Kisalföld, 1970. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-14 / 11. szám
172(332 AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1990. JANUÁR 14., SZERDA + XXVI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JUSSON IS, MARADJON IS A napokban, hetekben vet számot múlt évi munkájáról a parasztember. Közös ez a számvetés, mint ahogy a munka is közös volt egész esztendőben. A termelőszövetkezetek pénzügyi szakemberei az irodákban, a tszparaszt odahaza, munkatársai körében végzi a számvetést. Érdemes volt-e végigdolgozni az esztendőt, mi jut még a havonta kifizetett osztalékrészen felül zárszámadás után a zsebbe, s marad-e a következő évek alapozásához? Azt mondják: a falusi embert nem kell tanítani a gazdálkodásra. Ha nem kellett volna, talán ma is faekével szántana. Azt mondják, a parasztembert nem kell megtanítani okos számvetésre. Ha így lenne, a korábbi években sok helyen kiosztották volna a következő évet is. Inkább úgy mondom, a parasztság nagy művelődése és sok képzett szakember kellett ahhoz, hogy a tsz-tagban szunnyadó képességeket kivirágoztassák. Rávezessék, ahogy rávezették a korszerű gazdálkodásra, és felkeltsék benne a felelősség érzetét: maradjon osztás után a közös kamrájában is. A gazdaságok immár másodízben végeznek zárszámadást teljesen önállóan. Senkinek sem kötelesek jóváhagyásra benyújtani, a zárszámadást. A jóváhagyás kizárólag a közgyűlés joga. A vállalatszerű önállóság nagy felelősséget ró a tsz-vezetők és tsz-tagok vállára, mint ahogy nagyobb volt a felelősség az önálló, vállalatszerű gazdálkodás bevezetése óta a termelésben is. Miről is van szó? Arról, hogy a termelés során létrehozott jövedelmet az igazi gazda gondosságával, az előrelátó gazda felelősségtudatával osszák szét. A múlt évi zárszámadások tanúsága szerint a megye termelőszövetkezeti parasztsága — néhány szövetkezet tagjai és vezetői kivételével — helyesen határozott a gazdálkodás eredményeinek felosztásáról, és ezzel bizonyította, hogy érett az új gazdaságirányítási rendszer adta önállóságra. Adódtak tavaly hibák is a mérlegkészítéskor. Ezek a hibák általában még tapasztalatlanságból keletkeztek, hiszen tavaly először számoltak önállóan a termelőszövetkezetek a múlt év gazdálkodásáról. Azóta megyénkből sok számszaki ember vett részt zárszámadást előkészítő tanfolyamon, s ez megkönnyíti az idén munkájukat. A szakember tudása, a gazda felelőssége párosuljon tehát a zárszámadás előkészítésének idején. Becsüljék meg a nehéz munkával eltöltött, az eddigieknél is több jövedelmet hozó esztendőt azzal, hogy a fejlesztési alapot, amely a jövőt teszi biztosabbá, a részesedési alappal együtt arányosan növeljék. Nem lenne helyes és biztonságos a jövőt tekintve, ha csak a részesedési alap fejlesztésére fordítanánk nagy gondot. Mérlegeljék azt is, mi marad a jövőben a termelés fejlesztésére, a biztonságos gazdálkodásra. Tehát legyen megfontolt a jövedelem-felosztás. A tagság kapja meg a termeléssel arányosan az őt megillető részt, érezze munkája elismerését. De maradjon pénz a gazdaság fejlesztésére: gépekre, berendezésekre, építkezésekre, vegyszerre és az esztendő biztonságos megkezdésére. Ha nem úgy kezdődik és végződik is az idei esztendő, mint a tavalyi (a múlt évihez hasonló gazdag év még alig volt a termelőszövetkezetek életében), akkor se essenek kétségbe a gazdaságok, legyen mivel pótolják a veszteséget. A biztonságot csak az adhatja meg, ha marad a tavalyi jövedelemből az idénre is. Nem teszek hozzá, semmit. Nem veszek el belőle semmit. Úgy beszélem el, ahogy nekem mondtam, aki átélte. Ön még nem próbálta. Nem is hiheti el, hiszen mindenki csak akkor érti meg igazán, hiszi el a beteg szenvedését, ha ő is átélte. Ha tudja, mit jelent, a halál küszöbén várni a megsemmisülést. Nagyon szenvedtem. Ha a két orvos, aki fájdalmam okát kereste, azt mondja: most le kell fűrészelnünk a fejét , akkor megadóan bólintok, ám legyen. Nem érdekelt, mit tesznek velem, csak a kínoktól megszabaduljak. Forgott velem a szoba. A filodendron zöld levelei eggyé lettek a zárófüggöny koralljával. Maszattá keveredett a kettő, aztán feketévé vált minden. Milyen autó volt? Nem tudom. Csak azt éreztem, hogy a kocsi megrándul, és a kínom halványozódik. Beszédfoszlányt hallottam: — Sürgős! Életveszély! Felnéztem. Piros arcú nővért láttam. Fecskendő volt a kezében. Ó, máskor de nagyon félek a tűtől! Most...? — Nem fájt? — kérdezte a nővér, aztán gondosan törölgette a tű nyomán kibuggyant vérem. Nem volt erőm válaszolni. Inteni sem, pedig hálás voltam a két szóért. De még milyen hálás! Valahogy a műtőasztalra kerültem. Éreztem, lehúzzák a ruhámat. Dideregtem. Nem tudtam, hogy a félelem, e hideg vagy a szégyenérzet okozza-e? Körülöttem fehér sisakos emberek álltak. Olyanok voltak mind, mint trámz as utca a frissen esett hótól. Úgy tetszett, a cinkosom valamenynyi... de legalább betakarnának! Vagy nem is látnak? Hiszen itt csak valami vagyok, valami, amivel dolgoznak, ami munkát ad nekik, mint a kabát a szabóságon. Nem nézhetik miattam a tévét. Pedig megy a Kloss. Egy kóros alany vagyok, akinek ömlik a vére, és nem, tudják elállítan Sötét az éjszaka. Odakint a hó világít. Fölöttem a hatalmas műtőlámpa. Hol lehet a gyermekem? A férjem? Az orvos mintha megértené, szelíden szól: — A folyosón várják. Szeretnék kiáltani, hogy: nem, nem! A gyermekem nem láthatja a kínomat, nem láthatja a műtét utáni halottsápadt arcomat. Micsoda nyomot hagyna zsenge kis lelkében a kegyetlen valóság, hogy az édesmama szenved. Nem tudok szólni. Nem tud Egek! Már itt az akasztófa. Az infúziós állványt gyerekkoromban így neveztem. De akkor nem nekem állították. A gép is működik. Valaki megszólal: — Most elaltatom. Most?__Most! Ez az orvos és a többiek feláldozzák értem az éjszakájukat. Ma értem, holnap másért, kétszáz nap múlva a kétszázaink embertársukért. Most... most ...az életem az orvos kezében van. Hogyan köszönjem meg neki? És egyáltalán? Lehet ezt megköszönni?... Majd jönnek a látogatók. Furcsa emberek Tesztnek. A legtöbbjét nem a részvét, hanem a kíváncsiság hozza az ágyamhoz. Vasárnap délutáni program leszek itt... így... félig eszméletlenül. Ha meghalok, majd szidják az orvost, mondván: nem értett hozzá! Valójában ők nem értenek hozzá. Persze, persze, kevesebb pletyka kellene a szájba, és több könyv a kézbe. A diagnózist tőlük kellett volna megkérdeznem. Ejnye, miért nem ők operálnak? Hiszen csuda okosak! Hm... nem írógép és nem szajkókotta a szervezetem. Ha meghalok csak én lessék a hibás. Tévedtem. Dolgozni addig, amíg szusszal bírom? Ez csak elméletnek szép. A valóságban ide a műtőasztalhoz vezet. Innen aztán nem menekülök. Ha erőm lenne is, a szíjak fogva tartanak. Nyerni a békekölcsönön? Ugyan! Csak túléljem. Lakásnak egy viskó is megteszi. Csak életben maradjak. Ha drága kis szüleim megtudják ... Holnapra megígértem, hogy elmegyek és elintézem annak a kis öreg úttisztítónak a panaszát. Miért kötöztek ide? Engedjenek el! Zsákra való a tenniakarásom, még mielőtt feladják nekem a szikével az utolsó kenetet. Mit kiálthattam félálmomban? Nem tudom. Valaki vigasztalt: — Most ne törődjön semmivel. Az életéről van szó. Nem ... nem tudtam törődni. Szédítő mélység adott nekem ágyat. Ébredéskor a jóságos nővér ült mellettem. Mit is mondott? Mit is... Nem tudom. Felnéztem. A ködön át két férfialak rajzolódott ki előttem. Egy kicsi és egy nagy. Ők azok. A szeretteim. Nem láttam, de éreztem, hogy az arcuk kétségbeesett. Szívesen vállaltak volna a szenvedésemből, de nem lehetett. Ez az én utam. Nekem kell végigjárnom. Bugyromban az útravaló bőséges. Kelletlenül cipelem. Nekem nem volt elég a súlyos műtét, nekem még kellett hozzá tüdő és mellhártyagyulladás. Leülök az útszéli kőre. Kicsit ne bántsatok. Hagyjatok tanakodni, ki adta nekem ezt a csomagot? Én nem kértem! És miért éppen nekem adta? — Adjak fájdalomcsillapítót? — kérdezte a nővér, aztán verejtékező homlokomat törölgette. — Ne... ne... az én csomagomba már semmi sem fér el. Hogy hívják? — nyögtem erőtlenül... Rózsit mondott? Katit, Arankát, Ilonát? Nem tudom. Szerettem volna megköszönni... Ott ült egész éjszaka az ágyamnál, és őrködött a kínom felett. Nem tudtam ... Messze volt tőlem, megfoghatatlanul messze, mint az ég, a csillagok, és oda...? Nem kiálthatok. És ha kiálthatnék? Ki hallaná, ki értené a kétségbeesésemet? Ki érezné a fájdalmamat? A szíjakkal fogva tartott didergésemet? Mindenki csak akkor érti meg, ha ő maga is próbálta... ön már tudja, mit jelent a műtőasztalon feküdni? .. . Várni a megsemmisülést vagy az újraéledést? Sindulár Anna IMBOLYGÓ VILÁG Évfordulóra készülnek A kapuvári könyvtár dolgozói megkezdték a felszabadulási szavalóverseny szervezését helyben és a környező községekben. Az üzemek, középiskolák és a szakmunkásképzők fiataljai házi szavalóversenyen vesznek részt. Ezek győztesei jutnak tovább a kapuvári versenyre, amelyet február 22-én tartanak. A szavalók szabadon választott két vers mellett kötelezőként Illyés Gyula: Kézfogások című költeményét mondják majd el. f . A tartalomból: Megk ezd©dtek a magyar—jugoszláv tárgyalások Forogjon a pénz! Ház? űznézonen az ETO-nál Tatán V_______________________________________________________/ Ismét vizsgázik a házgyár Kombináttá alakul a MOTIM A Mosonnanagyaróvári Timföld- és Műkorundgyár az idén sok tízmillió forinttal gazdagodik. Rövidesen megkezdik a gyár százszemélyes munkásszállójának az építését. Nagy szükség van rá, és ha elkészül, még inkább ragaszkodnak majd a gyárhoz a most még vidékről bejáró dolgozói, lesz gyári otthonuk is. A munkára ötmillió forintot költ a MOTIM. Az építkezés érdekessége: a munkásszállót házgyári elemekből készítik. A Győr megyei Állami Építőipari Vállalat házgyára tehát ismét vizsgázni fog, most kitudódik, milyen célszerű termékeiből akár munkásszállót is készíteni. A MOTIM úgy tervezi, hogy júniusban felavatja új létesítményét. A Mosonmagyaróvári Timföld- és Műkorundgyár kombináttá alakulása már évekkel ezelőtt megkezdődött. A MOTIM, a valamikor egyfajta terméket gyártó üzem fokozatosan az alumíniumoxid-fajták gyártására tér át, s ezáltal válik szó szerint kombináttá. Az üzem termelésének már csupán felét alkotja a timföld, másik felét a többi alumíniumoxid származék. A gyár helyes irányba fejlődött, ezt bizonyítja, hogy a MOTIM, bár hazánkharmadik s egyben legkisebb timföldgyára, mégis a legtöbb nyereséget termeli az országnak. Az idén gyorsul a MOTIM - ban az új kádkóüzem építése. Az ömlesztett, tűzálló kő termelésénél, növelésére a gyár 50 millió forintot költ. Ugyancsak még az idén megkezdik Mosonmagyaróvárott az alumíniumszulfát-üzem építését is. Nemrég fejeződött be a MOTIM-ban a timföldüzem bővítése, s még az, idén újabb munkálatok kezdődnek meg ott. Az újabb bővítéssel évente 20—25 000 tonnával több timföldet készíthet a gyár, mint eddig. Temérdek pénzt költ az ország a MOTIM-ra, de a gyár kollektívája bebizonyította, hogy jól gazdálkodik a rábízott vagyonnal. A MOTIM az idén már 36 OOO tonna timföldet szállít Ausztriának, jóval többet, mint tavaly. Alumíniumhidrátból 3000 tonnát exportál Finnországba. Az alumíniumszulfát-üzem építését most kezdik meg, de a gyár már az idén akar eladni leendő üzemeinek termékéből. A MOTIM Olaszországban szeretne piacot keresni új árujának. .. .1. DRÁGA TORLASZOK Most nem arról lesz szó, hogy a hideg évszakban mennyivel többet költenek a családok tüzelőre, meleg holmira stb. Mibe kerül a hoszszú idő óta nem tapasztalt hevességű tél egy olyan vállalatnak, ahol a tulajdonképpeni munkahely az országút? Hogyan boldogultak a győri 19-es Autóközlekedési Vállalat gépkocsivezetői, rakodói akkor, amikor egy hónapot figyelve több út volt járhatatlan, mint járható? Eleget tudoa-e tenni szállítási kötelezettségeinek a vállalat? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Ligeti Tiborral, a vállalat teherforgalmi és kereskedelmi osztályvezetőjével. — A váratlanul lezúduló hómennyiség megyénkben rengeteg hóakadályt okozott. Nemcsak az országutakon, hanem a vasútnál is szállítási nehézségek adódtak, és emiatt bizonyos esetekben az autóközlekedésre nagyobb feladat hárult. A cukorrépaszállításnál például nem az eredetileg csak vasútállomásig való fuvart végeztük, hanem egyenesen a cukorgyárakba vittük a téeszek termését. — Január hetedikén leállt az ácsi cukorgyár, addig minden erőnket oda irányítottuk. Karácsony első napja kivételével mindennap jártak a teherautók. A napokban a Szigetközből Petőházára szállítunk, ott húszadika körül szeretnének végezni a munkával. Mi is befejezzük a héten a fuvarozást. — Az emberek hogyan viselték az ítéletidőben végzett munkát? — Nagyon meg vagyunk elégedve dolgozóinkkal. Szinte hősies erőfeszítéssel végezték dolgukat. Még arra is maradt erejük, hogy az országutakon bajba jutott autósokon segítsenek. — Sok „19-es AKÖV” feliratú hóeltakarító járművet látni az utakon .. . — Jó néhány erős teherautót adtunk és adunk ezután is a KPM Közúti Igazgatóságának, ezenkívül mi magunk is szélesítjük hókot-róval felszerelt gépeinkkel az egy nyomon kitisztított utakat. — Mennyi veszteséget okozott eddig a hó? — A teherfuvar szállítási kiesés körülbelül kétmillió forint kárt jelentett a vállalatnak, egész tevékenységünkben (beleértve a személyszállítást) hárommillió forint terheli gazdaságossági számainkat. Cs. A. Díszpolgári címet adományoznak Sopronban demét, akik rászolgáltak a város megbecsülésére. A Hazafias Népfront városi elnöksége helyesnek tartja, hogy a városi tanács díszpolgári címet adományozzon olyan személyeknek, akik kimagasló érdemeket szereztek a város fejlesztésében. Javasolja a városi tanácsnak, hogy a régebben díszpolgárrá választott személyek közül azoknak, akik erre érdemesek, a díszpolgárságot adja vissza, erősítse meg. Akik viszont erre a címre méltatlanokká váltak, vagy már eleve méltatlanok voltak, azoktól véglegesen vonja meg a díszpolgárságot. A népfront városi elnöksége javasolja, hogy a városi tanács tanácsrendelet formájában örökítse meg a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom nagy halottainak emlékét. Külön-külön méltassa azok érdemeit, akik a Tanácsköztársaság idején a város szocialista irányú fejlődésében munkálkodtak, s harcoltak a fehér terror ellen, akik a Vörös Hadsereg vezetőiként és harcosaiként részt vettek a város felszabadításában. Akik a munkásmozgalom harcosaiként segítették a város újjáépítését, részt vettek a demokratikus államrend megteremtésében, a szocializmus alapjainak lerakásában. A népfront által javasolt tanácsrendelet célja, hogy díszpolgár kitüntető címet adományozzon mindazoknak, akik Somron fejlesztéséért kiemelkedően dolgoztak, politikai, társadalmi, gazdasági, tudományos és művészeti vonatkozásban maradandót alkottak. Továbbá azoknak, akik kimagasló munkásságukkal közvetlenül hozzájárultak Sopron város szocialista fejlődéséhez, a város tekintélyének növeléséhez. A Hazafias Népfront városi elnöksége a díszpolgári cím adományozásáról szóló tervezetet ismételten megtárgyalja, majd az elnökség jóváhagyása után a Sopron városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elé terjeszti, hogy az elfogadásra a tanácsülésnek javasolja. írj A felszabadulás előtt Sopronban a város törvényhatósági gyűlése díszpolgári címeket adományozott. Az adományozást határozat formájában jegyzőkönyvben rögzítették, és díszes oklevelet állítottak ki róla. A város első díszpolgára Széchenyi István volt, majd később Lehár Ferenc is megkapta a kitüntetést. A legméltóbbak és méltók sorába méltatlanok is kerültek (hogy mást ne említsünk, például Iiaynau). De ez sem kisebbítheti azokét