Kisalföld, 1966. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-01 / 128. szám

I9M. június 1,. ízetda, Soproni Figyelő \­árosi séta az ünnepi hetek előtt A Hazafias Népfront sop­roni bizottságának kezdemé­nyezésére az illetékes ható­ságok és vállalatok vezetői, a bizottság néhány tagja dr. Faller Jenő professzorral, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának elnökével az élen hétfőn reggel városi sétára indultak, hogy meg­tekintsék­ a város utcáit, az építkezéseket, és szükség esetén megtegyék a kellő in­tézkedéseket. A belvárosban folyó csalárd­afektetési, ku­tatási, építési munkák lát­tán sokan aggodalommal te­kintenek az ünnepi hetek elé. Aggodalmuknak csak részben lehet igazat adni, mert az építkezések nem állhatnak le, és a felszín alatti munkákat is el kell végezni az ide látogatók a városban jelenleg folyó fel­újítási és kutatási munkák nyomán a megszépülő Sop­ront sejthetik. Ezektől füg­getlenül van azonban né­hány olyan rendellenesség, amit kellő eréllyel és követ­kezetes rendezési munkával az ünnepi hetek elejére meg lehet szüntetni. A BELVÁROS, Sopron egyik vonzóereje és ékessége a belváros, vagy ahogy egy müncheni régész mondotta: a" szabadtéri mú­zeum. Itt ■ évek óta folyik a rekonstrukciós felújítás. Az idén is. Természetes, hogy állványzatok, felvonulási épületek tarkítják az utcá­kat. A Beloiannisz téren most újítják fel az úgyne­vezett patikaházat. Az ünnepi hetek megnyitójának napjá­ra, a Műemléki Felügyelő­ség soproni vezetőjének ígé­rete szerint, az építkezést körülvevő kerítést ideigle­nesen eltávolítják, és az épületanyagot szállító lifttor­nyot zöld gályákkal díszí­tik. Az öreg Tűztorony az­ utóbbi napokban állványza­tot kapott. Különféle talál­gatások, sőt rémhírek keltek szárnyra. Nos, ezzel kapcso­latban a következő a hely­zet: a Műemléki Felügyelő­ség a torony alsó részében, továbbá a torony előtt ása­tásokkal kutatásokat végez. Keresi a toronyban esetleg fellelhető római vagy még régibb eredetű építkezési nyomokat. A torony előtti ásatás is ezt a célt szolgálja. Az ünnepi hetek idejére az állványzatot lebontják, és csak utána folytatják a ku­tató munkát. Az ásatásokat körülkerítik, és magyarázó táblákat helyeznek el a ke­rítésen, mit és miért kutat­nak a Tűztorony tájékán. A Templom utca a tervek szerint a hetek elejére elké­szül, és friss burkolatot kap. A Beloiannisz téren a csa­tornafektetés árkait befedik, és a burkolatot kijavítják. A H­átsókapu utcában végre elvitték a felújítás alatt álló ház kerítését, így a közüli forgalom a belvárosban ja­vult, mert a járművek a Hátsókapun át is közleked­hetnek. A Szent György és Új utca találkozásánál levő fel­vonulási épület, sajnos, nem távolítható el, ugyancsak he­lyén marad az Új­­ utca jövő évi kövezésére már odaszál- l lított, nagy mennyiségű grá-­­­nitkocka. Ennyit a belváros-­­ ról. (Zárójelben egy meg- j jegyzés: nagy ütemben bont­ják a volt Városi mozi épü­letét. Őszintén: nem is olyan rossz annak a födémgeren­­dázata. Kis javítással, úgy gondoljuk, még sokáig üze­melhetett volna. Eső után köpönyeg!) FENYVES ÉS KÖRNYÉKE. A Kővér körút■ a Gyer­­mekszanatóriumtól a Feny­vesig bizony nem a legjobb állapotban van. A körutat építő vállalat felsőbb ható­sága az építkezésről 25 szak­munkást „fontosabb” mun­kákra vezényelt, s így az ün­nepi hetekre tervezett befe­jezés határideje eltolódik. A Fenyves Szálló előtti park szélén földhányások éktelen­kednek. A­ fodrász-kombinát környéke rendkívül rende­zetlen. Probléma, hogy a kirán­duló-autóbuszok hol parkol­janak? A Fenyves előtti par­kolóhely kizárólag személy­­gépkocsik számára épült. A helyi autóbuszjárat forduló­körében — kellő rendezés után — néhány autóbusz számára volna parkolóhely. A Fenyves előtti parkban jó lenne néhány pihenőpadot elhelyezni. A Lővér körút másik oldalát most építik. Arra semmiféle forgalom nincs, és az ünnepi hetek alatt sem lesz. Mégis elég sokan járnak gyalogosan a Lővérekbe a József Attila utcán át. Huszonegy éve ott éktelenkedik a volt födött uszoda (jelenleg kosárlabda­­csarnok) előtt a lebombázott romos épület. Ideje volna sürgősen lebontani. Mi fogadja a gépkocsin Sopronba érkező nyugati vendéget? Szemét, törmelék, salak mintegy 3 holdnyi te­rületen a Textiles-pálya mellett. A szemétlerakodó szélén egy tábla figyelmez­tet: „Szemét és törmelék le­rakása büntetés terhe mel­lett szigorúan tilos. Városi Tanács”. A sétán részt ve­vők szeme előtt rakodott le az egyik vállalat teherko­csija. A tanács már három ízben elhordatta a szemetet, ennek ellenére hetek lefor­gása alatt ismét megtelt a terület. A tiltó rendeletnek feltétlenül érvényt kell sze­rezni! A Tómalom vize most ritás szép, hinártalan. Annál el­szomorítóbb azonban a ven­déglátó egység és környéke. Az élelmiszergomba mellett annyira gazos a terület, hogy a kavicsot már nem látni a gaztól. A Halászcsárda hom­lokzata leomlott, felírása alig olvasható. A kerthelyi­ségbe nem illenek a mo­dern, beton virágtartók. Rontják a természetes kör­nyezetet.­­ Még egy teljes hónap van az ünnepi hetek kez­detéig. Addig még sokat tehetnek az illetékes ható­ságok, vállalatok a város­kép szépítése végett. De a lakosság is hozzájárulhat ehhez. A kapuk és kapu­aljak tisztítása, az ablakok virágozása elsősorban a la­kók feladata. (radó) a külváros ÉS A TÓMALOM. Tető­fedőt azonnali belépéssel felvesz a MOSONSZENTJÁ­­NOSi KTSZ. Jelentkezni lehet a ktsz irodában. MOSONSZENTJÁNOS, Szabadság u. 40. Telefon: 36. LISAL FÖJB Nemzetközi lóverseny Az országos sportnapok megyei megnyitója alkalmával rendezte meg az MHS Győr-Sopron me­gyei Lövészklubja a Csehszlovák BEZ Spartak csapatával a páros lóversenyt A baráti versenyen a BEZ sportolói bizonyultak job­baknak. EREDMÉNYEK: Kisöbb­ sportpuska 60 lövéses fekvő: 1. Zpenák Zdanek (BEZ) 576, 2. Witek Gyula (MHL) 560, Kremer Stepán (BEZ) 560 pont. Standart puska, 60 lövéses, fek­vő: 1. Volkovec Albert (BEZ) 547, 2. Taralik László (MHL) 542, 3. Kamil Jan (BEZ) 541 pont. Standart puska, 60 lövéses, fek­vő, női: 1. Bakonyi Irén (MHL) 517, 2. Horváth Anna (MHL)­ 516, Koller Márta (MHL) 508 pont. Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, összetett: 1. Zpevák Zdanek (BEZ) 541­, 2. Ostrodicki Josef (BEZ) 512, 3. Bodó Tibor (MHL) 506 pont. Standart puska, 60 lövéses, összetett, férfi: 1. Valkovec Al­bert (BEZ) 498, 2. Pápai Tibor (MHL) 497, 3. Bubemik Stepán (BEZ) 492 pont­ . Stand­art puska, 60 lövéses, összetett, női: 1. Bakonyi Irén (MHS) 498, 2. Horváth Anna (MHS) 482, 3. Koller Márta (MHS) 467 pont. Sportpisz­toly, 60 lövéses, álló:­­ Mellig Jan (BEZ) 537, 2. Újvári­­János (MHL) 511, 3. Kránitz György (MHL) 503 pont. Standart pisztoly, 60 lövéses, összetett: 1. Melka Jan (BEZ) 537, 2. Újvári János (MHL) 511, 3. Krá­­nitz György (MHL) 503 pont. Standart pisztoly, 60 lövéses, összetett: 1. Melka Jan (BEZ) 556, 2. Kuba Pávai (BEZ) 554, 3. Zu­bel Rudolf (BEZ) 547 pont. A győri versenyzők a 4—6. helyet szerezték meg. Az összesített, csapatverseny­ben első a BEZ Spartak csapa­ta 9508 ponttal, másodd­k az MHS Győr-Sopron megyei Lö­­v­észklu­b 9259 ponttal. Az MHS Győr-Sopron megyei elnöksége a versenyben győztes egyéni és csapatversenyzőket em­lékplakettel jutalmazta. Karczag Imre "Sportnapot szervez a kunszigeti sportkör Tavaly év végén szervezték át kunszigeti Zöld Mező Tsz sportkörét, és az eltelt rövid idő alatt is szép eredményeket értek el a sportkör tagjai. A­ labda­rúgó-szakosztály sportolói részt vettek a tavaszi körzeti for­dulón, és a körzetben a máso­dik helyezést érték el. A labda­rúgó-csapat eddig még nem ért el helyezést. A sakkszakosztály a járási ver­senyen a negyedik lett. Március­ban alakult meg a tekeszakosz­tály, amelynek tagjai mintegy­ 70-én (május 22-én) terv­ezték meg első háza versenyüket. A hat első helyezettnek 600 forint értékű emléktárgyat ajándéko­zott a sportkör. A kunszigeti sportkör fejlő­dését, a szakosztályok aktivitá­sát mutatja, hogy tavaly év vége óta 18-ról 147-re emelkedett a sportkör tagjainak a száma. Az átszervezésig csak a sportolók voltak tagjai úgyszólván a sport­körnek. Tavaly év végén 100 forint volt a kör pénzbeli va­gyona, most 5300 forintról szá­molhatnak el. Egyelőre a tekézők és a női kézilabdázók még csak házi ver­senyeket­ vesznek részt. A cél azonban, hogy a járás szakosz­tályaival is felvegyék később a versenyt. A sportkör legköze­lebbi rendezvénye június 5-én lesz, sportnapot tartanak. A sportnapon teke- és sakkversenyt szerveznek, délután atlétikai be­mutatók és kézilabda-mérkőzés lesz. Majd a tsz traktorosai és fogatosai mérik össze tudásukat labdarúgásban. Úgy tervezik, hogy még az idén megkezdik a fedett teke­pálya építését, amelyhez a­tsz ad anyagi segítséget. Kétnapos viadal a Népstadionban A Budapesten augusztus 30— szeptember 4 között sorrakerülő 8. a fi­zi­kai Európa-bajnokság első nagyobbszabású előjátékának ígérkezik a Népstadionban szom­baton és vasárnap sorra kerülő kétnapos viadal. A NASZ angol, jugoszláv, svájci, osztrák és cseh­szlovák sportolókat hívott meg az erőpróbára. Magyar részről ott lesz a mezőnyben a teljes él­gárda, kivéve az Amerikában vendégszereplő Zsivótzky Gyulát és a Szófiában rajthoz álló tíz­­fő­nyi ügyességi csapatot. (MTI.) Felsümtok a tor­vök a­z országom virün ki evezősrojitokmág eiéit Készülnek az evezősök Pezsgő az élet az ETO evezős­­telepén. Hajókat szerelnek s tesznek a vízre a napbarnított evezősök. Néhány tanács, rövid magyarázat az edző részéről,­­majd elfoglalják helyüket, és egyre gyorsuló csapásokkal sik­lik tova a hajó. Az egyik csapat jön, a másik indul. Ez így megy, szinte a hét minden napján. A mozgalmas­­élet okáról Tóth Lajos, az evezősök szövetségi tit­kára világost­ fel. — Nagy feladat előtt állunk. Az idén június 24., 25­ és 26-án Győnben lesz az országos vidéki evezősbajnokság. Erre készülnek illost a versenyzők és a rendezők egyaránt. A felszabadulás óta negyedszer rendezzük Győrött ezt a bajnokságot, mivel az ország­ban a legideálisabb viszonyok itt állnak rendelkezésre és vezető érkezését várjuk Vácról, Szolnok­ról, Szegedről, Mohácsról és Ba­járól. Hozzájuk számítjuk még a három győri egyesület — az ETO, a Vörös Meteor és­­ a Vízügy — versenyzőit is. — Ennyi ember elhelyezése, étkeztetése, valamint az edzé­sekre lehetőséget adni komoly probléma. Hogyan kívánják ezeket megoldani? — Minden részletkérdésnek, fel­adatnak megvan a felelőse, aki­nek határidőre kell végeznie. Fi­gyelembe kell venni, hogy egész napot igénybe vevő versenyek­ről van szó, ezért az elszálláso­lást és az étkeztetést úgy kell megszerveznünk, hogy minél ke­vesebb időveszteséget és fárad­ságot jelentsen a versenyzőknek. Az étkezés a BM. csónakházban történik, a szállásokat az egyes kollégiumok adják. Az előbbi szempontokat figyelembe véve különösen nagyszerű megoldás lenne a káptalandonbi diákott­hon igénybevétele, mert két-há­­rom perc alatt elérhető, és lehe­tővé tenné a versenyzők zavarta­lan pihenését. A háromnapos ver­seny alatt biztosítani tudjuk a versenyzők edzéslehetőségét is. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kellő számú és minőségű hajó áll rendelkezé­sünkre. A rendezőség figyelme min­denre kiterjed, és Tóth Lajos személyében biztos kezű irányí­tó áll az élén. Több éves ta­pasztalat ál mögötte, és ezt ka­matoztatja is. " Az országos vidéki evezős­­bajnokság alapötlete Győrből in­dult el. Ez a tény kötelez ben­nünket arra, hogy alaposan fel­készüljünk, másrészt figyelembe kell venni azt, hogy más városok milyen remekül rendezték meg ezt a bajnokságot. Például: na­gyon kedves élmény marad szá­munkra az a fogadtatás, amely­ben bennünket Szolnokon részesí­tettek a város vezetői. A versenyt kétezer méteres szakaszon rendezzük, és számí­tunk arra, hogy sokan lesznek kíváncsiak az egyes versenyszá­mokra, ezért a start és a cél kö­zött rádióadókat állítunk fel, ál­landóan ismertethetjük a közön­séggel a verseny állását. A rendezőség alaposan készül, most nézzük meg, hogyan ké­szülnek a versenyzők. Rendesi József a Vörös Meteor edzője, mielőtt beszélni kezd, táskájá­ból részletes edz­és tervet húz elő. A verseny bizonyos fokig az ed­digi munkánk eredményességé­nek lemarásét jelenti. Fontos cé­lunk a jó szereplés, ugyanakkor előre is tekintünk­ az országos felnőtt bajnokságra. A győri eve­zősök, az ETO, a Vörös Meteor és a Vízügy sportolói, azonos tervek szerint készülnek. Május­ban heti öt-hat edzést tartunk. Május 8-tól a bajnokságig ber­je­dő két hetet különösen nagy ter­heléssel végezzük. Természetesen a fokozatosság elvét állandóan szem előtt tartjuk. Kiegészítés­képpen mezei futóedzéseket és súlyzógyakorlatokat is tartunk. Célunk a jó erőnlét kialakítása, a csapásszám növelése, és a ver­senyszellem kialakítása. A ver­senyhangulat megszokására há­zibajnokságokat rendeztünk, és június 11-én és 12-én részt ve­szünk Budapesten egy egyesületi versenyen is. Az ETO ifjú evezőseit Szem­e­­nov Viktor irányítja, öröm­mel újságolta, hogy ismét, meg­nőtt az érdeklődés az evezés iránt. Különösen sok a vidéki származású diák, akik nagy energiával és szorgalommal dolgoznak. Pandúr József, a felnőtt ver­senyzők edzője azon kesergett, hogy alig van felnőtt verseny­zője. — Sok fiatal távozik tőlünk, mire a felnőtt korosztályba lép­ne. Egyetemre, főiskolára vagy katonának mennek. A meglévő gárda viszont jó erőkből áll, és lelkesen dolgozik. Például Pák Béla és Peiti Jenő márciustól má­jus 26-ig nyolc-kiencszáz kilo­,­métert eveztek. A többiek napi átlaga hat-tizenkét kilométer közt mozog. Jó szereplést várok versenyzőinktől, bár még­ csak a formábahozás időszaka kezdő­dött meg. Ezt a versenyt én is az országos felnőtt bajnokság fontos állomásának tekintem, szeretnénk ott jól szerepelni. Mire beszélgetésünk véget ér, az edzők már várják verseny­zőiket, és folytatódik a munka tovább. Feszülnek az izmok, csil­log a verejték az arcokon, ké­szülnek az evezősök. Gelencsér György Idényzárás a megyei kosárlabda-bajnokságban A megyei kosárlabda-bajnok­ságban befejeződött a tavaszi idény. A férfi csoportban a Gy. Vasas ETO együttese áll az élen. Itt a Gy. Dózsa — V. ETO mér­kőzés nagy port vert fel, a szö­vetség az ETO javára ítélte a Dózsa által megnyert mérkőzést. Fellebbezés folytán az ügy a megyei TS elé került, melynek döntése értelmében, egyik csa­pat sem kapott pontot! A női csoportban az STC ve­retlenül vezet, és már most biz­tosra vehető, hogy a textilesek­nek sikerül majd visszakenül­niü­k az NB II-be. A bajnokság állása a tavaszi idény végén. Elmaradt mérkőzés: Fertőd — FORFA, Fertőd —Erdészeti Tech. x) Egy-egy büntetőpont le­vonva. Elmaradt mérkőzés: Soproni MAFC — S. Postás n. x) Egy-egy büntetőpont le­vonva. Férfi csoport: 1. Vasas ETO X­ 8 7 1 14 2. SMAFC II. 8 6 1 14 3. Széchenyi Gimn. 8 6 2 14 4. MOGARC 8 4 4 12 5. Győri Dózsa x) 8 5 3 12 6. 8FAC 8 2 6 10 7. FORFA 7 2 5 9 8. Fertőd! Haladás 6 13 7 9. Erdészeti Tech. 7—7 7 Női csoport: 1. Soproni Text. Club 6 6—12 2. Martos Gimn. 6 3 1 11 3. MOGAAC M­­MO 4. Soproni MAFC 5 2 3 7 5. SVSE x) 6 15 6 6. Belk. Tech. x) 6 15 6 7. S. Postás H 5—35 Új mfár m + **I fü­rdőruha, divatos színekben és modellekben kaphatók 85 Ft-236 Ft-ig Győri siker a nemzetközi motocross-versenyen Vasárnap délelőtt 16 órai kez­dettel rendezte meg az MHS Győr-Sopron megyei elnöksége Győrött a nemzetközi és orszá­gos , m­egh­ívásos motocross-verse­­nyét. A rossz időjárás ellenére is több mint kétezer néző volt kí­váncsi a magas színvonalú, érde­kes versenyre. A nehéz pálya próbára tette a versenyzők ké­pességeit. A 125 köbcentiméteres géposz­tályban indult Nagy László, az MHS Győr-Sopron megyei Mot­i­­rosklub versenyzője 602-es rajt­­számmal, Danuvia gépével. Mind­két futamban győzött. EREDMÉNYEK: 125 köbcentiméteres géposztály­ (21 induló) 1. Nagy László (MHS Győr), 2. Darázs Antal (MHS Csongrád), 3. Berj­é Béla (MHS Baranya). 250 köbcentiméteres géposztály (24 induló): 1. Simon Ferenc (MHL Ajka), 2. Weinbach László (BHSE), 3. Csóti József (MHL Ajka). 500 köbcentiméteres géposztály (10 induló): 1. Bányai József (MHS Székesfehérvár), 2. Técsi Sándor (MHS Csongrádi 3. Reit­­ner Sándor (MHS ICMK). Az MHS­Z megyei elnöksége ne­vében Botond Gábor alezredes adta át a helyezetteknek a tisz­telő­teli­jakat. Már hagyományossá vált Győrött a nemzetközi meg­hívásos motocross-verseny. A legközelebbi versenyt a nyár kö­zepére tervezi az MHS megyei elnöksége Sopronban az ünnepi hetek záró műsoraként. krg Vontatott a megyei kézilabda-b­ajnokság Az NB I-gyel párhuzam­osan kezdődött meg a megyei kézilab­da-bajnokság is. Sajnos, azt a hi­bát, hogy a játékvezetők nem minden egyes esetben adják le időben a jegyzőkönyveket, nem sikerült kijavítani. Így az a helyzet alakult ki, hogy bár a mérkőzéseiket lejátsszák, a jegy­zőkönyvek nem érkeznek be a szervező bizottsághoz, s a me­gyei szövetségnek nincs kellő tá­jékozottsága az egyes baj­noi­ csoportok állásáról. Még­ az is előfordult, hogy az első forduló­ban lejátszott mérkőzés jegyző­könyve ezen a héten került a szövetség hivatalos szerveihez, így jelen pillanatban csak a két női ifjúsági csoportról van kialakult kép. Az első osztályban a Gy. Textiles csapata vezet, má­sodik helyen Petőháza áll, őket Kaposvár és Csorna követi. A má­sodosztályban a Magasépítők csa­pata vezet, utána a Kazinczy Gimnázium és a Richards csapata következik. Ez a sorrend sem végleges azonban, mert más rendezvények miatt néhány mérkőzés elmaradt. A csornai ifjúságiak például még csak két mérkőzést játszottak. Az NB I-ben szereplő győri csapatok részére nem volt sike­res a legutóbbi forduló. A Ma­gasépítők férfi csapata a Komi­o ellen hazai pályán 14:14 (10:5) ará­­n­yú döntetlen eredményt ért el. A­ második félidőben a szél a vendégeket segítette, s ez döntő volt. A Gy. Postás női csapata a gólzsák, Pataki Erzsébet nélkül utazott Dunaújvárosba, s ott 5:4 arányú vereséget szenvedett. A szakvezetők szerint Pataki jelen­léte ebben az esetben a győzel­met jelenthette volna. Totó nyereményjegyzék A totó május 29-i 22. sz. foga­dási hetére beérkezett 1 244 785 darab szelvény. Nyereményalap: 2 6.1­6 551 forint 50 filllér. Halmo­zott jutalomalap 838 433 forint 50 fillér, összesen 2 852 985 forint. A nyereményalap felosztása: 1. nyerőosztályra: 604 965 forint 50 fillér, 2. nyerőosztályra: 403 310 forint 50 fillér, 3. nyerőosztályra: 403 310 forint 50 fillér, 4. nyerőosztályra: 604 965 forint 50 fillér, 13 találatos szelvény 398 darab akadt, ezekre a nyeremény a nyerem­én­yilleték levonása után 1225.5 forint. 13 plusz 1 találatot 205 pályázó ért el, nyereményük a j­utalom­­­mal együtt, a nyeremény illeték levonása után 4489.— forint. 12 találatos szelvények száma 5940 darab, nyeremény sz­el­vé­n­­yenki­nt 54.— forint. 11 találatos szelvények száma 34 883 darab, nyeremény szelvé­­nyeinkint 11 forint 60 fülér. 10 találatos szelvények száma 117 920 darab, nyereményük szel­­vényenként 5 forint 10 fülér. Az­­1000 forinton aluli nyere­mények kifizetésére június 4-től, az 1000 forinton felüliekére június 3­-tő£ kerül sor. (MTI) MA: Kézilabda Ma délután fél 4 órakor a Győ­­ri Textiles Dimitrov sványi ké­zilabdapályáján két NB I-es ké­zilabda-mérkőzésre kerül sor. Először a Gy. Textiles női csapa­ta a Testnevelési Főiskola női csapatával méri össze tudását. Ezt követi fél 5 órai kezdettel a Gy. Textiles—Csepel, NB I-es férfi mérkőzés. A MAVDAC NB I B-ben játszó labdarúgó­csapata ma délután Szombathelyen szerepel a Szom­bathelyi Haladás csapata ellen. A mérkőzésről, részletes tudósí­tást közlünk lapunk csütörtöki számában. i

Next