Kisalföld, 1970. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
2 Ötvenéves az Ibrisz mmma Párta Nincs még egy olyan testvérpárt, amely ily súlyos körülmények között érkezne el alapításának félévszázados jubileumához. Tízezrek, százezrek fizettek életükkel Indonéziában azért, mert a marxizmus—leninizmus eszméit magukénak vallották, védelmezték a nép demokratikus vívmányait, küzdöttek a neokolonializmus veszedelme ellen. Elviselhetetlen internálótáborok, kínzás, éheztetés jut osztályrészül azoknak, akik mostanában kerülnek a hatalmon levők kezébe: ötödik éve folynak Indonéziában a kegyetlen, véres megtorlások a kommunisták ellen. Mégis, öt év is kevés volt ahhoz, hogy kiirtsák, felszámolják az indonéz kommunista mozgalmat. E rettenetes körülmények között is él, létezik a párt, vívja harcát újjáépíti szervezeteit. Létrejön, „az IKP marxista—leninista csoportja” néven az az egészséges mag, amely képes felmérni az 1965. évi vereség okait, következményeit, képes helyreállítani a kommunista szervezet lenini normáit, a testvérpártokkal való kapcsolatokat. Ez a csoport nagy jelentőségű okmányt adott ki a hatvanas évek elejétől elkövetett hibákról. Megállapította, hogy az akkori pártvezetés a NASAKOM (a Sukarno-féle egységfront) kereteibe beilleszkedve, az osztályharcot alárendelte a nemzeti érdekeknek, s a párt sorsát olyannyira Sukarno elnök személyéhez kötötte, hogy politikai tömegharc helyett az államapparátusba való, felülről támogatott beszivárgás útján képzelte el a kommunisták befolyásának növelését. A Sukarno-barát tisztek úgynevezett „szeptember 30-i mozgalma” aktív támogatásával a párt egyik csoportja 1965-ben rendkívül kalandos útra lépett, lényegében provokáció áldozata lett, és lehetőséget adott a reakciónak egy általános, kommunistaellenes hisztéria kibontakoztatására. Ez a rendkívül fontos dokumentum félreérthetetlenné teszi, hogy a katasztrófa idején, és jelenleg is Mao Célúng nézeteinek elfogadása jelentette és jelenti a legnagyobb veszélyt az IKP-ra. 1965-ben azok keveredtek az ,,ellenpuccsal” avagy „megelőző puccsal” kísérletező szeptember 30-iak uszályába, akik elfogadták Mao Ce-tung koncepcióját, és engedték, hogy Indonéziát a maoista nézetek megvalósítása kísérleti terepévé tegyék. A katasztrofális következmények ellenére ma is akadnak olyan csoportok az IKP-ban, amelyek „a paraszti tömegek mozgósítását az azonnali fegyveres harcra”, s „a városok körülkerítését a falvak által” maoista koncepciót próbálják a pártra ráerőszakolni. Ez azonban — mint az IKP marxista—leninista csoportja vallja — csak újabb kalandokhoz, újabb katasztrófákhoz vezetne. A marxista-leninista csoport arra a nagyszabású feladatra vállalkozott, hogy maga köré gyűjti a párt józanul gondolkozó, egészséges elemeit, megszilárdítja aárt és a néptömegek kapcsolatát, s ily módon hozza létre azt a kommunista szervezetet, amely egy forradalmi helyzet esetén képes a tömegek mozgósítására, s akár a fegyveres harc irányítására is. Ilyen párt és megfelelő forradalmi helyzet nélkül minden fegyveres akciót elsietettnek, kalandornak nyilvánít, hiszen azok újabb értelmetlen véráldozatokhoz vezetnek, és végeredményben az ellenforradalom malmára hajtanák a vizet. Ez a marxista-leninista csoport a párt egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy ismét beilleszkedjék a nemzetközi munkásmozgalom főáramlatába. Bár az IKP marxista-leninista csoportja tavaly nem tudott részt venni a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásán, mert a helyzet lehetetlenné tette, hogy képviselőit külföldre juttassa, de levélben fordult a tanácskozáshoz és kijelentette: „Az indonéz kommunisták tanulmányozzák a nemzetközi tanácskozáson elfogadott dokumentumokat, amelyek új programot adnak harcukhoz, segítik az indonéz nép moz■vjtását az indonéz reakciós erők elleni harcra a világimperializmus ellen, a függetlenségért, a demokráciáért, és a szocializmusért”. A kommunista és munkáspártok szolidaritási felhívása mintegy válaszként azt húzta alá: a tanácskozás hisz a testvérpárt jövőjében, abban, hogy képes lesz leküzdeni a mostani időszak nehézségeit. Maga az a tény, hogy megalakult az IKP marxista-leninista csoportja, hogy megkezdődött a múltban elkövetett ideológiai, stratégiai és taktikai hibák felülvizsgálata, hogy megszületett az a program, amelynek alapján ennek a nagy múltú pártnak az újjászervezése eredményesen folytatódhat, arra a reményre jogosítja fel a nemzetközi kommunista mozgalmat, hogy az ötvenéves IKP megbirkózik az ellenforradalom erőivel. Ehhez a nehéz, bizonyára hosszantartó és még sok áldozatot követelő küzdelemhez kívánunk sikereket megújuló indonéz testvérpártunknak. Szabó L. István KISALFÖLD Stoph és Brandt a kasseli találkozóról Berlin Willi Stoph miniszterelnök csütörtökön Kasselből az NDK területére visszaérkezve Gerstingenben nyilatkozott az NDK televíziója munkatársának. " Szerződéstervezetünk összefoglalva tartalmazza az európai biztonsághoz szükséges összes elemeket: egyenjogúságot, nemzetközi jogot, a megkülönböztetés megszüntetését, be nem avatkozást, a területi sérthetetlenség tiszteletben tartását, a leszerelést, a nukleáris fegyverekről való lemondást, Nyugat-Berlinnek, mint önálló politikai egységnek a tiszteletben tartását és az ENSZ-be való felvétel indítványozását. Stoph kijelentette, hogy összefüggést lát Brandt kancellár magatartása és az ő látogatásával kapcsolatos szélsőjobboldali megmozdulások között. Ott, ahol a potsdami egyezményt nem hajtják végre — mondotta —, ott erőszakot vetnek, a fiatalembereket neonácikká és revansisztákká teszik, más államoknak, azok határainak, jogainak és zászlajának semmibe vevésére nevelik. Nem lehet meglepődni, hogy amikor egy ilyen állam kormányfője húsz pontot helyez ugyan a tárgyalóasztalra, ezek közül, mégis hiányzik a legfontosabb, az egyenjogú kapcsolatok megteremtése nemzetközi jogi alapon a két egymástól elválasztott állam között. Mindezek ellenére az NDK bizonyságot ad tárgyalási készségéről, mert azok a kérdések, amelyekről szó van, túlságosan komolyak és túlságosan nagy jelentőségűek Európa összes népei számára. Bonn Willy Brandt kancellár pénteken sajtóértekezletet tartott Bonnban, amelynek egyetlen témája a kasseli találkozó volt. Hangoztatta, hogy Kassel után nem változik meg az NSZK politikája. „A találkozót nem lehet elszigetelten értékelni, állította, hanem csak összefüggésében a Moszkvában és Varsóban folyó eszmecserével”. A kancellár aláhúzta annak a jelentőségét, hogy a két német kormányfő 2 hónapon belül másodszor találkozott. A nyugatnémet elképzelésekre — mondta Brandt — nem várt azonnali konkrét választ. Azt, hogy Kasselban nem jött létre konkrét megállapodás, Brandt annak bizonyítékaként értékelte, hogy „a szakadék mély és sok türelemre lesz szükség annak áthidalásához”. (MTI) 1970. május 23., szombat A Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri tanácsának ülése Szófia (MTI) Egy korábban hozott határozat értelmében 1970. május 21—22-én Szófiában megtartották a Varsói Szerződéshez tartozó államok honvédelmi miniszteri bizottságának ülésszakát. A honvédelmi miniszterek bizottsága megvizsgálta a Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregeinek harckészültségével kapcsolatos napirenden lévő kérdéseket. Az ülésszak valamennyi résztvevő teljes és kölcsönös egyetértésének és nézetazonosságának jegyében zajlott le. Az ülésszakon Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a Bolgár Népköztársaság nemzetvédelmi minisztere elnökölt. Kambodzsa harcol Hanoi (MTI) A Kambodzsai Nemzeti Egységfront hanoi tájékoztató irodája pénteken közleményben számolt be a kambodzsai felszabadító erők és a khmer lakosság által két hónaappal ezelőtt megindított hadműveletek eddigi mérlegéről. A közlemény szerint a kambodzsai felszabadító erő és a helyi lakosság az ellenfél 2400 katonáját — közöttük 2000 amerikait — semmisített meg vagy ejtett fogságba, 28 zászlóaljat morzsolt fel, 1000 fegyvert, és 600 tonna lőszert, valamint körülbelül 100 járművet zsákmányolt. Négy kivételével, gyakorlatilag minden kambodzsai tartományban megindult a felszabadító harc. Hadip eseményeiről Tízezrek New York utcáin Élénk olasz bel- és külpolitikai élet TÍZEZREK vonultak ki New Yorkban az utcára, s a felvonulást nagygyűlés követte. Az indokínai háború befejezését követelték és külön elítélték az USA kambodzsai agresszióját. Washingtonban irodát is nyitottak, amelynek feladata biztosítani az indokínai háború ellen küzdő amerikai katonák és a törvényhozás közötti kapcsolatot. Sajtóértekezleten jelentette be az iroda megalakulását két világszerte nevezetes személyiség: Jane Fonda, a kitűnő filmszínésznő és Mark Lane ügyvéd, aki a Kennedy-gyilkosság körüli hazugságokról írta nevezetes, magyarul is megjelent könyvét „Elsietett ítélet” címen. Ez az egyre szélesedő tömegmozgalom bátorítást ad a politikusoknak, a szenátoroknak, sőt, még a kormányhivatalokban dolgozóknak is. Dr. James E. Allen, az egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszter államtitkára például a szövetségi oktatásügyi hivatalban előadást tartott, amelyben értelmetlennek nevezte az USA kambodzsai beavatkozását. Allen az első magas rangú kormánytisztviselő, aki nyíltan szembehelyezkedett Nixon balszerencsés döntésével. Cooper republikánus és Church demokratapárti szenátor pedig közösen új határozati javaslatot terjesztett be, amely szerint június 30-a után a törvényhozás mindennemű pénzügyi fedezetet vonjon meg a kambodzsai katonai akciótól. TALÁN felmerült a gondolat Wilson miniszterelnökben: nem siette-e el hétfői bejelentését, hogy június 18- án rendezi a választásokat? A legfrissebb közvéleménykutatási jelentés ugyanis már mindössze 1 százalékra becsüli a munkáspárt népszerűségi előnyét, amely 8— 10 nappal ezelőtt még sokkal jobban állt. ÉRDEKES mozgásban van az olasz bel- és külpolitika egyaránt. A három nagy olasz szakszervezet bejelentette új elhatározását: a küszöbönálló helyi választások miatt ideiglenesen leállítja a hatalmas méretekben kibontakozott sztrájkmozgalmat. Moro külügyminiszter pedig Kairóban tárgyal, ahol is az EAR vezetőinek új olasz javaslatokat terjeszt elő a közel-keleti konfliktus rendezésére vonatkozóan. (RS) Esti jelentés a folyókról Az Országos Vízügyi Hivatal péntek esti tájékoztatója. A rendkívül nagy erőkkel folytatott védekezés ellenére a Maros menti helyzet továbbra is veszélyes. A Maros lassan apad, de a töltést most is 4—4,5 méteres víznyomás terheli, így a buzgárképződés veszélye mindig fenyegető. Az árhullám Szolnok felé közeledik. E szakaszon gyors áradás kezdődött. Az erős szél hatására magas hullámok támadja az átázott töltéseket. Szeged térségében két tetőzésre készülnek fel: először a Maros, majd június elején a Tisza árhulláma vonul le. A Szamos mentén a nagyobb mértékű lecsapódás hatására az elöntött terület csaknem egyharmadára csökkent. 1. Tisza-völgyi védekezésben pénteken több mint 31000 ember vett részt. Munkájukat csaknem 400 földmunkagép, 3000 közúti és vízi jármű, helikopterek és kétéltűek segítették. A Tisza mentén mind veszélyesebbé válik a helyzet Jugoszláviában is. A folyó déli szakaszán Titelig óránként átlag 2 centiméterrel emelkedik a vízállás. BUKAREST Románia újabb övezeteiben és helységeiben folyik a küzdelem az árvízzel az ország majdnem mindegyik folyója mentén. A gazdálkodó szervek részéről az 1870. évi árvízkárok helyreállításával kapcsolatban megnyilvánuló tömeges érdeklődésre és felajánlásra figyelemmel a Pénzügyminisztérium közli, hogy a hozzájárulás pénzügyi forrásait illetően az alábbiak szerint lehet eljárni. Állami vállalatok, állami gazdaságok, állami erdő- és fagazdaságok, szövetkezeti vállalatok és kisipari termelőszövetkezetek nem adózatlan eredményük, hanem részesedési és fejlesztési alapjuk terhére vállalhatnak a károsultak segélyzéséhez és a károk helyreállításához hozzájárulást. A részesedési alap terhére vállalt hozzájárulásukat az OTP 5. Romániát 39 megyéjéből 37-et érintett kisebb-nagyobb mértékben az áradás, több mint 950 helységet öntött el részben, vagy teljeset, és mintegy 65 000 házba hatolt be a víz. KIJEV Ukrajna északi és nyugati megyéiben jelentős áradásokat okoztak az utóbbi napok felhőszakadásai. A Dnyesztr, a Tisza, a Prut, a Szeret és más folyók vize 3—5 métert emelkedett, kerületi fiókja MNB-nál vezetett 218—98055 számú számlájára teljesíthetik. Az összeg rendeltetéséül „Részesedési alapból 5390. számú csekkszámla javára” szöveget kell feltüntetni. A költségvetési szervek az előző évben elért pénzmaradványaik, a tanácsok emelett saját fejlesztési alapjuk terhére járulhatnak hozzá az árvízkárok helyreállításához. A gazdálkodó szervek fejlesztési alap terhére vállalt hozzájárulásait, valamint a költségvetési szervek befizetéseit a „PM: hozzájárulások az 1970. évi árvízkárok helyreállításához, lebonyolítási számla, Budapest 232—90196—0202. számú számlára lehet teljesíteni. (MTI) BELGRÁD A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE A honvédség műszaki alakulatai és a helyi férfi lakosság megkezdte az árvíz okozta romok eltávolítását Jánkmajtison. (MTI foto — Hadas János felv. — ks.) A jó munka eredménye: Tízmilliós megtakarítás Pénteken tartotta meg ülését Győr Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Megtárgyalták a Győr-Sopron megyei Beruházási Vállalat munkájáról szóló jelentést. A Győr-Sopron megyei Beruházási Vállalat jogelődje, a Beruházási Iroda 1964. július 1-én kezdte meg működését. Feladata a tanácsi, termelőszövetkezeti, vállalati beruházások, valamint az OTP-lakások, illetve igényesebb felújítások műszaki és pénzügyi lebonyolítása. A vállalat legfontosabb célkitűzései közé tartozik, hogy a tanácsokat elsősorban a lakásépítésben és más beruházásokban hathatósan támogassa. A múlt évben különösen nagy segítséget adott Győr városának a lakásépítésnél, hiszen az 1968. évi 359 lakással szemben 1991 -ben 1030 lakás építkezését fejezték be. Ezt a nagy számot csak úgy lehetett elérni, hogy a Beruházási Vállalat már 1964-től kezdődően folyamatosan és tervszerűen készítette elő a délnádorvárosi lakótelep útjainak és közművesítésének tervezését és kivitelezését. A Győrben megvalósuló beruházások terveit legnagyobb részben a Győri Tervező Vállalat végzi. A délnádorvárosi lakóépületek típustervét a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat tervező részlege készítette. A Győr-Sopron megyei Beruházási Vállalat jó kapcsolatot tart a Győri Tervező Vállalattal, a későbbi időpontban felépítésre kerülő győri és megyei épületek terveit szintén a győri tervezők készítik. Az építmények kivitelezését Győrött túlnyomó részben a Beruházási Vállalat a Győr megyei Állami Építőipari Vállalattal végezteti. Munkát ad azonkívül a Győr-Sopron megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnak is. Jelentős kivitelezési munkát végez még a budapesti Közmű- és Mélyépítő Vállalat. Ennek dolgozói készítették el Dél-Nádorváros előközművesítését, majd a közművesítést is. Ez a vállalat végzi Győr vízellátásának megjavítására létesített nyugati főnyomóvezeték építését, amelynek költsége 26 674 133 forint. é a Győrött hamarosan sorra kerülő nagy arányú építkezések megvalósulása csak úgy lehetséges, ha a mélyépítő kapacitást biztosítják. Kormányhatározat van egy olyan mélyépítő vállalat alapítására, amelynek Győr lesz a székhelye. A tervek szerint 1971. január 1-én már működni kell az új vállalatnak. A Győr-Sopron megyei Beruházási Vállalat fő munkája tette lehetővé, hogy a múlt évben a dél-nádorvárosi építkezéseknél 10 millió 912 ezer 363 forintot takarítottak meg. A végrehajtó bizottság a beszámolót tudomásul vette és megköszönte a vállalat jó munkáját. —e —a