Kisalföld, 1975. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

1975. JANUÁR 1. SZERDA Láz, aztán ásont Csontokat, izmokat ropogta­tó láz után ébredek, izzad­ságban fürödve, elgyengülve és éhesen. Egy hét után végre éhséget érzek. S hogy mire éhezem? Köménymagos levesre. Arra az ebédre, me­lyet negyvenöt tavaszán anyánk teremtett elő négy le­soványodott gyermekének. Feljöttünk az óvóhelyről, anyám, a karjában vitte László öcsémet, s mi hárman utána, indultunk volna haza. De hát akkor nekünk már nem volt otthonunk. Házun­kat lebombázták, a konyha falát pedig mintha egy da­rabban kapta volna fel a lég­nyomás, a konyhaszekrény, és ami benne lehetett, teljes­séggel eltűnt. Rokonoknál és ■mégiscsak idegenben tálalta anyánk az első ebédet: kö­ménymagos levest, és száraz k­enyeret aprítottunk bele. Azt m­ondom száraz kenye­ret? Olyanformán esett az akkor, mintha szántszándék­kal szárították volna a ke­nyeret, hogy külön ízt adjon a levesnek. Ennek a levesnek az ízével ébredtem. Ezt kívántam meg, ez hozta vissza az éhségér­zetemet. Azóta finomult, rafi­náltan finomult ízérzékem­mel a legnagyszerűbb krém­leves ízét éreztem meg anyám hajdani szegény, ke­vés zsírral készült, soványka levesében. Erre éheztem hit, a hétig tartó, karcsúsító influenza után. Köntöst veszek magamra, mondom a feleségemnek, éhes vagyok, magam készí­tem a vacsorámat. Kömény­magos levest. Körülállnak a gyerekek is, adják a kezem alá, ami szükséges. Körülmé­nyesen kezdem a főzést, szertartásosan, ünnepélyesen. Bővében a zsírnak, olaj­nak, nem kell dekázni a rán­táshoz a lisztet, adják a ke­zem alá a paprikát, hogy színe legyen a levesnek. Mil­liomosok vagyunk a kömény­magos leveshez, és nagysze­rűnek érzem, hogy harminc év után fel sikerült idézni az egykori nagyszerű ízeket. Aztán elkészül estebédem, gyönyörű a színe, puha ke­nyeret aprítok bele. Megszen­vedett áhítattal ülök neki, s aztán, borzalom... nincs íze a levesnek. Sovány, vékony, majdhogynem ehetetlen. Egyszerre nagyon sajnálom buzgólkodásom, mint aki ma­ga­ magát fonta meg. Ennek a levesnek nincs zelleríze, nem érzem a régi jó kömé­nyes zamatot, hiába volt minden igyekezetem. Kanala­zom, hisz néznek a gyerme­keim, , szenvedve, orvosság gyanánt. Pedig hát nincs semmi baj ezzel a kömény­magos levessel. Inkább az ízlésemmel, a móddal, mely elfelejtette becsülni a sová­nyabb étkeket. A vízben főtt kukoricaká­sát, a tejes puliszkát, a me­lasszal édesített málét, a víz­ben főtt tengerit. Hányan, millióan lehetünk így, akik felnőttként érték meg a fel­­szabadulást, vagy akár gyer­mekként is tapasztaltak az ínséges időkből. A városnyi országunk, a nemzet felejtet­te el a puliszkás, kömény­­magos időket. Jó persze, hogy így van, hogy túl va­gyunk azokon az időkön, már-már annyira, hogy fel­idézni is csak lázban sike­rül, házban és láz után, ami­kor a régi ízét érezzük a kö­ménymagos levesnek. De hát ebből az időből már évtize­dekkel kigyógyultunk Végér­vényesen gazdagon, s búsul­ni sem érdemes rajta, hogy közben néhány ízzel, színnel szegényedtünk is. Ferenczi József M. K. felvételei A Jakus József és Boros Antal az élhajlító gépeket szerelik, melyből M1 darabot gyártanak ez évben. (Baloldali kép.) A Simon Sándor festő a svájci kooperációban készített lemezollót festi, melyből 60 darab kerül külföldi piacra. Brigádok a kongresszusi versenyben Jól dolgoztak a finommechanikások Kemény fába vágtá­k a fejszé­jüket a Győr-Sopron megyei Gépipari és Finommechanikai Vállalat szocialista brigádjai. Az MSZMP XX. Kongresszusa és felszabadulásunk 30 év­fordulója tiszteletére kibonta­kozott munkaversenybe­n húszszázalékos termelésnöve­lést vállaltak. A feladatot még az ünnepek előtt teljesí­tették. Csajkás Béla tervezé­si és statisztikai csoportveze­tő, a vállalat munkaverseny­­felelőse hivatalból is nyomon kísérte a verseny minden ap­ró és nagyobb állomását, az első naptól az év végéig.­­ A szocialista brigádok a vállalat párt, KISZ-, szak­­szervezeti és gazdasági veze­tőknek irányelveit körültekin­tően megvizsgálták a ver­­senyvállalásokkor. Akadtak olyanok is, akik kezdetben a brigádérdekeket és a vállalati érdeket megkülönböztették. A­­ munka azonban jól haladt, és a vállalat mind a négy telepe az Élüzem cím elérését illet­ve megtartását tűzte célul. Néhány nappal ezelőtt tartot­tuk a szocialista brigádok év végi értekezletét, ahol a vál­lalat gazdasági vezetése az összes brigád jó munkájáról számolhatott be. A mi válla­latunknál négy évvel ezelőtt csak távoli cél volt, ma már túlhaladtunk. Termelési érté­künk előreláthatóan 114 mil­lió forint lesz, s ezen belül az export kétszerese az előző évinek. — Melyik brigád dolgozott a legjobban? — A munka értékelése nemcsak a termelési értéktől függött. Alig egy éve vettük át a Magyar Vagon- és Gép­gyártól a Puskás Tivadar ut­cai öntödét. Az ottani brigá­dok még nem lehetnek olyan termelékenyek, mint ahol ha­gyományok vannak. A kész­­árugyártó-telepek­­elismerést érdemelnek, különösen a né­gyes számú telep brigádjai végeztek derekas munkát. Az anyagbeszerzésből adódó gon­dokat az utolsó negyedévben túlórázással, a munka átcso­portosításával sikerült megol­daniuk.­­ A vállalat termékei Af­rikába és Dél-Amerikába is eljutnak. Fúró, fűrész és él­hajlító gépeink beváltak. Idén kezdtük el svájci licenc alap­ján a billenő élű vágógép­gyártást. De ez már átvezet a kongresszusi és felszabadu­lási verseny újabb szakaszá­ba, az 1975. évi feladatokhoz. A változó gazdasági környe­zetben törekednünk kell ter­melésünk nagyobb gazdasá­gosságára, az anyagtakaré­­kosságra. — A lakossági szolgáltatás­ban dolgozó brigádok hogyan teljesítették vállalásaikat? — A szolgáltatásban nem terveztük a termelési érték nagy emelkedését. Fogyasztó­ink elvárják, hogy pénzükért megfelelő, jó minőségű árut kapjanak. A vállalási határ­időt, ha az alkatrész-ellátás folyamatos, tartjuk. Reklamá­ciók még adódnak. Szerelőink értik a dolgukat, panasz csu­pán a kapkodó, sietős munká­ra volt. Brigádjaink kissé ki­használatlanul hagyták a munka- és üzemszervezésben rejlő tartalékokat.­­ — Milyen célokat tűznek ki a szocialista brigádoknak 1975-ben? — Összhangban a vállalati tervvel, a szolgáltató telepen dolgozóknak 56 százalékkal kell a termelékenységet nö­velni. A négyes vasszerkezeti telep gyártmányainak zöme külföldre kerül, munkájuk meghatározó lesz az egész vállalat életének. A csornai és a kapuvári telepünkre is sok feladat vár­. Különös fi­gyelmet kell fordítaniuk a határidő megtartására, mert késésük az egész vállalat ki­viteli tervének felborulásához vezetne. Öntödénknek a má­sodik félévben már minden öntvényt, amire szükségünk van, gyártania kell. A kong­resszusi és felszabadulási verseny segítségével 1975-ben 118 millió forint értéket aka­runk termelni, amelynek majdnem fele külföldön talál majd vevőre. H. S. Bábolna és Vidéke Áfész értesíti kedves Vásárlóit, hogy az Autóalkatrész Szakboltját (Győr, Attila u. 39.) 1975. január 6-ig LELTÁROZÁS MIATT ZÁRVA TARTJA. Kisalföld Megújul a nagycenki park A nagycenki kastélyt körül­vevő park a szakértők sze­rint kezdetben csak ligetes erdő volt. Miután Széchenyi Ferenc 1789-ben átépíttette a kastélyt, kezdődött a park kialakítása. Ebből az időből valók az óriás platánok és vadgesztenyefák. Az 1800-as évek közepén Széchenyi Bé­la feleségül vette a vépi park tulajdonosának lányát, Er­­dődy Hannát. Akkor kerül­tek a nagycenki kastély szépséges parkjába a külön­leges fenyőfajták és örökzöl­dek. Közöttük nem egy kü­lönleges, az országban is rit­ka fajta. A nagycenki park megújí­tását az idén folytatják. Helyreállítják a soproni út mentén lévő kastély keríté­sét. Az egykori őrépületek szintén megújulnak. Az egyikben pénztár és ajándék­tárgybolt, a másikban a ker­tészeti munkák befejezéséig a parkhelyreállítók irodája kap helyet. A későbbi rendel­tetéséről később határoznak. Az őrépületek helyreállítá­sát az Országos Műemléki­­Felügyelőség végzi, a parkét a Soproni Tanulmányi Erdő­­gazdaság. A park teljes hely­reállítása öt év alatt törté­nik meg, és 8 millió forint­ba kerül. Válaszol a Kerületi Hivatal elnöke Útkarbantartás és útfelügyelet Győrött Közhelynek tűnik már Győ­rött az utakról és az útkar­bantartásról beszélni. Egy­más után érkeznek szerkesz­tőségünkbe, de a tanács il­letékes osztályához is a pa­naszok: rosszak a győri utak. A tanács megszervezte az útfelügyeletet. A győri utak karbantartásáról és az út­felügyelet munkájáról kér­deztük a Győr városi Tanács V. B. kerületi hivatalának elnökét, Jezsó Györgyöt, aki az alábbiakat válaszolta: — Az utak és járdák el­használódását úgy lehet megelőzni, ha a tervszerű karbantartásukról gondos­kodunk. Győr útjainak hosz­­sza 360 kilométer. Ebből 130 kilométer a belterületen ki­épített szilárd útburkolatú út. Jelenleg a 130 kilométer 40 százalékát kellene sür­gősen felújítani. Győr város Tanácsa 1973-ban 12,9, ta­valy 13,4 millió forintot for­dított az utak felújítására. Az idén ez a szám 14,4 mil­lió forintra emelkedik. Az említett összeg mintegy 6 kilométer hosszú út felújítá­sára elég. Az előzetes megál­lapítások szerint az ötödik ötéves tervben sem tudunk sokkal többet költeni az utak felújítására. A legsürgőseb­ben ki kellene javítani a Vágóhíd utca, a Bacsó Béla út, a Szarvas utca, Zrínyi utca, a Bástya utca, a Bo­kányi Dezső utca és a Ma­dách tér útjait. Az említett összegből azonban mind­egyik út javítása lehetetlen, habár a tervek készülnek. A Győrött az utóbbi évek­ben jelentős szerepet ka­pott az útfenntartási mun­ka. 1971-ben külön költség­­vetési üzem alakult a ki­sebb javítások, az utak álla­gának megóvását eredmé­nyező munkálatok elvégzé­sére. A tervszerű útkarban­tartási munka segítésére a tanács három személyből álló útfelügyeleti munkacso­portot hozott létre. Tevé­kenységük célja, hogy az egész város területéről in­formációkat szolgáltasson az utak, járdák állapotáról, a burkolati hibák helyének feltüntetésével. Ezáltal is elősegítve a költségvetési üzem kátyúzási ütemtervé­nek kidolgozását, a helyre­­állítási munka megszervezé­sét. — Elnök elvtárs, az em­lítettek ellenére miért resz­­szak mégis a győri utak? — Őszintén meg kell álla­pítani, hogy a győri utak elhasználódása olyan mérté­ket ért el, hogy azok egy­szerű folyamatos karbantar­tása már nem hozhatja meg a kívánt eredményt. Ha idejében nem történik meg a teljes felújítás, még gyor­sabban romlik a győri utak állaga. Sajnos, a felújításra szoruló utaknál csak az életveszélyt jelentő hibákat tudjuk azonnal kijavítani. Az említett esetben a lakos­ság is segíthet, mert azonnal jelentheti a hibát az útfel­­ügyeletnek (Győr, Révai Miklós utca 5., telefon: 14-732), vagy a költségveté­si üzemnek (Győr, Kandó utca 4., telefon: 15-164.) . Nehezíti dolgunkat az utak alatt elhelyezett köz­művek meghibásodása. Fel­újításuk tovább rontja a győri utak állagát. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyre növekvő gépjármű­­forgalmat sem. Nemcsak a gépjárművek számának emelkedéséről van szó, ha­nem a járművek súlyának növekedéséről. Mindezek együttes következménye: a fokozottabb útelhasználódás.­­ Az említett hiányossá­gok ellenére bizonyos ered­mények is mutatkoznak. A szilárd burkolatú utak ká­tyúzási munkálatainak el­végzése, a földutak nagy ré­szének helyreállítása, a terv szerinti porolajozás jelzi, hogy a kezdethez, valamint a körülményekhez képest nem is működik olyan rosz­­szul az út­helyreállító és az útkarbantartó szolgálat. A tervszerű karbantartást csak a szilárd burkolatú utak 80 százalékánál, tehát a felújí­tott és a felújításra nem szoruló utaknál tudjuk elvé­gezni. Az útfelügyelet és a kivitelező munkájának össz­hangja az eredménnyesség elengedhetetlen feltétele. Hiábavalóak ugyanis az út­felügyelet gyors információi, ha a kivitelező nem képes intézkedni. — Mit szándékoznak ten­ni az említettekért? — Legfőbb célunk a közös munka hatékonyságának nö­velése. Növelni kívánjuk az útjavító kapacitást. Gyors brigád beállításával fokozni kell az életveszélyt jelentő úthibák kijavítását. Meg­szigorítjuk az útfelbontások ellenőrzését, az utóbbira az új tanácsrendelet is lehető­séget ad. Az új esztendőben mindezekhez kérjük a la­kosság szíves türelmét és megértését — fejezte be nyilatkozatát Jezsó György. Imre Béla ­ Az életszínvonal N­apjainkban különösen előtérbe kerül a la­kossági életszínvonal emelkedésével való foglalko­zás. 1975-ben jelentős ármoz­gással együtt alakul ki a 2,5 százalékos reálbér- és 3,5 szá­zalékos reáljövedelem-emel­kedés. A 3,6 százalékos fogyasztói áremelkedés úgy alakul ki, hogy a termékek tekintélyes részének az ára növekedik. Másrészt a fogyasztói cikkek tetemes részének az ára csök­kenni fog. Az áremelkedésnek két oka is van. Az egyik: a tőkés or­szágokból importálandó nyers­anyagok árának emelkedése. A másik ok az, hogy az ára­kat torzító állami dotációt — számos termék esetében — fokozatosan célszerű csökken­teni, illetve megszüntetni. Az egészséges, ösztönzőbb árrendszert szolgálja az is, hogy ahol a termelékenység emelkedése lehetővé teszi, ott árcsökkentést hajtanak végre. A lakosság egy része az át­lagosan 3,6 százalékos ár­emelkedés tervszámát némi fenntartással fogadja. Ez ért­hető, hiszen egyelőre senki sem tudja, hogy az ő egyéni háztartására az árrendelkezé­sek miként hatnak. A tapasztalható vélemények közül az életszínvonal-emel­kedés szűk értelmezésével fel­tétlenül célszerű vitatkozni. A lakosság, különösen a házi­asszonyok körében gyakori az olyan vélemény, amely az élet­színvonal-emelkedést csak a fix, illetve a csökkenő árrend­szerrel tudja összeegyeztetni. Pedig az életszínvonal növeke­désének a megalapozott ár­emelkedés nem fékezője. A valóságos költségeknek az ár­ban való kifejezése szükség­szerűen a termelékenység fo­kozására, önköltségcsökken­tésre ösztönöz, amely közis­merten a magasabb jövede­lem feltétele. Az is világos, hogy a ter­melékenység növekedésének mind több esetben árcsökken­tésben is jelentkeznie kell. Ez az 1975. évi árintézkedésekben ugyancsak mutatkozni fog. A dolognak mindenképpen az a lényege, hogy növekvő munkateljesítményekkel dina­mikusan emelkedjék a nemzeti jövedelem, ami egyszersmind a fejlődő reálbéreknek az alapja. Az életszínvonal emelkedé­sének szűk értelmezése alig vagy egyáltalán nem értékeli az áruválaszték növekedését. Aki azonban valósan elemez, az rájön, hogy a jövedelem növekedése egy bizonyos pon­ton túl csak akkor szogálhatja hatásosan az életszínvonal emelkedését, ha a választék bőséges és a keresletet egész­ségesen kielégíti. Fejlődő rendszerünkben ér­zékelhetően növekszik a reál­­jövedelem szerepe is. A kor­szerűbb lakás, a fejlődő egészségvédelem, a szélesebb kulturális hálózat, a modern üzleti a víz, gáz, villany és számos egyéb szolgáltatás — az emelkedő életszínvonalnak szerves része. Valóság, hogy 1975-ben a népgazdasági egyensúly és a külkereskedelmi mérleg javí­tása különlegesen fontos fel­adat. Ez az életszínvonal emelkedésében csak szeré­nyebb előrelépést tesz lehető­vé. Ám a mérsékeltebb reál­bér- és reáljövedelem-növeke­dés egyáltalán nem jelenti azt, hogy az életszínvonal csak átmenetileg is megálla­podna. M­agától értetődő, hogy az életszínvonal-politika érvényesítése nem el­határozás dolga, hanem a jó munka függvénye. Ez fordítva is igaz. A növekvő reálbérnek nagy a munkában való­ ösz­tönző hatása. Mindez reflek­torfénnyel világítja meg azt, hogy pártunk marxista-leni­nista gazdaságpolitikája nem mondhat le és nem is mond le az életszínvonal rendszeres emeléséről. Lányai Sándor

Next