Kisalföld, 1971. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-26 / 48. szám

1971. február 26., péntek si termelékenység forrása AZ EMBER Tegnap délután 2 órakor a termelékenységi tanácskozás két szekcióban folytatta munkáját. A gépipari szakemberek a városi tanács nagytermében gyűltek össze. A hazai üzemek közgazdászainak, ipari szakembereinek vitáját Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes nyitotta meg, majd dr. Varga József minisztériumi főosztályvezető tartotta meg elő­adását. A termelékenység növelésének gépipari lehetőségeiről beszélt. Ezután két, színvonalas, előadásnak is beillő hozzá­szólást hallottunk. Dr. Arató József, a Magyar Vagon- és Gép­gyár gazdasági igazgatója és dr. Zalka Ferenc, a Mosonma­gyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár gazdasági igazgatója mond­ta el üzemi tapasztalatait. Mind a ketten arról beszéltek, ho­gyan törekszenek az üzemekben a munka termelékenységének javítására. A tanácskozáson lapunk dr. Gadó Ottótól, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesé­től kért nyilatkozatot. — Gadó elvtárs, mi az ön véleménye a győri tanácsko­zásról? — A szervezők témaválasz­tását csak dicsérni lehet. Ma a legidőszerűbb feladataink közé tartozik a termelékeny­ség fokozása. Ebben pedig a kiindulás az lehet, hogy el­kezdjük keresni a termelé­kenység növeléséhez vezető utat. — Miért tartja különösen idő­szerűnek a témát? — Nem csupán azért, mert a IV. ötéves terv első évében járunk, hanem azért, mert célkitűzéseink teljesítésének legfontosabb feltétele éppen a termelékenység javítása. Töb­bet akarunk a javakból — la­kásokból, közszükségleti cik­kekből stb­. — és ennek a for­rása éppen a termelékenység növelése. Népgazdaságunk mai fejlettségi fokán már nem lehet tovább haladni másként, csak a termelékeny­ség növelésével. Célszerű is, és egyben szükségszerű is a termelékenységről beszélni. — Amikor ön a termelé­kenységről beszél, nem kap­csolja a fogalomhoz; az ipar termelékenysége, a mező­gazdaság termelékenysége stb. — A termelékenység javí­tása nem csupán az iparra vagy a mezőgazdaságra, ha­nem életünk minden ágára vonatkozik. Célszerű sok eset­ben a termelékenység kifeje­zés helyett a hatékonyság szót használni. Egyformán kell kutatni a hatékonyság növelésének módjait életünk minden ágában.. Pártolni való törekvés, hogy a termelékeny­ség fogalmát igyekeznek mind inkább köznapira for­dítani. Ilyenformán­ többet kell termelni, hogy többet akarhassunk, hogy többet oszthassunk.­­ A termelékenység növe­lésének számos eszköze van: műszaki fejlesztés, szervezés, új technikai eszközök, új technológiák. A műszaki fej­lesztés nélkülözhetetlen fel­tétele az előrehaladásnak, de ennek feltétele van. A mun­kás szaktudásával való ész­szerűbb gazdálkodás azonnal megvalósítható. Ahhoz, hogy jobban ki tudjuk használni a gépek értékét, először a mun­kaerőt, az embert kell job­ban megbecsülni.­­ A termelékenység növe­léséhez feltétlenül szükséges erősíteni a vezetést. Be kell vonni a dolgozókat a tervek kialakításába, hogy ez is meg­alapozza annak a jó végre­hajtását, arra kell törekedni, hogy minél hatékonyabb technika szolgálja a munká­sokat, de számos, beruházást nem igénylő intézkedés is hozzájárulhat a termelékeny­ség növeléséhez. — Gadó elvtárs véleménye szerint ma a közgazdasági szabályozók kellőképpen ösz­tönöznek a termelékenység növelésére? Az átlagbérfor­mát sokan kötőléknek tart­ják ebben a törekvésben. — Az átlagbér-szabályozás ma az egyik eszköze annak, hogy az ösztönzést, a megfe­lelő bérarányok alakulását és az egyensúlyt egyaránt szol­gálja. Ezek a célok részben ellentmondóak, mert az át­lagbér-szabályozást nem he­lyes csak egyik oldaláról vizs­gálni és bírálni. Véleményem szerint a jelenlegi közgazda­sági szabályozók is az eddi­gieknél jóval­­erőteljesebben hatnak a termelékenység nö­velésére, ezen belül az élő­munkával való hatékonyabb gazdálkodásra is.­­ Tavalyi gazdasági ered­ményeink mindenképpen jó alapot nyújtanak a munka hatékonyságának további nö­veléséhez.­­ Ahogy a konferencián elhangzott, nem a termelé­kenység pontos mérési lehe­tőségein kell vitatkoznunk. Mined többen felismerik a termelékenységgel való fog­lalkozás, a termelékenység növelésének fontosságát, an­nál inkább tudják céljainkat megvalósítani. A termelé­kenység növelésének forrása mindenképpen a törekvő, a többet akaró, jobban dolgo­zó ember. Téli tanfolyam A szállítás a mezőgazdaságban Mosonmagyaróvárott tar­tott szállításvezetői tanfolya­mot az Állami Gazdasá­gok Továbbképző Intézete, előadónak Gödöllő Tibort, a Lajta-Hansági Állami Gazda­ság központi gépkocsi-előadó­ját kérték fel. A kihelyezett tagozat is azért került Mo­sonmagyaróvárra, mert a Lajta-Hansági Állami Gazda­ságban van megfelelő szem­léltető eszköz a mezőgazda­­sági szállítási tevékenység bemutatására. Szükség volt nagyon erre a szállításveze­tői tanfolyamra — mondta Gödöllő Tibor —, hogy ez­után az eddiginél korszerűbb, jobb, gazdaságosabb szállí­tásszervezést valósíthassanak meg a szakemberek munka­helyeiken. Az általános szállítási is­meretek a háromhetes tan­folyam témája. Foglalkoztak a hallgatók a szárazföldi, ví­zi, légi szállítás módszerei­vel. Önálló szállítási felada­tok szervezése volt a negy­venkét résztvevő házi felada­ta. A betakarítógépek mun­kájához kapcsolódó számítá­sokat végeztek, a szállítás ügyviteléről, az állattartó te­lepeket ellátó szállításokról és gépekről, gépek karban­tartásáról, általános baleseti- és tűzrendészeti témákról, a KRESZ-ről hallottak előadá­sokat. Ma, pénteken vizsgával zárják háromhetes tanfolya­mukat a mezőgazdasági szál­lítási szakemberek és bizo­nyítványt kapnak. — Nagyon hasznos volt ez a tanfolyam — összegezte tapasztalatait Gödöllő Tibor. — Az itt képviselt 41, mező­­gazdasági üzem közül sok helyen ötöd-hatodrangú kér­dés a szállítás szervezése. A következő években rendsze­resen megtartandó szállítás­vezetői tanfolyam talán se­gít majd ennek a fontos mun­kahatékonysági tényezőnek, a szállításnak és közlekedésnek az előléptetésében. (Tóth) Jutalom­kirándulás Négynapos, bécsi jutalom­kirándulást szervez tagjai ré­szére a beledi termelőszövet­kezet, miután a kirándulás gondolatát a tervtárgyaló közgyűlés elfogadta. A gazda­ság nagy gondban volt, mert 540 tag közül kellett kiválasz­tani azt a 40—42-őt, aki áp­rilis 15-én autóbuszra ül. A részvételi díjat a termelő­­szövetkezet fizeti. A támo­gatás összesen min­tegy 60 000 forint. A tagoknak csak a költőpénzzel — egyénenként 277 forint — kell az utazás­hoz hozzájárulniuk. KISALFÖLD ­ Az állattenyésztésben is kell tudás Táncos toborzók Mezőgazdaságunk negye­dik ötéves tervét a készítői és a gazdaságok vezetői szaknyelven húscentrikus (magyarul: húsközpontú) tervnek nevezik. Az elneve­zés az­t jelenti, hogy a terv­időszakban az eddiginél több sertés- és szarv­as­marhahúst, állati terméket vár az ország a szövetkezeti és állami gaz­daságoktól. Az állattenyésztés fejlesztését állami támogatás­sal, hitelek nyújtásával segíti a kormány. Sorra létesülnek a korszerű állattartó telepek­­megyénk­ben is. Gondot okoz viszont az állattenyésztő szakmunká­sok hiánya. Elegendő szak­ember munkába állítását nem lehet várni sem csak az is­kolától, sem csak a gazda­ságtól. A fiatalok meggyő­zése, a szülők felvilágosítá­sa közös feladat. Pataki Rezső, Győri Me­zőgazdasági Szakmunkáskép­ző Iskola igazgatója elmond­ta, mit tesz az iskola tantes­tülete azért, hogy minél több szakember juthasson az állattenyésztő gazda­ságokba. — Főként állattenyésztő szakmunkásokra van szükség, mégis erre a szakra volt ta­valy a legkevesebb jelentke­zőnk — kezdte Pataki elv­társ. — Az idén ezért a tava­lyinál nagyobb erőfeszítést teszünk a tanulók toborzásá­ban. — Szeptember elejétől négy, egyenként 3—4 tanárból álló csoport terv szerint felkeresi a termelőszövetkezeti vezető­ket, az általános iskolák vég­zős tanulóit és osztályfőnö­keit. A csoportok ismertetik, hogy milyen képzés történik az iskolában, hogyan élnek ott a szakmunkástanulók, milyen kedvezményeket nyújt az állam. — A toborzásnak ez a for­mája nem új, de az idén bő­vítettük. Csak egy példát! Nemrég Bőnyrétalapon a tsz baromfitelepén végezte szak­mai gyakorlatát a baromfi­tenyésztő osztály. Gyakorlat után iskolánk tanulói, gya­korlatvezető tanárai, vala­mint a tsz vezetői, közösen meglátogatták a benyrétalapi általános iskola 8. osztályos tanulóit. A végzős gyerekek a szakmunkástanulók szájából hallhatták, milyen az élet az iskolájukban. A tsz vezetői pedig azt mondták el, hogy a gazdaságban mire számíthat­nak a fiatalok a hároméves képzés után. Az eredmény az lett, hogy hat tanuló jelent­kezett Bőnyrételapról isko­lánkba, közülük négyen az ál­lattenyésztési szakra.­­ Eddig sok elismerést kapott a szakmunkáskép­ző iskola kultúrcsoportja országos vetélkedőkön is. Úgy hallottam, a csoport is kiveszi részét a tanuló­­toborzásból. — Irodalmi színpadunk, táncosaink és énekkarunk nemrég Csornán szerepeltek. A járási tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályá­nak vezetői meghívták a csor­nai művelődési házba a já­rásból azokat a 7.—8. osztá­lyos tanulókat, akiket érdekel a mezőgazdasági munka. Kul­­túrcsoportunk szereplésén kí­vül filmvetítéssel, iskolánk életének ismertetésével igye­keztünk népszerűsíteni a szakmunkásképzőben való to­vábbtanulást. Az eredmény Csornán is megmutatkozott. Eddig körülbelül húszan je­lentkeztek a járásból, jobbára az állattenyésztő szakra.­­ Legközelebb Töltéstaván ad műsort iskolánk kultúr­­csoportja. Szívesen megyünk mindenhová, ahol szívesen látnak bennünket. Az ilyen találkozásoknak az is a célja, hogy a gazdaságok meghívott vezetői is megismerjék isko­lánkat, ugyanakkor ők is el­mondják, mire számíthat a fiatal, ha kikerül az iskola padjai közül. — Hány jelentkező van eddig a szakmunkáskép­zőbe erre az esztendőre? Honnan kérték felvételü­ket a legkevesebben? — Huszonötödikéig mint­egy százan küldték el felvé­teli lapjukat az iskola címé­re, közülük 48-an az állatte­nyésztési szakra. Szép szám ez, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly ilyenkor még csak 13 tanuló akart állatte­nyésztő szakmunkás lenni. A legkevesebben eddig a győri járásból jelentkeztek. A to­borzás végéig, a tanévkezdé­sig, persze van még idő és re­mény arra, hogy a mi járá­sunk sem marad le. (Dömötör) Sajtótájékoztató Sopronban a gráci vásárról Hazánkban másodszor ren­dez sajtótájékoztatót a gráci vásár igazgatósága. Budapest után március elsején, hétfőn délelőtt 11 órakor a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központba látogat el a gráci vásár igazgatója, Josef Stoff­­­ler, Grác polgármester-he­lyettese és dr. Franz J. Kager, a vásár szervezési és propa­gandaosztályának vezetője. A sajtótájékoztatóra Győr-Sop­­ron, Vas és Zala megyéből, valamint Budapestről száznál többen érkeznek. Köztük új­ságírók, utazási irodák képvi­selői, idegenforgalmi, ipari, kereskedelmi és mezőgazda­­sági szakemberek. A vásár igazgatósága úgy tervezi, hogy a soproni sajtótájékoz­tatón kívül a közeli jövőben még tizennégyet rendez az NSZK, Svájc, Jugoszlávia, Olaszország és Ausztria váro­saiban. Elkészültek a mérlegbeszámolók A Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint e hét közepéig valamennyi vál­lalattól, szövetkezettől — ösz­­szesen mintegy 7600 helyről — beérkeztek a mérlegbeszá­molók, illetve a zárszámadá­sok, amelyek a múlt évi gaz­dálkodás eredményeit elem­zik. A legfontosabb adatokról a gyorsjelentés március 5-re, a teljes körű összesítés pedig március 20-ra fejeződik be. Mivel a mérlegbeszámoló­kat csupán a vállalatok igaz­gatóinak kell jóváhagyniuk, vagyis felsőbb szervek jóvá­hagyására nincs szükség, most már nincs jogi akadá­lya annak, hogy a megfelelő nyereséget elért vállalatok ki­fizessék a nyereségrészese­dést. (MTI) AJÁNLÓJA! A PUSZTA NÉPE Ahogy letértünk az országútról, hogy Mecsérre forduljunk, megtalál­juk a pusztát. Csupasz karú bokrok, néhány nagyon öreg fa. Mecsér in­nét csaknem három kilométer, de télen sokkal többnek érzi a puszta­­lakó. Ahogy próbálok eligazodni, öreg ember botoz felém. ..Kit keres?" Mondom, hogy Szécsenyi Józsefét: „Az nemrég meghalt.’’ Hogyan le­het?! Zavartan pislog: „Akkor maga a fiát keresi­, ugye?’’ Biztosan Mos­tanában jött haza a pusztára. Erre az öreg: „így bizony, azért nem gondol­tam rá rögtön.’’ Többségében régi formájú cseléd­­lakások. Harminckilencben teljesen leégett a puszta, utána újraépítették, akkoriak ezek a házak. Huszonhét család lakik itt, százhuszon­hét lélek. A felszabaduláskor még 239-et szám­láltak. Két lépcső vezet az üveges kony­­haajtóhoz. Bent hangosan szól a rá­dió, túl kell zörögni. Asszony feketé­ben és haragosan: „Az állami gazda­ságtól jött? Mit akar a fiammal?" Később megenyhül. Hogy mi baja a Lajta-Hansági Ál­lami Gazdasággal, azt már a fiú mondja el, a puszta másik szélén. Mellettünk traktor pöfög, pufajkás, cserzett arcú emberek nyúlketrece­­ket cipelnek ki az istállóiból, mert hizdaló lesz itt. „Haragszik rám a gazdaság, talán igaza is van, de nem tehettem más­ként. Apám októberben meghalt, ha­za kellett jönnöm. Ez az egyik ok. A másikat már nehezebb megmagya­rázni." Kerek arcú, szelíd tekintetű, vi­lágoskék szemekké­, hozzá szőke haj. Hiányzik belőle a tizenkilencévesek vagánysága, hetykesége. Talán csen­desebb is, mint kellene. Azért próbálja csak megmagya­rázni! — Tizenhat éves voltam, amikor úgy éreztem, itt úgyse kellek. A téesz akkor még nem pártolta any­­nyira a fiatalokat. Tanulni akartam valami szakmát, de ehhez a családnak kevés volt az ereje. Apám akkor már sokat betegeskedett, az állami gaz­daság pedig hívta a fiatalokat, hogy taníttassa őket. Három évig gépen voltam, a gépészkezelő iskolán. Per­sze, hogy gépre szerettem volna ül­ni, vagy ha nem is, hát legalább va­lami komolyabbat csinálni a culá­­gerkodásnál. Panaszoltam is, hogy ezért nem kellett volna három évig tanulnom. Közben meghalt az apám, a téesz meg hívott, mondtam a gaz­daságban, visszajövök a pusztára. Haragudtak rám, mert hálátlan va­gyok. Ez januárban volt. A puszta a falunál is jobb Mi van itt a pusztán? Iskola, né­hány gyerekkel, jövőre már iskola sem lesz. Televízió csaknem min­den háziban. Ott, távolabb, a műve­lődési otthon, hálózni is lehet benne. Aztán nyugalom, nyargalászó szél, nagy, füves térség, ahol most is han­­cúroznak a gyerekek. Lehet szeretni ezt a pusztát! A fiú májusban lesz 19 éves, a mé­csén tsz párt­ alapszervezete már el­fogadta a tagfelvételi kérelmét. A belépési nyilatkozaton ajánlója a fa­lu KISZ-szervezete, mivel öt éve KISZ-tag. Mellette áll a puszta népe, az övéi. — Miért akar párttag lenni? — Hogy fölkaroljanak. Mindig is egyedül éreztem magam. Tartozni szeretnék valahova, valakikhez. Akik­kel szívesen vagyok, azok már mind párttagok. — Mit jelent magának, az, hogy párt? Hosszas, töprengő hallgatás. Lehet, hogy ezt soha nem kérdezték tőle? Aztán a meglepő válasz, nagyon mélyről fakadó, tiszta gondolatsor. — Talán az apámat, aki sose volt párttag. Cselédként élt, negyvenki­lenc tavaszán alapítója volt a pusz­tai téesznek. Mire jobban élhetett volna, kikezdte a baja. Amióta csak emlékszem, mindig beteg volt. Buj­tás bácsit? Ő volt a pusztai téesz elnöke, most brigádvezető. Negyven­öt óta párttag. Olyan történelem az élete, hogy azt elmondani is nehéz. Pedig sokat mesél róla. Aztán Kere­kes Mihály bácsit, ő most a párt­titkár helyettese, mi pusztaiak úgy mondjuk, a puszta titkára. Mert itt heten vannak párttagok, én leszek a nyolcadik... Mihály bácsi! Kiáltására kiválik a rakodók kö­zül egy középmagas, ősz ember. Las­san indul felénk, piros arcán már a mosoly, az a csendes, fegyelmezett derű, mint itt valamennyi idős pusz­taiakon. Kerekes Mihály: — Igen, ő lesz a nyolcadik. Sze­retjük ezt a gyereket, az apja miatt is. Lesz gépe, de lehet, hogy az ön­tözőkhöz kerül. Nem jár rosszul. Ha­sonló korú átlagosam megkeresi a kétezer forintot. A harmincezer fo­rintért vett elnökünk bőven törleszt." Írtunk akkortájt arról, hogy a mecséri tsz fiatal elnököt szerzett, alig került ki az egyetemről, vörös diplomával. Mivel a konzervgyár ta­níttatta, hát perelte a tanulópénzt. A téesz átvállalta az ezreket az elnö­kért. S azóta is mondják, megérte, mert a kétszeresét fizetik már a ta­goknak, mint annak előtte. A pártszervezet 34 ta­gú. A pusz­taiakat télen autóval viszik be tag­gyűlésre. A pusztai traktorosok mind párttagok. Kerekes Mihály szerint is: „Túl csendes a Jóska. Pedig, amikor ne­­velgetem, mindig mondom neki, az igazat­ nem szabad hagyni.” Azelőtt nagyon lenézték a pusztát. Néhányan most is. Az istálló sarká­nál özvegy Szécsenyiné lép elő, meg­áll, kutat az em­­ergyűrű felé. Csak nem hagyja nyugodni, mi van a fiá­val. Most látom, milyen szikár, tisz­ta feketében, s milyen riadt és fá­radt a tekintete. Kerekes Mihály: „Szegény, ennek is megvan a keresztje. A három gye­rek közül a legkisebb még tanul. És ő is beteg. A puszta itt soknak meg­szívta az erejét." Érdekelne, miért Liczkó-puszta a puszta, de erre még a legöregebb sem emlékszik. Kerekes Mihály is csak arra, hogy a puszta végénél van a Turóczy-dűlő. Turóczy molnárnak állt ott a vízimalma, s mikor befa­gyott a Duna, három lánya rajta kor­csolyázott. És egyszer mind a három ott veszett a jég alatt. — Jóska, mit szeretne leghama­rabb elérni? — Házat építeni, saját, igazi ház­ban lakni. Kerekes Mihály: „Meglesz, fiam, meglátod, meglesz.” Az asszony még mindig ott áll, vá­rakozón. A munka félbemaradt, kö­rülveszik már a pusztaiak a fiút, szé­les vállú, pufajkás, kemény embe­rek. Valaki cigarettát ad neki. Az anyja lassan elindul feléjük... gszm

Next