Kisalföld, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-01 / 179. szám

136­. augusztus 1., kedd Húsz éve kezdődött a hároméves A szocializmust építő ország históriájában jelentős dátum a felszabadulást követő má­­sodik esztendő, 1947, mert húsz évvel ezelőtt ekkor indult a hároméves népgazdasági terv. Mit adott Magyarországnak, minden magyar állampolgár­nak a hároméves terv? A gyáripar termelése 1949-ben már 53,4 százalékkal volt ma­gasabb, mint 1938-ban. A gép­gyártás pedig kétszer annyi teherautót, háromszor annyi kerékpárt, vagont, hajót, öt­ször annyi traktort, hétszer annyi motorkerékpárt, nyolc­szor annyi mozdonyt és több mint harmincszor annyi szer­számgépet állított elő, mint harmincnyolcban, az utolsó „békeévben”. Az eredetileg három évre előirányzott beruházási tervet két év és öt hónap alatt nem­csak megvalósították, hanem 35,3 százalékkal túl is teljesí­tették. Közben a falvakban is 130 ezernél több új lakóház épült, 16 új növénynemesítő telep létesült, és 26 ezer hol­don kezdték el az öntözéses gazdálkodást. Az utolsó terv­­esztendőben az iparban, a me­zőgazdaságban, a közlekedés­ben és a kereskedelemben a szocialista szektor részesedése elérte a 66 százalékot. A kommunisták által kez­deményezett terv tehát előké­szítette az ország szocialista átalakulását, így a Magyar­­ország történelmében először megvalósított tervszerű gaz­dálkodás a leghaladóbb társa­dalmi, gazdasági és politikai célkitűzések irányába lendí­tette a fejlődést. A hároméves terv izzó tör­ténelmi levegőjében nemcsak az ország épült újjá, megtör­tént egy másik újjáépítés is: a háborúban tönkrement, né­pességében megritkult ország visszanyerte hitét, önbizalmát, lendületét. A kommunisták vezetésével magabiztosan lé­pett a további fejlődés útjára: szóval, tettel, munkával a szo­cializmus teljes felépítése mel­lett döntött. I. m. Eszter a legszebb — Újat az asztalra Örökzöld cégér ÚJDONSÁGOK A LENSZÖVŐBEN Kék a lenvirág, egyszerű kis kék, zöld a levele. Textil­anyagok jönnek-mennek, fel­kapja vagy elejti őket a nagy diktátor, a divat. A lenanyag mindig divatos, a kék virá­­gocska mindig virít. Virít és elviszi a Lenfonó és Szövőipari Vállalat győri gyár­egységének jó hírnevét min­den világrészbe. — Liverpool, Montreal — olvassuk le hirte­­lenében a nagy ládákról, ame­lyek nemsokára útra kelnek nagy rakományaikkal. Gyönyörűekkel. Csíkos, koc­kás, bordűzös abroszok, kony­haruhák, nyugágy és kem­pingágy-anyagok tömege a szövödében, a varrodában, a csomagolóban. Egyszínűek, tarkák, világosak, sötétek, har­sogó színek harmóniába fog­lalt üdeségével. Több mint kétszáz színnel dolgozik a gyár. A kincseskamra: a fo­nalraktár. Napi nyolc-tíz ton­na fonalat ad ki. A csomagolóban polietilén zacskóba zárva útra készek az abroszok külföldi rendelésre. Újszerűek, érdekesek, üdék. Más színű az abrosz, más szí­nűek a szalvéták. Narancs­­sárga abrosz zöld szalvétákkal, palaszürke kékkel, halványlila citromsárgával. Az ember ön­kéntelenül odaképzeli a hoz­zájuk illő tányérokat, csészé­ket Nálunk még nem használ­ják ezeket a garnitúrákat, pe­­dig szépek. Érdemes lenne „te­rülj asztalkám”-at mutatni velük mondjuk a Győri Állami Áruházban vagy a bútoráru­házban. Hadd lássuk, hadd használjuk! srr" — Szép — mondjuk immár vagy századszor Krausz Imré­nek, a gyár igazgatójának. — Az Eszter a legszebb — kapjuk a választ Megismerkedünk Eszterrel. Ő a könnyűipari pályázat idei egyik legszebb terméke. Rács- és pikékötésű, kockás, illetve csíkos, sokféle színva­riációban. Különös gyöngyház­­csillogású, puha fogású, mégis jó tartású ruhaanyag. A leges­legszebb Eszter a sárgabarna kockás lett. Tervezője, Varga Szilvia, négy éve mintatervező. Büsz­ke az Eszterre. Lehet is. Ami­kor a tervezés kulisszatitkai felől érdeklődünk, azt mondja, „csak” gyakorlat, vizuális készség és képzelőtehetség kell hozzá. — És anyagismeret, meg az, hogy tudnia kell, mit képesek a gépeink megszóró, és a divat követelményeit is szem előtt kell tartani — toldja meg Krausz elvtárs. Sok minden kell tehát hoz­zá. Nem utolsósorban szép­érzék. Világszerte nagy divat a textilcipő. Ahhoz is készül anyag a Lenszövőbe, két kü­lönféle anyag összeragasztásá­­val. — Nem is olyan könnyű gyártani, mint amilyen egy­szerűnek látszik — mondják. ■nn? Egy színes forgatag látvá­nyával ér fel a gyárlátogatás. Még akkor is, ha az ember nem egészen járatlan a szövő­­termek, a kikészítő, a festődő rejtelmeiben. Mert tévedés azt hinni, hogy minden textilüzem egyforma. A gyárak, a termé­kek meghatározója a gép és az ember. A gépekkel az em­berek is változnak. Két hónap, három új gép a Lenszövőben. Az egyiket már felszerelték. Arról kell majd dönteni, mivel üzemeltessék. Az áram drága, az olajra még várni kell. Egy másik gép mű­anyagot fröcsköl a lenre, egy harmadik pedig mennyezetig érő kikészítő berendezés. És fejünkben zúgnak a nemrég hallott tervek. A kikészítőbe nemsokára még egy gépóriást állítanak be, a szövődében is modern gépek érkeznek a most beszereltek mellé. Géptől géphez járunk. Mit­ szól mindehhez a pezsgő fej­lődéshez kezelője, a munkás? A fejlődő technikával lépést kell tartani, tanulnia a szövő­nőnek, a szerelőnek, minden­kinek. A fejlődés öröm és kö­telezettség. A gyár vezetőjé­nek­, h­innen dolgozojának, az eredményekkel közösen büsz­kélkedhetnek. És büszkélked­nek? Az egyik gépen az Eszter fut. A szövőnő végigsimítja. Nem szól, a munkájára figyel, de látni az arcán: az elismerés neki is szól. Igaza van. ..::: A technológiai szobában a gyár jövőjéről beszélgetünk. Szóba kerül a gazdaságirányí­tás új rendje. — Ne értsenek félre, nem egyszerűsítem le az elvet — mondja az igazgató. — Mi már sok éve új módra gazdálko­dunk. Nem az 1908-as startra létesítettük tavaly a varrodán­kat, de könnyen nyomon kö­vethető, hogy nagyon jól bele­illik majd a szabadabb gazdál­kodásba. A vásárlók mindin­kább a szegett, varrott termé­keket keresik. Olyanokat ké­szítünk. Vizsgáljuk az új piac­lehetőségeket és azt, hogy hány új szerződést szabad köt­nünk. Ahogyan fejlődik a ter­melés, annak megfelelő termék eladását szabad csak kilátásba helyezni. A kereskedés elve a gyárban is csak a korrektség lehet . Ami a jövő gazdálkodá­sában változás lesz, még ru­galmasabban kell az igények­hez igazodni — folytatja Kra­usz elvtárs, és példát is említ. Az asztalkendő- és törülköző­készítő varrodában a múlt hó­napban csak egy műszak volt. Most viszont annyi a rendelés, hogy még a Győri Szolgáltató Ktsz-nek is jut belőle. !!••" A lenvirággal díszített cégér örökzöldnek ígérkezik. Az egyiptomiak, a rómaiak ked­velt viselete, a lenruha nem fog kimenni a divatból. Nem, mert a lenruha kellemes, hű­vös viselet, a­ lenanyag jól ke­zelhető és, szép. A lenárut na­gyon kedvelő belgák a len elemi szálait a világhírű brüsz­­szeli csipke készítéséhez is fel­használják, s az örökzöld cé­gért, a lenvirágot bélyegen megörökítették. És a gyártók mindig új min­tákkal, ú­j színekkel, új gyár­tástechnológiával gondoskod­nak róla, hogy a lenanyag örök divat maradjon. Várnagyné—Ferenczi ! A bizalmat a tények tartják A nap tüze szikkaszt, hogy az ember beleszédül. A falu utcáján csend van, és a léptek nyomán a por térdig gomolyog. Porosak a piros háztetők is. A tsz-irodán dús levegő fogad, öreg ház, őrzi falaival a hűvöset. A párttit­kárt, Rábaszentmihály és Kis­babot függetlenített párttitká­rát keresem. Az elnök igazit útnak: — Kint van a telepen, ott megtalálja. Mindjárt megyek én is. A telepen búzát tisztítanak, asszonyok merik a garatba a kombájnoktól szállított búza­garmadát. Egy fogatos mutat­ja, hogy a mázsánál az az ősz hajú ember a párttitkár, Szabó Imre. Zsákot kötöz, mer, meri a gabonát. — Nem ez a dolga a párttit­kárnak — mondom kézfogás után —, a zsákot más is be­kötheti. — Példa nélkül alig fog a politika — mondja, és bokro­san köti a csomót a zsák szá­jára, amely a kötés után olyan, mint a kinyílt rózsa. A hűsre húzódunk, ott el­vész a tisztítógép moraja. — Tavaly azt az eligazítást kaptuk, hogy ne szóljunk bele a gazdasági munkába. Ezt nem lehet követni — széttárja kar­ját. Tenyere szétágazó ujjai­val olyan, mint talajba mar­koló fagyökér. — Bele kell szólni, már ott a megbeszélé­sen is. — Például az idén, aratás alatt mikor szólt bele a párt­­szervezet a munkába? — Harminc holdon volt ren­den a gabona. A gazdasági ve­zetés azt javasolta, hogy csak a téesz kombájnja szedje, a két gépállomás ne, mert sok bért kell fizetni. Az alapszer­vezet javaslata volt: mind a három kombájn szedje a ren­deket, mert így kevesebb a veszély, hogy megázzék, gyor­sabban felfogy. A gazdasági vezetők elfogadták a javasla­tot. És jó volt, hogy elfogad­ták. Elmond még egy esetet. Tavaly és az előző években is csak szántották a tarlót, a szántást nem zárták le. Az alapszervezet javasolta, hogy a szántás után közvetlenül zár­ják le a talajt. — Az idén így cselekeddüm­.­ Aztán vitatkozom, hogy e párttitkár dolga mégsem csak a gazdasági ügyek ellenőrzése, a javasl­attevés. — Nekünk minden üzemág­ban van párttagunk, ők viszik az emberek közé a szót. Nyá­ron nem érünk rá sűrűn gyü­­lésezni. "Télen készítjük elő tagjainak a politikai munká­ra. Ha a termelőszövetkezet jó eredményeket ér el, az nem politikai munka? Az ősz hajú ember érvel, vitatkozik, és tudom, hogy iga­za van. Mikor 1964-ben párt­titkár lett, 26 tagja volt a párt­­szervezetnek. Most harmincat számlál, és egy tsz-tag nemrég kérte a pártba felvételét. — Mind fiatal jön közénk. Mondhat-e ennél többet egy párttitkár? Azt, hogy aki a pártba kéri felvételét, mind harminc éven aluli, mind tag­jává válik a termelőszövetke­zetnek. Ez a pártszervezet munkájának eredménye. Azon a napon, mikor talál­koztunk, még csak reggel ki­lenc óra volt. De a párttitkár már végigjárt egy határrészt, elment a mákcséplőkhöz, és ott volt a gabona tisztításánál Emlékszem, tavaly még munkaegységre dolgoztak a tagok. Az idén vezették be a pénzfizetést. — Félnek tőle. Ait hiszik, kevesebbet kapnak. Naponta tartom a könyvelőkkel a kap­csolatot, hogy érvelhessek egy-egy munkanormára az idén 37 forintot terveztünk. Én azt mondom, többet is tudunk fizetni. De hogy mondhassam, ismernem kell a körülménye­ket. Ez is politikai munka. Munkára ösztönözni, a bizal­mat megtartani az emberek­ben. Elmúllt tíz óra is már. Az órájára néz. A járástól vár vendégeket. P—­i— Málnából 400000 forint Az idén jó málna és sza­mócatermésről számolhat be a mórichidai termelőszövetkezet. Az immár évente megismétlő­dő kiváló eredményekkel a ha­gyományos málna- és szamó­catermelők közé dolgozta fel magát. Az idén például 18 hol­don termeltek málnát, és 3 vagon termést szüreteltek róla. Általában gurulós áruként vette át a termést a MÉK, és a málnának csak 10 százaléka volt rekeszes áru, így 400 ezer forintot árult belőle a gazda­ság. Szamócából 10 holdon négy vagonnal termelt, és ebből 330 ezer forint bevétele származott a gazdaságnak. A tervek sze­rint jövőre növelik a málna és a szamóca területét. Málnából például 20, szamócából 10 hol­dat telepít. Kisalföld ÉPÜL a budapesti földalatti gyorsvasút. Műanyag leme­zek borítják majd ezeket a vasbetonfalakat, a szerelvények „műanyag folyosóban” teszik meg az utat az állomások között. (MTI fotó : Mező Sándor felv.) !» Tárgyilagosan kereng a felelősségre X. X. felszólalása egy értekezleten: „A sajtó to­vábbra is bátran »harcol­jon a kirívó fogyatékossá­gok ellen. Ítélje el azokat, akik visszaélnek beosztá­sukkal, embertársaik jóhi­szeműségével .. X. X. válasza egy újság­cikkre: „Tiltakozom be­csületes nevem meghur­­colásáért, és kérem a fe­lelőtlen cikkíró megbün­tetését ..." Az idézetek ugyanazon személytől származnak. Nem szükséges személyét felfed­ni, hiszen esete nem egyedi. Bíráló hangú, társadal­munk fogyatékosságait nyil­vánosságra táró írásainkra számtalan észrevétel érke­zik. Ha azonban a véletlen (!) úgy hozza, hogy lapunk­nak valamikor elismerését nyilvánító egyén később ma­ga is a bírálat középpontjá­ba kerül — hacsak közvetve is —, mindjárt másképp vé­lekedik a műfajról. Időnként közvéleményku­tatást tartunk, és megkér­dezzük olvasóinktól: ki mit szeret olvasni, mit hiányol az újságból? Kérjük, hogy észrevételeikkel, javaslataik­kal járuljanak hozzá, hogy az újság minél színesebb, érdekesebb, olvasmányosabb legyen. A megkérdezettek az ed­diginél is nagyobb szám­ban igénylik a bíráló íráso­kat. Nem azért, mert szen­zációt akarnak olvasni, vagy megbotlott embertársaikon csámcsogni. De napról nap­ra ütköznek kirívó szabály­­t­lanságokba, vagy saját bő­rükön tapasztalnak igazság­talanságot. A felelősségre vo­nást kérők szándéka általá­ban becsületes: figyelmeztet­ni, megállásra késztetni az egyenes útról letérőket, akik beosztásukat önös érdekeik boldogulására használják fel Azokat, akik még attól sem riadnak vissza, hogy félreállítsák a nem tetszé­süknek hangot is adókat, cikkíró vonását... Bár nem készült statiszti­­ka arról, hogy bíráló írásaink megállásra késztettek-e va­lakit, bizonyára akadt ilyen is! A.: sem jegyeztük fel szám szerint, hogy a közvet­ve, vagy közvetlenül megbí­ráltak közül hányan tilta­koztak a személyüket sértő újságcikk miatt. Sokat il­letve valamennyien! Termé­szetesen úgy, hogy „a tények valótlanok, a megbírált be­csületébe gázoltunk”. Legyen az bírósági állás­foglalás, vizsgálatra hivatott szerv elmarasztalása, a hely­reigazítást kérő levél megér­kezik szerkesztőségünkbe, hi­­szen „az újságcikket semmi más, mint a bosszú, a rossz­indulat, a felelőtlenség su­gallta”. Helyreigazító kérelemnek csak bizonyított tények alap­ján, de semmi esetre sem , egyén kívánsága szerint adhatunk helyt. Az esetek zömében állításunkat — mint megalapozott tényt — fenntartjuk, hiszen a vizs­gálatot végző szervek, a cik­kek szerzői nem gyerekek, tisz­tában vannak állásfoglalá­suk következményeivel. Gondolatainkat azért rög­zítjük papírra, mert az utóbbi hetekben az átlagos­nál is több tiltakozó, helyre­­igazítást kérő levél érkezett írásainkra. A többség a róla szóló újságcikket teljes egé­szében valótlannak minősí­tette. Egy-kettő akadt, aki a tényeket elismerte, csupán a körülményeket szépítette. Ki­vétel nélkül tiltakoztak azok is, akiket név szerint nem említettünk ugyan, mégis magukra ismertek. Elfogult­sággal vádolták lapunkat jó néhányan, mert panaszukat csak vélt sérelemnek minő­sítettük. Néhányan azért kí­vánták a lap előfizetését le­mondani, mert jogos pana­szukat nem orvosoltuk, illet­ve nem orvosolhattuk, hi­szen három éve két tucat ha­tóság, végül a bíróság sem adott helyt követelésüknek. Nem is kevesen azért he­lyeztek kilátásba becsület­­sértését. saj­tópert,­men a szomszéd célzása szerint az újságcikk róla szólt. Az újságíró igazságos ál­lásfoglalását igénylik az ol­vasók. A társadalom élőskö­dőit, az emberek bizalmával visszaélőket el kell marasz­talni. Igazságot osztani na­gyon nehéz, az igazságot megvédeni még nehezebb. Az újságírónak vállalnia kell a megbízást, annak családja, és oly sokszor keresett és meg is talált befolyásos párt­fogók által indított hajszát a helyreigazításért. A sajtó munkásait nem fűti a siker, bátor hangú írásaikért nem igényelnek elismerést. Nem a szenzációt hajszolják, hanem a társa­dalom csökevényeit igye­keznek lefaragni. Hivatásu­kat gyakorolják. Felelőtlenek, megalkuvók, ha egy panasz nyomán el­indulnak, s a látottak és té­nyek alapján a panaszos ré­széről annyira óhajtott, de minden alapot nélkülöző bí­­ráló sorok helyett a kétolda­lú igazságot vetik papírra? Nem! „A kibicnek semmi sem drága!” — tartja a köz­mondás. Drága viszont ne­künk, ha vélt sérelmekre, túlzott panaszokra, „majd én megmutatom” érvelésekre egyoldalú elmarasztalást vár­nak tőlünk az ügyfelek. Ki így, ki úgy vélekedik majd írásunk olvasásakor. Reméljük, akad azért — a megbíráltak, a sérelmükre gyógyirt nálunk sem találók között —, aki elismeri: Így igaz, pedig rólam van szó! N. 1WL

Next