Kisalföld, 1972. február (17. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-01 / 26. szám
4 INDIRA GANDHI A világ legnagyobb és legnépesebb országainak egyikét, ahol a társadalmi és gazdasági haladást a múlt ezerféle öröksége béklyózza, aszszony vezeti! Ellentmondás ez? Minden bizonnyal ez is rejlik benne. Ahogy India miniszterelnökének egész életútja sem nélkülözi az ellentmondásos vonásokat. Az ismert újságíró, Kalmár György arra vállalkozott, hogy ezt a gazdag, meglepő fordulatokban sem szűkölködő, mégis — fő jellemzőjét tekintve —, egyenes vonalú életutat minél alaposabban bemutassa. A vállalt feladatot becsülettel teljesíti. Érdekesen, nagy anyagismerettel rajzolja fel az ifjú Nehruleány környezetét, első közéleti szerepléseit, apa és leánya együttes harcát, s azt a bonyolult folyamatot, amely végül az ország élére emelte Indira Gandhit. A tényekben gazdag, az egyéni elhatározások társadalmi hátterét is megmutató kötetet érdekes, kevésbé ismert fényképek illusztrálják. A művet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. ★ Megjelent ugyancsak a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a Világesemények Dióhéjban ez évi első füzete is. A többi között Japánnak, Amerika és Kína között elfoglalt sajátos helyzetéről, Velence sok kérdőjelet rejtő sorsáról, az olasz újfasizmus történetéről olvashatunk benne, s megtalálhatók, gazdag tartalommal a megszokott rovatok is. Érdekes krónika Heveder Márton polgárlevele Mekkora zűrzavart okozhat egy polgárlevél is, azt jól példázza az az eljárás, mely 1789-ben még a legmagasabb hivatalokat is megjárta. Heveder Márton, Halászi mezőváros polgára, ki afféle vásárokra járó ember volt, 1755-ben a neki egyébként jogosan járó polgár levelét kiváltotta, s azt Bölcsföldy János, a mezőváros jegyzője kiadta, pecséttel ellátta. A polgárlevéllel mint bizonyos jogokat igazoló levéllel már szabadabban járhatott, kelhetett, élvezte a polgárlevél nyújtotta előnyöket. Ez az igazoló okmány a mezőváros kiváltságlevelei alapján bizonyította, hogy tulajdonosa egészséges helyről való, hol sem dögvész (kolera), vagy pestisjárvány nincsen, de még a vidéken sem. A császár és király által adott kiváltság alapján mint a mezőváros polgára olyan helyen, hol vásárt tartanak adót, vagy révbért, illetve vámot nem köteles fizetni, de még a vele lévő emberek sem. Utazásában akadályozni nem szabad, a magával vitt javakat pedig szabadon árulhatja. Eddig a polgárlevél tartalma. Mi történt, mi nem, ma már pontosan nem tudjuk, de tény, hogy valahol Heveder Márton polgárlevelét elvették, s a megye alispánjához küldték valódiságának megállapítására. S ekkor történt meg a baj. Kitűnt, hogy a még az X. Ferdinád által kiadott kiváltságlevelek közül az egyik, mely a mezőváros pecséthasználati jogát biztosította, helytelen keltezéssel van ellátva, vagyis 1550 helyett az 1500 év van feltüntetve. Így bizony a kiváltságlevél, melyeta király, valamint Oláh Miklós egri érsek írt alá, valódinak nem volt tekinthető. A kiváltságlevelet a halásziak a császári házhoz való „állhatatos hűségükért” kapták, valamint azért, mert „ ... eleink idejében a török ellen nyomorúságot tűrve bátor lélekkel és töretlen hűséggel a hazáért helyt álltak.” Ezért a király megengedte, hogy „szent Márton képével, — ki az egyházuk névadója is —, amint köntösét karddal kettévágva azt egy koldusnak adja —, ezüstből, rézből, vagy más alkalmas ércből kivéve pecsétet használjanak." Hosszadalmas vizsgálat következett, s megállapították, hogy az oklevél leírója annak idején téllhibát vétett, elírás történt. Igazolta ezt a hibás keltezés utáni „uralkodásunk 24. évében” szokásos kitétel, mely az ugyanekkor kiadott vásártartási és vámmentességi okleveleken már helyesen volt feltüntetve. Egyébként is 1500-ban I. Ferdinánd még nem uralkodott, így kiváltságokat sem adományozhatott. A bizonyítási eljárás eredményes befejezése után Fabiánics Ádám udvari tanácsos, a királyi kancellárián a kiváltságleveleket nyilvántartó iroda igazgatója az eredeti oklevélen a keltezési hibát kijavította, s hitelességét bizonyította. Ezzel a kérdéses királyi kiváltságlevél visszanyerte hitelességét s Halászi mezőváros így jogaiban rövidséget nem szenvedett. Kulcsár Imre Csekő Anti — talán már maga sem emlékszik rá, mi volt az —, valamin összekapott Kondor Balázzsal, a falubeli másik szövetkezet traktorosával. Még a nyáron, aratás idején történt az eset. Csekő szövetkezetében már végeztek a munka nagyjával és traktorával együtt kölcsönadták a másik tsznek. — Na, várj csak, könyörögsz te még! — s azzal lezárta a kettőjük nézeteltérését és önmagában szentül megfogadta, hogy akármilyen bajba kerül Balázs komája, nem szánja meg, annyi bizonyos. Az idő alaposan télre fordult. Kondor Balázs megszokott jókedvvel, fütyürészve indult munkába. Az utca másik oldalán szembe jött vele Csekő Anti. Kucsmájukat mindketten lehúzták fülükre és nagyokat léptek. Amikor egyvonalba értek, még csak össze sem pillantottak. „Szóval mélyül a harag” — vették tudomásul mindketten. Balázs vállat vont, még grimaszt is rándított hozzá és átvágott a tsz udvarán, hátra a gépszínhez. Szokásos fürgeséggel egyet s mást mutatott a gépen, aztán nyeregbe lódította magát és indulni akart. Csakhogy a traktor sehogysem engedelmeskedett. Kétszer-háromszor is próbálkozott az önindítóval mozdulásra bírni a motort, de a ventillátorszíj csúszott a tárcsán, s egyetlen centit sem mozdított a főtengelyen. Az önindító keserves nyöszörgése Balázs tudtára adta, hogy nincs semmi értelme a kísérletezésnek. Minden lehetőt végiggondolt. Eszébe jutott, hogy a gépszíntől az utcáig lejtős az udvar. Megereszkedik, és ha gyorsulni kezd a masina, akkor bekapcsol sebességbe. Az elgondolás jó volt, csak hiba csúszott a számításba. Apránként eldöcögött a kapuig, de ha a kuplungot kiengedte, úgy visszarúgta magát a traktor, mint amikor a csökönyös szamár megveti lábait és se előre, se hátra nem hajlandó mozdulni, akár kérlelik, akár ütik. Balázst mind jobban melegítette a tehetetlen emberek indulata. S amikor a bámészkodók is megjelentek, pukkanásig hevült, s azt sem bánta volna, ha a traktor helyett ő maga gyullad és robban. A nézők mind többen lettek, és egymást követték az ugrató megjegyzések: — Persze, nem karmoltad ki a kipufogót! — Ostorral biztasd! — Leheld a gyújtófejet! — Csiklandozd meg a hasa alatt! — Biztos zabot öntöttél a tankba! A megjegyzésektől Balázs fejében egyre feljebb szökött a vér. Mégis mosolyt kényszerített arcára, s aztán hátuljára vert és a nézőkhöz kiabált: — Ennek adjatok jó tanácsokat! Hirtelen gondolata támadt, leugrott a traktorról, és az istálló felé sietett. Hamarosan az egyik kocsissal és egy pár jó erős lóval tért vissza. A két lovat ráfogták a traktorra, aztán bíztatni kezdték őket. A masina kigurult a kapun. Kondor Balázs a nyeregben ülve reménykedett a sikerben, de zavarát nem tudta palástolni, mert a nézőközönség nem tágított és kórusban bíztatta: — Gyía, Zetor! Gyía, Zetor! Gurult a traktor a lovak után, de valahányszor sebességbe kapcsolt, megállt a gép és megálltak a lovak is. Az ő erejük is kevés volt ahhoz, hogy a kihűlt Zetorral megbirkózzanak. Kondor Balázs reménye egyre inkább halványodott. S ekkor távoli traktor dohogására lett figyelmes. Benne látta az egyetlen mentséget. Felállt a nyeregben és szemét végigcsúsztatta az úton. Még messze volt a traktor. S aztán amikor közelebb ért, viszszaült, mert azon Csekő Antit pillantotta meg. Nem feszített, hanem csak rendesen ült, de Balázs számára most mégis úgy tűnt, mintha hivalkodóan feszítene a nyeregben. Arra gondolt, leugrik a masináról és beszalad az udvarra, hogy ne találkozzék Csekővel ilyen kellemetlen helyzetben. De mégsem! Meggondolta a dolgot. — Na, mégegyszer! — kiáltott előre a kocsisnak. Csekő Anti már csak pár méterre volt a tett színhelyétől és hallotta az éktelen hangorkánt: — Gyía, Zetor! — kiabálták ismét. Anti arca azonban semmit sem árult el. Sem harag, sem káröröm nem látszott rajta. Kissé lelassított és komoly, ellenvetést nem tűrő mozdulatára utat engedett neki a nézősereg. Elrobogott. Balázs minden erejét elveszítette, s az irigység vegyülve a tehetetlenséggel, megkábította. — Szóval így?... — sziszegte önmagának, amikor látta, hogy Csekő figyelemre sem méltatja. Keserűsége a torkát szorongatta, s ekkor tőle húsz méterre megcsikordult Anti traktorán a fék, aztán egy pillanat, s megiramodott hátrafelé nagy sebességgel. Ezt látva a kocsis kifogta a lovakat, a traktor elől. Anti a Zetorhoz tolatott, s odaszólt a kocsisnak: — Akassza be a rudat! A kocsis gyorsan cselekedett. Aztán feldohogott a masina és nekirugaszkodva megfutamodott, maga után rántva a Zetort is. Alig haladta tíz métert, kettőt,hármat lőtt Balázs traktorának a kipufogója és utána szép egyenletes hangon dolgozni kezdett a Zetor. Anti megállította gépét. A kocsis odaszaladt és leakasztotta a vontatórudat. A motorok jártak. A két traktoros mozdulatlanul ült a nyeregben. Fárasztó másodpercek teltek így. Anti megunta a várakozást és hátrafordult. Egyenesen Balázs zavart szemébe nézett, és mintha olvasott volna a másik traktoros arcáról, megszólalt: — Tanuld meg, öcskös! A fiatal szokott reggel előre köszönni az idősebbnek! — kiáltotta, és mosolyogva nyúlt az indítókarhoz. Vincze György ( szíja, z el®? ! KISALFÖLD Európa gyümölcsöskertje Bulgáriát gyakran nevezik Európa gyümölcsöskertjének. A jelző nem alaptalan: a bolgár föld mérhetetlen bőségben terem cseresznyét és meggyet, őszi- és sárgabarackot, almát és körtét, diót és mandulát. A bolgár gyümölcsöskertek összterülete 150 000 hektár, a friss gyümölcsexport évi mennyisége 100 000 tonna. Nemcsak friss gyümölcsöt, hanem feldolgozott gyümölcsöt is exportál a Bolgár Népköztársaság: évente több mint 60 000 tonna különböző kompót, 40 000 tonna jam és lekvár, 20 000 tonna gyümölcslé és több mint 10 000 tonna sűrítmény kerül kivitelre. A korszerű agrotechnika bevezetése és széles körű alkalmazása, a növények fajtajellegének megjavítása, a termelési folyamatok gépesítése azt eredményezte, hogy aránylag rövid idő alatt nagymértékben iparosodott a termelés. Sok új gyümölcsöst telepítettek a plovdivi, a várnai és a kusztendili területeken. A most folyó ötéves terv időszaka alatt újabb 9000 hektáron létesítenek új gyümölcsösöket. (SOFIAPRESS) a Nílustól az Eufráteszig (7.) Palesztin menekültek között Egyiptomban úgy mondják, hogy Nasszer váratlan halálát a jordániai—Palesztinai testvérharc megszüntetéséért kifejtett megfeszített küzdelem okozta. Nem sokkal azután végzett vele a szívroham, amikor sikerült az értelmetlen testvérharcnak megálljt parancsolnia. Naszszer tekintélye múlt év őszén megállította az indulatokat. De közbelépése csak egy konkrét kérdésben és csak átmeneti megoldást hozott, mert a palesztin probléma — amelynek gyökerei messze nyúlnak vissza a történelembe — azóta is létezik, s ki tudja meddig okoz még gondot a világnak. A brit gyarmatosítás „Oszd meg és uralkodj!” jól ismert politikája alapján ez a térség az örökös harc, a háborúskodás színtere volt. Az 1947-i polgárháborútól, majd ezt követően az 1948—49-i háborún át egészen az 1967- hatnapos háborúig, s azóta is megoldatlan maradt a palesztin probléma. A Palesztinai arab néppel mostohán bánt el a történelem. Mert hiába voltak 1947-ben — amikor az ENSZ határozatával Izrael állam létrejött — a Palesztinai arabokra vonatkozó döntések is, hiába a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata, nincs béke ebben a térségben. A földjeikről nemegyszer elűzött arab menekültek jó része ma táborokban él és az ENSZ speciálisan erre a célra alakult szervezete (UNRWA) által közvetített nyomorult segélyekből tengeti életét. Azoknak, akik az őket befogadó országban dolgozni is tudnak, valamivel elviselhetőbb az élete, de ez is nélkülözés, nyomorúság és hazátlanság. Szíriában tizenhárom menekülttábor van, egy részük Damaszkusz környékén. Egy ilyen táborba látogattam el Mohamed Gázi Zsoriával, a Tájékoztatási Minisztérium külföldi kapcsolatok osztályának fiatal munkatársával és tolmácsommal, Kamal Sirhannal. (Tavaly fejezte be tanulmányait a Kecskeméti Műszaki Főiskolán). A táborban háromezren élnek sátrakban, ócska dobozokból, hullámlemezből összetákolt nyomorúságos kalyibákban. Mohamed Azsazi, a tábor vezetője elmondotta a láger keletkezésének történetét. Mire tájékoztatóját befejezte, a táborlakók egész csoportja vett körül bennünket, köztük igen sok gyermek. A tábor az 1967-i háború idején keletkezett. Akik ide menekültek, már nem először voltak kénytelenek otthagyni előző tartózkodási helyüket. Otthonnak azért nem lehet nevezni, mert először az 1948-i háború idején menekültek oda, ahonnan a hatnapos háború idején tovább kellett menniük. A Szíriában élő menekülteknek a kormány igyekszik munkaalkalomról gondoskodni. Ez azonban nem könnyű, hiszen a helybelieket sem könnyű munkához juttatni. A már említett segély viszont a megélhetéshez kevés. Aki dolgozhat, az csak megél valahogy, de igen sok az öreg, még több a gyerek, akiknek a legszükségesebb élelmet sem tudják mindig biztosítani. A táborban itt-ott már házat is látni. Amit a menekültek háznak neveznek, az tulajdonképpen egy kb. négyszer négy méter alapterületű, egyetlen lapos tetejű helyiség, amely csak arra jó, hogy lakóit megvédje nyáron a por- és a hőségtől, a hűvösebb időszakban az esőtől vagy a széltől. De már ez is jobb, mint a lemezsátor. Ilyen házak építését tervezik a többi táborban is, mert a menekültprobléma közeli megoldásában nem reménykednek. A megélhetést nehezíti az is, hogy az ENSZ-segítség csak az 1967-i létszámra vonatkozik. Az elmúlt négy évben született gyerekeket nem veszik figyelembe, pedig igen sokan vannak. Most szervezik a tábor iskoláit. Ehhez az ENSZ is ad némi segítséget, de a megoldás, az iskola működtetése a helyi hatóságokra vár. Azok a menekült gyerekek, akik a tábor iskoláiba járnak, hallatlanul nehéz körülmények között tanulják meg az írás—olvasás alapjait. Egy szál ingben, földön hasalva írják a házi feladatokat. Az idősebbek jó része analfabéta, de a gyerekeket még a tábor nehéz körülményei között is megtanítják az írás—olvasás alapjaira. Találkoztam a táborban egyetemi hallgatókkal is. Egy Ibrahim nevű hallgató elmondotta, hogy a szír kormány segítségével Damaszkuszban jár egyetemre. Most negyedéves, de már tanít is, mert tanítókra, tanárokra nagy szükség van nemcsak a táborban, de másutt is. A menekültek között sokan vannak, akik partizánként harcoltak és most is rendszeres kiképzésen vesznek részt. A partizánmozgalom (különösen a jordániai események óta — amikoris a palesztinai gerillákat Husszein likvidálta) meglehetősen áttekinthetetlen, de inkább azt mondhatnánk, kilátástalan. A Szír Zajneb nevezetű tábor, ahol látogatást tettem és élményeimet szereztem a Palesztinai menekülttáborok helyzetéről, lakóinak nyomorúságos életéről, csak egy a sok közül, amelyekben a földjeikről elűzött emberek ezrei élnek. Pallás Imre Menekült gyerekek 1972. február 1., kedd