Kisalföld, 1975. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

1975. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK ­ Általuk gazdagodunk Építő gyarapodás Bondor József Alighanem mindnyájunk előtt ismertek ezek a létesít­mények, hiszen közvetve vagy közvetlenül bennünket szol­gálnak: a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főis­kola, a Kapuvári Áfész ven­déglátó kombinátja, a balti gyógyfürdő szanatóriuma és étterme, a Palmutnyomóipari Vállalat soproni üzemének nagyszerű új csarnoka, a meg­­ifjított soproni színház, a 250 személyes győri­ Bacsó Béla úti kollégium. Sok egyéb között ezeket a létesítményeket készítette ta­valy a Győr megy­ei Állami­ Építőipari Vállalat 7000 dol­gozót foglalkoztató közössé­ge. Sok egyéb mellett, mert hisz átadott a vállalat majd­nem 1400 lakást, 62-vel töb­bet, mint amennyire eredeti­leg­ vállalkozott. Szállodákat épített Pozsonyban, s meg­kapta­­érte a város magas ki­tüntetését. A baráti ország­ban végzett munkáinak ér­téke több mint 360 millió fo­rint. A Győr megyei Állami Építőipari Vállalat paneljei­ből 2115 otthon készült a szomszédos megyékben. Jó ezeket elmondani, sum­mázni a vállalat tavalyi ter­melését, hiszen az építők gy­a­rapodása valamennyiünk gaz­dagodását mutatja. Az építők munkája nyomán fejlődik megyénk is, és öröm megál­lapítani, hogy egyenletesen és biztatósan fejlődik. A Győr megyei Állami Épí­tőipari Vállalatot az ország legrangosabb építőipari kö­zösségei között tartják nyil­ván méltán és megérdemel­ten, 1974-ben tovább növe­kedett a vállalat termelése, javult gazdálkodásának haté­konysága, a megyei Épí­t­őipari Vállalat teljesítette azokat a vállalásokat, amelyek a nép­gazdaság számára különösen fontosak. Ezek közben javul­tak az építőmunkások életkö­rülményei, tudatosabban dol­goznak a megyei építők, jobb a korábbiaknál a szociális el­látottságuk. Néhány számadat az előb­biek bizonyítására. A megyei Építőipari Vállalat építés­szerelési tervét 4,6 százalék­kal teljesítette túl. A növeke­dés 94,4 százalékban a ter­melékenység növekedéséből származott. A megyei építők tavaly 100 millió forinttal na­gyobb értéket állítottak elő, mint 197­1-ban. Sok jót lehet­ne elmondani a vállalatnál tevékenykedő 267 szocialista brigád mintegy 4000 dolgozó­jának tevékenységéről. Mun­kájukat azonban látványosan tükrözi a tavaly átadott sok szép objektum, létesítmény színvonala. Sok egyéb között erről be­szélt tegnap délután Bondor József építésügyi és város­­fejlesztési miniszter, amikor a Győr megyei Állami Építő­ipari Vállalat tevékenységét méltatta és átadta a megyei építők közösségének a szor­galommal kiérdemelt Kiváló Vállalat kitüntetést. Köszöne­tét fejezte ki a vállalat dol­gozóinak nagyszerű munká­jukért, s mint mondta, két­száz vállalat közül érdemelték ki a kitüntetést, büszkék le­hetnek tehát rá, mert a leg­jobbak között is a legkitűnőb­bek. Az ünnepségen megjelent Háry Béla, a megyei pártbi­zottság első titkára, Somogyi Sándorné, az építők országos szakszervezetének titkára, dr. Gerendai László, a megyei rendőr főkapitány, Kollár Tibor, a győri városi pártbi­zottság titkára, Kecskeméthy István, a megyei tanács el­­nökhelyettese és dr. Kalocsai György, az SZMT titkára. Az ünnepség elnökségében helyet foglaltak a vállalat állami díjjal és kongresszusi okle­véllel kitüntetett brigádtag­jai. F. J. adta át a kitüntetést Kiváló Szövetkezet Már nyolcadszor a győri áfész! Ady város: presszó, 3000 négy­zetméteres super­market, Écs: ABC-áruház, Nyúl: vendéglő, Pannonhalma: ABC-áruház, Mezőőrs: ABC-áruház. Ezek azok az egységek, amelyek­nek tervezése, építése, átadá­sa szerepel a győri fogyasz­tási szövetkezet idei fejlesz­tési programjában. A mező­­örsi ABC-t a napokban avat­ták. Az áfész 22 millió fo­rintot fordít az idén korsze­rűsítésre, beruházásra. Az áruforgalmi terv 1,2 milliárd forint, a kitűzött vállalati nyereség 31 millió forint. Ezek az imponáló számok, el­gondolások méltóak egy olyan vállalathoz, amely az idén nyolcadszor nyerte el a Ki­váló Szövetkezet címet. Mi­­nek alapján? Az elmúlt évben két ABC-t épített az áfész Győrben, egy-egy ABC-t, vagy ven­déglőt Bőnyrétalapon, Győr­­zámolyon, Nagyszentjáno­son, Gönyün, Abdán, ezenkívül se szeri, se száma a felújítások­nak, átalakításoknak. A bolti forgalom elérte a 477 millió forintot a maiKA­m körzet­ben, a vendéglátóipari a 76,5 milliót, mindkettő jócskán túlszárnyalta az 1973-as szin­teket. A zöldség-gyümölcs forgalom 17,5 százalékkal nőtt, a kishatár menti áru­­csereforgalom 13,5 millió fo­rint értékű, főként csehszlo­vák cikkekkel gazdagította az árukínálatot. Az áfész 28 szakcsoportja 60 millió forint termelési értéket állított elő, az ipari ágazat árt" ""étele 104,5 millió forint volt. Az eredményekért az érdem el­sősorban a vállalat 43 szo­cialista brigádját illeti. A tegnapi, kiváló címet éltető győr- ünnepség fordulópont az áfész történetében.­ A csatlakozások után jelentősen bővült a működési körzet. A dolgozók száma meghaladja az ezer főt, a tagoké pedig a húszezret. Az áfész összesen 300 000 forint jutalmat osz­tott a dolgozóinak. Tizenhár­man, akik huszonöt éve a szövetkezeti mozgalom mun­kásai, aranygyűrűt kaptak hűségük elismeréséül. 1­. M. Épül a Litér—Győr közötti 400 KV-os távvezeték A távvezeték a Dunamenti Hőerőműben termelt villamos­­energiával tovább javítja a Dunántúl villamosenergia ellá­tását. Ez a belföldi távvezeték-hálózat csatlakozik a magyar —csehszlovák kooperációban, 1978-ban épülő POD—BISKU­­TICE (Csehszlovákia) hálózathoz is. (MTI fotó: Bisztray Károly felv. M KS) Kisalföld M­ÁJUSI ÜDVÖZLŐ A munkások a tettek emberei. Legőszin­tébb érzéseiket mindig a cselekedetek jelzik, így van ez most is, mikor pártunk XI. kong­resszusának határozatából adódó feladatok megvalósításához fogunk hozzá. Mindenek­előtt egységes hozzáállást és cs­elekedetet kí­ván a IV. ötéves terv hátralévő részének tel­jesítése, amely egyben az V. ötéves terv alapját is képezi. Most erre kell irányítani a fő figyelmet, ezt kell szolgálnia a szocia­lista munka­versenynek, a dolgozók kezde­ményezésének. Ehhez kell biztosítani a fel­tételeket, hogy a munkakedv, a sokoldalú és széles körű Szocialista munkaverseny lendü­lete tovább fejlődjék, amely kiapadhatatlan forrása előrehal­adásunkón­ak. Tovább kell erősíteni a munkásosztály ha­talmának jellegét úgy, hogy az eddiginél is kedvezőbb feltételek bontakozzanak ki a munkások és minden dolgozó alkotó kezde­ményezésében, a munkás-paraszt szövetség további szilárdításában. Biztosítani kell a szocialista demokratizmus érvényesülését minden fő területen: az állami életben, ta­nácsi munkában. Külön is figyelmet kell szentelni az üzemi, a munkahelyi demokra­tizmus érvényesülésének, továbbfejlesztésé­nek.. Biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy a dolgozók beleszólhassanak a vállalati gaz­dálkodásba, a helyi és a közügyekb­e, ezzel is növelni lehet felelősségtudatukat, fokozni aktivitásukat. (Folytatás az 1. oldalról.) A társadalom minden rétegében szélesí­teni szükséges a szocialista ideológia téri ese­tését, erősíteni minden tevékenységben a szocialista eszmei hatást. El kell érni, hogy közművelődési céljaink megvalósuljanak és minél jobban szolgálják a szocialista gon­dolkodásmód és a szocialista embertípus ki­alakítását. Legfontosabb feladatunk, hogy valóra vált­suk a párt XI. kongresszusának határozatait, megvalósítsuk nagyszerű programnyilatko­zatát, hogy felépíthessük hazánkban a fej­lett szocialista társadalmat. Töretlen szoli­daritásunk mellett ezzel segíthetjük legered­ményesebben a vilá­gbéke megőrzését, a nem­zetközi munkásosztály, az agresszív imperia­lista erők ellen küzdő népek emberhez méltó, szocialista jövőért vívott küzdelmét. A megye dolgozói követik pártunk útmu­tatását, politikáját, és részt vállalnak meg­valósításában, de látják, hogy még nagy fel­adatok várnak ránk a jövőben is. Ezek végrehajtásához kívánunk erőt, egész­séget a munkában, a szocializmus építésében újabb, nagy sikereket k­ívánjuk, hogy minden dolgozó és csa­lád békében, boldogságban éljen, gyer­mekeinket igaz ügyünk méltó foly­tatóivá neveljük. Erre tanít bennünket a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe, május elseje. Újfalusi Sándor, az SZMT vezető titkára ­Kitüntetettek Hagyomány, hogy ilyenkor a munka ünnepét megelőző na­pokban a dolgozók, kollektí­vák ünnepélyesen értékelik múlt évben végzett munkáju­kat, átadják a kitüntetéseket azoknak, akik nagyban hozzá­járultak az elért eredmények­hez. Az ELZETT Művek soproni gyára a múlt évi eredmények alapján elnyerte a Kiváló gyár és a Szocialista munka gyára címet. A kitüntetést kedd délután a gyár művelő­dési otthonában rendezett ün­nepségen adta át dr. Szlav­­kovszky Imre, az ELZETT Művek vezérigazgató-helyet­tese Halász Józsefnek, a sop­roni gyár igazgatójának. A Bánki Donát szocialista bri­gád a Vállalat kiváló brigád­ja címet szerezte meg; négy szocialista brigád aranyjelvé­nyes, három ezüstjelvényes, hét pedig bronzjelvényes mi­nősítést kapott. A Sopron és Vidéke Áfész Szövetkezet idén hetedszer nyerte el a kiváló szövetke­zet megtisztelő címet. Az er­ről szóló oklevelet, kedden délután a Liszt Ferenc Műve­lődési Központban rendezett termelési tanácskozáson adta át Kovács Gyula, a MÉSZÖV elnökhelyettese és Villám Ferenc, a KPVDSZ megyei titkára Füzi Jánosnak, a szö­vetkezet igazgatójának. A múlt évi eredmények alapján a szövetkezet 15 brigádja el­nyerte a Szocialista brigád cí­met, a szövetkezet 11 boltja pedig a Kiváló egység címet. 23-an kiváló dolgozó kitünte­tést kaptak. A Soproni Sörgyár dolgozói szintén kedden délután érté­kelték múlt évben végzett munkájukat. Az ünnepségen Lengyel István, a Söripari Tröszt vezérigazgató-helyette­­sese miniszteri elismerő okle­velet adott át Szilágyi Ferenc igazgatónak. A múlt évben végzett kiemelkedő munkájuk alapján Domanics Károly, Ács Jánosné, Dömötör József az Élelmiszeripar kiváló dol­gozója lett. Nagy Kálmán pe­dig a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta, 26-an a kiváló dolgozó címet nyer­ték el. A kitüntetetteknek, a kiemelkedő eredményeket el­ért dolgozóknak Szilágyi Fe­renc 125 000 forint jutalmat adott át. Az ünnepségen a Soproni Sörgyár dolgozói fel­ajánlásokat tettek, vállalták, hogy jól szervezett munkával biztosítják a nyári idényben is megyénk zavartalan sörel­látását. A soproni vasúti csomó­­pont, ahol a Győr—Sopron— Ebenfurti Vasúttársaság dol­gozói együtt tevékenykednek a Magyar Államvasutak dol­gozóival, a közlekedés- és postaü­gyi minisztertől és a Vasutas Szakszervezet elnök­ségétől kiváló csomópont ki­tüntetést kapott. Az elismerő oklevelet szerdán adta át Szabó Béla MÁV vezérigaz­­gató-helyettes Bodó Ernőnek, a GYSEV állomásfőnökének A Petőfi Színházban tartott ünnepségen részesült , dicsérő oklevélben a MÁV som­oni vontatási főnöksége. A kitün­tetést a MÁV vezérigazgató­ja és a Vasutas Szakszervezet elnöksége adományozta. Ki­váló főnökség címmel tüntet­ték ki Győr GYSEV állomást és Csorna állomást. Igazgatói elismerésben részesült a GYSEV műszaki főnökség és Kóny állomás. A MÁV pá­lyafenntartási főnökség, illet­ve szertár-főnökség, valamint a déli állomás vasútigazgatói dicsérő oklevelet kaptak. A MÁV vontatási főnökség KISZ-alapszervezete vezér­­igazgatói elismerő oklevelet vett át. A jutalmazott dolgo­zók és brigádok összesen 1 millió forintot vettek át. A Kiváló címmel kitünte­tett Győr-Sopron megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Vál­lalat soproni üzemegysége ta­valyi jó munkájáért elnyerte a vállalati kongresszusi zászlót. Huszonegy szocialista brigádot érdemesítettek kü­lönböző fokozatra. 33 dolgozót kiváló dolgozó kitüntetésre, kettőt az Élelmiszeripar ki­váló dolgozója kitüntetésre. Füzi Gyula gyáregységvezetőt pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatára. Az ünnepsé­gen 300 000 forintot fordítot­tak jutalmazásra. Kiváló Vállalat címet nyer­te el a Sopron városi Tanács Parkfenntartó és Kertészeti Üzeme is. Varga Imréné üzemvezető, az ÉVM kiváló dolgozója kitüntetést kapott. Nyolcan vették át a vállalat kiváló dolgozóia kitüntetést A Béke és a Petőfi brigád né­­dig megszerezte a szocialista címet. A pénzjutalmakon kí­vül a dolgozók 30 százaléka 3, illetve 2 nap jutalomsza­­badságot kapott példamutató munkája elismeréseként Kongresszusi okleveles brigád A gyár büszke rájuk A bauxitportól vörös a vas­­lépcső, vörös a betonjárda, és vörös az ott dolgozók ru­hája. Az ipari vágányra be­állt a tehervonat, dolgoznak a híddaruk, hatalmas mar­kolók rakják ki a vagonok­ból a bauxitot. A nagy da­rab rögök egy­ vasrácsra ke­ltűlnek. Az egyik legnehezebb munka volt a Mosonmagyar­óvári Timföld és Műkorund­­gyártóan az aprítás. Súlyos kalapáccsal törte egy ember a römöket, majd eresztette le a rácson ker­esztül pávánként az adagolóba. Gyarmati Árpád, a Szé­chenyi István szerelőbrigád vezetője magyarázza el az ál­taluk társadalmi munkában felszerelt hidraulikus tápegy­séggel ellátott gép működé­sét, amely megszüntette az adagolásnál a nehéz fizikai munkát. — Nincs a gyárban olyan üzemrész, ahol ne dolgoztunk volna — mondja. — Most egy 300 köbméteres mészhirdás­­tároló építését végezzük. A magasépítők ácsai nem ér­keztek meg időben állványoz­ni, a daru állása sok pénzbe került volna a vállalatnak. Szóltam a fiúknak, úgyis van egy ács a br-'kódban, fogjunk össze, és állványozzuk fel magunk. Mindenki helyesel­te, el is készült­ea­­ délelőtt a hiányzó állványrész. A brigád két másik tagja, Aller Ferenc és Babos Mi­hály a szerelőműhely vezető­jénél, Ifjú Gyulánál volt munkamegbeszélésen. — Ha társadalmi munkát kértünk ettől a brigádtól, csak annyit kérdeztek, hogy hányan jöjjenek, mindig le­hetett rájuk számítani. Hu­szonkét éve vagyok műhely­vezető a szemem előtt ala­kult, formálódott ez a kol­lektíva. 1964-től, a brigád megalakulása óta együtt, van a tagok nagy része. Három fiatal a katonai szolgálat után visszajött a brigádba. — Azért a létszám bővíté­séről sem feledkezünk meg. — mondja Aller Ferenc. — Figyelemmel kísérjük a szak­munkástanulók munkáját, és ha úgy látjuk, hogy megér­demli valaki a felvételt, egy brigádtagot megbízunk a patronálásával. Ez legtöbb­ször pártmeci bízató. Valamilyen szintű politikai oktatásra minden brigádtag jár. Egy fő elvégezte a mar­xista-leninista esti egyete­met, heten pedig a marxista középiskolát. A többiek KISZ- és pártszemináriumra járnak. Beszélgetésünk lassan már az ebédszünetbe nyúlt. Ápri­lis 29-én, délután két órakor kezdődött a vállalati ünne­pély, ahol a munka ünnepé­nek tiszteletére átadták a Széchenyi István brigádnak az MSZMP Győr-Sopron me­gyei Bizottsága által alapí­tott Kongresszusi oklevelet. A brigád két héttel ezelőtt, amikor ezt megtudta, elhatá­rozta, hogy módosítja az év elején tett vállalását. Arany­koszorús szocialista brigád cím helyett megpályázzák a Vállalat kiváló brigádja cí­met. Búcsúzáskor ennyit mon­dott még Ifjú Gyula műhely­­vezető : — Úgy örülök ennek a ki­tüntetésnek, mint a fiúk. Mindenki elismeri a­­ gyár­ban, hogy a Kongresszusi ok­levél a legjobb kezekbe ke­rült. G. G. _3 Kiváló bolt A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat győri Kis­faludy Könyvesboltja tavaly mintegy­­9 millió forintért adott el köny­vet. Teljesítménye orszá­gosan is kiemelkedő. A vállalat vezetősége a párt- és szakszervezet­tel egyetértésben úgy döntött, hogy a győri üzletnek a Kiváló Bolt címet adományozza Győrbe érkezett Press­ler Sándor, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat igazgatója, és átad­ta a bolt dolgozóinak­­ kitüntető oklevelet és zászlót valamint a ve­le járó pénzjutalmat A bol­t Kis fal­u d v­­ b r te á d i a ped'g meskapta a 'szo­cialista címet. Tar­­ámné Sándort, a bolt vezető­jét pedig boltigazgatóvá nevezték ki.

Next