Kisalföld, 1972. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-01 / 51. szám

* A gödör Farádtól délkeletre van. Talán száz méterre a 85-ös főútvo­naltól, hepehupás árterület, sűrű bokrokkal, fény felé törő, lombtalan akácokkal. Alattuk sebtében tákolt kalyibák. A gunyhótól kunyhóig taposott út, sártenger. Bokáig elmerül benne az ember. PISLOGÓ FÉNY A legkisebb, legszegényebb vityilló előtt két év körüli poronty áll. Egyetlen pende­­lyét összefogja a mellén, és amikor meglátja a látogató­kat, kiabálni kezd: — Margit, Margit! Keres­nek! Egy pillanat, és a családok az ajtóban tolonganak. Bog­dán Margitka nevet. Majd el­repül a boldogságtól. Kisebb testvérkéit, a hétéves Anikót, a hatéves Hajnalkát, a négy­éves Elemért, a kétéves Jós­kát betuszkolja a házikóba. — Megfáztok! Vigyázzatok Zolikára! — mondja nekik. Zolika a legifjabb a család­ban. Négy hónappal ezelőtt született. Ott szendereg Bog­dán Elemér házikójában, és éjszakánként hat testvérével osztozik az egyetlen ágyon. — Ők kicsodák? — kérdi Margitka, a három férfire mutatva. — Munkásőrök. A megyei törzstől jöttek. Pokrócokat és ruhákat hoztak. — Pokrócokat? — kérdik csodálkozva a körülállók, mert nagy itt a szegénység. Szerettük volna igazságo­san elosztani közöttük a húsz meleg takarót, a gyermekru­hákat, de ebben a furcsa, ma­gába zárkózó kis közösség­ben, két család kivételével mindenki lemondott róla. Ugyan miért?" Bözsi, Zsolnai Sándorné be­szél helyettük: — Köszönjük, nekünk nem kell. Annak a két asszonynak tessék adni: Bogdán Elemér­nének és Bogdán Rudolfné­­nak. Az egyiknek hat, a má­siknak négy gyereke van. Mind a ketten szegények. Múlt nyáron, július 28-i, „A gödör nagyon mély” című cikkemben még azt írtam, hogy közös tűzhelynél főznek a családok. Télen ez másként van. Ki-ki a maga házikójá­ban főz, mert odakint harap a tél. Amíg a kicsik a pokróco­kon ugrándoznak, és próbál­gatják a pulóvereket, melegí­tőket, sapkákat, Margitka mellém áll, és büszkén a fe­je fölé emel két füzetet meg egy könyvet. — Amikor legutóbb itt járt, megígértem, hogy m­egta­­nulok olvasni. Megtanultam! Ibi néni, a tanító nénim na­gyon örül. Már adott ötösö­ket! Karolina, az édesanya is nagyon boldog. Hiszen az ő tízéves kislánya a Gödör egyetlen lakója, aki tud írni és olvasni. Az elsőosztályos könyv ki­nyílik. Mindenki Margitra fi­gyel: „Itt egy b­e­tű, ott két betű, hosszú, sovány, vagy­­gömbölyű, hogyha szépen összefogjuk, jól megnézzük, elolvassuk, kibúvik egy szép szavacska, mint bokorból a nyulacska..." A testvérek a ritmusos versolvasásra vidáman cup­­pogtatják lábukat a hideg kátyúban. És Margitka egyre csak olvas ... Hogyan tanult meg? Hiszen se székjük, se asztaluk, se lámpájuk nincsen! A terve­zett költözködés nem sike­rült. Így az asztalka sem készült el, amit Bogdán Ele­mér ígért a kislányának. Ha készen lenne is, ugyan hová állítaná? Esteledik. A Gödör lakói magukra maradnak... Sötét­ség ül a bokrok és akácok alatt, de Margitka tudásvá­gya már ott pislog. Sindulár Anna A tavaszi fáradtságról A tavasz közeledtével is­mét sokan panaszkodnak fá­radtságról, aluszékonyságról, gyakori fejfájásról, ingerlé­kenységről, rossz közérzetről, hullámzó kedélyállapotról, vagy álmatlanságról. A panaszok mögött a hosz­­szan tartó napfényhiány, az egyoldalú „télies” táplálkozása húzódik meg, ezért az orvo­sok mindenekelőtt változatos étrendet ajánlanak: elsősor­ban különböző friss zöldfélé­ket, főzelékeket, gyümölcsö­ket, szörpöket. Kellő mennyi­ségű vitamin jut a szervezet­be, citrommal, zöldpaprikával, karalábéval, karfiollal, nyers savanyúkáposztával, sóskával, parajjal, almával, dióval, sült­tökkel, s a szárazbabból, szá­razborsóból, sárgarépából ké­szült főzelékkel. Feltétlenül hatásos ellenszere a tavaszi fáradtságnak a tartósított szűrt, vagy rostos gyümölcs­levek, továbbá a szamóca, a fekete ribiszke, a csipkebogyó szörpök, a paradicsomlé ivása. A napfényhiány pótlására célszerű a kvarcolás. Ezzel azonban csak fokozatosan, az előírások szigorú betartásával éljünk! Ugyancsak fontos a mozgás, a szabad levegő. A rendszeres séta, a hétvégi ki­rándulás — a változatos ét­renddel párosulva — egyaránt jó szolgálatot tesz a fizikai és a szellemi dolgozóknak. Dávid és Klotild Nemes György regénye De honnan ismeri ez a málna­ dalt? Ez szívén ütött. Kiugrottam az ágyból. Odarohan­tam az ablakhoz. Szétrántottam a függönyt, és lekiabáltam: — Te csaló, ott, hallod? Hagyd ab­ba! Hajnalban felvered az embert. A legszebb álmából. Előbújt a fa mögül ez a Darkó. Vigyorogva felszólt: — Mi volt az a legszebb álom? Csak nem egy­ szerencsétlen f látásról álmodtál? Elöntött a méreg. Lehajoltam a padlóra. Felkaptam a szandálomat. Egymás után mind a kettőt lehajítot­tam. De nem találtam el. A fa mögé ugrott a szemtelen. * ts KISALFÖLD 1972. március 1., szerda ———----------------- " >■ " „Redukált" történelem Az emberiség háromszáz­­ezer éves ismert történetének egy év 12 hónapjára történő redukálása esetén igen érde­kes eredményhez jutnánk. Csak október közepén kez­dődne a vaskorszak, decem­ber elejére időszámításunk kezdete. Watt a gőzgépet de­cember 29-én találná fel. Az első világháború december 31-én 4 óra 15 perckor kez­dődne és a hirosimai kataszt­rófa ugyanaznap éjfélkor kö­vetkezne be. A tranzisztor, a lézer vagy a holdrakéta felta­lálása a „történelem-kivona­ton” belül csak a másodperc töredéke lenne. Magamra kaptam a szoknyámat meg a blúzt. Mezítláb lerohantam a kertbe. — Add vissza a szandálomat — mondtam. Ez a Darkó ott lóbálta előttem a szandálokat a kezében. — Tessék — nyújtotta, és végigné­zett. Felrántottam a szandált. — Köszönöm — mondtam. Mit mondhattam volna? — Szívesen — mondta. És még mindig vigyorgott. — Mit költöd fel ilyen korán az embert? És hamisan fütyülsz, tu­dod-e? — —mondtam. — Tudom. Én nem vagyok mu­zsikus. Szép tőlem, hogy így is tu­dom utánozni a barátodat. — Kilestél, mi? — mondtam neki.­­ — Nem kellett leselkedni. Láttam, mikor a biciklin harcolászott. Oda­bújtál hozzá. Nem tudtam, mit mondjak, hogy nagyon megsértsem. Sírva fakadtam dühömben. Odalépett hozzám. A zsebéből­ ki­vett egy kis selyempapírba burkolt valamit. — Ne sírj! Tessék, ezt hoztam ne­ked, mert helyes lány vagy. Kibontottam a papirost. Egy ezüst­színű nyaklánc volt, rajta egy nagy érem. Azt az egyiptomi királylányt ábrázolta. A nevét nem tudom Olyan, amilyet az Aidá­ban láttam, mikor egyszer már gyerek voltam. Szép volt a lánc és az érem. Hirtelen mozdulattal ledobtam a fűre. — Nem kell! — mondtam és elfor­dultam. De nem szaladtam el. 4« — Kár. Pedig jól állt volna neked — mondta, és lehajolt érte. —­ Nem érdekel! — mondtam így hátulról. — Persze, ha Dávid hozna neked ilyet, azt elfogadnád, ugye? — Honnan tudod a nevét? — Tudom. De nem válaszoltál a kérdésemre. — Elfogadnám, igen — válaszol­tam. — Mert szerelmes vagy, mi? — mondta. — Nem igaz. — Tagadod? — Én nem vagyok szerelmes sen­kibe. — Mered neki is mondani? — kér­dezte. — Merem — mondtam, és végig­néztem ezen a Darkón.. — Akkor gyere. Felköltjük a bará­todat. Kíváncsi vagyok, tényleg sze­mébe mered-e mondani, hogy sen­kibe nem vagy szerelmes. Megfogta a kezemet, és húzni kez­dett maga után. Nem ellenkeztem. Valami megbénított. Mentem vele, nem is kellett nagyon húzni se. Anyucinak se mondtam, hová me­gyek. Nem is vette észre, hogy el­mentem. Útközben nem szólt hozzám ez a Darkó. Én se szóltam egy szót se. Csak Dávidék háza előtt húztam ki a kezemet a kezéből. — Nyugodtan elengedhetsz. Nem szököm meg — mondtam. —■ Szóval, mered neki mondani, hogy nem vagy szerelmes senkibe? — Merem. 41 A „Harmadik világ nyomora Október 25-től november 8-ig tanácskoztak, legtöbbször zárt ajtók mögött Limában (Peru) az 1964-ben létrejött „77-es csoport”, a ma már 95- re növekedett haladó eszmé­ket támogató ENSZ-tagorszá­­gok. Akcióprogramban álla­podtak meg, mely április ele­jén az UNCTAD (az ENSZ ke­reskedelmi és fejlesztési bi­zottsága) 3. tanácskozása elé kerül a chilei Santiagóban. A legfontosabb kérdésekben kö­zös álláspontot dolgoztak ki, ami lehetővé teszi, hogy fel­fogásukat egységesen képvi­selhessék az imperialista or­szágok ellenében. A csoport országai nemcsak a fegyverkezési versenyt, a gyarmatosítást és a fajelmé­letet vetik el, hanem egyéb gyakorlati kérdésekben is kö­zös nevezőre jutottak. Közös álláspontként fogadták el, hogy minden ország önmaga rendelkezzék nemzeti kincsei­vel, és az ez ellen elkövetett minden kényszert a nemzeti önrendelkezési elv megsérté­sének tekintenek. Látható en­nek a felfogásnak az USA el­lenf éle, tekintve, hogy éppen az USA az az imperialista ha­talom, mely a „gazdasági ag­resszió” minden válfaját al­kalmazza, így pl. Chile és de­mokratikus kormánya és an­nak a nemzeti önrendelkezési elvvel egybeeső tevékenysége ellen. Ugyanakkor a fejlődő or­szágok minden olyan gyakor­lattal szembeszállnak, mely ilyen vagy olyan formában el­zárja előlük a külföldi pia­cokat. Mindez éppúgy áll az USA vámintézkedéseire, mint az EGK protekcionista politi­kájára. Egy másik nyilatkozat a nemzeti javak felhasználá­sát teszi közzé a nemzeti tör­vényhozásra bízva az intézke­dést. Ez elsősorban a nemzeti határok kiterjesztését jelenti pl. a latin-amerikai partvizek halászata ügyében. Peru, Ecuador és Chile 200 mér­­földnyi partvízhatárt állapí­tott meg magának. Ily mó­don biztosítják, hogy ezen a területen az imperialista ha­talmak ne halászhassanak és a tengerfenék kincseit se ak­názhassák ki. A határozatokat abból a szemszögből kell tekinteni, hogy a „harmadik világ” or­szágainak pénzügyi helyzete rohamosan romlott. Az utób­bi időben három új mozzanat rontotta tovább a helyzetet: Az USA védővám-intézke­dései, melyek kb. 200 millió dollár kárt okoznak a fejlődő országoknak. Különösen nyo­masztó, hogy éppen a­ fejlődő országok ipari kivitelét érin­tik ezek a határozatok. Ezzel, az amúgy is szegényes iparo­sításuk kerül veszélybe, azaz éppen az a folyamat, amely bizonyos értelemben megja­víthatná a fejlődő országok elmaradt gazdasági struktúrá­ját. Hasonló következménye van az EGK területi kiterjeszté­sének, tekintve, hogy ezáltal is romlik a fejlődő országok ipari kivitele a fejlett tőkés országokba. Negatív hatással vannak a fejlődő országokra a tőkés világ valutaválságai is. A márka, yen s más tőkés valu­ta felértékelése a dollárral szemben annyiban okoz kárt a fejlődő országoknak, hogy exportcikkeiket (nyersanya­got és élelmiszert) elsősorban dollárban számolják el. Eze­kért a dollárokért azonban Nyug­at-Németországból, Ja­pánból stb. ezentúl kevesebb árut kapnak, mint korábban. Azaz: behozatali lehetőségük , ami az ipari termékek árá­nak növekedése és a nyers­anyag- és trópusi élelmiszer­­árak leromlása következtében már úgyis lecsökkent — most a valutáris válság következté­ben tovább zsugorodott. A valutáris bizonytalanság, ami az egész tőkés piacon fi­zetési bizonytalansághoz veze­tett, a fejlődő országok ke­reskedelmére is negatív ha­tással van. Mégsincs lehetősé­gük a valutáris válság „meg­oldásában" részt venni, ez megmaradt a tíz legnagyobb tőkés ország kiváltságának. Negatív hatással van a fejlő­dő­ országokra a­­tőkés világon belül mindinkább­­terjeszkedő ciklikus túltermelési válság is, amely az USA-ban, Nagy- Britanniában, Japában, Olaszországban és Nyugat-Németországban tapasztalha­tó. Az említett országokban az utóbbi években magas volt a növekedési ráta, a csökke­nő keresletet így a fejlődő országok is megérzik. Az érintett országok gond­ja most, hogyan egyenlítsék ki ily módon megnövekedett problémájukat. Csak kevés országnak van meg ehhez a belső feltétele. Sok országnak éppen most van szüksége kül­földi hitelre és segítségre. De az USA, a válság fő okozója, éppen most csökkenti külföl­di segélypolitikáját. Washing­ton ezzel nemcsak a saját helyzetén kíván javítani, ha­nem egyben meg is akarja zsarolni a fejlődő országokat A külföldi segélyek mozgósí­tása jelenleg mindenesetre nehezebb és drágább lesz, nem is szólva arról, hogy az imperialista „segélyezők” ál­tal folyósított hitelek kamat­jainak visszafizetése (évi 5 milliárd dollár) és az egész hitel- és „segélyösszeg” (5 mil­liárd dollár) mindinkább el­­adósítja a fejlődő országokat. Ezért volt arra szükség, hogy a Limában részt vevő 95 fejlődő ország minden külön­bözőség ellenére ebben a kér­désben közös nevezőre jus­son. Hogy ez mennyire ne­héz lehetett, arra már a résztvevő országok különbö­ző társadalmi jellege is utal. A szocialista Kubán, a de­mokratikus Chilén, a szocia­lizmus felé orientálódó Bur­mán, Szírián és Algérián kí­vül tőkés orientációs orszá­gok, mint India és Mexikó, reakciós katonai rezsimek, mint Brazília, a középkori jellegű Bhután és a félgyar­mati rendszerű Lesotho is részt vettek a tanácskozáson. A termelőerők különbözősége is változik országonként. An­nál fontosabb az a tény, és utal a világban végbemenő társadalmi folyamatokra, hogy az imperializmus elleni irány­zat mindezen országokban mindinkább profilmeghatáro­zó jellegűvé válik. Ez is mu­tatja, hogy milyen irányban fejlődik a nemzetközi erővi­szonyok változása. Dr. Nagy Ivor — Akkor kezdjél fütyülni. Hadd keljen fel, és hadd, jöjjön ki — mond­ta. ’ — Mit fütyüljek? — kérdeztem, mintha semmit se tudnék. — Ne tettesd magad. Azt, amit én olyan hamisan fütyülök — mondta.­­És várt. Fütyülni kezdtem a málna-dalt. A Kis éji zenét reggel negyed hétkor, mert annyi volt. Dávidék háza falán, a tető alatt volt egy fecskefészek. Ott vezetett el a villanydórt egy oszlophoz. A dró­ton két fecske ült. Bizonyára férj és feleség. Vagy inkább Jancsi és Ju­liska fecskében. Vagy Rómeó és Jú­lia fecskében. Vagy Daphnisz és Chloé, ugyancsak fecskében. Vagy mi ketten Dáviddal, de ez a tökfej ezt nem tudta. Mert ő nem ismerte azo­kat az operákat és baletteket. A két fecske éktelenül csicsergett, mielőtt jöttünk. Mikor fütyülni kezdtem, el­hallgattak. Élesen fütyültem, mert nagyon élesen tudok fütyülni. Hét osztrák erdei fenyő övezi a házat. A tűleve­leken átcsúszott a füttyszavam. Be­surrant az erkélyre. Végigszaladt Dávid szobájában. Megcsiklandozta Dávid talpát. A combján táncolt vé­gig. Megcsiklandozta a mellét, a nya­kát, a fülcimpáját. Most belekúszott a fülébe. Dávid felébredt. Már észbe kapott, ki fütyül. Az édes Klót fütyül. Hívja őt. Gyere, Dávid, gyere, gyere! Tanú­ságot kell tenni. (Folytatjuk.) 48

Next