Kisalföld, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-01 / 283. szám

1972. DECEMBER 1., PÉNTEK nagygyűl­és Csepelen Kohászati Üzemünknek, az Uráli Gépgyárnak, a Kirov­­gyárnak, és a szovjet ipar , más óriásainak. Voltaképpen azonos feladatokon dolgoz­nak: a társadalmi termelés hatékonyságának fokozásán, a tudományos és technikai forradalom vívmányainak egybekapcsolásán a szocia­lizmus előnyeivel, az irányí­tás tökéletesítésén. Mi is, önök is rendelkezünk tapasz­talatokkal e problémák meg­oldásában.­­E tapasztalatok alkotó felhasználása közös érdekünk, s ez is ösztönöz bennünket együttműködé­sünk állandó mélyítésére. Új­­ból és újból megbizonyoso­dunk arról, hogy ha egyesít­jük erőfeszítéseinket, erőnk nem egyszerűen párosul, ha­nem megsokszorozódik. Ezért, amikor manapság Magyarországról, a Szovjet­unióról, vagy más szocialista országról van szó, nemcsak az adott ország nemzeti po­tenciálját veszik számításba, hanem a közös, egyesített po­tenciált is; azokat a nagy előnyöket, amelyeket közös­ségünk, internacionalista szövetségünk nyújt vala­mennyiünknek. Természete­sen mindegyikünknek meg­vannak a maga tervei, sike­rei és örömei. Megvannak a magunk problémái, nehézsé­gei is, amelyek olykor az iparban, olykor pedig a me­zőgazdaság területén mutat­koznak. De fejlődésünk jelle­gét nem ez, hanem követke­zetes előrehaladásunk dina­mizmusa, valamennyi ország és egész közösségünk gazda­ságának állandó növekedése határozza meg. Elég, ha meg­említjük, hogy a KGST-or­­szágok ipari termelése az idén, a jelekből ítélve, csak­nem nyolcszorosan haladja meg az 1950. évi szintet. A fejlett kapitalista országok­ban pedig, előzetes adatok szerint, ugyanezen idő alatt kb. háromszoros a növeke­dés. Nehéz az embernek, ha egyedül van, nehéz egy or­szágnak is, ha nincsenek szövetségesei, ha nem fog­hat össze egy eszmét valló népekkel, baráti államok­kal. Erről elvtársak, saját ta­pasztalatunk alapján győződ­hettünk meg, amikor hosszú éveken át egyedül álltunk az imperialista államok gyűrű­jében. Épp ezért örülünk an­nak, hogy ma már az egész világon vannak velünk ba­rátságban lévő országok. Kü­lönösen nagyra tartjuk, hogy vannak velünk testvéri vi­szonyban lévő, szocializmust építő népek. Tudjuk, hogy ezt szívén viseli a nagy szo­cialista család minden tagja. Egységben az erőnk, ez dön­tő tényezője annak, hogy si­keresen teljesítsük mind bel­ső, nemzeti, mind pedig kö­zös internacionalista felada­tainkat! Az utóbbi években a testvérországok kapcsola­tai tartalmasabbak és gyü­mölcsözőbbek, mint vala­ha voltak. Mélyül és egyre sokolda­lúbbá válik gazdasági együtt­működésünk. Ezt világosan mutatja országaink példája is. A Szovjetunió és Magyar­­ország egyesíti erőfeszítéseit az alumínium-termelésben csakúgy, mint a gépkocsi­­gyártásban, az olajfeldolgo­zásban és az elektronikus számítástechnika kifejleszté­sében. Munkánknak tág tere van. Minden lehető módon tovább erősítjük gazdasági kapcsolatainkat. Egy­re szorosabb a szocia­lista államok politikai együttműködése. Minden fenntartás nélkül mondhat­juk, hogy gyakorlatilag nincs egyetlen olyan nagy hord­erejű akció sem a nemzet­közi küzdőtéren, amelyben ne lennénk egységesek. Ez növeli közös külpolitikánk eredményességét. Évről évre tökéletesedik katonai együttműködésünk. A szocialista országok nem csinálnak ebből titkot. Amíg fennáll az agresszív NATO- tömb, meg fogjuk tenni az erőfeszítéseket ezen a terüle­ten is. A munka tervszerűen folyik, és úgy gondolom, Ká­dár elvtárssal együtt biztosít­hatjuk önöket, hogy a Varsói Szerződés Fegyveres Erői megbízhatón őrzik országa­ink, népeink békés munká­ját. Még három évtized sem telt el a szocializmus világ­­rendszerének létrejötte óta. Aránylag rövid idő ez, de mekkora és sok tekintetben meghatározó szerepet tölt be a világon a népeknek ez az új közössége! A szocialista világrend­szer példája az országok közötti új, a történelemben azelőtt ismeretlen kapcso­latoknak, a teljes egyenjo­gúságra, a kölcsönös segít­ségre és a közös célokat szolgáló kollektív együtt­működésre épülő viszony­nak. A világ küzdőterén együt­tesen fellépő szocialista álla­mok segítik a társadalmi ha­ladást, akcióik megfelelnek a munkásosztály, valamennyi dolgozó, a föld minden né­pe létérdekeinek. Nyíltan meg kell mondanunk: az, hogy az imperialisták nem mertek kirobbantani új vi­lágháborút, mindenekelőtt a szocializmus világrendszeré­nek történelmi érdeme. Nél­küle más volna bolygónk ar­culata. Felsorolni is nehéz lenne mindazt, amit a szocialista országok a béke és a haladás érdekében tettek. Elég, ha megemlítjük nemzetközi po­litikánk egyes alapvető célki­tűzéseit a legutóbbi években. Ezek a következők: — a béke érezhető­, érzé­kelhető megszilárdulása Európában; — a hős vietnami népnek nyújtott nag­y és sokol­dalú segítség az impe­rialista agresszió elleni sikeres harcához; — a haladó rendszerű arab országok, azok igaz ügyének támogatása; — hatékony szolidaritás Ázsia, Afrika és Latin- Amerika népeivel abban a jogos törekvésükben, hogy gazdái legyenek otthonuknak; — az India és Pakisztán közötti jószomszédi vi­szony kialakításának és e körzet békéje helyre­­állításának tevékeny segítése; é­s végzül: eredményes harc a békés egymás mellett élés elveinek meghonosodásáért a nemzetközi viszonyok egészében; harc a tartós békéért, a fordulatért a feszültségtől az enyhü­lés felé, a bizalmatlan­ságtól és a viszálytól a kölcsönösen előnyös együttműködés irányá­ba. Mindez, elvtársak, nem ku­lisszák mögötti diplomáciai lépés, nem egyezkedés a né­pek háta mögött, hanem nyílt, következetes, becsüle­tes politika. S ez nem ígér­getés, nemcsak elmélet, ha­nem gyakorlat. Ennek kapcsán szeretnék kitérni az európai politika egyes kérdéseire. A napokban, mint ismere­tes, parlamenti választáso­kat tartottak az NSZK-ban. Természetesen nem kívánom itt részletesen értékelni e választások eredményeit. Egy következtetést azonban bizonyára érdemes levonni. Akik keresztezik az enyhülés útját, és vissza szeretnék té­ríteni Európát a hideghábo­rú napjaihoz, azoktól a vá­lasztók megvonják a támo­gatást. A választók a békére, az enyhülésre, a reális poli­tikára szavaznak. S ez nem­csak Nyugat-Németország­­ra érvényes, hanem szélesebb jelentősége is van. Az európai helyzet tehát továbbra is a jó irányába vál­tozik. Ez szerintünk lehetővé teszi, hogy már a közeljövő­ben újabb hasznos lépések történjenek kontinensünk po­litikai légkörének javítására. Például olyan lépésekre gon­dolok, mint az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok alapjait szabályozó szerző­dés aláírása és életbe lépte­tése; a Német Demokratikus Köztársaság teljes és sokol­dalú bevonása a nemzetközi kapcsolatok minden formájá­ba; az NDK és az NSZK felvétele az Egyesült Nemze­tek Szervezetébe; a Cseh­szlovákia és valamennyi szo­cialista ország fontos állami érdekeit érintő müncheni diktátum kérdésének rende­zése. Az események ilyen alakulása természetesen ma­gával hozza a szocialista kö­zösség országai és az NSZK viszonyának további norma­lizálását. Ezt valamennyien kívánatosnak és hasznosnak tartjuk. Mint ismeretes, már régóta állást foglalunk e fel­adatok megoldása mellett, szolidárisan lépünk fel, an­nak tudatában, milyen nagy jelentőségűek ezek a tartós európai béke szempontjából. Amellett vagyunk, hogy megtisztítsuk az európai talajt a múlt hordalékától. Ezt nagymértékben elő kell segítenie az összeurópai ér­tekezletnek, amelynek sok­oldalú gyakorlati előkészí­tése — mint Kádár elvtárs is mondotta — m­ár meg­kezdődött. A szocialista országok vi­lágosan kifejtették közös ál­láspontjuk lényegét a politi­kai tanácskozó testület prá­gai ülésének nyilatkozatában. Azt várjuk az összeurópai ér­tekezlettől, hogy megerősítse valamennyi európai állam egyenlő és tényleges bizton­ságának elveit. Ellenezzük a megkülönböztetést az európai kereskedelemben és amellett vagyunk, hogy széles körben fejlődjék az európai államok egyenjogú érdemi együttmű­ködése különböző területe­ken. Íme, ez az elvi állás­pontunk, amelyet szilárdan követtünk és követni fogunk. Ha messzebbre nézünk, azt látjuk, az európai politikai légkör javulása lehetővé teszi, hogy foglalkozni kezdjünk egy olyan fontos feladat meg­oldásával, mint a fegyveres erők és a fegyverzet csökken­tése Európában. Nemrég még­­ irreális volt nemcsak meg­oldani, de­ felvetni­­is ezt a problémát. Most pedig úgy merül fel ez a kérdés, mint a kontinensen vég­bemenő ál­talános politikai fejlődés ter­mészetes következménye. Ezt a kérdést komolyan és fele­lősséggel, s egymással kon­zultálva közelítjük meg. Ma­gától értetődik hogy a prob­léma nem egyszerű, számos tényező figyelembevételét, a különböző államok szuverén jogainak és érdekeinek kellő tiszteletben tartását követeli meg. Nem akarok itt jöven­dölésekbe bocsátkozni mind­ezek megvalósításának konk­rét formáit illetően. De bí­zunk abban, hogy a felek jó szándékával meg lehet majd találni a konstruktív megol­dást. Elvtársak! A szocialista államok kül­politikája mind nagyobb el­ismerésre és támogatásra ta­lál. A népek látják, hogy­ tő­lünk, kommunistáktól idege­nek az önző külpolitikai szá­mítások. Az, amire mi tö­rekszünk, megfelel a béke, minden dolgozó érdekeinek. S nem véletlen, hogy minde­nütt, ahol m­ég elnyomás és erőszak uralkodik, ahol ki­fosztják a munka emberét, úgy tekintenek a "­népek a szocializmusra, mint az egész emberiség zászlajára és re­ménységére. Tisztában vagyunk ezzel a történelmi felelősséggel és tovább fokozzuk erőfe­szítéseinket a béke, a sza­badság és a szocializmus ügyének diadala érdeké­ben. De a harc az harc, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy a régi világ is igyekszik hatni ránk saját érdekében. Az imperializmus különfé­le módszerekkel próbál hatni a szocialista világra: a köz­vetlen agressziótól kezdve — mint ahogyan ezt a VDK el­len teszi — a legkörmönfon­­tabb, hízelkedő fogásokig, amelyek célja nacionalista előítéletek felélesztése és a szocialista országok interna­cionalista szolidaritásától vált bármilyen eltérés ösztönzé­se. Olykor gazdasági előnyö­ket is ígérgetnek egyik vagy másik szocialista országnak. Az imperialisták, ha írnak is rólunk valami igazat — s ezt ma már nem tudják elke­rülni — feltétlenül mérget is kevernek hozzá. Ez érthető is. Mi velük ellentétes osz­tályalapokon állunk, és el­lenségeink minden eszközzel igyekeznek akadályozni or­szágaink sikeres fejlődését, gyengíteni egységünket. A szocialista országok ha­tározott visszautasítással, egybeforrottságunk, testvéri szövetségünk sokoldalú meg­szilárdításával válaszoltak és fognak válaszolni az imperia­listák és szekértolóik minden kísérletére. Az imperialisták nem kis reményeket fűznek a kínai vezetésnek a Szovjetunió és más szocialista országok irá­nyában tanúsított, nyíltan el­lenséges magatartásához. A kínai vezetők cseleke­detei a nemzetközi küzdő­téren szöges ellentétben állnak a béke és a szocia­lizmus érdekeivel, s ez tel­jes mértékben megfelel az imperialista reakciónak. Szovjetellenes kiagyalása­ikkal Pekingben olyan ab­szurd állításokig jutottak el, mintha a Szovjetunió Kína megtámadására készülne. Aligha fel­tételezhető azon­ban, hogy e ■ koholmányok szerzői komolyan hinnék ezt Nem ártana, ha a kínai ve­zetők gondosabban kutatnák, mi is a valódi forrása a Kínai Népköztársaság rossz viszonyának a Szovjetunióval és más szocialista országok­kal. Akkor bizonyára rájön­nének, hogy ez a forrás ott található a kínai fővárosban saját politikájukban, amely­nek célja az államok közötti viszony kiélezése, szakadás előidézése a szocialista rend­szerben és az antiimperialis­­ta erő megosztása. Kínának ez a politikája nem segítheti elő a szocialista országokkal való jó egyetértést. A Szovjetunió — ezt is­mételten hangoztattuk — a Kínai Népköztársasággal való viszony normalizálása mellett foglal állást. Elvi irányvonalunkat Kína vi­szonylatában világosan megszabták az SZKP XXIV. kongresszusának határozatai. S megelégedés­sel állapíthatjuk meg, hogy ebben a fontos kérdésben is teljes az egységünk a Ma­gyar Népköztársasággal és más testvéri szocialista or­szágokkal. Elvtársak! " A szovjet párt- és kor­mányküldöttség látogatása a Magyar Népköztársaságban és a tárgyalások­­hozzájárul­nak a szocializmus erőinek általános erősödéséhez, a bé­ke megszilárdításához a vi­lágban. Újabb jelentős lépést tet­tünk a szovjet—magyar együttműködés fejlesztésére. Tovább erősödött a kapcsola­tainkra oly jellemző őszinte­ség, bizalom és kölcsönös megértés. Jó távlatokat vá­zoltunk fel együttműködé­sünk minden fontos területén és kétségtelen, hogy kapcso­lataink az elkövetkező évek­ben még gyümölcsözőbbek és szorosabbak lesznek. Vagyis, elvtársak, minden alapunk megvan ahhoz, hogy elége­dettek legyünk a látogatás eredményeivel. Erről beszél­tek itt a magyar elvtársak is, és mi teljes mértékben egyet­értünk velük. Kedves barátaink! Delegációnk tagjai a láto­gatás napjaiban több megyé­ben jártak­, találkoztak ipari és mezőgazdasági vállalatok kollektíváival, a népi értel­miség képviselőivel. Reálisan érzékelhettük teremtő mun­kájuk, a fejlett szocialista társadalom építése során fel­merülő problémák legjobb megoldásának, a kitartó kere­sésének légkörét. S önökkel együtt bizonyosak vagyunk abban, hogy országuk dolgo­zói­­ a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével meg tudják oldani az MSZMP X. kongresszusán kitűzött fel­adatokat. Magyarország kommu­nistái, munkásosztálya megérdemelt tekintélynek örvend a világ kommunis­ta és munkásmozgalmá­ban: a közös antiimperialista front erősítéséért küzdő harcosok első soraiban haladva cselek­vően részt vesznek az 1969-es nemzetközi kommunista ta­nácskozás megállapításainál­ és eszméinek megvalósításá­ért végzett nagy munkában, szerepük e tanácskozás elő­készítésében általános elis­merést nyert. Elvtársak! Felszólalásom­ban nem beszéltem orszá­gunk belső fejlődéséről. Erről az évről annyit mondanék, hogy a szovjet nép­­pártunk a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója előkészületei­nek jegyében él és dolgozik. A munkásosztály, a kolhoz - parasztság és az értelmiség arra törekszik, hogy újabb munkasikerekkel köszöntse ezt a nagy ünnepet, és bizto­sítsa az SZKP XXIV. kong­resszusán felvázolt tervek si­keres teljesítését. Engedjék meg, elvtársak, hogy élve e kellemes találko­zás lehetőségével, kifejezzük elismerésünket a testvéri Ma­gyarország munkásainak, pa­rasztságának, értelmiségének és valamennyi dolgozójának azért, hogy ők is méltókép­pen készülnek megünnepelni a Szovjetunió megalakulásá­nak 50. évfordulóját. A szov­jet emberek nagyra értékelik a testvéri érzelmek megnyil­vánulását. Befejezésül, elvtársak, még egyszer szívből jövő köszön­e­­tünket fejezzük ki az MSZMP Központi Bizottsá­gának, a Magyar Népköztár­saság kormányának, mind­­annyiuknak, kedves baráta­im, a testvéri fogadtatásért. Újabb sikereket kívánunk Csepel munkáskollektívájá­­nak, Budapest lakóinak, Ma­gyarország minden dolgozó­jának a szocializmus építésé­ben. Boldogságot, egészséget és jólétet minden magyar családnak! Éljen az MSZMP veze­tésével a szocialista társa­dalmat építő magyar nép! Éljen a magyar munkás­­osztály — a szocialista Ma­gyarország vezető ereje! Éljen kipróbált harci él­csapata — a Magyar Szo­cialista Munkáspárt! Éljen a szovjet—magyar barátság és a szocialista ál­lamok internacionalista egysége! Éljen a béke és a kom­munizmus! Engedjék meg, elv­társak, h­ogy szolidaritásunk, meg­bonthatatlan egységünk­­jelé­ül átnyújtsam önöknek Ivan Sadr, a javáló szovjet szob­rász ,.Zászlót tartó" munkás" című alkotását. Kádár János és Leonyid Brezsnyev szavait „sűrűn ,szá­." látotta félbe • a nagygyűlés résztvevőinek tapsa. A forró hangulatú találko­zón Németh Károly zársza­vában szovjet vendégeinkhez fordulva hangoztatta: — Az önök pártja és népe, a fennállásának 50. évfor­dulóját ünneplő sok nemzeti­ségű Szovjetunió — a szocia­lizmus, a haladás minden hí­vének örömére és büszkesé­gére — megtestesíti a marxiz­mus—leninizmus iránti hű­séget, azt a legnagyobb erőt, amely legfőbb biztosítéka a világbékének, minden szocia­lista ország függetlenségének és szabadságának. — Kedves szovjet elvtár­sak! Mi is önökkel együtt ünnepeljük a Szovjetunió megalakulásának 50. évfor­dulóját. Népünk tisztelete és megbecsülése övezi a Szov­jetunió Kommunista Pártját, a szovjet népet, amely meg­alkotta a világ­történelem el­ső szocialista államát. E ki­emelkedő évfordulón azt a hősi népet ünnepeljük, amely a legtöbb áldozatot hozta és hozza, a legtöbbet tette és te­szi az egyetemes emberi ha­ladás, a szocializmus, a kom­munizmus legyőzhetetlen ügyéért. Hosszan zúgott a taps, a csepeli sportcsarnokban, a nagygyűlés részvevői mele­gen ünnepelték a szovjet és a magyar vezetőket, éltették a két testvéri nép megbontha­tatlan, örök barátságát. A magyar—szovjet barátsági nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. A nagygyűlés színhelye Kisalföld l­ tszelőadát­ az Operaházban A szovjet párt- és kormány­­küldöttség tiszteletére csü­törtökön díszelőadást tartot­tak az Állami Operaházban. A díszelőadáson Leonyid Brezsnyevvel az élen részt vettek a hazánkban tartózko­dó szovjet párt- és kormány­­küldöttség tagjai. Jelen volt a díszelőadáson Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő, Aczél György, Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Németh Ká­roly, Nyers Rezső, Óvári Miklós és Pullai Árpád. Részt vett a díszelőadáson az MSZMP Központi Bizottsá­gának, az Elnöki Tanácsnak, és a kormánynak számos tagja, a politikai, a gazdasá­gi, a kulturális, a társadalmi élet sok más vezető szemé­lyisége, a munkásmozgalom több régi harcosa, budapesti üzem­i dolgozók. Ott volt a díszelőadáson a budapesti diplomáciai képvi­seletek sok vezetője is. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után , Lukács Miklós, az Állami Operaház igazgatója üdvö­zölte a megjelenteket, majd Bartók A fából faragott ki­rályfi című balettjét és Ha­­csaturján Spartacus című ba­lettjének első felvonását adta elő az együttes. (MTI) 3

Next