Kisalföld, 1976. március (21. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-02 / 52. szám
A hűtőipar kérdése Miért nem szakma? — Milyen a munkája, mit kell tudnia egy hűtőipari Szakmunkásnak? A Magyar Hűtőipari Vállalat győri üzemében hangzott el a kérdés, pontosabban annak ifjúsági klubjában. Mintegy húszan jöttek e■ ide, fiúk és lányok valamennyien szakmunkások és fiatalok, hiszen mindössze ■néhány éve csak, hogy hazánkban bevezették a hűtőipari szakmunkásképzést. Az ártatlannak látszó kérdés nyomán élénk mozgolódás a székeken, bizonytalanság az arcokon. Majd az első bátortalan megjegyzések után egyre gyorsabban veszik át egymástól a szót. — Gépen vagyunk... — kezdi egy fiatalember. — Csak te — vágnak a szavába többen is —, mi válogatunk, mérlegelünk, ugyanazt csináljuk, mint a betanított munkások... — A fizetésünk is ugyanannyi, mint azoké ... — Nincsenek megbecsülve a szakmunkások ... A két utolsó megjegyzésre akaratlanul is felkaptam a fejemet: — Tulajdonképpen ez mégnem is szakma ... — Ezért nem volt érdemes tanulni... A beszélgetésen jelen volt a vállalat KISZ-titkára, Budai Veronika is, aki elmondta, hogy nemcsak Győrben elégedetlenek helyzetükkel a ütőipari szakmunkások. Országos gond a hűtőipari szakma tisztázatlan státusza. A szakmunkások egy részének nem tud a vállalat képesítésüknek megfelelő munkát adni, legalábbis a fiatalok így vélik, s úgy tűnik, joggal kérdezhetik, hogy akkor miért tanulták három évig az emelt szintű képzés során a legkorszerűbb hűtőipari technológiát, ha azt a gyakorlatban nem hasznosíthatják. Illetve ha az egyszerű betanított munkát nagyobb szakértelemmel végzik, akkor azt a vállalat miért nem honorálja? A kérdést Tislerics Erzsébetnek, a győri gyár személyzeti osztályvezetőjének továbbítottuk, aki a hűtőipari tanulók egyik oktatója. — Nemcsak a szalonunké-' , sok vélekednek így, mi is tudjuk...hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell — mondja. — Kétségtelen, hogy szükség volt a szakmunkásképzés megindítására. A növekvő minőségi követelményeknek csak mind képzettebb szakmunkásgárdával tudunk megfelelni. Ezért indult meg 1962-ben a szakmunkásképzés, akkor csak Budapesten, de 1967-ben már Győrben is. Jelenleg 50—60 szakmunkásunk van. — Közülük hányan végeznek kimondottan szakmunkát? — Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy mi a szakmunka. A legtöbb tudást megkövetelő munkahelyeken a laboratóriumban, a gépsorokon szakmunkások, vagy magasabb végzettségűek dolgoznak. De bármennyire is korszerűsödik a vállalat, sok még a kézi munka. S ezeken a helyeken is dolgoznak szakmunkások. A bérüket teljesítményük alapján kapják, ugyanúgy, mint a betanított munkások. Az ő magasabb képesítésüket nehéz úgy honorálni, hogy a betanított munkásokat — akik még sokkal többen vannak — ne sértsük ezzel. Bár jutalmazásnál előnyben részesítjük a szakmunkásokat, végleges, rendezett megoldást még nem sikerült találnunk bérezésükre. Lehet, hogy a szakmunkások panaszában van némi fiatalos túlzás, hiszen valamennyien így is'jól 'keresnek. Nem ritkaság a háromezer forint feletti fizetés, s a munkakörülmények is jók. A vállalatnak azonban mindenképpen arra kell törekednie, hogy a hűtőipari szakma rangot kapjon végre. Nemcsak azért, mert ezt kívánja az iparág fejlődése, hanem azért is, mert a vállalatnak nemcsak a lehetőséget kell megteremtenie a dolgozók szakmai fejlődéséhez, hanem ösztönöznie is kell erre. S ezt kívánja a vállalat érdeke, már csak azért is, mert keevés az utánpótlás a hűtőiparban. Sokkal csábítóbb lesz a pályaválasztó fiatalokelőtt ez az egyébként szép szakma, ha rangot kap. Pethő Lajos Kincskereső Megjelent a Kincskereső című ifjúsági irodalmi folyóirat harmadik évfolyamának harmadik száma. Évfordulós füzetet kap kézbe az ifjú olvasó. Megemlékezést talál benne 1848. március 15-ről, mégpedig a leghitelesebb forrás, Petőfi Sándor naplója alapján Mocsár Gábor II. Rákóczi Ferenc gyermekkoráról szól. Tudvalevő, hogy márciusban ünnepeljük a fejedelem születésének 300. évfordulóját. Ez alkalomból választotta a Szerkesztő Ady Endre Bujdosó kuruc rigmusa című versét is. A harmadik évforduló, amely jubileumivá avatja a márciusi Kincskereset, a Tanácsköztársaság évfordulója. A megemlékező Balázs Béla a Tábortűz mellett, vörös őrségen című versével. A költészetet képviseli Zelk Zoltán, Brasnyó István, Kiss Dénes, Szűcs Imre, Tamás Menyhért, Csukás István is. Csukással interjút készített Pass Lajos. Az Édes anyanyelvünk rovatban Grétsy László ad játékos nyelvleckét. Természetesen ismét jelentkezik a Rejtvényfejtők klubja. 1976. március 2., keddi Emlékezés a „gyönyörű, nagybajuszul” emberre Tóth Jánosné verset mond Olyan volt az egész, mint egy jólsikerült kuruc rajtaütés. Február 17-én a győri Rába Művelődési Központ Rendhagyó órák sorozatának előadásán — téma: II. Rákóczi Ferenc és a kuruckor — rendhagyó események történtek. Nem érkezett meg az előadó, dr. Várkonyi Ágnes. Az óra azonban nem maradt el. Dr. Várkonyi Ágnes helyett „beugrott” Szabó Emília, a győri Gombos Ferenc Általános Iskola tanára. Ami ezután következett, az meglepetés volt, ráadás, egy idős asszony színpadi remeklése, a gyermekkor újraálmodása. A nyolcvannégy esztendős asszony a javarészt általános iskolásokból álló hallgatóság elé lépett, és keresetlen egyszerűséggel elszavalta Vörösmarty: Rákóczi emlékezete című versét. Az ujjongó lelkesedés elültével még egy verset is elmondott, s ezzel az óra véget ért. ♦ ♦ ♦ " Néhány napra rá csengetéssel folytatódott. Tóth Jánosnét felkerestük győri, Bacsó Béla úti lakásán! Fiatalos, mozgékony asszony nyitott ajtót. Vártuk, hogy bevezet egy fotelben pihegő, a szobába zártak sápadtságát viselő emberhez, akinek nehezére esik a beszéd. Mondjuk-e, hogy a fiatalos, mozgékony asszony volt Tóth Jánosné? Vásárolni indult. Levetette a kabátját, s máris egy vörös tónusú szobában foglaltunk helyet. A bútorzat nem árasztott történelmi levegőt, az egyetlen „régiség” talán csak a kisképernyős televízió volt. Beszélgettünk. A háttérben szikár, szemüveges férfi cigarettázott. Tóth Jánosné lerokkantott fia. „Eredj fiam, mutasd meg a rajzaidat!” Lapozunk, lapozunk az eltalált és kevésbé eltalált színészportrék között. Szakértő jobban megállapíthatná, hogy elsikkadt tehetség ceruzavonásaival, vagy a tétlenségre ítéltek pótcselekvésével találkoztunk-e. Lapozunk, lapozunk és Tóth Jánosné rendületlenül hordta a rajzokat. Amikor elfogytak, lakatosmunkákat emelt a magasba, s ezekben a cirádás vaskazettákban felragyogott egy míves mester szelleme. „Az uram lakatos volt. Schima Bandi műhelyében dolgozott.” + + + Színészportré, vaskazetta..■ Hogyan jutunk innen Rákóczihoz? Tóth Jánosné ráérez idő és feladat örök harcára. Kissé oldalvást, ölbeejtett kézzel ül. Egy festő rögtön a palettához ragadná. Ám a modell megszólal: „Elmondjam a verset?” Szemérmesen földre vetett pillantása a sorok rendjére ügyel. „Két század árja tűnt el Hogy messze dél felé ... Harcolva nemzetéért s innen száműzetett... Kivetik drága hamvát a zord tengerbe mind megüzeni egy népnek, mely most sem ébredez . — A vers végén elbődül a tenger, haragja felszívja, a száműzött hazafi honvágyát. A parton Mikes az utolsó bujdosó, akinek köszönhettük „kávéház” szavunkat, aki elgyönyörködött az asztaloskodó fejedelem szakállán ülő faforgácsokban. Szabad-e megtörni a csendet? Szabad-e szétrebbenteni egy emléket, amelynek alanya időben nagyon meszszire szakadt ettől a merengő délutántól. Az idős aszszony tizenéves kislány volt, amikor Rákóczi harmvait hazahozták. A fejedelem emlékezetét szavalta akkor is, s jutalmul egy szép könyvet kapott. A címét elfelejtette. A felejtés furcsa, szentségtörő szó ezen a délutánon. A dús érzelemre, bő indulatra szabott hosszú verseket nyolc évtizede tanulta meg — egy egész életre. „Istenem semmi nem megy ki a fejemből " — sóhajt fel önmagára csodálkozva, majd — most már a beleegyezés kicsikarása nélkül — újabb költeménybe fog. Rákócziról, tengerről, Mikesről, a törökországi bujdosásról. „Egyedül hallgatom tenger mormolását / Tenger habjai felett/Futó szél zúgását ...” Pátosz nélkül monoton kopognak a szavak, hozzák, sodorják a hazától elszakadtak és elszakítottak tompa, világölelő fájdalmát. Milyennek képzeli Rákóczit? A kérdés kedvére való. Valamikor talán szerelmes is lehetett a „gyönyörű, nagybajuszú” emberbe, amilyennek Mányoki Ádám is festette a fejedelmet. A szeme mindenesetre felcsillan. Az eszményteremtő, sorsgazdagító sérelmeket nem tilthatja senki. ♦ ♦ ♦ Tóth Jánosné hatvanéves korában kezdett dolgozni. Az Állami Biztosító örökké gyalogló ügynöke volt. A közlekedési eszközöket egyszerűen nem bírta. Gyalog járt Hecsepusztára, Likócsra, Nádorvárosba, Szabadhegyre, a reptér környékére. Volt olyan nap, hogy harminc kilométert is talpalt. „Nekem a levegő a gyógyszer. Itt a park a közelben. Egész nyáron kint ülök.” — Nem tudni, mesél-e a padtársaknak az életéről. A férjéről, aki ügyeskezű lakatos volt, az infláció azonban munkanélküliségre ítélte. Mesél-e saját álmairól? Az iskola legjobb előmenetelő tanulói között tartották számon, mégsem tanulhatott tovább. A testvéreié volt az elsőség. „Legfeljebb egy kis tanítónő lehettem volna” — tárja szét a karját. Mesél-e a másik fiáról, akit elnyelt a háború rémsége, aki folytatója lehetett volna az álmoknak? Leszáll a tenger hullámairól. A térdre csapott tengerek mindkét részről azt jelzik, hogy elfogyott a mondanivaló és valami befejezhetetlen befejeztetett. Márciusban lesz a fejedelem születésének 300. évfordulója. A verset, azt mondja, szívesen elszavalná a televízióban. A bátorságot, s az ötletet is a galgahévízi énekes asszonyoktól kapta. A lámpalázat nem. Azt nem érez. Pákovics Miklós A többi stimmel ••• A győri Vöröshadsereg úti építkezéshez természetesen nem mi állítottuk oda a fényképezés kedvéért az itt látható táblát, amellyel kapcsolatban van néhány apró megjegyezni valónk: 1. Ez a közúti jelzőtábla 1976. január 1-től, az új KRESZ érvénybelépésétől nem érvényes. 2. De ha már az útlezáróknak nem volt az újfajta „Zsákutca” táblája, akkor miért nem:a,.Behajtani tilos” táblát tették ki ? Ugyanis ott erről van szó. 3. És egyáltalán. Minek a tábla? Ott az útelzárást jelző szabályos lánckorlát, meg aztán kinek lenne szándékában jó egy méter mélyen felszántott útra behajtani? Mint mondani szokták, a többi stimmel. Színek, formák ritmusa Hóbor István kiállítása A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban vasárnap délután nyílt meg Hóbor István festőművész kiállítása. Megnyitót Vígné Kovács Margit művészeti előadó mondott. Hóbor István 1971-ben végezte el a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-rajz szakát, jelenleg Budapesten, az Oláh Sándor Általános Iskolában tanít rajzot. Alkotásaival már több közös tárlaton szerepelt. Az első önálló kiállítását 1972-ben a budapesti Eötvös klubban rendezte. Hóbár elsőrendű nem figurális ábrázolásra törekszik, hanem belső élményeinek, a színek és a meghatározatlan fantázia-formák ritmusának, ellentéteinek vagy éppen harmóniájának kifejezésére. Képeivel gondolatokat, gondolati asszociációkat, érzelmeket akar felkelteni a nézőben. Alkotói szándéka a soproni kiállításon bemutatott művei közül leginkább az Egy ház kerítése című képén nyilatkozik meg. Hóbor — a kiállítás bizonyság rá — sok érdekeset és izgalmasat tud elmondani sajátos technikával kezei színeivel. Mégis úgy tűnik hogy leginkább a rassizmushoz közelálló valóság hátása és formavilága előbb-utóbb szűknek fog bizonyulni. Ki Jánoson akkor, ha kétségtelen tehetségével, mesterségbeli tudásával a valóság lényegi összefüggéseinek megragadására törekszik a jövőben. Ekkor ugyanis a jelenleginél nagyobb figyelme kell fordítania a figurát is ábrázolásra. Hóbor István kiállítása március tizedikéig tekinthetik meg az érdeklődők. Milyen a gyermekélelmezés? Ülést tart a szakszervezeti nőbizottság A Szakszervezetek Győr- Sopron megyei Tanácsa mellett működő nőbizottság ülést tart március 3-án, szerdán délelőtt 9 órai kezdettel Győrött, az SZMT-székházban. Először is Békési Gizella tájékoztatja a nőbizottság tagjait arról a felmérésről, amelynek célja volt megtudni: milyen a gyermekélelmezés Győr-Sopron megyében? Ezt követően „Az asszonyportrék" című kiállítás megrendezéséről, illetve előkészületeiről tanácskoznak, majd Horváth Imre, az SZMT sportfelelőse beszámol arról, hogy a Nemzetközi Nőnap alkalmából megrendezésre kerülő megyei női tekeversenyen kik szerepelnek. A tanácskozást Tanyó Lászlóné, a nőbizottság titkára vezeti. időben jött a segítség Az emberi segítségnyújtás szép példájáról tájékoztatott bennünket Kiss Lászlóné, a megyei Vérellátó Állomás szervezője. A történet a következő : Varga Gábor 8 éves mosonmagyaróvári kisfiú születtése óta hemofiliában, vérzékenységben szenved. Három héttel ezelőtt foghúzás miatt beköltözött a győri kórház szájsebészeti osztályára, ahol a műtét után rendszeresen kapott 24 óránál nem régibb, „A” pozitív vércsoportú vért. Szombatra azonban elfogyott a friss vér. A Vérellátó Állomás dolgozói telefonon és személyesen keresték meg a győri készenlétes önkéntes véradókat, akik szabadszombatjukat feláldozva, gépkocsival vagy gyalog, azonnal a kisfiú segítségére siettek. A 11 jelentkezett közül három hétfőn ismét adott vért, és a mos már nagyon jó közérzetnek örvendő kisfiú valószínűleg még ma elhagyhatja a kórházat. A Vérellátó Állomás ezúton is köszöni a véradók önfeláldozó segítségét. Lapunk a követésre érdemes példa közlésén túl szíves örömest tesz eleget a köszönet tolmácsolásának. KIÍMFOID