Kisalföld, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-01 / 283. szám

1972. DECEMBER 1– PÉNTEK Hogyan lát­ja a kongresszus! küzdött? A BRIGÁDOM NEM MI­JE Szabó M. Károlyné szocialis­ta brigádvezető, a kapuvári húsüzem munkásnője részt vett a párt II. kongresszusán. Tapasztalatait sokszor el­mondta a brigád tagjainak, az üzem dolgozóinak. Most röviden így összegzi: — A beszédekből, a hozzászólá­sokból mindig azt éreztem, hogy nagy felelősséggel kép­viselik a kommunisták a dol­gozó nép ügyét. Akkor is ar­ról győződtem meg, hogy a párt az ország gyarapodásá­­ért cselekszik, hogy hevében és mindjobban élhessünk. — Hogyan fogadta az MSZMP Központi Bizottsá­gának közleményét? — Úgy vélem, nagyon, jó, hogy a Központi Bizottság menet közben megvizsgálta, miként valósulnak meg a kongresszuson hozott határo­­zatok, így az emberek na­gyobb figyelemmel kísérik azok megvalósulását. Az­­is jó, hogy tájékoztatja a lakos­ságot. Mint párttag és a kongresszus személyes részt­vevője nagyon örülök az ál­lásfoglalásnak. Ami megvaló­sult­, a mi üzemünk és bri­gádunk sikeresnek is érzem, és ami teendő, azt magunk­ra is érvényesnek tartom. — Foglalkoztatta-e a bri­gád asszonyait az állásfogla­lás és hogyan vélekedtek? — Igen, a brigádban min­dig figyelemmel kísérjük az ilyen eseményeket és megbe­széljük. Érdekes, hogy az el­ső hallásra legtöbbünk fi­gyelmét az árak emelésére hozott intézkedések ragad­ták meg. Általában gyerme­kes családanyák a brigádta­gok. Főként a tej és tejter­mékek drágulása érinti őket érzékenyen, mert erre min­dennap költenek. Azt is la­tolgatják, hogy milyen tejes, vajas tészták és készítmé­nyek drágulását hozza ez magával, és ellen­súlyozza-e a családi nótáik emelése? A mostani és a későbbire ter­vezett áremeléssel kapcsolat­ban azt helyeseltük, h­ogy a párt előre fárénézt,az rója. Azt is számíthatják, mi l°sz olcsóbb, honn­an emelkednek majd a bérek. — Én úgy érzem, hogy az állásfoglalás megállanitásait, az abban foglaltakat többszö­ri elolvasás, taggyűlésen való megbeszé­lés u­tán értjük meg és tudjuk helyesen magya­rázni. Arról már a brigádta­­gokkal is beszélgettünk, hogy nem szabad kiragadva csak az áremelésből szólni az élet­­színvonal fejlődését. — Mi a véleménye, a ka­puvári húsüzemben érvény­re jutott-e a kongresszus ha­tározata a politikai, gazda­sági életre vonatkozóan? — Számtalan példát sorol­hatnánk. A kongresszuson hangzott el, hogy többet kell tenni a nők egyenjogúságá­ért, amely jusson kifejezésre az egyenlő munkáért egyen­lő bért elv érvényesítésében is. Ennek megvalósítása ered­­­ményezte üzemünkben a nő­dolgozók több keresetét. A Tyereskova brigád asszonyai 1000 forinttal keresnek töb­bet.­­ Üzemünk nagyarányú fejlesztése is a párt gazda­­ságpolitkájána­k eredménye. Ez nemcsak az ország gazda­sági céljainak megvalósulását jelenti, hanem a város és az itt dolgozók életére is hatás­sal van. Üzemünk sok millió forint ráfordítással épül. Korszerű külföldi automata kemencét, perzselőt és kapa­ró berendezést, nagy teljesít­ményű zsírsütőt kaptunk. A bélfeldolgozó a tavasszal épült újjá, ahol 30-an dolgoz­hatunk sokkal jobb körülmé­nyek között. A tavasszal bél­tisztító gépsort kapunk, így tovább javíthatjuk a minősé­get, ami a jövedel­münkben is megmutatkozik. Új iroda­ház, konyha, étterem és feke­te-fehér öltöző is készül Mindez jobb munkakörül­ményt, szociális ellátottságot jelent. Igaz, sokkal nagyobb feladatot kell megvalósítani, mert január 1-től napi 1000 sertés vágására és feldolgo­zására áll át az üzem. — A kongresszus határoza­ta és a KB közleménye is foglalkozik: a sélelmezett intenzív, illetve hatókörei 1. tó! X0f,no“’o.W­*7.eti' se! Honnan ért fi a köve­telmény megvalósítását a húsüzemben? — Októberben került sor a kétműszakos munka megszer­vezésére. Kezdetben az üzem vezetése, a pártszervezet is könnyebbnek vélte az átál­lást. De a dolgozók hangula­ta azt bizonyította, hogy nem lehet egyszerűen a műszak­­beosztással megoldani, ha­nem az üzem és az emberek érdekét összhangba kell hozni, gondjaikat figyelembe kell venni. Ezután került sor a dolgozók meghallgatására. Az embereknek jólesik ez a bánásmód és jobb munkára serkent.­­ Az üzem dolgozóinak többsége megértette, hogy a nagyobb követelményt csak fegyelmezett, jó munkával tudjuk teljesíteni. Azt is meg­beszéltük, hogy a gyakorlott dolgozók segítsék a most munkába állt munkatársakat, hogy minél gyorsabban elsa­játítsák feladatukat. — A Tyereskova brigád hogyan áll ezzel a követel­ménnyel? — Versenyvállalásunk is tartalmazza a fegyelmezett munkát, ezt sikerült is meg­valósítani. Előbbre léptünk az idén a minőség javításá­ban, de van még tennivalónk. A mi brigádunk minden igyekezettel azon fáradozik, hogy teljesítsük vállalásun­kat, és rajtunk ne múljék az ország exportjának növelése. Horváth Irma Szerelemről a Mokkában .. Aki halandó, csak az szerethet halhatatla­nul . • József Attila Mára­ Enikő előadóművész, a budapesti Egyetemi Szín­p­­ad irodalmi szerkesztője s Kovács P. József előadó­művész, a Tv munkatársa voltak vendégei a héten a „Művészportrék, Mosonma­gyaróvár’* soron következő előadóestjének a Mokka presszóban. A rokonszenves két fiatal művész a XVIII., a XIX. és a XX. század hazai és kül­földi legszebb szerelmes verseiből, naplórészletek­ből, levelekből állította ösz­­sze „Prológus szerelmes versekhez” című műsorát. Maradandó élményt nyúj­tottak nagy számú hallga­tóiknak, mégpedig nem is kiváltképpen a válogatás előadásával, hanem a szo­katlan rendezéssel és azzal, hogy nagy költőinket, író­inkat emberi kapcsoltaik­ban, a kedves nőhöz, a sze­retett hitveshez való érzel­mi viszonyaikban, hibákat és mulasztásokat is elköve­tő ,,halandókként” sikerült bemutatniuk. Ehhez szolgált a versek, írásmű részletek elmondá­sa előtti, sokunk számára eddig ismeretlen magánle­velek helyenként párbeszé­des felolvasása. Csokonai Vajda Juliannának írt leve­lei a Lola-dalokat tették számunkra még érthetőbbé A közelgő Petőfi-évforduló küszöbén hallhattuk nagy köt­tőnknek a ha’ára előtt két nappal feleségéhez írt sorait, Szendrey Júliának a férjhez szóló level e’ből és naplójából részletet. Ma­dách v Sikertelen házasságába utalt az előadói esten is­merhetett válóperes okmány és az Ember tragédiájából előadott részlet is. Reviczky nyúl a portréjá­hoz és költészetéhez Jászai Mari, Adyéhoz Léda és Csinszka, József Attiláéhoz Szánkó Judit levelei, önval­lomása szolgáltak adalékul a Mokka hangatócágának. A bölcsész két előadóművész saját ku­tatómunkáit is felhasznál­­ta a műsor összeállításá­ban ahhoz, hogy hús-vér emberekként ismerhessük meg irodalmi n* »»-Hóinkat. Az egyes korszakokat mag­nózenével választották el egymásból. A műsor végén a két fia­tal művész elmondotta: műsorukat azzal a céllal ál­lították össze, hogy amerre csak járnak az országban, felkeltsék hivdatóik ér­deklődését, kíváncsisávát, gondolatokat ébresszenek bennük, elsősorban nagy magyar k­ölőink és íróink jobb megismerésére. Azt hiszem nem tévedek, ha a részt vevők nevében is keresem: v.­.Dívű és Kovács P. József Mo«or­­m»** varó váron elérték cél­jukat. D. T. Szatmári Antalné nyugalmazott gyógypedagógus (Budapest, III., Szél u. 3—5.) arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy megyénk, városunk helytörténeti kutatásának meg kell emlékeznie a megyében született s Győrött tanult jeles pedagógusról, Simon Antalról, születésének 200. évfordulóján. E figyelmeztetés egyik indítéka a­ Kisalföldben szep­tember 24-én megjelent, Kisfaludy Sándorról szóló megemlékezés volt Mert Simon Antal „győri megye­béli világi pap” pár nap híján egy­idős Kisfaludy Sándorral, együtt jártak a győri gimnáziumba, sőt együtt indultak is el fizolófiát ta­nulni Pozsonyba... Ám az emlé­kezésre, Simon Antal idézésére nem csupán ez a kapcsolat, ha­nem az életmű készteti az utókort... Ki volt és mit tett a 200 éve született Simon Antal? 1772. szeptember 7-én született. Születési helye gyanánt a régebbi adatok Győr-Újfalut és Győrt em­lítették, s csak a legújabb gondos vizsgálódás derítette ki hitelt ér­demlően, hogy a Győr melletti Ik­­rényben látta meg a napvilágot. Nemrég jelent meg ugyanis a Ma­gyar Gyógype dyffógusok F.^v^ülete kiad'*­'5ban (Rühmest, 1072) az „Ujabb adatok Simon Arjai'-ól „ Az IGAZ Mik­er ER kors­zerű­ tilt­ás­­ban” című dolgozat, amelyről ez olvasható az Előszóban: „A nagynevű előd egyik tisztelő­je, Szatmári Antalné nyugalmazott gyógypedagógiai tanár, Simon An­tal munkásságának alapos ismerő­je, a jubileumot megelőző években figyelt fel arra, hogy Simon Antal életrajzi adatai ellentmondók, hiá­nyosak. A szerző két évig tartó fá­radhatatlan kutatómunkájának eredményeit tesszük közzé ebben a munkában. Nagyrabecsülésünket fejezzük ki a szerzőnek, aki igen nagy szolgálatot tett a magyar gyógypedagógia-történeti kutatás­nak." A tanulmány kiegészíti és hely­reigazítja a régebbi kutatások ada­tait. Simon Antal életútja így most már világosan áll előttünk. Tud­juk, hogy — mint fentebb említet­tük — Pozsonyban filozófiát tanult, majd Trencsénben piarista novi­­cius lett, és hogy tanulmányait megszakítva Nyitrán, Kecskeméten, Nagykárolyban tanító­skodott. Nagy­károlyból ismét Győrbe jött, és 1795 és 1799 között elvégezte a sze­mináriumot. Fertőszépi alkon volt káplán 1801-ig. Ekkor Bécsbe ment ahol a siketek és némák oktatásá­val ismerkedett a'»«. Tanulmánya révén lett azután Vácott a „Siket Némák Nevelő tója, tanára 1897-től. Ott halt is meg fiatalon, 36 éves korában, 1808-ban. Jelentős tett volt az, hogy az or­szág első ilyen jellegű tanintézetét létrehozta és vezette. De talán még értékesebb az a pedagógiai tevé­kenysége, amellyel a haladást kép­viselte. Mind oktatói, mind nevelői vonatkozásban példásat és mara­dandót alkotott. Simon Antal írta meg ugyanis az első magyar nyel­vű fonetikát, és dolgozta ki az ír­­va-olvasó módszert először hazánk­ban. Az IGAZ MESTER azonban nemcsak ebben az értelemben volt pedagógiai szempontból korszakos mű, hanem azért is, mert benne kora felfogását messze megelőző szociális elveket fogalmazott meg. Az emberekhez való viszonyát tu­lajdonképpen kifejezi az is, hogy a nem halló és a beszélni nem tu­dók tanítását, nevelését vállalta, de még erőteljesebben megmutatkozik felfogása például ebben az idézet­ben: „Ezen tanítás módjával azt nyeri leginkább az emberi nemzet, hogy az hasznosabb tudomás''ok­hoz hamarább eljuthat. ” Főkép­­ryen pedig faluhelyeken, ahol a gyermekek csak télen járhatnak az iskolába, hasznos ezen tanítás mód­ja; mert először az szentenebb szü­lők, a könyvekre nem költhetnek..." Simon Antal ezt a címet adta munkájának: IGAZ MESTER, AKI TANÍTVÁNYAIT IGEN RÖVID IDŐ ALATT, MINDEN UNALOM NÉLKÜL EGYSZERRE ÍRNI ÉS OLVASNI IS MEGTANÍTJA. Mű­vét „a magyarok hasznára” írta, és azzal fejezte be, hogy: „Íme emberi nemzet! az az, amit kisdedeinknek javára is könnyebb­ségére tenni szándékoztam, végred tehát jó néven, amit ide leírtam: mert az igaz szeretetbül veszi ere­detét ...” A mű, amely halála évében, 1808- ban jelent meg, elég sokáig isme­retlen volt a pályatársak előtt, a múlt század derekától azonban mind többen értékelték Simon An­tal munkásságát, úttörő szirénét, s komoly nyelvészek mondták ki a kedvező vélemányt foneti­ájáról és módszeréről Őket idézve állapít­­hatuk meg, hogy „Simon Antalt érdemes pedagógusnak kell elis­mernünk, Ő a nevelés-oktatás terü­letén előkelő helyet töltött be”, s akinek a tevékenysége azért is szá­mottevő, „mert első jelentősebb irodalmi megm­ilvénulása a váci fonetikusok működésének”, s aki ,,nemcsak a nyelvek keletkezését inveksz«fe racionálisan menminsnta­rázni, hanem a nyelvek fejlődését is...” S ezért indokolt, hogy e néhány sornyi me°emlék«zéss»­ rsa+lokoz­rrvom Fai törtév*/** írtSoi­­rifc­a 790. jubileumot megidézők tábo­rához. Pernesz Gyula „Ezen tanítás módjával...” Kisalföld ENYÉM, MIENK „Tied a gyár, magadnak építed!” E jelszó negyedszázada megdobogtatta a munkások szívét, áldozatos munkára sarkallta azokat, akik a háborús romok alól keresgélték elő az alkatrészeket, tákolták össze a gépeket, emeltek köréjük falakat, föléjük tetőt , hogy dolgozhassanak, a pusztítás, rombolás okozta kilátástalanságból kiutat keressenek. Még a tőkés vagy megbízottja igazgatta a legtöbb helyen a gyárat, de már nem kénye­­kedvére: a munkásellenőrzés kezdettől fogva élt, hatott. És sejtette: nincs messze az az idő, amikor a munkásosztály kezébe veszi jogos tulajdonát, a gyárat. A Magyar Kommunista Párt idézett jel­szava e történelmi küldetéshez méltó felké­szülésre mozgósított. Az eltelt negyedszázad­ban bebizonyosult, hogy jó gazda a munkás­­osztály. A jogos, de igen szegényes öröksé­get hozzáértéssel, nagy áldozatkészséggel gyarapította, gyarapítja. Csak a legújabb bi­zonyítékból néhányat: a Magyar Vagon- és Gépgyár a III. és IV. ötéves terv időszaká­ban mintegy 6 milliárdos beruházással a közúti járműgyártás korszerű bázisává vá­lik. A régi Graáb-örökség ma már elfér a volt fonodai épület néhány termében, s el­vész a körülvevő hatalmas, korszerű üzem­csarnokok a műbőrgyártásban ma használatos legmodernebb gépsorok gyűrűjében. Egyetlen ilyen gépsor működtetése több villamosener­giát fogyaszt, mint hajdan az egész gyáré. Felismerhetetlenségig megváltozott a Győri Textilipari Vállalat, a megyeszék­hely, és megváltoztak Győr-Sopron megye városai, falvai. Se szeri, se száma az olyan példáknak, hogy munkások, alkalmazottak, ifjak és idősek a napi munka végeztével óvodát, bölcsődét, játszóteret építenek. Olya­nok is, akiknek már, vagy még nincs kis­gyermekük. A fizetett munkaidőben és fi­zetés nélkül, a szabad idő egy részének fel­áldozásával gyarapítják egyre számosabban a közös vagyont. A gazda fogalmát ekként értelmezve. Ez általánosan jellemző felfogás és ma­gatartás, gondolkodás és cselekvés mellett és ellenében létezik az enyém és a mienk furcsa értelmezése is. A társadalmi tulajdon sokat emlegetett védelmét nem tartja min­denki személyes kötelességének. Némelyek annyira magukénak érzik a gyárat, a mun­kahelyet, hogy az otthoni barkácsoláshoz szükséges anyagot, szerszámot onnét „szer­zik be”. Nem a szervizbe viszik javításra motorkerékpárjukat, autójukat, hanem a munkahelyi garázsba. S alig hihető, hogy oly kevéssé vigyáznak saját otthonuknak ne­héz munka árán szerzett berendezésére az emberek, amilyen gondatlanul bánnak oly­kor a munkahelyi fürdők, mosdók felsze­relésével. Jogos a kulturált közlekedés iránti igény. De szívfájdító, miként rongálják az igényes utasok a szép, új vasúti kocsikat, buszokat. Nemrég Győrben egy csapat fiatalember nyomakodott fel a vonatra. Győr-Szentivánig vitt az útjuk, de nagy igyekezetükben, hogy a fülkék ülőhelyeit e „hosszú távra” elfog­lalják, kinyomták az ajtó üvegét. A kalauz hasztalan kereste a tetteseket, az utasok „falaztak” a rongálónak. Nyilván azt gon­dolták, hogy bár a MÁV kára nem az utasé. Csakhogy a vasút kocsiparkjának bővítése, karbantartása nem a tőkés zsebéből, hanem a szocialista állam pénzéből történik! Abból a többletértékből, amelyet az utasok — zö­mében gyári munkások — teremtenek elő. Ez esetben is, tehát a magukét herdálták a rongálók, és akik ezt elnézték. Néhány hónappal ezelőtt megírtuk a Győr megyei Állami Építőipari Vállalatnál tör­ténteket. A mosonmagyaróvári főépítésveze­tőség 4 régi, elismert dolgozója annyira ma­gáénak érezte a vállalat gépeit, eszközeit, hogy hétvégi házuk építéséhez jogtalanul használták őket. A vállalat vezetősége fe­gyelmi elbocsátással büntette a társadalmi tulajdon hűtlen kezelését. Az üzemi újság november havi száma közli: „Ludvig Jenő és társainak ügyét a vizsgálat befejezése után a rendőrség vádemelés céljából átadta az ügyészségnek." A megyei munkaügyi döntőbizottság mégis a „megtévedt dolgozó­kat” védi a túlzott vállalati szigorral szem­ben. E rétestésztaként húzódó munkaügyi vita is mutatja, hogy a társadalmi tulajdon vé­delme koránt sincs a kellő rangján. A köz­vélemény ugyan háborog egy-egy kirívó üggyel kapcsolatban, ám a munkahelyi köz­vélemény nem vigyázza elég éberen a közös tulajdont. Nem érzi saját megkárosításának a selejtgyártást, nem sújtja kellő megvetés­sel a tolvajlást, suttog róla, de nem leplezi le a visszaéléseket. S mint a példa mutatja, a munkajog védelmére hivatott szerv is a társadalmi tulajdon megkárosítóinak védel­mére kel. Meglehet, abból kiindulva, hogy másutt, másnál talán ennél nagyobb vissza­élés is felfedetlenül, megtorlatlanul marad. Elég baj! Mások engedékenysége azonban nem lehet érv az indokolt erély leszerelé­sére. Kivált azoknak nem, akik minden adandó alkalommal oly szépen beszélnek a társadalmi tulajdon sérthetetlenségéről, vé­delmének jelentőségéről. E sorok írása közben érkezett egy levél. Névtelenül, írója úgy véli, túl sokat cikke­zünk az elvekről. Szerinte inkább tenni kel­lene az­ elvek maradéktalan érvényesítéséért A bíráló hozzá is fogott a cselekvéshez, a névtelenség mögé bújva vámpírnak nevezi az orvosokat, ápolókat. Meg kell hagyni, valóban „gerinces, bátor” tett az ilyen. A közösség érdekeit féltő, védő ember merőben másként cselekszik. Ő maga elv­­szerűen él, s erről a szilárd erkölcsi talajról tesz az elvek megsértése ellen. Ha közvet­len környezetében a társadalmi tulajdon herdálását tapasztalja, fellép ellene, s nem — mondjuk — a balatoni lángossütők ellen szónokol. Becsületes embernek a társadalmi életünk fonákságai nem csemegézésre, anekdotázásra valók, hanem határozott, erélyes közbelépésre. Ezzel senki se várjon a másikra, az „illetékesekre”. A közösség érdekeinek védelmére minden becsületes ember illetékes ama jogcímen, hogy a kö­zösség tagja, az ő kára némelyek felelőt­lensége, visszaélése, minthogy az ő haszna, ha mindenki úgy vigyáz a miénkre, mint az övére! J. L.-né 5

Next