebben az évben két helyen kívánnak saját erőből öltö­zőt építeni, hogy öt helyen jelenleg is épül öltöző, s ha ehhez hozzáadjuk a már meglévő 19-et, akkor láthat­juk, hogy milyen nagy fej­lődésen ment át húsz éven keresztül a falu sportja. L 3L Raktárak, felvonulási épületek, tárolók, színek hiánya leggyorsabban megoldható 24X12X3,8 m-es VASVÁZAS ÉPÜLETSZER­KEZETEKKEL, fedőanyag nélkül és vas­lemez fedésű kivitelben kaphatók. AGROKERt VÁLLALAT, GYŐR, JÓZSEF ATTILA UTCA 10. Részletes felvilágosítás 53-45. telefonon. Győri ETO - Mosoni Vasas 10:0 (5:0) Kitűnő talajú pályán a Győri ETO szerdai edzőmérkőzésén a következő összeállításban ját­szott: Barna — Kiss, Scheidl, Ta­más — Palotai, Szániel — Keglo­­vich, Szaló, Orosz, Korsós, Ta­kács. Nehezen kezdett a győri csa­­­pat, utána azonban higgadt, nyu­godt játékával egymás után érte el góljait. Szünet után sem változtattak összeállításukon a győriek, to­vábbra is jó iramú mérkőzést, sportszerű küzdelmet hozott a találkozó. Ezután is öt gólt lőt­­ek még a győriek. A gólokat Szaló (4), Korsós (2), Szániel,­­ Seglovich, Takács és Orosz sze­­r­vezték. TEKE Nagyarányú győzelmek Megyénk NB-s csapatai hazai pályán is folytatták győzelmi so­rozatukat. GYŐRI VASAS ETO—BP. GANZ­­MAVAG 8:0 (2600—2132) NB I-es mérkőzés. A zöld-fehérek győzelme nagy­szerű teljesítmény, bár egyéni­leg még nem nyújtották azt a versenyzők, amire képesek. A budapesti csapat csalódást oko­zott. Legjobb dobók: Varga III. (460), és Lencz (436). GY. RICHARDS—PÉCSI BANY­ASZ 5,5:2,5 (2601,2545) Jól tartották magukat a pécsi újoncok, és így a hazaiak győ­zelme csak szoros küzdelem eredménye. Legjobb dobók: Kon­koly (460) és Szabol (451). 5 Láttuk — hallottuk * GYŰRÖTT A labdarúgás hívei még min­ "­dig nem nyugodtak meg a Va-­­­sárnapi MTK—Győri ETO mér­kőzés után. Abban mindenki "­­ egyetért, hogy az idegfeszítő és "­­ nehéz Európa-kupa mérkőzések­­ után természetes fáradtság kö­­­­­ vetkezett be a játékosoknál. De :­ arra nem találnak magyarázatot, '­ hogy e küzdőképesség, tervsze­­­­­­rűség tekintetében mi lehet az­­ oka a visszaesésnek. Már a Sze­­­­ged elleni mérkőzés megmutatta, '­­ hogy fáradt az ETO csapata, és­­ ez az MTK elleni mérkőzésen '­­ még erősebben bebizonyosodott. ] Attól tartanak a szurkolók, hogy ha tartós lesz ez a hullámvölgy, ez nagyban kihat az ETO továb­bi szereplésére is. Mindenesetre a szakvezetés dolga, hogy rövi­dítse meg a hullámvölgy időtar­tamát, és a természetes fáradtság ut­án újra jó formába hozza a já­tékosokat. A fentiek ellenére re­méljük a Ferencváros elleni baj­noki mérkőzésen minden játékos tudása legjavát nyújtja majd. Hidegkúti edző nehézség előtt áll, miután Máthé eltiltása miatt a balfedezet helyére új játékost kell beállítania. A MAVDAC—BVSC mérkőzés után ismét olyan hangulatban tá­voztak a nézők, hogy nehezen lehetne ismételni jogos kifakadá­­saikat. Valóban ezen a találko­zón a MAVDAC csapata szét­­esően, tervszerűtlenül és ered­ménytelenül játszott. A mérkőzés kilencven perce alatt mindössze két épkézláb támadást figyel­hettünk meg. Szeretnénk hang­súlyozni, hogy ez a tervszerűt­len, csapkodó, gyenge játék nem a szakvezetés számlájára írandó. Mert azzal minden szurkoló tisz­tában van, hogy edző olyan uta­sítást nem ad csapatának, hogy ilyen gyenge teljesítményt nyújt­son. Sokkal inkább arról van szó, hogy a m. ker. TTVE elleni siker túlságosan megnövelte az önbizalmat. Gőcze Sándor alapos fejmosást rendezett a szünetben a játéko­soknak. A második félidő elején úgy látszott, hogy használt is ez a fejmosás. Mintegy 15 percen át lendületesen játszott a kék-fehér gárda, de utána ismét elveszett a pepecselésben, a tervszerűtlen játékban. Ezen a mérkőzésen is­mét érthetetlenül álltunk olyan jelenség előtt, hogy a MAVDAC játékosai szükségtelenül erőltet-t ték a magas labdákat akkor,­­ amikor ezeket a BVSC védői­­ rendjét megszerezték, elfejelték, vagy rendre társaikhoz továbbí­ s tolták. A mérkőzés színvonala­­ nagyon alatta volt az NB I/B színvonalának. Érdemes lenne a SMAVDAC játékosainak elgon­­­­dolkodni azon­, hogy mit vár tőlük szurkolótáboruk, mit vár­­ tőlük Győr sporttársadalma.­­ Nem sok jót láttunk a Győri Dózsa—Várpalota mérkőzésen­­ sem. Ez alkalommal a lila-fehé­­­­rek ismét új összeállításban lép­tek pályára. Igaz, hogy győzel­met szerzett a Dózsa, de ez a győzelem nem örvendeztette meg túlságosan a sportág híveit. Le­het, hogy labdarúgó-csapataink nehezen ,,melegednek bele” a já­tékba. Amit esetleg magyarázhat a felkészülési időszak mostoha időjárása is. De változatlanul hangoztattuk, hogy a játékosok küzdőszellemével,­ akarásával baj van. Ezen kellene sürgősen segíteni, és akkor örömet sze­reznek majd a labdarúgók az egyre népesebb szurkolótábor­nak. SOPRONBAN Nem sok örömük volt az STC Szombathelyi Cipőgyár mérkőzés nézőinek. A textilesek nagy aka­rással, de igen gyengén, szét­­esően játszottak, és csak szeren­csének köszönhetik győzelmüket" . ..Hullámvölgybe került a csa­pat — állapította meg a mérkő­zés után Magassy Károly szak­osztályvezető. — Az erős alapo­zás utáni visszaesés most jelent­kezik, reméljük, rövidesen túl lesz rajta együttesünk.” Újság az STC házatáján, hogy Gnám II.-t kéthetes kórházi ápolás után Szombathelyről hazaszállították. A keménykötésű hátvéd a Szom­bathelyi Haladás elleni előkészü­leti mérkőzésen súlyos agyrázkó­dást, koponyasérülést szenvedett, és most tov­ábbi otthoni keze­lésre szorul. Alig remélhető­, hogy Gnám II. a tavaszi idény­ben még csapata rendelkezésére állhasson. Az SVSE elleni helyi rangadón kiállított játékosok kö­zül Horváth A.-t két hétre eltil­tották, Kőrös kéthetes eltiltását pedig felfüggesztették. ::::: Meglepetés e Petőházi Kinizsi gyenge szereplése a megyei lab­darúgó-bajnokságban — ezúttal az I. Vasas tépázta meg alapo­san e­ petőháziak „babérait”, és Csonka István edző nem talált mentséget csapata számára a sú­lyos vereségért. Az újonc Sop­roni MAFC végig óriási fölény­ben volt a Győri MEDOSZ-szal szemben, de csatárai nem talál­tak a hálóba, a győriek kapusa pedig kitűnően védett. Meglepe­tésnek számít az S. Postás köny­­nyű győzelme Kapuvár ellen , a kapuváriak fiatal gárdája a je­lek szerint még nem szokta meg a megyei bajnokság légkörét. Ha már a meglepetéseknél tartunk, ide kívánkozik az is, hogy a soproni járási labdarúgó-baj­nokságban a „titkos bajnokje­lölt” Brennbergi Vörös Meteor 2:1-es vereséget szenvedett az igen lelkesen küzdő Siketektől. ns«: Nagyszerű sikernek számít a Soproni MAFC I­TB I-es kosár­labdázóinak Székesfehérvárott kivívott győzelme. Az erdészek nyolc mérkőzésből hetet meg­nyertek, három alkalommal SZÁZAS győzelmet arattak, és ezúttal idegenben mindössze négy ponttal maradtak el a bűvös számjegytől. Fehérvárra féltő gonddal indították el a szurkolók a csapatot, attól tartottak, hogy a SMAFC fehérvári születésű já­tékórái meg leszn­ek illetődve. Nem így történt! Tverdy György válogatott formában egymaga 40 pontot szerzett, a fehérvári kö­zönség pedig jelesre vizsgázott sportszerűségből, és megtapsolta a soproniak győzelmét. Érdekes­sége volt különben ennek a mér­kőzésnek, hogy a játékvezetők összesen 46 személyi büntetőt ítéltek a SMAFC ellen, a sopro­niak hat játékosa pontozódott ki, és így igen fontos volt, hogy a cseresor jól állja meg a helyét. Az NB I-ben április 4-én­ nem lesz forduló, 11-én Szegeden lép­nek pályára Sopron férfi kosár­labdázói. Hái: Az STC férfi csapatának kitű­nő rajtja az NB II-es bajnokság­ban meglepetésnek számít még azok számára is, akik közelebb­ről ismerték az együttes képes­ségeit és bíztak szereplésében. A Szombathelyi Haladás legyőzése után most a Bp. Állatorvosok kitűnő gárdáját 27 ponttal kész­tették megadásra a textilesek, és ezzel azon csapatok közé léptek, amelyek az élcsoportban való he­lyezésre formálhatnak igényt. A következő fordulókban különö­sen a BEAC, majd az Oroszlá­nyi Bányász ígérkeznek nehéz ellenfélnek, de a mezőny többi csapatát sem lehet lebecsülni, melyek közül jó néhánynak a szabadtéri pálya ismerete az előnye. F. MOSON­MAGYARÓVÁROTT Az MTK csapata nem keltett csalódást Esztergomban annak ellenére sem, hogy háromgólos vereséggel tért haza. A mérkő­zésre rányomta a bélyegét az, hogy már a második percben gólt kaptunk — mondotta Kozák­ Imre edző. — Szerencse, hogy Földes jó formában védett. Fél óra múltán mintegy harminc percen át mi voltunk a kezde­ményezők, s hogy eredményt el­érni nem tudtunk, ez ismét a csatársor terhére írható. Az esz­tergomi csapatban játszott a volt két dorogi játékos, Pálmai és Kertes is, s irányítói voltak a csapatuknak. Az MTK-nél ismét a legjobb csapatrész a fedező­­­pár v­olt, mindketten lelkesen és jól játszottak. Nem jó az, ha hét közben lép­­ten-nyomon arról beszélgetnek, hogy a vasárnapi ellenfél ellen gólarányt fognak javítani, ez legtöbbször megbosszulja magát. Ennek is része volt abban, hogy vasárnap a mosoniak nem tud­tak egy gólt sem rúgni a Szom­bathelyi Vasasnak. Pedig jól kezdődött a mérkőzés, szépen induló támadásokat láthattunk, de nagyon hiányzik a rhoseni ötösfogatból egy befejező csa­tár. A sikertelen támadássorozat után természetszerűen lépésről lépésre idegesebbek lettek a já­tékosok, s rengeteg elemi hibát vétettek. Szép sikert értek el a moson­magyaróvári gimnazisták a Győ­rött rendezett megyei középisko­lás bajnokságokon. A sakkozók és a női röplabdázók Győr és Sopron legyőzésével elsők lettek, a férfi tornászok és a női kosa­rasok a második helyen végez­tek. Ezek az eredmények a cél­tudatos, fáradságos munka gyü­mölcsei, s a jól megszervezett tömegsport munkájának ered­ményei. A gimnázium bizonyára kiemelkedő eredményeket fog el­érni a további versenyek során. SHÜ: Serényen készülnek a MOGAAC kézilabdásai és a kosarasai is. A kosarasok a múlt héten Sopron­ban vendégszerepeltek szép si­kerrel. A főiskolás lányok a Soproni Vasutas ellen győztek 58:29 arányban, a MOGAAC férfi csapata a Széchenyi Gimnázium kosarasai ellen győzött 70:47 arányban. A megyei bajnokság­ban vezető FORFA ellen is csak minimális, 48:45 arányú veresé­get szenvedtek, s ehhez Szanyi sérülése is hozzájárult. A kézi­­labdások jó képességű ellenfe­lekkel játszanak előkészületi mérkőzéseket, már játszottak a Textil NB I-es csapatával, 31-én a Magasépítők csapatával, m­ajd az ETO csapata után április 11-én a Győri­ ETO I. ellen kezdődik a bajnokság. Serényen készülnek a főiskolás kézilabda-bajnoksá­gokra is, április 8-án a Pécsi EAC elleni Mosonmagyaróvárott játszanak selejtezőt, s ennek a győztese a T­­F-fel játszik a dön­tőbe jutásért. Szorgalmasan dolgoznak a mo­sonmagyaróvári Labdarúgó­ Szö­vetség társadalmi munkásai. Az év elejétől a kétcsoportos járási bajnokság szervezésén fáradoz­nak. A járási bajnokságot két csoportban: első és másodosz­tályban rendezik meg. A tél fo­lyamán Mayer Ferenc, Borsodi Zoltán és a többiek járták a já­rás községeit, és szabálymagya­rázó előadásokat tartottak. Kü­lönösen népszerűek voltak a sporttörténeti előadások, mindig népes hallgatóságuk volt. Az áp­rilis 11-én kezdődő járási bajnok­ság rajtja készen áll, s a tár­sadalmi munkások a járási TS- nek hatalmas segítséget nyújtot­tak. Sz. A. A­P­R­I­L­I­S­ ­­A rajzoló tréfája... Vagy titkos kívánság? (Kassai F. Látór Sr sarsai

Next