Kisalföld, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

Szanyi beszélgetés Mit várnak a választók a képviselő - és tanácstag-jelöltektől? Választásokra készülünk. Június 8-án az ország felnőtt la­kossága, választópolgárai döntenek arról, hogy kik képvisel­jék őket az országgyűlésben és a tanácsokban. A választások előkészítésével jelentős feladat hárult megyénkben is a párt­szervezetekre, a kommunistákra, a népfront aktivistái­ra. A választási tömegpolitikai munka előkészületeiről, a je­­lölőgyűlések aktivitásáról, a választópolgárok hangulatáról Szany nagyközség politikai, állami és társadalmi vezetőivel beszélgettünk. A kerekasztal résztvevői: Török Frigyes, a Szany nagyközségi pártbizottság titkára, Gáncs Antal tanács­elnök, Réger Géza vb-titkár, Szanyi Tibor, a Hazafias Nép­front helyi titkára. — Érzik-e a választópolgá­rok, hogy a jelöléssel és majd a választással saját holnapjukat formálják? TÖRÖK FRIGYES: — Szanyban, valamint Vág, Rá­­baszentandrás, Sobor és Rá­­basebes társközségekben sok a közösségi gondolkodású, embertársaiért önzetlenül fá­radozni kész állampolgár. Hét évvel ezelőtt ötven ta­nácstag került megválasztás­ra, s valamennyien funkció­ban maradtak mandátumuk lejártáig. Végrehajtó bizott­ságunk április 15-én tárgyal­ta a választással kapcsolatos teendőket és felelősök meg­nevezésével határozatot ho­zott a jelölő gyűlések zavar­talan lebonyolítására. Kilenc nap alatt egy képviselői és ötven tanácstagi jelölőgyűlést tartottunk. Pájer Imrének a 11 -es számú országgyűlési képviselői választókerület je­löltjének jelölőgyűlésén több mint ötszázan jelentek meg Szanyból és a távolabbi köz­ségekből. A választópolgárok érettségét jelzi: nemcsak igé­nyeiket hangoztatták, hanem kifejezésre juttatták, hogy készek támogatni elképzelé­seit. Pájer Imre az előző cik­lusban is sokat tett, mint or­szággyűlési képviselő azért, hogy Szanyban és a társköz­ségekben a jelentősebb beru­házások megvalósuljanak. Főleg a fiatalok várják tőle a segítséget: négy éve húzó­dik Szanyban a telepszerű társasházépítés a szennyvíz­­elvezetés megoldatlansága miatt. Márpedig ez évente 15—20 fiatal házas új ottho­nának meghiúsulását jelenti. — Milyen szempontok sze­rint választották ki a leendő tanácstagokat? SZANYI TIBOR: — A nagyközség politikai, állami vezetőivel, továbbá a lakos­sággal folytatott beszélgeté­sek egyértelműen igazolták: az elmúlt ciklusban vala­mennyi tanácstagunk dereka­san dolgozott. A tanácstagok és a választók között baráti kapcsolat alakult ki. Ha va­lakinek tanácsra, segítségre volt szüksége, az utcán, a boltban, bárhol azonnal meg­beszélhette baját-baját a ta­nácstaggal. Talán ennek az emberközelségnek az ered­ménye, hogy a tanácstagi je­lölőgyűléseken a vártnál ke­vesebben jelentek meg. Tíz és harminc fő között volt a résztvevők száma. A gyűlé­sek helyéről és idejéről min­den családot írásban értesí­­­tettünk. Jó volt hallani, hogy a felszólalók szinte minden­ütt hangoztatták: a közösség gyarapodása érdekében haj­landók további áldozatválla­lásra. Ezt azért is nagyra ér­tékeljük, mert területünkön az egy lakosra jutó évi 552 forint társadalmi munkával és az önkéntes felajánlások­kal harmadik helyen állunk a járásban. Népfrontbizottságunk 32 régi és 18 új tanácstagra tett javaslatot. A régiek egy része kora, illetve betegsé­ge miatt nem kívánta jelöl­tetni magát, de továbbra is hajlandó dolgozni a nép­frontban. A választás jó elő­készítése talán azon is le­mérhető, hogy a népfront ál­tal állított ötven jelölt közül csupán egyet nem fogadtak el a választók. — Milyen fontosabb akciók jelzik a választókörzetekben a tanácstagok hozzáértő munkáját? GÁNCS ANTAL: — A le­járt ciklusban több szerveze­ti változás történt települé­­sünkö­n. Hetvenháromban kezdődött a tanácsok össze­vonása, két év múlva párt­­bizottság, rá egy évre KISZ- bizottság alakult, majd az azt követő esztendőben nagyköz­ségi rangot kapott Szany. Hogy ez a jelentős tömegpo­litikai munka, mely több mint ötezerkétszáz embert érintett, zökkenő nélkül ment végbe, az elsősorban az ösz­­szefogásban rejlő erő mellett síkra szálló tanácstagok ér­deme. Tanácstagjaink féltő­­­en őrködtek azon is, hogy a társközségek lakói ne érez­zék magukat „kegyvesztet­teknek.” A hét év alatt Szany egyebek között orvoslakást, két orvosi rendelőt, áfész­akó-bolto­t, OTP-kirendeltsé­­get, gyógyszertárat, öt szolgá­lati lakást, óvodát kapott. Felújítottuk az iskolát, a kö­zépületeket, a műemlék-kas­télyt,, a sportpályát, az uta­kat, központi fűtést szerel­tünk a művelődési házba. Vág új artézikúttal, falumú­zeummal, gázcsereteleppel, autóbuszfordulóval és­­ vá­róval gyarapodott, és meg­szépültek középületei. Rába­­szentandráson új áfész­akó­­áruház, sportöltöző épült, parkosítottunk, felújítottuk a középületeket és az utakat. Soboron az orvosi rendelőbe bevezettük a vizet, autóbusz­­várót építettünk, bekerítet­­­tük a temetőt és rendeztük a környékét. Az alig 230 lelket számláló Rábasebesen az utak felújítása és az iskola tatarozásának megkezdése jelzi a tanácstagok fáradozá­sát. — Melyek azok a közösségi célok, amelyeknek szorgal­mazása az új tanácstagokra, netán az országgyűlési kép­viselőkre hárulnak? RÉGER GÉZA: — A vá­lasztók kinyilvánították, ha az új tanács ugyanolyan lel­kesen és­­értően dolgozik, mint az előző, számíthatnak az állampolgárok bizalmára és tenniakarására. Anyagi forrásaink korlátozottak, így csak az elérhető célokkal számolunk. Az új ciklusban a szanyi nyolctantermes is­kola építésen kívül más be­ruházásra nem telik. Foly­tatjuk az utak és járdák fel­­­újítását, a parkosításokat, a szociális- és gyermekintéz­mények csinosítását. — Mi a biztosíték arra, hogy a jelölőlistára kerültek megválasztásuk esetén vá­lasztóik érdekeit valamennyi­en szívügyüknek tekintik? TÖRÖK FRIGYES: — Gon­dos kiválasztás és többszöri egyeztetés után véleményem szerint sikerült a tanácstag­jelölteket a rétegösszetétel­nek megfelelően kiválasztani. A listára kerültek fele párt­tag. Ötven százaléka az ipar­ban és a mezőgazdaságban fizikai munkásként dolgozik. A lányokat-asszonyokat 14 nő, a harminc éven aluliakat 11 fiatal, az értelmiséget 10 szellemi dolgozó képviseli majd a tanácsban. Úgy ér­zem, hogy területünkön a kommunisták, az állami szer­vek és a népfront aktivistái a lehetőségek arányában mindent megtettek társadalmi életünk rangos eseménye, a június 8-i választások sike­réért. N. M. 1980. június 1., vasárnap Ki, mennyit veszíthet ? Kockázat, kesztyűben Egyik beszélgető partne­rem Bohuniczki László, a Győri Kötöttkesztyűgyár 44 éves igazgatója, kiegyensú­lyozott családfő, két fiúgyer­mek apja, a MÁVDAC kitar­tó szurkolója. 34 évesen lett igazgató, de most, egy évti­zed eltelte után is — textiles „különcség” — a legfiatalab­bak közül való... — Jól alszik? Válasza gyors: — Egyszer jól, másszor rosszul. Rosszul akkor, ha tehetetlenségre kényszerülök. — Ezt nem egészen ér­tem ... — Pedig egyszerű. Bizo­nyítani tudom, hogy nem va­gyunk felkészületlenebbek, mint a sikerélményhez gyak­rabban jutó konkurrens cé­gek vezetői, üzletkötői. Itt van például a Marton Jóska esete a japánokkal. De ezt in­kább ő mondhatná el. Marton József igazgató­­helyettes vonakodik. De az­ért kiderül, miről van szó: 1975 táján megértettük, hogy sem a régi gépekkel, sem a régi szervezéssel, sem a régi termékekkel nem le­het piacon maradni. Az ak­kor mindössze 33 millió fo­rint értékű eszközrendszerre a kesztyűgyár vezetői 59 milliós eszközérték-növeke­dést hozó fejlesztésbe fogtak, lényegében sokat — közössé­gi érdekeket, önnön beosztá­sukat — kockáztatták. Tették ezt azért, mert a japánok megjelentek az abszolúte au­tomatizált kötőgépekkel a piacokon. Egy génért 13 500 dollárt kértek Nippon fiai. Bár a gyár embere arról nem tár­gyalhat (csak a „külker”), azért beleszólt a dologba Marton József is. És már az első menetben lealkudta a gépet 12 000 dollárra! És folyt tovább a sikerrel kecsegtető ártárgyalás. A Technoimpex 11 500 dollárnál mintegy fel­kiáltott: Nagy siker, nagy eredmény! Elértük a lehető legalacsonyabb árat! Marton József tovább tár­gyalt, érvelt, vitatkozott: — Mert hát volt érvem, öt­letem, javaslatom. Ezért sike­rült az alku. Aki tud érvelni, az lealkudhat az árból, még­pedig nem is keveset. — Most újabb 24 gépet ve­szünk. A japánok 11 500 dol­lárért kínálták, mi végül 10 500-at ajánlottunk. Úgy tűnik, elfogadják ... Marton témát vált: — Ülünk a napokban egy ankéton, ahol az alábbiakat adja elő az ismert cég tekin­télyes és koros igazgatója: „A kötőfonal-termeléssel sú­lyos gondok vannak, de eze­ket a VI. ötéves tervben majd igyekszünk megoldani." Nem azt mondta, hogy azon­nal sietnek rendbehozni a kötőfonal-ellátást, hanem majd a következő ötéves tervben. Ez megengedhetet­len szemlélet...” .­­ — Még mindig nem kap­tam pontos választ arra, hogy miért határozta el a Győri Kötöttkesztyűgyár „agytrösztje” a teljes ,.sebes­ségváltást” — fordulok az igazgatóhoz. — 1975-ben jártam Kana­dában és az USA-ban — fe­leli. — Oda favágókesztyűt exportáltunk akkoriban. Ti­zenkét kesztyűért fizetett a tőkés átlagosan 2 dollárt. Nekünk, mert a megbízható­ságot a tőkés piacon is meg­fizetik, 2 dollár 60 centet fi­zettek. De még ez is alig fe­dezte a termék önköltségét. Meggyőzött ez az utazás ar­ról, hogy azt a termékcsalá­dot egyetlen percig sem sza­bad tovább gyártani. És el­indítottuk a fejlesztést, az áttérést az áruházi minőség­re... — Ez rendkívül kockáza­tos volt, főleg 1975 táján. A Győri Kötöttkesztyűgyár­ban kik és hányan vállalnak kockázatot? — Mondjam név szerint? — Nyugodtan. — Természetesen mindenek előtt az igazgató, aztán (tech­nológiai sorrendben) Fecser István a technológiai osztály vezetője; Andráskó Tibor, kereskedelmi osztályvezető; Csontos Zoltánné, a termelési osztály vezetője; Szo­lánczi Mihály, a főkönyvelő és, hogy el ne feledjem, Marton József, a helyettesem. — És a kollektíva? — Mi válni­­uk a kockázat,­tot az ő nevükben is. — Ki, mennyit veszíthet? — Mi, a vezetői team, 40 százaléknyi prémiumot, és az alapfizetés 20 százalékát is. 4 4 4 — Harminchárom millió forint értékű eszközzel ter­melt a gyár 1974-ben. Most mennyit érnek az eszközei? — Most már 130 millió fo­rintot. Akkoriban volt 1500 munkásunk, most alig több ezernnél. Akkoriban 50 forint 90 fillérért termeltünk egy dollárt, most lényegesen ke­vesebbért. A Győri Kötöttkesztyőgyár­­nyeresége 15 százalék körül lesz, szám szerint mintegy 40 millió forint... A dolgo­zók bére is elérte a többi könnyűipari gyárét. — Meg is állt a létszám­­csökkenés — veti közbe az igazgatási osztályvezető. Úgy látszik, a munkásai­ megfelelő információkkal rendelkeznek, hogy eldönt­sék: maradnak vagy másik céghez viszik a munkaköny­vüket ... 4 4 4 Külkereskedők jártak a gyárban és kérték: gyártsa­nak a svédeknek 10 000 bélcs­­kesztyűt, de tíz napon belül. Ilyen munkára húsz textil­­gyár közül legfeljebb egy vállalkozik.­­ — Ne tűnjön dicsekvésnek, de ez most már az új szem­lélét része: föl sem merült bennünk, hogy nem vállaljuk. Csak az volt vitatéma hogy hogyan csináljuk meg e7 nap alatt. Megcsináljuk. És el­könyvelünk 30 százalék nye­reséget. Mert a kockázat, ha sikeres, többszörös haszonnal jár. És így sem kell többet dolgozni, csak érmen­yunal­­masabban, ésszerűbben gon­dolkodni, cselekedni. N. Magyar Tibor 4 4 4 Az automata köt, a munkás ellenőriz... Előbbre a hatékonysági rangsorban! Jobb munka, javuló eredmények Az olcsóbb és több tej, a jövedelmezőbb marhahízlalás, a juhászat felvirágoztatása és a szőlőterület növelése mellett kötelezte el magát a legutóbbi években az ágfalvai Kertvá­rosi Termelőszövetkezet. Tagság és vezetőség már azért is egy akaraton volt Ágfalván, mert gazdálkodásukra bizony ráfért a szemléletben és eredményekben való megújulás. Magyartarka állományuknak 2800 liter volt a fejési átlaga s a tejet, amelyért 6,20-at kaptak literenként, 6,58 forintból állították elő. Egy kiló marhahús ellenében 6,20 kilogramm abraktakarmányt etettek fel — 4,30 kilogramm volt a megyei átlag —, noha bevételük jelentős hányadát a marhahízlalás­tól remélték. Juh még hírmondónak sem került a közös gaz­daság legelőin. A belátást, hogy jobban kell gazdálkodniuk, átgon­dolt tettek követték. Minde­nekelőtt szocialista brigádok alakultak az állattenyésztés­ben, s ezek kinyilvánították, amit vállaltak, nem marad­hat csak elhatározás. Ennek eredményeként növekedett a gondozás okszerűsége, és szi­lárdult a munkafegyelem. Az idén már döntően a sa­ját jó minőségű takarmány­­féleségeiket­ etetik. Arra is van gondjuk, hogy az elesé­­get az állattartó telepek kö­zelében állítsák elő, csökkent­ve ezzel is a szállítási költsé­geket. Újabban már nagy fe­hérjetartalmú, olcsó mellék­­termékeket is felhasználnak etetésre. A szabad tartású hizlalást kötött tartásává ala­kították át, de a borjúnevelés előírásainak is igyekeztek maradéktalanul megfelelni. S a jobb munka nyomán ja­vultak az eredmények. Az első negyedév végéig sikerült a tej literenkénti előállítási költségét 5 forint­ra leszorítani: a 214 tehén ezután már remélhetőleg nem a ráfizetést, hanem a jö­vedelmüket szaporítja. Száz­hatvan marhát hizlalnak, de egy kilogramm hús előállítá­sára 1980-ban már csak 3,5 kilogramm szemes takar­mányt fordítanak. Meghozta az eredményt a gondos bor­­júnevelés. Az elhullás a ta­valyi 6 százalékról 2 száza­léknál is alacsonyabb érték­re csökkent. Nagy területű helyi legelő­ik hasznosítására 1978-ban határozták el a juhászat be­vezetését. Még abban az év­ben 400-as törzsállományt vá­sároltak. A juhl­étszám 1979- ben 930-ra, 1980 első negye­dének végéig 1070-re szapo­rodott. Elégedetten említik az ágfalviak, a gyarapodás immár saját törzsállomá­nyuknak köszönhető, és hogy céljuk a 4000—4500-as állo­mány elérése. S mindez kü­lön beruházás nélkül történ­het, mert az állatokat a meg­levő épületeikben helyezhe­tik el. De talán az új szőlőkre a legbüszkébbek Ágfalván. A meglevő negyvennégy mellé ötvenhat hektár telepítését határozták el 1979-ben, ami­ből újabb 20 hektáron máris szőlő díszült. Segítettek, igaz, a bánfalvi mezőgazdasági szakmunkásképző intézet és a fertődi kertészeti szakkö­zépiskola hallgatói, de helyt­állt a tagság is. A valóban­ jó eredményt talajfúró-gápeik segítségével érték el, amelyek számát a legutóbbi időben is növelte a közös gazdaság. Ám táplálja a jövő reményeit még az is, hogy 140 ezer si­mavesszőt gyökerezt­etnek, s 260 ezer szőlőoltványt isko­láznak. Nem kezdődött rosszul az év a Kertvárosi Termelőszö­vetkezetben. Erre szükség is volt, hiszen ha működésük összértékét viszonyítjuk a megyei átlaghoz, még­­sokat kell tenniük, hogy előbbre jussanak a hatékonyságot tükröző megyei rangsor­ utol­só harmadából. F. I. KRÍMPÖID ­ — Mikor érzékelte először, hogy a döntés, a munka kockázattal jár? Mikor gondolt arra, hogy a vállalat igazgatója belebukhat egy vállalkozásba? — Úgy 1974—75 táján. Egyik napról a másikra rádöbbentem, hogy a Győri Kötött­­kesztyűgyár egyszerűen eltűnhet a gazdaságból, ipari-ellátási-exportálási szerepe megszűnhet. A gyár a hetvenes évek közepén több mint 50 forintért állított elő egyetlen dollárt. Az év eleje óta érvényes közgazdasági szabályozók alapján 50 forintos dollárkiterme­­lés után egyetlen fillér nyereség sem képezhető. 3

Next