Kisalföld, 1969. június (14. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

1969 június 1., vasárnap Féltékenység em a szerelmi féltékenységről akarunk szólni. Ámbár, így tavasz táján, erről is lehetne mondani egy és mást. Amiről beszélünk, az nem függ az évszakoktól, viszont hatásában egyértelműen káros jelenség. Szakmai féltékenységnek, pozícióféltésnek egyaránt nevezhetjük. Könynyedén legyinthetnénk rá, s egyetlen tollvonással kipipálhatnánk a gondok közül, ha csupán az emberi gyarlóság, a kicsinyes önzés ártatlan jelensége lenne. Sajnos, több ennél. Politikai — ha tovább gombolyítjuk a fonalat —, gazdasági probléma is. Nemrég egy értekezleten hirtelen vita robbant körülöttem. Jobbára agrárszakemberek váltottak kemény lrakat, s többen kijelentették, hogy az a gazdasági vezető, aki vonakodva alkalmaz újabb szakembereket a saját presztízsének védelmére, de a társadalom sérelmére, bűnt követ el! Az ilyen vezető nem örül a nagyobb tudással érkező munkatársnak, hanem remegés fogja el: jaj, nehogy a fejemre nőjön! De hát nem olyan könnyű ám a növekedés. Régi és bevált receptek állnak a féltékeny vezető rendelkezésére. A legkézenfekvőbb: elkedvetleníteni az új munkatársat, hátha odébbáll. Ez elérhető kellemetlen beosztással, jól irányzott lekicsinyítéssel, sértéssel. Legjobb azonban mindjárt az elején kitapintani az „ellenfél’’ gyenge pontját, ha nincs, akkor ki kell találni, s ennek feltüntetésével kell mindjárt leltárba venni. S állandóan emlegetni a meglévő vagy kitalált fekete pontot. Ezzel együtt már elismerhetjük tehetségét, szorgalmát, jóindulatát, hiszen biztosítékként mindig odatesszük, hogy: csakhát... Ezt a csakhát-ot aztán őrizni kell, mint a kincset. A féltékenységről vitázva, úgy tetszik, nemzedéki vitát is folytatunk. Ez a dolog természetéből adódik: az új szakemberek általában fiatalok. Friss elméleti tudással, ifjúi lendülettel vágnak neki az életnek, amelyre készültek. Tény viszont, hogy híján vannak gyakorlati ismereteknek. Jó, ha ezt számításba vesszük, de helytelen, ha ezt választjuk „fekete pontnak”, kizáró tényezőnek, ,,csakhát”-nak. Mert a gyakorlati ismeretekről nem szokás bizonyítványt kiállítani, szemesztereket kijelölni. Meddig köteles hát cipelni a fiatal szakember ezt a „csakhát”-ot? Egy év, öt év, tizenöt év? Könnyű lenne klasszikus példákat idézni az irodalomból, művészetből, tudománytörténetből. Zseni persze nem születik minden órában. Vezetésre, felelős, „felnőtt” beosztásba való fiatal azonban bizonyára több akadna, mint amennyi jelenleg a képességeinek megfelelő helyen van. A közvélemény értesült már arról a felmérésről, amelynek adatai szerint a tsz-ek többségében például egyáltalán nincs harminc éven aluli vezetőségi tag. De ismerjük a fiatal műszaki értelmiségiek panaszait is: várjunk, várjunk, fiatalok vagyunk! A félreértés elkerülése végett: senki sem kívánhatja, hogy mindenütt fiatalokat kell főmérnöki, igazgatói vagy tsz-elnöki székbe ültetni, s azokat, akik ott ültek, a „kispadra” tanácsolni. A tapasztalat éppen azt igazolja, hogy a jó elméleti felkészült,ségű, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek, a derékhad katonái azok, akiken a legtöbb múlik. Amíg győzik kedvvel és energiával, posztjukon a helyük. De igenis figyelni kell a fiatalokra, akik kellő tudással, hasznos igyekezettel, illedelmesen kopogtatnak a nagyobb lehetőségek kapuján. Nem szabad megengedni, hogy kinevezésük, megválasztásuk egyetlen akadálya születésük dátuma legyen, ha egyébként a felelős, „felnőtt” munkára alkalmasak. Könynyű a felelőtlen, szemtelen, cinikus ifjúságról elmarasztaló véleményt fogalmazni. Akadnak sajnos olyanok, akik példát is szolgáltatnak ehhez. Kecskére valóban nem bízhatjuk a káposztát. De most nem ezekről van szó. Hanem azokról — s bizton hisszük, hogy ők vannak többen —, akik tudást is szereztek a felkészülés időszakában, nem csupán az éveket töltötték. Tudom, egyszerű lenne ellenérveket sorakozttatni. Az idősebb, tapasztaltabb, higgadtabb ember biztonságosabban vezethet, irányíthat. Átmeneti években semmi szükség arra, hogy néhány szeleburdi gyereket beengedjünk a „nagy pályára”, hogy ott zavarjanak bennünket a mozgásban. No de — folytatva a hasonlatot —, valahol meg kell tanulnia „játszani” a gyereknek is! Mint ahogy úszni is könnyebb vízben tanulni, mint a tornateremben vagy a medence partján. Erről van hát szó. Az arra érdemeseket támogatni, bátorítani, türelmesen „edzeni” kell. A féltékenység itt igen rossz tanácsadó. Aki leendő vezetőt nevel, az nem ellenfelet nevel, hanem utódot. Márpedig egészséges erkölcsi érzékkel rendelkező ember aligha lehet a gyerekeire féltékeny. Annus József Szegény Gyalázatos társaság voltunk. Legalább is tanáraink, nevelőink szemében. Hetedikben, félévi intőosztáskor egyetlen együnk sem úszta meg bejegyzés nélkül, s ezt a szörnyűséges tényt maga a királyi tankerületi főigazgató közölte a gimnázium alsóbb osztályaival. Hogy mondják manapság? „Röhögnöm kell..." Igen. Valahogy így. Nekem is, az emlékezőnek, hiszen ebből a gyalázatos bandából, ebből az érett fejjel kamaszmódra viselkedőből ma négy Kossuth-díjas tudós és mérnök szolgálja a nép ügyét, a tisztességét. De hát... Tudtuk ezt akkor, harminc éve? Bennünket a csínyek és komiszkodások tüze hevített. Fél perc elmaradás egy órából egyenlő volt a mennyországgal, olyan eset pedig, amikor egy teljes matematika óra elmaradt, történelmi ténynek számított diákvilágunkban. A kísérleteket mindig szerettük. Már negyedikben, kémiai órán jókat derültünk, amikor szeretett Szólás tanár úrunk keze alá sikerült hamisan címkézett üvegben ellenhatású vegyszert csempésznünk, amiből rengeteg füst és robbanás következett be. Szerencsére a tanár úrnak is volt érzéke a diákcsínyhez, és az esemény zaja nem jutott túl a laboratórium falán. Hetedikben persze más volt. A hetedik gimnázium akkor, harmincöt éve a felnőttek világába vezető híd volt, megbecsülés övezte a sapkánkat díszítő három arany sújtást. Tisztelő módon bánt velünk matematika-fizika tanárunk, élve minden eszközzel, amely ismeretein Guericke két gyarapíthatná. Így került sor egy emlékezetes júniusi délelőttön Guericke nagyszabású kísérletére. Ha valaki nem tudná, Otto Guericke a XVII. században élt, kitűnő fizikus volt. Az első, aki rájött arra, hogy a levegőnek súlya van. Ezt a felfedezését már sokan elfelejtették, de a magdeburgi féltekék révén máig is megőrizte nevét a tudományos világ. Magdeburgi féltekék... A fizikakönyvben elixisták, hogy 1654-ben Regensburgban végezték el a kísérletet, a híres fizikus és a német választófejedelmek jelenlétében. Nyolc ló nem bírta széjjelhúzni a levegő kiszivattyúzásával egy egésszé váló gömböt — így szól a krónika. Csengetés után kettős sorban lépdeltünk felfelé a fizikumba, azaz a fizika szertárba. Két ingujjra vetkőzött osztálytársunk és matek tanárunk, Schaller Moczi (Mátyás) várta az érkező sort, ahogy később értesültünk róla: egy teljes órán keresztül szivattyúzták a levegőt a híres féltekékből. Előzőleg befaggyúzták, légtelentették a tömítő gumigyűrűket, szóval mindent a legteljesebb rendben, a kutató ösztönök továbbnövelése érdekében elvégeztek. Apró semmiségekkel kezdődött a bemutató óra. Gumizsámolyra álltunk, és a fejlesztett elektromosság hatására égnek állt a hajunk, és miegyebek, mondhatnám: semmiségek vezették be az órát. Volt még közben egy intermezzo is, talán érdekes a zenét tanulóknak: Hajtó Nándi kapott egy pofont, mert kifütyülte a kromatikus skálán füllel nem érzékelhető, csak zenei vájtfülűeknek felnyíló negyedhangokat. De ez egészen mellékes epizód a nagy pillanat mellett, amikor előhozták végre a földgömb nagyságús nagy golyót, Guericke három évszázadot izgalomban tartó felfedezését, a magdeburgi féltekét. — Ezt a gömböt annak idején nyolc pár ló nem bírta széjjelszakítani! — közölte Schaller tanár úr az osztállyal, majd intett Vinkovits Miskának és nekem, hogy próbálkozzunk a pumpálással összeragasztott két félteke széjjelrántásával. — Úgy sem megy... — szabadkoztunk szerényen. — Nem számít. Próbáljátok! Nagyon kicsi karikák voltak a magdeburgi féltekén. Olyan kicsikék, hogy mutatóujjunk nem fért bele a gyűrűbe. Miska is, én is a kisujjunkat akasztottuk a gyűrűkbe, és nagy sóhajtással, nekibuzdulással húztuk, cibáltuk. Semmi. Az osztály vihogott, Schaller tanár úr tenyerét dörzsölte és szőke arca kivörösödött. A miénk is. Az erőlködéstől. És akkor... Már nem tudom, hogyan mit. Talán sikerült egyszerre, egy rántásra belekapaszkodnunk a féltekék karikáiba, — nagy pukkanás, és mindketten a földön hemperegtünk. — Ökrök! — kiabált Schaller tanár úr, és sietve pakolta össze készülékét. A pillanat feszültségéből kirobbanó szót azóta is nagy becsüléssel őrizgetem „Ökör..." — ez ott, abban az izzásig feszülő légkörben azt jelentette, hogy ember létünkre sikerült túlteljesítenünk a századunkban oly emberfölöttinek becsült lóerőt. Rácz Ernő KISALFÖLD ötven éve történt Előre! című cikkéban a Testvériség ma ötven éve. 1919. június 1-én megjelent száma a Vörös Hadsereg ellentámadásának első sikereit méltatta. Nagyjelentőségűnek tartotta, hogy ez a proletárhadsereg megalakulása után alig néhány héttel, egymás után szabadította fel a román és cseh intervenciós csapatok által megszállt városokat és községeket. A katonai sikerek okait keresve a Cikkíró , Bihar Jenő megállapította, hogy nemcsak a frontokon, hanem a frontok mögött is folyt a nagy munka: a munkások termelő és az eszméknek az emberek gondolkodását átalakító tevékenysége. A Vörös Hadsereg sikereinek záloga volt az is, mint azt Bihar Jenő helyesen fejtegette, hogy a háborúkat nemcsak a katonák száma és a fegyverek tökéletessége, hanem a hadsereg szelleme dönti el, az az eszme, amelyért a katonák, a felfegyverzett proletárok küzdelembe indultak. „Egy meggyőződéstől áthatott, életre-halálra kész ember kezében minden fegyver ágyúnak számít, amíg az idegen, érdekekért, kényszerből küzdő katona még a zászlóját sem védi, ha az életét mentheti”. Miért is küzdhetett a cseh és román burzsoá csapatokba erőszakkal besorozott proletár, akit a magyar munkással az internacionalizmus szelleme kötött össze? „A nemzeti elkülönülések kora lejárt — írta a Testvériség —, a mai időket az egyetemes emberiség gondolata kormányozza. Éreznünk kell, hogy a nyelv, a viselet, a szokás nem von válaszfalat közöttünk, valamennyien emberek vagyunk... És az elnyomottság, a nélkülözés inkább eggyé tömöríti az embereket, mint a nyelv, a vallás, a kultúra . . Ez az eszme győzni fog.” Molnár Ernő : Szöveg nélkül. Birkózás a zajjal Az utóbbi fél évszázadban teljesen megváltozott világunk akusztikai arculata. Az óriási közúti forgalom, a hangszórók, az intenzív építőtevékenység, a repülőgép-közlekedés stb. jóformán általánossá tette a zajt. Olyan problémává lépett elő, amellyel ma már egyaránt foglalkoznia kell a technikának, az orvostudománynak, a fizikának, a pszichológiának és a jogalkotásnak. Robert Koch kitűnő jósnak bizonyult: „Az emberiségnek hamarosan ugyanolyan kérlelhetetlen harcot kell majd vívnia a zaj ellen, mint egykor a kolera vagy a pestis ellen.” A technika, az orvostudomány, a fizika és a pszichológia szakemberei már javában folytatják a harcot, s legújabban csatlakoztak hozzájuk a jogalkotás szakemberei is. Szinte érthetetlen: eddig még egyetlen detektívregényírónak sem jutott eszébe, hogy a gyilkos a nyomot nem hagyó hanggal ölte meg áldozatát. Egereken végzett kísérletek már bebizonyították, hogy a zaj nemcsak kellemetlen lehet, hanem ölhet is. A kísérleti állatokat olyan hangerővel támadták, amelyet az emberi fül már fájdalmasnak érez. Számukra gyilkosnak bizonyult az adag: néhány percen belül kimúltak. Nem lehet megszokni Az orvosi kutatások már pontosan kiderítették, milyen károsodásokat, megbetegedéseket okozhat a zaj. A tartós vagy időleges süketség még szelídebb következmény. Súlyosabb az idegesség, a kimerültség és a csökkent munkaképesség, s ezek a zavarok gyomorbántalmakhoz, vérnyomás-emelkedéshez vezethetnek, sőt szív- és vérkeringési zavarokat is okozhatnak. Már régen hamisnak bizonyult az a gyakran hangoztatott nézet, hogy az ember megszokja a lármát. Bebizonyosodott: a bántalmak akkor is jelentkezhetnek, ha az ember nem veszi tudomásul a zajt, ha „már nem is hallja”. Ha embernek kell elviselnie az egereket elpusztító hangot, néhány óra múltán a részegséghez hasonló mozgászavar vesz rajta erőt. Kisebb, de hosszabban tartó zajterhelés hatására a kísérleti személyek egyre gyakoribb hibákat vétenek a számok írásában. Más kísérletekből kiderült, hogy mindössze tíz percig tartó, fájdalmat okozó hangot még 36 órán át „hallották” a kísérleti személyek, továbbá, hogy az egyperces zajhatás négyperces időtartamra megváltoztatja a pulzust és a vérkeringést. Mindezek ismeretében már egyáltalán nem meglepő, hogy a 90 fonnál erősebb, állandó zajban dolgozó munkások 60 százaléka vérkeringési, 35 százaléka pedig szívműködési zavarokban szenved, s huzamosabb idő után valamennyien súlyosan nagyothallóvá válnak. A védekezés lehetőségei Zajkutatásról tulajdonképpen csak 1930 óta beszélhetünk, a zaj elleni védekezés pedig még fiatalabb „fegyvernem”, mégis sok lehetőséget kínál már ma is. A legkézenfekvőbb törekvés a zajos gép hangerejének csökkentése. A belső égésű motorok kipufogó zajai lényegesen korlátozhatók különböző hangtompítókkal Egyéb gépek esetében a zaj összetételének, szerkezetének megváltoztatása lehet eredményes. Ha a kellemetlen és különösen bántó hangokat sikerül egy frekvenciatartományba eltolni, az így kialakított új zaj — változatlan erőssége ellenére is — nem hat már olyan kellemetlenül. A préslég-kalapácsokon különleges kipufogózsákot, a kompresszorokon hangszigetelt sátrat alkalmaznak. Hasonló megoldáshoz folyamodtak a Hamburg-Fuhlschüttl-i repülőtéren is. Hangszigetelt csarnokot építettek, hogy a környező lakótelep lakóinak zavarása nélkül a próbapadon járassák be a gépeket. Egyre gyakoribb megoldás, hogy hangszigetelő réteggel vonják be a zajforrást. A vékony falvastagságú lemezek szigetelésére évek óta kitűnő szigetelőanyagok állnak rendelkezésre. A heidelbergi Terison-gyárnak most sikerült megoldania a vastag falú gépalkatrészek szigetelését is, egyebek között egy merőben újszerű, egy centiméter vastagságban is felhordható „zajgátló pasztával” A megoldás széles körben alkalmazható, a gépkocsiktól a kompresszorokon át az építőipari gépekig. Ez utóbbiak egyébként a közterületi zaj fenegyerekeinek számítanak, így elsőrendű szempont a megfékezésük. A csendes otthonért Az építőipar más területén is szüntelenül birkózik a zajjal. A vékony falú, a hangot túlságosan jól vezető vasbetonvázas épületek fokozottabb hangszigeteléséről is gondoskodni kell. A hangvezetés, a visszhangok, a kopogó hangok, a hangáteresztés kiküszöbölésére — jórészt műanyagok segítségével — sokféle megbízható eljárás ismeretes máig napjainkban. A vízvezetékcsövek zajai például műanyag csövek alkalmazásával szüntethetők meg A külső zaj „közvetítői” az ablakok is hangszigetelhetők. Ha a zajforrás lármája egyáltalán vagy a közvetlen eljárásokkal nem csökkenthető kellő mértékben, még mindig van két védekezési lehetőség. Az egyik, hogy zajelnyelő anyagokkal vonják be a helyiség falait. Kisebb zajú gépek, például írógépek esetében ez teljes értékű megoldás lehet. A másik, a végső, de sok esetben feltétlenül alkalmazandó megoldás: a zajos környezetben dolgozó ember védelme. Klasszikus példája ennek a pilótasapka, és mind szélesebb körben terjedő, egyre népszerűbb eszköze a füldugó. Van még egy harmadik, gyakran alkalmazott módszer, a zaj elfedése zajjal (például zenével), ez azonban meglehetősen kockázatos eljárás, hiszen végeredményben fokozottabb zajterheléssel jár. A törvény is segítsen! Tíz-tizenöt éve világszerte rendeletekkel és törvényekkel is igyekeznek határt szabni a lármának. Vannak már városok a világon, ahol a hordozható rádiók használatát is tiltják az utcákon és köztereken A zaj elleni küzdelemben már vannak eredményeink, de a jövőben még több eszközre lesz szükség, hiszen a zaj évről évre nő. Közeleg az idő, amikor például egy gép értékét nemcsak teljesítőképessége, hanem zajmentessége is, egy lakás értékét pedig nemcsak komfortossága és nagysága szabja meg, hanem a zajok elleni védettsége is H. F. (A DELTA májusi számából.) Rakodókat, férfi anyagmozgatókat, női segédmunkásokat, takarítónőket, portásokat, csökkentett munkaidőre, jó kereseti lehetőséggel felvesz a Győri Hűtőhöz. Jelentkezés: Hűtőhöz, Győr, Munkaügy. A Mosonmagyaróvári Városgazdálkodási Vállalat felvesz kőműves, ács, tetőfedő és bádogos szakmunkásokat valamint segédmunkásokat azonnali belépéssel. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni fenti vállalatnál lehet Mosonmagyaróváron, Kórház utca 16. sz. alatt. A PNYV Soproni Pamutipar azonnali belépésre felvesz lakatos, esztergályos, hegesztő, villanyszerelő, szakmunkásokat, gyakorlott szövőket, csévélőket, szövő és csévélő betonútokat, valamint férfi segédmunkásokat. Kereset szakmunkásoknál 1400—1900 forintig, csévélőknél 1300—1900 forintig, segédmunkásoknál 1300—1800 forintig. Egyéb juttatások: évente két alkalommal 1000 forintig kedvezményes textilanyag vásárlás, 750 forint természetbeni juttatás, kedvezményes étkezés, vidékieknek útiköltséghozzájárulás. JELENTKEZÉS a gyár munkaügyi osztályán, Sopron, Selmeci utca 15.