Kisalföld, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

Honismereti napok Kapuváron Húszféle rendezvény — Megnyitó hangversennyel „Mi mindannak örökösei vagyunk, ami a múltból ránk maradt, a mi feladatunk ennek az örökségnek fenntartá­sa, mert emlékeink a nép nagy múltjának bizonyítékai.” (Lenin) A múlt években hagyomá­nyosan augusztusban rendez­ték meg Kapuváron a honis­mereti napokat. Ez évben a város vezetőinek javaslatára szeptember 26-a és október 4-e között lesz a honismereti napok rendezvénysorozata, amelynek célja a kapuvári népi hagyományok megis­mertetése, a közös alkotások bemutatása. A rendezvényso­rozattal az előkészítő bizott­ság Kapuvár várossá nyilvá­nításának első évfordulóját szeretné különösen színessé, emlékezetessé tenni. Húszféle rendezvény lesz a honismereti napokon. Gazdag kiállítások mutatják be a ka­puvári és rábaközi népművé­szetet, a múltat és a jelent. Vida Ferencné gyűjtése alán­ján színre kerülnek a kapu­vári népszokások, a hétköz­napok és ünnepek örömei, bánatai. Színes esemény lesz a művelődési központ szín­háztermében rendezendő nép­viseleti bemutató és folklór­műsor, amelyen Kapuvár, Sárpilis, Kalocsa, Tápé, Eger, Szany, Vitnyéd, Kópháza, Sopron művészeti csoportjai vesznek részt. Rangos hang­versenyeket, sportrendezvé­nyeket is hallhatnak, láthat­nak az érdeklődők. A Ki mit tud Kapuvárról? vetélkedőn a kapuvári üzemek, intézmé­nyek fiataljai vesznek részt Tegnap este Horváth Imre, az MSZMP Győr-Sopron me­gyei Bizottságának titkára nyitotta meg a kapuvári mű­velődési központ színházter­mében az ötödik megyei hon­ismereti napokat. A megnyitó után az ausztriai hettmans­­dorfi népi és a kapuvári szö­vetkezeti együttes fúvószene­kara adott nagy sikerű hang­versenyt. Ma szövetkezeti nap lesz Kapuváron. Reggel fél kilenc­kor nyitják meg a szövetke­zeti kiállításokat, délelőtt 10 órakor szövetkezeti nagy­gyűlés kezdődik. P. A. A legszebb lányok népviseletben várják a látogatókat (N. t. felv.) Hárman kezet fogtak Föld és anyagi erő egyesült Az egyesülés mellett sza­vazott csütörtökön a levéli Boldog Jövő Tsz, a moson­­szolnoki Béke Termelőszövet­kezet és az újrónafői Április 4. Tsz tagsága. A három gaz­daságban ugyanazon a na­pon tartották meg a rendkí­vüli közgyűlést, és külön-kü­­lön döntött az egyesülésről a tsz-tagság: a jövő esztendőt már együtt kezdik meg, egy termelőszövetkezetben. A gondolat, hogy egyesült erővel az eddiginél szebb eredményeket, gyorsabb ha­ladást érhet el a három gaz­daság, már egy év óta érlelő­dött. Tavaly késő ősszel gon­dolták meg először a három gazdaság vezetői és tagjai, hogy földet, vagyont és erőt egyesítve kezdik meg az idei évet. Akkor a járási tanács és a járási pártbizottság kérte a gazdaságok tagságát: érlel­jék meg a gondolatot, hiszen késő ősz volt már, kevés idő jut arra, hogy alaposan fel­készüljenek az egyesült gaz­daságban a munkára. Mikor az ünneplőbe öltö­zött asszonyok, parasztembe­rek hazafelé mentek Levélen a közgyűlésről, megkérdeztem néhányukat. (Folytatás a 3. oldalon.) Győri üzenet Komlódtótfalura Tegnap reggel indította út­jára a Győr-Sopron megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat a dolgozóinak aján­dékát az árvíztől szenvedett Komlódtótfalu lakóinak. A szocialista brigádok kongresszusra való készülő­dése sugallta a segítő kezde­ményezést. A vállalat dolgo­zóinak egyetértését bizonyít­ja az ötvenöt csomagra való ajándék, amelynek értéke meghaladja a 15 000 forintot. Megtalálható abban a meleg takaró, a mosószer és iskola­szer a messzi község kis ta­nulói számára. A brigádok üzenete: Fo­gadják ajándékukat olyan jó szívvel, mint amilyen szere­­összeadták és küldik. 1930-1970 Nemesítés, kutatás Ezen az őszön ünnepli a Sopronhorpácsi Répatermesz­tési Kutatóintézet a nemesí­­­tési és kutatási munka meg­indulásának negyvenedik év­fordulóját. Az elmúlt négy évtizedben a cukorrépa, ta­karmányrépa, őszi árpa, őszi búza, rostlen, olajlen, őszi bükköny, tavaszi bükköny, cikória és tarlórépa új fajtái­nak egész sorát állították elő. A kutatóintézeti 24 mun­katárs a tizenegy laborató­riumban, a Hatvan-Nagyte­­leken, Mezőhegyesen és Kun­hegyesen levő kísérleti tele­peiken termesztésben levő számos nemesített növényfaj­tát kísérleteztek ki. A nép­gazdaságnak a sopronhorpá­csi nemesítésű BÉTA nö­vényfajták többlethozama évente mintegy 600 millió fo­rint értékű. Élet a Hanságban Holnap délután 6 órakor, a múzeumi hónap és a honis­mereti napok keretében kiál­lítás nyílik a kapuvári Rába­közi Múzeumban. A kiállítást Kovács István, a Természet­­tudományi Múzeum főigazga­tó-helyettese nyitja meg. A látogatók megtudhatják majd — a látnivalók mellett —, hogy e terület 500 millió évvel ezelőtt még kiemelkedő hegytömeghez tartozott, me­lyet tenger vett körül. 300 millió évvel ezelőtt már csak dombvidék volt, mely 100 millió évvel ezelőtt lesüly­,­lyedt és tenger borította el. Egymillió éve száradt ki, és mintegy tízezer évvel ezelőtt kezdődött meg a feltöltődése. A sekély vízben megindult a növényi élet, a tőzeglerakó­dás, ez a folyamat kétezer éve kiemelte a Hanság tala­ját a vízből, s elkezdett ala­kulni a mocsaras, nádas, li­getes tájék. Honfoglaló elő­deink nyugati gyepűrendsze­rében fontos szerepet töltött be a hangság mocsárvilága, a védettebb magaslatokon megtalálták az Árpád-kor te­lepeit. A földtörténet illusztráció­jaképpen egy talajszelvény mutatja be, hovan épült egymásra a lápi iszapszintet követően a nád és hínár al­kotta tőzeg, majd erre az úgynevezett kotu. (Folytatás a 2. oldalon.) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 1.— FI AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1970. SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP ★ XXVI. ÉVFOLYAM, 227. SZÁM A soproni szüret­­elmiszer-bemutatás kezdődött A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban ren­dezett megyei élelmiszeripari termékbemutató tegnap dél­előtti megnyitójára érkezett megyei, soproni és soproni járási párt- és állami veze­tőket, a kiállító vállalatok küldötteit Szilágyi Ferenc, a Soproni Sörgyár igazgatója köszöntötte. Horváth Imre, a Győr-Sopron megyei Tanács vb elnökhelyettese megnyitó beszédében kitért az élelmi­szeripar eredményeire, ame­lyek elérésében a gazdaság­­irányítás új rendszere nagy­ban segített. A megnyitó után a vendé­gek megtekintették a kiállí­tást. Nehéz a 13 kiállító cég egyenként is gyönyörű kiállí­tásáról röviden tájékoztatni. Az élelmiszeripari termékek legszebbjeit hordták egy te­rembe, rakták ízléses rendbe a győri képzőművészeti kör tagjai. A Sopron és Vidéke Sütőipari Vállalat hatvanhá­romféle áruja friss tészta- és vaníliacukor-illattal tölti meg a termet. Harapásra in­gerlők a tojással átkent, fé­nyesre, pirosasbarnára sült molnárkák, borkiflik, péksü­temények. A kenyérfélék pontosan olyanok, amelyeket a boltokban mindennap ke­resünk és várunk. Az Állami Pincegazdaság újdonságként bemutatja ér­dekes palackozásban a mus­kotály likőrbort. A paravá­non a Soproni Sörgyár ké­szítményei következnek: a sör alapanyagai, a régi sör­­kupák, mellettük a gyár 75 éves jubileumára készített 18­0 fokos barna sörkülön­legesség, a Lővér. Október­től kezdve már a boltokban is kapható. A Pannonhalmi Szőlő- és Borgazdaság Tsz közös vál­lalkozása, a Fertődi Állami Gazdaság konzervüzeme be­főttjeivel, télire eltett gyü­mölcseivel remekel. A Sop­roni Állami Gazdaság saját terméseit mutatja be ugyan­csak saját palackozásban. A hét kilogrammos süvegcuk­rok anyaként állnak ötdekás újszülöttjeik mellett: a Pető­­házi Cukorgyár küldöttei. Állítólag ezek a cukrok Sár­váron már kaphatók. Malom­ipari termékeket, állati keve­réktakarmányokat, aranyér­mes sertéstápokat mutat be a megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. A Győri Hűtőház télre tette el a tavaszt és a nyárt. A mi­relit borsó, bab, parajkrém. (Folytatás a 2. oldalon.) Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. parag­rafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. szeptem­ber 30-án — szerdán — délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Magyarország autós ország Trabant, sóhajtson mélyet! Szervizt avatott az AFIT Ma hazánkban több mint 200 000 magán személygépko­csit tartanak nyilván. A IV. ötéves tervben a személygép­kocsik száma megkettőződik. Már most elmondhatjuk, és még inkább fedi majd a való­ságot öt év múlva ez a kije­lentés: Magyarország autós ország. Éppen ennek az állításnak a valósága követeli meg az autójavítással foglalkozóktól, hogy többet törődjenek a gépkocsikkal és tulajdono­saikkal. Az autók számának gyarapodása ugyanis nem egyszerűen mennyiségi több­letmunkát ró a javítókra. A mostani 200 000 és a majdani félmillió javíttató pontos, gyors és udvarias kiszolgálást vár. Ennek a szolgáltatásnak a feltételei most és a követke­ző években teremtődnek majd meg. Ebben az évben eddig öt szervizállomást adtak át rendeltetésének az országban, és tegnap felavatták Győrött a legújabb autójavító üzemet is. Az új üzemről elöljáróban, falai között évente 240 000 órát foglalkozhatnak majd a szerelők a kocsik javításával. Ennek elsősorban a győri és Győr környéki autósok és a megyeszékhelyen átutazó sok tízezer turista örül. És aki látta már nappal vagy esti fényében az új üzemet, az is szíve szerint ezt mondja: gazdagabb lett Győr egy szép, új létesítménnyel. S ezek után lássuk a 28 millió forint költséggel épí­tett szervizüzem „személyi adatait”. A javító jóformán egyetlen csarnokból áll A kocsijukra várakozók kényel­mes fotelokból átlátják a ja­vítót, a csupaüveg falú váró­szobát előnyösen díszíti kí­vülről az alumíniumborítás, belül otthonos melegséget kölcsönöz a faburkolat. A csarnokban egyszerre 45 ko­csival foglalkozhatnak a ja­vítók. Ennyi autónak van ugyanis helye. A Volkswa­gen- és FIAT-cégek két-két kocsiállást építtettek, saját emelőberendezéseikkel és szerszámaikkal látták el őket. Az üzem javítóberendezé­sei a legújabbak. A szakem­berek úgy nyilatkoztak, hogy a ma beszerezhető legkorsze­rűbb diagnosztikai sort kap­ta meg a javító. Egy kis túl­zással a kocsidoktorok a leg­rejtettebb hibákról is kival­lathatják a járműveket. A javítók szempontjából az sem mellékes, hogy kényel­mesen dolgozhatnak. A vilá­gítás valóban nappali. Ilyen kényelemről nemrég még ál­modni sem mertek volna a győri szerelők. És még egy adalék­ot a 28 millió forintos létesítményről: berendezéseik közül nem egy az AFIT sop­roni gyárának terméke. A többi között a fényező és szárítófülke is, melyben gyá­ri színvonalon lehet átfesteni a sérült kocsikat. A javító egyik szenzációja éppen ez a szupermodern festőfülke. A javítót tegnap az Autó­fenntartó-ipari Tröszt vezér­­igazgatója, Kovács Béla adta át Turbék László igazgató­nak. Az ünnepségen megtud­tuk, hogy a IV. ötéves terv­ben újabb két szervizüzem épül a megyében, 1972—73 között Kapuváron létesítenek javítót, s a tervidőszak felé­ben Győr kap újabb üzemet. Az új szerviz felavatása al­kalmából joggal elvárják a kocsitulajdonosok, hogy az üzem színvonalához méltón szolgálják majd ki őket. F. J. Békeben építők Az idén befejeződnek a győri Rába ETO új sportstadion mélyépítési munkái. Az építkezésen 116 katona dolgozik. A fegyveres erők napja alkalmából megemlékező írásaink az 5. oldalon. A vasszerelők a vízvezetékaknák fedőlapjainak vasszerelését végzik

Next