Kisalföld, 1975. szeptember (20. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
4 Kisalföld Kékfestő kiállítás Sopronban A soproni Festőteremben Hagyomány és modernség címmel vasárnap délelőtt kékfestő kiállítás nyílt Bódy Irén, Munkácsy-díjas iparművész munkáiból és a soproni Liszt Ferenc Múzeum textilgyűjteményének darabjaiból. A kiállítás a múzeumi anyag alápján rövid áttekintést ad a hazai kékfestés történetéről, bemutatja a kékfestő műhelyekben használt eszközöket, a múlt századból származó kékfestő eljárással készült különböző textíliákat, ruhákat, terítéket. Bódy Irén kiállított munkái pedig, amelyek méltán szereztek lelkes híveket bel- és külföldön a kékfestésnek, a kékfestés utóbbi években elért magas művészi színvonalát reprezentálja. A kiállítás rendezője, dr. Domonkos Ottó múzeumigazgató, aki már két évtizede tanulmányozza a hazai kék festés történetét, jó érzékkel választotta meg a kiállítás címét, hiszen az utóbbi években a kékfestés, ez a hagyományos, több évszázados múltra visszatekintő textilfestési eljárás, ismét modern, a szó nemes értelmében divatos lett. Hogy ez így van, abban nagy érdeme van Bódy Irénnek aki művészi színvonalú munkáival megújította, korszerűvé tette a hazai kékfestést. Az utóbbi években a népművészet különösen a fiatalok körében népszerű és kedvelt. Divatossá váltak a kékfestő eljárással készült textíliák is, és úgy tűnik, aki ma korszerű akar lenni, vagy legalábbis annak látszani, kékfestő ruhában jár. Hogyan és főleg miért lett divatossá a kékfestés napjainkban — kérdeztem Bódy Iréntől, aki a kiállítás alkalmából Sopronba látogatott. — A kékfestő* ,— válaszolta a művésznő — textilfestési eljárás, amely a nagy gépi textilipar kialakulása előtt a 17., 18. és a 19 században a textilmanufaktúrákban, műhelyekben volt használatos A kékfestés te-hát nem népművészet. Nincs meg az a fajta sajátossága, mint a népművészetnek de gyakran hat népművészetként mivel a textilfestők gyakran felhasználták, illetve felhasználják a népművészet ismert motívumait, formáit. — Gyermekkoromat Veszprémben töltöttem. Egy kékfestő műhely mellett laktunk. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után is gyakran haza látogattam és persze soha nem mulasztottam el a kékfestő műhely meglátogatását. Ilyenkor feléledtek gyermekkori élményeim, ma is jól emlékezem, hogy gyermekkoromban szinte mindig kékfestő ruhában jártam. Ipari textiltervezőként a hatvanas évek elején kezdtem tanulmányozni a kékfestés gazdag formavilágát motívumainak variációs lehetőségeit, egyszóval a kékfestés szépségét. Úgy éreztem, nem szabad engedni, hogy ez a gazdag hagyományú textilfestési eljárás kihaljon, annál is inkább nem, mivel hazánkban vannak még kékfestő műhelyek Arra gondoltam, hogy mindenekelőtt fel kell kelteni az igényeket a kékfestő anyagok iránt. Ettől az időtől kezdve kékfestő eljárással kezdtem dolgozni; munkáimat először 1966-ban a Csók Galériában mutattam be a nagyközönségnek. Ezután csaknem minden évben rendeztem kiállítást a fővárosban, vidéken és külföldön is. A kiállítások sikeresek voltak, nagyszámú közönség tekintette meg őket, a sajtóvisszhangjuk is jó volt. Így végül teljesült a kívánságom, beteljesedett célom: a közönségben egyre inkább feléledt az igény a kékfestő anyagok iránt, egyre többen kívántak öltözködni ízléses kékfestő ruhákba. A meglevő kékfestő műhelyer elkezdtek ismét dolgozni, sőt a Pamutnyomóipari Vállalat megkezdte a kékfestő textíliák nagy mennyiségben való gyártását. Persze felmerül a kérdés: miért sikerült a közönségben sok aprómunkával kialakítani a kékfestő anyagokkal szembeni igényt, miért lett népszerű a kékfestés? Úgy gondolom, hogy a hatvanas évek elejjén, közepén a hazaiközönségben volt egy bizonyos törekvés az eredeti, a népművészeti alkotások, s ami különösen fontos: a természetes alapanyagok iránt. A műanyagok színes tarkasága után a közönségben volt egy határozott törekvés a nemes egyszerűség iránt. Nos ezeket az igényeket a kékfestő textíliák kielégítették és így közkedveltté váltak. A kékfestő anyagok nagy előnye még, hogy minden egyszerűségük mellett, változatos formavilágukkal, motívumaikkal lehetővé teszik az egyéniség, az egyénieskedő szándék hangsúlyozását, kimutatását. Mindezzel kapcsolatban hadd mondjam el, nagyon örülök annak, hogy a kékfestésnek sikerült új távlatokat adni a műhelyek csendjéből, a múzeumok falai közül kihozni az eleven életbe és sikerült általa gazdagítani az emberek életét, tartalmasabbá tenni öltözködési és lakáskultúrájukat. — Terveim ? Keresem a kékfestés és ezen belül a színes nyomás új lehetőségeit? Kutatom azokat az igényeket, amelyeket munkáimmal, a kékfestő anyagokkal ki tudok elégíteni. És végül: Tihanyban vagy Székesfehérváron szeretnék egy nagy kiállítást rendezni munkáimból. (Krass) Burleszk a színpadon Vasárnap délelőtt nyolc—tíz —tizenkét év körúti gyerekek mókáztak a győri Petőfi Sándor Ifjúsági Ház színháztermében. Arcukon piros pötytyök, festett bajusz. Ruhájuk bohócruha, lepel (vagy esőköpeny?), királylányi maskara. . . Ők a legfiatalabb arrabonások. A várakozó duruzsolást vásári zene falta föl. — Rendezői ötlet ez a futkározás meg a vásári ricsaj? — érdeklődtem Rajnai László pantomimművésztől, aki tizenhat napja érkezett Győrbe, hogy betanítsa az „Esti mese, felnőtteknek" című műsort. — Ezzel is fel szeretnénk kelteni az érdeklődést válaszolta, bár’ jóllehet, a szülők tudják vagy sejtik, mit látnak majd, mert a gyerekek meséltek róla otthon. — Tizenhat nap kevés idő. Hogyan sikerült ennyi mozgékony gyereket irányítani, tanítani? — Azzal kezdődött, hogy felolvastam nekik egy mesét. Csak néztek, mint afféle huszadik századi gyerekek. Ha nem tetszik, akkor kezdjük elölről! És újra elmeséltem, beleszőve mai meseelemeket. Így már tetszett nekik, mondtak is hozzá jobbnál jobb fordulatokat. Egyikük például azt javasolta, hogy a szegénylegény trabanttal induljon szerencsét próbálni, aztán egy erdőnél bedöglik a trabant, a szegénylegény meg menjen tovább gyalog. Ez nem valósult meg ugyan, de a mi szegénylegényünk találkozik egy rendőrrel, aki nem más, mint a jóságos öreganyó, férfiban. Akihez oda lehet menni, ha baj van, aki igazságot tesz a királyi palotában. Mikor aztán közösen „megírtuk” a mai mesét, kezdődtek a próbák. A próbatételem ablakain többször bezörgették. „Bácsi, jöhetek én is játszani?’’ Gyere, mondtam az egyiknek. Tíz perc múlva visszajött a haverjával. „Jöhet ő is?” Jöhet. Később megint kettő, akiknek még nőni kell. A tizenhat nap valóban nem sok, de ezek a gyerekek olyan lelkesedéssel vettek részt a próbákon, hogy alig akarták abbahagyni. A nagyobbak pedig mindössze négy napot próbálhattak. — Tőlük mit láthatunk? — „Csíkos álom” című burleszket, ahol a pantomim - mozgáson van a hangsúly. Zavart álom az egész, ahol azegyik, palanatika ii még feküsznek a földön, majd hirtelen felelevenedik egyegy kép, helyszín. Pergő műsor az övék, a tapsra sincs idő. Ha hazamegy a néző, két napig ez jár az eszében, és elvigyorodik. Ha elvigyorodik. Mi legalábbis ezt szeretnénk — válaszolta Rajnai László, a budapesti Thália Színház művésze. Aztán intésére elnémult a vásári zene. Kiállt a még mindig összehúzott függöny elé, köszöntötte a szülőket, és elnézést kért a hosszúra nyúlt próbák miatt. És kezdődött a tizennégy év körüli „nagyok’’ mutatványa. A rövid, zenés szünet után pedig a kicsik„felnőtteneséje”. Igaza volt a rendezőnek. Műsor közben nem jutott idő a tapsra, csak a végén. De akkor kiadós tapsra. Végül egy szerény megjegyzés: Nem ártana helyet biztosítani ezeknek a gyerekszínészeknek az Ifjúsági Ház szeptember 27-én induló Amatőr Színház sorozatában. Hogy az élmény ne csak azé a százhúsz emberé legyen, akik végignézték a vasárnapi előadást. Hámor Vilmos 1975. SZEPTEMBER 2., KEDD A TV-re nem vonatkozik ? A sajtó munkatársai éveken át hadakoztak az udvariatlanság ellen. A többi között szót emeltek azért, hogy a boltok ajtajára ne írják ki a hűvös, udvariatlan szót, leltározunk” — hanem kérjenek elnézést a vásárlóktól, hiszen ennyi a legkevesebb, amit embertársaink egymástól ismeretlenül is elvárhatnak. Való igaz. A kitartó cikkezés eredményes volt. Eltűntek a régi táblák: „Leltározunk”. Helyükbe került egy másik. Elnézést kérünk kedves vásárlónktól, leltározás miatt zárva tartunk. Legközelebbi boltunkat. . itt és itt találja. . . Vagy, ha nincs fagylalt, kiteszik a táblát. ..Elnézést kérünk, fagylaltgépünk elromlott. .Ezekkel a táblákkal megkímélik a vásárlókat a felesleges bosszank odásiól és az érdeklődéstől. Ugyanakkor az elárusítóknak sem kell naponta kétszázszor elmondaniuk, hogy rossz a fagylaltgép, így helyes ez, de... A televízió is harcolt az udvariatlanság ellen. Igen jól tette. Éppen ezértérthetetlen, hogy a minap egymás után háromszor előforduló műszaki hiba alkalmával az ügyeletes nem találta meg az új táblát, amelyen az udvarias szavak vannak, csak a tényközlőt: „Műszaki hiba”. Sajnos. (Anna) Ismerkedés ! Bár az ünnepélyes tanévnyitó csak szombaton délelőtt lesz a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán, az elsőéves hallgatók mégis már két nappal ezelőtt ,a megyeszékhelyre érkeznek Csütörtökön és perceken általános előadásokon és foglalkozásokon ismerkednek meg a most szeptembertől második tanévét kezdő győri felsőoktatási intézménnyel, választott szakokkal, a főiskolai hallgatók jogaival és kötelességeivel az intézet mozgalmi életével, és gyárlátogatásokon, városnézésen is részt vesznek Az eseményekben gazdag két nap a diákoknak a főiskola életébe való beilleszkedését segíti. Fogyasztói érdekvédelem (I.) Mit eszik a kedves vendég? Gyakori a lakosság panasza: az ember nem'azt vásárol, amit szeretne, hanem' amit elébe tesznek — nyers volt a rizs az étteremben — savanyú volt a túró a tésztán — felhígították a húslevest — zöldség- és gyümölcsbolt van, de elfogadható zöldség és gyümölcs nincs... és sorolhatnánk még a különféle kifogásokat, amelyekkel a kereskedelem, illetve a vendéglátóipar bosszantja a vásárlókat, a vendégeket. Mi igaz a hírből? Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség szakemberével, Szabó Kálmánnal és segítőtársával, Németh Istvánnal körutat tettünk a megyében, hogy a valóságból legalább ízelítőt kapjunk. Most meghívjuk olvasóinkat is egy ilyen érdekvédelmi szemlére. Tessék, ezt tapasztaltuk augusztus 28-án: Ásványráró. Milus Zoltán, az áfész 2-es számú vegyesboltjának vezetője méltatlankodik: — Ma száznegyvennégy liter tejet kaptam. A túrakocsi utolsó „községe vagyok”, és ez az eredményem mutat a tejben úszó taszkokra. Tizenöt elpukkadt. Ezért fürdik a tejben a tasakok egy része. Gusztustalan, rossz szagú a nagy melegben. Nemcsak a bolt vezetője, de a háziasszonyok is joggal dühösek. Hédervár. A húsboltban van is hús, meg nincs is. A vásárlók inkább érdeklődők: milyen húst kaphatnak holnap? A nagyméretű hűtőből kellemetlen szag árad. Az okozó a hat-hét kiló faggyú. Tóth Vendel boltvezető panaszkodik, hogy a Győri Húsipari Vállalat addig nem hajlandó elvinni, amíg nem lesz tíz kiló. Addig viszont foglalja és büdösíti a hűtőt is, a boltot is. A húsbolt szomszédságában zöldség- és gyümölcsbolt. Kevés és elkedvetlenítő az áru. Homokkal dúsított a burgonya, rothadt a paradicsom, az őszibarack. Az egyik ládában legalább négyféle körte van összekeverve. A görögdinnye a bogyósok családjából való. Németh Istvánná boltvezető két nappal ezelőtt az egyik őstermelőtől felvásárolt négy kiló paradicsomot — a számla szerint. Azóta egy szemet sem adott el, de amikor az ellenőr leméri: 6 kiló 70 dekát nyom. Ez hogyan lehetséges? Az áfész 7-es számú preszszójában és éttermében reggeliző idő van. Mit kaphat a vendég reggelire? Fél decit, fröccsöt hosszúlépést, konyakot, különféle pálinkát, esetleg egyhetes mianolit, három napos fagylaltot, legjobb esetben tegnapit — málnát és vanlíliát. Az üzlet vezetője, Pintér Kálmán mentegeti magát: — Nyári tartósítottat tudok adni reggelire. Megkóstoljuk. 1. Megkóstolnánk, mert két perccel később közli, sajnos nincs. Szívesen ennénk két tojásból rántottat, hozzá ihatnánk egy pohár teát Ez gyorsan elkészülhetne és ízletes lenne, ha eszébe jutna az üzletvezetőnek. Nem jut eszébe. Körülnézünk a kulisszák mögött. A söntés és az eszpresszonál közötti részen van a mosogató. Szennyes edény nincs. Szennyes konyharuha annál inkább. A raktárban a hűtő piszkos. Benne tegnapi lecsómaradék. A fedelén legalább kétnapos marhahús faggyúval, mellette háromnapos pörkölt és tegnapi rizs. A hűtővel szemben polcok. Rajtuk száraz kenyérdarabok, rothadó alma és körte. Étvágyrontó csendélet. Mosonmagyaróvár. Feketesas étterem és szálloda. Az éttermi rész csinos, tiszta. Annál meglepőbb a konyha! Ki tudja, mikor sikálták meg utoljára az edénzeket?! Az egykori piros lábasok és fedők feketék a több hét óta kifolyt és odaégett ételtől. Amikor az ellenőr szóvá teszi, a főszakács, Makai Lászlóné menti, ami menthető. — Kevés a személyzet. Aztán, ha nem dolgoznak rendesen, nem lehet nekik szólni, mert másnap már továbbállnak. A mérlegen és a munkaasztalon fedetlen hús. Rajta legyek lakmároznak. A hűtőben néhány tegnapi készítmény. Ahogy az ajtaja kinyílik, valaki — akár egy szemfényvesztő! — egy pillanat alatt kiemeli a szűk folyosón a tegnapi levestésztát és gombócot, de ott marad a galuska, a pörkölt, a lecsós oldalas, a lesütött hal, a székelykáposzta, a fasírozott és a rizs A nem tejes ételek — ha valóban tegnapiak — ma még felhasználhatók, de a rizs, a galuska és a vágottborsó-főzelék semmiképpen sem. Az üzlet vezetője, Szüts Lajos mondja: — a tőszakács minden reggel, amikor megérkezik rendezi a hűtőszekrényt. Kidobja azokat az ételeket amelyek már nem fogyaszthatól. — Hányra jár a tőszakács? — Nyolcra. Amikor ott jártunk, tíz óra volt. Finom falatok boltja. Nagy a hőség, de a hűtőszekrény rossz két hét óta rossz. Nem javítják meg, mert állítólag újat vásárolnak. A gyorsan romló árukat, a véres hurkát és a sütésre váró kolbászt a bolt dolgozói kénytelenek a hűtőpulton tárolni. Az azonban nem biztonságos, mert nyitott. A boltban egyébként tisztaság van. Az ecetes hal viszont gusztustalan mert már régi. Czencz Alajosné üzletvezető és segítőtársa fuvula nélkül sürög-forog a boltban. (A cikk befejező részét holnap közüljük.) Lindlár