Kisalföld, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

Széles körű társadalmi összefogás Új tanév, új iskola , Fúvószene verte fel tegnap délután az eddig csendes győri Kun Béla lakótelepet. Átadták a tizenkét tantermes, étteremmel, konyhával fel­szerelt Rákos Ferenc úti ál­talános iskolát. A megjelent vendégeket, Kreiter Máriát, a megyei pártbizottság —, valamint Szabó Rudolfot, a városi pártbizottság osztály­vezetőjét — a pedagógusokat, szülőket és diáktársakat el­sőként a szomszédos Zalka Máté iskola fúvószenekara üdvözölte zenével. A Him­nusz eléneklése után Sárosi János, a Győr megyei Álla­mi Építőipari Vállalat vezér­­igazgatója adta át az építők nevében az új intézményt. Elmondta: büszkék az építők a rövid idő alatt elkészült három és félezer négyzetmé­ter alapterületű iskolára. A városi tanács nevében Werner Gyuláné elnökhelyet­tes vette át a létesítményt, s mondott ünnepi beszédet. — Ez az iskola olyan he­lyen épült — mondta többek között — ahol a város törté­nete nem túl messzire nyú­lik. A volt 17. századi majo­rok helyén épülő új városrész első közösségi célokat szol­gáló létesítménye ez az új iskola, a tizedik lakótelepi iskola­ a városban. A lehetőségekről beszélt a továbbiakban az elnökhelyet­tes, többek között arról, hogy az új közösségnek, (s ebbe gyerekek, pedagógusok, szü­lők és lakótársak is tartoz­nak), lehetősége nyílik a ha­gyományteremtésre, s ezzel együtt az újításra, korszerű­sítésre. Átadta a városi ta­nács határozatát, (amely egy­ben az új iskola alapítóleve­le), Járay Ferencné iskola­igazgatónak, aki igazi tulaj­donosaihoz, a gyerekekhez továbbította az okmányt. A gyerekek műsora követ­kezett: a Mónus Illés úti óvo­dából érkezett elsőosztályo­sok báboztak, énekeltek, a szomszédos Kun Béla Általá­nos Iskola énekkara kórus­­művekkel kedveskedett, vésői Járay Ferencné mondott tan­évnyitó ünnepi beszédet. 4- ♦ Mosonmagyaróváron alig több, mint egy év alatt épí­tette a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat azt az új oktatási intézményt, melynek avatására a tegnap délután öt órakor kezdődő tanévnyi­tó ünnepségen került sor. A MOFÉM-telepen épült új ál­talános iskolában megjelent pedagógusok, diákok és szü­lők előtt Bedő János, Moson­magyaróvár város Tanácsá­nak elnöke mondott avató beszédet. Többi között szólt arról, hogy az új iskola elkészülte Mosonmagyaróvár folyamatos gazdagodását jelzi. Ismét be­bizonyosodott, hogy a város lakossága munkájával min­denkor kész segíteni a szép célok megvalósulását. Az épí­tők munkája mellett a társa­dalmi összefogásnak is kö­szönhető, hogy tanévkezdésre a diákok birtokukba vehetik második otthonukat. Különö­sen kivették részüket a tár­sadalmi munkából a Moson­magyaróvári Fémszerelvény­gyár szocialista brigádjai és a Városgazdálkodási Vállalat dolgozói, akik a takarításnál és az iskolai bútorok szállítá­sánál is sokat segítettek. Kö­szönetét, mondva az építők lelkiismeretes munkájáért, valamint a segítő lakosság összefogásáért, Bedő János átadta rendeltetésének az új általános iskolát. A huszonegymillió forint értékű oktatási intézményben nyolc tanterem­, tornaterem, több oktatóhelyiség és úttö­rőszoba található, s biztosí­tott a napköziotthonos ellá­tás. Mint integrált egység közös iskolaként működik a 7. számú, Novák Gyula ne­vét viselő általános iskolával ♦ ♦ + Joggal mondhatják Pan­nonhalmán: ez az év is jól kezdődik. Mármint az új tan­év, hiszen a megnyitó egy­úttal avató ünnepség is volt. Elkészült az új, nyolc tanter­mes általános iskola, birto­kukba vehetik a diákok. Hogy névadóra mikor kerül­het sor, még nem tudjuk, egy viszont biztos: Pannon­halmán már mindenki „zöld iskola” néven emlegeti. Az épület kívül zöld, belül pe­dig a három emelet szinten­ként más-más színű. Hangu­latos, tágas, praktikus. A tegnap délelőtt tartott ünnepségen Bálint Ferenc is­kolaigazgató köszöntötte a résztvevőket, a vendégeket, köztük dr. Szabados Gyulát, a Győr járási pártbizottság első titkárát. Hopp Ferencet, a járási hivatal elnökét, Koczmann Ferencné ország­­gyűlési képviselőt. ■Skutovits János nagyköz­ségi tanácselnök elsősorban arról a széleskörű társadalmi összefogásról, a termelőszö­­­­vetkezet, az üzemek, intéz­mények, társadalmi szervek és a lakosság önzetlen segít­ségéről beszélt, amely lehető­vé tette az iskolaépítést. Ava­tó beszédében Németh Mi­hály, a megyei tanács pénz­ügyi osztályának vezetője is köszönetet mondott ezért a példás összefogásért. Az ün­nepségen „Társadalmi mun­káért” plaketteket, oklevelet és emléklapokat adtak át azoknak, akik kiemelkedő munkával gyorsították az építést. A nyolc tantermes iskola terveit a tanácsi tervező vál­lalat 1978-ban készítette el. Az építés 1979. tavaszán kez­dődött, és dicséretre érdemes gyorsasággal másfél év alatt befejeződött. A kivitelezők, a győrújbaráti költségvetési üzem dolgozói jó munkát vé­geztek. Hogy mennyire szükség volt az új iskolára, néhány adat bizonyítja. Az iskolában kilenc alsó és 13 felső tago­zat működik, öt osztály eddig szükségtanteremben­ kapott helyet. Most megszűntek a szükségtermek, a kultúrház­­ban kölcsönkapott terem­­is visszakapja eredeti funkció­ját, megszűnik a kétműsza­­kos tanítás. Az iskolaépítés nem egé­szen 12 millió forintba ke­rült, ami egy ilyen létesít­ménynél meglepően alacsony költség. A fenti összegből a társadalmi hozzájárulás több, mint egymillió forint. A nyolc tantermen kívül két műhely­­és egy „ifiszoba” is helyet kapott a központi fűtéses épü­letben. Az építők a tegnapi avatás után sem vonulnak el innen: még a jövő év elejéig korszerűsítik a régi­ iskola­­szárnyat is. Diplomáján még szárad a tinta. Két hónapja kapta kéz­hez a győri Apáczai, Csere János Tanítóképző Főisko­lán. És mire ezek a sorok megjelentnek, a halk szavú, törékeny alkatú lány már a gönyüi általános iskola ne­gyedik osztályának katedrá­ján áll. — L­ámpalázas? — fordu­lok a kezdő pedagógushoz. — Miért lennék? — simít­ja végig haját. — Több mint hét éve foglalkozom gyerekekkel. Megszoktam a közelségüket. — Ezek szerint gyermek­ként állt közéjük? — 1973-ban, elsős gimna­zistáiként lettem ifivezető. Abban az iskolában, a győri Gárdonyiban, ahol magam is tanultam. Szerencsére a volt osztályfőnököm keze alatt kaptam úttörő rajt. Vele, megmondom a nevét is. Bor­­bényi Jánosnéval nagyon jó volt dolgozni. Eszményi pe­dagógus: szereti­ a gyereke­ket, nagyon jól ismeri szak­területét, igénye van arra, hogy átadja tudását, megértő a gyerekek csínyeivel szem­ben is. Meg sorolhatnám.­.. — Ilyen a jó pedagógus? — Magam is szeretnék ilyen lenni. Abban, hogy ta­nító lettem, Borbényinénak nagy szerepe van. — És még kinek-minek? — Annak, hogy ifivezető­ként megtanultam rajong­ni a gyerekekért. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Győr Sop­ron megyei Bizottságának úttörőelnökétől tudom, hogy Jurik Mária egyike a megye legjobb ifjúsági vezetőinek. Nem véletlen, hogy évek óta vezet nyári táborokat, s az sem, hogy ő a megyei úttörő­elnökség mellett működő ifi­vezető szakbizottság vezetője. — Hogyan foglalkozott a gyerekekkel? — Munkastílust megfogal­mazni nagyon nehéz. A gye­rekekkel foglalkozást kevés tanulni. Arra születni kell. Úgy foglalkoztam a gyere­kekkel, ahogy szüleim és ta­náraim velem is foglalkoztak. És úgy, ahogy még szerettem v­olna, hogy foglalkozzanak velem, velünk. Persze, sze­rencsés helyzetben voltam, mert életkori közelségben él­tem a rajommal. Még én is élveztem a gyermekprogra­­mokat. Nekem is az a foglal­kozás tetszett, ami a gyere­keknek. Én is untam, amit a gyerekek untak. Egy „hatodik órában” megtartott rajfoglal­kozás engem is úgy fárasz­tott, mint a gyerekeket. Az erdőben játszott számháború, tájékozódó verseny, vagy ép­pen a fűben ülve meghallga­tott élménybeszámoló engem is úgy pezsdített, mint a gye­rekeket. Magamon tudtam mérni, mi a jó program, mi a rossz. — Nenizték a gyerekek? , — Tegeződtem velük. De ez nem járt fegyelmezetlen­séggel, ha arra gondol. Ha az ifivezető korrekt, következe­tes, szigorú és mégis megér­tő, meg tudja tartani a ren­det tegeződve is. És úgy még ezerszer szorosabb a kapcso­lat a pajtásokkal. Jurik Maria 1976 óta vezet csillebérci táborozást, ifiklu­bot, ifjúsági fórumot és egy sor, gyermekeknek szervezett mozgalmat, rendezvényt. Pél­dául a napokban érkezett meg Novákpusztáról, száz­húsz fős tábornak volt a ve­zetője. A KISZ megyei bi­zottságának első titkára így nyilatkozott a táborról: „Olyan volt a rend és a han­gulat, mint egy szerető, jó­­ravaló családban. Marika olyan ifivezető, aki számára a gyerektársaság természetes közeg.’’ — Hogyan tovább, Marika? — Sajnos, most már nem­ leszek. De azért felnőttként is szeretnék egy kicsit gyerek maradni. Annak pedig sze­rintem az a záloga, hogy ne csak betűvetésre, játékra, szórakozásra is taníthassam őket. — Vagyis? — Pedagógusként is sze­retnék ifi­vezető maradni. Legalább addig, míg csalá­dom lesz... * R. D. Gyermekfejjel a gyerekekért Ifivezetőből tanító 1980. szeptember 2., kedd ■ A litván balti szovjet köztársaság határainál egy kis faluban él és dolgozik a 75 éves fafaragó mester, God­­jalas Sztaszisz Rjauba. Nincs egyetlen olyan népművészeti kiállítás sem, melyen eredeti fafaragásai ne szerepelnének. Minden, a keze alól kikerülő darab a litván népművészetet idézi. Sztaszisz Rjauba tanít­ványa és követője Jusztyi­­nasz Jonusasz. Egy faluból valók. Jonusasz elsajátította mestere tudását, de munkái­ban már egyéni megoldásokat is alkalmaz. .­­usztyínasz Jo­­nusasz álarcokat is készül, a fa mellett prémet, nyersbőrt és textíliát is használ. A kü­lönböző anyagok művészi megformálása sajátos kifeje­zőéről ad munkáinak. A ké­pen: Sztaszisz Rjauba és Jusztyinasz Jonusasz alkotá­saikkal. A művészetnek „előérzete” van Beszélgetés Konok Tamás festőművésszel Szeptember 7-én délelőtt 11 órakor Borsos Miklós szobrász­­művész nyitja meg Győrött, a Xantus János Múzeum Alkot­mány utcai képtárában Konok Tamás, Párizsban élő magyar festőművész első önálló magyarországi tárlatát. A művész életútját Sala­mon Nándor követte nyomon a Műhely című folyóirat ez évi második számában. Ko­nok Tamás Budapesten szü­letett, a család azonban 1937- ben — a művész hatéves ko­rában — Győrbe költözött. Horváth Dezső festőművész­nél rajzot tanult, a Képző­­művészeti Főiskolán Bernáth Aurél növendéke volt, akkori természetelvű szemléletét győri tájképek igazol­ták. 1957-ben Derkovits-díjas, 1957-ben tanulmányutat tesz Párizsban. 1959-ben ismét Párizsba megy, azóta él vál­takozva a francia főváros­ban és Zürichben, gyökere­sen átalakult művészetét vi­szont az egész világ megis­merhette Amerikától Hollan­diáig, Svájctól Magyarorszá­gig, ahol eleddig csak csopor­tos tárlaton szerepelt. Győri tartózkodása alkalmából elő­ször arra voltunk kíváncsiak, mi útjág van Párizsban, a művészetek fővárosában, a­­világ művészeinek egyik ta­lálkozási központjában. :— Párizs most már való­ban csak az egyik központja a művészetnek, az is igaz, hogy a legfontosabb. Az úgy­nevezett párizsi iskola még az ötvenes évek elején is meghatározta a művészeti szellemet, de később polari­zálódás ment végbe. A pári­zsi iskolához kapcsolódva jött létre például Koppenhága és Brüsszel nevének ötvözetéből a Kobra-csoport, aztán egy­re nyilvánvalóbbá, erősebbé vált az amerikai művészek jelenléte, hatása. Hogy a legnagyobbat említsem, Rhot­­ko, aztán Jackson Pollock. Az Amerikából elindult po­part döntő változást hozott az európai festészetben is. Megszűnt a művészetek elszi­getelődése. A popart vezér­egyénisége, Andy Warhol New Yorkban openhouse be­mutatót rendezett, amelyen a legkülönfélébb dolgok von­zották egymás mellett az ér­deklődést. Warholon kívül meg kell említeni Jasper­­Johns-nak, az action painting képviselőjének a nevét, Ol­­denburgét, aki ehető szobro­kat csinált. Az addig kizáró­lag keménynek elképzelt Tár­gyakat elkészítette puha anyagból és ettől azok artisz­­tikussá, érdekessé váltak. □ — Mindez olyan vélet­lenszerűnek látszik, utólag azonban sok mindenről ki­derül, hogy nem vélet­len ... — Azt szoktam mondani, hogy a művészetnek „előér­zete” van. Hadd utaljak Pi­casso Guernicájára vagy Dali képére, a Polgárháború elő­­érzetére. A kubizmus más ér­telmű formameghatározása a huszas években szintén ma­gában hordozta a forradal­mak előérzetét. Az 1968-as párizsi diákzavargásokat megelőzte, mintegy „meg­érezte” a művészet forradal­ma. Bretonék szürrealista mozgalmának, a­­szex jegyé­ben fogant művészeti mani­­fesztációjának is megvolt a maga jelentése, ugyanígy a conceptual artnak. Joseph Bays, az Amerikában is elis­mert nyugatnémet festő, ami­kor kinevezték az akadémi­kus düsseldorfi főiskolára professzornak, kiíratta a fő­iskolára, hogy „minden mű­vészet és mindenki művész”. Szétrobbantotta az ottani lég­kört, és ezt is akarta, fiatalok óriási csoportja tömörült kö­réje. Ismeretes a természet­­rajongó koncepció, aztán a Zéró-csoport működése, azon belül is Macke Szahara­­programja. Elment egy fotós­sal a Szaharába, csillogó üvegcserepeket hintettek szét a homokon, az egészet lefény­­képz­ték és kiadtak egy cso­dálatos fotóalbumot. Ez még talán az űrkorsza­k előrejel­zése, a fotók legalábbis olyan hatást keltenek. De már Raf­­faello Hérodotosz kiűzése cí­mű képén felfedezhető volt a barokkra való utalás, s a Bauhaussal kezdődött a tárgykultúra, amely végül is eljutott a mai ipari forma­­tervezésig, a design-ig. □ — Mihez kezd egy ma­gyar művész Párizsban, ki­szakadva megszokott köze­géből, felnevelő környeze­téből, egyfajta kultúrából? — Az adott művészen mú­lik. A tehetség ott kezdődik, ki tud-e , valaki bontakozni, megvan-e a szellemi felké­szültsége, hogy ne csupán egy leszűkült világnézet szemszö­géből lásson. A magyar lélek nagyon fontos­­ számomra, örömmel tanultam meg újra Arany János néhány költe­ményét­. Azt is mondhatom, egy külső távlatból könnyeb­ben tudom értékelni a jelen­ségeket. Továbbá, ami érték idehaza, az valószínűleg egye­temes érték, s ha egyetemes, akkor világérvényű. Bartók zenéje erre igen jó példa. Egy művésznek polihisztor­nak kell lennie. Ez manapság természetesen lehetetlen, az erre való törekvés azonb­a kötelesség, kikerülhetetlen. Gondoljunk csak egy űruta­zásra, vagy nézzünk meg kö­zelről egy Bugatti motort. El­bűvöli az embert a szerkezet tökéletessége. A prefekció alól ,a művész sem vonhatja ki magát. Jómagam meditatív típus vagyok, keresem a tér­fogalmazás, a rend új lehető­ségeit, az egyensúlyt, a for­ma és az antiforma dialekti­káját, a statikus rend és az explozív, „irányított” feszült­ség összefüggéseit. Ez­ a dia­lektika egyébként nem csu­pán a művészet, hanem az élet sajátja. Felfogásom sze­rint bármit csinál valaki, a végletekig el kell menni, nem­ szabad a félúton megállni, az eladhatóság esélyeit latolgat­ni. , Akkor tökéletes egy mű, ha hozzáadni, elvenni belőle nem lehet. Ha az ia*8-as sza­badságharcra gondolok, rög­tön Petőfi Int­e­lembe. Gari­baldiról Verdi. És, úgy gon­dolom, nemcsak nek°m. Vol­taképpen ez, csoda. A művé­szetben ízen rókán prédit- olyan pillanat, hogy valami ennyire népszerű.­­ — Magyarországon az oktatás pánik vagy adóssá­ga az ízlésnevelés, az eszté­tikai felkészítés. Létezik-e a probléma Franciaország­ban? — Szerte a világon problé­ma. Franciaországban is. Svájcban talán kevésbé. En­nek egyik magyaráz­ata, hogy a technikai fejlődés korsza­kában élünk, megnőtt a reál­tudományok jelentősége. A legnagyobb veszélyt még­sem ebben látom, hanem az érdeklődés hiányában. Nincs rémesebb, mint a közöny, az apátia. Pákovics Miklós HiffilPOlD - 5

Next