Kisalföld, 1974. április (19. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

1974. ÁPR­IS 2., KEDD Győri nyomdászok sikere 1473 pünkösdjén jelent meg az első nyomtatott könyv Bu­dán. Hess András ősnyom­dász keze munkája, a Chro­nica Hungarorum a magya­rok történetét meséli e­l a honfoglalástól Mátyás király megkoronázásáig. Az első ma­gyar könyv megjelenésének ötszázadik évfordulóján az el­telt századok nyomdászai iránti tisztelet tette nemessé a nyomdák közötti „Kiváló nyomdaipari termék 73” ver­senyt. E minőségi versenyben a Győr-Sopron megyei Nyom­davállalat kollektívája szép sikerrel szerepelt. A bekül­dött hat nyomtatványából (könyvek, katalógusok) öt ki­váló, egy pedig jó nyomda­ipari termék címet kapott. A sikert növeli az is, hogy a vetélytársak között jelen voltak a nagynevű budapesti és vidéki nyomdák is. A ver­senyre benevezett nyomdák Budapesten (VI. Eötvös u. 12.), a Nyomdaipari Egyesülés Ta­nácstermében március 27-től április 6-ig nyitva tartó kiál­lításra felvonultatták sokszí­nű termékeiket: tankönyveket, szépirodalmi műveket, kataló­gusokat, reklámfüzeteket, cím­kéket, bélyegeket, falragaszo­kat és naptárakat. Mind-mind fontos nyomtatványunk, me­lyeket naponta kézbe veszünk, lapozgatunk, tanulunk belő­lük, okosodunk tőlük. Nél­külük el sem képzelhetnénk az életet. Létszükséglet lett ma már a némán is szóló ólombetű, a tudást hordozó könyv, a nyomdászok minden­napi munkája. S a mindennapi munkájuk gyümölcsével szálltak ver­senybe. A nyomdaipari ter­mékek minőségi színvonalá­nak emelésében kifejtett mun­kájuk elismeréseként okleve­let, valamint az „500 éves a magyar könyvnyomtatás’’ em­lékérmet kapták. Háhn Vilmos Bolydul a méhes Nagy Lajoson ha­gyománya van a méhészkedésnek. A réti szénások mézes virágai, akácerdők, füze­sek jó mézelőhe­lyek. „A méz or­vosság!” — jelen­ti ki a 79 éves Oross Lajos, aki hagyományos méhkasokat tart a kertjében. Őseitől örökölt tudással fonta a vesszőka­sokat, és sárral betapasztotta. Gye­rekkora óta gon­dozza a melleket. (N. É. felv.) HARMINC ÉV kevés ahhoz, hogy a szülőföld szeretete elhalványod­jék az emberben. Kétszer harminc sem elég. De igaz az is, hogy aki a szűkebb pátriáját igaz hűséggel szerette, amikor távol kerül tőle , más tájat, vidéket is szeretni tud. A kettő valahogy összefügg. Olyan palóccal nem találkoztam még, aki ne lett volna büszke arra — Budapesten, Vasban, vagy bárhol a hazában —, hogy a dimbes-dom­­bos Palócföld hordta a hátán vala­mikor. Tóth Imre így kezdi a be­szélgetést: — Palóc voltam én! Ipolytarnó­­con születtem, tíz-egynéhány éves koromban kerültem el hazulról, fel Fülekre, a zománcgyárba... Azután­­ negyvenötben a főváros­ba. Szükség volt a munkásgyere­kekre, a rendőrségnél is. A néni hatalom védelmét szolgálta később Mosonszentjánoson is, ahol felesé­gével, a Som­on környéki lánnyal megismerkedett. — Nagyon lapos volt nek°m a hansági föld, megértheti. Először 1950-ben jártam Sopronban. Pün­kösd táján jöttünk tisztelgő látoga­tásra az eljövendő anósékhoz. Ak­kor azt mondtam. ..Nézd, csak! Le­het, hogy a házasságból nem lsz semmi, de én ezt a Sopront már el nem hagyom.” Erős volt a ragaszkodás mindket­tőhöz: az asszonyhoz és a dombhá­ti szülőföldet idéző soproni tájhoz. Annak is éppen 24 esztendeje, hogy az egyenruhás szolgálat Sopronhoz kötötte. Tóth Imre azt mondja er­ről : — Biztosan ismeri a mondást : a soproni ember zárt kapuval, szí­vesen fogadja a vendéget, de a letelepedni vágyó idegent nehezen fogadja be.... A mondás ismeretes, sokakat el­riasztott már a várostól, de vajon igaz-e? S ha igaz is, mi a nyitja annak a „rejtélynek”, amit a nem soproni születésű soproni lokálpat­rióták jelentenek. Amilyen Tóth Imre is. — Először bizonyítani kell. Aki­ről elismerik, hogy tesz a városért, a többiekért is, azt befogadják. És hát Tóth Imre szolgálata a városért olyan elismerést keltett az emberekben, hogy immár több mint két évtizede soproninak vallhatja magát. Senki sem hazudtolja meg. ..A gyerekeim azért nem szeretnek velem jönni, mert nekem kétszer annyi időbe kerül az út, mint a sétáló idegennek.” Sok az ismerős, a jó barát, a régi harcostárs, a sop­roni polgár, akinek nyugalmát hosszú időn át őrizte,a városi rend­­őrkapitányság közrendvédelmi al­osztályának vezetője. A Lövérek alján sopronivá vált palóc, «p-Kiejtésében az ,,a” most is érezhe­tően nyílt ,,á”, de a dunántúli ket­tőzött ,,l”-ek is beépültek az „ly­ j" -k helyébe. Tíz évig dolgozott Sopronban a rendért. Segítette létrehozni példá­ul a vasúti rendőrséget is. Erre úgy emlékezik ma, 14 esztendei ci­vil élet után, hogy az egyik legne­hezebb feladat volt. Egyszer meg­tapsolták. Az ellenforradalom le­verését követő napon elsőként lé­pett egyenruhásként az utcára. Mindenki örült, újra rend van. — Egészségi okokból szereltem le 1960-ban. De volt választási le­hetőségem. Ha elhagyom a várost, maradhattam volna könnyebb be­osztásban­­ a kötelékben. A várost választottam. Ide kötött engem ak­kor már minden. Két lányom továbbtanult, az idő­sebb gyógyszerész-asszisztens lett, a kisebb gyógytornász. Az ÉPGÉP Vállalat soproni telepének jogelőd­jéhez, a Finommechanikai Vállalat­hoz kértem magam. Nem az író­asztalt kerestem. Azt tartottam, ameddig mozgatni tudom a kalapá­csomat — ott a helyem a munka­pad mellett. Az egyensúlyt a bizalom, az embe­rek szeretete segítette újra megte­remteni Tóth Imrében. A városi pártbizottság őt jelölte az üzemi pártszervezet megalakítására. Brigádvezető és párttitkár, majd másfél évtizede. — Ideköt engem minden ... Hogyan is? Amióta Kocsis Jó­zsef tanácstitkár, országgyűlési képviselő segítségével az ÉPGÉP- hez került át a kis­termelési egy­ség, sokat változott a helyzet. „Hét­milliós termelésből a tavalyi 44 millióig sokat fejlődtünk”. Az ÉPGÉP veszprémi gyárának nyol­cas telepe a kezdettől, 1967-től szo­ros kapcsolatot tart fenn a városi tanáccsal. Nem volt olyan év, ami­kor a 140 Soproni „épgépes” ne tett volna valamit a városért. A fiata­lok a szélmalom átalakításában dolgoztak. Az idősebbek az óvodá­kért tettek sokat. Két brigádjuk két szociális gondozásban levő gyereket vállalt. — A fertőrákosi barlang fűtése ér­dekli? Egy esztendeje szóltak a ta­nácsiak, hogy elkészültek a tervek a barlang központi fűtésének meg­oldására. Segíteni kellene. Tudtuk, hogy a nyári melegben nagyon hű­vös az a páratlanul ritka hely. Örömmel vállaltuk a munkát. An­nak örültünk, hogy számítanak ránk, kérik a segítségünket. A megnagyobbított nézőtér padozata alatt és a színpad közelében há­romszáz méter perforált cső besze­relését és a nyolc „Tájfun” gene­rátor, meg a hozzá tartozó ventil­látor szerelését a „Rózsa Ferenc” brigád vállalta. A brigádtagok kö­zött volt néhány fertőrákosi is. Meg akartuk mutatni, mit tudunk. Reggel hattól estig, gyakran a föl­dön hanyatt fekve szereltünk, hogy időre elkészüljön a fűtésrendszer. Sokan szurkoltak, hogy kész legyen. A Fidelió megnyitó előadása előtt néhány órával a város vezetői előtt begyújtottuk a generátorokat. Olyan örömet én még nem láttam. Hát, tudja, az sokat ért! Kétszázötven órát dolgozott a „Rózsa Ferenc” brigád a híres bar­langszínház fűtésén tavaly. És már megkezdte az újabb munkát is. — A ventillátor kölcsön került ide, az Alföldről. Vissza kell adni. Az ÉPGÉP vezérigazgatója tudo­mást szer­zett a dologról, s kérte a ventillátor műszaki számát. Meg­szerzi a dokumentációt, és mi le­gyárthatjuk a nélkülözhetetlen esz­közt. Szerelését újra a mi brigá­dunk vállalja! Majd negyedszázada választotta városának Sopront Tóth Imre. Azó­ta nem múlt el esztendő­, hogy munkatársaival együtt mai tett vol­na érte. A brigád másodszor kap elismerő oklevelet, Tóth Imre elő­ször aranyplakettet a közösségért végzett munkáért. Kétmillió forint­tal tettek többet a soproniak tavaly a városért, mint 1972-ben. A mon­dást, hogy „bizonyíts,” újra módo­sították. Egész életükre értik. T. Pataki László Egy arany története PALÓC A LÖVÉREK ALJÁN Kisalföld EGYÜTTES ERŐVEL M­indenki előtt, aki áttanulmányozta az MSZMP X. kongresszusa után megjelent dokumentumokat, bizo­nyára már 1970 őszén nyilvánvaló volt, hogy a benne felvetett megannyi feladat teljesítése csupán hosszú folyamat eredménye lehet. A kongresszusi határozat nem mindennapi, konkrét kérdéseket boncolgat, nem operatív teendőket sora­koztat, hanem sommázott áttekintést ad a kül- és belpoliti­kai helyzetről, kiemeli a legfőbb kérdéseket, irányt jelöl a további munkának, bátorít a konkrét kérdések kimunkálásá­ra, megoldására. Az MSZMP Központi Bizottsága 1972 őszétől mostanáig, alig másfél év leforgása alatt háromszor, kibővített ülésen vetette össze a gyakorlati munkát a X. kongresszuson megfo­galmazott­ elvekkel. A mérleg kedvező: politikánk irányvo­nala töretlen, a X. kongresszus határozatai áthatják min­dennapi munkánkat, a határozatok szellemében készülünk az MSZMP következő, 1975 márciusára meghirdetett kongresz­­szusára. Természetesen politikánk nem dogma, részleteiben, az adott helyzettől függően szüntelenül változik. Pártunk mindennapi tevékenysége úgy változik, hogy közben általá­nos politikája megújulva marad a régi. És ez nemcsak amo­lyan szellemes játék a szavakkal. Lényegére utaló példa pár­tunk munkáspolitikája. Pártunk mindenkor megkülönböztetett gondossággal tanul­mányozta a munkásosztály véleményét, javaslatait, igényeit. Ezt tette a Központi Bizottság legutóbbi, 1974. március 19— 20-i ülésén is. Természetes ez a megkülönböztetett gondosság, a mi pártunk a munkásosztály pártja, marxista—leninista párt. Kommunista párt csak úgy elemezheti reálisan a társa­dalomban végbemenő folyamatokat, úgy adhat számot a fej­lődés irányáról és nagyságrendjéről, ha a társadalmi haladás jellegét megszabó, a társadalmat vezető, a hatalmat gyakorló munkásosztály helyzetéből és érdekeiből indul ki. Pártunk osztályütközetekben megvívott harca, történelmi tapasztalata azt bizonyítja, hogy újból és újból, a társadalmi­gazdasági haladás minden egyes szakaszában világossá kell tennünk a politikai és gazdasági döntések osztálytartalmát. Ez hatalmi érdek, gazdasági érdek, erkölcsi érdek. Ebből az alapelvből indult ki pártunk Központi Bizottsága most is, amikor ismételten elkészítette a X. kongresszus óta végzett munkánk mérlegét. Az elmúlt hónapok társadalmi tapasztalatai még inkább megerősítik, hogy a pártnak állan­dóan elemeznie kell a munkásosztály összetételében végbe­menő változásokat; az osztály belső rétegződését, a munkás­osztály különböző rétegeinek gazdasági, szociális helyzetét és politikai aktivitását. Rendszeresen elemeznünk kell, hogyan változik a munkásosztály helye szocialista társadalmi struk­túránk egészében, hogyan alakul a munkásosztály viszonya a társadalom többi osztályához és rétegéhez, figyelembe véve azt is, hogy milyen változások mennek végbe a többi osztály és réteg helyzetében, összetételében. A munkásosztály nem zárt, mozdulatlan tömb. Számszerű növekedése, politikai, szakmai és általános műveltségének gyarapodása, társadalmi befolyásának és tekintélyének növe­kedése szüntelen változó folyamat. Egész társadalmunkban fokozatosan szélesedik a tudatos és tettrekész aktív munkástömegek köre, erősödik hangja, közéleti tevékenysége. Ezzel együtt társadalmi méretekben erősödött meg az a felismerés, hogy a szocialista fejlődésnek abban a magasabb szakaszában vagyunk, amikor cél­jaink megvalósulását az eddiginél is elsődlegesebben hatá­rozza meg a munkásosztály tevékenysége, a társadalomban elfoglalt vezető szerepének érvényesülése, az osztály tagjai­nak politikai tudatossága, felelősségérzete, hangulata és tett­­rekészsége. Az elmúlt időszak kiemelkedő társadalompolitikai esemé­nye a munkástömegek nagyarányú aktivizálódása. Ez épp­úgy kifejeződik a munkában, a munkahelyi kezdeményezé­­sekben, mint a közéleti tevékenységben. Tavaly március— áprilisban például a munkások százezrei vettek részt a vá­lasztói jelölőgyűléseken és nagygyűléseken, s ma is ezrek és tízezrek hallatják szavukat a közélet különböző fórumain, népfront-eszmecseréken, brigádgyűléseken, szakszervezeti megbeszéléseken. De — amint ezt a Központi Bizottság legu­tóbbi üléséről kiadott közlemény kimondja — pártunk szük­ségesnek tartja olyan átgondolt intézkedési rendszer kidolgo­zását, amelynek eredményeképpen tovább növekszik a mun­kások szerepe a társadalom mindennapi életében. A Központi Bizottság 1972. novemberi ülése óta szembe­tűnően növekszik a párt és a munkásosztály megbecsülése és­­ tekintélye társadalmunkban. A szövetkezeti parasztság, de­ az egyes társadalmi rétegek is megértették és alapvetően po­zitívan fogadták a párt 1972. évi álláspontját, hogy minden területen növelni kell a munkásosztály politikai súlyát, be-­­folyását, valamint a munkásbérek emelésével és a munkásoké szociális — elsősorban lakásviszonyainak — javításával kap­ ’­csolatos intézkedések megvalósítása révén, javítani kell gazdasági helyzetüket. 1973 januárjában anyagi lehetőségeinkhez mérten emeltük egyes, dolgozó rétegek, főként a nagyipari munkásság bérét. Sikeresen bevezettük és újabb dolgozó ré­tegekre terjesztjük ki a 44 órás munkahetet. Fontos intéz­kedéseket hoztunk az anyák és a nagycsaládosok fokozottabb támogatására, életkörülmény­eik javítására. Lakosságunk áru­ellátása kielégítő, tovább gyorsul a nagymérvű lakásépítke­zés. A munkásosztály szép üzenettel, tettekkel felel pártjá­nak: bízunk az MSZMP politikájában, igent mondunk a kor­mány intézkedéseire, amelyek felemelkedésünk biztosítékai. A munkásosztály vezető szerepét oly módon kell erősíteni, hogy az szilárdítsa szövetségi politikánk hatékonyságát is. Pártunk minden döntését annak tudatában hozza, hogy az egész társadalmat vezeti, tehát felelős az egész­ társadalom helyzetéért, fejlődéséért, a társadalomban végbemenő folya­matokért, az egész nép boldogulásárt,, a szocializmus kere­tei, a proletárdiktatúra viszonyai között. A szövetségi politika erősítése — ezen belül elsősorban a munkás-paraszt szövetség erősítése , mind a két osztálynak alapvető érdeke. Ennek­ az érdeknek a felismerése, érvénye­sülése azonban nem megy végbe valamifajta automatizmus út­ján. Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának­ első titkára írja „A szocializmus teljes győzelméért” című könyvében: „Világosan meg kell különböztetnünk az érdek­­azonosságot a véleményazonosságtól, mert ezek — társadalmi osztályok esetében — nem mindig esnek egybe... A paraszt­ság jó része korábban nem értette meg, hogy a szocializmus elégíti ki a legteljesebben az ő igényeit is, s véleménye a szo­cializmusról nem egyezett teljesen a munkásosztály vélemé­nyével. Ezért az alapvető érdekazonosság ellenére eddig fennállott bizonyos véleményeltérés is. A szocialista átszer­vezés befejezése arról tanúskodik, hogy a munkásosztály és a parasztság között most már nemcsak érdekazonosság, ha­nem véleményazonosság is van a szocializmust illetően.” Pártunk vezető testülete ismételten leszögezte: a munkás­­osztály és a parasztság testvéri szövetsége — a munkásosz­tály vezetésével — változatlanul a társadalom legjelentősebb ereje. Népünk helyesli és támogatja azt a következetes, szi­lárd és elvhű marxista-leninista politikát, amelyet a Magyar­ Szocialista Munkáspárt másfél évtizede lankadatlan erővel folytat, amelyből jottányit sem enged, s amely megszabja a követendő utat. Folytatjuk azt a politikát, amelyet nálunk munkások, paraszok és más rétegek már jól ismernek, helye­selnek, támogatnak. Értelmiségünk döntő többsége is látja, érzékeli, hogy a Központi Bizottság állásfoglalása az egész nép ügyét szolgál­ja. A magyar értelmiség nem külső szemlélője a korszak­­alkotó társadalmi, gazdasági változásoknak. Elfogadva a mun­kásosztály vezető szerepét, az értelmiség is gazdája orszá­gunknak, alkotó, anyagi és szellemi értékeit gyarapító, újat kereső, tervező gazdája. Tervei, elképzelései csak úgy lehet­nek hatékonyak, ha gondolatait egyezteti a párt, a munkás­­osztály céljaival. A munkások közegében élő értelmiségi — lett légyen mérnök vagy tisztviselő — kézzelfogható jelét ta­pasztalja, hogy a kétkezi munka az egész ország — közötte az értelmiség — anyagi és erkölcsi gyarapodását szolgálja. A­z MSZMP hagyományt vállal és folytat, amikor arra kéri, ösztönzi az értelmiséget, hogy gazdag tapasztala­tát ötvözze a munkások kiapadhatatlan leleményessé­gével, áldozatvállalásával, tenniakarásával. Pártunk hagyo­mányt vállal és folytat akkor is, amikor kéri, hogy kommu­nisták és pártonkívüliek, munkások, parasztok értelmiségi­ek, továbbá a városi kispolgári rétegek is fogjanak össze an­nak a felismerésnek a jegyében: a nemzet boldogulását szol­gáló szocialista céljainkat csak együttes erővel érhetjük el. 3

Next