Kisalföld, 1973. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-01 / 178. szám
1973. AUGUSZTUS 1., SZERDA Tanácstalan tanácskozások Nyitó mondat egy termelési tanácskozáson: „Kérem, hogy a felszólalásában mindenki legyen tömör, hogy hamar végezhessünk.” Ugyanennek az összejövetelnek előadói zárómondata: „Köszönöm, hogy kibírták a másfél órát...” Az alaphangot megütő bevezetés és a maliciózus zárómondat önmagában is sejteti, hogy ez a tanácskozás az egymástól alig különböző rutinösszejövetelek sorát gyarapította. Pedig abban mindenki egyetért, hogy a rendszeres időközönként megtartandó termelési tanácskozások az üzemi demokrácia gyakorlásának legfontosabb eszközei, fórumai közé tartoznak. De akörül sincs túlzott vita, hogy ezek a tanácskozások az évek során sok helyen annyira ellaposodtak, hogy aligha tölthetik be az eredetileg meghatározott funkciójukat, amelyet a kormány és a SZOT 1001/65. sz. határozatában így fogalmaztak meg: „ ... a tennivalók ismertetésének és megvitatásának, a szocialista vezetési módszereknek és az üzemi demokratizmus érvényesítésének fontos fórumai a termelési tanácskozások.” Mi az oka annak, hogy a termelési tanácskozások s az üzemi demokrácia érvényesítésére, gyakorlására hivatott egyéb fórumok helyenként rosszul működnek, nem felelnek meg a követelményeknek? Talán az emberek, a munkások és alkalmazottak érdektelensége? Nemrég egy nagy élelmiszeripari vállalat üzemszociológusai több mint húsz termelési tanácskozást elemeztek, s első megállapításuk az volt, hogy a szükségesnél jóval kisebb érdeklődés kíséri ezeket az összejöveteleket; aki csak teheti, kibújik a megjelenés alól. De ez is csak okozat, s könnyen belátható, hogy senki sem megy szívesen olyan tanácskozásra, ahol többnyire üres szócsépléssel töltik az időt. Az említett vizsgálat egyik lényeges megállapítása: a termelési tanácskozásokon rendszerint különböző nyelveken beszélnek a vezetők és a munkások. Vagyis: az előadók és hozzászólók. Aki valóban tájékozódni akar és figyelemmel kíséri a beszámolókat, az teljes képet kap az üzem helyzetéről, de — s ez rendre bebizonyosodik majd minden tanácskozáson — az emberek nem mennek ilyen „nyitott fülekkel” a megbeszélésekre. A vállalat általános gazdasági helyzetének statisztikai adathalmazokkal teletűzdelt értékelésére éppen a szűkebb munkacsoportok összejövetelei látszanak a legalkalmatlanabb helynek. S voltaképpen groteszk dolog, hogy amíg az előadók a vállalati élet nagyobb, általánosabb összefüggéseibe engednek bepillantást, addig a hallgatóságot egészen más dolgok, a közvetlen munkahely gondjai, eredményei, feladatai érdeklik. Kíváncsiságuk azonban rendre kielégítetlen marad, s mert másról van szó, az emberek többsége inkább hallgat, nem nyilvánít véleményt. Érthető módon, hiszen a lakatos vagy a szövőnő aligha ért, teszem azt, a vállalati üzletpolitikához, s nemigen érdeklődik a fejlesztési stratégiának számára felfoghatatlan összefüggései iránt. Persze nem kell ahhoz feltétlenül szervezett fórumokat teremteni, hogy egy műhely vagy adminisztratív osztály dolgozói választ kapjanak kérdéseikre, hogy aktívan közreműködhessenek saját munkahelyük életének alakításában. Ehhez azonban információk kellenének, az emberek folyamatos tájékoztatására lenne szükség. S éppen ez hiányzik! Nem azért, mintha a munkahelyi vezetők titkolódznának, vagy nem tartanák arra érdemeseknek a beosztottaikat, hogy a munkahely gondját-baját, megoldandó problémáit megosszák velük. Bármilyen furcsa, gyakran maguk a munkahelyi vezetők is tájékozatlanok. Gondoljunk csak a művezetők évek óta ismételgetett panaszaira; többet szeretnének tudni, jobban be akarnak kapcsolódni a vállalat irányításába, mert csak ily módon kapcsolhatják be a munkásokat is. Ugyanez áll a műszaki és adminisztratív részlegek vezetőire is. Magyarán: a demokratikus módszerek érvényesítésével már a vezetők körében is bajok vannak. A termelési tanácskozásokat elemző kutatók például megállapították, hogy az összejövetelek rendszerint a legfontosabb kérdésekben válnak tanácstalanná. Többnyire azért, mert a jelenlévő vezetők — informáltságuk vagy döntési hatáskörük korlátai miatt — csak névleg tudják képviselni a vállalat vezetőségét, saját magukat csak közvetítőnek érzik a munkások és a felső vezetés között. Ily módon szükségszerűen a „süketek párbeszédéhez” hasonlítanak a tanácskozások. Pedig minden alkalom — legyen az termelési tanácskozás vagy egyéb, az üzemi demokrácia érvényesítésére alkalmas fórum, kiváló lehetőség lenne arra, hogy fontos döntések előtt felmérjék a lehetséges alternatívák közvéleményre gyakorolt, hatását. Azokon a munkahelyeken lehet valóban demokratikus légkörről beszélni, ahol eleve eldöntött tények helyett nyitott, még megoldatlan kérdésekkel is a dolgozók elé állnak, nem azért, hogy végül is a beosztottak döntsenek lényeges, vállalatgazdasági kérdésekben, hanem hogy véleményük, reagálásuk ismeretében még alaposabban, még körültekintőbben tudjanak a vezetők dönteni. A demokratikus módszerek alkalmazása nem valamiféle politikai kényszer, hanem nagyon is célravezető irányítási eszköz, aminek mellőzése egy sor fontos, a reális döntéshez nélkülözhetetlen információtól fosztja meg a vezetőket. V. Cs. Gép feji a kajárpéci teheneket, fejőszéket, zsétert ritkán látni a szakosított tehéntelepen, legfeljebb „csöpögtetnek” a fejek azoktól a tehenektől, amelyikek nem adják le minden tejüket a fejőgépnek. Zacskóba kerül a téesz-tej. A falubeli asszonyok örülnek a szép, tiszta munkahelynek, a friss tejnek. az alapszerződés életbe lépése után hogy egy esetleges erőkonstelláció-változás esetén újra vissza lehessen térni az előző bonni kormányok pozíciójához a „német kérdésben”. Ez mutatja, hogy mennyire osztályharc lesz az alapszerződés tartalommal való megtöltése tárgyalások útján. Példa erre az NDK és az NSZK között folyó tárgyalássorozat is az alapszerződésben megállapított „állandó képviselet” felállításáról a két államban. Az alapszerződés nem állapítja meg az „állandó képviseletek” politikai és diplomáciai státusát, csupán annyi biztos, hogy ezek az „állandó képviseletek” nem lesznek egyelőre teljes státusú diplomáciai képviseletek a bécsi 1961. évi diplomáciai konvenció alapján. Másrészt előre bizonyos volt, hogy az „állandó képviseletek” élén mind az NDK, mind az NSZK részéről nagyköveti rangú képviselők állnak, s a képviseletek tagjai diplomáciai mentességben és kiváltságokban részesülnek — de ettől az „állandó képviseletek” még nem lesznek diplomáciai képviseletekké. Az NSZK eredetileg azt akarta, hogy az NDK „állandó képviselete” az NSZK-ban az ottani „belnémetügyi minisztériumnál” legyen akkreditálva, hogy így is kidomborítassék a két német állam „össznémet” jellege s egyben különleges kapcsolata. Ez természetesen elfogadhatatlan volt az NDK számára, s így hosszú tárgyalások után az NDK és az NSZK „állandó képviseletét” elfogadható kompromisszum alapján a két kormányfői hivatalnál akkreditálják, s azokon keresztül intézik a képviseleti ügyeket. Vita volt az NSZK-ban dolgozó NDK-beli újságírók státusáról. Az NDK tudósítóit ugyanis „belföldiként” akarták kezelni és nem „külföldi” újságírókként. Ebben is kompromisszum jött létre, melynek folytán az NDK tudósítói a bonni parlamentnél vannak akkreditálva, de kimondottan nem mint „belföldiek”. Jelenleg az NDK és az NSZK között tárgyalások folynak egy postaügyi és egy egészségügyi szerződésről. Mindezen tárgyalásoknál az NSZK már kezdettől fogva azt követeli, hogy Nyugat-Berlint vonják be a megkötendő szerződésekbe az NSZK-n keresztül. Az NDK a nyugat-berlini négyhatalmi szerződésre utalva joggal arra az álláspontra helyezkedik, hogy Nyugat-Berlin bevonása az NSZK által kötött szerződésekbe a négyhatalmi szerződés értelmében lehetséges, de nem kötelező, azaz az NDK nem lehet hajlandó olyan precedens teremtésére, mely automatikusan bevonja Nyugat-Berlint az NSZK-val kötött szerződésekbe. Ez minden esetben a tárgyalások szellemétől és előrehaladásától, azaz eredményeitől függ. Az NSZK kormányának kísérletei az alapszerződés tartalmának kifordítására, hogy az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok különleges helyzetét kidomborítsa s a nyugat-berlini kérdésben szintén kilyukassza a négyhatalmi megállapodás betűjét és szellemét — azaz az NSZK kormányának kettős jellegű magatartása természetesen ösztönzőleg hat bizonyos hidegháborús körökre, amelyek főleg Nyugat-Berlinből akarják mérgezni a légkört. Áll ez a júliusi provokációra nyugat-berlini részről az NDK berlini határa ellen, ahol csupán az NDK határőrségének higgadt, határozott magatartása, egyben Nyugat-Berlin francia csendőrsége akadályozta meg, hogy a provokáció kiszámíthatatlan következményű legyen. De áll ez a Nyugat-Berlinből irányított uszításra az NDK ellen is, amely szerint a VIT alkalmával az NDK állítólag nem engedélyezi nyugat-berlini polgárok részére az NDK fővárosába való látogatást (bár tízezrek kaptak engedélyt, s csupán 200 kérelmet utasítottak vissza jogosan az NDK közegei). S áll ez arra is, hogy az NSZK és az NDK között fokozatosan és nagyvonalúan kezelt közlekedést bizonyos nyugati szervek arra használnak fel, hogy NDK-s állampolgárokat, csempésszenek át az NSZK-ba 40 000-től 80 000 márka összeg ellenében, és hogy NDK-ellenes propagandaanyagot csempésszenek be a Német Demokratikus Köztársaságba. Még hosszú az út míg valóban normalizálódik a viszony az NDK és az NSZK között, de az NDK békepolitikája és konstruktív erőfeszítése végül is arra fogja kényszeríteni az NSZK sokszor vonakodó hatóságait, hogy tartsák érvényben a megállapodásokat, s alkalmazkodjanak erőteljesebben az új realitásokhoz, azaz a békés egymás mellett élés követelményeihez, hagyjanak fel minden olyan kísérlettel, mely nem nemzetközi jogi jellegű kapcsolatok, hanem különleges jellegű kapcsolatok keresztülvitelét akarja megvalósítani az NDK és az NSZK viszonyába. Dr. Nagy Ivor A szakközépiskolák irányítása Mint ismeretes, a kormány határozatot hozott a szakközépiskolák és a szakközépiskolai kollégiumok közvetlen irányításának és fenntartásának egyes minisztériumoktól és országos hatáskörű szervektől a megyei (fővárosi) tanácsok hatáskörébe történő átadásáról. A művelődésügyi miniszter legújabb utasítása értelmében, egyetértésben az érdekelt főhatóságokkal, az intézmények átadását hamarosan megkezdik. (MTI) A méhlegelők javítása Országos tanácskozás Győrött A múlt években a SZÖVOSZ és az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat segítségével figyelemre méltó előrehaladás történt a méhészet alapját képező méhlegelők javításában és a magyar méhlegelők megismerésében. Ismeretes a méznek táplálkozásunkban és élelmiszer-exportunkban betöltött fontos szerepe. A jó eredmények további hatékony munkára ösztönzik a méhészeket. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa mellett működő méhészeti szakbizottság elhatározta, hogy a méhlegelőjavítási csoport tagjaival tervet dolgoz ki a tennivalók megvalósítására. A feladatok megbeszélésére tanácskozást hívtak össze tegnap, amelyet az országos és megyei méhészeti szakbizottság a győri MESZÖV-vel közösen rendezett meg Győrött a MESZÖV-székházban. Az ország tizenkilenc megyéjéből 30 szakember jött el a fontos tanácskozásra. Tóth Ferenc, a MESZÖV elnökhelyettese nyitotta meg az értekezletet, köszöntötte a megyék méhészeti szaktitkárait és ügyintézőit. Kutatási eredmények Dr. Péter János, az Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári karának docense, a méhlegelő-javítási csoport vezetője tartott vitaindító előadást, beszámolt a legújabb kutatási eredményekről. Az egyetemi docens 1959 óta foglalkozik nektárvizsgálattal. Feldolgozta a gyümölcs- és erdei fák, cserjék, szántóföldi növények nektártermelését környezetük változása függvényében (hőmérséklet, a levegő páratartalma, csapadék, a talaj kötöttsége és tápanyagtartalma). Megállapította, hogy a begyűjtött nektár mennyisége és minősége erősen ingadozik egyik napról a másikra, s ez kapcsolatban van a mérleges kaptárak súlyváltozásával. A virágzási idő és a nektár súlyának ismerete alapján kivetíthető a mézelő növények nektártermése. Dr. Péter János elmondta, hogy a meglévő méhlegelők javítása elsőrendű feladat, mézelő fák telepítésével megoldható. Különösen a júliusi és az augusztusi legelőjavítható kínai mézesfákkal, mert viráguk kitűnő nektártermelő. Fontos a fásítás A hozzászólók elmondták méhlegelő-gazdálkodási tapasztalataikat, a gondokat és az eredményeket egyaránt. Javaslatot tettek méhészetileg értékes fafajok és cserjék telepítésére (hárs, japán akác stb.). Elhangzott az is, hogy a megyei tervek megvalósítását gyakran az anyagi-technikai feltételek hiánya hátráltatja. A tanácskozás javaslattervet állított össze az országos szakbizottságnak. Keszei László agrármérnök, a győri MESZÖV munkatársa felszólalásában foglalkozott a fásítás jelenlegi körülményeivel. Sajnálatos, hogy az akác a szemünk láttára évről évre fogy a belterületeken, és az erdőn kívüli fásításnál is helyét különféle más fafajok foglalják el. Az akácfák irtását, mellőzését rendszerint növény- és egészségügyi szempontokkal indokolják. Pedig ma már szakértők megalapozott véleménye, hogy az akácpajzstetű másodlagos károsító, amely elsősorban a talaj, fényhiány és fagy miatt sínylődő akácosokban, illetve egyedekben szaporodik. Mindenki ismeri az akác nektártermelő szerepét. Megérdemelné az akác, hogy jobban figyelembe vegyék a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok a fásítási terveik összeállításánál. Győr-Sopron megyében alig látni akácot mezővédő, hófogó erdősávban, az új műút és vasút menti terület fásításánál. Remélhetőleg a jövőben az akácerdő jelentősége nemen csökken, s az erdőn kívüli fásításnál megyénkben is a hasznosságának megfelelő szerepet kap az akác, a méhészkedők nagy örömére és a népgazdaság halmára. Csató József 3