Kisalföld, 1974. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-01 / 26. szám

1974. FEBRUÁR 1., PÉNTEK • •Üzemek segítségével 400 óvodai hely A negyedik ötéves terv idő­szakában az óvodai helyek számát 225-tel tervezte bő­víteni a városi tanács Mo­sonmagyaróváron. A paran­csoló szükség azonban az elképzelések megváltoztatá­sához vezetett. A kivitelezés persze nem volt könnyű, hi­szen anyagi fedezet csak az eredetileg tervezett építések­re jutott. (Egyébként eddig már 100 férőhelyet átadtak a kicsinyeknek, és a követke­ző, 125 személyes óvoda át­adása 1974. szeptemberében várható.) A tanács vezetői, és testü­letének képviselői felkeresték a város nagyüzemeit, ahol ismertetve a súlyos óvodai helyhiányt, segítséget kér­tek. A gyárak kollektívái megértették a nehéz helyze­tet, és a város segítségére siettek egyrészt anyagi tá­mogatással, másrészt társa­dalmi munka felajánlásával. A segítőkészség nyomán a következők történtek óvoda­ügyben Mosonmagyaróváron. A BM-től átvett egyik épü­letben a Kötöttárugyár köz­reműködésével 1973-ban 75 személyes óvoda létesült. A Timföld- és Műkorundgyár­­ral történt megállapodás alapján a vállalati óvodában 50-nel több gyermeket lehet tavaly óta elhelyezni. A Fémszerelvénygyár vezetői­nek megértő támogatása nyo­mán ebben az évben a MO­­FÉM-telepi óvoda szintén 50 hellyel bővül. A majoroki városrészben lévő óvodához idén tavasszal társadalmi munkában toldaléképületet húznak, s abban 50-nel több kisgyermeket fogadhatnak, mint eddig.­­ A felsorolt bővítésekkel Mosonmagyaróvár óvodai el­látottsága mintegy 75 szá­zalékos lesz, s az 1975-ig ter­vezett 225-ös bővítés 400-asra gyarapodott! — és — Udvarok és kertek Pályázat, elismerés Több mint kétszáz kertészeti szakcsoport működik az or­szágban. A szakcsoportoknak mintegy huszonkétezer tagja van. Közös kertészeti termék­­értékesítésük megközelíti a hetvenmillió, forintot. Vagyo­nuk 1972 végén huszonnyolc­millió forint közös alap volt. Ezért a Fogyasztási Szövet­kezetek Országos Tanácsá­nak legutóbbi ülésén a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal közösen a kertészeti termelésben ki­emelkedő eredményeket elért mezőgazdasági szakcsoportok­nak és tagjaiknak társadalmi elismerésül emlékplakettet, illetve emlékjelvényt alapí­tottak, bronz, ezüst és arany fokozatban. A javaslatot a SZÖ­VOSZ elnöksége terjesz­tette elő. Az emlékplakett Bereczki Máténak, a múlt századbeli neves pomológusnak, gyakor­lati gyümölcskertésznek és tu­dományos kutatónak nevét viseli. Az emlékplakett elnyeré­séhez pályázatot szükséges benyújtani a helyileg illeté­kes fogyasztási szövetkezet­hez. Az emlékplakett és em­lékjelvény elnyerésére bekül­dött pályázatok elbírálásában a MÉM-mel, illetve a megyei tanácsok szakigazgatási szer­veivel együtt a fogyasztási szövetkezetek különböző szin­tű testületei döntenek. A kiemelkedő eredményt elért tagok emlékjelvénnyel történő kitüntetésének felté­telei között szerepel a tagsá­gi viszony, az áfész, illetve a szakcsoport útján értékesített áru értéke, a közös alapokhoz nyújtott hozzájárulás és a szakcsoport-tag kertjének jel­lege, a művelés színvonala. Az alapító okirat összefoglal­ja a kitüntetések elnyerésé­nek pályázati feltételeit és az adományozás rendjét. Ezek között figyelemre méltó a szakcsoportok működésének időtartama, a taglétszám, a tagság által közösen értéke­sített áru aránya, a közös alapok mértéke. Az emlékplaketteket, em­lékjelvényeket évenként ado­mányozzák. V. L. N­yelveket tanít. Franciát, angolt, németet. Első­söknek, akik tőle hallják először, hogyan mondja a német az „asztalt”, az angol a „postást”, a francia a „könyvet”. Negyedikeseknek, akik a nyelv dallamát fedezik fel Heine versei­ben, kimeríthetetlen gazdagságát Dickens novelláiban, sokszínűségét Poe költeményeiben. Akik most birkóznak a főnévragozással, és akik már gyönyörködni tudnak a nyelvi fordulatokban, a nyelvte­­remtők kimeríthetetlen fantáziájá­ban. Mert ilyenek is vannak. És a nyelvtanárnak ők a lendítő erői, ők adnak energiát a munkához, türelmet, sikerélményt és újabb impulzusokat a tanításhoz. — Nem könnyű mesterség — mondja Zsigmond Barnáné, a győ­ri Zrínyi Gimnázium és Szakkö­zépiskola tanára —, de aki bele­kóstol, nem tud megválni tőle. Nagyszerű dolog idegen nyelveket tudni, külföldiekkel beszélgetni, a világirodalom alkotásait, az embe­riség igazi értékeit eredetiben ol­vasni. Azt hiszem, ez az elsődleges feladata a nyelvtanárnak: megíz­­leltetni a diákokkal a nyelv iz­galmait, szépségeit, a nyelvtudás hasznosságát. Ez után abba lehet hagyni az unalomig ismételt fi­gyelmeztetést: „tanuld meg, kis­fiam, a szavakat, tanuld meg az igeragozást”. A nyelvtanuláshoz nemcsak érzék kell, hanem kedv, ambíció és kitartás is. — Bizonyára bevált módszerei vannak a nyelvek megszerettetésé­ben. — A nyelv mindaddig holt anyag, száraz tantárgy, amíg nem válik a beszéd, a gondolatközlés eszközévé. Emberek, társak és köz­lésvágy kell hozzá. Azt szorgal­mazom, hogy már az elsőseim is keressenek levelező partnereket. A levelezés és később a személyes találkozás — akár csere formájá­ban — emberi kapcsolatok, barát­ságok kialakulásához vezet, s a szűkebb, úgymond személyes ér­deklődés lassanként kitágul, a le­velezőtárs hatója, népe, szellemi­­kulturális hagyományai iránt. A személyes kötődés pedig visszahat a nyelvtanulásra. Szívós, kitartó munkára ösztönöz. A nyelvtanulás­hoz, ahogy mondani szokták, „fe­nék is kell”. Anélkül hiába a nyelvérzék, a tehetség. — Az utóbbi években heti tíz órában tanít. A hét többi napjain szakfelügyeleti teendőit, látja el. — Három éve bíztak meg a töb­bi idegen nyelvek, azaz a német, az angol, a francia, az olasz és a latin nyelvek szakfelügyeletével. Járom a megye középiskoláit. Iz­galmas feladat, hiszen ahány órát látogatok, annyiféle pedagógiai módszert ismerek meg. Gyakran megyek országos konferenciákra, ahol a nyelvtanítás időszerű kér­déseiről tájékozódhatom. — A megyében ötven nyelvsza­kos pedagógussal tart kapcsolatot. Látogatja az óráikat, értékeli a munkájukat. — Igen. A szakfelügyelő ma­napság nem azért látogat, hogy a kákán is csomót keressen. Segít, képviseli a nyelvtanárok érdekeit, gondjaikat igyekszik megoldani. — Mi a véleménye a nyelvtaní­tás eredményességéről? — Két alapfeltétel még mindig hiányzik a legtöbb helyen: a ma­gas óraszám és a kis csoportos foglalkozás. Nélkülük a leglelkiis­meretesebb pedagógus sem tud eredményesen dolgozni. Azokban az iskolákban hatékony valóban a nyelvoktatás, ahol — nyelvi ta­gozaton — heti öt-hat órában ti­­zenkét-tizenöt gyerekkel foglalko­zik a tanár. — A harmadik feltétel — nem kevésbé fontos, mint az objektív körülmények — a pedagógus fel­­készültsége, szakmai tudása. — A továbbképzés, az önműve­lés talán ezen a pályán a legége­tőbb. Enélkül nem várhatjuk el a következő generációtól, hogy meg­tanuljon összefüggésekben gondol­kodni, s hogy gondolkodása új is­meretek befogadására mindig al­kalmas legyen. A továbbképzés szorgalmazásában és szervezésében — talán­ nem hangzik szerényte­lenségnek — a megye az elsők kö­zött szerepel. Francia tanfolyamot négy alkalommal szerveztem, ta­valy nyáron Sopronban rendeztük meg a német szakosok egyhetes továbbképzését. Német anyanyel­vű professzorok tartottak előadá­sokat, délutánonként pedi­g társal­gással töltöttük az időt — termé­szetesen németül. A kollégák szí­vesen vesznek részt a tanfolyamo­kon, gondosan készülnek és kihasz­nálják az időt. Node ennél még sokkal hasznosabb lenne, ha min­den nyáron kimehetnének a nyelv­­területre, hogy tudásukat ott tö­kéletesítsék. Amíg azonban nem tudjuk megvalósítani, amíg csak néhány kolléga jut ki, addig örü­lünk annak, hogy legalább itthon élvezhetjük az anyanyelvet beszélő professzorok előadásait. — Terveznek az idei nyárra is a tavalyihoz hasonló tanfolyamot? — Újra német tanfolyamot Győrben. Úgy szeretnénk megren­dezni a Továbbképzési Kabinettel együtt, hogy egybeessék a győri nyár programjával. Jövő héten lesz az első megbeszélés. Időpont, hely, elszállásolás, étkeztetés, a tanárok meghívása — mindezt időben meg kell beszélni, nehogy kútba essen a tervünk. N­em vallotta be nyíltan, mégis azt hiszem, a né­met nyelv áll legköze­­­­lebb a szívéhez. Talán azért, mert — mint mondta — a németet legnehezebb tanítani. A német az igazi erőpróba. A német szakos kollégákért tesz a legtöb­bet. És azért, hogy a német iro­dalmat és kultúrát közel hozza a tanítványaihoz. A munkáját kö­szönték meg, amikor az NDK nagykövete átadta neki a Népek Barátsága Ligájának ezüst fokoza­tát. Maró­ti Zsivfa 14 nyelvtan Kisalföld — Vigyázunk népi kincseinkre! — Nemrégiben Győrött a Liszt Ferenc utcában nyílt régiségbolt, és megyénk népművészetben gazdag tá­jain is sokast hódolnak a gyűjtés örömének. Hogyan vélekedik erről dr. Dávid Lajos történész, a megyei múzeumok igazgatója? — Valóban megnőtt a ke­reslet a régiségek iránt, ez pedig szükségszerűen maga után vonja, hogy ilyen jelle­gű boltok megnyíljanak, ön­magában a gyűjtés nem ká­ros ; ami megkülönböztetést kíván, az a gyűjtő személye. A gyűjtőknek két típusa van. Az egyik az a gyűjtő, aki rendszeresen gyűjt bizo­nyos tárgyakat, vasalót, pénzt vagy a népművészet köréből egy bizonyos tár­gyat, például korsót. — Ezek az emberek bizo­nyos tudományos szintet ér­nek el az adott tárgyak gyűjtése közben. Olvasnak, megpróbálnak elméletileg is közelíteni a tárgyhoz, illet­ve­­azon keresztül egy bizo­nyos történelmi korhoz, sőt rendszerezik is az eddigi gyűjtés eredményét, elméle­ti ismereteiket. Mi az ilyen szenvedélyes gyűjtőknek örülünk. Belőlük lesznek a múzeum segítőtársai. — A gyűjtők másik típusa már megnehezíti, lassítja a muzeológusok munkáját. Ők az ösztönös gyűjtők, akik a körülbelül öt-hat évvel ez­előtt kialakult divat hóbort­jait követik. Mindent gyűj­tenek válogatás nélkül. Ér­téket és értéktelent. Nem is­merik a tárgyak eredetét, felhasználási módját, így lesz egy néprajzi edény padlóváza, így szakítják ki a tárgyat eredeti környezeté­ből. Ők meg sem próbálják rendszerezni az anyagot, a néprajzi tányérok például válogatás nélkül kerülnek a falra. — Mitől lesz az egyik gyűjtő kezében muzeális ér­ték, másik kezében értékte­len egy régiség? — Egy tárgy muzeális ér­tékét tárgyi, plusz szellemi értéke adja. Lássunk egy példát: egy asztal tárgyi ér­téke korától, kivitelezésétől, állapotától függően ötszáz forint, de ha az asztal Szé­chenyié volt, így körülbelül 2000—2500 forintot ér. Azért mert Széchenyi dolgozott rajta, az ő szobájának fontos darabja volt. Ez az a több­let, a történelmi érték. Ami­kor ez az asztal dilettáns gyűjtő kezére kerül, aki csak az árut vásárolta meg, az asztal személytelenné válik, muzeális értékét elveszíti. — Melyik területen legká­rosabb ez? — Jelenleg a néprajzi em­lékek körében. Itt fenyeget legjobban a szétszóródás, el­­kallódás. Ezelőtt a hatvanas évek végén volt erőteljes a néprajzi gyűjtési szenvedély, amikor tanyasi, falusi embe­rektől olcsón felvásároltak rengeteg tárgyat, kihasználva a nagy érdeklődést a magán­gyűjtők körében. Jóval ér­téken felül adták el a régi­ségeket, és tisztességtelen haszonra tettek szert a zug­kereskedők. A vásárló pedig többnyire becsapódott, mert annyit fizetett, amennyit kértek, nem ismervén a tárgy valódi értékét. Azon­kívül így szétszóródott a pa­raszti ház gyűjteménye bi­zonyos korból. — Nekünk egy ilyen gyűj­temény a történelem tárgyi bizonyítéka, mögötte az em­ber áll a maga munkaesz­közeivel, és az egyes embe­ren túl egy társadalom, an­nak élete. — Milyen tanácsot adhat a gyűjtőnek? — Elsősorban azt, amit régóta hiányolok. Jó lenne, ha az érdeklődők találkoz­nának szakemberekkel, akik felvilágosítást tudnának ad­ni, hogyan gyűjtsenek. A másik: a gyűjtők csak egy bizonyos tárgyat keressenek, de azt szellemi hozzáértés­sel, így erősebb érzelmi kö­tődés lesz a gyűjtemény és tulajdonosa között. És akkor biztos vagyok benne, nem lesznek kallódó értékeink. — A múzeum ilyen felada­tai közül melyiket tartja a legfontosabbnak ? — Gyűjtő, feldolgozó és közművelő munkánkban csak logikai sorrendet tart­hatunk. Egyik sem nélkülöz­heti a másikat, szoros egy­másrautaltság van közöttük. Az anyagot begyűjtjük, ab­ból tanulmány készül, pub­likációink hozzásegítenek az adott szakág fejlesztéséhez. Amikor kiállítunk, népmű­velő, közművelő munkát végzünk. Kiállításaink nem esetlegesek, hanem tudomá­nyos igényűek, és általában az átlagos iskolázottsághoz mérjük szintjüket. — Egy-egy állandó kiállí­tás milyen céllal készül? — Hogy az általános is­kolás megértse, a középisko­lát végzettet is kielégítse, de a főiskolát, egyetemet vég­zett ember is találjon benne újdonságot. — Melyek a további cé­lok? — Sok feladatunk, mun­kánk van, de legfontosabb célunk, hogy megmentsük az értékeket, hogy szellemi, tárgyi hagyományaink ne árucikként szerepeljenek. Ehhez anyagi feltételeink is hozzásegítenek, tekintélyes pénzbeli támogatást juttat számunkra a megye. Ami az embereket illeti: szeretnénk, ha múzeumbarátok lenné­nek. Legyenek segítőtársaink, ismerjék meg gyűjtemé­nyeinket! — mondotta végül dr. Dávid Lajos. Oláh Vera Hivatásos és amatőr gyűjtők — A tudomány segítői, a tájékozatlanság vámszedői Manapság egyre növekszik az érdeklődés régiségeink iránt. Tény, hogy a modern lakás hangulatos díszítőeleme lehet a nagyanyáink korából való rokka, szövőszék. A rádió, televí­zió, sajtó azonban sokat foglalkozik azzal, hogy a megnöve­­kedett gyűjtőszenvedély, a régiségkereskedés nem okoz-e kárt a hivatalos gyűjtőszerveknek, a múzeumoknak. □ Konyhai eszközök.

Next