Kisalföld, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

Nyílt levél Stuttgartba Kedves Josef Baumann és hitvese! Sokakat megdöbbentett a hír, hogy nyugati utazásukról, mely egyben a nászútjuk is volt, nem tértek vissza hazájukba. Vajon mi késztette Önöket arra, hogy megváljanak a megszokott, meleg családi otthontól, szüleiktől, szeretteiktől, ismerőseiktől. Lemondásra a szülőhazában való élésről, ahová a boldog gyermekévek ezer emléke fűz, ahol járni, beszélni tanultak, ahol felnőttek lettek. Mentegetőznek, hogy nem volt szándékukban a hazatérés megtagadása, de ismerőseik rábeszélésére, kizárólag egzisztenciális okok, azaz a jobb életlehetőségek miatt szánták el magukat, hogy az NSZK-ban maradnak. Meglepő, hogy az eddigi élettel való szakításhoz elegendő volt „két heti habozás”, annak kiderítése, hogy a Baumann név németes hangzású (?), és az ismerősök által szerzett állás? Kétségbe kell vonnom, hogy rábeszélésre maradtak kint. Mert hogy lehet, hogy a 30 napos nászutazásra magukkal vitték diplomájukat is? Szívesen venném alaposabb válaszukat arra a kérdésre, hogy miért egy idegen országban keresik boldogulásukat? Miért nem a szocialista Magyarországon, amelynek egzisztenciájukat köszönhetik, a boldogulás biztos alapjainak megszerzését? Mindketten a magyar állam anyagi és erkölcsi segítségével szerezték tudásukat, diplomájukat. Az indítás is arra kötelezte volna mindkettőjüket, mint a tisztesség, a korrektség diktálja, hogy a haza javára kamatoztassák képességüket és ezzel is viszonozzák a törődést, amit kaptak. Egyetemi felvételükön bizonyára megkérdezték, miért akarnak tovább tanulni? Miért akar Baumann József gépészmérnök és Gasztonyi Gabriella orvos lenni? Ha az akkor adott válaszukat, valamint a mérnökké, doktorrá avatás alkalmával tett esküjüket a mostani hűtlenségükkel összevetik, hogyan tudnak elszámolni lelkiismeretükkel? Baumann József mindössze a pályakezdés első éveiben tartott. Mérnöki állás a budapesti 43-as Építőipari Vállalatnál, jutalommal is elismert munka és kilátásban a magasabb beosztás. Módja, lehetősége bőven kínálkozott az erkölcsi, anyagi érvényesülésre, ön, dr. Gasztonyi Gabriella az elutazásuk előtt három nappal vette át ünnepélyesen a diplomáját, alig hangzott el hűségesküje, és a tinta még meg sem száradt az oklevelén ... Mindketten jó anyagi körülmények között nevelkedtek. Értelmiségi, mérnök- és orvosszülők gyermekei, s amit ő haza nyújtott eddig és adhatott volna a jövőben nem mérhető a jobb anyagi lehetőségekkel. Amikor „megrészegedtek” a lehetőségek kecsegtetésétől, vajon gondoltak-e arra is, hogy mennyi minden szükséges még a boldoguláshoz? Ahhoz, hogy nyugodt közérzettel, elégedetten dolgozhassanak és élhessenek? Mérlegelték-e, hogy a számukra teljesen más jellegű társadalmi rendszerben képesek lesznek-e beilleszkedni, minden emberi gondjaikkal, érzéseikkel befogadja-e új környezetük, vagy csak a munkájukra tartanak igényt — amihez minden áldozat nélkül jutottak —, és addig, amíg az érdekeik megkívánják. Talán örökké magukon kell viselniük az „idegen” megkülönböztetést, és a bizalmatlanság légköre veszi körül magukat. Cselekedetük annál inkább érthetetlen, mert levelükben hangsúlyozzák: „politikai nézeteinket nem, változtatjuk meg: a szocialista társadalmi rendszer fejlettebb voltát elismerjük, hiszünk a proletár internacionalizmus erejében és a végső győzelemben.’’ „Sőt ígérik” az újonnan választott társadalom törvényes keretei között küzdeni fogunk e célokért..Ne haragudjanak, ezt kétségbe kell vonnom. Nemcsak azért,mert a kommunizmus eszméje melletti küzdelmet egyetlen kapitalista országban, a Német Szövetségi Köztársaságban pedig különösen nem veszik jó néven. Hanem azért is, mert idealista törekvésükkel sehogyan sem fér össze a nemzetközi proletariátus érdekeiért való küzdés készsége. Hogy lennének képesek rá, mikor még saját hazájuk népével, munkásosztályával szembeni kötelességük teljesítésével is adósak maradtak! A szocialista társadalmi forma magasabb rendűségének hirdetése egyben a szocialista erkölcsi normák szerinti életet is jelenti. Teljesítését csakis tetteikkel mérhetjük. Például az Önök szocialista hazához való viszonyát azon, hogy miként ragaszkodtak hozzá, vállalták-e a haza és a benne élő emberek közös sorsát, küzdöttek-e a nemzet felemelkedéséért és szívükön viselték-e nemcsak a saját maguk boldogulását, hanem az egész népét? Befejezésül mit mondhatnak? Fájlalom hűtlenségüket. Lehet, hogy sikerül majd életvitelükben, hivatalos okmányaikban nyugat-német polgárokká válniuk, de maguk ott mégis csak idegenek maradnak. Hazájukat elhagyott hontalanok. Tisztelettel: Horváth Irma Festménydarab Egy tokiói bizományi áruházban felbukkant festmény, amelyről áruba bocsátója azt állítja, hogy II. Miklós orosz cár gyűjteményéből származik, élénken foglalkoztatja a japán művészettörténészeket és képszakértőket. A „Keresztelő Szent János” című képet egy kobei japán kereskedő még 1932-ben vásárolta Sanghajban egy fehérorosz emigránstól, Miklós cár állítólagos komornyikjától. Az egykori cári szolga szökése előtt „nemes egyszerűséggel” késsel kikanyarított egy jókora darabot egy nagyobb festményből, amely — mint elmondta — a cár lakosztályának ékessége, Albrecht Dürer alkotása volt. Maegava Szeiro, a tokiói egyetem nyugati művészetek tanszékének professzora kijelentette, hogy a festmény nagy mester kezétől származik. Véleményében osztozik Terada Harudzsin, az egyetem művészettörténész képszakértője is. Mindketten kételkednek azonban Dürer szerzőségében, és arra a feltételezésre hajlanak, hogy a „Keresztelő Szent János”-t egy tizenhetedik századi németalföldi mester festette. A művész pontos azonosítása még hátra van. ----HUMPOID 4 Ifjúmunkás versmondók Sopronban vasárnap délelőtt tartották az ifjúmunkásnapok vers- és prózamondó versenyének döntőjét, ötven fiatal közül a legjobb 12 került most a zsűri elé a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Magyar és szovjet költők verseit mondták el a versenyzők. Különösen a soproniak szerepeltek jól: a nyertesek között több olyan régi versmondó van, akik az elmúlt négy-öt évben szép fejlődésről tettek bizonyságot. Az eredetileg kiírt három helyett öt díjat adott ki a zsűri. I.: Németh Katalin (Sopron), II.: Köves Éva (Mosonmagyaróvár), III.: Kiss Lídia (Győr), IV.: Ág Ernő (Sopron), V.: Varga Gizella (Sopron). A díjakat november 4-én Győrött, az ifjúmunkásnapok záróünnepségén adják át Befejeződött a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa Vasárnap a Parlament kongresszusi termében az országos vezetőség beszámolója fölötti vitával folytatta munkáját a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes az állami egészségügyi szolgálat dolgozói nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke méltatta a Vöröskereszt rendkívül aktív, határozott nemzetközi tevékenységét. Nagy érdeklődést váltottak ki azok a felszólalások, amelyek a Vöröskereszt családvédelmi munkáját elemezték. A vitában elhangzottakra Hantos János főtitkár válaszolt, majd a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa jóváhagyta az országos vezetőség beszámolóját, elfogadta a módosított alapszabályt és az V. kongresszus határozatát. Az alapszabály rögzíti, hogy a Magyar Vöröskereszt a családi élet szocialista vonásainak erősítésével is közreműködik a családpolitikai, családvédelmi feladatok megoldásában. Rögzíti a közművelődés keretében végzett egészségnevelő munkát, az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom elismeréseként a jövőben a felső és a középfokú iskolai vöröskeresztes csoportok alapszervezetekként tevékenykednek. A jövőben a kongresszusra ötévenként kerül sor. Az V. kongresszus határozata fontosságának megfelelően foglalkozik az egészségvédelem, a családpolitika és a családvédelem feladataival. Javasolja az V. kongreszszus határozata, hogy az elsősegélynyújtás oktatása legyen része a középfokú és a szakmunkásképző iskolákban folyó honvédelmi oktatásnak. Szükséges kialakítani — az egészségügyi állomások kereteiben — az elsősegélynyújtók foglalkoztatásának rendjét is. Megfogalmazódott az az igény, hogy különleges segélyszolgálatot kell létrehozni, amelynek keretében barlangi, hegyi, vízimentő és más rendeltetésű elsősegélynyújtó alegységeket szerveznek. A kongresszus küldöttei ezután nyílt szavazással megválasztották a Magyar Vöröskereszt vezető testületét, a 99 tagú országos vezetőséget, továbbá a 15 tagú számvizsgáló bizottságot. Az országos vezetőség első ülésén megválasztotta a tisztségviselőket. A Magyar Vöröskereszt elnöke ismét Gegesi Kiss Pál akadémikus lett. Három alelnököt választottak: Medve László egészségügyi miniszterhelyettest, Ortutay Zsuzsát és Rostás Istvánt. A Magyar Vöröskereszt főtitkárává ismét Hantos Jánost választották meg, főtitkárhelyettes Gyűszű Miklós és Kaposvári Júlia lett. Az országos vezetőség a módosított alapszabálynak megfelelően 15 tagú országos végrehajtó bizottságot választott, amelynek elnöke az országos vezetőség titkára. A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfői ülésén állást foglalt a vállalati munkavédelem értékeléséről, illetve arról, hogy a kitüntetések és egyéb elismerések odaítélésekor illetékes szervek, milyen módon vegyék figyelembe a munkavédelem eredményeit, illetve hibáit. Az állásfoglalás értelmében a kitüntetés elnyerésére pályázó vállalatoknak és szövetkezeteknek be kell számolniuk szociális terveik teljesítéséről, a munkavédelmi helyzetet jellemző főbb adatokról és a külső felügyeleti ellenőrzések megállapításairól. A pályázó vállalatok beszámolóit a minisztériumok és az ágazati-iparági szakszervezetek munkavédelmi szervei együttesen véleményezik, s javaslatukat is hozzáfűzik a kitüntetést adományozók számára. Akik a kitüntetést adományozzák, a munkavédelmi helyzet tartós vagy számottevő rosszabbodása esetén minden esetben állást foglalnak abban, hogy az egész kollektívát, vagy annak csak egyes részlegeit zárják-e ki a kitüntetés adományozásából, esetleg csupán egyes központi vagy helyi vezetőktől vonják-e meg a kitüntetéssel járó erkölcsi-anyagi elismerést 1917 márciusában nemcsak a magyar írók, hanem még a nemzetközi munkásmozgalom rezdüléseire reagáló szervezett munkások között is aligha akadtak olyanok, akik pontosan tudták, hogy az orosz forradalomnak úgyszólván másnapján a munkásmozgalom két irányzata éles ellentétbe került egymással: a szociáldemokrácia útján járó mensevikek a polgári demokrácia konszolidálásáért, a polgári demokratikus kormány és ezzel a háború folytatása mellett, a bolsevikok a forradalom továbbfejlesztéséért, a szocialista átalakulásért, a nagybirtokok azonnali felosztásáért, az imperialista háború azonnali befejezéséért szálltak síkra. A különbségről egyelőre még a magyar szociáldemokrácia lapjában sem esett szó, annál kevésbé, hiszen a magyar párthoz közelebb álló mensevikek szavakban éppen úgy állást foglaltak a háború befejezése mellett, mint a „szélsőséges” bolsevikok, akikről egyelőre említést sem tettek a magyar lapok. Mégis megtörténhetett, hogy egy magyar író, Karinthy Frigyes, aki ekkor még Lenin és a bolsevikok hírét is aligha hallotta, egy szenvedélyes szatírájában, a maga sajátos eszközeivel az előtte ismeretlen bolsevikok mellett állt ki. A Pesti Napló 1917. március 24-i számában jelent meg ez a „Békeuszítók és háborús apostolok” című írása, amelyhez Bonnar Law angol miniszter parlamenti nyilatkozata adott ösztönzést. Eszerint a miniszter örömmel jelentette az angol képviselőházban, hogy nem kell tartani orosz háborús szövetségesük pálfordulásától, „mert a már-már elfajult orosz forradalom visszatért medrébe, a szélső munkáspárt békeigazgatásai nem érték el céljukat, közülük a háborúspárti mérsékeltek felfogása győzött és került kifejezésre a kormányzatban.” 1917 tavaszáig, amikor a világháború negyedik esztendejébe fordult, a halottak száma már a tízmilliót meghaladta, s számarányát tekintve a magyarság a legnagyobb véráldozatot hozta, az emberi értékek ilyen fejtetőre állítása kizökkentette ironikus nyugalmából Karinthy! Az itt következő sorokból kiérezhető felháborodás a milliók homályos érzéseit tükrözte: „Ti késő unokák — folytatta Karinthy —, hadd ordítsak felétek térben és időben, hogy ezt megértsétek és elhigyjétek: a mérsékeltek, Európa népei, Tisztelt Ház, most már mondd meg nekem őszintén, én bolondultam-e meg, vagy te? A háborúspárti mérsékeltek felfogása győzött Oroszországban, a Rend, a Nyugalom helyreállt; a gyermekes, szilaj szélsőség rajongóit, akik halált megvető bátorsággal, dühvel békét-békét követelnek —, nyugalomra intik az érett, megfontolt öregek, a mérsékeltek, a Rend, a Fegyelem jó atyja, a háborút viselő kormány. Ha pedig azt kérdezitek, mit kell érteni ma Európában lázító és uszító alatt, azt is megmondhatom. Azt a vadállatot kell érteni, azt a romboló destruktív elemét a bölcs államrendnek, aki megrázza a társadalom fundamentumát és fel akarja lazítani a népet, aki egyszóval azt akarja, hogy az emberek menjenek haza a házaikba, üljenek le, ebédeljenek meg, ebéd után menjenek ki a szántóföldekre, szántsanak, arassanak. Mert mondjuk ki nyíltan és bátran, férfiasan az igazságot: ezt, igenis ezt akarják ezek a vérengző forradalmárok, a mi szép, nyugalmas világunk ellen esküdtek öszsze, a maximált árak ellen, a formás hadijelentések, a hősi halál nemes romantikája ellen...” Csak hetek múltán, 1917 áprilisában bukkan fel a „békeuszító” párt, és annak vezére neve a magyar sajtóban, egyelőre csak rövid híradások keretében. Majd május-júniusban mind sűrűbben és részletesebben adnak számot a lapok arról, hogy Lenint és az ekkor még következetesen (hibásan) bolsevikinek nevezett pártját egyre többen, százezrek, milliók követik. Azután sor kerül a nagy júliusi erőpróbára, amikor a magyar lapokban „véres kerenszki cár”-nak átkeresztelt orosz diktátor intésére Péterváron forradalmárok ezreit kaszabolják le. Egykét hónapig úgy látszik a „mérsékelt” háborús pártiak váltak a helyzet uraivá. De szeptember-októberben ismét új hírek érkeznek a végtelen orosz birodalomból. Ugyanaz a Kerenszkij, aki júliusban véres terrorral próbálta belefojtani ellenzékébe a szót, szeptember elején a cárizmus visszaállításáért harcba induló Kornilov tábornokot már csak az illegalitásba szorított bolsevikok közbelépésével tudja leverni. A munkásokban viszont élénken él a véres július emléke, fegyvereiket már sem szép szóra, sem az erőszak parancsára nem adják ki a kezükből. Folyt, köv.) R. É. MAGYAR ÍRÓK A NAGY OKTÓBERBŐL II. Békeuszítók és háborús apostolok 1977. november 1., kedd