Kisalföld, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-01 / 1. szám

Búcsú a sárkánytól Japánban december 31-én, éjfélkor a buddhista szenté­lyek és kolostorok a hagyo­mányos száznyolc harang­ütéssel búcsúztatják az óévet és köszöntik az új esztendőt. Ez alkalommal emberek mil­liói keresik fel a szentélyeket, hogy minden harangkongás­­sal megszabaduljanak egy­­egy bűntől, és az ideinél kel­lemesebb és boldogabb új esztendőért fohászkodjanak az istenekhez. Az 1976-os esztendő az ősi kínai naptár szerint a sár­kány éve volt Ázsiában. Nem bizonyult azonban szerencsés állatszimbólumnak a japánok számára. Az év tanúja volt számos gazdasági, politikai és társadalmi megrázkódtatás­nak. A japán jövendőmondók azt jósolják, hogy a kígyó éve is problémákkal terhes lesz a politikai és gazdasági vezetők számára. Megnyugató viszont, hogy az 1977-ben születők közül valamikor tehetséges hivatalnokok, művészek, taní­tók és mérnökök kerülnek majd ki. Közösség-ko­vácsol­ás Bősárkányban már három héttel ezelőtt is tudta min­denki : az új esztendőt — mint sok év óta mindig — nemes, társadalmi cselekedet­tel kezdik a lakók. Január 3- án, hétfőn megérkezik a fe­hér autó, benne az orvos és segítőtársai, aztán fogadják az ünneplőbe öltözött nőket, fér­fiakat, fiatalokat és idősebbe­ket, azokat, akik vért adnak a beteg társaiknak. Egy-egy alkalommal 170—190-en ad­nak térítésmentesen vért. — Véradóink közül nagyon sokan többszörös véradók — újságolja büszkén a vöröske­resztes titkár, Fekete József­­­né. A­zt már mástól kell meg­tudnom, hogy ő maga azok között van, akik már tízszer adtak vért. Folyvást csak azt mondogatja: nincsen olyan hadvezér, aki egyedül nyer csatát. Ami a községben a közösségért történik, az egy­általán nem az ő érdeme, ha­nem az egész falué, mert mindig közösen akarják a jót, a szépet, a tisztát — az egészségért. Feketéné több mint tizen­négy esztendeje vöröskeresz­tes titkár. Azóta buzgólkodik,­­ iparkodik egyre több és több embert megnyerni a jó ügy­nek,­ és velük együtt hirdetni: „A tisztaság fél egészség”, a betegséget nem gyógyítani kell, hanem megelőzni. Ez az érdeke az egyénnek, a kö­zösségnek, az egész társada­lomnak! A vöröskeresztes szervezet 1962-ben alakult meg a fa­luban. Akkor csupán har­minchat tagja volt. Ma ki­lencvenöten tevékenykednek társadalmi munkában, igen buzgón, derék módon, közöt­tük a vezetőség kilenc tagja, dr. Balázs Mihály körzeti or­vos irányításával. Közös élményeik is vannak minden esztendőben. Az első mindig a véradás. A második a véradók találkozója. Erre a kedves ünnepségre mindig januárban­, röviddel a véradó­nap után kerül sor. Ilyenkor azokat köszöntik, akik önként jelentkeznek, ezen az ünnep­ségen szokták kiosztani az okleveleket és a jelvényeket azoknak, akik tízszeres vér­adók. Bősárkányban tizennégy ilyen ember van. Nemcsak műsorral, jó szó­val, oklevéllel kedveskednek a véradóknak, hanem kirán­dulással is. Szeptember 12-én a véradók és a vöröskeresz­tesek feledhetetlen napot töl­töttek együtt. Autóbusszal Vi­­segrádra és Esztergomba lá­togattak. Gyönyörködtek a festői tájban és a múzeumok kincseiben. Hajnalban keltek, késő este érkeztek meg, és mégis mindenki üdének, frissnek, élményben gazdag­nak érezte magát. A körzeti orvos rendelőjé­ben büszkélkedik egy oklevél, az, amely szintén a véradók tettéhez fűződik. Az oklevelet az egész lakosság kapta, mert „jó véradó község Bősárkány”. A vöröskeresztesek mindig készségesek a segítségadás­ban. Amikor az új óvoda el­készült, napokon át súroltak, takarítottak a kőművesek és a többi szakmunkás után, hogy csinos, szép környezet várja a kicsiket. Egy rossz körülmé­nyek között élő családnak ab­ban segítettek, hogy gyerme­keiket kulturált körülmények közé, nevelő otthonban he­lyezték el. Egy öreg, beteg, elhagyatott asszonyt szociális otthonba vittek. Nemcsak mások életét újít­ják meg, hanem önmagukét is. Olvasnak, tanulnak, mű­velődnek. A Magyar Vörös­­kereszt Győr-Sopron megyei Vezetősége által szervezett továbbképző tanfolyamon, Novákpusztán minden évben képviseltetik magukat a bő­­sárkányi vöröskeresztesek. Az asszonyok számára ilyen­kor gond ugyan a család el­hagyása, de megteszik, mert tudják, szükségük van a kor­szerű tudásra, különösen ak­kor, ha másokat is nevelni, tanítani akarnak. Márpedig a vöröskeresztesek akarnak. Az egészségügyi előadások is mindig népszerűek a faluban. A körzeti orvos közérthetően, élvezetesen adja át az orvos­­tudomány legfontosabb tud­nivalóit, mindazt a tárgyi is­meretet, amely előbbre viheti a bősárkányiak egészségügyét azért, hogy megelőzzék a be­tegségeket. A „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom sok év óta igen népszerű a faluban. A bíráló bizottság minden ta­vasszal értékeli az eredményt. Bősárkány 260 családi háza közül eddig több mint száz­nak az utcakapujára került fel a megtisztelő tábla. ..Tisz­ta udvar, rendes ház” felirat­tal. A közös élménysorozat minden esztendőben az öre­gek köszöntésével zárul. Ilyenkor százhatvan fehér kártyát hord szét a postás a falu minden részébe az öre­geknek. Közülük általában hetvenen-nyolcvanan vesznek részt a kedves, szép ünnepsé­gen. Akiket azonban távol tart a megromlott egészség a közös boldogságtól, azokhoz elviszik a meleg szavakat, a körültekintő gondoskodást és az ajándékcsomagot a vörös­keresztesek, az úttörők, a KISZ-tagok és a népfront ak­tivistái. (ksa) Már csak langyos a ke­mence. Kapkodják kifelé a pékek a piros-ropogósra, bar­na­ mosolygósra sült cipókat. Egyet félretesznek. Felvágják, megkóstolják. „Szakértők” íz­lelgetik az új üzemben sült, friss kenyeret. Elégedettek. Maár Imrével, az egyik gé­pi dagasztóval gondoljuk vé­gig a pannonhalmi sütőüzem létrejöttét, és idézzük, mit jelent embernek, községnek. — Jómagam péknek tanul­tam annak idején — mondja. — Szerettem is a kenyeret és a szakmát. Évekig a régi sü­tödében dolgoztam, ahol bi­zony erőnek erejével se igen lehetett jó kenyeret sütni. Szinte mindent kézzel csinál­tunk. Izzadt a gőzkemence, mi meg mérgelődtünk. Meg is szüntették az üzemet 1966- ban. Maár Imrét társaival együtt hátára vette a világ. Ki ide, ki oda ment. Néhá­­nyuk a kenyérgyárban talált helyet, mások munkát, mes­terséget cseréltek. Maár Im­re a Vagongyárba került be­tanított esztergályosnak, tú­rósnak. Hogy a liszt hűvös simogatásához, dagasztáshoz szokott kezek mennyire ked­velték a fém markolását, ma már nem tudni. Maár Imre és öt társa sor­sában ez az idő csak mint kitérő érdekes. Hallották, hogy ismét egy sütödét, na­gyobbat, korszerűbbet, mint az előbbi, akarnak létesíteni Pannonhalmán. Bizony meg­­megtörtént, hogy a messzire vetődött pékek ezzel az üzemmel álmodtak. — Nem hívtak meg a két esztendővel ezelőtti alapkőle­tételre, de én este eljöttem,, megnéztem a területet, az ide hordott építőanyagot és bízni kezdtem. Nagy örömömre, nem is kellett ajánlkoznom, szóltak, ha akarok, visszajö­hetek. Nem töprengtem so­kat. Jól kerestem, és a mun­kám sem volt rossz a Vagon­­gyárban, de a kenyér szerin­tem mindennél fontosabb, nem tud annál jobbat adni az ember. Hiszen úgy hívjuk: A MINDENNAPI. Hamarosan már nyújtóztak a falak, csi­­nosodott a környék, épült az üzem. Nemcsak a pékek vár­ták elkészültét: sürgették, se­gítették a nagyközség lakói, vezetői is. Maár Imre szemével simo­gatja a ragyogó mozaikpadlót, a csempézett falakat, gépe­ket. Hosszú ideig szeretne itt­ dolgozni. Együtt hallgatjuk a hivatalos táadás ünnepi sza­vait: — Bízunk benne, hogy az új üzemben sütött napi 40— 50 mázsa kenyérrel, 15—20 ezer péksüteménnyel mennyi­ségben is, minőségben is jól kielégítjük majd az innét el­látott 15 település lakosságát — mondja Both Ernő, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Szalámi Pál, a Győr és vi­déke Sütőipari Vállalat igaz­gatója a mintegy 14 millió forintos költséggel épülő új üzem fontosságáról, elkészü­lésének körülményeiről, az ott dolgozókra váró feladat­ról beszél. Maár Imre ismeri már a leckét. Több mint egy eszten­deig a győri kenyérgyárban dolgozott, gyakorolta régi szakmája új fogásait Mert időközben sokat könnyült a pékek mestersége. Itt az új üzemben is mindenütt gépek állnak. A dagasztó, amivel ő dolgozik, lengyel gyártmány, a kemence az NDK-ból érke­zett, és számos berendezést készített az ÉLGÉP. — Sokan hetet-havat ösz­­szehordtak a géppel készült kenyér ellen — magyarázza Maár Imre. — Kézzel is lehet rosszul dagasztani, szemre is lehet keveset keleszteni. Az embernek persze oda kell állni a gépek mellé, és kita­nulva a kenyérgyártás csin­­ját-binját, odaadással dolgoz­ni. Az üzemvezetőnk, Tóth Jenő­ fiatal még, alig har­mincéves, de szívesen elfo­gadjuk tanácsait, mert érti a dolgát. Egy kicsit elgondol­kozik. Még a kezével is int, hogy most valami fontosat akar­ mondani. — Számomra jól kezdődik az 1977., három percnyire a lakásomtól,­ szeretett szak­mámban, kedvemre dolgozha­tok. De, azt hiszem, a pannon­halmiak és a környékbeliek is elégedettek lehetnek. Mert mit szoktak kívánni egymás­nak újévkor az emberek? Bort! Az megterem az itteni dombokon. Búzát! Helyette kapják a friss, omlós kenye­ret. És ha e kettő megvan, és hozzá még az ember akarata, akkor nem nehéz békesség­ben élni. Németh Endre Ropogós cipők az új sutádéból 1977. január 1., szombat Vita a közművelődésről Hivatásuk: tanító és népművelő Egy-egy város kulturális életét nagymérték­en befolyásol­ja, hogy az ott működő felsőoktatási intézmény befelé for­duló-e, avagy serkentő, élesztő hatással van-e a kulturális, művészeti eseményekre — kezdeményező-rendezőként vagy akár közönségként. Tudatában van ilyen irányú felelősségé­nek a Győri Tanítóképző Főiskola is. Ez tükröződik abban a közművelődési tervben, amely 1979-ig készült el, és amelyről termékeny vitát rendeztek a napokban a főiskola tanácsa, közművelődési bizottsága és a megyei, Győr városi párt- és tömegszervezetek, a tanács, a testvérintézmények képviselői. A tanács elé került írásos jelentés összefoglalja a főis­kola művészeti, kulturális tevékenységét. A terv elké­szítésében ezekre az eredmé­nyekre alapozó, és a közmű­velődési párthatározat szelle­mében jelöli meg tennivaló­it. Mégpedig azt, hogy az in­tézménynek egyrészt bizto­sítania kell a sokoldalúan képzett tanítók nevelését, akik megfelelő eszmei és szakmai felkészültség birto­kában képesek lesznek az ál­landó önképzésre, másrészt pedagógus hivatásukhoz mél­tón a közművelődés aktív munkásai tudnak és akarnak lenni. A munkatervből és vitából emeljünk ki néhány általáno­sabb érvényű megállapítást. Mindenekelőtt azt, hogy a főiskola ,,nyitottságra” törek­szik, tevékeny részese kíván lenni a városi kulturális ese­ményeknek, és a város fiatal­ságát is szívesen látja a ma­ga rendezvényein. Közkinc­­csé akarja tenni szakmai eredményeit is, s megosztani lehetőségeit másokkal. Ennek jegyében hangzott el a javas­lat, hogy a főiskola jó felsze­­relt audiovizuális bázisát az intézet hallgatóin kívül a gyakorló népművelők, könyv­tárosok is használhassák képzés, továbbképzés céljá­ból. A tanárok, diákok tudo­mányos munkássága a me­gyei könyvtár hálózatán ke­resztül hozzáférhető lesz az érdeklődők számára. Elhang­zot olyan javaslat is, hogy a megye felsőoktatási intézmé­nyeinek közművelődési mun­káját hangolják össze, és a közös elvek megfogalmazója a tanítóképző legyen. A Megyei Népművelési Ta­nácsadó és a tanítóképző kö­zött immár tízéves az együtt­működés, és ez a jövőben a szakkollégiumi és a fakulta­tív népművelőképzés új rend­szerében csak erősödni fog. Az újabb kapcsolatok közül egyet említsünk: a tanítókép­ző valamint a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola hallgatói részletes terv alap­ján hangolják össze kulturá­lis eseményeiket. A szép ter­vek között egy közös művé­szeti együttes létrehozása is szerepel. A vitában megfogalmazó­dott, hogy erejét és feladatát meghaladó munkára vállal­kozna a tanítóképző, ha a vá­ros kulturális életének koor­dinálója akarna lenni. Első­sorban pedagógusokat képez, s nem népművelőket, de olyan pedagógusokat, akik hittel, lelkesedéssel vesznek részt a közművelődésben. A főiskolának a „kifelé tekin­tést” a belső közművelődési munka színvonalának emelé­sével együtt kell végrehajta­nia, hiszen a majdani peda­gógusok elsősorban diák­ként, az intézet által nyújtott lehetőségek közt ismerik és szeretik meg a kultúra a művészet javait.- G. B. Középpontban a gyermek Sopron város Tanácsa mű­velődésügyi és igazgatási osz­tályának, valamint a gyám­hatóságnak elsőrendűen fon­tos feladata a gyermekvéde­lem, a veszélyeztetett környe­zetben élő fiatalkorúak felku­tatása, a testi, szellemi fejlő­désüket hátráltató tényezők megszüntetése, s egyben a gyermekek okozta bűncselek­mények megelőzése. A gyermek- és ifjúságvéde­lemmel a tanácson kívül a Városi és Járási Rendőrkapi­tányság, az oktatási intézmé­nyek, az üzemek, a védőnői szolgálat, valamint a tanács gyermek- és ifjúságvédelmi munkabizottsága foglalkozik legtöbbet. Védő-, illetve óvó­intézkedéseikre jelenleg 70 kiskorú szorul. Az említett szervek anyagi támogatással, napközi otthonos férőhely biz­tosításával, a szülők lakáshoz juttatásával, esetenként rend­re utasításával, alkoholelvonó kúrára küldésével próbálnak javítani a hátrányos helyzetű gyermekek otthoni körülmé­nyein. Ha eredménytelen a jó szó, a kérés, csak akkor kö­vetkezik a bírság vagy a kis­korú állami gondozásba véte­le. Az elmúlt években a gyám­hatóság átlagosan 15 bűncse­lekményt elkövetett utógon­dozottal foglalkozott rendsze­resen. Olyannyira eredmé­nyesnek bizonyult a pártfogói munka, hogy az idén mind­össze egy esetben került sor büntetés kiszabására. Sopron­ban a kiskorúak 5-6 száza­léka követ el különféle bűn­­cselekményt. (Ez a szám az országos átlagnak csaknem fele.) Az állami és társadalmi szervek a csekély százalék el­­­lenére azon fáradoznak, hogy egyetlen gyerek se kerüljön kapcsolatba a bírósággal. A pedagógusok és a gyám­hatóság által végzett környe­zettanulmányok eljutnak a rendőrséghez,­ így az állandó kapcsolattartás eredménye­sebb munkához vezetett. Ar­ra ösztönözte az ifjúságvéde­lemmel foglalkozókat, hogy a jövőben még többször ellen­őrizzék a nyilvántartásukban szereplő alkoholista és er­kölcstelen életmódot folytató szülők családi viselkedését, a fiatalkorúak magatartását az iskolakörzetekben, közműve­lődési intézményekben. Az if­júságvédelmi őrjáratok fi­gyelme kiterjed a szórakozó­helyekre és az iskolából in­dokolatlanul hiányzókra is. A gyermek- és ifjúságvé­delmi munkáról, a teendőkről, a felvilágosító munka ered­ményeiről tárgyalt a napok­ban Sopron város Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága. Az igazgatási és művelődési osztály,­­ valamint a gyámha­tóság és a társszerv­ek a gyer­mek- és ifjúságvédelmi tevé­kenységet jónak értékelte. M. Gy. A lakosság türelmét kérik Január elsején lép életbe az új gyógyszerrendelet. Amint azt lapunkban már megírtuk, minden gyógyszer­­tárban leltározni kell, ami nem­ kevés munkát jelent. Az állandó ügyeletet tartó gyógy­szertárakban kezdődött meg először a leltározás. Ezért a többi gyógyszertárakban át­menetileg zsúfoltság keletke­zett, és a megszokottnál töb­bet kell várni a gyógyszerek­re. A Győr-Sopron megyei Gyógyszertári Központ ezért kéri a lakosságot, hogy legye­nek türelemmel. — 5

Next