Kisalföld, 1966. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-16 / 219. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1936. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK ★ XXII. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM Ala: 50 fillér Néphadseregünk befejezte a felkészülést a Vltava hadgyakorlatra A magyar néphadsereg ala­kulatai többhetes alapos mun­ka után befejezték felkészülé­süket a rövidesen sorra kerülő Vltava elnevezésű hadgyakor­latra. Az összpontosítási kör­letben csütörtökön végrehaj­tották az előkészületek utolsó programját is. A hadgyakor­latra való felkészülésről, az előkészületekről Lakatos Béla vezérőrnagy, a hadgyakorlaton részt vevő magyar alakulatok paran­csnoka nyilatkozott az MTI munkatársának. " Minden egyes gyakorlat nagy erőfeszítést követel az azon részt vevő katonáktól, tisztesektől és tisztektől — mondta. — Valamennyi fegy­vernem a lövészek, a harc­kocsizók, a tüzérek, a rakéta-páncéltörők, a műszakiak, a híradók és a felderítők felké­szültsége, harckészsége kielé­gítő, lövészalakulataink a ren­delkezésre álló technika al­kalmazásának mesterei lettek. Kiváló eredményeket értek el harckocsizóink és a többi ala­kulatok is a feladatok végre­hajtásában.­­ A szocialista országok hadseregei a jelenlegi legmo­dernebb harci eszközökkel vannak felszerelve. Így a had­gyakorlat nemcsak a különféle alakulatok harckészségéről, ki­képzési fokáról ad számot, ha­nem a technikai felkészültség magas színvonaláról is. Bízom alakulatunk sikeres helytállá­sában, s remélem, hogy ez a hadgyakorlat még jobban el­mélyíti a szocialista országok hadseregeinek fegyverbarátsá­gát — mondta befejezésül La­katos Béla vezérőrnagy. (MTI) Leszállt a Gemini-11 A fékező rakéták bekapcso­lása után, 14.24 óra után a Gemini—11­ elkezdte a le­ereszkedést. Az eredeti tervek szerint, az űrhajósok a fedél­zeti elektronikus számítórend­szerre bízták az egész manő­ver végrehajtását. Az űrkabin a Bermudáktól délre, 14 óra 53 perckor (magyar idő) bon­totta ki első ejtőernyőjét, s az ereszkedő űrhajót már jól le­hetett látni a Guam nevű amerikai helikopter-anyaha­­jóról, amelyet az űrutasok fel­kutatására jó előre kiküldtek. A Gemini—11. 14 óra 59 perckor pontosa­n az Atlanti­óceán kijelölt körzetében szállt le. Az anyahajóról azon­nal megindultak felé a heli­kopterek. A rádión nyert értesülések alapján hivatalosan bejelen­tették, hogy az űrhajósok ki­tűnő fizikai állapotban van­nak. (AFP, AP, Reuter) Rendkívüli állapot Sarasakban Kuala Lumpur (MTI) Csütörtök délelőtt Abdul Razak herceg, malaysiai mi­niszterelnökhelyettes és kül­ügyminiszter sajtóértekezle­ten bejelentette, hogy Sara­­wakban belpolitikai válság robbant ki, ami miatt a szö­vetségi kormány szükségálla­pot kimondására kérte fel az államfőt A király azóta már alá is írta a rendeletet Sarawak Észak-Borneo (Észak-Kalimantan) Indonézi­ával határos egyik állama. A sarawaki Kormányzópárt, a Nemzeti Szövetség Párt, né­hány hónappal ezelőtt meg­oszlott. A pártban kialakult belső ellenzék bizalmi szava­záson megbuktatta Dato Ningkan főminisztert — „akit magaviseleti alapon” támad­tak meg — , később azonban a sarawaki főbíróság úgy ha­tározott, hogy Dato Ningkan továbbra is főminiszternek te­kintendő. A 42 főnyi sarawaki parlamentban Dato Ningkan ellenfelei többségben érzik magukat, és a Kuala Lum­­pur-i kormány segítségével, Dato Ningkan megbuktatása céljából össze akarják hivatni a helyi parlament ülését Ez viszont alkotmányellenes lenne: a sarawaki kormány­zónak ugyanis nincs joga a helyi parlament összehívására Razak — csütörtökön délelőtti sajtóértekezletén — ezért je­lentette be, hogy a szövetségi parlamentet hétfőre összehív­ták, abból a célból, hogy sza­vazza meg a kormányzó jog­körének kiterjesztésére vonat­kozó alkotmánymódosítást. Nyugati sajtó­jelentések sze­rint Kuala Lumpur fél, hogy a sarawaki baloldal — kihasz­nálva a hatalmon lévő párt­ban uralkodó zűrzavart — fe­lülkerekedik. Ráadásul pedig Észak-Borneóban éppen kato­nai átcsoportosítások folynak: a „nemzetközösségi” — va­gyis angol — csapategysége­ket malaysiai alakulatok vált­ják fel az Indonéziával hatá­ros területen. Nemrég ugyan­is az indonéz kormány meg­változtatta a „konfrontációs”, politikás vonalvezetést, és emiatt London és Kuala Lum­pur könnyíteni kívánt az ex­­pedíciós egységek fenntartá­sával járó terheken. (Reuter, AP) F­iatalok otthona Évek óta húzódó ügy volt egy új, modern úttörő- és KISZ-ház építése Győrött Az óhajok, vágyak ez évben tel­jesültek. A régi, rossz állapot­ban levő épület új szárnnyal gazdagodott Az építők két héttel a határidő előtt adták át minden hiba nélkül. Az épület modern, szép. Je­len pillanatban folyik a be­rendezése, hogy az úttörők és KISZ-esek október elsején birtokukba vehessék. Az új mellett a régi épület is megtartotta szerepét: ma­radt a fiatalok otthona. A téli és kora tavaszi hónapokban sor kerül a tatarozásra. Ennek költsége 700 000 forint, ami azonos értékű az új épület építtetési költségével... Éltessük az újszülöttet! Nagyterme 120 személyes sportterem lesz. Mi minden található majd benne? Legyen meglepetés! Eddig az úttörők szakköreiket ideiglenes ter­mekben tartották. Most szép helyiségek várják őket — kor­szerű technikai berendezéssel. Az új újat is hozott! Olyan szakkörök nyílnak, amilyenek eddig nem működtek. A fotó- és filmlaboratórium műszaki berendezése szintén október 1-ére várható. S még egy, ami rendkívül fontos a KISZ-szer­­vezetek számára. A tervek szerint korszerűen berendezett klub nyílik, ahol alkalmakkor a terem hiányában küszködő üzemi fiatalok is otthonra ta­lálnak. A nagy zsúfoltság részben megszűnik. Kényelmesebb len­ne ugyan, ha az úttörők avagy a KISZ-esek új épületet kap­nának ... Ne legyünk annyira mo­hók! így is sok gondtól sza­badította meg az úttörő- és KISZ-vezetőséget, örömmel várják a látogatókat, egyben gazdáikat is e szép helyisé­gek. — csala — Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap délelőtt Győ­rött tartott ülésén megvitatta a szeptember 30-i tanácsülés napirendi pontjait. A tanács­ülés elé fő napirendi pont­ként a megye mezőgazdaságá­nak harmadik ötéves fejlesz­tési terve, továbbá a megyei tanács­ok egészségügyi osz­tályának munkájával foglal­kozó beszámoló és az ez év első félévi költségvetési és községfejlesztési gazdálkodás­ról szóló beszámoló kerül. Katonai kormányzók is­ Katanga és Dél-Kivu tartomány élén BRAZZAVILLE (TASZSZ) A kinshasai rádió jelentése szerint a központi kormány belügyminisztere Masiala tá­bornokot és Kakudji ezredest felhatalmazta, hogy a dél-ka­­tangai és a dél-kiwui tarto­mányban vegye át a kormány­zói teljhatalmat. A kinshasa biztonsági szol­gálat Lumubasiban, Dél-Ka­­tanga tartományi székhelyén, három belga állampolgárt tar­tóztatott le. Az egyiket azzal vádolják, hogy a Dél-Katan­­gában leleplezett felforgató hálózathoz tartozott. A másik két belga állampolgárt azért tartóztatták le, mert kongói vezetőket, többek között az államfőt becsmérelték. Mobutu, Kinshasa köztársa­sági elnöke, fogadta Sekou Touré guineai elnök személyes képviselőjét, dr. Korume-t és rendkívül szívélyes beszélge­tést folytatott vele. (MTI.) A termálvízről tárgyaltak Mosonmagyaróváron (Tudósítónktól­) A megyei tanács községfej­lesztési állandó bizottsága szeptember 14-én ülést tartott Mosonmagyaróvárott, amelyre meghívta a város tanácsának községfejlesztési állandó bi­zottságát is. Az ülésen Áruda Tibor, a megyei állandó bi­zottság titkára értékelte a megyei tanács községfejlesz­tési alapjának 1966 első fél­évének zárszámadását, majd az állandó bizottság meghall­gatta a Mosonmagyaróvár vá­rospolitikai tevékenységéről készült tájékoztatót. A vitában szóba került a megye területén működő ter­­málkutak energiájának hasz­nosítása. Kelemen Vince, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának tagja hangsúlyoz­ta: a kutak hasznosítása igen sürgős, mert a termálvíz mindaddig kárba vész, amíg nincsenek meg a berendezé­sek. Kérte, hogy a tervekre és a kivitelezésre a megyei községfejlesztési állandó bi­zottság tegyen javaslatot a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának, miután az e cél­ból létrehozott szakbizottság véleményét meghallgatta. A megyei állandó bizottság egy­ben állást foglalt abban is, hogy támogatja Mosonmagyar­óvárott az ipartelepen levő megye­csatorna rendezésében a városi tanács végrehajtó bi­zottságát. Az új típu­sú csepeli gép első vásárlója a Krupp Művek A Csepeli Szerszámgépgyár tervezői Lajtai István Állami­díjas vezető tervező irányítá­sával alig másfél év alatt ki­fejlesztették a számjegyvezér­lésű CER—200-as rövideszter­gát. A rendkívül korszerű, vi­lágszínvonalú berendezés szá­zadmilliméteres pontossággal 995 műveletet végez el. Alkal­mas a rendkívül komplikált egyedi vagy kis sorozatú mun­kadarabok megmunkálására. Különleges elektronikai be­rendezését a Grundig NSZK cég tervezte és szállítja. A több mint egymillió forint ér­tékű gépet megtekintették a Krupp Művek szakemberei, s azonnal rendeltek belőle. Amennyiben a várakozásnak megfelel, a jövő évtől kezdve folyamatosan nagy mennyisé­get vesz át a CER—200-ból az NSZK-beli óriás vállalat. A képen: Széles Dénes sze­relésvezető ellenőrzi a gép programozását a műszaki pró­ba előtt. Sikeres az együ­ttü­­lés a kongresszusi munkaverseny irányításában Az SZMT és a KISZ vb együttes ülése gozó” cím odaítélésére korlátoz Tegnap délelőtt, Győrött a Szakszervezetek Megyei Taná­csának székházában ülést tar­tott az SZMT elnöksége és a KISZ megyei végrehajtó bi­zottsága. Az ülés napirendjén a SZOT és a KISZ Központi Bizottsága által kezdeménye­zett kongresszusi munkaver­seny eddigi tapasztalatainak értékelése a további tenni­valók megvitatása szerepelt. Gazdagodó mozgalom A tanácskozásra beterjesz­tett jelentés, valamint a vita az MSZMP IX. kongresszusá­nak tiszteletére erőteljesen ki­bontakozó, méreteiben és tar­talmával napról napra gazda­godó mozgalomról adott szá­mot. A két vezető szerv együt­tes határozata nyomán Győr- Sopron megye­ ipari és mező­­gazdasági üzemeiben, a keres­kedelmi dolgozók körében, a szakszervezet és a KISZ együtt szervezte a versenyt. Az együttműködés a válla­lások megtétele után, a napi munkában még inkább javult, s általa a szocialista munka­verseny új formákkal bővült, gazdagodott. A fiatalok ehhez sokféle módon járultak hozzá. A Soproni Épületasztalos-ipari Vállalatnál a minőség javítása céljából elterjedt a KISZ kez­deményezte garancialevél­rendszer. Az ifjúsági fényszó­rók rávilágítanak a fogyaté­kosságokra, a rejtett tartalé­kokra. Az „Ifjúság a szocializ­musért” mozgalom is fellen­dült annak következtében, hogy a mozgalmi szervek már nem tekintik a KISZ belügyé­­nek. Tizennyolcezer fiatal ne­vezett be e mozgalomba. Csak­nem 400-an pályázták meg az ifjú mérnök, technikus címet. „A szakma ifjú mestere” cím elnyeréséért 650 fiatal verse­nyez. Munkások és irányítók Az összefogásnak is köszön­hető, hogy jól halad a verseny­vállalások teljesítése. A me­gye textil üzemeiben például 8 millió forinttal haladták túl az éves felajánlások időará­nyos részét az év első felében. Egyének és kollektívák becsü­lettel igyekeznek eleget tenni a pártnak adott szónak. E rendkívül nagy tenniakarás és készség azonban rávilágít a vállalások fogyatékosságaira is. Túlnyomó többségüket a fizi­kai dolgozók tették a teljesít­mény növelésére, a minőség javítására, költségek csökken­tésére, társadalmi munkák végzésére, kulturális, politikai ismeretek gyarapítására. A vállalásokban szinte alig kap­nak helyet a munkaszervezés tökéletesítésére, a biztonságo­sabb munkavégzésre, műszaki fejlesztést célzó újításokra vo­natkozó pontok. Ennek oka, magyarázata: a legtöbb helyen a gazdasági és műszaki vezetők inkább támo­gatói, mint részvevői a szo­cialista munkaversenynek. Itt­­ott alakultak ugyan mű­szaki komplexbrigádok, érté­kesen is tevékenykednek, de kevés van belőlük a lehetősé­gekhez és szükséghez képest. A tanácskozás részvevőinek egy­öntetű véleménye volt, hogy a szocialista munkaversenynek e gyenge pontját nemcsak a kongresszusi előkészületek so­rán, de a továbbiakban erősí­teni kell. Hiszen a fizikai dol­gozók versenylendülete annak is függvénye, hogy a műszaki­­gazdasági vezetők mennyire te­remtik meg a verseny feltéte­leit­ s az egyéni eredmények megbecsülése Az eddiginél több figyelmet kíván e hatalmas tömegmoz­galmon belül az egyén. A mun­kaverseny irányítói mostaná­ban elhanyagolják az egyéni versenymozgalmat. A KISZ kezdeményezte formák, jelle­güknél fogva jobban tartal­maznak személyes vonásokat, hiszen például „A szakma ifjú mestere” címért indított ver­senyben egyenként tesznek vizsgát s kapnak minősítést a fiatalok. A felnőtt dolgozók versenye azonban csaknem teljes egészében a „kiváló dol­zódik.­­ A brigáderedményeken belül az eddiginél több figyel­met kell fordítani az egyéni teljesítmények értékelésére, ösztönzésére — foglalt állást az SZMT és a KISZ közös ülése. Az előzőkhöz képest javult a verseny nyilvánossága, de még korántsem tükrözi a dolgozók lendületét, a szocialista mun­kaverseny sokrétűségét, ered­ményét. E tekintetben lényeges eltérés tapasztalható az üze­mek között A Richards Fi­nomposztó Vállalatnál például friss, eleven faliújságok adják hírül a verseny eseményeit, di­csérnek, bírálnak. A Pamut­­szövő- és Műbőrgyárban el­lenben alig található külső nyoma a dolgozók értékes kongresszusi hozzájárulásának. Pedig, megérdemelnék. Ösztönző versenypropagandát! A tanácskozás hangsúlyozta: nem a látványos, sokat mutató, keveset tartalmazó propagan­dáért száll síkra, hanem a párt kongresszusának tisztele­tére többet jobban dolgozók erőfeszítéseinek illő megbecsü­léséért A párt IX. kongresz­­szusa tiszteletére indított ver­senynek vannak hősei, példa­képei. Méltók arra, hogy ne­vüket tetteiket üzemük, váro­suk, megyéjük megismerje, tisztelje. A munkapadoknál fo­lyó szerény, áldozatos munkát tükrözze jobban a versenypro­paganda, ösztönözze, gazdagít­sa az ötletes kezdeményezések ismertetésével, általánosításá­val. A tanácskozás második na­pirendi pontjaként közös meg­állapodást fogadott el az SZMT elnöksége és a KISZ végrehaj­tó bizottsága az együttműkö­dés további fejlesztésére. Ez — mint a vitából kitűnt — fő­leg az alsóbb szerveknél szorul javításra. JL-né

Next