Kisalföld, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
1967. január 1., vasárnap Túl a munkaköri kötelességen — Munkában, gondban egész éven át nem volt hiány — kezdi a beszélgetést Szőke József gépészmérnök, a Magyar Vagon- és Gépgyár gyártóeszköz-gazdálkodási főosztály központi tervezési és gazdálkodási osztályának vezetője. Az osztályvezető dolga, gondja mindazoknak a gyártóeszközöknek a biztosítása, amelyek zömmel nem a gyár szerszámüzemében készülnek. Belföldi és import beszerzés, külső kooperáció szervezése, stb. Munkaköri kötelezettségen felüli Szőke József újítási tevékenysége. Ezerkilencszázhatvanhat „termése” például a Szőke József vezette brigád újítása a fogazókések importjának csökkentésére. — Mi adott ösztönzést az újításra? — Nagy mennyiségben készít a gyár fogaskerekeket. A műszaki fejlesztés keretében a vállalat beszerzett új, az eddiginél kétszeres termelékenységű gépeket az ívelt, fogazott tányérkúpkerék gyártására. Az új gépek relatív szerszámfogyasztása a termelékenységgel arányosan nő. A fogazókéseket import útján vásároljuk. Az évi késhasználati ár hozzávetőlegesen 1 700 000 forint. A futóműgyártás hatalmas fejlesztése az eddigi késfelhasználás többszörösét fogja jelenteni. Brigádunk a kések hazai gyártásával kísérletezett. Jelentős szerepe van elkészítésében Radics Mátyás mérnöknek is. Célkitűzésük az volt, hogy az általunk készített késekkel a nagyoló művelet elvégezhető legyen. Siker esetén az import legalább ötven százalékkal csökkenthető, egy garnitúra saját készítésű kést mutat. — Tizenhét tányérkerék nagyolását végeztük el próbaképpen. A kés nagyolásra bevált, s némi tökéletesítéssel simításra is használható. — Akkor tehát nincs akadálya annak, hogy a jövő év elejétől bevezessék az újítást? — Ennyire optimista nem vagyok! Az újítás elkészült, de műszakilag még nincs értékelve. A gyárthatóság függ a szérszámüzemi kapacitásból is. — Talán ez még nemn ok a borúlátásra! Még 1965-től is van egy maradvány újításom, aminekfogadtatása, sorsa bizonytalan. Ez az egyenes, belső fogazású fogasikoszorúk nagyolásához célgépfej és technológiai eljárás nevet viseli. Elgondolásom a műveleti idő lényeges csökkentését szolgálja. Létezik a technikai világban az általam javasoltnál termelékenyebb eljárás is, de néhánnyal újításom állja a versenyt. Gyárunkban azonban a régi technológiával dolgoznak. A három óráig tartó teljes műveleti idő az, amelynek csökkentését az újításom célozza. Több mint egy esztendeje elkészült, s a hátsóhídgyártás fejlesztési terveink ismeretében, úgy gondolom, joggal tarthatnék igényt az érdemi válaszra. Két újítás, hivatali kötelességen felül készült mindkettő. Az újítónak, az újítóknak 1966-ban nem adatott meg előrelátásuk, igyekezetük realizálása. Remélhetőleg, az új esztendő ezt meghozza. JL-né Zsűriznek a fotóművészek Még szinte kiszellőztethetetlenül a „levegőben van” a festékszag az újjácsinosított győri művészklubban, de ez mit sem zavarja a fotóklub tagjait a péntek esti évzáró rendezvényükön. Éves képpályázatuk nyilvános, közös bírálatára kerül sor. Amíg gyülekezik a társaság, érdeklődve nézegetik a művészklb januári programját, az elsőt ebben az évadban Nem véletlen, hogy a fotósok ebben is négyszer szerepelnek rendezvénnyel, a művészklub több hónapos újjászervezése idején is élték saját klubéletüket. Széles nemzetközi kapcsolataik további bővülését jelzi a legfrissebb hír: japán klub is felkerül e sajátos hálózattérképre. Ennél is érdekesebbnek tartják azonban a minap Turkevéről kapott levelet. „Magam is tudom, hogy keresem elég különös, de a közelben sehol sincs szervezett fotoélet, s mivel a FOTO című folyóiratban sokat olvastam klubjukról, kérem felvételemet körükbe. Szeretném ugyanis, ha képeimet bírálatra néha elküldhetném valahová, ahonnan hozzáértő és őszinte bírálatot kapnék'' — írja Pólya Pál, most már a Győri Fotoklub tagja, az egyetlen, aki érthetően szinte alig lehet jelen megbeszéléseiken. Valóban csak halaszthatatlan elfoglaltság okozhat távolmaradást a fotósoknál. A péntek esti Répbivalat kollektív jellege, őszinte légköre jelzi talán legpontosabban tartalmas klubéletük nyitját. Elsőként minden pályamunkáról részletes értékelés hangzott el. A kötetlen formában már menet közben is kibontakozott időnként a vita, majd fel-felparázslott, amikor már a harmincnál is több kép rostálására került sor. Kolozs István, Schuster Béla, Tóth Edit — indoklással — szűkítették a kört, csökkentették a vitatandó alkotások számát. Többnyire csak döntés után vált ismertté a szerző neve. E módszer is csak segítette a vitakedvet. A végeredmény? Az óév öt legjobb munkájának alkotója: Belovitz Károly, Markó Ödön, Polgárát Zoltán, id. Rácz Endre, Z. Szabó László: A szigetközi sorozat hetedik képe. (Id. Rácz Endre felvétele) KISALFÖLD Megértük a megbecsülést „Mi majornak alakítottuk meg a téeszt ötvenben vagy ötvenegyben. Alig voltunk nyolcan-tizen, családosok. Jött velem tagnak az asszony is. Én fejegulyás lettem, a feleségem mosta az edényeket, a ruhákat. A falubeliek mondták, hogy hiába tag az aszszony, egy családban csak egy tag kaphat nyugdíjat. Én 1961 óta vagyok nyugdíjas, a feleségem 1962 óta". A dédunoka, Pisti széken lovagol, a dédnagy papa. S Haller József csizmahúzó széket farag, a dédnagymama mossa az edényeket. Az újkori, idős házaspárnak két lánya, egy fia, kilenc unokája és egy dédunokája van. Haller József 70 éves, felesége 65. Békesség és derű van ebben az újkéri házban. És új öröm: a nyugdíjrendelet. „Én olvastam fel a rendeletét a nagyapáéknak. Újévi ajándék. Igazán jó, hogy gondol az állam rájuk. A nagyapa eddig 328 forintot, a nagyanya 331 forint nyugdíjat kapott havonta. Nem sok, ha a munkájukat nézzük’’. Az unoka, Menyhárt Anna mondja ezt, akinek asszonyneve Luis Istvánná, ő lakik a nagymamáékkal, férje a lövői ktsz-ben dolgozik. Ő és a két idős ember egymás szájából váltják a szót. „ Mikor mi kezdtünk, nem voltak gépek. A tejet kézikocsival húztuk a csarnokba. A vizet is kézzel húztuk a kútból a sok állatnak. Most megnyomnak egy gombot, folyik a víz. Megnyomják a másik gombot, jön a meleg víz. A feleségem a házunknál melegítette az edények mosásához a vizet, és karon hozta a mosogató helyiségbe. Egyszer a járástól, másszor a megyétől kaptunk vándorzászlót. És nem irigykedtünk egymásra. Dolgoztunk. Nem néztük, ki kap többet, mint a másik”. Az asszony, a vékony arcú, csontos kezű dédnagymama figyeli férje szavait, akinek egyszer, munka közben „elállt a szíve”, mert olyan nagyon lelkiismeretesen dolgozott. „Mindennap levakartuk i teheneket. Olyanok voltak, mint a galambok. Tiszták. Még a szarvukat is kifényesítettük. Napközben a határban dolgoztunk, jött velünk az unokánk is. Reggel, este az istállóban voltunk. Fejtem olyan tehenet, amelyik 24 liter tejet is adott naponta”. Olyan a beszéd, mint a hősköltemény. És úgy beszél a két öregember a termelőszövetkezet első észténdolról, mint a legszebb korról, amelyet megértek, ha még oly fáradságosak voltak is azok az évek. Ők voltak, akik mertek kezdeni, és az ő munkájukat méltányolja most az új nyugdíjrendelettel államunk. „Még nem tudjuk, hogy mennyit tesz majd ki az új nyugdíjjárulék. Azt írja a rendelet, hoggy a munkanapok számítanak. Hát mi mindennap dolgoztunk. A feleségem is, én is. Sok asszony kilépett akkor, mikor az a hír járta: csak egy tag kap nyugdíjat egy családban. A feleségem maradt. Megérte. Ugye, már januártól számítják az új nyugdíjat? Megértük hát a megbecsülést’. Hogy mit csinálnak a pénzzel? „Egy fazék, egy lábas, egy buxa az unokánkkal és családjával. Így jó élni, megértésben”. — pék — A harmincegyedik tanév SZEMBEN ÜLÜNK egymással, mint akkor, harminc évvel ezelőtt. S ma mintha visszatérne a múlt. Az egész iskola egyetlen teremből állt. Kicsik, nagyok vegyesen ültünk. Tanító csak egy volt. Horváth Henrik. Fiatal és vidám. Egész szívével akarta belénk önteni a tudományt. Úgy lelkesedett azért a kísérletért ... mi is volt az? Igen... oxigén nélkül nincs égés! És a többiért! Pedagógus volt a szó legszebb értelmében. Mindegyikünkhöz volt kedves szava. Még azt is megkérdezte, ettünk-e reggelit. Apróság, mégis szeretettel emlékszem rá vissza. Horváth Henrik 1966. szeptember 1-én kezdte a harmincegyedik évet a győrladaméri általános iskolában. Akkor régen jó talajra talált ott. Meg is gyökeredzett. Szerette a falut, a parasztembereket és mindennél jobban a tudásra szomjas apróságokat. 1936-ban választották meg a községben tanítónak. A kicsi iskolába ötvenkét, 6—12 éves gyerek járt. — Talán azért éppen engem választottak — mondja Horváth Henrik —, mert előtte egy évig Töröspusztán tanítottam Sok győrladamért ismert ott. Egy uraságot szolgáltunk. ÍGY KEZDŐDÖTT pályafutása az életben. Alig töltött el pár évet a gyerekek között, nehéz, embertelen idők köszön- töttek Európára. Háborúba vitték a férfiakat. A mi tanítóni hát is. De ő, az emberpusztító körülmények között is igyekezett ember maradni. Katonái tisztelték, szerették. A felszabadulás Horváth Henriknek is új életet hozott, s mint a többi magyarnak ..., ide... a tanítói oklevél már kevésnek bizonyult. Ezerkilenc- százötvenkettőig három szaktárgyból vizsgázott, mert nem- csak tanítani, de tanulni is szeretett. A pártnak úgyszólván a fel- szabadulás napjától tagja. A községben volt párttitkár, propagandista és ma is vezetőségi tag. Nemcsak a százötven gyermek között érzi jól magát, de sokat, mindig többet vállal a falu felnőtt lakóinak gondjából, munkájából is. Hat pedagógussal együtt tevékenykedik a faluban. Az egykori egy tanterem helyett ma négyben tanít. A szép tantermeket társadalmi összefogással, állami hozzájárulással építették a kicsiknek. HORVÁTH HENRIK munkájáért a legnagyobb elismerésnek tekinti azt, hogy a falu lakói szeretik, tisztelik. Hiszen az ő keze alatt nőtt fel egy nemzedék a harmincegy év alatt. Tizennyolc éve igazgatója az iskolának. Többször kapott elismerést, jutalmat. S ma sem kíván más községbe menni. Győrladaméron van otthhon. Fia, aki a Szovjetunióban tanul már ötödik éve, szintén ide tér vissza. Pataki Rezső A néprajzi gyűjtőpályázat eredménye Kihirdették az 1966. évi XIV. országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat országos döntőjének eredményét A pályázat nagydíját dr. Szabó Lajos taktaszadai reformá tus lelkész nyerte, aki magnetofonnal 505 helyi népmondát gyűjtött. Az első díj nyertese Barsi Ernő, a Győri Tanítóképző Intézet zenetanára, a második díjat dr. Szabó József szegedi gimnáziumi tanár kapta. Ezenkívül háron III. díjat adtak ki, további 26 pályamunka kapott pénzjutalmat és 29 pályázó részesült dicsérő elismerésben. A gyűjtőpályázatot 1967-ben is megrendezik. Az országos diáknapokhoz kapcsolódó ifjúsági tagozat pályamunkáinak beadási határideje 1967. március 15. (MTI.) Ami hiányzik a jegyzőkönyvekből EGY közlekedési rendőr a sok közül. 1952-ben érettségiseit. Négy év óta kánikulában, hidegben, esőben, napsütésben naponta nyolc órán át járja, hol délelőtt, hol késő este Nádorvárost és Gyárvárost. Ez a területe. Sokat látott, sokat tapasztalt. Helyszínelt, kihallgatott. Mindezeket jegyzőkönyvek, statisztikák őrzik. De a feljegyzésekből sok minden hiányzik: apró tettek, hétköznapi epizódok. Bukta Ferenc közlekedési rendőr-őrmester nem ír róluk jegyzőkönyvet. Csak magában hordja, mint sok más munkatársa. íme kettő: hamary volt, nyorsa tárában járt egyik társával. A másfél méter mély árokban orrával felfelé ágaskodott egy Simca- A két járőr megdöbbenten fékezett. A benne ülők bizonyára halottak, vagy súlyos sérültek. Nem történt semmi. Idősebb házaspár aludta álmát, kényelmetlen pózban. — Mióta vannak itt? — A fordulásnál még este belecsúsztunk az árokba. Azóta nem jött senki, hogy segítsen. A két járőr térdig az árok sarában állva, vállra vette a Simca farát, és kiemelte az árokból. A GYÁRVÁROSI vasúti megállónál délután fél háromkor nagy tömeg közepén három év körüli kisfiú durcáskodott. Hiába faggatták, a kicsi konokul csak azt hajtogatta: „A nagymamihoz akarok menni... ’ Bukta Ferenc rendőr, négy gyermek apja, karjára vette a kisembert, és kivitte a tömegből. A gyerek neki is csak ezt hajtogatta: — Vigyél el a nagymamádhoz! A járőr kérdéseire is konokul hallgatott a kicsi. Csak akkor enyhült meg, amikor meglátta az oldalkocsis motorkerékpárt. — Szeretsz motorozni? — Igen. — Akkor mondd meg, hol laksz — Csak akkor, ha elviszel. Bukta Ferenc került egyet a gyerekkel, aztán ezt mondta neki: — Ha nem mondod meg. hogy hívnak és hol laksz, szállj ki! — Gabi vagyok. Az Ipar utcában lakom. Gabit hazavitte. Délután öt óra lehetett. A gyerek édesanyjának szeme dagadt volt a sírástól. A család, az egész utca a reggel nyolc órakor eltűnt Gabit kereste. Papája Győrszentivánon, a nagymamánál is járt már érte. Gabi már ötéves. Sok kis társával együtt gyakran útját állja még ma is a rendőr bácsinak, és a régi barátság kedvéért elvár tőle egy pacsit ... BUKTA FERENC ma hemotorozik. Kánikulában, napsütésben. Szereti a munkáját. (ksa) Magyar szakemberek Kubában A közelmúltban aláírt magyar—kubai műszaki-tudományos együttműködési megállapodás módot nyújt, hogy 1967- ben tovább szélesedjék a két baráti ország közötti tapasztalat-, illetve szakembercsere. A legszorosabb együttműködés az állattenyésztésben és állatgyógyászatban, valamint a gyógyszeriparban és a földtanban alakult ki. 1966-ban mintegy 100 magyar szakember járt a Kubai Köztársaságban. A műszaki tapasztalatok kicserélésére különösen jó alkalmul szolgálnak a magyar berendezésekkel épülő új kubai üzemek, köztük például az üvegkombinát, amelynek egy része már meg is kezdte működését. Rövidesen üzembe helyezik azt a Diesel-motorjavító központi üzemet, amely magyar tervek alapján épül. A kubai szakemberek közül jelenleg a TESCO vendégeként húszan tartózkodnak Magyarországon. Az új együttműködési megállapodás alapján 1967-ben várhatóan kétszer annyi szakember érkezik Kubába, mint 1968-ban. 01X14