Kisalföld, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-01 / 283. szám
1972. DECEMBER 1– PÉNTEK Hogyan látja a kongresszus! küzdött? A BRIGÁDOM NEM MIJE Szabó M. Károlyné szocialista brigádvezető, a kapuvári húsüzem munkásnője részt vett a párt II. kongresszusán. Tapasztalatait sokszor elmondta a brigád tagjainak, az üzem dolgozóinak. Most röviden így összegzi: — A beszédekből, a hozzászólásokból mindig azt éreztem, hogy nagy felelősséggel képviselik a kommunisták a dolgozó nép ügyét. Akkor is arról győződtem meg, hogy a párt az ország gyarapodásáért cselekszik, hogy hevében és mindjobban élhessünk. — Hogyan fogadta az MSZMP Központi Bizottságának közleményét? — Úgy vélem, nagyon, jó, hogy a Központi Bizottság menet közben megvizsgálta, miként valósulnak meg a kongresszuson hozott határozatok, így az emberek nagyobb figyelemmel kísérik azok megvalósulását. Azis jó, hogy tájékoztatja a lakosságot. Mint párttag és a kongresszus személyes résztvevője nagyon örülök az állásfoglalásnak. Ami megvalósult, a mi üzemünk és brigádunk sikeresnek is érzem, és ami teendő, azt magunkra is érvényesnek tartom. — Foglalkoztatta-e a brigád asszonyait az állásfoglalás és hogyan vélekedtek? — Igen, a brigádban mindig figyelemmel kísérjük az ilyen eseményeket és megbeszéljük. Érdekes, hogy az első hallásra legtöbbünk figyelmét az árak emelésére hozott intézkedések ragadták meg. Általában gyermekes családanyák a brigádtagok. Főként a tej és tejtermékek drágulása érinti őket érzékenyen, mert erre mindennap költenek. Azt is latolgatják, hogy milyen tejes, vajas tészták és készítmények drágulását hozza ez magával, és ellensúlyozza-e a családi nótáik emelése? A mostani és a későbbire tervezett áremeléssel kapcsolatban azt helyeseltük, hogy a párt előre fárénézt,az rója. Azt is számíthatják, mi l°sz olcsóbb, honnan emelkednek majd a bérek. — Én úgy érzem, hogy az állásfoglalás megállanitásait, az abban foglaltakat többszöri elolvasás, taggyűlésen való megbeszélés után értjük meg és tudjuk helyesen magyarázni. Arról már a brigádtagokkal is beszélgettünk, hogy nem szabad kiragadva csak az áremelésből szólni az életszínvonal fejlődését. — Mi a véleménye, a kapuvári húsüzemben érvényre jutott-e a kongresszus határozata a politikai, gazdasági életre vonatkozóan? — Számtalan példát sorolhatnánk. A kongresszuson hangzott el, hogy többet kell tenni a nők egyenjogúságáért, amely jusson kifejezésre az egyenlő munkáért egyenlő bért elv érvényesítésében is. Ennek megvalósítása eredményezte üzemünkben a nődolgozók több keresetét. A Tyereskova brigád asszonyai 1000 forinttal keresnek többet. Üzemünk nagyarányú fejlesztése is a párt gazdaságpolitkájának eredménye. Ez nemcsak az ország gazdasági céljainak megvalósulását jelenti, hanem a város és az itt dolgozók életére is hatással van. Üzemünk sok millió forint ráfordítással épül. Korszerű külföldi automata kemencét, perzselőt és kaparó berendezést, nagy teljesítményű zsírsütőt kaptunk. A bélfeldolgozó a tavasszal épült újjá, ahol 30-an dolgozhatunk sokkal jobb körülmények között. A tavasszal béltisztító gépsort kapunk, így tovább javíthatjuk a minőséget, ami a jövedelmünkben is megmutatkozik. Új irodaház, konyha, étterem és fekete-fehér öltöző is készül Mindez jobb munkakörülményt, szociális ellátottságot jelent. Igaz, sokkal nagyobb feladatot kell megvalósítani, mert január 1-től napi 1000 sertés vágására és feldolgozására áll át az üzem. — A kongresszus határozata és a KB közleménye is foglalkozik: a sélelmezett intenzív, illetve hatókörei 1. tó! X0f,no“’o.W*7.eti' se! Honnan ért fi a követelmény megvalósítását a húsüzemben? — Októberben került sor a kétműszakos munka megszervezésére. Kezdetben az üzem vezetése, a pártszervezet is könnyebbnek vélte az átállást. De a dolgozók hangulata azt bizonyította, hogy nem lehet egyszerűen a műszakbeosztással megoldani, hanem az üzem és az emberek érdekét összhangba kell hozni, gondjaikat figyelembe kell venni. Ezután került sor a dolgozók meghallgatására. Az embereknek jólesik ez a bánásmód és jobb munkára serkent. Az üzem dolgozóinak többsége megértette, hogy a nagyobb követelményt csak fegyelmezett, jó munkával tudjuk teljesíteni. Azt is megbeszéltük, hogy a gyakorlott dolgozók segítsék a most munkába állt munkatársakat, hogy minél gyorsabban elsajátítsák feladatukat. — A Tyereskova brigád hogyan áll ezzel a követelménnyel? — Versenyvállalásunk is tartalmazza a fegyelmezett munkát, ezt sikerült is megvalósítani. Előbbre léptünk az idén a minőség javításában, de van még tennivalónk. A mi brigádunk minden igyekezettel azon fáradozik, hogy teljesítsük vállalásunkat, és rajtunk ne múljék az ország exportjának növelése. Horváth Irma Szerelemről a Mokkában .. Aki halandó, csak az szerethet halhatatlanul . • József Attila Mára Enikő előadóművész, a budapesti Egyetemi Színpad irodalmi szerkesztője s Kovács P. József előadóművész, a Tv munkatársa voltak vendégei a héten a „Művészportrék, Mosonmagyaróvár’* soron következő előadóestjének a Mokka presszóban. A rokonszenves két fiatal művész a XVIII., a XIX. és a XX. század hazai és külföldi legszebb szerelmes verseiből, naplórészletekből, levelekből állította öszsze „Prológus szerelmes versekhez” című műsorát. Maradandó élményt nyújtottak nagy számú hallgatóiknak, mégpedig nem is kiváltképpen a válogatás előadásával, hanem a szokatlan rendezéssel és azzal, hogy nagy költőinket, íróinkat emberi kapcsoltaikban, a kedves nőhöz, a szeretett hitveshez való érzelmi viszonyaikban, hibákat és mulasztásokat is elkövető ,,halandókként” sikerült bemutatniuk. Ehhez szolgált a versek, írásmű részletek elmondása előtti, sokunk számára eddig ismeretlen magánlevelek helyenként párbeszédes felolvasása. Csokonai Vajda Juliannának írt levelei a Lola-dalokat tették számunkra még érthetőbbé A közelgő Petőfi-évforduló küszöbén hallhattuk nagy köttőnknek a ha’ára előtt két nappal feleségéhez írt sorait, Szendrey Júliának a férjhez szóló level e’ből és naplójából részletet. Madách v Sikertelen házasságába utalt az előadói esten ismerhetett válóperes okmány és az Ember tragédiájából előadott részlet is. Reviczky nyúl a portréjához és költészetéhez Jászai Mari, Adyéhoz Léda és Csinszka, József Attiláéhoz Szánkó Judit levelei, önvallomása szolgáltak adalékul a Mokka hangatócágának. A bölcsész két előadóművész saját kutatómunkáit is felhasználta a műsor összeállításában ahhoz, hogy hús-vér emberekként ismerhessük meg irodalmi n* »»-Hóinkat. Az egyes korszakokat magnózenével választották el egymásból. A műsor végén a két fiatal művész elmondotta: műsorukat azzal a céllal állították össze, hogy amerre csak járnak az országban, felkeltsék hivdatóik érdeklődését, kíváncsisávát, gondolatokat ébresszenek bennük, elsősorban nagy magyar kölőink és íróink jobb megismerésére. Azt hiszem nem tévedek, ha a részt vevők nevében is keresem: v..Dívű és Kovács P. József Mo«orm»** varó váron elérték céljukat. D. T. Szatmári Antalné nyugalmazott gyógypedagógus (Budapest, III., Szél u. 3—5.) arra hívta fel a figyelmet, hogy megyénk, városunk helytörténeti kutatásának meg kell emlékeznie a megyében született s Győrött tanult jeles pedagógusról, Simon Antalról, születésének 200. évfordulóján. E figyelmeztetés egyik indítéka a Kisalföldben szeptember 24-én megjelent, Kisfaludy Sándorról szóló megemlékezés volt Mert Simon Antal „győri megyebéli világi pap” pár nap híján egyidős Kisfaludy Sándorral, együtt jártak a győri gimnáziumba, sőt együtt indultak is el fizolófiát tanulni Pozsonyba... Ám az emlékezésre, Simon Antal idézésére nem csupán ez a kapcsolat, hanem az életmű készteti az utókort... Ki volt és mit tett a 200 éve született Simon Antal? 1772. szeptember 7-én született. Születési helye gyanánt a régebbi adatok Győr-Újfalut és Győrt említették, s csak a legújabb gondos vizsgálódás derítette ki hitelt érdemlően, hogy a Győr melletti Ikrényben látta meg a napvilágot. Nemrég jelent meg ugyanis a Magyar Gyógype dyffógusok F.^v^ülete kiad'*'5ban (Rühmest, 1072) az „Ujabb adatok Simon Arjai'-ól „ Az IGAZ Miker ER korszerű tiltásban” című dolgozat, amelyről ez olvasható az Előszóban: „A nagynevű előd egyik tisztelője, Szatmári Antalné nyugalmazott gyógypedagógiai tanár, Simon Antal munkásságának alapos ismerője, a jubileumot megelőző években figyelt fel arra, hogy Simon Antal életrajzi adatai ellentmondók, hiányosak. A szerző két évig tartó fáradhatatlan kutatómunkájának eredményeit tesszük közzé ebben a munkában. Nagyrabecsülésünket fejezzük ki a szerzőnek, aki igen nagy szolgálatot tett a magyar gyógypedagógia-történeti kutatásnak." A tanulmány kiegészíti és helyreigazítja a régebbi kutatások adatait. Simon Antal életútja így most már világosan áll előttünk. Tudjuk, hogy — mint fentebb említettük — Pozsonyban filozófiát tanult, majd Trencsénben piarista novicius lett, és hogy tanulmányait megszakítva Nyitrán, Kecskeméten, Nagykárolyban tanítóskodott. Nagykárolyból ismét Győrbe jött, és 1795 és 1799 között elvégezte a szemináriumot. Fertőszépi alkon volt káplán 1801-ig. Ekkor Bécsbe ment ahol a siketek és némák oktatásával ismerkedett a'»«. Tanulmánya révén lett azután Vácott a „Siket Némák Nevelő tója, tanára 1897-től. Ott halt is meg fiatalon, 36 éves korában, 1808-ban. Jelentős tett volt az, hogy az ország első ilyen jellegű tanintézetét létrehozta és vezette. De talán még értékesebb az a pedagógiai tevékenysége, amellyel a haladást képviselte. Mind oktatói, mind nevelői vonatkozásban példásat és maradandót alkotott. Simon Antal írta meg ugyanis az első magyar nyelvű fonetikát, és dolgozta ki az írva-olvasó módszert először hazánkban. Az IGAZ MESTER azonban nemcsak ebben az értelemben volt pedagógiai szempontból korszakos mű, hanem azért is, mert benne kora felfogását messze megelőző szociális elveket fogalmazott meg. Az emberekhez való viszonyát tulajdonképpen kifejezi az is, hogy a nem halló és a beszélni nem tudók tanítását, nevelését vállalta, de még erőteljesebben megmutatkozik felfogása például ebben az idézetben: „Ezen tanítás módjával azt nyeri leginkább az emberi nemzet, hogy az hasznosabb tudomás''okhoz hamarább eljuthat. ” Főképryen pedig faluhelyeken, ahol a gyermekek csak télen járhatnak az iskolába, hasznos ezen tanítás módja; mert először az szentenebb szülők, a könyvekre nem költhetnek..." Simon Antal ezt a címet adta munkájának: IGAZ MESTER, AKI TANÍTVÁNYAIT IGEN RÖVID IDŐ ALATT, MINDEN UNALOM NÉLKÜL EGYSZERRE ÍRNI ÉS OLVASNI IS MEGTANÍTJA. Művét „a magyarok hasznára” írta, és azzal fejezte be, hogy: „Íme emberi nemzet! az az, amit kisdedeinknek javára is könnyebbségére tenni szándékoztam, végred tehát jó néven, amit ide leírtam: mert az igaz szeretetbül veszi eredetét ...” A mű, amely halála évében, 1808- ban jelent meg, elég sokáig ismeretlen volt a pályatársak előtt, a múlt század derekától azonban mind többen értékelték Simon Antal munkásságát, úttörő szirénét, s komoly nyelvészek mondták ki a kedvező vélemányt fonetiájáról és módszeréről Őket idézve állapíthatuk meg, hogy „Simon Antalt érdemes pedagógusnak kell elismernünk, Ő a nevelés-oktatás területén előkelő helyet töltött be”, s akinek a tevékenysége azért is számottevő, „mert első jelentősebb irodalmi megmilvénulása a váci fonetikusok működésének”, s aki ,,nemcsak a nyelvek keletkezését inveksz«fe racionálisan menminsntarázni, hanem a nyelvek fejlődését is...” S ezért indokolt, hogy e néhány sornyi me°emlék«zéss» rsa+lokozrrvom Fai törtév*/** írtSoirifca 790. jubileumot megidézők táborához. Pernesz Gyula „Ezen tanítás módjával...” Kisalföld ENYÉM, MIENK „Tied a gyár, magadnak építed!” E jelszó negyedszázada megdobogtatta a munkások szívét, áldozatos munkára sarkallta azokat, akik a háborús romok alól keresgélték elő az alkatrészeket, tákolták össze a gépeket, emeltek köréjük falakat, föléjük tetőt , hogy dolgozhassanak, a pusztítás, rombolás okozta kilátástalanságból kiutat keressenek. Még a tőkés vagy megbízottja igazgatta a legtöbb helyen a gyárat, de már nem kényekedvére: a munkásellenőrzés kezdettől fogva élt, hatott. És sejtette: nincs messze az az idő, amikor a munkásosztály kezébe veszi jogos tulajdonát, a gyárat. A Magyar Kommunista Párt idézett jelszava e történelmi küldetéshez méltó felkészülésre mozgósított. Az eltelt negyedszázadban bebizonyosult, hogy jó gazda a munkásosztály. A jogos, de igen szegényes örökséget hozzáértéssel, nagy áldozatkészséggel gyarapította, gyarapítja. Csak a legújabb bizonyítékból néhányat: a Magyar Vagon- és Gépgyár a III. és IV. ötéves terv időszakában mintegy 6 milliárdos beruházással a közúti járműgyártás korszerű bázisává válik. A régi Graáb-örökség ma már elfér a volt fonodai épület néhány termében, s elvész a körülvevő hatalmas, korszerű üzemcsarnokok a műbőrgyártásban ma használatos legmodernebb gépsorok gyűrűjében. Egyetlen ilyen gépsor működtetése több villamosenergiát fogyaszt, mint hajdan az egész gyáré. Felismerhetetlenségig megváltozott a Győri Textilipari Vállalat, a megyeszékhely, és megváltoztak Győr-Sopron megye városai, falvai. Se szeri, se száma az olyan példáknak, hogy munkások, alkalmazottak, ifjak és idősek a napi munka végeztével óvodát, bölcsődét, játszóteret építenek. Olyanok is, akiknek már, vagy még nincs kisgyermekük. A fizetett munkaidőben és fizetés nélkül, a szabad idő egy részének feláldozásával gyarapítják egyre számosabban a közös vagyont. A gazda fogalmát ekként értelmezve. Ez általánosan jellemző felfogás és magatartás, gondolkodás és cselekvés mellett és ellenében létezik az enyém és a mienk furcsa értelmezése is. A társadalmi tulajdon sokat emlegetett védelmét nem tartja mindenki személyes kötelességének. Némelyek annyira magukénak érzik a gyárat, a munkahelyet, hogy az otthoni barkácsoláshoz szükséges anyagot, szerszámot onnét „szerzik be”. Nem a szervizbe viszik javításra motorkerékpárjukat, autójukat, hanem a munkahelyi garázsba. S alig hihető, hogy oly kevéssé vigyáznak saját otthonuknak nehéz munka árán szerzett berendezésére az emberek, amilyen gondatlanul bánnak olykor a munkahelyi fürdők, mosdók felszerelésével. Jogos a kulturált közlekedés iránti igény. De szívfájdító, miként rongálják az igényes utasok a szép, új vasúti kocsikat, buszokat. Nemrég Győrben egy csapat fiatalember nyomakodott fel a vonatra. Győr-Szentivánig vitt az útjuk, de nagy igyekezetükben, hogy a fülkék ülőhelyeit e „hosszú távra” elfoglalják, kinyomták az ajtó üvegét. A kalauz hasztalan kereste a tetteseket, az utasok „falaztak” a rongálónak. Nyilván azt gondolták, hogy bár a MÁV kára nem az utasé. Csakhogy a vasút kocsiparkjának bővítése, karbantartása nem a tőkés zsebéből, hanem a szocialista állam pénzéből történik! Abból a többletértékből, amelyet az utasok — zömében gyári munkások — teremtenek elő. Ez esetben is, tehát a magukét herdálták a rongálók, és akik ezt elnézték. Néhány hónappal ezelőtt megírtuk a Győr megyei Állami Építőipari Vállalatnál történteket. A mosonmagyaróvári főépítésvezetőség 4 régi, elismert dolgozója annyira magáénak érezte a vállalat gépeit, eszközeit, hogy hétvégi házuk építéséhez jogtalanul használták őket. A vállalat vezetősége fegyelmi elbocsátással büntette a társadalmi tulajdon hűtlen kezelését. Az üzemi újság november havi száma közli: „Ludvig Jenő és társainak ügyét a vizsgálat befejezése után a rendőrség vádemelés céljából átadta az ügyészségnek." A megyei munkaügyi döntőbizottság mégis a „megtévedt dolgozókat” védi a túlzott vállalati szigorral szemben. E rétestésztaként húzódó munkaügyi vita is mutatja, hogy a társadalmi tulajdon védelme koránt sincs a kellő rangján. A közvélemény ugyan háborog egy-egy kirívó üggyel kapcsolatban, ám a munkahelyi közvélemény nem vigyázza elég éberen a közös tulajdont. Nem érzi saját megkárosításának a selejtgyártást, nem sújtja kellő megvetéssel a tolvajlást, suttog róla, de nem leplezi le a visszaéléseket. S mint a példa mutatja, a munkajog védelmére hivatott szerv is a társadalmi tulajdon megkárosítóinak védelmére kel. Meglehet, abból kiindulva, hogy másutt, másnál talán ennél nagyobb visszaélés is felfedetlenül, megtorlatlanul marad. Elég baj! Mások engedékenysége azonban nem lehet érv az indokolt erély leszerelésére. Kivált azoknak nem, akik minden adandó alkalommal oly szépen beszélnek a társadalmi tulajdon sérthetetlenségéről, védelmének jelentőségéről. E sorok írása közben érkezett egy levél. Névtelenül, írója úgy véli, túl sokat cikkezünk az elvekről. Szerinte inkább tenni kellene az elvek maradéktalan érvényesítéséért A bíráló hozzá is fogott a cselekvéshez, a névtelenség mögé bújva vámpírnak nevezi az orvosokat, ápolókat. Meg kell hagyni, valóban „gerinces, bátor” tett az ilyen. A közösség érdekeit féltő, védő ember merőben másként cselekszik. Ő maga elvszerűen él, s erről a szilárd erkölcsi talajról tesz az elvek megsértése ellen. Ha közvetlen környezetében a társadalmi tulajdon herdálását tapasztalja, fellép ellene, s nem — mondjuk — a balatoni lángossütők ellen szónokol. Becsületes embernek a társadalmi életünk fonákságai nem csemegézésre, anekdotázásra valók, hanem határozott, erélyes közbelépésre. Ezzel senki se várjon a másikra, az „illetékesekre”. A közösség érdekeinek védelmére minden becsületes ember illetékes ama jogcímen, hogy a közösség tagja, az ő kára némelyek felelőtlensége, visszaélése, minthogy az ő haszna, ha mindenki úgy vigyáz a miénkre, mint az övére! J. L.-né 5