Kisalföld, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-01 / 205. szám

Két győzelem, egy döntetlen Hazaérkezett a Rába ETO Sok ezer kilométer utazás, három mérkőzés lejátszása után szerdán a kora hajnali órákban érkezett haza por­tugáliai túrájáról a Rába ETO labdarúgócsapata. Az első mérkőzésre 24-én Bra­­gában került sor, az ered­mény 1-1 volt, a gólt szép egyéni alakítás után Hannich szerezte. Másnap tovább utazott a csapat Montegordóba, egy tengerparti üdülőhelyre. Montegordótól hatvan kilo­méterre, Faróban játszotta második mérkőzését a Rába ETO, ezúttal villanyfény mellett. Az ellenfél a Győr­ből már ismert Portimonense volt) az eredmény 4—1 a zöld-fehérek javára. Góllö­vők: Hannich (2), Szabó F., Onhausz. Madeira szigetén, a portu­gál első osztályba most fel­került Funchal csapata volt a harmadik ellenfél. A győ­riek Szabó F. két góljával 2—1-re nyertek, a győzelem aránya jóval nagyobb is le­hetett volna. TENISZ MINDKÉT GYŐRI CSAPAT MAGASABB OSZTÁLYBAN Vasárnap befejeződtek az 1977. év­i OB-én csapa­tbajnoki küz­delmek. Ennek során mindkét győri együttes, a Rába ETO és a Gy. Lendület jövőre magasabb osztályban szerepelhet. Eredmények: OB­­ B-és férfi mérkőzés: Rába ETO—Nyíregy­háza 6:3. Az idegenben lejátszott mérkőzésén biztos győzelmet ara­tott a győri csapat. A győzelme­ket Erdélyi. Szabados, Méry. Györgyi. Németh és a Szabados— Györgyi páros szerezték. A Rá­ba ETO győzelmével — mint osz­tályának a BSE mögött második helyezettje — a jövő évben a legmagasabb osztályban, az OB I A-ban fog szerepelni. OB II-es férfi mérkőzés: Bp. Elektromos—Gy. Lendület 8:1. A pontszerző Singer volt. A tarta­lékosan felálló győri együttes a bajnokcsapattól elszenvedett ve­resége ellenére — mint a cso­port harmadik helyezettje — jo­got szerzett arra, hogy jövőre magasabb osztályban, az OB I B- ben szerepeljen. Újabb átalakítás A labdarúgó Nemzeti Bajnokság jövője Pár évvel ezelőtt, amikor az MLSZ mai vezetősége át­vette a sportág legfőbb irá­nyítását, négyosztályos volt a Nemzeti Bajnokság. Min­den osztályban és minden csoportban tizenhat volt a létszám. Az új vezetés első ténykedései közé tartozott az osztályok számának csökken­tése. Az NB I B-ből NB II lett, az előző NB II és NB III összevonásával pedig ki­alakult az új NB III négy csoportja. Ekkor húszcsapa­tos lett az NB II és az NB III egy-egy csoportja, az NB I viszont még tizenhatos ma­radt. A következő lépés a szer­­vezetmódosítás útján az NB I létszámának tizennyolcra emelése volt. Amikor tizen­hat csapat sem volt az or­szágban, amelynek színvona­la elérte volna a megkíván­tat, még­ egy kicsit hígítottak a mezőnyön ... A bajnokságok színvonala (átszervezés ide, átszervezés oda) csak nem javult. Újabb változtatás következett tehát: az NB III-as csoportok és csapatok számának csökken­tése. Az alapkoncepciójában elhibázott „osztályozósdi"’ most júniusban zajlott, an­nak viszontagságai élénken élnek még az emlékezetek­ben. Ezzel alakult ki a jelen­legi helyzet: az egy-, egy- és háromcsoportos, egymásra épülő bajnoki rendszer, amely alatt a budapesti és a tizen­kilenc megyei bajnokság je­lenti az utánpótlást, a tömeg­bázist. tok száma három, a csapa­toké pedig hatvan lesz. Ez a hatvan csapat úgy alakul ki, hogy az NB I és NB II közötti osztálycsere után az alacsonyabb osztály táblázatának első tizennyolc helyezettje és a három NB III-as csoport első tíz-tíz he­lyezettje, összesen tehát negyvennyolc együttes bizto­sítja a bajnokság során a maga számára az NB II-ben való indulás jogát. A még be nem töltött tizenkét helyért következik ismét az osztályo­zó! (Annyira bevált most, hogy gondoskodni kell a folytatásról...!) Az osztályozón az NB II két utolsója, az NB III há­rom csoportjának tizenegy­tizennyolcadik helyezettjei és a fővárosi, valamint a me­gyei bajnokságok nyertesei vehetnek részt. Az NB III csoportjainak két-két utol­sója jövőre nem kap esélyt a javításra. Meg kell véde­nie viszont NB II-8 jogát az osztály két utolsó helyezett­jének, holott az NB III tize­dikjei (!) ajándékba kapják ezt a jogot. Ki érti ezt? Két év múlva viszont a megyei bajnokok (osztályozó­val vagy anélkül) az NB má­sodik osztályába juthatnak. A négyosztályos rendszerből rövid idő alatt sikerült két­­osztályost alakítani. De miért lenne ettől jobb a magyar labdarúgás? Megszűnik az átmenet Ezzel az átszervezéssel szin­te áthághatatlan színvonal­különbség alakul ki az NB alacsonyabb osztálya és a megyei bajnokságok között, csökken a már bizonyos szín­vonalat elért csapatok száma, csökken a foglalkoztatás le­hetősége, így óhatatlanul el­fogynak a játékosok is. A ki­sebb tömegből még nehezebb lesz a kiválasztás, a létszám­­csökkentés tehát pontosan a kívánt irányzat ellen hat! Győrött az utóbbi tíz-tizen­­két évben hat olyan csapat szűnt meg, amely már ját­szott a megyei I. osztályban, illetve az NB III-ban. A csa­patok számának csökkenése az erők koncentrálását kel­lett volna, hogy jelentse. Te­hát ma színvonalasabbnak kellene lennie megyénk szék­városában a labdarúgásnak, mint volt a hatvanas évek második felében. Így van? Akik mérkőzésre jártak ak­kor, és járnak még ma is, azok megadhatják erre a kérdésre az egyértelmű fele­letet. De az sajnos nem az MLSZ elgondolásait támasztja alá! (kicli) Újabb csökkentés Ezzel sincs azonban még vége a szervezésnek, a most folyó bajnokság kiírása újabb változtatást jelent be. Ezek szerint 1978 őszén megszűnik az NB 111, illetve összeolvad az NB II-vel, ahol a csopor­ Kosárlabda NB I/ A felkészülés nehézségei Sopronban A kosárlabda NB II holnapi nyitómérkőzésén a jól fel­készült S. Postás női csapata veszi fel a küzdelmet a kieső­­jelölt közlekedésiek ellen, akik csupán a labdajátékok dicső­séges bizonytalanságában remélkedhetnek. A postások a si­keres tavaszi szezon befejezése után is folytatták az edzé­seket, majd rövid pihenő következett. Augusztus első nap­jaiban, a szakosztály történetében először, sikerült megvaló­sítani azt az edzőtáborozást, amely nélkül ma már az ered­ményes munka elképzelhetetlen. Naponta kétszer gyakorol­ták a játékosok a kosárlabda fortélyait, javult a csapat erőn­léti állapota. Az augusztus 20-i felmérő jellegű tornán biz­tosan győzték le az Universitas Győr és az SKSE együttesét. Új játékosokkal is erősödött a soproni női kosárlabdázás reprezentatív együttese, mert Krasznai Andrea, befejezve a Testnevelési Főiskolán folytatott tanulmányait, újra az egyesület rendelkezésére áll. A Fiatal testnevelő tanár megoldhatja az irányító já­tékos posztján jelentkező problémákat. A sérüléséből felépült Horváth Tünde is sokat tehet a lendületes já­ték érdekében Augusztus 28—28. között az együttes a Göcsej Kupa roppant erős mezőnyében szerepelt. A já­ték még akadozott, ez azon­ban a rendkívül erős előké­születi edzések okozta ter­mészetes visszaesésnek tud­ható be. Nem vitás, a Sop­roni Postás szakvezetői min­dent megtettek a sikeres felkészülésért, törekvésük találkozott a játékosok meg­értésével, így a jól végzett munka kellemes közérzeté­vel, egészséges optimizmus­sal várhatja a csapat a raj­tot. Az újonc közlekedésiek már július 20-án munkához láttak, de az azóta eltelt idő­szakban nem volt egyetlen olyan edzés sem, ahol a já­tékosok létszáma elérte vol­na a játékhoz feltétlenül szükséges tizet. Az a néhány játékos, aki megjelent, kez­detben igyekezett, de a tá­volmaradók magas száma hamar lecsökkentette a lel­kesedést. Mindössze két elő­készületi mérkőzést sikerült csak lejátszani annak a hét (!) SKSE lánynak, aki haj­landó volt áldozatot hozni kedvenc sportágáért. Kolo­siamé, Sipőcz. Molnár 11. befejezte a kosárlabdázást, Molnár 1. munkahelyi elfog­laltsága miatt nem tud rend­szeresen gyakorolni. Poor ..ismeretlen okokból'’ nem látogatta az edzéseket. Kér­dés, mit szól mindezekhez a jelenségekhez az egyesület elnöksége. Az STC házatáján sem ró­zsás a helyzet. A munka augusztus elsején megkez­dődött, de a játékosok ugyan­csak ..felváltva'’ látogatták az edzéseket. A sérült játé­kosok meggyógyultak, a ren­delkezésre álló erők mégis megcsappantak, mert­ Mol­nár Gy. disszidált, Petkovits pedig tanulmányai befejez­tével nem Sopronban vállalt munkát. Augusztus 27-én és 28-án a textilesek kétszer is meg­mérkőztek a szomszédos Mattersburg szerény képes­ségű csapatával, de ezeken a mérkőzéseken is csak kilenc játékos képviselte a kék-fe­hér színeket, és nem láttuk a tavaszi idényben már pá­lyára került fiatalokat, így Benkőt, Wildet, Erdélyt. Sok­kal helyesebb lett volna, ha a teljesen értéktelennek mi­nősíthető nemzetközi mérkő­zések helyett, a csapat elin­dult volna a Göcsej Kupán, vagy más, a felkészülést­ job­ban szolgáló tornán, így az­tán a szakvezető és a játé­kosok bizonyára szorongó érzések közepette várják a szombati mérkőzést, a lista­vezető Oroszlányi Bányász ellen. W. F. 1977. szeptember 1., csütörtök Asztalitenisz Az őszi rajt előtt Az „A” csoportba kerültek az 1—6., a ,,B'’ csoportba pe­dig a 7—12. helyezettek. Az őszi idényben ezután a cso­porton belüli együttesek egy­más között döntik el a he­lyezéseket, és csak öt mér­kőzést fognak játszani. Az „A” csoport bajnoka jövőre az NB I-be kerül, és a ,,B’’ csoport három csapata, a 10., II. és 12. helyezettje pedig az NB III-ban fog szerepelni. Az „A"’ csoportba került hat csapat között szerepel — méghozzá kitűnő tavaszi sze­replése alapján a második helyen — a Gy. Elektromos együttese, további csapatok: a bajnokságban veretlenül vezető Kaposvári Vasas. Ak­namélyítő Bányász, Dunaúj­városi, Kohász, Perbál, Pénz­ügyőr. A ,,B’’ csoportban sze­replő hat csapat között van a Gy. Magasépítők csapata, amely az utolsó helyen áll. Rajta kívül a csoport tag­jai: Bp. Elektromos, Vasasi Bányász, Pécsi Spartacus, Sa­ba­ria és Enying. Megyénk három további csapata az NB IIl-ban szere­pel, amelyben — ellentétben az NB II-vel — az őszi idény­ben is a teljes mezőny foly­tatja a küzdelemsorozatot. A Kehrling-csoportban veretle­nül, az első helyen a Moson­magyaróvári Kötöttárugyár, a harmadik helyen pedig a Soproni Textiles csapata áll. A Szold-csoportban a Gy. Spartacus a középmezőnyben foglal helyet. Az NB II. őszi sorsolása: IX. 4.: Gy. Elektromos—Ka­posvári Vasas, Gy. Magas­építő—Sabaria. IX. 18.: Ak­namélyítő Bányász—Gy. Elektromos, Gy. Magasépítő —Enying. X. 2.: Dunaújváros —Gy. Elektromos. X. 9.: Gy. Elektromos—Pénzügyőr, Gy. Magasépítő—Pécsi Spartacus. X. 29.: Gy. Magasépítő—Va­sasi Bányász. X. 30.: Gy. Elektromos—Perbal, Gy. Ma­gasépítő—Bp. Elektromos. • Mindkét együttes sorsolá­sa kedvezőnek mondható, és különösen az építőké jó, mert minden mérkőzésüket ottho­nukban játsszák. 11a. Vasárnap ebben a sport­ágban is megkezdődnek az 1977. évi NB II. és NB III. csapatbajnokság őszi küzdel­mei. Az NB II. Barna-csoportjá­ban tizenkét csapat indult. A tavaszi idény végén a csa­patokat két, „A” és „B” cso­portra osztották, mégpedig az elért helyezések alapján. 1977. szeptember 1. csütörtök. Egyed napja. A Nap kél 5.02, nyugszik 18.25 órakor. A Hold kél 20.01, nyugszik 8.50 órakor. ♦ ♦ ♦ SZELES: Várható időjárás ma estig, főként a déli és a nyugati országrészben időnként erősen megnövekszik a fel­hőzet. Elszórtan zápor, zivatar várható. Gyenge, napközben megélénkülő dél-keleti, déli szél. Legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 25—30 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 óra­kor 21 fok volt. AUSZTRIÁBAN­­változóan felhős idő lesz, több helyen várható zápor, zivatar. A DUNA vízállása Dunaremeténél szerdán 424 centiméter volt, Győrött a RÁBA 230 centiméter, apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Műsor­­ismertetés, hírek. — Szófistapa­­rádé. — Nyugat-dunántúli tájak: Rábaköz. — Rábapatonai lako­dalmas. — 18.00: Nyugat-dunántúli krónika. — Ray Conniff együt­tesének felvételeiből. — Hírösz­­szefoglaló, időjárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25: Werder. Részletek. — 9.00: Katedra. — 9.30: Schumann: Esz-dúr zongo­ranégyes. — 10.05: Olgeborge ka­pitány. — 10.16: Straub F. Brúnó­val beszélget Rékai Gábor. — 10.41: Zenekari muzsika. — 11.23: Kishatár kiskapu? — 11.38: Iz­galom. X. rész. — 12.35: Melódia­koktél. — Közben: 13.15: Házunk tája. — 14.09: Évfordulók. —14.39: Vietnami Kultúra Hete. — 15.10: Kóruspódium. — 15.28: Ezeregy délután. — 16.10: Zenekari mu­zsika. — 17.07: Olvastam vala­hol ... — 17.31: Népi zene. — 18.15: Kritikusok fóruma. —19.15: Rádiószínház. — 21.07: Slágermú­zeum. — 21.39: Szem — kéz, fül — kéz és az embermodell. — 22.15: Sport. — 22.30: Zenekari mu­zsika. — 0.10: A boldogság felelő­i. Részletek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Három tavasz. Részletek. — 8.20: Külpo­litika. — 8.33: Nóták. — 9.33: Re­mekírók. — 10.03: Zenés műsor. — 11.55: Könyvespolc. — 12.00: Magyar fúvósmuzsika. — 12.33: Pécsi stúdiónk. — 12.55: Walter Gieseking. — 13.25: Édes anya­nyelvűnk. — 13.33: Ifjúsági da­lok. — 14.00: Paródiák és ba­darkák — 14.35: Embermesék — állatokról. — 15.36: Arcok, talál­kozások, emlékek. — 16.33: Szín­házak csillagfényben. — 17.00: Ze­nés városműsor. — 18.00: Sanzo­nok. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.30: Cigánydalok, csárdások. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Ré­gi hanglemezek. — 20.54: Diák­­könyvtár. — 21.33: Brahms: A szép Magelone. — 22.33: Külpo­litika. 3. MŰSOR: 14.05: Zenekari mu­zsika. — 16.03: Szopránáriák. — 16.30: Ötórai tea.— 17.30: Kated­ra. — 18.05: Zenekari muzsika. — 19.10: Kóruszhűvek. — 19.33: Versek világa. — 19.50: Hangfel­vételek. — 20.40: Új lemezeink­ből. — 21.21: Olasz nő Algírban. Részletek. — 22.06: Kilátó. BUDAPESTI TV. 16.28: Hírek. — 16.35: Telesport. Vasas—FTC. Női kézilabda-mérkőzés. — 18.00: Gyerekek a közlekedésben. — 18.10: Sugárbányászok. Riport­film. I. rész. És ön szerint? — 18.30: Megújulás. Minőségi Cipő­­gyár. Riportműsor. — 19.00: Rek­lám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna (sz.). — 19.30: Tv-hír­adó. — 20.00: Sztrogoff Mihály. VII 6. rész (sz.) . — 20.55 : Jogi ese­tek. — 21.30: Kezdőkör. — 22.10: Tv-híradó 3. — 22.20: Egy magyar tudós a Római Klubból. 3. MŰSOR: 20.00: Művészek a porondon. Francia film (sz.). — 21.20: Tv-híradó 2. — 21.40: Az arany kehely. Angol tévéfilm III 2. rész. BRATISLAVA! TV I.: 8.43: Tv­híradó. — 9.00: Tévétorna. — 9.05: Bliccelő tanárok. Cseh mesefilm. — 10.45: Családi posta. — 11.25: Tv-híradó. — 16.20: Mikropódium. — 16.35: Tűz van, tűz van . .. — 17.00: Gyermekműsor. — 17.30: A nevem Tina. Tv-játék. — 18.00: Kerekasztalnál. — 18.40: Esti me­se. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Vetélkedő. — 20.10: Tv-játék. — 21.30: Tv-híradó. — 22.00: A rend­őrség naplójából. — 22.05: Az Opus Zeneműkiadó. II.: 16.15: Jégkorong-mérkőzés. — 17.50: Tv-híradó. — 18.05: Tu­domány és technika. — 18.55: Könyvekről. — 19.00: Publicisz­tika. — 19.30: Zenés komédia. — 21.00: Életrajzunk. 11. rész. — 22.00: Tv-híradó. OSZTRÁK TV I.— 18.30: Napra­forgó. Filmdráma. — 17.55: Esti mese. — 18.00: Tévékonyha. — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák ké­pek. — 19.30: Tv-híradó. kultúra. — 20.00: A zöld kakadu. Színmű, két részben. — 22.35: Az Emmin­­­gersek. Filmsorozat. — 23.00: Hí­rek, sporthírek. II.: 18.00: Könyvbazár. — 19.30: Iskolatévé. — 20.00: Lili Lindford show-műsora. — 21.05: Tv-hír­adó 2. A gyerekek már másképpen játsza­nak. Hol van már az indiánosdi, a rablás, a csiszkis, a királyom, adj egy katonásdi? Családombeli pél­dával hozakodva elő­ volt az én ördög-fiam Robin Hood, Tenkes ka­pitánya. Kloss ka­pitány. Bors Má­té, Angyal, haris­nya-álarcos Fan­­tomas, s ki tudja, Vikiti hogy még mi! Változnak az idők, mindig tanul az ember gyereke. Vasárnap fél tíz­re például azt tudtam meg, hogy először a vikingek léteztek­, aztán jött csak a fűrész. Mi­nek tagadtam, néztem a rajz­filmsorozat újab­b epizódját. Ezért aztán egyáltalán nem lepődtem meg, amikor a délutáni látogatá­son a házigazda íjjal és lombfű­­rrésszel felfegyver­kezett csemetéje a bemutatkozásig imigyen csapott a tenyerembe: — Németh Vikifi. Ha akarod, megmuta­tom, hogyan fűré­szeltem ki délelőtt a börtönajtót__ MOZIMŰSOR GYŐR, Kertmozi: A cigány­tábor az égbe megy* (sz.) 7. Rába: Elszakadás* (USA) 3. Pil­langó.* I­—II. (USA) n6. Vörös Csillag: Fehér táskások (NDK) 9. 11. Pillangó * I—II. (USA) 3 7. Mesemozi: A molnár a fia meg a szamár (m.) 3. n6. KAPUVÁR: Fekete farkasok üvöltése* (NSZK) 6. 8. KTMLE: A pofon* (f.) H. KÓPHÁZA: Tölgy, azonnal je­lentkezzen (r.) 8. MÓVÁR, Kos­suth: A zsoldoskatona (o.) 4. fi. 8. MOFÉM: A királyért, és a ha­záért* (a.) 6. RÁRAPATOV­: Szerelmek és előítéletek* (cs.) 5. SOPRON, Liszt Ferenc: Távoli mennydörgés (i.) 8. Szabadsáv: Száll a kakukk fészkére* (USA) 3. n6 18. A Moziüzerpi Vállalat a műsor­változtatás jogát fenntartja! ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bástya utca 59. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 11-004. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti ren­delőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: este 6-tól reggel 6-ig a kórházban. Te­lefon: 16-431. CSORNÁN, du. 3-től másnap reggel 7-ig ügyel: dr. Eperjessy Zsu­zsanna. Lenin u. A. épület. Telefon: 48. KAPUVÁRON; a körzeti orvosok saját körzetükben személyesen vagy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÖRIS: GYŐROTT: az Amadé L. u. 1. szám alatt reggel 8 órától 16 óráig. SOPRONBAN: Kiss J. u. 2 sz alatt reggel 7 órától 12 óráig, to­vábbá : Kisbajcson, Télen és Ásványrárón. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma délután 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport he­lyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen, vagy a 11-232-es telefon­számon. HIJfH POID 5

Next