Kisalföld, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

1970. február 1. vasárnap Majd meglesz. Csak a m­ának élnek? A termelőszövetkezeti alap­szabály szerint tevékenykedő tagok és alkalmazottak több­sége úgy ahogy ismeri jogait és kötelességeit. Ennek elle­nére bőségesen akad vita, né­zeteltérés a dolgozók és a munkahelyi vezetők között. A munkavállalók részéről gyakran tapasztalható túlzott követelés. De az sem ritka, hogy a vezetők és a felelős tisztséget betöltők mit sem törődnek az alapszabályban rögzített jogokkal és kötele­zettségekkel. Széles a tábora falvaink­­ban azoknak, akik nem tag­jai és nem is alkalmazottai a termelőszövetkezeteknek. Családi körülményeik miatt rendszeres munkát nem vál­lalnak. Időnként azonban örömest részt kérnek a közös munkából. Sajnos, nem egy helyen kedvüket szegik a nemtörődömséggel. Nátz Vincéné, öttevényi lakos többedmagával kukori­ca megmunkálását vállalta a mosonszentmiklósi termelő­szövetkezetben. Megállapodá­suk szerint, ha a kapálást, a szedést és a szárvágást el­végzik, teljes térítésre szá­míthatnak. Becsülettel elvégezték mun­kájukat. Amikor az elszámo­lást kézhez vették, jó néhá­­nyan — köztük Nátzné is —, meglepődtek, hogy levontak tőlük egy bizonyos összeget, mondván, a szárt meghagy­ták, holott két teljes napig fáradoztak elégetésén. Elszámolási hiba előfor­dulhat, de az kissé furcsa, hogy a kötelezettségének ele­get tévő dolgozót járandósá­ga kifizetése helyett ide-oda küldözgetik. Majd meglesz... — érvel­tek a vezetők. Az elnök a­­brigádvezetőhöz, a brigádve­zető a szomszédhoz küldte igazolásért. S mivel egyik sem adott, újra kezdhette elölről. Az eljárást joggal sérel­mezi a dolgozó, hiszen a meg­szolgált ellenérték kifizetése nem harmadrangú kérdés. Az elvégzett munkáért utánjárás és könyörgés nélkül jár a fi­zetség. Tanúkat toborozni, igazolást szerezni, semmi esetre sem a munkavállaló feladata. A munkát átvenni, igazolni, az érte járó mun­kabér kifizetését szorgalmaz­ni a munkaköri vezető, jelen esetben a brigádvezető köte­lessége. Ahol ezt figyelmen kívül hagyják, ott siránkoznak el­sősorban, ha késik a betaka­rítás, és elmaradnak a sür­gős tennivalók, mert nincs munkaerő. Termelőszövetkezeteinknek a bedolgozókra a jövő évben is szükségük lehet. Sőt, bizo­nyára lesz is. Munkájukra azonban csak akkor számít­hatnak, ha meg is becsülik őket N. M. Elaggott modernség Kontraszty László győri tárlata A szegedi származású fes­tőművész huszonhárom fest­ményből és sok-sok kisgrafi­­kából álló anyaggal mutatko­zik be a győri műcsarnok közönségének. Képei az utób­bi három év terméséből va­lók, láttukon mégis az a fur­csa gondolat támad ben­nünk, hogy a húszas évek rosszul értelmezett tucat­modernségével, a századelőn még haladó törekvések kelle­metlen ízű utórezgésével ta­lálkozunk. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egy-egy művészt hatá­rozott kategóriába soroljunk, Kontrasztot a kubizmus megkésett hívének kell titu­lálnunk, egy réges-rég túl­haladott látás- és ábrázolás­­mód újat nem hozó prófé­tájának. Képein tettenérhe­­tő az irányzat nagy meste­reinek (Cézanne, Picasso) ta­nulmányozása, sőt átértékelt utánzása is. (Nem lehet nem felfedezni például Kontrasz­ty Ritmusának picassoi ihle­tését, a híres Avignoni kis­asszonyok hatását.) Fárasz­tóan sok csendéleten kancsók, cserepek, vázák, színfoltok sorakoznak vagy tornyosul­nak mértani alakzattá me­revedve, és nem enyhítik a tárgyak rideg uralmát színei sem. Pedig egyik-másik festmé­nye azt sugallja, hogy ez a „formával foglalkozó mű­vészetnek” elkötelezett festő különösen jó érzékenységgel rakja fel vásznaira a pasz­tell színeket (Dragor), nem félve attól a bizonyos haj­szálnyi távolságtól sem, ami e kellemes színösszhangzat­tant a giccstől elválasztja. Sőt a táj és a város felé for­duló képek mérsékeltebb, az ábrázolt világot ötletesen ke­retbe foglaló mértanizmusa mögött egy romantikus szem­lélődét sejtünk, aki mint­egy véletlenül, szégyenlősen illeszti kompozíciójába az öreg vízimalom kerekét, az éjszaka rejtett fényeit. (Christianshavn, Nokken). Ezek azonban csak a művész időszakos ellágyulásának nyomai, e tablókat szinte el­nyeli a Kontraszty magára erőszakolt stílusában fogant képek sora. Nem tudom, milyen vissz­hangja volt Kontraszty László most Győrben látható anyagának a múlt év végén a budapesti Fényes Adolf te­remben. Jó? A rossz? Nem is ezt kell kutatnunk. Sokkal inkább azt, miért nem „ért­hetőbb”, a nagyközönség íz­léséhez is utat találó és azt helyes irányba fejlesztő anya­got állít ki egy olyan nagy­város műcsarnoka, amelynek átlagembere a képzőművé­szet felfedezésének jó útjain jár. L. G. 25 éve történt Garázdálkodnak a németek „A kormány intézkedéseit a győri közönség csalódottan és bírálgatva fogadja. Sérel­mesnek találja azt, hogy a honvédség sok ezres töme­gekben lézeng a városban és a környező helységekben, ugyanakkor a polgári lakos­ságot veszik igénybe az erő­dítési munkálatoknál, holott megfelelő ruha, cipő és élel­miszer hiányában, csak a leg­nehezebb körülmények közt tud eleget tenni a kötelező felhívásnak.” — E sorok ol­vashatók február elején a rendőrség egyik helyzetjelen­tésében, amely egyébként más vonatkozásokban is igen érdekes és jellemző megálla­pításokat közöl e hetek álta­lános hangulatáról. A német hadsereg Győrött megforduló alakulatairól pl. azt írja a nyomozó csoport egyik detektívje, hogy „a la­kosság véleménye lesújtó.­”. Sok panasz érkezett ugyanis azzal kapcsolatban, hogy „a felügyelet nélkül hagyott la­kásokat a német katonák fel­törték és az ott talált ingó­ságokat eltulajdonították. Számtalan esetben panasz­kodtak erőszakoskodásaik mi­att is.” — Sok feljelentőt ter­mészetesen rémhírterj­esztő­nek minősítettek a nyilas ha­tóságok s ezekkel a szemé­lyekkel szemben különös szi­gorral jártak el. A jelentések további részé­ben arról olvashatunk, hogy Varsó és Krakkó elestének híte, valamint a magyar fő­város szorongatott helyzete Győrött igen nyomottá tette a közhangulatot. Székesfehér­vár visszafoglalása sem je­lentett megkönnyebbülést a lakosság számára, mivel ezt a fejleményt csak időleges, átmeneti sikerként vette tu­domásul. A víz- és villanyszolgálta­tás egyelőre még zavartalan a városban, a kórházak is működnek, de eredményessé­güket nagyon befolyásolja az orvosok és az ápolók hiánya. A megmaradt hadiüzemek­ben folyik a munka, de egyes helyeken a termelés csökken­tésére irányuló szabotázs cselekmények kísérleteit le­het észlelni. „A rendészet­politikai szervek — írja a je­lentés —, mindenesetre meg­tették a szükséges intézkedé­seket, az ilyen akciók gyö­keres felszámolására.” L. A. KISALFÖLD E­mlékezés Leninre A forradalom első évfordulóján Ezerkilencszáztizennyolc március 11-én a szovjet kor­mány átköltözött Moszkvá­ba, ettől kezdve az első szo­cialista köztársaság fővárosa Moszkva lett. A népbiztosok tanácsa és az összoroszor­­szági Központi Végrehajtó Bizottság a Kremlben szé­kelt. Oda költözött Lenin is. Leninnek nemcsak a munka­helye, hanem a lakása is a Kremlben volt. A szovjetek (rendkívüli) IV. összoroszországi kong­resszusa, amelyet március 14-re hívtak össze Moszkvá­ba, elfogadta a Lenin által megfogalmazott határozati javaslatot a békeszerződés ratifikálásáról. A felszaba­dító világmozgalom fejlődése a breszti béke megkötése óta igazolta Lenin számítását, tu­dományos előrelátását. Lenin, a bolsevik párt és a kormány sietett kihasználni a békés lélegzetvétel idejét a szovjet hatalom megerősíté­sére, a szocialista építés ki­bontakoztatására. Ez nagyon nehéz feladat volt. A földes­urak és a tőkések hatalmát megdöntött nép olyan feladat elé került, amilyent még a világ egyetlen országa sem oldott meg. Új államappará­tust kellett felépítenie, rend­be kellett hozni a gazdasági életet, meg kellett tanulnia az államigazgatást. — Sok a szervező tehetség a népben, a munkások és a parasztok között — mondotta Lenin. — Meg kell találni ezeket a tehetségeket, moz­gósítani szükséges őket, le­hetővé kell tenni számukra, hogy kibontakozhassanak. — Lenin különösen nagy jelen­tőséget tulajdonított a töme­­g jellegű szocialista ver­seny szervezésének, a kommunista pártnak, a szocialista építés lenini meg­valósításáért vívott harca rendkívül nehéz helyzetben történt. 1918 nyarán az or­szágban nagyon rossz volt az élelmezés. Élenjáró munká­sok tízezrei elsősorban Pet­­rográd proletárjai élelmezési osztagokat szerveztek. 1910 júliusában a szovje­tek V. kongresszusa elfogad­ta az első orosz köztársasági Akotmányt, amelyben tör­vénybe foglalták a szocialis­ta forradalom vívmányait. A békés szünet azonban nem sokáig tartott. Az ame­rikai, angol, francia és ja­pán imperialisták háborút indítottak Szovjet-Oroszor­­szág ellen. Az intervenciós támadók mindenben igyekez­tek segíteni a fehérgárdista ellenforradalmároknak. A fegyveres harc a külső és belső ellenség ellen évekig tartott. A nép a kommunista párt vezetésével kiállt a köztársaság védelmére. A lenini felhívás: „Mindent az ellenség szétzúzására!” a dol­gozók harci jelszavává vált. Megalakult a munkás és pa­raszti védelmi tanács, amely­nek élén Lenin állt. A legnehezebb napokban, hetekb­en is törődött Lenin a szocialista gazdaság építésé­vel, a kultúra fejlesztésével, a tudományos szocializmus legnagyobb alakjai emléké­nek megőrzésével. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom első évfordulóján Moszkvában ideiglenes em­lékművet állítottak fel Marx és Engels tiszteletére. A Marx-Engels emlékmű lelep­lezésén Lenin is megjelent és beszédet mondott. Mél­tatta a tudományos szocia­lizmus megalapítóinak zse­nialitását, amelynek tovább­fejlesztésével megvalósul a világ első szocialista állama. Az írásból megállapítható, hogy az illusztráció Lenint milyen esemény alkalmából ábrázolja. A képrejtvény megfejtőinek tehát azt kell a levelezőlapra írniuk, hogy 1918-ban Lenin milyen ese­ményen vett részt. A bekül­dött levele­zőlapra a Fáklya ma megjelent 1970. évi 3. számának 30. oldalán található emblémát is rá kell ra­gasztani. A képrejtvény megfejtői között a Szovjetunió életével foglalkozó 10 könyvet sorso­lunk ki. Aki mind a 10 al­kalommal sikeresen részt vesz a pályázaton, azok kö­zött táskarádiót, fényképező­gépet, karórát is kisorsolunk. A Kisalföld és a Fáklya VII. sz. képrejtvényének megfejtési határideje: 1970. február 8. Az Emlékezés Leninre képrejtvény VI. számának helyes megfejtése: Lenin részt vesz a kommunista szombat mozgalomban. A megfejtők közül könyv­­jutalomban részesülnek: Hollndonner Lászlóné Sop­ron, Mezei Gyöngyi Győr, Horváth Julianna Győrság, Palaczk Józsefné Sopron, Holbok Ferencné Tét, Csor­na Cecília Győrság, Oláh L­ászló Nagylózs, Takács Klá­ra Győrság, Balogh Sándor Kapuvár, Lengyel Jenő Győr. A könyveket postára ad­juk. A Kisalöld és a Fáklya kés?redsvény pályázata VII. Fériflek­M szolgálat DERŰS ÉLETKEDVE nem hagyta el. Ma is szívesen mászna fel a fára, még ha a mama elnáspángolná is, de már nem lehet. Elmúlt harmincéves. Ahogy beszél, mozdulataival, reszketeg hangjával elárulja azt, amit az arca nem tud, nem akar kifejezni. Újra, meg újra átéli az egykori apró kis eseményeket, és sok­kal tökéletesebben éli át, mint az, akinek életében a legtermészetesebben váltakoznak a nappalok és az éjszakák. Kicsi volt még. Szegény parasztgyermek. Ritka és nagy esemény volt életében az új ruha. Az egyik iskolai év kezdetén bársony­nadrágot kapott. Örömmel fogadta a szom­szédok dicséretét, de a következő percben már nem tudta megtagadni önmagát. Felmászott a fára, az új nadrág beleakadt egy korhadó ágba. Odalett a szép ruha. Miért mondta el a sok kedves, gyermekkori epizód közül éppen ezt? Talán azért, mert ezzel tudta leginkább kifejezni örökmozgó voltát, állandó tenniakarását, a gyermek és felnőtt éltetőelemét , a tevékeny mozgást. A kis epizód elbeszélése után kezét és lábát mutatja. Seb... seb itt is, ott is. Lilás-kék és barnás foltok mindenütt. A mozgás fájdal­mas jelei. A bizonytalan mozgásé, amely minden vak embernek sajátja. Mert a masz­­szőr, Gombos István örök éjszakában éli éle­tét. HAT ÉVVEL EZELŐTT veszítette el szeme­­világát. Győrött, a Liezen-Mayer utca 45. szám alatti ház földszintes szobájában adott otthont neki jó szívvel a háztulajdonos. Ott él, ott dolgozik. A munka ad neki erőt a további küzdelemhez. Boldog, hogy masszőr lehetett, és azért is, hogy iskoláit még akkor befejez­hette, amikor a látók közé tartozott. Jó ered­ménnyel 1962-ben végzett a budapesti gyógy­masszőr-iskolán, az Országos Reuma- és Für­dőügyi Intézetben. Amíg látott, a győri kór­ház dolgozója volt. Mióta elhagyták a nappalok, sok jó ember segítségével, összefogásával iparengedélyt ka­pott. Hogyan lesz majd azután? Erre még nem kapott választ. Pedig az igazi éltetője, boldogítója az lenne, ha jövőjét is láthatná, azt a jövőt, amelyben tovább dolgozhat, és amelyben a megélhetése is meglesz. NAGY, SÖTÉT szemüveg mögé rejtőzött arca kipirul, amikor arról magyaráz, amivel foglalkozik, a gyógymasszázsról. Tétova lép­tekkel megy a villanykapcsolóhoz. Boldogé­n mutatja a gépeit. Részben maga vásárolta, részben német barátaitól kapta. Meghatottan mondja: vámmentesen kapta a modern ké­szüléket. Bekapcsolja. A gép működik. Akit kezel, elégedetten sóhajt. Jólesik a fáradt izmoknak, az idegeknek, a vérkeringésnek a vibrációs gép munkája. A legtöbben persze nem gyó­gyulni és felüdülni, hanem szépítkezni jön­nek. Sokan ezzel a felkiáltással: szeretnék 15 kilót fogyni! Ez lehetetlen! Csak arról lehet szó, hogy karcsúbbá tegyék az elhízott derék­részt, vékonyabbá a csípő párnáit, és kar­csúbbá a bokákat. Mert csodát művelni a masszőr sem tud. S ezt meg kell érteniük a szépítkezni vágyóknak. Mások elégedettek a bokájukkal, a csípőjükkel, de zavarja őket a szarkaláb a szem körül. Óh, asszonyi hiú­ság! A masszázs jót tesz a bőrnek, de talán a dohányzásról is le kellene mondani. AZ ASSZONYI szépség nem gyönyörköd­teti, de örömmel szolgálja. Derűs életkedve örökös éjszakájában sem hagyta el- Gyors, gya­korlott mozdulataival felüdíti a fáradtakat. (ksa) Üzeneteik rajzban A gdanski állami gyermek­­otthon növendékei az eszpe­­rantó nyelv tanulása során kapcsolatba léptek más esz­­perantista gyermekekkel a vi­lág 56 országában. A levele­zés idővel odáig fejlődött, hogy a gyermekek kölcsönö­sen megküldték egymásnak rajzaikat. A gdanski gyermekek raj­zai már a világ 35 gyermek­­­rajz-kiállításán szerepeltek, a többi között a Szovjetunió­ban, Japánban és Kongóban is. Lengyelországba a világ 40 országából érkeztek gyer­mekrajzok, amelyek témája a 25 esztendős népi Lengyel­­ország. A rajzokat kiállításon mutatták be Lódzban, az esz­perantó nyelvoktatók orszá­gos konferenciája alkalmá­ból. Az eszperantót Lengyelor­szágban körülbelül hetven­ezren beszélik. A nyelv okta­tása 93 lengyel iskolában fo­lyik, a konferencia résztve­vői azonban javaslatot tet­tek, hogy az eszperantót ok­tató iskolák számát 500-ra emeljék. 5

Next