Kisalföld, 1968. május (13. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

1968. május 1., szerda Búcsúvacsora Moritzburgban Dísztávirat születésnapra Most érkezett haza a Né­met Demokratikus Köztársa­ságból Vártok Géza, az ÉDÁSZ csoportvezető mér­nöke. Féléves tanulmányútra küldte egyik esztergomi mérnöktársával együtt a Ma­gyar Villamosművek a VEB Energiebau radebeuli üze­mébe és a drezdai Energie­­versorgunghoz. — Érdemes volt nyelvet tanulnom — kezdi beszá­molóját Várfok Géza. — Há­rom évvel ezelőtt államvizs­gáztam németből. Tavalyelőtt Csehszlovákiában jártam ta­nulmányúton, most az NDK- ban. Annyira megszoktam, hogy németül kell beszél­nem, hogy néha azon ka­pom magam: németes a szó­­tűzésem. Egyébkén­t szenve­délyem a nyelvtanulás. Az angolt társalgási szinten ta­nulom, a franciát is elkezd­tem. Két gyerekem is néme­tül tanul. A másik kettő még kicsi, ezért nem kezdte el­­ ■ — Legkedvesebb élményei­ről, kérjük, szóljon! — Mondják, hogy a néme­tek nehezen melegszenek fel, tartózkodók, idegennel szem­ben zárkózottak. Szállás­adóinknál mi is tapasztaltuk ezt — mondja a győri mér­nök. — A kollégák azonban hamar félretették a hagyo­mányt. Csakis így fordulha­tott elő, hogy hazatértemkor táviratot hozott a postás. A drezdai Energieversorgung személyzeti igazgatója kö­szöntötte legkisebbik lányo­mat születésnapja alkalmá­ból. — Német tulajdonság — és mekkora előny! — a pon­tosság. Érkezésünkkor napra kész tervvel vártak vendég­látóink: mikor, melyik üze­met, milyen témakört tanul­mányozunk, ki kísér ben­nünket ... A leghozzáértőbb kollégát osztották be mel­lénk, és a legkényelmesebb gépkocsit adták kölcsön. — Szakmailag is sok érté­kes tapasztalattal gyarapod­tak... . — Különösen a gépesítés­sel kapcsolatban — feleli Vártok Géza. — Feladatunk az volt, hogy tanulmányoz­zuk a közép- és nagyfeszült­ségű hálózatépítés gépesíté­sét. Örömmel állapítottuk meg, hogy elméletileg mi is eljutottunk odáig, ahol a né­met villamosipar tart, de a gyakorlatban még nagyon sok a tennivalónk. — Munkaerőhiány van az NDK-ban; alighnem néhány esztendő múlva nálunk is az lesz a termelőszövetkezetek elszívó hatására, a termelés fejlődése következtében. Így hát máris hozzá kell látnunk a nehéz fizikai munkák tel­jes gépesítéséhez. Kábelfek­tetéskor sok, nagy teljesít­ményű gépet használnak a németek. Oszlopállításkor szintén. — Felajánlották például, hogy szívesen köl­csönadják akár hónapokra is egyik új fúrógépüket a sze­mélyzettel együtt tapaszta­latcserére. — Példás szakmai kapcso­latot ápolnak a német villa­mosipar alkalmazottai a csehszlovákokkal. Közös nagyfeszültségű vezetékeik vannak. Ajánlották nekünk is, legyünk itthon szószólói a szakmai barátság mielőbbi meg­terem­tésének. — Munkaerőhiányról szólt az imént. Ősszel magyar fia­talok is utaztak az NDK-ba, hogy részt vegyenek az otta­ni nagy munkákban. Talál­­kozott-e velük? — Elleste a gondolatomat — mondja Vártak Géza. — Feleségemmel szinte naponta levelet váltottunk. Egy alka­lommal elkallódott egy levél. Néhány nappal később üze­net várt a lakásomon; a Drezdában élő magyar fiata­lok szállására vitte a posta a levelet, kérik, menjek érte. Soproni és kapuvári ifjak fo­gadtak nagy örömmel. Újsá­golták, hogy jól érzik magu­kat. Fizetésükből sokat ta­karékba raknak. Néhányan motorkerékpárt vettek, és azzal járják az­ országot. Van rá idejük, munkahetük ötna­pos. — Jómagam is kihasznál­tam a hétvégeket, mintegy hétszáz dia-felvételt készí­tettem az NDK legszebb vi­dékein ... Még néhány apró­ságot elmondok. Alig győz­tünk eleget termi a német családok meghívásainak. Sok-sok kedves ajándékkal elhalmoztak bennünket. Ta­­nulmányutam elméleti ösz­­szegezéseként őrzöm a szil­veszterkor kapott ajándékot, az erősáramú szabadvezeté­kekről szóló szakkönyvet. A radebeuli vállalat műszaki igazgatójától kaptam, aki egyúttal a drezdai műszaki főiskola tanára is. — Búcsúvacsorára a mo­­ritzburgi vadászkastélyba hív­tak bennünket — mondja be­fejezésül Vártok Géza. — Re­mélem, hogy a tanulmány­­utunk szakmailag is, emberi vonatkozásaiban is gyümöl­csözni fog, hiszen úgy érzem, sok kollégával meleg barát­sággal mondtuk egymásnak: a viszontlátásra! (Kulcsár) KŐRAKÓK A RÁBÁN. Az új győri Rába-hídnál rezde­­k a partot. Az Észak dunán­túli Vízügyi Igazgatóság kőrakói naponta 80—100 tonna követ építenek be a partba. (Sieber felv.) TERÉZ MAMA Itt él közöttünk. Alacsony, igényte­len külsejű asszony, életkorát ránéz­té­ben meghatározni nehéz lenne. Majd húsz éve ismerem, de mindig ilyennek, csendesnek, személytelennek, igényte­lenségében is nagyon erősnek, céltuda­tosnak. Akkor is ilyen volt, amidőn az ötvenes évek legelején iskolára küld­ték. Nem kérdezték tőle, távollétében mi lesz két kisgyermekével. Míg ő az ország másik végében tanult, férje és elvtársa bajlódott a kicsinyekkel. El­végezte az iskolát, ami után felettesei úgy vélekedtek róla, hogy ritka ké­pességű, eszű asszony, nagy jövő vár reá. Egy távoli megye nőmozgalmi ve­zetője lett, messze a családjától. Egy ideig dicshimbuszokat zengtek munká­járól, majd „ejtették.” Kitudódott róla, hogy a harmadik gyerekét várja. — Ekkora család elvonja a mozga­lomtól. Beláthatja tehát, hogy a kettő nehezen összeegyeztethető... — érvel­tek azok, akik néhány hónappal azelőtt még nagy jövőt „jósoltak” neki. Nem látta be, de megvált tisztségétől. Köz­hivatalt vállalt, s miután világra hozta harmadik gyermekét, rövidesen érettsé­gizett. Tanárai csodálattal és tisztelet­tel figyeltek fel a kicsi, halk szavú asz­­szony pontos, kifogástalan tudást el­áruló feleleteire, sorra-rendbe jelesre értékelték. A derék, családjának, mun­kájának élő, a pártszervezetében önzet­lenül fáradozó férj sokat segített. Ám, ahogy nőttek a gyerekek, szapo­rodtak a gondok is. A hivatali munkát el kellett látni, a pártszervezetben is minden munkát elvégzett. A gyerekek pedig kinőttek abból a korból, amikor a tesi szükségleteikről való gondos­kodás volt a fő szülői tennivaló. Kide­rült, hogy ahány gyerek, annyiféle ter­mészetű, hajlamú, b­énye komoly, szor­galmas, minden dolgában megbízható. Pisti jócskán az ellentéte: eszes, de hullámzó szorgalmú, Bélus túl játékos. Irénke ki­űnére érettségizik. — Bűn lenne tovább nem taníttatni — mond­ják róla tanárai. De ott a családban a két, jó étvágyú, sok ruhát kinövő, el­­nyúvó fivér. Egy kis könnyebbséget je­lentene Irénke keresete. A leány mégis egyetemre kerül, jeles tanári diplomát szerez. Üzemi ösztöndíj is segíti, de ennek­­ ára van: a jeles közgazdasági tanári diplomával anyagkönyvelést kell végeznie. A leány kedvetlen, úgy érzi, a tudása elkallódik. A mamának kell lelket önteni beléje ... um-uui nülin­ül. Pisti a középiskolai évek kezdetén nem mutat hajlandóságot a továbbta­nulásra. Az utolsó esztendőben aztán ,,megtáltosodik”, főiskolára készül, Irénke még nem végzett, Béla általá­nos iskolás. Honnan lehetne lefaragni a fiú taníttatásának költségeit? Csakis a szülök igényeinek még összébb hú­zásával. Nem tart sokáig — biztatják egymást a szülök, Irénke hamarosan végez. De alig hogy megszerzi a diplo­mát, férjhez megy. A két fiatal két jeles rendű diplomát visz a házasság­ba. A fészekrakáshoz kiől várhatnak segítséget? Csakis a szülőktől. A mamában olykor feljajdul vala­mi: — Megöregszem anélkül, hogy egy­szer kedvemre vásárolhatnék magam­nak néhány szép holmit. S ha a kol­leganői egy szép nyaralás, kellemes kiruccanás élményét idézik, eszébe jut hogy ők még sohasem nyaraltak, „el sem engedhették magukat.” Pedig pár­jával együtt gyorsan haladnak a nyug­díjkorhatárhoz. Pisti végzett, jó álláshoz is jutott. Érti, szereti a szakmáját, munkait ilyén megbecsülik, hamar előléptetik. Lám, felesleges volt az aggódás, a diákköri szertelenségnek nyoma sincs, a fiú fia­talon is meglepő komolysággal látja el felelősségteljes hivatása . Örül az anyai szív, s boldog, hogy egy kedves, szép leányt kapott negyedik gyermekéne­k, a középső fia hozta otthonukba. — Jól megférünk, helyesek, kedvesek, tör­ő­dőek — mondja a mama, s berendezi a két szoba közül a kisebbiket a fia­taloknak. Jövőre érettségizik a legkisebb fiú, ő is jó tanuló, nem lenne igazságos ha meg kellene szenvednie, amiért ő a­­ harmadik, a későn jött gyermek — ál­lapodnak meg a szülők, Irénke is tán vélekedik férjével együtt, s ígérik, ők is hozzájárulnak a testvér továbbtanu­lásának költségeihez. Addigra meglesz a család támogatásával készülő otthon természetes kötelességüknek tekintek tehát, hogy szüleiken könnyítsenek A sok ellenkező tapasztalatot szerzett ide­gen talán kételkedve hallgatja az ígé­retet, de a mama biztos benne, hogy teljesül az ő „nagy jövőjéről" annak idején elhangzott jóslat. Igaz, nevét, tevékenységét nem kapta szárnyra hírnév. De eszét, szorgalmát megbecsülik. Fontos, de nem mutatós munkáját szeretettel és hozzáértéssel végzi. Nem érzi lemondásnak, áldozat­nak az eddigieket, mert a két felnőtt gyermek nem okozott csalódást. Hord­ja a saját kötésű kardigánt, a maga varrta blúzokat, szoknyákat, kontyba szorítja őszülő haját, s azt vallja, hogy , jövője jobban, szebben nem alakásba lőtt volna". Három okos, tehetséges, derék fiatalt ad annak a jövőnek, amelynek párjával együtt több mint két évtizede az életét elkötelez­e­­tt él közöttünk. Sokan ismerik, de talán kevesebben tudják róla, hogy szerény külseje, csendessége­­mennyi ■gaz emberi értéket takar. Jókus Lajosné KISALFÖLD Étterem, bisztró az erdő szélén A május elsejei készülő­désnek érdekes színfoltja volt Győrben a kiskúti kem­pingvendéglő átadása. A vá­ros új, rangos idegenforgal­mi létesítményét hétfőn este dr. Aradi Gyula, a Győr- Sopron megyei Tanács ke­reskedelmi osztályának veze­tője mutatta be a meghívott vendégeknek. Az új létesít­mény kedden délben már fogadta az első külföldi tu­ristacsoportot, 42 amerikait. A kiskúti erdő szélére épí­tett vendéglő ízlésesen be­rendezett éttermét bisztró is kiegészíti. Építése és felsze­relése 2 600 000 forintba ke­rült. A költségek nagyobb részét, másfél millió forintot az országos idegenforgalmi alapból biztosították. Győr új létesítményét a Győr-Sopron megyei Ven­­déglátóipari Vállalat üze­melteti. Fürst József igazga­tó a megnyitón elmondotta, hogy Győr lakói és az ide­genforgalom számára egy­aránt választékos és színvo­nalas kiszolgálást és ellátást kívánnak nyújtani. ­ S­zükségszerűen követke­zett el életünkben ez az időszak, amikor a tár­sadalmi, gazdasági, kulturá­lis tevékenység továbbfejlesz­tése minden vonatkozásban a közösségi és az egyéni bol­dogulás logóinak keresését, feltárását követeli. Új gazda­sági rendszerünk a régi sab­lonok helyett olyan lehetősé­get ad, hogy mindenütt gyü­­mölcsöztethessék a helyi adottságokat, gondolkodásra késztet, hogy vezetők és be­osztottak egyazon szándéktól vezérelve felelősséggel kutas­sanak, döntsenek a legjobb megoldásokról. Az új folya­matban — amely nem kizá­rólag gazdasági jellegű, ha­nem egész társadalmi éle­tünkre, közéletünk demokra­tizmusára, kulturális és szel­lemi életünk fejlődésére hat, s szinte meghatározója, a közérzetünknek is­­ fontos szerep jut az értelmiségnek. Ezúttal a falusi értelmiség­ről szeretnénk szólni. E té­ma fontosságát mutatja az is, hogy legutóbb az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizott­sága végrehajtó bizottsági ülésen mélyrehatóan elemezte a falusi értelmiség társadal­mi, politikai tevékenységét, s még ebben a hónapban párt­bizottsági ülésen továbbadják a feladatokról, tennivalókról szóló javaslatait. A végre­hajtó bizottsági ülést majd­nem féléves, alapos és körül­tekintő vizsgálat előzte meg. A megyei pártbizottság és a­­ megyei tanács brigádjai 88 községben végeztek felmérést az értelmiség helyzetéről, problémáiról, megoldásra vá­ró gondjairól. Falusi értelmiség — e két szó többnyire a falusi tanítót és a körzeti orvost társítja bennünk, pedig az elmúlt 23 esztendőben kitágult ez a ka­tegória. A falusi értelmiség száma és szerepe növekedésé­nek igazolására csak egyetlen példát: a győri járásnak 1929-ben 213 értelmiségi dol­gozója volt (ebből 171 peda­gógus), 1968-ra 806-ra emel­kedett létszámuk (a pedagó­gusok száma ma 602). A falusi értelmiség derék­hada az elmúlt húsz esztendőben becsülettel kivette részét az új társadal­mi rend építésében: fárado­zott legszentebb értékünk — emberi élet megmentésé­ért, gyógyított, tanított két­­három műszakban kisiskolá­sokat és felnőtteket, intézte az emberek ügyes-bajos dol­gait, s naponként megújuló szorgalommal végezte a kul­turális forradalom aprópénz­re váltott feladatait, az ap­­aósm­unkát, s tette, amit kel­lett. Késő estébe nyúló órá­kig­ dolgozott előadásokat tar­tott a művelődési házakban vagy füzetek­ fölé hajolva, m­ásnapi órákra készült, s igyekezett az éjszakából pó­tolni azt, amit a nappalából az úri arcú falu ezernyi ten­nivalója elvett. A falusi ér­telmiségiek munkáját nem le­het számokban kifejezni, azt a hatást sem lehet lemérni, amit az agyakban és a szí­vekben ébresztettek. Munká­juk haszna belefolyt a nagy egészbe, s ott munkál mind­nyájunkban, akiket ők indí­tottak el, akik kitartásukkal, hűségükkel, személyes emberi életükkel építették bennünk a jövőt, a szebb emberi vilá­got. Nagy részük mindig egy volt a történelem, az elmúlt évtizedek kisebb-nagyobb vi­haraiban is, örömeiben is a faluval. Mi tagadás, volt idő­szak, amikor bizalmatlanság, sanda tekintetek kísérték azok egyikét-másikát, akik egy egy dologban őszintén feltárták aggodalmukat, vagy kifejezték jogos elégedetlen­ségüket. Sokszor talán csak azért, mert idegrendszerük hamarabb rezzent távolabb történő dolgokra, események­re. Köszönet és elismerés mindnyájuknak, akik hűség­gel szolgálták népünket, akik a bokros feladatok közepette is mindig tudták, hol a he­lyük, mi a tennivaló. Jövő éveink építésében is felelősségteljes feladatok vár­nak rájuk. Pártunk és kor­mányzatunk fontos szerepet szán nekik, ezért is figyel oda az eddigieknél még fo­kozottabban jelzéseikre, gondjaikra. A­hhoz, hogy sokuk igazán otthonra leljen falva­­inkban , még sok a tennivaló, sok a megoldandó gond. Az ő erejük sem ele­gendő minden esetben, hogy szívük minden dobbanásával benne éljenek a falu, s ez­által az egész társadalom ütő­erében­ őket is sújtja a la­kásgond. Egy egy orvosi la­kásra (érthetően) eddig is ki­nyitották a községek közös erszényüket. A jövőben azon­ban többet kell tenni azért, hogy az óvónő, a védőnő, a tanító, az agrárértelmiség is lakáshoz jusson, otthont te­remthessen. S még ez sem minden. Sok-sok ezer kilomé­ter járdát kell építeni, kul­turált szórakozási lehetőséget teremteni a falvakban is, ahol a falusi értelmiség is megta­lálja a kellemes és a hasznos időtöltésre az alkalmat. Per­sze — nemcsak az ő igényük ez — fiataljaink, egyre igényese­dő falusi lakosságunk is mél­­­tán igényli ma már a legtöbb helyen a cukrászdát, a fod­rászt, s a művelt élet szám­talan más lehetőségét. A me­gyei párt végrehajtó bizottság felmérése szerint megyénk falvai összesen 166 művelő­dési intézménnyel rendelkez­nek. Ebből azonban mind­össze 55 az olyan, amely meg­felel a mai követelmények­nek. A többi 111 korszerűt­len, csak arra alkalmas, hogy bizonyos alkalmakkor tető legyen a tsz zárszámadásra, nagyobb, előadásra összegyűl­tek fölött. Klubéletre, az em­berközelségű társasági élet intimebb megnyilvánulásaira ezek csaknem alkalmatlanok. A jelenlegi falusi értelmi­ség jelentős részének sajátos arculata a kétlakiság. A győ­ri járás pedagógusai közül például 129 Győrből jár ki, a soproni járás értelmiségé­nek 34 százaléka ugyancsak Sopronban lakik. Akik nem a falvakban élnek, hanem az autóbuszok és vonatok „idő­re” hozzák-viszik őket — vaj­mi kevés lehetőségük van ar­ra, hogy személyes varázsuk­kal példájukkal, életükkel, de a közéleti tevékenység sok-sok hasznos lehetőségé­vel segítsék a szocialista falu arculatának alakítását. Fal­vakban, kisebb településeken rendkívül nagy jelentősége van a személyes kapcsolatok­nak, a személyes példának. Figyelembe kell vennünk itt még megyénknek azt a sajá­tos helyzetét is, hogy a tele­vízió, rádió, a nyugatról be­áramló turistaforgalom révén sokféle hatás, hír, informá­ció éri az embereket. Akár napi külpolitikai kérdések­ben is éppen a falusi értel­miségünkre vár a feladat, hogy frissen és helyesen rea­gáljon, segítsen eligazítani különböző eszmei áramlatok­ban. A közlekedés fejlődése so­kat segíthet majd abban, hogy az utazási idő rövidül­­jön, hogy a kiutazók társa­dalmi tevékenysége ne vál­­ják a ma még elég szűkös közlekedési viszonyok függ­vényévé. A csak hosszabb távon megoldható s az egyéb ne­hézségek ellenére is az a kép alakult ki megyénk falusi ér­telmiségéről, hogy a jövőben is joggal várhatunk tőlük még többet, hogy a fejekben, jó szándékokban, áldozatkész­­ségben bőven van még arany­­tartalék. A fel­mérés szerint a me­gye 3469 falusi értel­misége közül mintegy ezerötszáz (43,3 %) vesz részt tevékenyen a társadalmi, po­­litikai életben. Megállapítha­tó, hogy a társadalmi tevé­kenység ésszerű és szükséges elosztásával, a további pola­rizációval, a politikai munka módszereinek a korszerűsíté­sével még sok sok rejtett tar­talék tárható fel kisebb, na­gyobb közösségek hasznára, végsősoron mindnyájunk ja­vára. Hamar Imre Falusi értelmiségünk Fejekben rejlő arany tartalék

Next