Kisalföld, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-01 / 206. szám

Halászati kutatóhajó Halrajók felkutatása, a ten­geri viszonyok tanulmányo­zása és új halászati eszközök kipróbálása, a halállomány növelése, a vizek tisztaságá­nak megőrzése a legfontosabb feladata a legújabb szovjet kutatóhajónak. A Gidronavt nevű hajót jelenleg a Fekete - tengeren próbálják ki. A Gidronavt különleges úszó laboratórium. Az 53.7 méter hosszú és 10.5 méter széles hajó fedélzeti magas­sága 6 méter, vízkiszorítása 1260 tonna. A halrajok 3 ezer méter tá­volságban és nagy mélységek­ben is felfedezhetők a Gid­­­ronavt speciális hidroakusz­­tikai rendszerével. A felsze­relés minden, a légkör és a víz állapotára vonatkozó adat beszerzését lehetővé te­szi. Az építőipar végvárai Otthonteremtés, lakáskarbantartás Szemléletváltás a szolgáltatásban A nagy építőipari szervezetek mellett úgy törpülnek el a kis építőszövetkezetek, mint a tízemeletes házgyári kolosz­­szusok szomszédságában a családi házak. Madártávlatból szemlélve valóban nem meghatározóak az ipar összképé­ben, de leszállva a földre, a hétköznapok valóságában nélkü­lözhetetlen kiegészítői, fontos láncszemei az építészet teljes folyamatának. Egy dinamikusan fejlődő népgazdasági ágazat szélén, pontosabban végén foglalnak helyet, utánuk csak a magánipar, valamint az úgynevezett láthatatlan építőipar né­pes serege következik, nehéz és szép, de háládatlan szerepkörből kiugrani. Me­gyénk kilenc építőipari szö­vetkezetéből eddig a fertődi­­eknek sikerült, a kollektíva és a vezetés jól kamatoztatta a nagyobb közösség pénzét. A napokban összegezték a megyei építőszövetkezetek eredményeit a megyei KI­­SZÖV-ben. A mérlegek sze­rint összességében bíztató a kép: a vállalt feladatok több mint felét az év első hat hó­napjában becsülettel teljesí­tették, 186 millió forinttal gazdagították megyénket. Munkájuk annál inkább el­ismerésre méltó, mert sajá­tos helyzetük.­­A gépesítettsé­­gük alacsony színvonala, a nehéz fizikai munka elriasztott sok segédmunkást. Ugyancsak gondok vannak a megfelelő műszaki utánpótlással. A fél­éves beszámolóban a szakem­berek rámutattak arra, hogy a szövetkezeti építőipar utol­jára hét-nyolc éve kapott je­lentősebb támogatást a gépesí­tésre. Az akkor beszerzett, jórészt az állami ipartól ka­pott gépek azóta elhaszná­lódtak. Néhány kivételtől el­tekintve az általános kép az, hogy a géppark elavult, az építési technológia nem fej­lődött kielégítően. Külön története van a kis és közepes nagyságú, korsze­rű építési technológiák el­terjedésének. A Fertődi Épí­tő­­sz megragadva minden kínálkozó lehetőséget — ép­pen a francia Quimnard-rend­­szerű alagútzsalus építési mód sikeres alkalma­zásával — nemcsak megerő­sítette helyzetét, de újabb minőségi változáshoz közele­dik, amely túlnőhet a jelen­legi formán és kereteken. Száz-százötven dolgozó, ha­gyományos építési módszer­rel, még a legjobb munka­­szervezés mellett sem tud önerőből olyan fejlesztési ala­pot teremteni, amely elegen­dő lenne ahhoz, hogy felzár­kózzanak akárcsak a hazai építőipar élvonalába. A központi támogatás elaprózá­­sa értelmetlen lenne, ezért csupán néhányuk tud ebből A megye második legna­gyobb építőszövetkezeténél, a Kapuvári Építő- és Faipari Szövetkezetnél az angol rend­szerű no­fines öntöttbeton technológia bevezetésére tö­rekednek. A megvalósítása azonban előre látható és vá­ratlan akadályokba is ütkö­zött. A gondok csak az összes érdekelt szervezet és intéz­mény jószándékú segítségé­vel szüntethetők meg, amely­­nek végső célja a lakosság szükségleteinek mind telje­sebb ellátása. Az ötéves terv előkészíté­sekor kétezer lakás építését tervezték a szövetkezeti épí­tők. A tervet azonban az igé­nyek pontos egyeztetésekor, még 1976-ban mérsékelték, így ezerhétszáz új otthon te­remtése a cél, összességében ütemesen halad a terv meg­valósulása, a lakások több mint fele elkészült. Kiemel­kedő munkát végeztek a fer­tődi szövetkezeti építők, na­gyobbrészt rajtuk múlt, és múlik, hogy milyen gyorsan birkózik meg lakásépítési fel­adatával megyénk szövetke­zeti építőipara. Az építőipari szövetkezetek jellegéből adódóan egyre nő a társadalmi igény a szolgál­tató tevékenység fejlesztésé­re. A megkülönböztetett me­gyei és központi támogatá­sok ellenére, ma még a kar­bantartás, tatarozás, szolgál­tatás rangja messze elmarad az új építéstől. Egyre gyor­sabban romló állagú egész városrészek látják ennek ká­rát, s ezek a gondok hova­tovább túlnőnek a szakmán. Bíztató, hogy a győri és a soproni építőipari szövetke­zetek nagyarányú szolgálta­tásfejlesztésbe kezdtek. A győriek tizennégy és fél mil­lió forint, a soproniak kilenc­millió forint értékű fejleszté­se megteremtheti az össze­hangolt egész megyét átfogó hálózatot, amely nélkülözhe­tetlen a minőségi előrelépés­hez. E két szövetkezet erőfe­szítése azonban csak akkor éri el cél­ját, ha növekedik az együttműködés, a kooperáció Horváth Sándor ÖTLETNAPOK ÉS MILLIÓK ötlet sokféle van — ez az emberi gondolkodásmód kü­lönbözőségeiből eredően ter­mészetes dolog. Vannak egé­szen primitívek és persze vannak olyanok is, amelyek milliós értéket, hasznot hor­doznak, ha megvalósulhat­nak. Az egyik ötlet imigyen ma­radt meg a balatonfelvidéki öregek elbeszéléseiben: a kis­város közgyűlése egy napon úgy határozott, hogy föl kell újíttatni a templom torony­óráját. Túrós János képviselő — akit a rossznyelvek sze­rint azért választottak meg, mert kortesbeszédeiben azt ígérte: oda is hidat építtet majd, ahol nincs patak — a határozattal egyetértett, de kiegészítette azzal, hogy a felújítás után ne helyezzék vissza az órát a toronyba, ahol ismét tönkremenne, ha­nem tegyék egy bérelt szo­bába, ahol a város lakossá­ga minden nap tizenkettő és fél egy között megnézheti, mennyi az idő. A képviselői javaslat to­vábbi sorsát nem őrzi a kró­nika, mindenesetre nyilván­való, hogy az megvalósulása esetén se eredményezett vol­na semmiféle hasznot, nem származott volna előnye ál­tala a kisváros közösségé­nek. Az ötletezést persze akkor sem szabad alábecsülni, ha a javasolt megoldások ki­sebb-nagyobb hányada hasz­nálhatatlan. Akik két és fél, három évtizede dolgoztak gyárakban, bizonyára jól em­lékeznek az ötletnapokra. Mi­csoda nyüzsgés, készülődés előzte meg ezeket az alkal­makat, amelyeken egy jó tip­pel két-háromszáz forintot is kereshetett az ötletgazda. Az ötletnap a következő módon zajlott le: két-három héttel korábban meghirdet­ték az időpontot; a munká­sok készülődtek, keresték, ku­tatták szűkebb munkahelyi környezetükben az ésszerűsí­tés, újítás, hasznot hozó vál­toztatás lehetőségeit. A meg­jelölt nap reggelén aztán megjelent az üzemben, mű­helyben a főnökség; a bizott­ság egyik tagjánál egy halom pénz volt: az ötletek fedeze­te. Elkezdődött a műsor, egy­más után jelentkeztek a dol­gozók. Az egyik két munka­fázis felcserélését­­javasolta, gyorsítva ezzel a munkadarab útját — ötven forintot kapott érte, azonnal, ott, a bizottsá­gi asztalnál. A másik ötlete szerint a hibásan hengerelt síneket hegesztéssel javítani lehet, nem kell újra beol­vasztani; az ötlet jelentős megtakarítást ígért — az öt­letgazda gazdagabb lett há­romszáz forinttal. A harma­dik a speciális köszörű for­gásirányának a megváltozta­tása révén bizonyította, hogy tizedével növekedhet a gé­pen dolgozó teljesítménye — szintén háromszáz forintot kapott. Az ötletnapok aztán abba­maradtak, az ötletezők java újítóvá lépett elő, leírást, műszaki rajzot, gazdaságossá­gi számítást kértek tőle. Ha nem volt képes megfelel­ni e feltételeknek, két úton mehetett tovább: vagy abba­hagyta a próbálkozást, vagy rajzhoz, számításhoz értő tár­sakat keresett, megosztozva velük az újítás híján. Sokan, nagyon sokan lemorzsolód­tak, az újítómozgalom erőtel­jesen norai­zálódott, jelentős műszaki felkészültséget köve­telve az újítóktól. A helyzet viszont az, hogy hasznosítható ötlete annak is lehet, akinek nincs műszaki felkészültsége. Kár volt, s a jövőben még nagyobb kár lenne figyelmen kívül hagy­ni azt a közhelyszámba menő tényt, hogy egy-egy szűkebb munkaterületet, gépegységet az esetek többségében azok a dolgozók ismerik a legala­posabban, akik évekig, évti­zedekig dolgoztak már azo­kon a helyeken. Ezért is hallottam öröm­mel a hírt: ötletnapot ren­deznek a Rába Magyar Va­gon- és Gépgyárban. A nagy­­vállalat három gyáregységé­ben több napot töltenek azok a vezető szakemberek, akik átveszik, lejegyzik az ötlete­ket, s ha azok­ elérik az újí­tás követelményét, akkor — megőrizve az ötletadó tulaj­donjogát — a műszakiak ki­dolgozzák a javaslatot, s az ötletadó a megfelelő díjazás szerint részesül az anyagiak­ból. Lehet, hogy száz közül csak tíz-tizenöt ötlet ér annyit, hogy érdemes lesz bevezetni, hasznosítani. Ám ha „csak” tíz százalékos haszonnal jár a régi ötletnapok e mai vissz­hangja, átmentése, akkor is megéri. És nem csupán azért, mert forinttal is mérhető az értéke, hanem — s talán ez még fontosabb — azért, amit nem lehet megmérni, megfi­zetni. Azért az erkölcsi több­letért, amit akkor nyer a vállalat, ha minél több dol­gozója állapítja meg: érdek­lődnek a véleményemről, az elképzeléseimről. Vagyis: ész­­revesznek. Figyelnek rám. Magyar Tibor Bővül a függönyválaszték NSZK-beli céggel kötöt­ kooperációs megállapodást a győ­ri Gardenia Csipkefüggönygyár. A megállapodás alapján már elkezdődött a termelés a külföldi cég által szállított Jacquard típusú függönygyártó gépeken , a tervezett határidőnél ko­rábban. A függönyválaszték bővítését szolgáló együttműkö­dés révén lehetőség van arra, hogy az újonnan üzembe állí­tott gépeken termelt függöny egy hányadát a hazai kereske­delem hozhassa forgalomba, növelve ezáltal a kínálat válto­zatosságát. Felső képünkön a mintázóállvány, alsó kép, ké­szül a függöny a Jacquard-gépen. ___ Szűk Ödön felvételei BRIGÁD FEHÉRBEN, BRONZÉREMMEL Az Ernyey József szocialis­ta brigádról csak annyit tud­tam, hogy a megyei honisme­reti pályázaton második díjat nyertek. Az 5/60-as gyógyszertárban keresem őket, Adyvárosban, a megye legnagyobb, legkor­szerűbben felszerelt patikájá­ban. Az üvegajtók után, vi­rágos-csöndes helyiségben három hölgy, fehérben. Kér­dem egyiküktől, aki a pénz­tárgép mögött ül, merre ta­lálom a vezetőt. Hívom — mondja, — és körbemegy a polcok előtt. A gyógyszertár vezetője, a brigád egyetlen férfitagja, Bánóczy Zoltán. — 1975. február 10-én nyílt meg az intézmény, fél évre rá alakultunk. Harmincegy dolgozónkból tizennyolcan tagjai a brigádnak. Többen közülük alapítók, együtt dol­goztak előbb is. Az új dolgo­zó egy esztendő után kérheti felvételét, és konkrét felaján­lást kell tennie, természete­sen a munkaköri kötelessé­gén kívül. Az iroda falán oklevelek, egyiken i-vel, másikon y-nal a névadó neve. — Y-nal kell írni — hal­lom. — Névadónk egyébként neves gyógyszerész-polihisz­tor volt, igazgatója a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárá­nak, első főigazgatója a Ter­mészettudományi Múzeum­nak. Október elsején lesz har­minchárom éve, hogy meghalt. Fő érdeme a gyógy­szerésztörténet régi relikviái­nak összegyűjtése. — Eddig minden évben „léptünk egyet”, 1975-ben megkaptuk a szocialista bri­gádfokozatot, rá egy évre ki­váló gyógyszertár lettünk, eb­ben nagy szerepe volt a bri­gád tagjainak, az egész évi munkáért elnyertük a szocia­lista brigádzászlót, tavaly meg bronz fokozatot kaptunk Idén többet szeretnénk a vál­lalásaink nyolcvan százalékát már teljesítettük. Miközben Bánóczy Zoltánt hallgatom, folyton-folyvást az jár a fejemben, van abban valami különös, hogy tizen­nyolcan összefogtak egy dol­gozatra. Mondom is a brigád vezetőjének, Prém Alajosné­­nak. — Különös? Semmi. A bri­gádvezetők klubjában hallot­tam először a pályázatról. Említettem a többieknek, így született, így kezdődött a bri­gádkrónika, három esztendő eseményeivel, az alakulástól napjainkig. Aztán vártuk, vártuk izgatottan az ered­ményhirdetést. Mi lesz? Nye­rünk-e valamit? Amikor együtt volt az anyag, közösen a kolléganőkkel megbeszél­tük, statisztikailag is, hogy ne váljék amolyan szakma, írott­ képpé, érthető legyen. Többször átfogalmaztuk, a legnagyobb részét a munka­helyen, amikor nem volt any­­nyi dolog, de otthonra is ju­tott, jó néhány estére. Szere­pel benne papírgyűjtési ak­cióban való részvétel, amikor a gyógyszertár kertjében fá­kat ültettünk, a brigádtagok által tartott ismeretterjesztő előadások, az Ady-iskolával való kapcsolat, a gyerekek felkészítése a vöröskeresztes vetélkedőkre, az eredményeink a sportban, a szakmai pályá­zatokon, versenyeken. És még sok minden. Legutóbbi — idei vállalá­suk — egy árva gyereket nya­raltattak tíz napig­ a Balaton mellett. Most lesz nyolcadi­kos. A költségeket a brigád tagjai vállalták, aztán táskát vettek a fiúnak, sokszor meg­látogatják, s ő is be-betér a gyógyszertárba. Azt, hogy a krónika nehe­zen készült, már Borsodi Évá­tól, Mészáros Magdolnától, Perlaky Annamáriától tudom ők voltak az események fő-fő összeszedői, a harmíncvala­­hány oldal összeállítói, gépe­iéi. — Sikerülhetett volna jobban is — ismerik el. — De majd a következő... írják a jelent, krónikásai egy közösségnek: tizennyol­can, tizenkilencen, húszan. . . J. J. Milliárdokat mozgalom A gyártásfolyamatok és a munkaszervezés tökéletesíté­se milliárdos megtakarítást eredményez a lengyel népgaz­daság számára. Csupán az el­múlt évben bevezetett újítá­sok 12 milliárd zloty megta­karítást hoztak. Becslések szerint Lengyel­­országban 450 ezer aktív újí­tót tartanak számon. Az újí­tók a példák ezrein bizonyít­ják, hogy lehet olcsóbban és jobban termelni, ésszerűbben hasznosítani a rendelkezésre álló anyagot és energiát. A gazdaságos szemlélet kialakí­tásában nagy szerepe van az üzemi műszaki és újító klu­boknak, ahol erőteljesen megnyilvánul a kezdeménye­ző készség. Az újítási mozgalom a szak­emberek szerint még eredmé­nyesebb lehetne, ha az újítá­sokat elbíráló bizottságok még körültekintőbben dol­goznának. Problémát okoz az is, hogy mostohán bánnak a fiatalok újítási törekvéseivel. Pedig éppen a fiatalok között ta­pasztalható a leglázasabb újítási kedv. Tavaly a lengyel fiatalok több mint 74 ezer újítási javaslatot nyújtottak be. # #1­erő 1978. szeptember 1., péntek«""***""«TM»* --------------------------------------------------------------------------------------------KN­AIFÖID —3

Next