Kisalföld, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-01 / 179. szám
Elvárások, követelmények általános iskolából középiskolába Az általános iskolát elvégzett fiatalok túlnyomó többsége tovább tanul valamilyen középfokú iskolában, szakmunkásképzőben, szakközépiskolában vagy gimnáziumban. A középfokú iskolák nevelési céljai ugyanazok, mint az általános iskoláé. Tantervi anyaguk azonban a különféle iskolatípusoknak megfelelően más és más, egyúttal több és nehezebb is. Egyebek mellett ez is oka az alapfokú általános iskolából a középfokú iskolákba való átmenet nehézségeinek. Az elmúlt évtizedekben időnként heves viták zajlottak a pedagógusok körében, a szaksajtóban és a társadalmi közvéleményben az átmeneti nehézségek megszüntetésének vagy legalábbis csökkentésének lehetőségeiről és módszereiről. Aztán egyéb gondok miatt a viták egy időre elcsöndesedtek, majd újra fellángoltak. Mostanában a pedagógiai szakirodalom megint ritkábban foglalkozik ezzel a sokakat érintő kérdéssel, mint például a hatvanas és a hetvenes években. Pedig a téma ma is időszerű. Az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat nyomán napjainkban megvalósuló oktatási-nevelési reform teszi azzá. Aki ugyanis figyelemmel kíséri a pedagógiai sajtót, főképp az új oktatásinevelési dokumentumokkal (például a tantervekkel, tankönyvekkel stb.) kapcsolatos írásokat, meggyőződhet róla, hogy az átmenet pedagógiai gondjairól alig esik szó bennük. Ez azonban nem azért van így, mert az új dokumentumok automatikusan megszüntetik őket. Az átmenet nehézségeivel ma is meg kell küzdeniük a középiskolák első osztályosainak. Nem kisebb az általános iskolai és a középiskolai tanárok felelőssége sem. A nehézségek okai nagyjából ma is ugyanazok mint régebben. (Úgy látszik, hogy valamilyen formában még sokáig ,,újratermelődnek”). Elsősorban ma is az iskolafokozatok tantervi és tankönyvi anyaga közötti természetes mennyiségi és minőségi különbségekre kell figyelniük mind az általános iskolai, mind a középiskolai tanároknak. Nem kevésbé jelentősek az oktatási-nevelési módszerek közötti különbségek sem. Az általános iskola felsőbb osztályaiban, főképpen a 7—8. osztályban, a tanári módszereknek egyre inkább közelíteniük kell a középiskolai tanári módszerekhez. Kevesebb „játékosságot”, mind több önállóságot és felelősségtudatot a felső tagozatba! Az ésszerű követelések, a magasabb tanulmányi színvonalra és neveltségi fokra, való ösztönzés nem terheli túl a 13—14 éveseket, akár a „keményebb”, de — természetesen — reális osztályozás, értékelés sem. Az sem helyes, ha az önálló gon-' dolkodásra, kreativitásra és feladatmegoldásra nevelés égisze alatt nem kap megfelelő megbecsülést a „lexikális” ismeretanyag és az emlé-' kezeti tudás. Nem helyes egyes általános iskolai tanároknak a középiskola iránti szorongást, félelmet keltő megjegyzése sem, elítélendő a gyerekek riogatása. (Például: — Jobb lesz, ha meg sem próbálod, nem fogod bírni a követelményeket, ez meg az a tanár már az elején ki fog buktatni stb., stb.) Az általános iskola, gyakorta túlságosan elnéző értékelési-osztályozási rendszerével pillanatnyilag látványos eredményeket érhet el még a hátrányos helyzetű tanulók „felzárkóztatásában” is. (Lásd — például — a „bukásmentes iskola” elvileg helyes, de ma még megalapozatlan bevitelét a közvéleménybe és a pedagógiai gyakorlatba!). Később azonban bumerángként csap vissza épp azokra, akiken segíteni akar. A hátrányos helyzetet nem szabad látszat megoldásokkal „megszüntetni”. Vannak ehhez ma már megbízható módszerek, bár csodákat művelni ezekkel sem lehet, az iskola sem mindenható. Helytelen a továbbtanulók pedagógiai jellemzésének „lakkozása” is. Ha a gyerek valóban alkalmatlan a középiskolai továbbtanulásra (mert nyolc év alatt azért ez megállapítható!), okos pályairányítással kell erről őt és a szüleit meggyőzni. A középiskola első osztályaiban tanítók nem szállíthatják lejjebb a követelményszintet. A tanárok arra törekednek, hogy — egyebek mellett — pedagógiai pszichológiai (oktatás-lélektani, fejlődés- és neveléslélektani stb.) felkészültséggel, korszerűbb tanár-diák viszonnyal is olyan „légkört” tudjanak teremteni maguk körül, amilyenben az általános iskolából jött, gátlásokkal teli gyerekek hamarosan megérzik hogy, a nagyobb szigor, a magasabb követelmények nem ellenük, hanem értük vannak. Egyre ritkább jelenség mégis érdemes megemlíteni, hogy egyes középiskolai tanárok már a legelső órákon elcsüggesztik és „beskatulyázzák’’ a gyerekeket. Nem szükséges közölniük, hogy ez nem kötelező iskola, legjobb lesz mielőbbi kiiratkozni. És ha a tanuló ismeretei hézagosak, nem kell mindjárt elriasztani, hogy „te itt úgyis megbuksz”! Kétségtelen az általános iskolák színvonalbeli különbsége (is). Mégsem helyeselhető a tanuló volt iskolájának, tehát tanárainak lekicsinylése. A legtöbb gyerek megváltozik a középiskolában, fejlődik, okosabb lesz. Ez a természetes. Ezért nem helyes, ha némely szülők levonják a következtetést: — Persze, mert az általánosban nem tudtak bánni vele. Jó tudni azonban, hogy az átmeneti nehézségek leküzdésében a legtöbbet a gyerek tehet önmagáért! A „gyorsuló idő” és a technikai-tudományos forradalom korában is a kitartó tanulás és a vasszorgalom árán juthat csak előbbre. Zalka György Visztula Múzeum Lengyelország múzeumi hálózata rövidesen érdekes, új intézménnyel gazdagodik: a Gdansk közelében levő tczewi Központi Tengeri Múzeum tagozataként működő Visztula Múzeummal. A kiállítási tárgyak sokoldalúan tájékoztatnak a nagy folyóról. Megtudjuk geológiai adatait, történetét, képet kapunk a folyóparti településhálózat kialakulásáról, arról, milyen szerepet játszott a Visztula Európa XV—XVIII. századi gazdaságtörténetében. Ez a viziút segítette ugyanis hozzá annak idején Lengyelországot a gazdasági virágzáshoz. A Visztula azonban a XIX. században, a vasút térhódításával elvesztette szállítóúti jelentőségét. 1980. augusztus 1., péntek • • Összefogás segíti a Soproni Szemlét Az 1937-ben kultúrtörténelmi folyóiratként induló, majd az utóbbi évtizedben az egyetlen hazai, városi helytörténeti kiadványként jelentkező Soproni Szemle megbecsült nevet szerzett magának. Széles körben elismerik közleményeit tudományos művekhez forrásként használják, számolnak vele bibliográfiák, s a vidéki folyóiratok országos szemléin többnyire elismerő méltatást kap. Az előállítási költségek időközben bekövetkezett emelkedése, valamint takarékossági intézkedések miatt azonban a lap anyagi bázisa utóbb jelentősen megcsappant. Attól lehetett tartani, csak minőségi vagy terjedelmi áldozatok árán tartható fenn, ha nem kap támogatást. A jó ügy képviseletében elsőnek a városi pártbizottság és a városi tanács vezetői cselekedtek. Élőszóban és levélben arra kérték a város üzemeinek, intézményeinek párt- és ifjúsági szervezeteit, előfizetésekkel járuljanak hozzá a lap példányszámának növekedéséhez, hogy a korábbiakhoz hasonlóan vagy annál is színvonalasabban jelenhessék meg. Ezzel egyidőben a Soproni Városszépítő Egyesület elnöksége úgy döntött, anyagilag támogatja a Soproni Szemlét, hogy az továbbra is kellő technikai színvonalon és tartalmas írásokkal szolgálhassa a helytörténeti, illetve a várospolitikai célkitűzéseket. A döntésnek megfelelően a folyóirat a Sopron városi Tanács és a Soproni Városszépítő Egyesület közös kiadványaként jelenik meg a jövőben. Ornitológusok a Hanságban Fehértói jégmadár Pöttyök aposzáta nyelvén Ha a nádi poszáta nyelvén két fekete pötty van, akkor fiatal. Fülöp Tibor táborvezető madarat jegyez, egynek a meghatározása negyven másodpercig tart, többek között naplóba kerül a gyűrűszám, latinul a faj neve, a madárkora, neme, súlya, szárnyhossza. A jegyzőkönyvet Tóth Rudolf (Budapest) írja IV. hansági ornitológiai tábor — Fehértó, 1980. Félhurokba veszik a színes sátrak a téglaépületet, a halászok házát a tóparton. Voltaképpen madárkutatónak született minden, résztvevő, fölemelkedik a szemük a csodálattól, amikor fitisz füzikét, törpegémet, kisröcsögöt látnak. Boldogan ragaszkodnak a szélre szomjazó madarakhoz, lélegzet-visszafojtva figyelik mindet, a fülemülesükét, a függőcinegét, a szikrázva szálló jégmadarat. Táborélet: távol a világ lármájától, nádsuhogásban, íme: a tákolt asztal körül fiatalok ajándékozzák élményeikkel az idegent, ilyenkor él igazán az ember, vízivár ,partjáról az összehúzott hálókhoz utazik, huszonhat táborlakónak köszön jó reggelt, elindul valakivel a gyalogösvényen, esetleg csónakba ugrik, bottal hajtja magát előre, szúrkálja a vizét. A kötélen ruhák, ingek, blúzok, zsebkendők, a benti asztalon könyvek, a sótartóban cukor, az ágyon bóbiskoló gitárban régi slágerek, az esti tábortűzhöz, kedvre való beszélgetés mellé zene, legtöbbször az Animals együttes egykori nagy slágere. A felkelő nap háza. A tíz kifeszített függönyhálónak cserregő poszáták, füsti fecskék esnek. Madárszárnyakat lobogtató vásznakként őrzi meg őket az emlékezet. A csónakban Gecse Nóra (Répcelak) és Szommer Tamás (Sopron), a hálónál Takács Csaba (Tárnokrét), a nádi rigót Fülöp Tibor gyűrűzi. Járkálunk zajtalan. Árkosi József (Budapest) távcsöve fröcskölődő barátrécékre mozdul, szárcsákra, kócsagokra.Irigyelhetnek azok, akik színes álmokat szőnek a tóról, irkálnak maguknak képeslapokat, reménykednek, egyszer ébren is részük lehet egy táborozásban. baktatnak hajnali fél hatkor a háló ellenőrzésére, hozzáír a madarakat, mérik, gyűrűt igazítanak a lábukra, fölröppentik a nádas széknél. Kétszázkilencven hektár a védett terület: tó és rét. A táborban a gyűrűzésen és a populáció dinamikai tudományos kutatáson kívül rovartani és botanikai felméréseket végeznek. Naponta10 madarat fognak be, szerdáig 27 fajból 750-et. (1978- ban tíz nap alatt 1 700-at.) Miért csak ennyit? Közbeszólt az időjárás, az északabb fajok még nem érkeztek meg, késésben a tavaszi költés. A vörösgémeknél flaér fiókák vannak, máskor már június végén kirepültek. Régen lelőtték a madarat, úgy vizsgálták, határozták meg. Bizonyos dolgokat megtanultunk közben, várjuk a visszatérésüket, talán majd erre vitorláznak, rájuk ismerünk. A fehértói tábor július 23 án kezdődött, vasárnapig tart. Nemzetközi program része a madárvonulás figyelése a tudományos kutatás. Zengőlegyekből huszonnégy fajt írtak föl, a szitakötőkből húszat, egy ritkát, a barnasávos szitakötőt. Fogtak pézsmacincért, keresik a hangya 7leset. Foltos nádi poszátát gyűrűztek 1977-ben, idén is befogták. Vagy barkós cinegét. Megfigyeltek 130 madár fajt. Nagy László Kapuvárról érkezett, üzletvezető-helyettes. Osliban született, ott jutott a csodához, a természethez. Harminchat éves, természetjáró szakkört vezet az úttörőházban, tele van Diri Flórián, Nagy Imre, Kutschi Zoltán, Kurcsics Imre, Tóth Zsolt. Hoffer Zoltán. Nézek-nézek rájuk, madarat eresztenek. Hegyes a füsti fecske szárnya. A tájvédelmi körzet hat- - ran Etl Erzsébet és Pátzrui Cecilia (mindketten periek) szólnak, mondják a legörömtelibb hírt: sikerült a felvételiük a szegedi tudományegyetemre! Aztán mesélik: a fehértói jégmadarat látnia kellett volna. Enciánkékbe érkezett, a Föld várta, egyszer még visszafordult a nádas fölé, mielőtt elhagyta a vidéket. Szöveg: Joó József Fotó: Matusa Károly Esemény a lakótelepen A lakótelepi ember nem szokott nézegetni az ablakból, de nagy ritkán azért előfordul és a panoráma, amit kap, hetekre, hónapokra elegendő. Mert mit láthat? Egy ugyanolyan házat, ugyanolyan ablakokkal, csenevészlakat, játszóteret Nobel-díjasan fantáziátlan játékokkal. A lakótelepi ember, a homo colonus tehát nem bámészkodik az ablakban. Hacsak nem riad bármilyen elfoglaltságából szokatlan hangokra, olyanokra, amelyeket a lakótelepen még soha nem hallott. Rohan az ablakhoz, hogy kikutassa a zörej okát és moltlát? Formaruhás alakok székeket igazgatnak egymás mellé, mintha valami előadás készülődne. Zenészek, nem vitás, néhányan hangszerrel a kézben sétálnak fel s alá, megint néhányan fújnak, fújdogálnak, futamokat eregetnek a hangszerből. Óriási szenzáció! Fúvószenekar érkezett a lakótelepre! Ma még látható, holnap — és még körülbelül öt évig — nem. Fáradjanak közelebb! Óriási szenzáció! — kiáltaná a kikiáltó, mert tényleg óriási szenzáció. És egyszerre két zenekar. Tartalékot is hoztak. Befújják az egész környéket. Csillognak, villognak a rezek, emígy köszönik a suvickolást. A hatás leírhatatlan, azaz érdemes leírni. Dühödt homo colonusok tépik fel az ablakot, nem jól látni, egyiken-másikon talán pizsama van — délután három órakor! — de a pihenés, az pihenés, és a vasárnapi ebéd utáni alvás jótékony voltát soha nem fogja megcáfolni az orvostudomány. A dühök aztán lecsillapulnak. Nem a szomszéd fújja a trombitát, nem a házmester öblögeti a tubát és nem is a munkahelyi főnök üti a cintán vért. Minden meg van bocsátva. A dolog hivatalos, nyilván van engedélyük, ott egye a fene az alvást. Végre valami látványosság. Igen ám, de itt a lakótelepen, ahol a madár tényleg nem jár, a kóbor kutya is csak addig,amíg meg nem sokallja valaki!? Nem, ez valami természetellenes dolog, szokatlan jelenség, alighanem tévedésről van szó. Az rendben van, hogy kiküldtek két szakasz zenészt, de nem a lakótelepre, a homo colonusok közé, ez biztos. Meg is kellene mondani, hogy tévedés. A homo colonus, a kicsi, a nagy, az öreg, a fiatal a nő, a férfi, a tanár, az esztergályos úgy mered a zenészekre mint marslakókra. Az álmaiból riasztott, dühelohadt lakótelepi még mindig nem hiszi, hogy ez igaz lehet és neki szól. Megy a falinaptárhoz. Sima vasárnap, nem pirosbetűs ünnep, annál érthetetlenebb. Nincsen ezeknek jobb dolguk? Miért nem mennek haza a családjukhoz a lakótelepre. Ők is nyilván homo colonusok és ilyentájt ejtőzni szoktak. A zenészek nem mennek haza. Még csak most kezdik a koncertet. A karmester int a pálcával és ... Az öreg, aki a múltkor fiatalosan az unokája után ugrott a homokozóba és csúnyán elesett, mosolyogva rágja a Szivarcsutkát. A muzsika fiatalságára emlékezteti, talán a katonaságra. Szégyenes lánykák és fiúcskák pödrik az anyjuk szoknyáját. A homo colonusok közül vasárnap délután három órakor még mindig inkább a nők, a feleségek mozdulna.. . könnyebben, vagy ők a kíváncsibbak. A gyűrű a zenészek körül szépen fejlődik, a számok után felcsattan a taps, a szél zavartalanul hordja a szemetek Az ünnepi alkalomra nem készült a lakótelep. Egyáltalán lakótelepen nem szokás készülni. A nők pongyolában, a férfiak melegítőben, még jó, hogy nem hálóingben járkálnak egyik házból a másikba, olykor az üzletbe is sörért. Lakótelepen otthon ülésre van ítélve az ember. A legritkább eset, hogy forgószél, vagy a trottvos muzsika kifújja a két szoba összkomfortjából, a televízió mellől. Minden csoda három napig tart. A lakótelepi csoda körülbelül egy óra hosszat tartott. Aztán a két zenekar összepakolt, a székeket felrakták egy teherautóra és eltűntek. A homo colonus azóta is beszél az eseményről, ami legalább akkora port vert, mintha repülő csészealj szállt volna le. Párcovics Miklós HIÍMPOIP ■ 5