Kisalföld, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-01 / 77. szám
KROR3KR ESEMÉNYEK Rózsa Ferencdíjasok Hétfőn a Parlamentben a közelgő felszabadulási évforduló alkalmából újságírókat tüntettek ki. Rózsa Ferenc díjat kapott Voksa János, az MTI szerkesztőségvezetője, Dolecskó Kornélia, a Népszabadság munkatársa. Dombó Pál, a Magyar Sajtó főszerkesztője Matolcsy Károly, a Magyar Nemzet szerkesztő bizottságának tagja, Mészáros Ottó, a Pest megyei Hírlap főmunkatársa és Vértes Éva, a Magyar Rádió főmunkatársa. Harminchárman részesültek állami kitüntetésben és 22-en vették át a kiváló munkáért kitüntető jelvényt A kitüntetéseket Bajnok Zsolt, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese adta át. Az ünnepi eseményen jelen voltak: Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Óvári Miklós, a központi bizottság titkára, a politikai bizottság tagjai, valamint Győri Imre, a KE osztályvezetője. 12-271 Ügyeletes riporter: JOG JÓZSEF Április 3-án Forgalmi változás Győrött Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére rendezett koszorúzási ünnepség idején a megyeszékhelyen az alábbi forgalomelterelés lesz: Április 3-án 14 órától körülbelül 16 óráig terjedő időben a Tanácsköztársaság útnak a Gorkij utcától a Jókai utcáig terjedő szakaszát a közúti forgalom elől lezárják. (Kivétel tehergépjármű és autóbuszforgalom.) Az útlezárás ideje alatt az E 5- ös számú főútvonal forgalma az alábbi terelőutakon bonyolódik le: a Budapest felől érkező járműveknek: Tanácsköztársaság útja, Gorkij út, Árpád út, Jókai út, Tanácsköztársaság útja; a Bécs felől érkező járműveknek: Jókai út, Révai Miklós út, Gárdonyi út, Tanácsköztársaság útja. Az ünnepség ideje alatt a Győr-Sopron megyei Rendőrfőkapitányság megállási tilalmat rendelt el az Árpád út, Gorkij út és a Jókai út közötti szakaszon, valamint az emlékmű melletti parkolóhelyen és a Dimitrov sétány nyugati oldalán. Avatóünnepség Nagy értékű alkotásokkal, Szász Endre festőművész két porcelán faliképével gazdagodik a győri Kisfaludy Színház. A Finomkerámia Ipari Művek Hollóház Porcelángyárában készült nagyméretű képek a színház előcsarnokát díszítik. Április 3-án, csütörtökön délután fél hatkor kerül sor az ünnepélyes átadásra. A művet dr. Szabó János, az ÉVM államtitkára avatja fel. Vasárnap rendezték meg Győrben (Megyei Művelődési Központ) az ifjú politikusok megyei döntőjét. Tíz csapat közül a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár fiataljai — Botka Ibolya, Kovács Pál, Kövecses Tamás, Varga Dénesné, Kóbori Béla — szerepeltek a legjobban. Képünkön a győzteseknek Oross József, a Révai gimnázium tanára, a vetélkedő játékvezetője gratulál a sikerhez. A Legfelsőbb Bíróság súlyosbította a postarablái ítéletét A társadalomra kiemelkedően veszélyesnek minősítette a Legfelsőbb Bíróság Juranovics István és három társa bűncselekményét, ezért különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt — megváltoztatva a székesfehérvári megyei bíróság első fokú ítéletét — a vádlottakra súlyosabb büntetéseket szabott ki. A 24 éves Juranovics Istvánt 12 évi, a 30 éves Juranovics Pált és a 26 éves Drapán Andrást 10—10 évi, Juranovics Pálné Halász Erzsébetet pedig négy évi szabadságvesztésre ítélte. A legfelsőbb bírói fórum büntető tanácsa a rablás, a súlyos testi sértés, és a közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény társadalomra veszélyességét értékelte ,nyomatékos súlyosbító körülményként. Az ítélet indokolásában aláhúzta: elsősorban Juranovics István és Drapán András olyan gátástalan, útonálló módon követte el cselekményét, amely nagyfokú elvetemültségre utal. Bűncselekményük a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas volt, s további súlyosító körülményként esett latba az ilyen és ehhez hasonló cselekmények elszaporodása is. Mind a négy vádlottat különböző időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ezen kívül a megfelelő vagyontárgyakkal rendelkező Juranovics István Nyúl községben lévő szántótelekingatlanára, s Drapán András személygépkocsijára vagyonelkobzást rendelt el. Mivel a vádlottak bűncselekményeik elkövetését arra is alapozták, hogy valamennyien rendelkeznek gépjárművezetői jogosítvánnyal, a Legfelsőbb Bíróság mindarmyiukat hosszabb időtartamra eltiltotta a járművezetéstől. Egészségügyi intézmények nyitva tartása Győr-Sopron megye egészségügyi intézményei — a zavartalan ellátás érdekében — az ünnepekben az alábbiak szerint üzemelnek és tartanak nyitva: kórházak, rendelőintézetek. Köjál, általános és gyermekorvosi körzeti rendelők, gyógyszertárak (községekben is): április 4-én (pénteken) ügyelet, szombaton szombati munkanap, vasárnap és hétfőn ügyelet. A bölcsődék április 4-én, 5-én, 6-án és 7-én zárva vannak. Kórházi látogatási napok a megye valamennyi egészségügyi intézményében: április 4-én és 6-án. 1 —KUKMF&D Fiatal vöröskeresztesek versenye Mint minden évben, az idén is sok középiskolában tartottak az iskolai vöröskeresztes szervezetek elsősegélynyújtó tanfolyamot, és megrendezték a házi és a városi versenyt. Városi verseny volt Sopronban , és Győrött. Sopronban kilencközépiskola 5-5 fős csapata versenyzett a megyei döntőbe jutásért. Eredmény: elsők a Róth Gyula Erdészeti Szakközépiskola, másodikak a 403-as Ipari Szakmunkásképző Intézet ifjú vöröskeresztesei. Elődöntőn való részvétel nélkül vehet részt a megyei versenyen a soproni Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola csapata. Győrött a napokban megtartott versenyen tizenkét középfokú iskola csapata vett részt. Az első helyet a Kazinczy Gimnázium, a másodikat a Bercsényi M.iklós Közlekedési Szakközépiskola, a harmadikat pedig a Szamuely Tibor Közgazdasági Szakközépiskola csapata nyerte. Tehát e csapatok és a Kazinczy Gimnázium egészségügyi tagozatának csapata vehet részt a megyei versenyen — április közepén. Faluról falura FERTŐRÁKOS Harmincöt esztendeje, március 31-én szabadult fel Fertőrákos. Tegnap a község lakói erre a napra emlékeztek a művelődési házban. Az ünnepi beszédet Rózsa Sándor VB-titkár tartotta, majd az általános iskola kisdobosai és úttörői adtak műsort. Ugyancsak ezen az ünnepségen kaptak oklevelet és jelvényt azok, akik az elmúlt esztendőben kimagasló társadalmi munkát végeztek. Aranyjelvényt vehettek át: Cserjész Endre, Balta Sándor, Németh József, Csáki László, Bogár Ferenc, Elek Sándor. Tizen bronzjelvényt kaptak. Tavasszal tovább szépítik községüket a helybeliek, parkosítanak, csemetéket ültetnek a házak elé, vízlevezető árkokat tisztítanak. A munkaakciókat a tanács, a Hazafias Népfront és a KISZ közösen szervezi. Terv: az egy főre jutó társadalmi munka értéke 550 forint legyen 1980 ban. Kakasbánat. Egy éjszaka egy mexikói paraszttól ellopták mind a 137 tyúkját. A tolvaj csak a nyolc kakast hagyta az istállóban , és mindegyikük nyaka köré gyászszalagot kötött. Kedvező körülmények: Bíró: Mi indította önt arra, hogy megüsse a feleségét? Vádlott: ítélje meg saját maga, tisztelt bíró úr. Az aszszony háttal állt felém, nekem a hónom alatt serpenyő volt, mögöttem pedig tárvanyitva állt az ajtó ... Hát hogyne használtam volna ki a körülmények ilyen kedvező összetalálkozását?! HUZ10TOTrl SZÁZTIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1865. április 1-én született Bécsben és 1929-ben halt meg ZSIGMONDY RICHÁRD magyar származású Nobel-díjas kémikus. Bécsi fogorvos fiaként már középiskolás korában saját kis házi laboratóriumában folytatott kísérleteket. Bécsben, majd Münchenben végezte egyetemi tanulmányait. 1889-ben doktorált szerves kémiai témából. Jénában magántanárként tanított az egyetemen, egyidejűleg a híres Schott üveggyár munkatársa lett. 1900-tól jénai magánlaboratóriumában folytatta kutatásait, majd néhány év múlva meghívták a göttingeni egyetem kémia professzorának. A kolloidkémia egyik megalapítójaként elsősorban a szervetlen kolloidkémiával foglalkozott. Egyebek közt 1918-ban alkotta meg a tudományos kutatásokban használt membránszűrőt, majd 1929-ben annak tökéletesített változatát, az ultraszűrőt: ezekkel az eszközökkel különböző méretű részecskéket (baktériumokat, vírusokat is) lehet egymástól, illetve az oldószertől elválasztani. A kémiai Nobel-díjat 1925-ben nyerte el „a kolloidoldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, ameyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek". e’rorolvinmnr Hajnal a hasadéka az előrenyújtott tenyerek ujjainak. Miért és kihez küldjék el valakit? Valóban, miért, kihez? Tudnám-e újra mondani: Laci, itt egy pénz, szaladj a boltba, hozzál tíz deka gurgativirágot. Szakad a lányok blúza , kacagunk, kacagunk, így vagy úgy, valahogy fogadni kellene illő szóval a mai napot, érezni, színeit, zamatét, játszani kint a domboldalban, összeverődni fiatalokkal, idősebbekkel, ici-picit április bolondját járatni-járni, tréfásan rászedni a szomszédot, négy házhoz elküldeni, bohó, tavaszi ünnepet kezdeni vele, mikor egyre sűrűbben járnak a napok, fiatal dalokat fújni. Nosztalgia? Megjelennek a barátok, jönnek a nem-barátok, forint a markukban, mondják komolyan, hozzál gyerek szerelemmagot. Megyek, szaladok, hozom, megemelem közben a pajta sarkát — remélve szép időt. ♦ + + ■ Ünnepi megemlékezés. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának soproni pártiskoláján holnap reggel 9 órakor ünnepség lesz hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából. A megemlékezés napján a kjhallgatók szellemi vetélkedőn is részt vesznek, délután pedig ismerkedési összejövetelt tartanak. □ KOSZORÚZÁS: A Magyaróvári Kötöttárugyár szocialista brigádjai felszabadulási koszorúzási ünnepségen vesznek részt ma reggel 8 órakor a magyaróvári temetőben lévő szovjet hősi emlékműnél. A koszorúzás után hálaadó kerékpártúra indul a KISZ városi bizottságának székházától. ■ A KISZ Központi Bizottságának kitüntető zászlaját kapta a nagylózsi községi ifjúsági alapszervezet. A hírhez tartozik, hogy ezekben a napokban lesz ötéves a helyi ifjúgárda szakasz. A két esemény alkalmából rendezett ünnepi taggyűlésen több ifjúgárdista kapta meg a kiválóknak járó emlékjelvényt. ■ Lomtalanítás. A megyeszékhelyen — ütemterv szerint — e hét elején Újváros lakóházai elől hordják el a feleslegessé vált hulladékot a Városgazdálkodási Vállalat teherautói reggel hattól este hatig. A húsvét utáni két első munkanapon Révfalu és Séráspuszta következik, április 10-től 12-ig pedig Gyárváros és Likócs. ■ Kapuváron, huszonhat új pártalapszervezetben választottak titkárt üzemekben, vállalatoknál, szövetkezeteknél. Az MSZMP Kapuvár városi Bizottsága megkezdte felkészítésüket. Az első téma volt: a titkár helye és szerepe a vezetés munkájában, az alapszervezeti munka tervezése, szervezése, legfontosabb feladatai. A továbbiakban négyszer, hónaponként terveznek egy-egy napos konzultációs jellegű programot. □ SZŐLŐVÉDELEM. A Hazafias Népfront győri kertbarátok körének szervezésében ma délután 5 órakor a szőlő növényvédelméről tart előadást a növényvédő állomás szakelőadója. A rendezvény helye: KPVDSZ Hármán Kató Művelődési Ház (Alkotmány u. 8.) első emelet. fl A Petőházi Integrált Cukortermelési Rendszer közli a cukorrépa-termesztő gazdaságokkal, hogy Mosonmagyaróvár környékén 5 centiméter mélységben 4,4 C fok, 10 centiméter mélységben 4,3 C fok a talajhőmérséklet. SopronKorpács környékén 5 centiméter mélységben 6,7 C fok, 10 centiméter mélységben 6,2 C fok a talaj hőmérséklete. □ KÉZIMUNKÁK: Két éve foglalkozik népi kézimunkákkal a kunszigeti aszszonyklub, amelynek vezetője dr. Barsi Ernőné. A napokban kiállítás nyílt a munkáikból a helyi klubkönyvtárban. A rábaközi és kalotaszegi írásos hímzések április 4-ig tekinthetők meg. ■ Hivatalos totó nyeremények: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közli: a totó 13. fogadási hetére beérkezett 3 224 342 darab szelvény. A heti nyereményalap: 7 835 152 forint, a jutalomalap: 783 515 forint, a nyereményalap felosztása: I. osztály 2 350 546 forint, II. osztály 1 567 030 forint, III. osztály 1 547 030 forint. 13 plusz 1 találat 17 darab, egyenként 109 195 forint, 13 találat 9 darab, egyenként 72 324 forint, 12 találat 408 darab, egyenként 3073 forint, 11 találat 4729 darab, egyenként 265 forint, 10 találat 50 687 darab, egyenként 37 forint. A kifizetés: a 10 és 11 találatos nyereményeket április 5-től, a 12, 13, és 13 plusz 1 találatos nyereményeket pedig április 10-től fizetik. A totó 13. heti eredményei: 1, 1, 1, 2, 2, 2, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1 + 1. 11 PARTHÍR. A vasárnapi lapban megjelent értesítéstől eltérően a Győr-Újváros pártalapszervezet ünnepi taggyűlése nem ma, hanem holnap, a Kossuth utca 56. szám alatti helyiségben lesz 17 órai kezdettel. Az előadó: dr. Lakatos László, a Győr városi pártbizottság első titkára. Magötte élettársás A rendőrség emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a 40 éves Rigó Dezső (Mosonmagyaróvár, Lenin út 279.) foglalkozás nélküli, büntetett előéletű, különösen veszélyes bűnözőt. Rigó Dezső március 29-én szerelemféltésből megölte élettársát, a 19 éves Szabó Tiborné, született Csepa Mária, Mosonmagyaróvár, Lenin út 279. szám alatti lakost. 1980. április 1., kedd