Kisalföld, 1974. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-02 / 77. szám
1974. ÁPRIS 2., KEDD Győri nyomdászok sikere 1473 pünkösdjén jelent meg az első nyomtatott könyv Budán. Hess András ősnyomdász keze munkája, a Chronica Hungarorum a magyarok történetét meséli el a honfoglalástól Mátyás király megkoronázásáig. Az első magyar könyv megjelenésének ötszázadik évfordulóján az eltelt századok nyomdászai iránti tisztelet tette nemessé a nyomdák közötti „Kiváló nyomdaipari termék 73” versenyt. E minőségi versenyben a Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat kollektívája szép sikerrel szerepelt. A beküldött hat nyomtatványából (könyvek, katalógusok) öt kiváló, egy pedig jó nyomdaipari termék címet kapott. A sikert növeli az is, hogy a vetélytársak között jelen voltak a nagynevű budapesti és vidéki nyomdák is. A versenyre benevezett nyomdák Budapesten (VI. Eötvös u. 12.), a Nyomdaipari Egyesülés Tanácstermében március 27-től április 6-ig nyitva tartó kiállításra felvonultatták sokszínű termékeiket: tankönyveket, szépirodalmi műveket, katalógusokat, reklámfüzeteket, címkéket, bélyegeket, falragaszokat és naptárakat. Mind-mind fontos nyomtatványunk, melyeket naponta kézbe veszünk, lapozgatunk, tanulunk belőlük, okosodunk tőlük. Nélkülük el sem képzelhetnénk az életet. Létszükséglet lett ma már a némán is szóló ólombetű, a tudást hordozó könyv, a nyomdászok mindennapi munkája. S a mindennapi munkájuk gyümölcsével szálltak versenybe. A nyomdaipari termékek minőségi színvonalának emelésében kifejtett munkájuk elismeréseként oklevelet, valamint az „500 éves a magyar könyvnyomtatás’’ emlékérmet kapták. Háhn Vilmos Bolydul a méhes Nagy Lajoson hagyománya van a méhészkedésnek. A réti szénások mézes virágai, akácerdők, füzesek jó mézelőhelyek. „A méz orvosság!” — jelenti ki a 79 éves Oross Lajos, aki hagyományos méhkasokat tart a kertjében. Őseitől örökölt tudással fonta a vesszőkasokat, és sárral betapasztotta. Gyerekkora óta gondozza a melleket. (N. É. felv.) HARMINC ÉV kevés ahhoz, hogy a szülőföld szeretete elhalványodjék az emberben. Kétszer harminc sem elég. De igaz az is, hogy aki a szűkebb pátriáját igaz hűséggel szerette, amikor távol kerül tőle , más tájat, vidéket is szeretni tud. A kettő valahogy összefügg. Olyan palóccal nem találkoztam még, aki ne lett volna büszke arra — Budapesten, Vasban, vagy bárhol a hazában —, hogy a dimbes-dombos Palócföld hordta a hátán valamikor. Tóth Imre így kezdi a beszélgetést: — Palóc voltam én! Ipolytarnócon születtem, tíz-egynéhány éves koromban kerültem el hazulról, fel Fülekre, a zománcgyárba... Azután negyvenötben a fővárosba. Szükség volt a munkásgyerekekre, a rendőrségnél is. A néni hatalom védelmét szolgálta később Mosonszentjánoson is, ahol feleségével, a Somon környéki lánnyal megismerkedett. — Nagyon lapos volt nek°m a hansági föld, megértheti. Először 1950-ben jártam Sopronban. Pünkösd táján jöttünk tisztelgő látogatásra az eljövendő anósékhoz. Akkor azt mondtam. ..Nézd, csak! Lehet, hogy a házasságból nem lsz semmi, de én ezt a Sopront már el nem hagyom.” Erős volt a ragaszkodás mindkettőhöz: az asszonyhoz és a dombháti szülőföldet idéző soproni tájhoz. Annak is éppen 24 esztendeje, hogy az egyenruhás szolgálat Sopronhoz kötötte. Tóth Imre azt mondja erről : — Biztosan ismeri a mondást : a soproni ember zárt kapuval, szívesen fogadja a vendéget, de a letelepedni vágyó idegent nehezen fogadja be.... A mondás ismeretes, sokakat elriasztott már a várostól, de vajon igaz-e? S ha igaz is, mi a nyitja annak a „rejtélynek”, amit a nem soproni születésű soproni lokálpatrióták jelentenek. Amilyen Tóth Imre is. — Először bizonyítani kell. Akiről elismerik, hogy tesz a városért, a többiekért is, azt befogadják. És hát Tóth Imre szolgálata a városért olyan elismerést keltett az emberekben, hogy immár több mint két évtizede soproninak vallhatja magát. Senki sem hazudtolja meg. ..A gyerekeim azért nem szeretnek velem jönni, mert nekem kétszer annyi időbe kerül az út, mint a sétáló idegennek.” Sok az ismerős, a jó barát, a régi harcostárs, a soproni polgár, akinek nyugalmát hosszú időn át őrizte,a városi rendőrkapitányság közrendvédelmi alosztályának vezetője. A Lövérek alján sopronivá vált palóc, «p-Kiejtésében az ,,a” most is érezhetően nyílt ,,á”, de a dunántúli kettőzött ,,l”-ek is beépültek az „ly j" -k helyébe. Tíz évig dolgozott Sopronban a rendért. Segítette létrehozni például a vasúti rendőrséget is. Erre úgy emlékezik ma, 14 esztendei civil élet után, hogy az egyik legnehezebb feladat volt. Egyszer megtapsolták. Az ellenforradalom leverését követő napon elsőként lépett egyenruhásként az utcára. Mindenki örült, újra rend van. — Egészségi okokból szereltem le 1960-ban. De volt választási lehetőségem. Ha elhagyom a várost, maradhattam volna könnyebb beosztásban a kötelékben. A várost választottam. Ide kötött engem akkor már minden. Két lányom továbbtanult, az idősebb gyógyszerész-asszisztens lett, a kisebb gyógytornász. Az ÉPGÉP Vállalat soproni telepének jogelődjéhez, a Finommechanikai Vállalathoz kértem magam. Nem az íróasztalt kerestem. Azt tartottam, ameddig mozgatni tudom a kalapácsomat — ott a helyem a munkapad mellett. Az egyensúlyt a bizalom, az emberek szeretete segítette újra megteremteni Tóth Imrében. A városi pártbizottság őt jelölte az üzemi pártszervezet megalakítására. Brigádvezető és párttitkár, majd másfél évtizede. — Ideköt engem minden ... Hogyan is? Amióta Kocsis József tanácstitkár, országgyűlési képviselő segítségével az ÉPGÉP- hez került át a kistermelési egység, sokat változott a helyzet. „Hétmilliós termelésből a tavalyi 44 millióig sokat fejlődtünk”. Az ÉPGÉP veszprémi gyárának nyolcas telepe a kezdettől, 1967-től szoros kapcsolatot tart fenn a városi tanáccsal. Nem volt olyan év, amikor a 140 Soproni „épgépes” ne tett volna valamit a városért. A fiatalok a szélmalom átalakításában dolgoztak. Az idősebbek az óvodákért tettek sokat. Két brigádjuk két szociális gondozásban levő gyereket vállalt. — A fertőrákosi barlang fűtése érdekli? Egy esztendeje szóltak a tanácsiak, hogy elkészültek a tervek a barlang központi fűtésének megoldására. Segíteni kellene. Tudtuk, hogy a nyári melegben nagyon hűvös az a páratlanul ritka hely. Örömmel vállaltuk a munkát. Annak örültünk, hogy számítanak ránk, kérik a segítségünket. A megnagyobbított nézőtér padozata alatt és a színpad közelében háromszáz méter perforált cső beszerelését és a nyolc „Tájfun” generátor, meg a hozzá tartozó ventillátor szerelését a „Rózsa Ferenc” brigád vállalta. A brigádtagok között volt néhány fertőrákosi is. Meg akartuk mutatni, mit tudunk. Reggel hattól estig, gyakran a földön hanyatt fekve szereltünk, hogy időre elkészüljön a fűtésrendszer. Sokan szurkoltak, hogy kész legyen. A Fidelió megnyitó előadása előtt néhány órával a város vezetői előtt begyújtottuk a generátorokat. Olyan örömet én még nem láttam. Hát, tudja, az sokat ért! Kétszázötven órát dolgozott a „Rózsa Ferenc” brigád a híres barlangszínház fűtésén tavaly. És már megkezdte az újabb munkát is. — A ventillátor kölcsön került ide, az Alföldről. Vissza kell adni. Az ÉPGÉP vezérigazgatója tudomást szerzett a dologról, s kérte a ventillátor műszaki számát. Megszerzi a dokumentációt, és mi legyárthatjuk a nélkülözhetetlen eszközt. Szerelését újra a mi brigádunk vállalja! Majd negyedszázada választotta városának Sopront Tóth Imre. Azóta nem múlt el esztendő, hogy munkatársaival együtt mai tett volna érte. A brigád másodszor kap elismerő oklevelet, Tóth Imre először aranyplakettet a közösségért végzett munkáért. Kétmillió forinttal tettek többet a soproniak tavaly a városért, mint 1972-ben. A mondást, hogy „bizonyíts,” újra módosították. Egész életükre értik. T. Pataki László Egy arany története PALÓC A LÖVÉREK ALJÁN Kisalföld EGYÜTTES ERŐVEL Mindenki előtt, aki áttanulmányozta az MSZMP X. kongresszusa után megjelent dokumentumokat, bizonyára már 1970 őszén nyilvánvaló volt, hogy a benne felvetett megannyi feladat teljesítése csupán hosszú folyamat eredménye lehet. A kongresszusi határozat nem mindennapi, konkrét kérdéseket boncolgat, nem operatív teendőket sorakoztat, hanem sommázott áttekintést ad a kül- és belpolitikai helyzetről, kiemeli a legfőbb kérdéseket, irányt jelöl a további munkának, bátorít a konkrét kérdések kimunkálására, megoldására. Az MSZMP Központi Bizottsága 1972 őszétől mostanáig, alig másfél év leforgása alatt háromszor, kibővített ülésen vetette össze a gyakorlati munkát a X. kongresszuson megfogalmazott elvekkel. A mérleg kedvező: politikánk irányvonala töretlen, a X. kongresszus határozatai áthatják mindennapi munkánkat, a határozatok szellemében készülünk az MSZMP következő, 1975 márciusára meghirdetett kongreszszusára. Természetesen politikánk nem dogma, részleteiben, az adott helyzettől függően szüntelenül változik. Pártunk mindennapi tevékenysége úgy változik, hogy közben általános politikája megújulva marad a régi. És ez nemcsak amolyan szellemes játék a szavakkal. Lényegére utaló példa pártunk munkáspolitikája. Pártunk mindenkor megkülönböztetett gondossággal tanulmányozta a munkásosztály véleményét, javaslatait, igényeit. Ezt tette a Központi Bizottság legutóbbi, 1974. március 19— 20-i ülésén is. Természetes ez a megkülönböztetett gondosság, a mi pártunk a munkásosztály pártja, marxista—leninista párt. Kommunista párt csak úgy elemezheti reálisan a társadalomban végbemenő folyamatokat, úgy adhat számot a fejlődés irányáról és nagyságrendjéről, ha a társadalmi haladás jellegét megszabó, a társadalmat vezető, a hatalmat gyakorló munkásosztály helyzetéből és érdekeiből indul ki. Pártunk osztályütközetekben megvívott harca, történelmi tapasztalata azt bizonyítja, hogy újból és újból, a társadalmigazdasági haladás minden egyes szakaszában világossá kell tennünk a politikai és gazdasági döntések osztálytartalmát. Ez hatalmi érdek, gazdasági érdek, erkölcsi érdek. Ebből az alapelvből indult ki pártunk Központi Bizottsága most is, amikor ismételten elkészítette a X. kongresszus óta végzett munkánk mérlegét. Az elmúlt hónapok társadalmi tapasztalatai még inkább megerősítik, hogy a pártnak állandóan elemeznie kell a munkásosztály összetételében végbemenő változásokat; az osztály belső rétegződését, a munkásosztály különböző rétegeinek gazdasági, szociális helyzetét és politikai aktivitását. Rendszeresen elemeznünk kell, hogyan változik a munkásosztály helye szocialista társadalmi struktúránk egészében, hogyan alakul a munkásosztály viszonya a társadalom többi osztályához és rétegéhez, figyelembe véve azt is, hogy milyen változások mennek végbe a többi osztály és réteg helyzetében, összetételében. A munkásosztály nem zárt, mozdulatlan tömb. Számszerű növekedése, politikai, szakmai és általános műveltségének gyarapodása, társadalmi befolyásának és tekintélyének növekedése szüntelen változó folyamat. Egész társadalmunkban fokozatosan szélesedik a tudatos és tettrekész aktív munkástömegek köre, erősödik hangja, közéleti tevékenysége. Ezzel együtt társadalmi méretekben erősödött meg az a felismerés, hogy a szocialista fejlődésnek abban a magasabb szakaszában vagyunk, amikor céljaink megvalósulását az eddiginél is elsődlegesebben határozza meg a munkásosztály tevékenysége, a társadalomban elfoglalt vezető szerepének érvényesülése, az osztály tagjainak politikai tudatossága, felelősségérzete, hangulata és tettrekészsége. Az elmúlt időszak kiemelkedő társadalompolitikai eseménye a munkástömegek nagyarányú aktivizálódása. Ez éppúgy kifejeződik a munkában, a munkahelyi kezdeményezésekben, mint a közéleti tevékenységben. Tavaly március— áprilisban például a munkások százezrei vettek részt a választói jelölőgyűléseken és nagygyűléseken, s ma is ezrek és tízezrek hallatják szavukat a közélet különböző fórumain, népfront-eszmecseréken, brigádgyűléseken, szakszervezeti megbeszéléseken. De — amint ezt a Központi Bizottság legutóbbi üléséről kiadott közlemény kimondja — pártunk szükségesnek tartja olyan átgondolt intézkedési rendszer kidolgozását, amelynek eredményeképpen tovább növekszik a munkások szerepe a társadalom mindennapi életében. A Központi Bizottság 1972. novemberi ülése óta szembetűnően növekszik a párt és a munkásosztály megbecsülése és tekintélye társadalmunkban. A szövetkezeti parasztság, de az egyes társadalmi rétegek is megértették és alapvetően pozitívan fogadták a párt 1972. évi álláspontját, hogy minden területen növelni kell a munkásosztály politikai súlyát, be-folyását, valamint a munkásbérek emelésével és a munkásoké szociális — elsősorban lakásviszonyainak — javításával kap ’csolatos intézkedések megvalósítása révén, javítani kell gazdasági helyzetüket. 1973 januárjában anyagi lehetőségeinkhez mérten emeltük egyes, dolgozó rétegek, főként a nagyipari munkásság bérét. Sikeresen bevezettük és újabb dolgozó rétegekre terjesztjük ki a 44 órás munkahetet. Fontos intézkedéseket hoztunk az anyák és a nagycsaládosok fokozottabb támogatására, életkörülményeik javítására. Lakosságunk áruellátása kielégítő, tovább gyorsul a nagymérvű lakásépítkezés. A munkásosztály szép üzenettel, tettekkel felel pártjának: bízunk az MSZMP politikájában, igent mondunk a kormány intézkedéseire, amelyek felemelkedésünk biztosítékai. A munkásosztály vezető szerepét oly módon kell erősíteni, hogy az szilárdítsa szövetségi politikánk hatékonyságát is. Pártunk minden döntését annak tudatában hozza, hogy az egész társadalmat vezeti, tehát felelős az egész társadalom helyzetéért, fejlődéséért, a társadalomban végbemenő folyamatokért, az egész nép boldogulásárt,, a szocializmus keretei, a proletárdiktatúra viszonyai között. A szövetségi politika erősítése — ezen belül elsősorban a munkás-paraszt szövetség erősítése , mind a két osztálynak alapvető érdeke. Ennek az érdeknek a felismerése, érvényesülése azonban nem megy végbe valamifajta automatizmus útján. Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára írja „A szocializmus teljes győzelméért” című könyvében: „Világosan meg kell különböztetnünk az érdekazonosságot a véleményazonosságtól, mert ezek — társadalmi osztályok esetében — nem mindig esnek egybe... A parasztság jó része korábban nem értette meg, hogy a szocializmus elégíti ki a legteljesebben az ő igényeit is, s véleménye a szocializmusról nem egyezett teljesen a munkásosztály véleményével. Ezért az alapvető érdekazonosság ellenére eddig fennállott bizonyos véleményeltérés is. A szocialista átszervezés befejezése arról tanúskodik, hogy a munkásosztály és a parasztság között most már nemcsak érdekazonosság, hanem véleményazonosság is van a szocializmust illetően.” Pártunk vezető testülete ismételten leszögezte: a munkásosztály és a parasztság testvéri szövetsége — a munkásosztály vezetésével — változatlanul a társadalom legjelentősebb ereje. Népünk helyesli és támogatja azt a következetes, szilárd és elvhű marxista-leninista politikát, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt másfél évtizede lankadatlan erővel folytat, amelyből jottányit sem enged, s amely megszabja a követendő utat. Folytatjuk azt a politikát, amelyet nálunk munkások, paraszok és más rétegek már jól ismernek, helyeselnek, támogatnak. Értelmiségünk döntő többsége is látja, érzékeli, hogy a Központi Bizottság állásfoglalása az egész nép ügyét szolgálja. A magyar értelmiség nem külső szemlélője a korszakalkotó társadalmi, gazdasági változásoknak. Elfogadva a munkásosztály vezető szerepét, az értelmiség is gazdája országunknak, alkotó, anyagi és szellemi értékeit gyarapító, újat kereső, tervező gazdája. Tervei, elképzelései csak úgy lehetnek hatékonyak, ha gondolatait egyezteti a párt, a munkásosztály céljaival. A munkások közegében élő értelmiségi — lett légyen mérnök vagy tisztviselő — kézzelfogható jelét tapasztalja, hogy a kétkezi munka az egész ország — közötte az értelmiség — anyagi és erkölcsi gyarapodását szolgálja. Az MSZMP hagyományt vállal és folytat, amikor arra kéri, ösztönzi az értelmiséget, hogy gazdag tapasztalatát ötvözze a munkások kiapadhatatlan leleményességével, áldozatvállalásával, tenniakarásával. Pártunk hagyományt vállal és folytat akkor is, amikor kéri, hogy kommunisták és pártonkívüliek, munkások, parasztok értelmiségiek, továbbá a városi kispolgári rétegek is fogjanak össze annak a felismerésnek a jegyében: a nemzet boldogulását szolgáló szocialista céljainkat csak együttes erővel érhetjük el. 3