Kisalföld, 1976. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
Tíz nappal később kezdenek • a cukorgyárak Felár az ötéves szerződésért Nagy László a Cukoripari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója kedden a MÉM-ben tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta, hogy a termést 128 400 hektáros területről takarítják be. A cukorrépát a korábbi szárazság megviselte, de a szakemberek arra számítanak, hogy az esőzések javítanak a termésen. Ezért a Cukoripar a tervezettnél később kezdi a feldolgozást. A gyárak szeptember 8—17. között indulnak, tehát tíz nappal később kezdik meg a cukor előállítását, mint az átlagos időjárású években. Ettől az intézkedéstől ötezer tonna cukortöbbletet várnak. A hazai cukorrépatermesztés koncentrálódik, az elmúlt évi ezeregyszázról nyolcszázra csökkent a fontos ipari alapanyag termesztésével foglalkozó gazdaságok száma. A termőterületnek, csaknem a felén rendszerben művelik a répát. A vezérigazgató ismertette még a különféle anyagi kedvezményeket, amelyek a termelők számára nagyobb jövedelmet hoznak. A cukorrépa felvásárlási árát mázsánként hatvan forintról hetven forintra emelték. Ezen túl, a legalább ötéves szerződéssel rendelkezők mázsánként további öt forintos felárat kapnak. OTTHONOK GNEROBOL Miért Ádámtól, Évától?______ Életszínvonal-politikánk egyik meghatározó területe a lakáskérdés. Bár az elmúlt tizenöt évben egymillió új lakás épült, az országépítő tervekben a jövőben is változatlanul nagy hangsúlyt kap a lakásépítés fejlesztése. A tervek valóra váltásához két, immár jól kitaposott út vezet: a ,,lakástermelés” iparosított formája, a házgyár, valamint a hagyományos családi- és társasházépítés. Ha rangsort állítunk fel, a házgyárt említjük először, ez a korszerűbm mód. Ha a menynyiséget nézzük, akkor a magánerős építkezés javára billen a mérleg) és az sem elhanyagolható, hogy e házak többsége későbbi lakóik keze munkája, vagy mint a szakemberek mondják a „láthatatlan építőiparé”. Az országos és megyei tervekben a magánerős lakásépítési formák nagy szerepet kapnak, s e tervek teljesülnek is. Nem mindegy azonban, hogy milyen áron. Megkapják-e a hagyományos családi ház, a telepszerű családi ház, a társasház építői azt a társadalmi segítséget, amit elvárhatnak, vagy minden egyes, építőnek Admirál Évától elindulva kell az építés rögös útját végigjárni? Ami az alapokat, a központi tervezéssel megoldható részét jelenti a magánerős lakásépítésnek, arról elmondhatjuk: egyre több segítséget kapnak az építők. Az OTP a közeli múltban felemelte a kölcsönt, s a vállalatok többsége erejéhez mérten segíti dolgozói építkezését. Ami viszont az építés gyakorlati részét illeti, az ingatlanok megszerzése, a tervezés, az anyagbeszerzés, a szakipari munkák helyzete egyáltalán nem imegnyugtató. Az ingatlan csak akkor alkalmas Valódi otthon építésére, ha közművesített. A közművesítésben pedig a magánerős építés hátrányban van a házgyári építéssel szemben, sőt kifogástalan családi házakat bontanak le, (Győrött például Nádorvárosban) hogy helyet teremtsenek a lakásokat ontó házgyár termékeinek. A családi házas területek , közművesítéseinek döntő része nem előközművesítés, hanem több évtizedes lemaradások pótlása. A szakemberek, beruházók, erre azt mondják, hogy a közművesítés sokba kerül. Valóban, de a telepszerű családiház-építés is lassan terjed, pedig itt a közművesítési költség töredéke a hagyományosnak. Vessünk egy pillantást a családiház-tervezésre, ahol koránt sincs ilyen jelentősége a népgazdaság anyagi erejének, éppen ellenkezőleg: jelentős megtakarítás lehe, ha volna elegendő korszerű terv. A családiház-tervekhez kétféle úton jut az építtető. Vagy típustervet vásárol, vagy magántervezővel készíttet. A magántervezés hoszszabb idő óta válságban van, évek óta készülnek rendezésére, de az elképzeléseken kívül semmi más nem látott napvilágot. A jelenleg kapható típustervek részben elavultak, most állítják össze a korszerű típus- és ajánlott tervek új kiadását. Az időről időre meghirdetett tervpályázatok anyagai csak hosszú évek múltán jutnak el a felhasználókig. A tervezés után nézzük az anyagellátást. Pontosabban fogalmazva, csak néznénk, mert sokféle anyag, alkatrész egyáltalán nem, vagy csak borravalóval kapható. Nem csoda, hogy a nagy kereslet megteremti a feketepiacot. (Általános, hogy az állami, szövetkezeti építőiparban sokféle szerelvényt csak az átadás előtti percekben vagy alatt építenek be, mert lába kelne.) A népgazdaság anyagi erőforrásai végesek. A magánerős építés jelenlegi állapotában mégsem nyughatunk bele. Milyen módok és lehetőségek kívánkoznak a mostani helyzet javítására? Mindenekelőtt az építési tájékoztatást szükséges magasabb szintre emelni. Azt a szellemi tőkét kamatoztatni, amely már régen rendelkezésre áll, csak nem jut el az építtetőkig. Kétszáznegyvenmillió forint például az a beépített cementérték, amely feleslegesen, a szükségen felül kerül a házalapokba az országban egy év alatt. A termeléscentrikus vállalatokat már nem érdekli, hogy miként használják fel áruikat, ezért nem is fordítanak kellő gondot a felhasználási tájékoztatásra. A hazai építési újdonságok mellett a külföldi tapasztalatok gyors megismerése is segít. Például a csehszlovák,az NDK-beli építési, tervezési tapasztalatok. Amin itt tervezők sora töri a fejét, a Duna másik partján esetleg már rég túl vannak. Az építési tájékoztatást végző Építésügyi Tájékoztatási Központ erőfeszítései csak akkor érdek cék, ha munkatársait segítik a tervezők, kivitelezők, a tanácsi szakemberek. Ha túllátnak saját köreiken. Horváth Sándor JUHÁSZAT ROMANTIKA NÉLKÜL Pecsenyebárány Olaszországba Deleidre áll a nap. A telep felé ballagó nyáj unottan harapdálja a harsogó füvet. Bent a hodályban elnyugszanak a birkák, csak néhány kisbárány adja tudtul elnyújtott bégetéssel, még nincs tele a bendője. A juhászok hazaugranak ebédre, csupán a napos serénykedik. Elsöpri a lebetonozott etetőteret. Rá ránéz a pihenő állatokra. Régen a birka és a szegénység összefonódtak egymással. Ahol sok birkát tartottak, ott kies volt a táj, silány fű sarjadt a réten. A juhász gyalog járt, esetleg szamárháton és aligha kellett félnie, hogy az esztendős bérért megtámadják a szegénylegények. A birka a termelőszövetkezetekben is sokáig nem tűnt másnak, mint romantikus hagyatéknak, a múlt egy szeletének, a szegénység egy darabjának, ami nem duzzasztja, hanem feji a közös vagyont. Az első nyájukat az egyesüléskor a dénesfaiak vitték Beledre, majd ismét egyet a cirákiak. Lehet, hogy a beledi ember csak legyintett rá. Birka? Minek az? De a dénesfaiak és cirákiak saját bőrükön tapasztalták, hogy a sovány cseri réten több kavics terem, mint fű. Feltörni sem érdemes, mert ha meg is nőne benne térdet verőre a búza, állig érőre a kukorica, rájárna az erdőkből a sok vad és lezabálná a kevéske termést. így azután a beledi termelőszövetkezetben nem tehettek mást, folytatták a nyár terelő hagyományt számolva azzal, hogynem sokat hoz a konyhára. ♦ ♦ ♦ Két-három esztendővel ezelőtt megnövekedett a bárányhús iránti kereslet, ekkorra már a szövetkezetben is hét-nyolcszáz jórészt törzskönyvezett anyajuh volt. Ahogy javultak az értékesítési feltételek, úgy nőtt a bárányok „becsülete” is. Domonkos Géza, a termelőszövetkezet főállattenyésztője számokat, adatokat sorol, miközben a juhtenyésztésről beszélgetünk. És ez így is van rendjén. Ahhoz, hogy ne csupán a fű legelésére tartsák a birkát, számolni kell. Idén év végére, mintegy 1500 anyajuh lesz a termelőszövetkezetben. Három-négy esztendő alatt tehát mennyiségben is szépen gyarapodott az állomány. Az állatokat a Gyapjúforgalmi Vállalaton keresztül értékesítik, nagy részük az olaszok asztalára kerül. A tejesbárányoknak főként, karácsony és húsvét táján van nagy keletje. Ilyenkor kilónként ötven forintot is kap értük a téesz. Nyáron a pecsenyebárányokat viszik jobban, ezek az állatok huszonnégy és harmincöt kiló közötti súlyban vannak és kilónként negyvenöt forint körül hoznak a termelőszövetkezetnek. No és vannak még a jerkék, vagyis azok a bárányok, melyekből majdan anyajuhok lesznek. Mivel a téesz állományának nagy része törzskönyvezett, így továbbtenyésztésre el is adhatják őket. Pontosaban adhatnák. Ugyanis eddig évente háromszáz, négyszáz, ötszáz jerkét a saját állomány bővítésére tartottak meg. Az idénre hétszázhúsz tejesbárány és ötszáznyolcvan pecsenyebárány értékesítését tervezték, ami több, mint egymillió forintot hozna a téesznek. Tavaly a juhászat, amely hosszú ideig mint szükséges veszteségforrás volt elkönyvelve, 414 000 forint tiszta nyereséggel zárta az évet. Ezek az eredmények nem a juhlegelőn teremtek. Vagyis pontosabban nemcsak ott. Ugyanis a legelők is változtak az elmúlt években, műtrágyázzák, öntözik őket, így gyorsabban nő, dúsabb levelet hajt a fű és a cseri talajon is jó élelemhez jut az állat. Változott az állatok „étrendje” is. Míg régebben a nyári táplálékot csupán a rét adta, addig most rendszeresen abrakolják az állatokat a saját keverőüzemben előállított birkatáppal. Csökkent az elhullás és azáltal, hogy lebetonozták az istállók környékét és az etetőteret, elejét vették a gyakori lesántulásnak. Ma már, mint az állattenyésztés egyik fontos részéről, úgy beszélnek a juhászairól Beleden. Terveik is az elégedettséget, az elismerést igazolják. Az ötéves tervidőszak végére kétezer anyajuhot akarnak tartani a szövetkezetben. A legelő területét nem növelik, hanem a fűtermést igyekszenek javítani. Jövőre egy nagy teljesítményű öntözőberendezést állítanak üzembe, amely a kavicsbánya tavában összegyűlt vízzel táplálja majd a környező legelőket. Szükség szerint növelik az abrakadagokat, ugyanis ahhoz, hogy megvalósítsák a kétévenkénti háromszori ellést, az eddiginél jobb takarmányozásra lesz szükség! A kétezer anyajuh befogadására a meglevő hodályokhoz egy újat is építenek. Jól jövedelmez a gyapjú is. Az idén 765 ezer forintot kaptak érte. A nyírás szakértelmet kívánó munkájára egy juhnyíró brigádot fogadtak fel Endrődről. Megérte. A birkák pedig meghálálják a gondoskodást/ Németh Endre 1976. szeptember 1., szerda GÉFMervik: Mani a szoláltatást Hétmillió forint értékben végez az idén szolgáltatást a lakosság részére a Győr-Sopron megyei Gépipari és Finommechanikai Vállalat. A közületeknek mintegy 5 millió forint értékben javítanak különböző típusú kisgépeket. A vállalat emelni kívánja a szolgáltatás színvonalát és a munkák lerövidítésére törekszik. A háztartási és közületi hűtőszekrények, hűtőpultok gyorsabb javítása érdekében olyan szerelőkocsit állít üzembe, mely fölöslegessé teszi a gépek szervizbe szállítását. Képünkön Komjáthy Tiborné és Hujber Imréné a vállalat motortekercselő részlegében, Németh Ferenc a GÉFI győr-adyvárosi órásrészlegének dolgozója, M. K. felv. A Pannóniából indult Negyvenkét év a nyomdában Negyvenkét év nyomdában, betűszedő szekrények, gépek között, ólomgőzben, újságok és könyvek között, évtizedek történelme pergett le ujjai között, keze közvetítésével és neve alatt. Drámai események első tudója volt, majd adta tovább társaival ólomba öntve, nyomtatásban. S huszonnyolc év, huszonnyolcszor háromszáz — valahányszor megjelent sok-sok tízmillió újság lapján, és ki tudná megmondani, ez alatt hány könyvön volt olvasható a neve: felelős nyomdavezető: Mentler Endre. Egyebek között a Kisalföld törvény előírta helyén, a lap impresszumában tegnap utoljára. Mentler Endre, az egykori nyomdász, munkásigazgató, a kitűnő felkészültségű igazgató munkás tegnap elköszönt munkatársaitól, nyugalomba vonult. Negyvenkét évi nyomdászszolgálat után, s ebből 28 évi igazgatói ténykedés nyomán nyugalomba vonul. Miként emlékszik vissza a negyvenkét évre, a máshoz alig hasonlítható nyomdászmesterségre, aztán az igazgatói munkában eltöltött majd három évtizedre: melyik volt a legnehezebb, mi volt közülük, ami különösen nyomta? A nyomdászmesterség vagy a vezetés terhe? — Amikor 1934-ben felvettek az akkori győri Pannónia Nyomdába, akkor az, hogy megfeleljek, hogy megtartsam a kenyeremet. Aztán, hogy jó nyomdász legyek. Mindig az, amit éppen rám szabok az élet. Amikor 1949- ben kineveztek igazgatónak, még jóformán csak „nyomdász” voltam. — De nagy dolog is, ha valaki ezt elmondhatja! Nekem azonban akkor vezetnem kellett. Nyomdász volt a teljes vezérkar, még a főkönyvelő is. A többit, amit az asztal követelt, közben kellett megtanulnom. A legnehezebbet is, szót érteni az emberekkel. Aminek 42 év alatt, ha nem is egyforma súllyal éreztem a terhét, az a szakma hagyománya, amimindenkor kötelezi a gondolatok közvetítőit, a nyomdászokat. Becsülettel szolgálni a hivatást. Erről beszélt tegnap Mentler Endre, amikor munkatársaitól elköszönt a gépteremben: — Szeressétek a szakmát, fiatalok, becsüljétek a nyomdászmesterség hagyományait! Ennek a vállalatnak a hírnevét, amelyiknek a sorsáért ti vagytok a felelősek, melynek szép múltja, jelene és rangos neve van. Rátok vár a feladat, hogy tovább öregbítsétek hírnevét. A több mint 300 dolgozót foglalkoztató megyei nyomdavállalat igazgatójának munkásságáról Sümegvári Imre, a megyei tanács ipari osztályának vezetője emlékezett meg. Méltatta azt a nagy érdemét, amelyet a nyomdászutánpótlás nevelésével szerzett, azt a másfél évtizedes törekvését, hogy lerakja az alapjait a jövő feladatainak is megfelelő új, s most már épülő és rövidesen elkészülő központi üzemháznak. Mentler Endre sok rangos kitüntetés után tegnap Sümegvári Imrétől vette át a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Sikeres nyomdászmúltja és eredményes igazgatói tevékenysége után vonul most megérdemelt pihenőre. F. J. KIJAtBÖl B * 3