Kisalföld, 1967. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-03 / 102. szám
1967. május 3., szerda Szocialista tsz-brigádok jubileumi versenye A Mosonmagyaróvári Járási Tanács mezőgazdasági osztálya arról értesített bennünket, hogy a rajkai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben dolgozó szocialista brigádok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére versenyre hívják a járás szövetkezeteiben a cím birtokosaként vagy annak elnyeréséért dolgozó brigádokat. A verseny célja, hogy a szerződésben vállalt kötelezettséget a brigádok túlteljesítsék, szervezeti életüket megszilárdítsák, tagjaik politikai és szakmai képzettségét növeljék. A brigádok egymás közti vetélkedését a járási versenybizottság tartja számon és értékeli. A lovak a déli ablakot ropogtatják. Friss szénaillatot lehel az istálló ajtaja, bent a szénahalmon pihenve várják a fogatosok az ebédszünet végét. A kocsisok már megebédeltek, és ki-ki kerékpáron vagy gyalog érkezik az istállóhoz. Beszélgetnek, hogy elkelne már a jobb idő, fáznak a vetések, és a déli híreket vitatják. Vannak vagy huszonöten. Megzavarom csendes tanácskozásukat. Az egyik fogatos pirospozsgás, kubánkos ember — azt mondja, csak akkor „nyilatkozik”, ha nem írom ki a nevét. Mert fél évvel ezelőtt kiírtam. Akkor a pénzfizetésről érdeklődtem. Veszkényben, most pedig azt kutatom, miként vélekednek a tsz-kongresszus javaslatáról, hogy ezután munka szerint lehessen osztani háztáji földet, függetlenül attól, hogy valaki családtag vagy családfenntartó. — Százföldre kellett volna menni — mondja a fekete bajuszú ember —, ott fiskálisok az emberek. Vagy Babótra, ahol sok a föld. — Veszkényben nem szeretik ezek szerint a háztájit? Senki sem válaszol, gondolkoznak, a kérdés mögött valami „beugrató” szándékot sejtenek. Aztán egyikük mégis vállalkozik a szóra: — Szeretjük mi is, mér ne szeretnénk. — Csak hát rövid a takarónk— segíti ki a gondolattal társát egy magas, kucsmás fiatalember. Aztán kibomlik a vélemény, amely aggódó: — Jó téesz a miénk, meg elöl is jártunk minden új dologban. Például pénzfizetésben is. De ezt a háztájit itt nálunk meg kell, gondolni. Alaposan. Mert kevés a földünk. A közös földje. Egy tagra négy és fél hold jut, nehéz ebből még több háztájit adni. De azt tudjuk, hogy csak jót hoz magával, ha ad a téesz. Ezért majd meg kell fontolni, hogy miért adjon. Divatból tö ebben mindnyájan megállapodnak. És a gazda gondja érződik szavukban: ha megíródik az új tsz-törvény, helyet kapott a háztáji földre vonatkozó szabály is, örülnek annak, de vigyáznak, nehogy túllicitálják a rendelet adta lehetőségeket. Bent az irodán megbeszélésre gyűlnek a brigádvezetők. Itt van a termelőszövetkezet főagronómusa, párttitkára és a falu tanácselnöke is. Elmondom, hogy mit hallottam az istállóban. — Mi nem tartunk attól, hogy elfogy a közösből a föld a háztáji miatt, ha majd munka után jár háztáji — mondja a tsz párttitkára. — Kevés az olyan családtag, aki tsz-tag is. — Különben már a tszkongresszus előtt adtunk ki két traktorosnak földet a végzett munka után. Családtagok ugyan, de megérdemelték — tájékoztat a tsz főagronómusa. A termelőszövetkezetben dolgozó családok száma 330. A családokból tagja a tsz-nek 339 felnőtt, és a termelőszövetkezet adta jövedelemből 79-en élnek: családfenntartók és családtagok. — Nem félünk, hogy a háztáji miatt elherdálódik a közös — ez a véleményük a brigádvezetőknek. — Mindenesetre meg kell határozni, hogy hány ledolgozott nap után hány négyszögöl háztáji föld jár. Így engednek utamra: — Veszkényben még sohasem veszett össze a közös a háztájival. p— i— Veszkényben az érdem a mérce Magyarkeresztúr lakói május elsején ünnepelték az új üzleti ház megnyitását is. Régi vágya teljesült ezzel a falu lakosságának, hiszen a régi bolt korszerűtlen, zsúfolt volt már. Az épületet egymillió forint költséggel emelte a Szil és Vidéke körzeti Földművesszövetkezet. Vegyes önkiszolgáló bolt és falatozó egy fedél alatt... Az átadó ünnepséget délután két órakor tartották, de három nappal ezelőtt este már átadásra kész volt a szép üzlet. Csak a falatozó asztalait látták el kora délelőtt még illatozó orgonacsokrokkal.— Itt öröm lesz dolgozni — ragyogott Kocsis Imre üzletezető arca. — Rengeteg társadalmi munka van ebben az épületben. Még a szövetkezet vezetői is csákányt, lapátot fogtak. A falatozó üzletvezetőjének, Tóth Kálmánnak még csak délután kezdődött a nagy munka. Az űrlap felirata disznótoros uzsonnát hirdetett. — Két nyolcvankilós sertést vágtunk — újságolta a kocsmárosné. — Italunk is bőven van. A konyhában Magyarkeresztur legjobb szakácsnője, Tompa Sándorné sütötte a pecsenyét, hogy „ne hagyjon kívánni valót maga után az ünnep”. Sza— Üzletház Magyarkereszturon . Távirat-muhatag, jókívánság-áradat A posta dolgozóinak kérése Egy-egy ünnep, népszerű névnap alkalmával megsokszorozódik a postások dolga Táviratok, üzenetek, levelek tömege árasztja el őket, és a szó igaz értelmében: ki sem látszanak a munkából. A táviratokkal, különlegesen kezelt levelekkel rengeteg az adminisztráció. Mivel közeledik az anyák napja és vele együtt a középiskolások ballagása (május 6 ., szombat és vasárnap) érdemes egy pillanatra visszatekinteni 1966-ra. Tavaly a ballagáskor hússzor annyi táviratot adtak fel a diákoknak a szülők, rokonok, jó barátok és ismerősök, mint amennyi az átlagos napi forgalom a postán. A távirat zuhatag, zajos, kettős bosszúságot okozhat. Aímzettnek azért, mert a rengeteg adminisztráció miatta dísztáviratokat lemásolják, iktatják, kevés a kézbesítő, foglaltak a távíró- és telefonvonalak stb.), csak másodvagy harmadnap kapja meg a kedves figyelmesség jelét. És hasonlóképpen a postások is „kiborulnak”, nagyon elfáradnak, igyekezetüknek pedig — a már említett okok miatt — alig van látszata. Épen ezért kérik a táviratok feladóit a posta dolgozói, hogy segítsenek a csúcsforgalmat csökkenteni, megelőzni. A ballagási és anyák napi jókívánságokat már most elküldheti bárki, lehetőség van rá, hogy a ma feladott táviratot csak a kért időpontban kézbesítse a posta. K. L. KISALFÖLD Fertőszentmiklós is csatlakozott fertőszentmiklósi Új Élet Tsz is csatlakozott a jubileumi versenyhez, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére kezdeményezett a mihályi Táncsics Tsz. Elhatározta a fertőszentmiklósi szövetkezet, hogy a tervezettnél 25 holddal nagyobb területre vet cukorrépát, és holdankénti 160 mázsás átlagterméssel számol, így terven felül 168 000 forint bevétele lesz. Mákból is többet vet a tsz 5 holddal, s a tervezettnél 15 mázsával több mákot értékesít. Zöldségkertészetet létesít 25 holdon, amelyből holdanként 6000 forintot vár a szövetkezet. Az őszi kenyérgabonák gondos fejtrágyázásával és a vegyszeres gyomirtással terven felül 400 mázsa kenyérgabonát értékesít. A fertőszentmiklósi tsz felajánlásainak összes értéke 463 000 forint. A Nulla órától huszonnégy óráig Képek a hegyeshalmi határállomásról Az útlevélkezelő tiszt világító számlapos órája éjfélt mutat. Ausztria felől csípős szél fúj. Lobogtatja az árbocon lengő háromszínű zászlót. A sorompónál egy kocsi lámpái villannak fel. — Megjött a mai első utasunk — mondja a tiszt, és engedélyt ad a belépésre. Elnyom egy ásítást. Hiába, az éjszaka közepén vagyunk. Tiszteleg a kocsiból kilépő osztrák úrnak, aki kedélyesen jó reggelt köszön, de mindjárt elnézést is kér a korai zavarásért. — Reggel akartam indulni. A múlt nyár magyarországi emlékei azonban megrohantak a vacsoránál. Szunyókáltam egy-két órát, és útnak indultam. Pesten akarok reggelizni. Gyönyörű város. Úgy szerem, mint Bécset Egy kis üzlet, egy kis szórakozás Alighogy továbbindul a bécsi vendék, fekete Mercedes siklik a feljáró elé. Két férfi száll ki belőle. Nagyot nyújtózkodnak a csípős szélben. Nyugatnémet kereskedők. Rövidesen kezdődik a Budapesti Nemzetközi Vásár. Terepszemlére jönnek. — Remek üzleteket lehet önöknél kötni — mondják. — Nekünk is megéri, a magyaroknak is. Miért ne csinálnánk akkor, igaz? Meggyőző az érv. A kölcsönösség elve alapján nálunk bárkivel szívesen tárgyalnak a gazdasági szakemberek. A két hamburgi kereskedő néhány perc múlva búcsút int. Sietnek, mert mint mondják, körül is akarnak nézni az országban. Az üzlet mellett egy kis szórakozás is elkel. Hajnalban kezdődik Csendesen, lassan telnek a percek. Nincs nagy forgalom, de nem is unatkozik az átkelőhely személyzete. Diplomáciai kocsik futnak be mindkét irányból. Egyre gyakrabban jönnek a kamionosok. Nemcsak a magyarok, hanem a románok és a bolgárok is. Utazik a primőr délről nyugatra és északra. Napkelte után élénkül a forgalom. Vasárnap van. Jönnek víkendre a bécsiek. Aki szombaton nem indult el, és vasárnap napsütésre ébredt, bátran útra kelt. Egy Volkswagenből hangos szóval az egész család kiszáll: a papa, a mama, a nagyfiú és két kislány. A fiú vezet. A papa jóízűen lekortyolgat két féldeci kecskeméti barackot. A hölgyek meg összecsapják a kezüket, hogy milyen erős a kávé. Nemcsak kintről jönnek be, magyarok is szállingóznak kifelé. Ki hivatalosan, ki rokonlátogatóba, ki pedig hetven dollárral a zsebében önállóan. Büszkén, hogy ő nem szorul rokonra. fi bilié nemzetközi találkozóhely A büfé időnként nemzetközi találkozóhely. Németül, olaszul, franciául, angolul beszélnek egyszerre. Amit kérek: barack, tokaji, fekete — azt magyarul is kitűnően megérteni. Az átkelőnek jó híre van külföldön. Az előzékenység, a gyorsaság itt nem hiánycikk. Ez természetesen kölcsönös. De aki véletlenül több száz orkánnal érkezik, annak várnia kell. Akadnak ilyen vendégek is, azonban nem ez az általános. Ezért ebben a riportban nem is esik több szó a csempészekről. A jó hírnévről még annyit, hogy a Külügyminisztériumba a brazil gyárostól a bécsi tisztviselőig sokféle nemzetiségű, Magyarországra látogató külföldi írt dicsérő levelet. Az útlevélkezelők elmondják egy cigarettaszünetben,ogy a világ minden nemzetiségével találkoztak már. A legtöbb vendég német. Különösen az osztrákok kedvelik a magyarországi kirándulásokat. Ebéd a Margitszigeten Éppen érkezik is egy fiatal pár. Régi ismerősként köszöntik őket. Gyakran ugranak át víkendre. Míg útlevelüket kezelik, a büfében felhajtanak egy feketét. A büfés hellyel kínálja őket. A csinos bécsi nő elhárítja: — Köszönjük, sietünk. Ebédelni már a Margitszigeten szeretnénk. Olyan gyorsan elbúcsúznak, hogy nincs idő felvilágosítani őket, a szigeti szálló átalakítás miatt zárva. Biztosan kárpótolják magukat más helyen. Mi görbe felfelé mutat Az útlevélkezelők és a vámosok elfáradnak, mire letelik a szolgálati idejük. — Egyre több a turista — mondják. — Újabb és újabb csúcsokat döntünk meg. Gyakran egész karavánok lepnek meg bennünket. Gyorsan dolgoznak. Aki siet, két perc alatt végezhet. Ha elvámolni való van, akkor is 5—6 perc a várakozási idő. Ennyi pihenés kell is. z átkelő mindinkább nagyüzemmé válik. Főleg amióta felszerelték az automata fényképező berendezést. Tizenkét forint ellenében másodpercek alatt készít három képet. A régi átkelőépület már 67 ok. Befejezés előtt áll az újnak az építése. Az óra mutatói ezen a napon másodszor találkoztak, a tizenkettes számnál. Éjfél van. Hegyeshalom forgalmas kapuja az országnak. Nyitott kapu bármilyen jószándékú embernek, akár idegen, akár magyar állampolgárnak. Cseresznyék István A Négy ember pártfegyelmije Okulásul az öntelteknek HÓNAPOKON ÁT elkeseredett hangulat uralkodott a megye egyik községében. Feszült volt a légkör a pártszervezetben, a tanácson, a téeszben, a KISZ szervezetben , az egész faluban. Lazult a pártfegyelem, a munkafegyelem. A téesz tagsága nem érezte magáénak a közös vagyont. Sőt, ha alkalom nyílt rá, vitte a háztájiba. Sokszor könnyen hozzájutott, mert érezte, tudta: a vezetőség sem vallja magáénak a közösség vagyonát. A falu tisztességben élő és dolgozó lakói egyre gyakrabban kérdezgették a téesz elnököt, a főagronómust, a tanácselnököt, a párttitkárt: — Nem restellitek magatokat? Nektek kellene irányítani, nevelni a falut, és mégis ti... ? Nem merték kimondani azt, amit gondoltak, pedig jól tudták, mi a baj. Látták, hogy a párttitkár és a tanácselnök, akik hónapokkal ezelőtt még kebelbeli barátok voltak — állandóan vitatkoznak egymással. Látták, hogy a téeszelnök és a párttitkár közötti kapcsolat annyira megromlott, hogy az utóbbi időben már köszönésre sem méltatják egymást. A párttitkár a főagronómussal is gyakorta vitatkozott. A VITÁKAT nem értették félre a falu lakói. Nagyon jól tudták, hogy ez a fajta vita nem a barátok, hanem a gyűlölködők vitája. Nagyon jól tudták, hogy nem a közösség érdekeit szolgálja. Csak éppen azt nem értették, hogy mindez miért van? A tények elkedvetlenítették őket. A munka, amit annak előtte szívesen, derekasan végeztek — háttérbe szorult. Idejüket, gondolatukat nem a napi feladatok, hanem a vezetők köözti feszült viszony kötötte le. De hallgattak. Mindazt, amit el kellett volna mondaniuk a nyilvánosság előtt, a kocsmában és kint a határban, a dűlőutakon beszélték meg. A legnagyobb baj az volt, hogy a párttagság is hallgatott. Látva a várható veszélyt, nem hogy elejét vette volna a bajnak — inkább arra vártak, majd csak megoldódik, majd csak elrendeződik magától. A többség a párttitkárt hibáztatta — jogosan. A falu vezetői között lévő villongásokat neki kellett volna megakadályoznia, de ő éppen ellenkezőleg cselekedett. Egyre inkább szitotta a tüzet, amely már amúgy is erősen parázslott. Sebtében szervezett „barátokat” gyűjtött maga köré, akikkel mindenáron el akarta hitetni, hogy a faluban ő az egyetlen, aki a közösség érdekeit védelmezi, a többi vezető ellenség. El is hitette, hogy az ő személye szent és sérthetetlen, neki mindenbe „beleszólása van”, hiszen ő a falu párttitkára. Sőt, amikor a helyzet már végképp elmérgesedett, ilyen kijelentésekre ragadtatta magát: „Én bárkit kilőhetek innen, jogom van hozzá”. A saját felfogása szerint „biztos talajon állt”. Úgy gondolta, hogy a csaknem húsz éve párttevékenysége kritika nélkül mindenre felhatalmazza, még arra is, hogy a falu lakosságát „tolvaj bandának” nevezze — néhány ember miatt, akik valóban lopták a közös tulajdont. PÁRTTAGSÁG még mindig hallgatott. Akkor is, amikor megtudták, hogy a párttitkár törvénysértésre is hajlandó, csak azért, hogy neki legyen igaza. Törvénytelen időben, törvénytelenül szervezte meg a tanácsválasztások előtt a jelölő gyűlést — azzal a meggondolással, hogy ő valóban „bárkit kilőhet” — nem történik semmi bántódása. Mindez sértette a falu lakosságát, a kétkezi munkájával holnapot teremtő parasztok önérzetét. Bár jó részük pártonkívüli, de meglepődött azon, hogy mindez miként történhet — büntetlenül. De legfőképpen azon, hogy az egymás között torzsalkodó, hatalmi harcot vívó, frakciózó vezetők mindezek ellenére „kommunistának vallják magukat”, és állítják, hogy ,a közösségért dolgoznak”. Tudták a falu lakói: a kommunista nem különleges ember, de „megkülönbözteti őt másoktól öntudata, eszmei szilárdsága ... a kommunista mindig a nép érdekeit tartja szem előtt, szívén viseli a nép gondját, baját.. Csakhogy a falu néhány vezetője meg sem közelítette az emberek által elképzelt kommunistát — éppen ellekezőleg cselekedett. Úgyszólván minden fokon megsértette a párt szervezeti szabályzatát, aminek betartása korra, nemre, rangra való tekintet nélkül minden párttagra nézve egyformán kötelező. A PÁRTTITKÁR ÉS NÉHÁNY VEZETŐ kötelessége ellenére sem őrködött a párt ideológiai, politikai és szervezeti egységén, holott tudniuk kellett volna: ez „a párt erejének alapfeltétele". Azt is tudhatták, hogy a pártban nincs helye „semmiféle csoportosulásnak vagy frakciónak, mert ezek megrendítik a párt egységét és harckészségét’. Alapvető szabály az is, hogy a párttag „állandóan erősítse a tömegekhez fűződő kapcsolatát, mert a párt ereje és legyőzhetetlensége a dolgozó néphez fűződő eleven és elszakíthatatlan kapcsolatban van.. A párttagok jól tudták, hogy hallgatásukkal kárt okoznak a pártegységben, az egész községben. Tudták, hogy a párttitkár — a tilalom ellenére — látszatsikerre törekszik, és öntelt — mégsem cselekedtek. Mire a felsőbb pátszervhez az ügy híre eljutott — teljes volt a pártszervezet és a falu szétziláltsága. A „tisztújításon” kívül más megoldást nem találtak. Fegyelmi bizottság elé állították a falu négy vezetőjét: a párttitkárt, a téesz-elnököt, a főagronómust és a tanács végrehajtó bizottságának elnökét. A párttitkár szigorú megrovást, végső figyelmeztetést kapott. A többiek megrovást. Mindez a párt ügye, de az, amiért kapták , az már a közösség ügye. A vezetők torzsalkodásának végső soron ők voltak a szenvedő alanyai. Az ügy miatt elkeseredtek, keveset dolgoztak és keveset kerestek. Mindehhez hozzájárult még az is, hogy rosszak a természeti adottságok. A mélypontról azonban fel kell emelkedni, hogy mielőbb elfeledje a falu lakossága, milyen állapotok voltak a „tisztújítás” előtt. Ha nem jön közbe a nemrég lezajlott szétziláltság, sokkal többre mehetett volna a község lakossága mind a termelésben, mind a közösségi életben, egymás segítségében, megbecsülésében. S hogy a mélyponton mielőbb túljusson mind a párttagság, mind a falu lakossága, szükség van a járási pártbizottság és a járási tanács segítésére. Megérdemlik a falu lakói, mert tudnak és akarnak jól dolgozni, ha megvan annak a feltétele. TANULSÁGUL a községbelieken túl, megszívlelhetik az esetet mind a járási pártbizottságon, mind a járási tanácsnál, nem akkor kell segítségére sietni egy közösségnek, amikor már csakis tisztújítással, pártfegyelmikkel lehet rendet teremteni, hanem akkor, amikor a bajnak még csak apró jelei, mutatkoznak. Márpedig a községben ez régen mutatkozott, úgyannyira régen, hogy kis körültekintéssel meg is előzhették volna a szervezkedést, a rendbontást, a látszatsikerekre való törekvéseket és az önteltséget. (ksa) A