Kisalföld, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-01 / 206. szám
967. szeptember 1. péntek KISALFÖLD A hazai mezőgépgyártás bemutatkozása Mezőgazdasági gépgyártásunk idei bemutatója tekintélyes gyártmányokban tükrözi azt a fejlődést, amely hazánkban a legutóbbi években lezajlott. Dicsérni lehet a Vörös Csillag Traktorgyár most bemutatott UE—50-es típusú traktorát, amely egyaránt tanúskodik a tervezők ötletességéről és a gyár egész kollektívájának helyes törekvéseiről. Első látásra különösen szembeötlő a gép modern formatervezése, és a szakemberek abban is bíznak, hogy ez a traktor a szántóföldért is jól beválik. Az üzemi próbák még folynak, sorozatgyártását 1968- ra tervezik. Sikeres a kiállításon a rendezőknek az a törekvése, hogy egy-egy erőgépet munkagépeikkel együtt mutassanak be Ez az elrendezés megkönnyíti a látogató szövetkezeti szakemberek dolgát, a gépesítés további tökéletesítésére ösztönzi a szövetkezetek vezetőit. A növényvédelemben hazai mezőgazdasági gépgyártásunk sikeresen valósította meg a komplex gépesítés programját. Egy-egy traktor közül ott látjuk a permetező- és porozógépeknek minden változatát, amelyre csak szüksége lehet egy-egy mezőgazdasági üzemnek, akár a gyümölcsösben, a szőlőben, vagy a szántóföldön. Nem is találnak e bemutatón kifogást a szakemberek, legfeljebb annyit, hogy talán érdemes lenne itthon is rátérni a vastag és nehéz fémlemezekből készült permetezőszer-tartályok helyett a műanyag tartályok gyártására. Évek óta küszködünk azzal a gonddal, hogy az egyes növénytermesztési munkafolyamatok gépparkjából egyik vagy másik gép hiányzik, így például a gabona betakarításának gépesítettsége elérte ugyan a 90 százalékot, de a magtisztítás, a kezelés, a tárolás, továbbá a szalmabetakarítás gépeinek hiánya az eredményt számottevően rontja. Ugyanígy változatlanul gond a gépválaszték bővítése, a minőség javítása. Legszembetűnőbben mutatkozik ez a talajmunkák gépeinél. Traktorosok és mezőgazdászok panaszkodnak, hogy a magyar gyártmányú ekék túlságosan nehezek, anyaguk gyakran gyenge minőségű, és ezért különösen nehéz talajviszonyok között nem lehet velük biztonságosan dolgozni. Ám a változás jelét már ilyen értelemben is fellelhetjük a mostani kiállításon. A Mosonmagyaróvári Gépgyár elhozta FE—330-as típusú ekéjét, amely jól kombinálható: az egyik változata háromvasú, de a harmadik ekefejet percek alatt lehet leszerelni, méghozzá oly módon, hogy ezáltal a tartógerenda is rövidül, vagyis a traktor nem húz maga után fölösleges súlyt. Figyelemre méltó törekvése ez a mosonmagyaróváriaknak, hiszen ez végre olyan hazai gyártmányú eke, amely két-, három- vagy — továbbfejlesztés esetén — többvasú megoldással kombinálható. Az előbb említett törekvést azért érdemes dicsérni, mert a legutóbbi időkig hazai mezőgazdasági gépgyártásunk fejlődésének egyik akadálya a szerkesztési nehézség volt. Bizonyos gépeken még most is érzékelhetjük ezt. Gyakorlati szakemberek mondják, hogy a magyar gyártmányú tárcsák, boronák, küllős kapák és egyéb talajművelő gépek legtöbbje túlságosan „merev”, nehezen kapcsolható. Gondot okoz az is, hogy a nehéz munkagépeket a traktorok hidraulikus berendezése nem bírja, s így azok hamar elhasználódnak. Csak egyetlen példa: a hazai gyártmányú váltvaforgató eke súlya 960 kilogramm. Hiába igyekeznek a D—4KB traktorra a legerősebb és legmegbízhatóbb hidraulikát felszerelni, ezt a súlyt a szántóföldi körülmények között nem sokáig bírja. A mostani kiállítás arról tanúskodik, hogy hazai gépgyártásunk képes az igényekhez igazodó nagyobb feladatok megoldására. Többfajta jó műszaki ötlet valósult meg, például az önfelszedő csávázógépben, a folyamatos üzemű terményszárítóban, vagy a szénabetakarításban jól használható csillagkeresztes rendsodróban. De egy-egy gép első példányának megalkotása még nem azonos a gyártással. És itt van a hazai mezőgépipar fejlesztésének egy olyan gondja, amelynek sikeres megoldásán sok múlik. Régi panasz, hogy egyes gépek kifejlesztése négy-öt évig is eltart, és mire a sorozatgyártás megkezdődik, addig — a nemzetközi mezőnyben — a gép már elavulttá válik. Példát is említetünk: a talajművelés, a vetés és a növényápolás gépesítésében külföldön már jó ideje sikeresen alkalmazzák a kombinátorokat. Olyan gépek egyszerű és gyors kapcsolásáról van szó, amelyekkel több munkafolyamatot egy menetben lehet elvégezni. Hazai gépgyártásunk még csak a kezdetén tart e program megvalósításának. Egységes vélemény, hogy a magyar mezőgazdasági gépgyártás az eddigieknél több figyelmet, az erők jobb összevonását érdemli. A jelenlegi igényeket és technológiát figyelembe véve hazánk mezőgazdaságában összesen mintegy 750—800 géptípus szükséges. E gépek közül megközelítően 5— 600-at tudunk itthon gyártani. Jelenleg a hazai gyártmányokból megfelelő típus mintegy 250—260, továbbfejlesztendő 80—100, és még ezután vár kialakításra több mint 200-féle gép. Mi sem természetesebb, hogy ilyen program megvalósítása nehéz és sok erőt kívánó feladatot ró a mezőgazdasági gépgyártásra. A kiállítás gépbemutatójának tanulságai és a mezőgazdaság gépesítésének gondja egyaránt bizonyítják a hazai gépgyártás irányítóinak azt az igényét, hogy e faladatok megoldásához jobb minőségű anyagok, több szellemi erőfeszítés és erőteljesebb beruházás szükséges. Horváth László A növényvédelmi gépek egyik legértékesebb darabja ez az RSN típusjelű, traktorvontatású permetezőgép. Teljesítménye tízórás műszak alatt elérheti az 50 kataszteri holdat Tanévnyitás a szakmunkástanuló-iskolákban A szeptember 1-i tanévnyitás után a szakmunkástanulóintézetekben a múlt évinél csaknem húszezerrel több, összesen kétszázezer fiatal kezdi meg vagy folytatja leendő szakmájának elsajátítását. Az elsőévesek száma megközelíti a nyolcvanezret. A Munkaügyi Minisztérium ebben a tanulmányi évben jelentősen kibővítette az érettségi bizonyítvány megszerzésére is lehetőséget nyújtó emelt szintű képzést. Ebben az oktatási formában kétszer annyi elsőéves tanulót vettek fel, mint tavaly, mégpedig az eddigi 4 helyett 14 szakmára. Az átfogó ismereteket adó egységes alapképzést is kiterjesztették. Így a vas- és fémiparban 25, a faiparban 8, a vegyiparban 6 szakmában kapnak a tanulók egységes alapképzést. Eddig a MOM iskoláiban oktatott 168 szakmából 124- nek külön óraterve volt. Egységesítéssel most 124-ről 25-re csökkentették az óratervek számát. A változtatást általában a többéves képzés teljes tananyagának évfolyamok közötti átcsoportosításával oldották meg, s így az elsajátítandó ismeretek körét érintetlenül hagyták. Az óratervek egységesítésével nemcsak a kis létszámú rokonszakmai tanulócsoportok vegyes osztályainak kialakítását segítik, hanem egyúttal megteremtik az átfogóbb ismereteket nyújtó egységes alapképzés kiterjesztésének feltételeit is. (MTI.) ÍGY TÖRTÉNT... 1930. szeptember 1-én zajlott le a Horthy-fasizmus korának legnagyobb munkástüntetése Budapesten. Munkakönyvében — amelyben az utolsó beírás 1929. november 16. volt, ami azt jelenti, hogy immáron tizedik hónapja nem dolgozik —, így festi le a hatóság: „Arca: rendes, haja: barna, szája: rendes, szeme: barna, foga: szabályos, termete: közepes". Már ekkor, a könyv kiállításakor ellopták mosolyát, mely legényes, keskeny bajusza körül bújkált, ellopták csokoládébarna arcának kedves, ravaszkás tekintetét, amelyet talán kisfiúsán oldalra választott haja kölcsönzött neki. Utolsó estéjéről a lapok csak ennyit írtak: „Darnyik János, 28 éves galgahévizi állványozó már a forró szeptember 1-ét megelőző este elindult a fővárosba”. Tíz órakor keltette az asszony. Aludt már a család, a három gyerek. Csak Mihók Rózs virrasztóit, hogy a csillagok feljöttével keltse urát, útnak indulni az erdőkön át, gyalogosan Pestnek, munkáért, kenyérért. Nem vitt magával mást, csak a tarisznyáját. Üresen. Nekivágott a feketedő estének — nagy törzsű tölgyek kísérték Gödöllőig —, onnan már az érkező hajnal világította meg fehéren az utat a város felé. Reggelre ért be Pestre. Régi pallérját, Gazsó Mihályt kereste, talán ő valahogy be tudná szerezni munkába. De nem találta se otthon, se az épületeknél. Üresek az állványok, amerre ment, mintha ünnep, komoly vasárnap lenne. Gazsót keresed? — mondják neki a sétáló, ismerős kőművesek, állványozók —, akkor csak gyere velünk, ő is kint van most a Ligetben... S már viszi őt is a hullám, csepp a bizakodó, erős sodrú folyamban. Aréna út. . Hősök tere... Kiáltja ő is: „Munkát, kenyeret!”, s lóbálja magasba — mintha zászlaja lenne — a tarisznyáját. Kétoldalt rendőrcsapat sorakozik arcvonalba. Az Andrássy útról már éles karddal vagdalkozó lovasrendőrök vágtatnak feléjük. A rendőrgyűrű a Vajdahunyad vára felé szorítja a tömeget. Mikor a karcsú, kis hídon áthaladnak, ezt mondja a szomszédjának, Deszpoda Mihály kőművesnek: „Tizenegy éve jártam itt utoljára... Itt kértem meg egy vasárnap Rozim kezét, akkor építettük együtt a papírgyár kéményeit”. Mikkor dördültek el a rendőrök fegyverei. Itt, a Vajdahunyad vára tövében halt hősi halált Darnyik János állványozó, Deszpoda Mihálynak ideje sem volt, hogy elbúcsúzzék, lefogja pajtása szemét, menekült az éles kardok elől. Aztán mikor tiszta lett a tér, jött a rendőri bizottság és hivatalosan megállapította: „Egy állványozót, Darnyik Jánost, megölt a tüntetők egy eltévedt golyója”. Megállapította, hogy munkakönyvében az utolsó bejegyzés 1929. november 26. Megállapította még — hivatalosan —, hogy az elhunytnál egy üres tarisznya volt, pénztárcájában 4, azaz négy fillér. •mi-nn» Csak vasárnap reggel tudták meg Galgahévizen a vasutasoktól, hogy a község lakossága egy emberrel kevesebb lett. Mihók Rozália fekete kendőt kötött, és sógorával beutazott a városba, megnézni a férjét. De nem engedték, hogy lássa: ehhez rendőri engedély kell. Elmentek a főkapitányságra. Mikor temetni vitték a szülőfalujába, Budapestről Galgahévizig, az út tele csendőrrel. Pedig a koporsót nem is a főúton hozták; kora hajnalban, titokban indult el a hullaszállító a mellékutakon — talán éppen arra, amerre néhány nappal ezelőtt szegény Darnyik János a városba indult. Még a határból is bejöttek a kint dolgozó parasztok a temetésre. Szuronyok gyűrűje fogta, körül a gyászoló tömeget. Mikor az utolsó rög is a sírdombon pihent, ment az özvegy a bérelt „lakásba”, összecsomagolt, mindenüket hátára vette, s maga előtt engedve a gyerekeket, elindult a szomszéd községbe anyjához, Hévizgyörkre. Mert ott kellett hagyniuk a házat, amelyben laktak, most már egy percig sem hiteleztek nekik, mit! Másnap este fogta Mihók Rózái , férje tarisznyáját, s akárcsak az ura, a csillagok feljöttével megindult az erdőnek, Pestnek. Ment, keresni azt a Gazsó Mihály pallért, akitől Darnyik János is munkát remélt. Végigment a Kerepesi úton, s ahol csak állványok nyúltak a magasba, kérdezte az embereket: merre találhatja meg Gazsó Mihály pallért, aki őneki bizton munkát szerez. A kőművesek — az Aréna út végén — nem engedték, hogy tovább menjen: felvették téglahordozónak. Közös kívánság volt ez: fel kellett Mihók Rózáit venni. Kicsi volt a munkahely — az élet —, összébb húzódtak hát a szegények, helyet szorítottak az özvegynek. Kőbányai György 11 A hagonyektói etalista Búzatermesztés a mosonmagyaróvári Dózsában A mosonmagyaróvári Dózsa Termelőszövetkezet évek óta élen jár a kenyérgabona-termesztésben, és ma már szinte elszakadva minden ösztönösen művelt, táplált hagyománytól, a tudatos kísérletezés útját járja, hogy minél gazdagabban termő fajtákra találjon. Pénzes növény i fajtákat, az adott körülmények között legjobban termőket megtalálni azonban nagyon nehéz. Ezt tudják a Dózsa Termelőszövetkezetben, és az önként adódó kísérletezésnek már vannak eredményei. Az idén 570 holdon termeltek búzát, és holdanként átlagosan 22 mázsa 40 kilót takarítottak be. (Érdemes megjegyezni a járási átlagot, amely 18 mázsa 30 kiló volt.) Nemcsak járási szinten, de a megyei eredményeket tekintve is figyelemre méltó eredmény. A jó munka gyümölcse az árban is mutatkozik, összesen 106 000 forint minőségi felárat kapott az eladott búza után a közös gazdaság, s ezzel a minőségi felárral együtt egy mázsa búzáért 315 forintot fizetett a gazdaságnak az állam. Ma már úgy beszélnek a kenyérgabonáról a termelőszövetkezetben, hogy pénzes növény. Két fajtát legalább Az idei eredményeket hoszszú kísérletezés és kitartó munka árán érték el. A termelőszövetkezet vezetőivel évekre visszamenően áttekintjük, hogy milyen fajtákat is termelt eddig egyszerre egy éven a gazdaság. Ezelőtt öt évvel például vezettek Bánkuti 1201-est, Fertődi 293-ast, Sanpastoret, Bezosztája 1-est és Bezosztája 4-est. Tavalyelőtt a búzavetés 60 százaléka fertődi fajta volt. És az idén az 570 hold vetésből 435 hold volt a Bezosztája 1-es, 100 hold a Fertődi 293-as és 35 hold (kísérletképpen) az Etoyle (francia). Az előbbi 22 mázsa 90 kilót, a fertődi fajta 16 mázsa 66 kilót, az utóbbi 32 mázsa 54 kiló termést hozott holdanként. „Nem szabad egy fajtát termeszteni — mondják a gazdaságban —, de négy-öt fajtát sem, mert mindegyiknek más az igénye, természete”. A Sanpastoret például azért hagyták el, mert nem bírja a száraz telet, a fagyra érzékeny. A Bezosztája 4-es jó minőségű szalmát hozott ugyan, de ezen a vidéken gyenge volt a magképződés. Két fajta mellett állnak ki, a Bezosztája 1-es és a Fertődi 293-as mellett. Hosszadalmas, megfontolt mérlegelések után döntöttek két fajta meghonosítása mellett, de megjegyzik, nem zárkóznak el az úttól, ha az jobbat, többet hoz. Ezt bizonyítják a francia fajta kísérleteivel is. A termelőszövetkezetnek sok szántója van a Duna mellett. A Fertődi 293-as leginkább bírja ezt a Duna menti ködös, párás területet, és átlagosan meghozza holdanként a 17 mázsa termést. De úgy vélik a gazdaságban, hogy 100—110 holdnál többet a termelőszövetkezet területén nem szabad ebből termelni, mert az már kockázat, és nem gazdaságos. Vállalják a kockázatot „A Bezosztája 1-es megköveteli a magáét, de vissza is fizeti többszörösen, amit ráfordítottak” — vélekednek a szakvezetők. Az idén például 3 mázsa vegyes műtrágyát szórtak a fertődi és a Bezosztája alá, és az utóbbi fizetett jobban. Már kiszámították azt is, hogy a Bezosztájára holdanként 4—5 mázsa vegyes műtrágyát szórhatnak ki, azon túl már ráfizetés a talajerőutánpótlás fokozása. A francia Etoyle fajta termesztése még csak kísérlet a termelőszövetkezetben, de már kialakult a vélemény, hogy csak enyhe telek után hálás. Tehát nem esküsznek erre, de próbaként megtartják. Nem véletlen azonban, ha búzáról van szó, hogy az új árat is említik. Ez teszi lehetővé, hogy próbálkozzanak, keressék a leghálásabb fajtákat. Az új árak mellett 30—40—50 holdon is vállalhatnak kockázatot. Hiszen ha 30—40 holdon nem válik be az elképzelés, a többi, az az 500—550 hold pótolja a veszteséget. Más, termelésszervezési lehetőségeket is rejt magában a búza új, jó ára. Eddig szinte viszolyogtak attól, ha valamilyen ok miatt esetleg több búzát kellett vetni. Most nem okoz gondot az sem, ha ősszel több terület kínálkozik búzavetésre. Megéri — mondják —, hiszen jó árat fizetnek érte, és nem titkolják azt sem, hogy búzáért esetleg takarmányt vásároljanak. Pék Imre