Kisalföld, 1972. április (17. évfolyam, 79-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
1972. április 2., vasárnap KISALFÖLD KITÜNTETÉSEK felszabadulásunk évfordulója alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Győr-Sopron megyei Bizottságának székházában Zámbó József, a megyei pártbizottság titkára kitüntetéseket adott át A Szocialista Hazáért Érdemrendet kapott Dóczi Róbert igazgató és Zsemberi Gyula nyugdíjas. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát Szaló Lajos megyei tanácselnökhelyettes és Bede István alezredes kapta. A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatának tulajdonosa lett Kalló Sándor igazgatóhelyettes. ★ A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki Kocsis Józsefet, a Sopron Városi Tanács elnökhelyettesét. A kitüntetést Losonczi Pál nyújtotta át az Országházban. Munkásőrök Tegnap délelőtt ünnepségre gyűltek össze a Győr-Sopron megyei munkásőrök. A megjelentek előtt Gyimesi Sándor megyei munkásőr-parancsnok beszélt. Meleg szavakkal méltatta felszabadulásunk 27. évfordulóját, megemlékezett a szabadságot hozó szovjet hadseregről. Ezután munkásőröknek adott át kitüntetéseket Az országos parancsnok 0041. számú parancs értelmében a Haza Szolgálatáért Érdemérem kitüntetés arany fokozatát kapták: Ábrahám József, Balogh Miklós és Cseri Istvánné. Az ezüst fokozattal Horváth Zoltánt, Szabó Józsefet és Visi Lászlót tüntették ki. A bronz fokozatot Endrédi János és Etlinger József kapta meg. A kitüntetettek szocialista hazánk építésében, a munkásőrségben végzett kiemelkedő munkájuk és példamutató szolgálatuk elismeréséül vehették át a kitüntetéseket. Herrn Jenő, Szűcs Béla, Csanaki Imre, Bauer Ferenc, Marton Gábor, Nagy József, Horváth Gyula és Szmák Gyula országos parancsnoki dicséretben részesültek. Rajtuk kívül 23 munkásőr megyei parancsnoki dicséretet, 18 munkásőr megyei parancsnoki jutalmat vett át a bensőséges hangulatú ünnepségen. A kitüntetetteket és a jutalmazottakat Horváth János, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese is köszöntötte, valamint az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet alakulat egyik egységének parancsnoka. Mezőgazdaság Felszabadulásunk 27. évfordulója alkalmával kitüntették megyénk termelőszövetkezeti mozgalmának legeredményesebb munkát végző vezetőit és dolgozót. A kitüntetéseket dr. Haraszti László, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője adta át. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Pájer Imre, a rábakecöli, Szabó Károly, a dunaszegi és Farkas Ferenc, az ágfalvi téesz elnöke. A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült Ács Imre, a nyúli téesz elnöke, Horváth Ottó, a veszkényi téesz főkönyvelője, Mihalcsik János, a lébényi téesz elnöke, Szabó Károlyné, a győr-bácsai tsz növénytermesztő szakmunkása és Szalai József, peresztegi főagronómus. Rajtuk kívül még 42-en kapták meg a mezőgazdaság kiváló dolgozója címet Úttörőmozgalom Az Országos Úttörőelnökség a felszabadulás huszonhetedik évfordulója alkalmából kitüntette Győr város általános iskoláinak legjobban dolgozó úttörővezetőit. A legmagasabb kitüntetést, az Úttörővezetői érdemérmet Szabó Irén, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának tanulmányi felügyelője, a városi úttörőelnökség tagja, valamint Tóth Lajos, a Gyárvárosi Általános Iskola úttörőcsapatának vezetője kapta. A Kiváló úttörővezető kitüntetésben részesült Kispál Péterné, a Gyárvárosi Általános Iskola József Attila Úttörőcsapatának kisdobosvezetője és Pécsinger János, a Radnóti Általános Iskola igazgatója Az ünnepeltek a városi tanácson vették át a kitüntetéseket hegy alatt falu munkásmozgalmi hagyományait dolgozza fel, szigorúan a tényekre építve a munkát. Mint említette, elsősorban „fiai”, a helybeli ifjúgárdisták számára idézi fel a régi küzdelmek emlékét. — Ételt, ruhát vittek nekik — folytatja —, éppen úgy ellátták őket, mint háború előtt a politikai foglyok családját. Besúgótól sem kellett tartani. Azaz, egy emberről feltételeztük, hogy ellenünk dolgozik. 1944. október 15-én, amikor Horthy a háborúból való kilépésről beszélt a rádióban, a szakszervezeti székház felett lakó férfi felakasztotta magát. Meghallgatta a beszédet, és utána mindjárt látta Zgyerka János unokabátyámat, amint az szép komótosan ballagott le a hegyről. A nyakában géppisztoly himbálódzott... Tűz a védteleneknek Pedig ráért volna még az a kötél... Az igazi „farkasüvöltés” csak ezután következett. Csolnok felől fegyveres nyilasok közeledtek. „Kommunisták, irány az erdő!” Értesítették Knyázovits Andrást, Zgyerka Jánost, Zengő Jánost. Kerékpáros bányász indult Jánási János, Lovasi Mihály, Varga Jakab és a többiek riasztására. A fasiszták házról házra jártak (mint később, amikor a bevonulást megtagadó sárisápi leventéket keresték), de senkit sem találtak otthon. Féktelen dühvel vallatták, gyötörték a családtagokat, öreg bányászokat gyilkoltak meg. Bártkai Istvánnal megásatták sírját, tarkón lőtték, majd portáját felégették. Miért? Mert legidősebb fia kommunista verseket írt és emiatt raboskodott valahol. A partizán Zgyerka Fábián szüleit, a 76 éves Józsi bácsit és beteg feleségét ugyancsak kivégezték. Sok vér folyt ezekben a napokban Sárisápon, de később is, amikor a Malom utca volt a senki földje, s attól északra a németek, délre pedig a szovjet csapatok hadállásai húzódtak. A falu népe akkor a bányában keresett menedéket. — Négy napra való élelmet vittünk magunkkal, s az hamarosan elfogyott — beszéli egy sárisápi aszszony. — A gyerekek kórusban sírtak, és nem volt reggel, csak mindig éjszaka. Aki fölmerészkedett, nemigen jött vissza. Ott lenn a bányában szülte Marika lányát Kurinyec Orbánné. Egy nap híre ment, hogy a németek fel akarják robbantani az alagutat. A tízes tárnánál. A férfiak megakadályozták. Megölték a német őröket, és elszabdalták a robbantó vezetékeket. Zgyerka Fábián, Skrek Pál és Hajnik Sándor... Regényt, színdarabot írtak róluk azóta. (Tavaszi Sándor mosolyogva mondja, hogy ő már állt a sárisápi színpadon Nánási János képében. — Emlékszel Vaszil és Anton históriájára? — kérdi Zgyerka Pali bácsi a feleségét. — Hogyne emlékeznék — bólint az asszony. — Tóth Károly találta meg őket a padláson. Mindkettőjük lába csúnyán elfagyott. Később Klimó Mihály bácsi kísérte át őket a szovjetekhez. A temető melletti vízmosásnál sikerült átcsúszniuk ... Jó szerencsét! — Itthon van János bácsi? — Éppen most jött meg a határból. Vadászni volt — hangzik egy kedves női hang a sötét udvaron. — Kerüljenek beljebb! A vadász szikár, lombos bajuszú férfi, mosolyogva szedegeti kabátja ujjáról a ragadós bogáncsot. — Egy kakast lőttem — mondja —, de bejártam érte az egész nádast. Zgyerka János. A legendás partizánparancsnok, a bányászfiúk példaképe. Regényhős. „János bácsi, jelentem ...” álltak eléje egy-egy sikeres akció után a fegyveres legények. „Jó szerencsét, János bácsi”, köszöntik a műszakba igyekvők kora hajnalban vagy délután, ha a szálfa termetű öregember puskával indul az erdő felé. — Mindig szerettem a puskát — mondja ravaszkás szemhunyorítással. — Az erdőben jól érzem magam. Most is, mint régen. A golyók fütyülését megszokja az ember, különösen akkor, ha egy gyermekkorban megértett igazság győzelméért dörögnek a fegyverek. De a börtönben, az pokoli volt. És én megfordultam a legrohasztóbb helyeken is. Már akkor börtönben voltam, amikor Sallait és Fürstöt kivégezték. Statárium volt. Az életünk fabatkát sem ért. Beszél. Nyugodtan, derűsen. Az asztalnál szembe ül vele unokaöcscse, Zgyerka Pál. — Te, Pali — szorítja meg a kezét, amikor jó egy óra múltán fölkászálódtunk —, most még hálás is lehetsz a germánoknak, amiért elvették a lábadat. Nem fázik legalább. Mert kutya hideg van odakint. — Már nem haragszom rájuk — érti el a tréfát Pali bácsi —, csináltak helyette másikat. — És a csúszós udvaron a világért sem támaszkodna a karomra. Ilyenek ők. Néha az utcán vagy kinn az erdőben találkoznak a halottakkal is. „Jó szerencsét, Vitek Jani”, mondják magukban, mintha tegnap látták volna utoljára. „Derék legény voltál, bár a kelleténél bátrabb egy kicsit. Hát igen... Az a géppisztolysorozat... No, de ne búsulj, pajtás, legalább te örökké fiatal maradsz ...” Szapudi András FRANCO ELLENSÉGE La Passonaria — A Szenvedélyes — néven lett közismert a spanyol polgárháborúban egy fiatal asztúriai parasztasszony, a Spanyol Kommunista Párt egyik vezetője. Ő fordult a világ népeihez 1936 őszén. Harcosok kellenek Spanyolországnak, olyanok, akiknek harci tapasztalataik vannak!” a hívó szóra a világ számos országából indultak útra munkások, agrárproletárok, értelmiségiek, hogy fegyverrel védjék a köztársaságot. Harmincöt éve, 1937. április 1-én — La Pasionaria felhívása után fél évvel — megvajzult a magyar zászlóalj. Azon a napon hirdették ki az első napiparancsot. A zászlóalj már részt vett a május elsejei díszfelvonuláson Camarna faluban. A Horthy-Magyarországról nehéz volt Spanyolországba jutni. Franciaországba lehetett ugyan útlevelet szerezni, de vízumot csak nagyon nehezen. Éppen azért, mert a nemzetköziek közül legtöbben a spanyol—francia határon jutottak át a köztársaságiakhoz. A régi kommunistákat, a „veszélyes” embereket pedig különösen figyelték Magyarországon. Mégis sokan vállalkoztak: vasúti kocsi tengelyén kuporogva, lápon keresztül gázolva, sötét éjszakában bújkálva jutottak el elvtársaikhoz. A mosonmagyaróvári Rujder Jánost egy kisfiú vezette át a határon. Ausztriából bújkálva jutott át Svájcba, onnét már könnyen átment Franciaországba. Párizsban régi elvtársai segítették. — Tíz évig voltam francia bányász — emlékezik Rujder János. — Sokan dolgoztunk ott magyarok a húszas, harmincas években. Úgy hívtak bennünket, hogy külföldiek, de nem éreztették velünk. Részt vettünk a vörös szakszervezet munkájában, ez volt a kommunista párt fedőszerve. Haladó, magyar nyelvű újságokat is olvasattunk. Rendszeresen megkaptuk például a Moszkvában megjelenő Sarló és Kalapácsot. Néhány francia elvtárssal szerveztünk egy föld alatti sztrájkot 1934-ben. Követeléseinket teljesítették, de engem, a külföldit kiutasították az országból. Rövid ideig francia elvtársaknál húzódtam meg. Ők segítettek át később Spanyolországba is. — Fele idős voltam, mint most, de ma is eltalálnék a Phrileusokban a kis házhoz a spanyol—francia határon. December volt, csípős hideg. Kis csapatunk sífelszereléssel indult útra. A léceket, botokat egy erdei házikóban hagytuk, és késő éjjel átkeltünk a határon. — Másfél hónapig a Figueras-ban tanultuk a harcászatot. Társaimmal együtt a Dombrowsky zászlóaljhoz osztottak be. Február 15-én átestem a tűzkeresztségen, az extremadurai fronton. Nem volt szerencsém, mindjárt az első bevetésnél kaptam egy golyót a bal lábamba sokáig kezeltek kórházban. Lábadozó betegként kerültem Valenciába. Ez a város volt a köztársaság fővárosa, ott tartózkodott a vezérkar is, önszolgálatos voltam. — Otthon éreztem magam Valenciában. Még analfabéta spanyolokat is tanítottam írni-olvasni. Hihetetlen? Spanyolul nem nagyon tudtam, de ismertem az ábécét, és mindig az óra anyaga előtt jártam néhány leckével. Közben nagyon sok ragadt rám is. Szerettek bennünket a spanyolok, mi pedig csodáltuk kitartásukat, bátorságukat. A fasiszták legnagyobb erejű támadásakor is tartották magukat a jelszóhoz: No pasarau!, Nem törnek át! Nem rajtuk, és nem is rajtunk múlott, hogy végül mégis felülkerekedtek Francóék. — A spanyol köztársasági vezetőket éppúgy becsapták a fasiszták, mint Kun Béláékat az antant 1919-ben. Megállapodtak Svájcban, hogy mindkét fél részéről kivonják az idegen katonákat. A köztársaságiak megtartották a szavukat, Francóék nem. — Hogy milyen hálásak voltak a spanyolok nekünk, azt Barcelonában éreztük igazán. Október 28-án 53 nemzet fiait búcsúztatták el. Akkor azt hittük, nem harcolhatunk tovább. De alig három hónap múlva Catalóniában újra fegyvert fogtunk. Nem nézhettük tétlenül, hogyan zúzza szét a többszörös fasiszta intervenció a fiatal, gyenge katonai erővel bíró köztársaságot. -A francia határig harcoltunk. A régi forradalmak országában, Franciaországban a szpáhik, a francia gyarmati lovasság már nem barátként fogadott bennünket. Hosszú ideig lágerekben, táborokban éltünk, nyomorúságosan. _ Kapcsolataim csak az itthoni spanyol harcosokkal vannak, de sok névre emlékszem még: együtt harcoltam Krajkovics Józseffel, aki Zalka Máté sofőrje és tolmácsa volt, ismertem a Sebes testvéreket, Rajk Lászlót. A franciaországi verneti büntetőtáborban együtt voltam Münnich Ferenccel, ott volt Luigi Longo is. Jól emlékszem Tömpe Istvánra is, aki jelenleg a Magyar Rádió és Televízió elnöke. Rujter Jánosról nem feledkeztek el soha. A felszabadulás előtt, mint veszedelmes vöröst tartották számon, a felszabadulás után pedig méltó elismerést kapott. Hetvenhárom évesen 11 kitüntetéssel büszkélkedhet. Az egyikkel, az Értünk és Értetek Harcoltak elnevezésű érdemrenddel a Lengyel Nemzeti Tanács tüntette ki spanyolországi helytállásáért. Rujder János méltán büszke fiatalkori tetteire. Néha talán még ma is spanyolul álmodik, sziklákon kúszik, vagy a kopár Guadalajarai-fennsíkon harcol. ★ Tegnap délelőtt, az önkéntes magyar zászlóalj megalakulásának 35. évfordulóján a győri Zalka Máté Általános Iskola úttörőcsapatának küldöttei köszöntötték Rujder Jánost mosonmagyaróvári otthonában. Forgács Sándor A tudomány 7 ember műszaki, szellemi képességének technikai termelőerővé válását példázza az új társadalom gazdasági fejlődőkészsége, és ennek tudatos felismerése. Ám bármennyire világos is a műszaki tudomány növekvő szerepe, alkalmazásához tervszerűségre, ésszerűségre, megfontolt következetességre van szükség. Az ésszerű tervszerűségnek elsősorban azért van jelentősége, hogy a tudomány legkiválóbbjai lehetőleg ott és arra fordítják készségüket, amire az új társadalomnak és az egész emberiségnek a legnagyobb szüksége van. Ezt számos, már ismert tudományos munkálkodás érzékelteti. Az elmúlt évtizedekben a kémiai tudomány olyan sikereket ért el, hogy új iparágaknak vált kezdeményezőjévé. A korszerű fizika az energiának, híradástechnikának, közlekedésnek olyan ágazatait alakította ki, amelyeknek elterjesztése az átlagember folyamatos műszaki, szakmai képzését is megköveteli. Elmúlt az az idő, amikor a tanár, a mérnök, a munkás az egyetem, a főiskola vagy a szakmunkásképző intézet sikeres elvégzésével egy életre elegendő ismeretet gyűjtött. Aki a ma és főleg a holnap növekvő követelményeinek meg akar felelni, annak állandóan gyarapítania szükséges politikai, általános és szakmai tudását. Az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók feladataiban egyre növekszik a szellemi munka aránya. Az üzemekben tevékenykedőknek az elmúlt néhány esztendőben el kellett sajátítaniuk a korszerű műanyag-feldolgozás mesterségét Számos munkahelyen elterjedt a nagy teljesítményű célgépek és félautomaták alkalmazása, amelyeknek működtetése kezelése és karbantartása a szakmai tudás folyamatos fejlesztését követeli. Ami még nem is olyan régen (két-három évtizeddel ezelőtt) legfeljebb laboratóriumi követelményként jelentkezett, az ma, és főleg holnap nagyüzemi szükségletté válik. A szocialista falu a földművelésben és állattenyésztésben soha nem remélt lehetőséget kapott. A mezőgazdaságban teljesen új tevékenység a gyomirtó szereknek, betakarító gépeknek átfogó, tömeges alkalmazása. A szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztésben gyorsan terjed a tudományosan megalapozott gépesítés. A legkülönbözőbb fizikai, kémiai, biológiai felfedezések, újítások eredményes alkalmazása arra is rávilágít, hogy mennyire fontos a tudomány művelésének helyes értelmezése. A jól megválasztott kutató-fejlesztési munka érdemli a legtöbb biztatást. Az erkölcsi és anyagi elismerés egyaránt ösztönözze azokat, akik a népgazdaság fejlesztését szolgáló tudományos tevékenységet végeznek. A kiemelkedően önállót, újat létrehozó tudománnyal együtt bővíteni szükséges az általános, műszaki, szakmai ismereteket is. A műszaki, szakmai képzettség növelése feltétele a tudományos és technikai forradalomban való részvételnek. E valóságról a szocialista társadalom építésének szervezői, irányítói egy pillanatra sem feledkezhetnek meg. Társadalmunk fejlesztéséért az MSZMP, a magyar népi demokrácia tömegszervezetei, állami szervei, intézményei úgy fáradoznak, hogy mind tudatosabban mutatkozzék: a tudomány fontos termelőerő. A gazdasági vezetők az MSZMP X. kongresszusa határozatait teljesítvén éljenek a lehetőségekkel, növeljék a műszaki, szakmai tudástartalékokat is, hogy a szocializmus magas szintű építésében az emberi képesség és a korszerű technika a társadalom dinamikus fejlődéséértsikeresen egyesülhessenek. Lányai Sándor :