Kisalföld, 1970. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-01 / 152. szám
WTO, július 1., szerda vígy készült a terv Mertünk választani (A cikk első részét tegnapi számunkban közöltük.) Miután a párt Központi Bizottsága kijelölte a tervezés gazdaságpolitikai irányait, a konzultációk sora kezdődött újból. A tervkészítés központjának, az Országos Tervhivatalnak egy-egy szakterületi előadója s egyegy vállalat között személyes konzultatív kapcsolatok alakultak ki: lényegében az elméleti elképzeléseket mérték meg a kisebb gazdasági egységek gyakorlati tapasztalatain. Szélesebb konzultációkat is szerveztek — 50— 100 vállalat bevonásával, s itt már nemegyszer konstruktív vita is kerekedett. Ezekben a kapcsolatokban most már egy régóta várt, új vonás is megjelent: a vállalati véleményekből, beszámolókból eltűnt a „félelem”, hogy tervutasításként esetleg visszakaphatják az „őszinteséget”. Ez arra utal, hogy immár széles körben megszületett jelenlegi irányítási rendszerünk lényegének, szellemének megértése: csak egyetlen dolog kötelező — tessék gondolkodni, kalkulálni. Legfeljebb ez a kalkuláció ad majd „parancsot” valamilyen cselekedetre, magatartásra a vállalatoknál. Az összhang nem körlevelekben, hanem a szabályzókon keresztül érvényesül, s ezek nyújtják a kalkulációhoz is a pluszok és mínuszok egy részét is. Az ágazati minisztériumok is részletesen válaszoltak a kérdésre: mi legyen egy-egy ágazat fejlesztési iránya. Ezt igyekeztek indokolni is, megjelölve hozzá a forrásokat, eszközöket. Igaz, persze, hogy pl. az egyedi nagy beruházásokra így beérkezett javaslatoknak a fele sem került be, nem kerülhetett be a tervbe, amely — hiába — a népgazdaság egészének, egészséges egyensúlyát kell, hogy vigyázza, különben egyegy tervidőszak programja könnyen elveszthetné minden realitását. A Pénzügyminisztérium, a Külkereskedelmi Minisztériumi, az Anyag- és Árhivatal, a bankok, a Munkaügyi Minisztérium is új módon segítette a tervezők munkáját. Ezelőtt ezek a hatóságok nem is nagyon vettek részt a népgazdasági tervkészítésben, legfeljebb a manuális részét, a számításokat végezték el, miután a terv elkészült. Most menet közben az elemző, értékelő alternatívák sokaságát „zongorázták” végig — keresve a legmegfelelőbb irányt, a legkedvezőbb hatásokat kiváltó közgazdasági szabályzó módszereket. Minthogy az egyensúllyal kapcsolatos követelmények, vagy az életszínvonallal, életkörülményekkel kapcsolatos elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a termelés hatékonyságában, a kereslethez való alkalmazkodásban jelentős lesz a változás, s minthogy ezek csak akkor lehetségesek, ha a műszaki fejlődés felgyorsul — így az OMFB (az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság) lett az egyik legfőbb partnere a tervezőknek: tanulmányaival, számításaival a műszaki fejlesztésre, a struktúra változtatására az egyes ágazatokon belüli és közötti kapcsolatok fejlesztésére vonatkozóan. A gyors műszaki fejlődés alapkérdés a IV. ötéves tervben — számottevően nagyobb összeget is szánunk rá, mint az előző ötéves tervidőszakban tettük. 1969 őszén pedig belépett a tervkészítés menetébe a legkorszerűbb technika: megkezdődött a népgazdasági terv lineáris programozási modelljének gyakorlati összeállítása. Hazánkban eddig ez a legnagyobb modellmunka. Felkeltette — méretei, módszere miatt — a programozó szakmai világ érdeklődését is. A modell ma már szinte pillanatok alatt képes kiadni a nemzeti jövedelem, vagy a társadalmi temék mérlegét a IV. ötéves terv kategóriáiban. A tíz fő ágazat optimum számításai (az adott lehetőségek és követelmények mellett a legkedvezőbb megoldások keresése) lefutottak már a gépeken, s napokban elkészült az ágazatok között az együttes optimumszámítás is. Mi az optimum, a legkedvezőbb megoldás — fejlesztésben, gyártásban, kereskedésben — jelenlegi adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest? A gépipari ágazatokra például 3 alternatíva szerint számítottak optimumot: milyen legyen a termelés szerkezete, a külkereskedelem szerkezetete, s a ráfordítással arányos gyártási volumen — ha: maximális nyereséget_ akarunk; ha: a tőkés viszonylatú kedvező deviza-egyenleg a cél; és ha: a szocialista viszonylatú pozitív egyenlegének legelőnyösebb maximumát akarjuk. A mezőgazdaságra viszont pl. már nyolc ilyen „ha”-t fogalmaztak meg. Ezek a számítások pontos választ adnak arra, hogy milyen termékek gyártását, termesztését érdemes fejlesztenünk, milyen mértékben, s melyeket nem. Mit érdemes importálnunk, s honnan, s mit exportálnunk, s hova a legelőnyösebben. Ezekkel a számításokkal most tovább finomíthatók a tervjavaslat egyes fejezetei. A tervkészítés menete a lehetőségek közötti választások sorozata lényegében. Választani kell, rangsorolni. Ezek a választások a koncepció kidolgozásakor elkezdődtek már, s a IV. ötéves tervjavaslat kialakítását talán az teszi minden eddiginél figyelemre méltóbbá, hogy mertünk választani, valamennyi kérdésben. A bizony jócskán kínálkozó, különböző megoldások között, mertünk rangsorolni a szükségletek és a szükségesség között. A jóváhagyásra váró IV. ötéves terv nem ígéretes terv , hanem munkaprogram. Tisztes, szorgos, tervszerű munkával valamennyi célja elérhető. Gerencsér Ferenc Levél Szabolcsbal Kedves Mari! Levelet kaptam édesanyádtól Szabolcsból. Keserű hangú levél volt, a szálkás betűket néhol könny maszatolta. Arról írt édesanyád, amitől a legjobban féltem, öreg házát alámosta, malacát, ingóságait elsodorta a Tisza kiöntött vize. Almáskertjének fái, mint a gránátosok, állva várták a halált. Nem pusztultak el, de idei hersegő húsú termésük , édesanyád özvegyi kenyere odavan. Megírta, hogy rokonoknál húzódott meg a szörnyű napokban. Most ott vagy vele le is, és magaddal akarod vinni őt Pestre, albérleti szobádba. Hallani sem akarsz Szabolcsról. Pedig most újra hívtak, hazavárnak a közeli járási székhelyre, ahol az egyetemiéveid alatt joggyakornok voltál. Lakást kapnál. Emlékszel? Bíró akartál lenni. Otthon, Szabolcsban. A döntés órájában mégis föladtad az álmodat. Ezernyi szórakozást nyújtó fővárosunkban maradtál. Előadó lettél — kezdő fizetéssel. Hát a kabátra emlékszel-e, Mari? Két éve történt. Január volt. Egy fagyos reggel új, selymes-puha teddy-kabátodban mentél vizsgázni. Akkor vetted. Anyád küldte a rávalót. Örültél neki, mert még nem volt ilyen szép kabátod soha. Sírva, fogvacogva jöttél haza közös kollégiumi szobánkba a vizsga után. Diákszokás szerint csoporttársaiddal a jó jegyek örömére beültetek egy eszpresszóba kávét, pohár sört inni. Közben ellopták a kabátodat. Kölcsönadtam a magamét, a rendőrségre küldtelek. Keserves hét következett. A kabátod nem került elő. Megírtad haza. Édesanyád két nap múlva Pestre érkezett. Eladta a kocáját, almáját (a legszebbeket neked csomagolta be), hozta az új kabátra valót. Most is látom kis, fekete ruhás alakját, agyondolgozott kertészkezét. Ajkát nem hagyta el panasz, szemrehányó szó, mosolyogva vigasztalt. A nagy sietségben arra is volt ideje, hogy egy fazéknyit készítsen kedvenc ételedből: töltött káposztát is hozott. Vitatkozol és érveket fejtesz ki. Hát nem érted, hogy anyádnak az a kert az élete? Hogy tavasszal újra virágba borulhatnak az almafák, mert a természet csodákra képes? Hagyd meg neki az emlékezés örömét, a reményt! A járási székhelyről édesanyád kijárhatna a kertjébe, mely annyi éven át adott neki — és neked — kenyeret, munkát. Mire vársz? Töröld le a könnyeit! Papp Angéla KI SAJFOt. Angol szakszervezeti küldöttség a Vagongyárban A június 19. óta hazánkban tartózkodó angol egyesült gépipari szakszervezet délkörzeti bizottságának küldöttsége tegnap Győrbe látogatott. A Len Choulerton titkár vezette delegáció délelőtt a Magyar Vagon- és Gépgyárban volt, ahol Szilágyi András, a vagongyári VSZT titkára fogadta az angol munkások küldötteit. A vendégek tájékozódtak a szakszervezet szervezeti felépítéséről és tevékenységéről, majd megtekintették a motorgyáregységet. Délután városnézésre vitték a vendéglátók a négytagú küldöttséget. Fűtjük Hegykőt Három évvel ezelőtt írtunk először arról, hogy Hegykőn nagy a „mozgolódás”. Vízügyi társulást akarnak szervezni a községi tanács vezetői. A kutak vize ugyanis kevés és rossz. A legsürgősebb feladat: a jó ivóvíz! A község vezetői és a lakók nem rekedtek meg saját területükön. Azért agitálták és szervezték a környező községek lakóit is, hogy számukra is jusson majd a jó ivóvízből. Akkor még nem mindenki hitte, hogy az elgondolás valaha is valóra válik, de azért társultak Kópháza, Balf, Fertőköz, Fertőhomok, Hidegség, Fertőszéplak és Hegykő lakói. Az elgondolás azóta tervekké lett, sőt a vízügyi társulás munkája is megkezdődött. A Dunántúli Vízügyi Építőipari Vállalat szakmunkásai már felvonultak. Hegykőn verték fel „sátraikat”, mert a vízügyi társulás központja ott van. A másik kivitelező a Soproni II-es számú Vízmű. A két vállalat a munkán úgy osztozott meg, hogy a fővezetékeket a DAVIÉP, az elágazó vezetékeket pedig a soproniak készítik. Terv szerint az idén 7,8 millió forint értékű munkát végeznek. A vízmű építése 1971 végére fejeződik be, és összesen 18 millió forintba kerül. I Szakmunkásavatás Fiatalok kezdeményezése Haláloknak A Sopron városi KISZ-bizottság tagjai, Szita Szabolcs, Gyűrű Béla, Láng Imre szovjetunióbeli látogatásukon jó ötletként a szakmunkástanulók ünnepélyes felavatását jegyezték fel. Idehaza sokat beszéltek erről a KISZ-bizottságon és az üzemi KISZ- szervezetekben. Miért ne lehetne nálunk is az egykori segédavatásokat a látott példa szerint szocialista rendszerünkhöz méltóan megünnepelni ? A Soproni Pamutipar, az Autófelszerelési Vállalat, Selyemipar és a Ruhagyár párt-, KISZ- és szakszervezeteinek vezetői áprilisban összeültek, és megbeszélték az ünnepélyes szakmunkásavatás módját. A négy vállalat képviselői elhatározták, hogy erre az alkalomra ifjúmunkás-emléklapot készíttetnek, a kiváló tanulók piros, a többiek pedig kék színben kapják kézhez a tiszteletükre rendezett üzemi ünnepségen. A megbeszéléseken kidolgozott tervek szerint a szakmunkásképző-intézet képviselője ezen az ünnepségen adja át jelképesen a végzett tanulókat a vállalatinak. Az üzemek igazgatói pedig köszöntik az ifjú munkásokat, és elmondják nekik, hogy milyen munka vár rájuk. A törzsgárda tagjai is csatlakoznak a köszöntőkhöz, majd elkísérik a szakmunkásokat a munkahelyükre, ahol a brigád vezető és művezető fogadja őket. Az üzemek KISZ-fiataljai az ünnepeltek szüleit is köszöntik, és átadják nekik a vállalat emblémáját. A városi KISZ-bizottság egyik kezdeményezése az idén már nagy visszhangra talált az országban. Eszerint a felszabadulás 25. évében a KISZ-tagok sorába lépők tagkönyvéhez köszöntőlapot csatolnak. A szülőket pedig értesítik, hogy fiuk vagy lányuk KISZ-es lett. Egyben megköszönik a nevelésükben kifejtett fáradozásukat. Most az országban elsőként július 20-án az AFIT soproni gyárában avatnak 80 ifjúmunkást. U. Gy. AZ ÉJJELIŐR Győrszabadhegy. Régi Veszprémi út. A nyúlfarknyi zsákutca a Pándzsa patak partjára torkollik. Balról a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola. Tágas ablakaival békésen szemléli az alkonyatot. Jobbról a fekete, vadonatúj kerítés mögött az épülő állatkórház modern épületei még csupaszok. Hamarosan sor kerül a külső festésre is. A kerítés túlsó sarkában, mint túlhizlalt felkiáltójel, magánosan áll a víztartály. Keskeny deszkahíd nyújt bebocsátást a vizesárkon át a leendő állatkórház területére. Egymást érik a kavics- és deszkahalmazok. A munkások már rég hazamentek. Elég volt a napból a tikkasztó hőségben. Apróka ember lép elő a lapos tetejű épület valamelyik zugából. Jó ideje figyelhette már ólálkodásomat, és bizonyára látta békés szándékomat is. Az ellenzős sapka alól pislogó szempár mégis csak akkor engedett szigorából, amikor bemutatkoztam, és közöltem, mi járatban vagyok. — Vörös József éjjeliőr — viszonozta katonásan a kissé hajlott hátú ember. — Nézelődni akar? Most még lehet. Ha befejezik, akkor már nehezebb lesz ide bejutni. — Honnan figyelt engem, Józsi bácsi? — kockáztattam meg. — Az ablakon kilát az ember... Mert ugye vigyázni kell az állam vagyonára. Eddig nem esett csorba a becsületen, ezután sem szeretném — mondta öntudatos büszkeséggel. — Kérem, húsz éve kezdtem a munkát. Akkor még tatarozó vállalat volt ez. Most tanácsi építőnek hívják. A sok lépcsőzés meg a nehéz malteroskannák nyűvik a segédmunkás erejét. Ma már könnyebb. Ott a daru, a gép a cipelésre. Most kéne kezdeni! — Igen szerettem dolgozni, ez most is megvan bennem. Két év óta vagyok éjjeliőr. Éjszakánként többet sétálok, mint nappal a postás. Ember legyen a talpán, aki innen egy szöget is elemel anélkül, hogy észrevenném! Ez a hét könnyebb, holdvilág van. Látom az egész terepet. S ez jó, mert már úgyis nehezen bírják a „lőcsök” a gyaloglást. Sok bennük a reuma. Ott túl, az utolsó házban van a segítőtársam, a kutya. Engem nem ugat meg, de ha idegen közeledik, rögtön jelzi. Komótosan rágyújt, remeg a cigaretta görcsös ujjai között. Mélyet szív, aztán folytatja. — Ennyivel is rövidebb a szolgálat. Hajnali háromig még marad időm bőven. Na, minden jót! — Viszontlására, Józsi bácsi. D .T. „ Nem módosították a szerződést A Legfelső Bíróság törvényességi óvást emelt Fellebbezünk az igazságért” és „A vita még tart" címmel jelentek meg azok az írásaink, amelyekben Nagy László (Győr, Buda u. 20.) vízdíj-megfizetési panaszával és a bíróság ítéletével foglalkoztunk. Nagy László ellen ugyanis pert indított a Buda utca 20. szám alatti társasház lakóközössége, hogy a korábban fizetett havi 5,50 forint vízdíj helyett fél évre 149,20 forintot fizessen. A Győri Járásbíróság az ítéletében 53,20 forint megfizetésére kötelezte Nagy Lászlót. Az első fokon eljáró bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. A Győr-Sopron Megyei Bíróság ítéletével részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és Nagy Lászlót 149 forint vízdíj és járuléka megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a vizdíj elosztására jogszabály nincs. A megyei bíróság a felperes által alkalmazott elszámolást tartotta méltányosnak, mert álláspontja szerint ilyen felosztás mellett lehet a legjobban meghatározni az egyes lakások tényleges vízfogyasztását. Szerkesztőségünk a Legfelső Bíróság elnökéhez fordult, érdemi állásfoglalás végett, mert úgy éreztük, méltánytalan az ítélet. A válasz a napokban érkezett meg, ebből idézünk: „Nézetem szerint a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő. A 8000/1946. (VII. 19.) ME számú rendelet 14. paragrafusa szerint a közüzemi költségek (vízszolgáltatás stb.) a háztulajdonost terhelik, kivéve azok, amelyek az 1939. szeptember 1-én fennállott jogszabály vagy helyi szokás szerint a bérlőt terhelték. E rendelkezés szerint a vízfogyasztás ellenértéke az esetben hárítható át a bérlőre, ha az 1939. szeptember 1-én fennállott jogszabály vagy helyi szokás szerint a bérlőt terhelte. Természetesen nincs akadálya annak sem, hogy a bérlő és a bérbeadó — a szabad bérmegállapítás körében — szerződéssel állapodjanak meg abban, hogy a közüzemi díjat a bérlő mennyiben tartozik viselni. Az irányadó tényállás szerint az alperes 17 éve bérli a perbeli lakást, s a felperes jogelődjével, a Győri Ingatlankezelő Vállalattal olyan tartalmú bérleti szerződést kötött, amely szerint havi 32,50 Ft bért fizet, s a bérösszegben havi 5,50 Ft vízdíj is szerepel. Ezek szerint a bérlő alperes fizetési kötelezettségét a vízdíjat illetően szerződés rendezi. Ez a szerződés a bérbeadó személyében történt jogutódlás folytán a felperesre is irányadó mindaddig, amíg ezt a felek közös megegyezése vagy a bíróság határozata nem módosította. A perben eljárt bíróság azonban nem tisztázta, hogy a felperes a bérleti szerződésben megjelölt havi 5,50 Ft vízdíjat meghaladó összeget milyen alapon hárítja át a bérlő alperesre, a perbeli házingatlannak társasházzá alakítása után a felek közös megegyezéssel módosították-e a bérleti szerződés tartalmát akként, hogy az alperes nem a bérleti szerződés szerint, hanem a felperes által alkalmazott felosztási mód szerint köteles a vízdíjat fizetni. A bérleti szerződés módosítása hiányában nincs mód arra, hogy a bérbeadó személyében bekövetkezett változásra és a háznak társasházzá alakítására utalással a lakás bérének egy részét, nevezetesen a fizetendő vízdíj összegét a bérbeadó egyoldalúan felemelje. Ezekre tekintettel a Győri Megyei Bíróság Pf. 20.028/1970./13. számú ítélete ellen az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatállyal a Pp. 270. paragrafusának (1) bekezdése értelmében törvényességi óvást emelek. Egyben a jogerős ítélet végrehajtását a Pp. 273. paragrafusának (3) bekezdése alapján felfüggesztem s erről az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot értesítem. Budapest, 1970. június 19. A Legfelső Bíróság elnöke helyett: Dr. Erdős Béla s. k. tanácsvezető”