Kisalföld, 1975. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

1975. MÁRCIUS 1., SZOMBAT Hangnem és demokratizmus A hangnem látszat­a csupán formai dolognak, a mo­dor kérdésének tűnik. Ha azonban a vezetők és a be­osztottak között uralkodó hangnemről van szó, akkor már társadalmi, politikai kérdéssé válik. A hangvételben ügy a­nie ,kifejeződik az emberek megbecsülésének, tiszteleté­sik mértéke. Az, hogy a vezető megbecsüli-e munkatársait, az ügyintéző meg­adja-e a tiszteletét az ügyes-bajos dolgaiban eljáró ügyfélnek, nem mellékes tényezője a társadalmi de­mokratizmus érvényesülésének. A stílus árulkodik. A hang­hordozá­sból következtetni lehet, hogy a­ vezető, az ügyintéző a közösség szolgálatában látja-e tevékenysé­ge célját és értelmét, avagy pedig mások fölött állónak érzi magát, olyannak, aki több, nagyobb másoknál, s ezért jogában áll sérteni, leckéztetni, kioktatni. Mindenkivel előfordulhat természetesen, hogy olykor ingerültebb, s emiatt „felmegy benne a pumpa”. De ahol polgárjogot nyer, meggyökeresedik a bántó, le­kezelő hangnem, ahol ez érdemben és tartósan kihat az emberek közötti,­ viszonyokra, ott már társadalompoli­tikai­­kérdésről van szó, s ebben az értelemben kell vele foglalkozni. Nem véletlen tehát, hogy jó néhány pártszervezet beszámoló, illetve vezetőségválasztó taggyűlésén szóba került ez a téma. Több alapszervezetben oly módon, hogy a vezetőség elmondhatta­: a kommunista kollek­tíva erőfeszítéseinek eredményeként a vezetők és be­osztottak viszonyát, az embereket tisztelő demokra­tikus hangvétel jellemzi. Néhány helyen viszont kriti­kai észrevételek jelezték, hogy a lekezelő hangnem to­vábbra is gondot okoz, egyes párttagok joggal bíráltak magukról megfeledkező, önteltté vált munkahelyi ve­zetőket. Másutt a munkások egynémely hivatal tiszt­viselőinek lekezelő, fölényeskedő viselkedését tették szóvá és az illetékes pártszervek közreműködését, in­tézkedését kérték e jelenség megszüntetéséhez. Ha előbbre akarunk jutni a szocialista demokratiz­mus elmélyítésében, feltétlenül szükséges, hogy a párt­­szerviek, alapszervezetek nagyobb figyelmet szentelje­nek az embert tisztelő hangvételnek. Hiszen a mun­kás tulajdonosi szemléleteit, az állampolgárnak a népi államhoz fűződő viszonyát nem csekély mértékben be­folyásolja, hogy a munkahelyi vezető vagy a hatóság­­képviselői, milyen hangon tárgyalnak. Az erre vonat­kozó tapasztalatok erősíthetik a politikai tömegmunka érveinek súlyát, érzelmileg alátámaszthatják azokat, de csökkenthetik, le is ronthatják meggyőző erejüket. Már csak ezért is szükséges a pártpolitikai munka esz­közeivel is szüntelenül terjeszteni, erősíteni azt az igazságot, hogy a hatalom munkás jellege, népi jellege megköveteli a vezető és a beosztott, az ügyintéző és ügyfél kölcsönös tiszteletet és az azt kifejező de­mokratikus hangvételt. Milyen dolgokon múlik ennek elérése? Kétségtelenül közrejátszanak itt „objektív” tényezők is, más szóval a munka feltételei, körülményei. Ahol akadozik az anyagellátá­s, nem szállít időben a kooperációs part­ner, szervezetlenségek adódnak a munkában, ott óha­tatlanul idegesebb a légkör. Ahol bürokratikus megkö­töttségek akadályozzák az ügyintézést, túlszabályozások nehezítik az ésszerű megoldást, ott az íróasztal mind­két oldalán természetszerűen élesedik a hangvétel. Ezen a fronton is fel kell venni a küzdelmet, de a legtöbb — ez bízvást állítható — a szemléleten múlik. A pártszervezetnek elsősorban önt kell formálnia, pél­daképül állítva a kedvezőt és bírálva a helytelent. A káderek ilyen irányú nevelése — semmi mással nem pótolható. ’ A kádermunka szempontjából célszerű tudatosítani az első számú vezető különleges szerepét és felelőssé­gét. Sok példa tanúsítja, hogy ahol ő megadja a tisz­teletet a dolgozóknak, magatartása, hangneme ember­séges — ott példája a többiekre is kedvező hatással van. Ahol a vezető megkívánja a kulturált ügyinté­zést, s ellenőrzi, hogy valóban ilyen-e, ott nem — vagy, legalább is ritkán — éri jogtalan sérelem, meg­­bántás az ügyfelet. A­ho­­ a vezetők nem keresnek ma­guknak kiváltságokat, előjogokat, ott általában megbe­csülik az úgynevezett „egyszerű embereket”, s ez min­den tekintetben jótékonyan érezteti hatását. Sok-sok ilyen gondolkodású, valóban szocialista mó­don demokratikus vezetőt ismerhetünk. Ám előfordul az is, hogy egyesek, akik korábban jól dolgoztak, s ezért méltán övezte őket elismerés, egy idő után elfe­ledkeznek a kötelező szerénységről. Kezdik úgy érezni, hogy a munkájukkal kivívott tisztelet feljogosítja őket az előírások „nagyvonalú” kezelésére, hogy többre jogosultak, mint más egyszerű halandó. Fölényesek, nagyképűek, lesznek, félvállról beszélnek a többiekkel. Sőt, némelyek eljutnak az önkényes cselekedetekig, a törvény megsértéséig, s ezen az úton a szükségszerű elbukásig. Amikor a dolgok általában jól mennek, a munkában sikerek születnek, az elbizakodottság fokozottan fenye­get. S ez az elbizakodottság újj­jászülhet olyan „ősi” tulajdonságokat és szokásokat, amelyek a szocialista demokratizmustól idegenek, de a múlt örökségeként még hordozzuk őket magunkban. Lappangva, rejtve még ott él egyesekben a hajlam az úrhatnámságra, a gőgre, a­­hatalmaskodásra. S adott körülmények között ez nyíltan is felszínre kerülhet, eluralkodhat egyik­másik emberen. Korábbi érdemekre való tekintet nélkül fellépni az ilyen jelenségek ellen — a pártpolitikai munka, a ká­dermunka fontos feladata. De még fontosabb, hogy a pártszervezetek megelőzzék az ilyen helyzetek kiala­kulását, hogy meggyőző szóval, idejében elhangzó fi­gyelmeztetéssel, a vezetők folyamatos nevelésével ele­jét vegyék bármiféle hatalmaskodásnak, kiskirályos­­kodásna­k. Legjobb ellenszere ennek az olyan légkör, amelyben tisztségét — legyen az bármely jelentős — betöltője, a köz szolgálatának tekinti. Az ilyen maga­tartás alapvető összetevője a közérdek gondos óvása, a törvények és előírások megtartásának szigorú számon­kérése, illetve az emberek megbecsülése, személyiségük és méltóságuk tiszteletben tartása. A szocialista demokratizmus erősítése ilyen légkört, ilyen szemléletet igényel. S — nem utolsó sorban — az ilyen légkörnek megfelelő, azt tükröző hangvételt is. Gyenes László Kisalföld A gazdaságosság és Takarékosság jegyében Tanácsülés Sopronban Pénteken a városi tanács háza nagytermében ülést tartott Sopron városi Tanácsa. A tanács először megvitat­ta a vb munkájáról, a lejárt határidejű határozatok vég­rehajtásáról, az 1974. decem­ber 10-i tanácsülésről elhang­zott tanácstagi bejelentésekre adott válaszokról készített írásos beszámolót, majd első napirendi pontként az 1974. évi költségvetési és városfej­lesztési terv teljesítéséről tár­gyalt. A pénzügyi és tervosz­tály írásos jelentése megálla­pítja, hogy a tanács múlt évi költségvetésében a teljesített bevétel 190 millió 14 ezer fo­rint, a teljesített kiadás 177 millió 717 ezer forint volt, a városfejlesztési tervben a tel­jesített bevétel 171 670 000, a kiadás 164 241 000 forint. Az írásos jelentés és a hozzá­szólók megállapították, hogy az ágazatokban nem volt el­maradás, és a tanácstagok jól gazdálkodtak a rendelkezé­sükre álló tanácstagi alapok­kal. Második napirendi pont­ként a tanács az 1975. évi költségvetési és városfejlesz­tési alap tervjavaslatát vitat­ta meg. Az ezzel kapcsolatos írásos beszámoló megállapít­ja, hogy a pénzügyi és terv­osztály az ez évi költségveté­si tervjavaslatot az MSZMP KB múlt év december 5-én kiadott irányelvei alapján ké­szítette. Figyelembe vette a kedvezőtlenül ható világgaz­dasági változásokat és azok belföldi hatását. Mindebből következően az 1975. évi költ­ségvetési tervet a gazdaságos­ságra, a takarékosságra, a belső eszközök jobb felhasz­nálására, a korábbi éveknél mérsékeltebb fejlesztésre tö­rekvés jellemzi. A terv sze­­­­rint az ez évi költségvetés bevétele 122 070 000 forint, a kiadás 122 070 000 forint lesz, a városfejlesztési alap bevé­tele pedig 135 134 000, kiadása 126 771 000 forint. A tanács ezt követően a vb utóbbi két évben végzett munkáj­áról készített írásos beszámolót tárgyalta. A be­számoló egyebek között meg­állapítja, hogy a vb munká­ját a X. pártkongresszus el­vei és a tanácstörvény alap­ján végezte. Különös figyel­met fordított a társadalom­­politikai jellegű határozatok, a munkásosztály, a fiatalok, a nők helyzetével, a közokta­tással kapcsolatos határoza­tok végrehajtására, tárgyalta mindazokat a fontos kérdése­ket, amelyek a lakosság igé­nyeinek kielégítésével kap­csolatosak. A vb és a tanács, valamint a nem tanácsi szer­vek közötti kapcsolat minő­sége az értékelt időszakban tovább javult. A tanácsi ve­zetők az elmúlt két évben is több alkalommal tájékozta­tót tartottak a várospolitiká­ról, az üzemek, gyárak, intéz­mények dolgozóinak. A tájé­koztatók a­­ tanácsi munka demokratizmusának szélesíté­sét segítették. Negyedik napirendi pont­ként a tanács a Sopron vá­rosi Tanács és a vb 1975. évi munkatervét vitatta meg, majd pedig a múlt évben végzett társadalmi munkát értékelte. Az utóbbival kap­csolatban megállapította, hogy Sopronban a múlt év­ben is sokan végeztek társa­dalmi munkát, az egy lakos­ra jutó társadalmi munka ér­téke 89 forint volt (1973-ban 08 forint).­.. A lakossá® jelen­tős társadalmi munkát vég­zett a művelődési és kultu­rális, az egészségügyi és szo­ciális ágazatban. Társadalmi segítsége lehetővé tette, hogy a város számos bölcsődéjé­ben, óvodájában, iskolájában és sportlétesítményében ja­vuljanak a munka- és életfel­tételek. Hatodik napirendi pontként a tanács a díszpolgári cím adományozásáról tárgyalt. Dr. Erdély Sándor tanácsel­nök ezzel kapcsolatban el­mondta, hogy a városi tanács egy korábbi határozata értel­mében azok, akik Sopronért kiemelkedő munkát végeztek­, emlékéremmel, Pro Urbe­­éremmel és díszpolgári cím­mel tüntethetők ki. Javasla­tot tett, hogy a felszabadulá­si évforduló tiszteletére adja­nak ki első alkalommal dísz­polgári címeket. Javasolta, hogy Zárai Károlyt, a városi pártbizottság nyugalmazott első titkárát, Király Bélát, a munkásmozgalom veteránját, dr. Tárczy-Hornoch Antal akadémikust és dr. Csatkai Endrét, a Liszt Ferenc Mú­zeum volt igazgatóját (posz­tumusz) tüntessék ki a meg­tisztelő címmel és a kitünte­téseket április 3-án, a Petőfi­­színházban tartandó központi díszünnepségen adják át. A tanács a fenti napirendi pontokat és a díszpolgári cím adományozásával kapcsolatos javaslatot elfogadta. A ta­nácsülés a tanácstagok inter­pellációjával, bejelentéseivel­­ és dr. Erdély Sándor zársza­vával ért véget. (sor) Ifjú mesterek A közeli múltban tartották megyénk különböző szak­munkásképző intézeteiben „A szakma kiváló tanulója” me­gyei versenyeket.­­ A versenyeken a soproni 403-as Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet tanulói megyei vi­szonylatban is figyelemre­méltó eredményeket és sike­reket értek el, hiszen 20 ver­senyszámból 6 első helyet szereztek. A szakmai verse­nyek közül elsők lettek a gép­lakatos (Keresztény Ferenc), a francia női szabó (Varsányi Marianna), a szobafestő és mázoló (Nagy János) verse­nyek döntőin, a tantárgyi versenyeken elsők lettek az elektrotechnika (Tóth Imre), a gépipari szakrajz olvasás (Keresztény Ferenc) és a munkásvédelem (Városi Ist­ván) döntőkön. A hat első helyen kívül még hat második és négy harmadik helyezést is elértek. Az első helyezettek március 11-én „A szakma kiváló ta­nulója” országos versenyein indulnak. Az iskola tanulói beneveztek a szerszámkészítő, a mechanikai műszerész, a távközlés- technikai hálózat­­szerelő és a kapcsolás-techni­kai műszerész szakágak or­szágos versenyeire is, ame­lyekből a múlt évekhez ha­sonlóan idén sem volt me­gyei döntő. A soproni inté­zet tanulói eddig az országos versenyeken különösen a pos­tás szakmák döntőin értek el kiemelkedő eredményeket. A soproni 403-as Ipari Szakmunkásképző Intézet ta­nulóinak jó eredményei mö­gött, amelyre méltán büszkék, sok kitartó és lelkes „apró­munka” van­, amit nem kam­pányszerűen, hanem a tanév kezdetétől folyamatosan vé­geznek. Az idei megyei ver­senyek előtt például több vá­logató házi versenyt rendez­tek; az itt jó eredményt el­ért tehetséges tanulóknak a tanműhelyek szakoktatói kü­lön elméleti és gyakorlati foglalkozásokat tartottak. Szolgálat az emberért A beteg ember általában érzékenyebb, ingerültebb, és legtöbbször nemcsak a betegségéből fakadó fizikai gyengeség viseli meg. A kórházi ápolásra szorul­tak legtöbbje bizonyos mértékű dep­resszióban szenved. Nem közömbös a gyógyulás,, a talpra állás szempontjá­ból, hogy milyen légkör veszi körül a beteget. A Győr megyei Tanács Kórházában orvosok, ápolók munkájáról érdeklőd­tünk. Feladatuk más-más, a cél azon­ban közös:­­visszaadni az ember egész­ségét, megőrizni életét. Négy kórházi dolgozóval beszéltünk, akiknek általá­nos emberi tulajdonsága a szegénység, szolgálatkészség, kötelességtudat­, embe­riesség. • DR. SZABÓ PÁL másod­főorvos a baleseti osztályon. Tizenegy éve baleseti sebész a kórházban. A több éves gyakorlat biztonságot ad az orvosnak, amikor kezébe ve­szi az operációhoz szükséges eszközöket. A baleseti se­bésznek minden beteg új fel­adatot jelent. A sérülések egyike sem azonos a másik­kal. Fárasztó, állandó ké­szenlétet követelő a munká­ja, de azért jut ideje tudo­mányos kutatásra is. Dr. Sza­bó Pál a Győr megyei Kór­ház készített húsz évi hast, és ugyancsak húsz évi kopo­­nyasérüléses kezeltjeiről ké­szített tanulmányt. • DR. GUNYHÓ IMRE se­bész adjunktusnak fárasztó napja volt. Operációk, vizi­tek voltak már mögötte. Csendes, halk szavú ember, munkájáról így beszél: — Feladatom a gyógyítás, s hogy a kutatási eredmé­nyeket a kórház körülmé­nyeihez mérten alkalmazzuk. Számomra az a siker, az el­ismerés, ha a beteg gyógyul­tan távozik. Tizenhat éve új­ból és újból kell megbirkóz­ni a betegségekkel. • BOGNÁR FERENC­NÉ szülésznő, osztályvezető fő­­nővér húsz éve naponta ta­lálkozik a szüléssel. Feleme­lő munka a parányi ember­kék születésének tanúja len­ni. Kedves arca, barátságos hangja, türelme átsegíti a kismamákat a nehézségeken. — Sohasem hívják a nő­vért feleslegesen; ha nem a fájdalom enyhítésére, akkor lelki megnyugtatásra van szükség — mondja. • HUSZÁR LÁSZLÓNÉ: — Már gyerekkoromban az volt az elképzelésem, hogy csak olyan munkát szeretnék vé­gezni amely az emberekkel való foglalkozással kapcsola­tos. Huszonhárom éve segít­ségre, szeretetre szoruló em­berek között élek. Osztályvezető főnővér az I-es férfi belosztályon. 1974- ben Kossuth Zsuzsa-díjat kapott munkája elismerését".). — A családom megéri, még ha a türelemből szá­mukra már kevesebb jut. O. V. (M. K. felv.) 3

Next