Kisalföld, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Szanyi beszélgetés Mit várnak a választók a képviselő - és tanácstag-jelöltektől? Választásokra készülünk. Június 8-án az ország felnőtt lakossága, választópolgárai döntenek arról, hogy kik képviseljék őket az országgyűlésben és a tanácsokban. A választások előkészítésével jelentős feladat hárult megyénkben is a pártszervezetekre, a kommunistákra, a népfront aktivistáira. A választási tömegpolitikai munka előkészületeiről, a jelölőgyűlések aktivitásáról, a választópolgárok hangulatáról Szany nagyközség politikai, állami és társadalmi vezetőivel beszélgettünk. A kerekasztal résztvevői: Török Frigyes, a Szany nagyközségi pártbizottság titkára, Gáncs Antal tanácselnök, Réger Géza vb-titkár, Szanyi Tibor, a Hazafias Népfront helyi titkára. — Érzik-e a választópolgárok, hogy a jelöléssel és majd a választással saját holnapjukat formálják? TÖRÖK FRIGYES: — Szanyban, valamint Vág, Rábaszentandrás, Sobor és Rábasebes társközségekben sok a közösségi gondolkodású, embertársaiért önzetlenül fáradozni kész állampolgár. Hét évvel ezelőtt ötven tanácstag került megválasztásra, s valamennyien funkcióban maradtak mandátumuk lejártáig. Végrehajtó bizottságunk április 15-én tárgyalta a választással kapcsolatos teendőket és felelősök megnevezésével határozatot hozott a jelölő gyűlések zavartalan lebonyolítására. Kilenc nap alatt egy képviselői és ötven tanácstagi jelölőgyűlést tartottunk. Pájer Imrének a 11 -es számú országgyűlési képviselői választókerület jelöltjének jelölőgyűlésén több mint ötszázan jelentek meg Szanyból és a távolabbi községekből. A választópolgárok érettségét jelzi: nemcsak igényeiket hangoztatták, hanem kifejezésre juttatták, hogy készek támogatni elképzeléseit. Pájer Imre az előző ciklusban is sokat tett, mint országgyűlési képviselő azért, hogy Szanyban és a társközségekben a jelentősebb beruházások megvalósuljanak. Főleg a fiatalok várják tőle a segítséget: négy éve húzódik Szanyban a telepszerű társasházépítés a szennyvízelvezetés megoldatlansága miatt. Márpedig ez évente 15—20 fiatal házas új otthonának meghiúsulását jelenti. — Milyen szempontok szerint választották ki a leendő tanácstagokat? SZANYI TIBOR: — A nagyközség politikai, állami vezetőivel, továbbá a lakossággal folytatott beszélgetések egyértelműen igazolták: az elmúlt ciklusban valamennyi tanácstagunk derekasan dolgozott. A tanácstagok és a választók között baráti kapcsolat alakult ki. Ha valakinek tanácsra, segítségre volt szüksége, az utcán, a boltban, bárhol azonnal megbeszélhette baját-baját a tanácstaggal. Talán ennek az emberközelségnek az eredménye, hogy a tanácstagi jelölőgyűléseken a vártnál kevesebben jelentek meg. Tíz és harminc fő között volt a résztvevők száma. A gyűlések helyéről és idejéről minden családot írásban értesítettünk. Jó volt hallani, hogy a felszólalók szinte mindenütt hangoztatták: a közösség gyarapodása érdekében hajlandók további áldozatvállalásra. Ezt azért is nagyra értékeljük, mert területünkön az egy lakosra jutó évi 552 forint társadalmi munkával és az önkéntes felajánlásokkal harmadik helyen állunk a járásban. Népfrontbizottságunk 32 régi és 18 új tanácstagra tett javaslatot. A régiek egy része kora, illetve betegsége miatt nem kívánta jelöltetni magát, de továbbra is hajlandó dolgozni a népfrontban. A választás jó előkészítése talán azon is lemérhető, hogy a népfront által állított ötven jelölt közül csupán egyet nem fogadtak el a választók. — Milyen fontosabb akciók jelzik a választókörzetekben a tanácstagok hozzáértő munkáját? GÁNCS ANTAL: — A lejárt ciklusban több szervezeti változás történt településünkön. Hetvenháromban kezdődött a tanácsok összevonása, két év múlva pártbizottság, rá egy évre KISZ- bizottság alakult, majd az azt követő esztendőben nagyközségi rangot kapott Szany. Hogy ez a jelentős tömegpolitikai munka, mely több mint ötezerkétszáz embert érintett, zökkenő nélkül ment végbe, az elsősorban az öszszefogásban rejlő erő mellett síkra szálló tanácstagok érdeme. Tanácstagjaink féltően őrködtek azon is, hogy a társközségek lakói ne érezzék magukat „kegyvesztetteknek.” A hét év alatt Szany egyebek között orvoslakást, két orvosi rendelőt, áfészakó-boltot, OTP-kirendeltséget, gyógyszertárat, öt szolgálati lakást, óvodát kapott. Felújítottuk az iskolát, a középületeket, a műemlék-kastélyt,, a sportpályát, az utakat, központi fűtést szereltünk a művelődési házba. Vág új artézikúttal, falumúzeummal, gázcsereteleppel, autóbuszfordulóval és váróval gyarapodott, és megszépültek középületei. Rábaszentandráson új áfészakóáruház, sportöltöző épült, parkosítottunk, felújítottuk a középületeket és az utakat. Soboron az orvosi rendelőbe bevezettük a vizet, autóbuszvárót építettünk, bekerítettük a temetőt és rendeztük a környékét. Az alig 230 lelket számláló Rábasebesen az utak felújítása és az iskola tatarozásának megkezdése jelzi a tanácstagok fáradozását. — Melyek azok a közösségi célok, amelyeknek szorgalmazása az új tanácstagokra, netán az országgyűlési képviselőkre hárulnak? RÉGER GÉZA: — A választók kinyilvánították, ha az új tanács ugyanolyan lelkesen ésértően dolgozik, mint az előző, számíthatnak az állampolgárok bizalmára és tenniakarására. Anyagi forrásaink korlátozottak, így csak az elérhető célokkal számolunk. Az új ciklusban a szanyi nyolctantermes iskola építésen kívül más beruházásra nem telik. Folytatjuk az utak és járdák felújítását, a parkosításokat, a szociális- és gyermekintézmények csinosítását. — Mi a biztosíték arra, hogy a jelölőlistára kerültek megválasztásuk esetén választóik érdekeit valamennyien szívügyüknek tekintik? TÖRÖK FRIGYES: — Gondos kiválasztás és többszöri egyeztetés után véleményem szerint sikerült a tanácstagjelölteket a rétegösszetételnek megfelelően kiválasztani. A listára kerültek fele párttag. Ötven százaléka az iparban és a mezőgazdaságban fizikai munkásként dolgozik. A lányokat-asszonyokat 14 nő, a harminc éven aluliakat 11 fiatal, az értelmiséget 10 szellemi dolgozó képviseli majd a tanácsban. Úgy érzem, hogy területünkön a kommunisták, az állami szervek és a népfront aktivistái a lehetőségek arányában mindent megtettek társadalmi életünk rangos eseménye, a június 8-i választások sikeréért. N. M. 1980. június 1., vasárnap Ki, mennyit veszíthet ? Kockázat, kesztyűben Egyik beszélgető partnerem Bohuniczki László, a Győri Kötöttkesztyűgyár 44 éves igazgatója, kiegyensúlyozott családfő, két fiúgyermek apja, a MÁVDAC kitartó szurkolója. 34 évesen lett igazgató, de most, egy évtized eltelte után is — textiles „különcség” — a legfiatalabbak közül való... — Jól alszik? Válasza gyors: — Egyszer jól, másszor rosszul. Rosszul akkor, ha tehetetlenségre kényszerülök. — Ezt nem egészen értem ... — Pedig egyszerű. Bizonyítani tudom, hogy nem vagyunk felkészületlenebbek, mint a sikerélményhez gyakrabban jutó konkurrens cégek vezetői, üzletkötői. Itt van például a Marton Jóska esete a japánokkal. De ezt inkább ő mondhatná el. Marton József igazgatóhelyettes vonakodik. De azért kiderül, miről van szó: 1975 táján megértettük, hogy sem a régi gépekkel, sem a régi szervezéssel, sem a régi termékekkel nem lehet piacon maradni. Az akkor mindössze 33 millió forint értékű eszközrendszerre a kesztyűgyár vezetői 59 milliós eszközérték-növekedést hozó fejlesztésbe fogtak, lényegében sokat — közösségi érdekeket, önnön beosztásukat — kockáztatták. Tették ezt azért, mert a japánok megjelentek az abszolúte automatizált kötőgépekkel a piacokon. Egy génért 13 500 dollárt kértek Nippon fiai. Bár a gyár embere arról nem tárgyalhat (csak a „külker”), azért beleszólt a dologba Marton József is. És már az első menetben lealkudta a gépet 12 000 dollárra! És folyt tovább a sikerrel kecsegtető ártárgyalás. A Technoimpex 11 500 dollárnál mintegy felkiáltott: Nagy siker, nagy eredmény! Elértük a lehető legalacsonyabb árat! Marton József tovább tárgyalt, érvelt, vitatkozott: — Mert hát volt érvem, ötletem, javaslatom. Ezért sikerült az alku. Aki tud érvelni, az lealkudhat az árból, mégpedig nem is keveset. — Most újabb 24 gépet veszünk. A japánok 11 500 dollárért kínálták, mi végül 10 500-at ajánlottunk. Úgy tűnik, elfogadják ... Marton témát vált: — Ülünk a napokban egy ankéton, ahol az alábbiakat adja elő az ismert cég tekintélyes és koros igazgatója: „A kötőfonal-termeléssel súlyos gondok vannak, de ezeket a VI. ötéves tervben majd igyekszünk megoldani." Nem azt mondta, hogy azonnal sietnek rendbehozni a kötőfonal-ellátást, hanem majd a következő ötéves tervben. Ez megengedhetetlen szemlélet...” . — Még mindig nem kaptam pontos választ arra, hogy miért határozta el a Győri Kötöttkesztyűgyár „agytrösztje” a teljes ,.sebességváltást” — fordulok az igazgatóhoz. — 1975-ben jártam Kanadában és az USA-ban — feleli. — Oda favágókesztyűt exportáltunk akkoriban. Tizenkét kesztyűért fizetett a tőkés átlagosan 2 dollárt. Nekünk, mert a megbízhatóságot a tőkés piacon is megfizetik, 2 dollár 60 centet fizettek. De még ez is alig fedezte a termék önköltségét. Meggyőzött ez az utazás arról, hogy azt a termékcsaládot egyetlen percig sem szabad tovább gyártani. És elindítottuk a fejlesztést, az áttérést az áruházi minőségre... — Ez rendkívül kockázatos volt, főleg 1975 táján. A Győri Kötöttkesztyűgyárban kik és hányan vállalnak kockázatot? — Mondjam név szerint? — Nyugodtan. — Természetesen mindenek előtt az igazgató, aztán (technológiai sorrendben) Fecser István a technológiai osztály vezetője; Andráskó Tibor, kereskedelmi osztályvezető; Csontos Zoltánné, a termelési osztály vezetője; Szolánczi Mihály, a főkönyvelő és, hogy el ne feledjem, Marton József, a helyettesem. — És a kollektíva? — Mi válniuk a kockázat,tot az ő nevükben is. — Ki, mennyit veszíthet? — Mi, a vezetői team, 40 százaléknyi prémiumot, és az alapfizetés 20 százalékát is. 4 4 4 — Harminchárom millió forint értékű eszközzel termelt a gyár 1974-ben. Most mennyit érnek az eszközei? — Most már 130 millió forintot. Akkoriban volt 1500 munkásunk, most alig több ezernnél. Akkoriban 50 forint 90 fillérért termeltünk egy dollárt, most lényegesen kevesebbért. A Győri Kötöttkesztyőgyárnyeresége 15 százalék körül lesz, szám szerint mintegy 40 millió forint... A dolgozók bére is elérte a többi könnyűipari gyárét. — Meg is állt a létszámcsökkenés — veti közbe az igazgatási osztályvezető. Úgy látszik, a munkásai megfelelő információkkal rendelkeznek, hogy eldöntsék: maradnak vagy másik céghez viszik a munkakönyvüket ... 4 4 4 Külkereskedők jártak a gyárban és kérték: gyártsanak a svédeknek 10 000 bélcskesztyűt, de tíz napon belül. Ilyen munkára húsz textilgyár közül legfeljebb egy vállalkozik. — Ne tűnjön dicsekvésnek, de ez most már az új szemlélét része: föl sem merült bennünk, hogy nem vállaljuk. Csak az volt vitatéma hogy hogyan csináljuk meg e7 nap alatt. Megcsináljuk. És elkönyvelünk 30 százalék nyereséget. Mert a kockázat, ha sikeres, többszörös haszonnal jár. És így sem kell többet dolgozni, csak érmenyunalmasabban, ésszerűbben gondolkodni, cselekedni. N. Magyar Tibor 4 4 4 Az automata köt, a munkás ellenőriz... Előbbre a hatékonysági rangsorban! Jobb munka, javuló eredmények Az olcsóbb és több tej, a jövedelmezőbb marhahízlalás, a juhászat felvirágoztatása és a szőlőterület növelése mellett kötelezte el magát a legutóbbi években az ágfalvai Kertvárosi Termelőszövetkezet. Tagság és vezetőség már azért is egy akaraton volt Ágfalván, mert gazdálkodásukra bizony ráfért a szemléletben és eredményekben való megújulás. Magyartarka állományuknak 2800 liter volt a fejési átlaga s a tejet, amelyért 6,20-at kaptak literenként, 6,58 forintból állították elő. Egy kiló marhahús ellenében 6,20 kilogramm abraktakarmányt etettek fel — 4,30 kilogramm volt a megyei átlag —, noha bevételük jelentős hányadát a marhahízlalástól remélték. Juh még hírmondónak sem került a közös gazdaság legelőin. A belátást, hogy jobban kell gazdálkodniuk, átgondolt tettek követték. Mindenekelőtt szocialista brigádok alakultak az állattenyésztésben, s ezek kinyilvánították, amit vállaltak, nem maradhat csak elhatározás. Ennek eredményeként növekedett a gondozás okszerűsége, és szilárdult a munkafegyelem. Az idén már döntően a saját jó minőségű takarmányféleségeiket etetik. Arra is van gondjuk, hogy az eleséget az állattartó telepek közelében állítsák elő, csökkentve ezzel is a szállítási költségeket. Újabban már nagy fehérjetartalmú, olcsó melléktermékeket is felhasználnak etetésre. A szabad tartású hizlalást kötött tartásává alakították át, de a borjúnevelés előírásainak is igyekeztek maradéktalanul megfelelni. S a jobb munka nyomán javultak az eredmények. Az első negyedév végéig sikerült a tej literenkénti előállítási költségét 5 forintra leszorítani: a 214 tehén ezután már remélhetőleg nem a ráfizetést, hanem a jövedelmüket szaporítja. Százhatvan marhát hizlalnak, de egy kilogramm hús előállítására 1980-ban már csak 3,5 kilogramm szemes takarmányt fordítanak. Meghozta az eredményt a gondos borjúnevelés. Az elhullás a tavalyi 6 százalékról 2 százaléknál is alacsonyabb értékre csökkent. Nagy területű helyi legelőik hasznosítására 1978-ban határozták el a juhászat bevezetését. Még abban az évben 400-as törzsállományt vásároltak. A juhlétszám 1979- ben 930-ra, 1980 első negyedének végéig 1070-re szaporodott. Elégedetten említik az ágfalviak, a gyarapodás immár saját törzsállományuknak köszönhető, és hogy céljuk a 4000—4500-as állomány elérése. S mindez külön beruházás nélkül történhet, mert az állatokat a meglevő épületeikben helyezhetik el. De talán az új szőlőkre a legbüszkébbek Ágfalván. A meglevő negyvennégy mellé ötvenhat hektár telepítését határozták el 1979-ben, amiből újabb 20 hektáron máris szőlő díszült. Segítettek, igaz, a bánfalvi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet és a fertődi kertészeti szakközépiskola hallgatói, de helytállt a tagság is. A valóban jó eredményt talajfúró-gápeik segítségével érték el, amelyek számát a legutóbbi időben is növelte a közös gazdaság. Ám táplálja a jövő reményeit még az is, hogy 140 ezer simavesszőt gyökereztetnek, s 260 ezer szőlőoltványt iskoláznak. Nem kezdődött rosszul az év a Kertvárosi Termelőszövetkezetben. Erre szükség is volt, hiszen ha működésük összértékét viszonyítjuk a megyei átlaghoz, mégsokat kell tenniük, hogy előbbre jussanak a hatékonyságot tükröző megyei rangsor utolsó harmadából. F. I. KRÍMPÖID — Mikor érzékelte először, hogy a döntés, a munka kockázattal jár? Mikor gondolt arra, hogy a vállalat igazgatója belebukhat egy vállalkozásba? — Úgy 1974—75 táján. Egyik napról a másikra rádöbbentem, hogy a Győri Kötöttkesztyűgyár egyszerűen eltűnhet a gazdaságból, ipari-ellátási-exportálási szerepe megszűnhet. A gyár a hetvenes évek közepén több mint 50 forintért állított elő egyetlen dollárt. Az év eleje óta érvényes közgazdasági szabályozók alapján 50 forintos dollárkitermelés után egyetlen fillér nyereség sem képezhető. 3