Kisalföld, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

A BIZALMI FELELŐSSÉGE HETEK, HÓN­APOK óta egymást követik hazánkban, megyénkben a szakszervezeti események. A legegysze­rűbb tisztséget viselőtől a legbonyolultabb megbíza­tásig ezekben a hónapokban oldódik meg az a kérdés: kikre bízzák a választók az egyének és a közösségek sorsát, kiktől várják el azt, hogy méltó, lelkes és lel­kiismeretes képviselői legyenek a dolgozóknak. Ki végzi majd a munka dandárját? A szakszervezet „közkatonája”, a bizalmi. A tagság bizalmasa. Az, aki nemcsak társaitól — választóitól — kapott bizalmat, hanem az államtól is — a megnövekedett jog- és ha­táskört. Rendeletet is alkottak érte, azért, hogy mun­káját jobban, megnyugtatóbban, hatásosabban végez­hesse — a közösségért. A Minisztertanács 12/1976. (V. 27.) MT számú rendeletével szabályozza a szakszerve­zeti bizalmiak „egyetértési jogát” a dolgozókat érintő egyedi ügyekben. A Minisztertanács rendeletét követő­en a SZOT Elnöksége irányelvet adott ki. Ebben ha­tározza meg a bizalmiak sokrétű feladatait. Megértették-e a lényeget? Gyakorolják-e a kapott ha­táskört? Voltak-e vitáik dolgozótársaik érdekében a gazdasági vezetőkkel, avagy szokatlan volt számukra az új, az előzőnél, a megszokottnál fontosabb, más értel­mű és szintű feladat? A TAPASZTALATOK szerint szokatlan volt. Mint ahogy mindenütt, itt is érvényesült a mondás: minden kezdet nehéz...! Áttörni a megszokás építette kemény falakon, félredobni a beidegzéseket, azt mondani a bri­gád vezetőjének, a csoport vezetőjének, a főosztályve­zetőnek, hogy „márpedig én ezzel nem értek egyet...” — bizony szokatlan. Nagyfokú felelősséget, határozott kiállást követel és nem tűri sem a tétlenséget, sem a­zt a részrehajlást Mindez persze fordítva is igaz. A rende­let mindenkire nézve egyformán érvényes. A SZOT Elnöksége 1979-ben, három évvel a rende­let életbe lépése után áttekintette a végrehajtás eddigi tapasztalatait. Az eredmény: módszertani útmutatót kellett kiadni az irányelv egységes értelmezéséért és a feladatok jobb végrehajtásáért. A füzet kiváló, igen jó iránytű lehet minden egyes bizalmi, sőt minden egyes szakszervezeti tag kezében — ha elolvassa, ha átgon­dolja, ha megkísérli az abban foglaltak gyakorlását az életben, a munkahelyen. A bizalmiak zöme minden bizonnyal felnőtt már a feladatok elvégzéséhez, de nem tudja hol és hogyan elkezdeni. Ebben kell neki segíteni. Ki segítsen? Az, aki ért hozzá. Aki­­ek van jogi és mozgalmi tapasztalata. A többi között a vállalati jogász, a szakszervezeti titkár, a vállalati pártalapszervezetek vezetői. Az ő feladatuk elsősorban, hogy a jószándékú, tenni akaró bizalmi ke­zébe adják jogainak füzetét, feladatainak, lehetőségei­nek kincsestárát. Ez nagyon fontos. Hogy a szakszervezeti munka jövő­ben milyen lesz, az nagyban múlik azon: miként dolgozik a bizalmi, a dolgozók bizalmasa, össze tudja-e fogni, szervezi-e, vezeti-e csoportját és jól végzi-e munkáját. Képes-e a termelő munkát segíteni? Tartalmasabbá tud­­ja-e tenni a munkaverseny-mozgalmat? Tud-e lelke­sedni a közös ügyekért, tud-e bosszankodni az igazság­talanság miatt, tud-e segíteni az egyének sérelmén? Se­gít-e a tanulásban, a közművelődésben? Agitál-e? Mert a bizalmi agitátor is! Mindent észrevesz, mindenre rea­gál, beszélget, vitatkozik, formálja, neveli a közössé­get, miközben ő maga­ magát is neveli. TEMÉRDEK MUNKA, és ez mind a szakszervezeti „közkatonára”, a bizalmira hárul. Erre alaposan fel kell készülnie. (Sindulár) B­árkit megkísérthet a mondás: az emléke­zet nem őrzi meg azt, ami idegen, következésképp nincs miért elmenni hazul­ról, nagyon­ messzire van minden. Effélékre most ne gondol­junk, hiszen csak néhány kép kerülne elő, és néhány hang. Dr. Duboin Dénes, ke­rületi állatorvos volt messze is. Majdnem húsz esztendőt töltött Győrtől távol, bár nem panaszképp mondja, olyannyira könnyű sors nem jutott neki. Odafigyelt arra, amit a kollégák mondtak, meghallgatta a véleményü­ket, gyanakvás és sértődött­ség nélkül természetesen. Jól jött neki minden tárgyilagos hang, segítség, biztatás, és szendergőn, félálomban sem forgatott világmegváltó ter­veket. — Csak visszaérkeztem a szülővárosomba, Győrbe — mondja Dubán Dénes. Vannak akik emlékeznek a nevére. A vékony, fekete ha­jú fiú játszott előttük, a gye­rekkor szertartása szerint a labdát rúgta, vagy éppen a vizek mellett kóborolt, játék közben meg egyfajta fur­­csálható választással a kapu­ba állt, két sapka közé, talán nem gondolt arra, sokáig kí­séri ez a sors, amelytől szen­vedni is lehet, bármennyire igaz, hogy a jó kapusnak sze­rencséje van. Kézilabdakapus lett Dubán Dénes, szerelmese a sportágnak, védett az ETO- ban 1954-től 1964-ig. Később a Budapesti Spartacus játé­kosa lett, a válogatottban öt­­venhétszer szerepelt, utoljára 1971-ben. Szükségét érzi most is a mozgásnak, nem mindig a Trabant, dehogy. A futás, a kocogás maradt. Most azt kérdezi a tekintetével, ugye, nem baj ez, aztán fél hang­gal tr­igasabban mondja: — Egy esztendőt a Vagon­gyárban dolgoztam, az Állat­orvostudományi Egyetemre 1960-ban­­ felvételiztem, a diploma megszer­zése után Ceglédre kerültem, 1968 júni­usáig voltam az állatkórház­ban, Tápiószele lett az újabb állomás, körzeti orvosként tevékenykedtem, aztán idén szeptember elsejével pályázat útján kerültem vissza Győr­be. A körzetem: Győrsziget— Újváros—Gorkij város—Piny­­avéd—Révfalu—Kisbácsa. A feleségem biológia-testneve­lés szakos tanár, jelenleg még nincsen munkahelye, a fiam az ETO-ban kajakozik, tizen­három éves, a lányom tíz. — Jámbornak és jóindula­túnak tartom magam, azt hi­szem, jó idegrendszerem van, nem egykönnyen lehet ki­hozni a sodromból. Már bele­rázódtam a munkába, sok embert ismerek. Az első vizsgám az Áchim András utcában volt, egy kandisznót kellett ivartalanítani. Fi­gyelték minden mozdulato­mat, hogyan csinálom, biztos elgondolták közben, milyen az új ember, lássuk mit tud. Az elődöm dr. Szabó László már nyugdíjas, jónéhány tudnivalót elmondott a kör­zet állategészségügyi helyze­téről, beszélt a módszereiről, olyan hasznos tapasztalatokat adott át, amelyeket nem megfogadni értelmetlen lett volna. Második vizsgám­­egy beteg anyakocát sikerült talpra állítani, meggyógyíta­ni. Emlékszem, Weller Dáni­elékhez mentem először. Utána Sepsi Ferencékhez. A körzet, az emberek megisme­résében sokat segített az eb­oltás. A munkában az elsőd­leges a betegség megelőzése, aztán fontos az állat gazdájá­nak a megnyugtatása, való­jában a tulajdonossal együtt kell a beteg állatot meggyó­gyítani. Mindig kereshetnek, csöngethetnek, baja lehett a kedvtelésből tartott állatnak, baja a sertésnek, a szarvas­marhának, lónak, nyúlnak, baromfinak. — örömmel jöttem vissza. Minek beszélne most dr. Dubán Dénes az átfúró­­dásos szívburok-gyulladásról, a torokbénulásról, a sertések rongyostalpúságáról, minek arról, hogy az őszi kikerics minden állatra mérgező, hogy mit rak a bábatáskába, hogy miután a gumikesztyűt tisztára mosta és szárazra törülte, talkummal szórja be B­abilonban és Egyip­tomban már voltak állatgyógyítók, a győ­ri kerület állatorvosa két hó­napja hazaérkezett, java éle­tében most már azt teszi: minden nap vizsgára készül. J. J. Vizsga minden háznál 1980. november 1., szombat Átadták az M3-as autópálya újabb szakaszát Elkészült Gödöllő és Hat­van között is az M3-as autó­pálya — jelentette az építők nevében Hoós László, a Be­tonútépítő Vállalat igazgató­ja Pullai Árpád közlekedés­ét postaügyi miniszternek pénteken, a bagi völgyhíd előtt rendezett ünnepségen, amelyen Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyet­tese a kifeszített szalag át­vágásával átadta a forgalom­nak az M3-as újabb, 21,4 ki­lométeres szakaszát. A kétszer kétsávos, a leálló és a választósávokkal együtt 28 méter széles érdesített homokaszfalt felületű pályán biztonságosabb, gyorsabb az utazás a főváros és Hatvan között. A műszaki átvétel ta­rtósága szerint kiváló munkát végeztek az építők, akik az újabb szakaszon egyebek kö­zött 3,2 millió köbméter föl­det mozgattak meg, 390 ezer tonna aszfaltburkolatot és védőréteget terítettek el az előírt minőségben. Az autó­pálya melletti települések és a hozzájuk vezető­­ utak, két vasúti kereszteződés és szá­mos vízfolyás miatt 20 hi­dat, felül, és aluljárót épí­tettek, közülük hasznosságán túlmenően látványnak sem megvetendő a 256 méter hosszú bagi völgyhíd, amely a 3-as főút és egy földút valamint a besnyői patak és a Budapest—miskolci vasút­vonal fölött ível át. * Az M3-ason Budapest— Hatvan között a 12. kilomé­ternél épül a Shell-töltőállo­­más és a bisztró, ezeket ké­sőbb étteremmel és motellel egészítik ki, és ott lesz az autóklub javítóállomása is. Az autópályát tovább építik. Repcebetakarító adapter A megye IKR-taggazdasá­­gaiban szép számmal talál­hatók korszerű Claas domi­­nátorok. A gabona és kuko­rica betakarításában egyaránt bevált gépek a jövőben a ko­rábbinál is hasznosabbá vál­hatnak. A Claas-gyár kísér­letei nyomán olyan adapter készült, mellyel a repce is betakarítható. A gabona­adaptert kiegészítették két függőleges kaszával, ezáltal megszüntethető a repce gya­kori szemvesztesége. Az új szerkezetet a Keszthelyi Ag­­rártudományi Egyetem iraki tangazdaságában kipróbálták Mérések szerint a pereési veszteség ötven százalékkal kevesebb volt, mint a koráb­bi, hagyományos betakarítás esetén. Segítenek az irodisták Szüret a gyümölcsösben Hétfőre, hét bőre lett az iráni irodistáknak. Mert bi­zony a reggeli hidegben, az elhullajtott dérlepelben el­kel az emberen egy-két pu­lóver, mackónadrág. Sőt, még a kendő sem árt, hogy a ko­rai széltől megóvja a fejét. No, de még mielőtt valaki gyanakodni kezdene, hogy Ivánban nincs fala az iro­dáknak, elmondjuk, hogy a melegen öltözött aszonyokkal nem a megszokott helyükön, az íróasztaloknál, hanem kint a gyümölcsöskertben találkoztunk. És ott nemcsak a kezük járt sebesen, hanem a nyel­vük is. Csider Lászlóné, akit az alkalmi brigád vezetője­ként mutattak be, elmagya­rázta : — Vannak a termelőszö­vetkezetben asszonyok, akik egész éven át itt a gyümöl­csösben dolgoznak. Ilyenkor ősszel azonban ők egymaguk­­ban nem bírnának rá a sze­désre Így azután elhatároz­tuk, hogy mi is kijövünk az irodából, segítünk. Nem tár­sadalmi munkában, éppúgy megfizetnek bennünket, mint a többi téesztagot. Egyetlen kikötés az, hogy a benti munka sem maradhat el. Mi majdnem mindannyian bér­­számfejtők vagyunk. Csiderné bemutatja a bri­gádot: Horváth Rezsőné, Horváth Terézia, Nagy Fe­­rencné, Simon Béterné, Ber­­tics Endrévé. De nincs kint mindenki, mert a kis mellé­kest hozó segítség teljesen önkéntes, s azok az irodis­ták, akik nem vállalkoztak a közteszedésre, természetesen bent maradhattak. A brigád egybe dolgozik, így gyorsan telik a hatalmas láda. Senkit sem kell külö­nösebben bíztatni, mindenki­­nek gyorsan jár a keze. Hisz nemcsak arról van szó, hogy minden leszedett kiló almá­val, körtével harminc fillért lehet­ keresni. Ez a munka az irodistáknak kikapcsoló­dás is. Több viccet, hangosabb nevetést enged­hetnek meg maguknak, mint bent a négy fal között.­­ — No, és — mondta Csi­­derné a brigád szószólója —, az sem árt, ha egy kicsit kö­zelebbről tapasztaljuk, hogy a téesz többi nődolgozója milyen munkát végez. Bár mindannyian falusiak va­gyunk, s így nem idegen szá­munkra se a kapálás, se a gyümölcsszedés. A legfonto­sabb azonban mégis az, hogy nem marad fent a fán a sok körte, az alma, így elsősor­ban a téesz látja hasznát a mi igyekezetünknek. Ma há­rom-négy óra alatt megszed­tünk huszonnégy mázsa kör­tét, ez a mennyiség még az itt dolgozó asszony­brigádnak is becsületére válna. — És a minőségre ügyel­nek-e? — érdeklődöm. — De még mennyire. Itt dol­gozik köztünk Nagy Ferencné, az itteni ágazatvezető felesé­ge. Azonnal szólna, ha do­bálnánk, vagy vigyázatlanul szednék a gyümölcsöt. — Úgy bizony! — hagyja helyben Nagy Ferencné — de senkit sem k­ell figyelmez­tetni, mert mindenki tudja, hogy a vevők kényesek a minőségre. — Egy-két napig még csak eldolgozgatunk itt — mondja az egyik asszonyka. — De azért heteken át körtét szed­ni már fárasztó lenne. Indulnék visszafelé, mikor egy fiatalember kerül elő a fák közül. — A tiszteletbeli brigádta­gunkat ki ne felejtse ám! — intenek az asszonyok. Hlozsek Antal belső ellen­őr nem tiltakozik: — Kijöttem én is. Kell ide valaki, aki elhurcolássza a nehéz vödröket, vagy meg­rázza a fát. Mikor az almát szedtük, még többen voltunk férfiak. Mostanra egyedül maradtam. Az asszonyokban úgy látszik, több a kitartás. Véget ér a beszélgetés, mert megérkezik a brigádért a lo­vaskocsi. Felkapaszkodnak az ülésekre. A kocsis csat­­tint egyet, s elindul a csa­pat. Régi idők képei eleve­nednek meg előttem. S az irodisták is láthatóan elége­dettek a fuvarozással. Az él­ményhez a lovaskocsi is hoz­zátartozik. Enzsel Lajos bácsi a kerté­szet mindenese a kapuban elszedi a vödröket. — Azután jöjjenek ám máskor is — búcsúzni, az asszonyoktól —, itt egyenese­dik a derék. — Majd felém fordulva magyarázza: sok itt a dolog, 3786 szilvafáról, 3712 almafáról és 8976 körtefáról kell leszedni a termést. Elkel a segítség! N. E. ■ 3

Next