Kisalföld, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-01 / 257. szám
A BIZALMI FELELŐSSÉGE HETEK, HÓNAPOK óta egymást követik hazánkban, megyénkben a szakszervezeti események. A legegyszerűbb tisztséget viselőtől a legbonyolultabb megbízatásig ezekben a hónapokban oldódik meg az a kérdés: kikre bízzák a választók az egyének és a közösségek sorsát, kiktől várják el azt, hogy méltó, lelkes és lelkiismeretes képviselői legyenek a dolgozóknak. Ki végzi majd a munka dandárját? A szakszervezet „közkatonája”, a bizalmi. A tagság bizalmasa. Az, aki nemcsak társaitól — választóitól — kapott bizalmat, hanem az államtól is — a megnövekedett jog- és hatáskört. Rendeletet is alkottak érte, azért, hogy munkáját jobban, megnyugtatóbban, hatásosabban végezhesse — a közösségért. A Minisztertanács 12/1976. (V. 27.) MT számú rendeletével szabályozza a szakszervezeti bizalmiak „egyetértési jogát” a dolgozókat érintő egyedi ügyekben. A Minisztertanács rendeletét követően a SZOT Elnöksége irányelvet adott ki. Ebben határozza meg a bizalmiak sokrétű feladatait. Megértették-e a lényeget? Gyakorolják-e a kapott hatáskört? Voltak-e vitáik dolgozótársaik érdekében a gazdasági vezetőkkel, avagy szokatlan volt számukra az új, az előzőnél, a megszokottnál fontosabb, más értelmű és szintű feladat? A TAPASZTALATOK szerint szokatlan volt. Mint ahogy mindenütt, itt is érvényesült a mondás: minden kezdet nehéz...! Áttörni a megszokás építette kemény falakon, félredobni a beidegzéseket, azt mondani a brigád vezetőjének, a csoport vezetőjének, a főosztályvezetőnek, hogy „márpedig én ezzel nem értek egyet...” — bizony szokatlan. Nagyfokú felelősséget, határozott kiállást követel és nem tűri sem a tétlenséget, sem azt a részrehajlást Mindez persze fordítva is igaz. A rendelet mindenkire nézve egyformán érvényes. A SZOT Elnöksége 1979-ben, három évvel a rendelet életbe lépése után áttekintette a végrehajtás eddigi tapasztalatait. Az eredmény: módszertani útmutatót kellett kiadni az irányelv egységes értelmezéséért és a feladatok jobb végrehajtásáért. A füzet kiváló, igen jó iránytű lehet minden egyes bizalmi, sőt minden egyes szakszervezeti tag kezében — ha elolvassa, ha átgondolja, ha megkísérli az abban foglaltak gyakorlását az életben, a munkahelyen. A bizalmiak zöme minden bizonnyal felnőtt már a feladatok elvégzéséhez, de nem tudja hol és hogyan elkezdeni. Ebben kell neki segíteni. Ki segítsen? Az, aki ért hozzá. Akiek van jogi és mozgalmi tapasztalata. A többi között a vállalati jogász, a szakszervezeti titkár, a vállalati pártalapszervezetek vezetői. Az ő feladatuk elsősorban, hogy a jószándékú, tenni akaró bizalmi kezébe adják jogainak füzetét, feladatainak, lehetőségeinek kincsestárát. Ez nagyon fontos. Hogy a szakszervezeti munka jövőben milyen lesz, az nagyban múlik azon: miként dolgozik a bizalmi, a dolgozók bizalmasa, össze tudja-e fogni, szervezi-e, vezeti-e csoportját és jól végzi-e munkáját. Képes-e a termelő munkát segíteni? Tartalmasabbá tudja-e tenni a munkaverseny-mozgalmat? Tud-e lelkesedni a közös ügyekért, tud-e bosszankodni az igazságtalanság miatt, tud-e segíteni az egyének sérelmén? Segít-e a tanulásban, a közművelődésben? Agitál-e? Mert a bizalmi agitátor is! Mindent észrevesz, mindenre reagál, beszélget, vitatkozik, formálja, neveli a közösséget, miközben ő maga magát is neveli. TEMÉRDEK MUNKA, és ez mind a szakszervezeti „közkatonára”, a bizalmira hárul. Erre alaposan fel kell készülnie. (Sindulár) Bárkit megkísérthet a mondás: az emlékezet nem őrzi meg azt, ami idegen, következésképp nincs miért elmenni hazulról, nagyon messzire van minden. Effélékre most ne gondoljunk, hiszen csak néhány kép kerülne elő, és néhány hang. Dr. Duboin Dénes, kerületi állatorvos volt messze is. Majdnem húsz esztendőt töltött Győrtől távol, bár nem panaszképp mondja, olyannyira könnyű sors nem jutott neki. Odafigyelt arra, amit a kollégák mondtak, meghallgatta a véleményüket, gyanakvás és sértődöttség nélkül természetesen. Jól jött neki minden tárgyilagos hang, segítség, biztatás, és szendergőn, félálomban sem forgatott világmegváltó terveket. — Csak visszaérkeztem a szülővárosomba, Győrbe — mondja Dubán Dénes. Vannak akik emlékeznek a nevére. A vékony, fekete hajú fiú játszott előttük, a gyerekkor szertartása szerint a labdát rúgta, vagy éppen a vizek mellett kóborolt, játék közben meg egyfajta furcsálható választással a kapuba állt, két sapka közé, talán nem gondolt arra, sokáig kíséri ez a sors, amelytől szenvedni is lehet, bármennyire igaz, hogy a jó kapusnak szerencséje van. Kézilabdakapus lett Dubán Dénes, szerelmese a sportágnak, védett az ETO- ban 1954-től 1964-ig. Később a Budapesti Spartacus játékosa lett, a válogatottban ötvenhétszer szerepelt, utoljára 1971-ben. Szükségét érzi most is a mozgásnak, nem mindig a Trabant, dehogy. A futás, a kocogás maradt. Most azt kérdezi a tekintetével, ugye, nem baj ez, aztán fél hanggal trigasabban mondja: — Egy esztendőt a Vagongyárban dolgoztam, az Állatorvostudományi Egyetemre 1960-ban felvételiztem, a diploma megszerzése után Ceglédre kerültem, 1968 júniusáig voltam az állatkórházban, Tápiószele lett az újabb állomás, körzeti orvosként tevékenykedtem, aztán idén szeptember elsejével pályázat útján kerültem vissza Győrbe. A körzetem: Győrsziget— Újváros—Gorkij város—Pinyavéd—Révfalu—Kisbácsa. A feleségem biológia-testnevelés szakos tanár, jelenleg még nincsen munkahelye, a fiam az ETO-ban kajakozik, tizenhárom éves, a lányom tíz. — Jámbornak és jóindulatúnak tartom magam, azt hiszem, jó idegrendszerem van, nem egykönnyen lehet kihozni a sodromból. Már belerázódtam a munkába, sok embert ismerek. Az első vizsgám az Áchim András utcában volt, egy kandisznót kellett ivartalanítani. Figyelték minden mozdulatomat, hogyan csinálom, biztos elgondolták közben, milyen az új ember, lássuk mit tud. Az elődöm dr. Szabó László már nyugdíjas, jónéhány tudnivalót elmondott a körzet állategészségügyi helyzetéről, beszélt a módszereiről, olyan hasznos tapasztalatokat adott át, amelyeket nem megfogadni értelmetlen lett volna. Második vizsgámegy beteg anyakocát sikerült talpra állítani, meggyógyítani. Emlékszem, Weller Dánielékhez mentem először. Utána Sepsi Ferencékhez. A körzet, az emberek megismerésében sokat segített az eboltás. A munkában az elsődleges a betegség megelőzése, aztán fontos az állat gazdájának a megnyugtatása, valójában a tulajdonossal együtt kell a beteg állatot meggyógyítani. Mindig kereshetnek, csöngethetnek, baja lehett a kedvtelésből tartott állatnak, baja a sertésnek, a szarvasmarhának, lónak, nyúlnak, baromfinak. — örömmel jöttem vissza. Minek beszélne most dr. Dubán Dénes az átfúródásos szívburok-gyulladásról, a torokbénulásról, a sertések rongyostalpúságáról, minek arról, hogy az őszi kikerics minden állatra mérgező, hogy mit rak a bábatáskába, hogy miután a gumikesztyűt tisztára mosta és szárazra törülte, talkummal szórja be Babilonban és Egyiptomban már voltak állatgyógyítók, a győri kerület állatorvosa két hónapja hazaérkezett, java életében most már azt teszi: minden nap vizsgára készül. J. J. Vizsga minden háznál 1980. november 1., szombat Átadták az M3-as autópálya újabb szakaszát Elkészült Gödöllő és Hatvan között is az M3-as autópálya — jelentette az építők nevében Hoós László, a Betonútépítő Vállalat igazgatója Pullai Árpád közlekedését postaügyi miniszternek pénteken, a bagi völgyhíd előtt rendezett ünnepségen, amelyen Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese a kifeszített szalag átvágásával átadta a forgalomnak az M3-as újabb, 21,4 kilométeres szakaszát. A kétszer kétsávos, a leálló és a választósávokkal együtt 28 méter széles érdesített homokaszfalt felületű pályán biztonságosabb, gyorsabb az utazás a főváros és Hatvan között. A műszaki átvétel tartósága szerint kiváló munkát végeztek az építők, akik az újabb szakaszon egyebek között 3,2 millió köbméter földet mozgattak meg, 390 ezer tonna aszfaltburkolatot és védőréteget terítettek el az előírt minőségben. Az autópálya melletti települések és a hozzájuk vezető utak, két vasúti kereszteződés és számos vízfolyás miatt 20 hidat, felül, és aluljárót építettek, közülük hasznosságán túlmenően látványnak sem megvetendő a 256 méter hosszú bagi völgyhíd, amely a 3-as főút és egy földút valamint a besnyői patak és a Budapest—miskolci vasútvonal fölött ível át. * Az M3-ason Budapest— Hatvan között a 12. kilométernél épül a Shell-töltőállomás és a bisztró, ezeket később étteremmel és motellel egészítik ki, és ott lesz az autóklub javítóállomása is. Az autópályát tovább építik. Repcebetakarító adapter A megye IKR-taggazdaságaiban szép számmal találhatók korszerű Claas dominátorok. A gabona és kukorica betakarításában egyaránt bevált gépek a jövőben a korábbinál is hasznosabbá válhatnak. A Claas-gyár kísérletei nyomán olyan adapter készült, mellyel a repce is betakarítható. A gabonaadaptert kiegészítették két függőleges kaszával, ezáltal megszüntethető a repce gyakori szemvesztesége. Az új szerkezetet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem iraki tangazdaságában kipróbálták Mérések szerint a pereési veszteség ötven százalékkal kevesebb volt, mint a korábbi, hagyományos betakarítás esetén. Segítenek az irodisták Szüret a gyümölcsösben Hétfőre, hét bőre lett az iráni irodistáknak. Mert bizony a reggeli hidegben, az elhullajtott dérlepelben elkel az emberen egy-két pulóver, mackónadrág. Sőt, még a kendő sem árt, hogy a korai széltől megóvja a fejét. No, de még mielőtt valaki gyanakodni kezdene, hogy Ivánban nincs fala az irodáknak, elmondjuk, hogy a melegen öltözött aszonyokkal nem a megszokott helyükön, az íróasztaloknál, hanem kint a gyümölcsöskertben találkoztunk. És ott nemcsak a kezük járt sebesen, hanem a nyelvük is. Csider Lászlóné, akit az alkalmi brigád vezetőjeként mutattak be, elmagyarázta : — Vannak a termelőszövetkezetben asszonyok, akik egész éven át itt a gyümölcsösben dolgoznak. Ilyenkor ősszel azonban ők egymagukban nem bírnának rá a szedésre Így azután elhatároztuk, hogy mi is kijövünk az irodából, segítünk. Nem társadalmi munkában, éppúgy megfizetnek bennünket, mint a többi téesztagot. Egyetlen kikötés az, hogy a benti munka sem maradhat el. Mi majdnem mindannyian bérszámfejtők vagyunk. Csiderné bemutatja a brigádot: Horváth Rezsőné, Horváth Terézia, Nagy Ferencné, Simon Béterné, Bertics Endrévé. De nincs kint mindenki, mert a kis mellékest hozó segítség teljesen önkéntes, s azok az irodisták, akik nem vállalkoztak a közteszedésre, természetesen bent maradhattak. A brigád egybe dolgozik, így gyorsan telik a hatalmas láda. Senkit sem kell különösebben bíztatni, mindenkinek gyorsan jár a keze. Hisz nemcsak arról van szó, hogy minden leszedett kiló almával, körtével harminc fillért lehet keresni. Ez a munka az irodistáknak kikapcsolódás is. Több viccet, hangosabb nevetést engedhetnek meg maguknak, mint bent a négy fal között. — No, és — mondta Csiderné a brigád szószólója —, az sem árt, ha egy kicsit közelebbről tapasztaljuk, hogy a téesz többi nődolgozója milyen munkát végez. Bár mindannyian falusiak vagyunk, s így nem idegen számunkra se a kapálás, se a gyümölcsszedés. A legfontosabb azonban mégis az, hogy nem marad fent a fán a sok körte, az alma, így elsősorban a téesz látja hasznát a mi igyekezetünknek. Ma három-négy óra alatt megszedtünk huszonnégy mázsa körtét, ez a mennyiség még az itt dolgozó asszonybrigádnak is becsületére válna. — És a minőségre ügyelnek-e? — érdeklődöm. — De még mennyire. Itt dolgozik köztünk Nagy Ferencné, az itteni ágazatvezető felesége. Azonnal szólna, ha dobálnánk, vagy vigyázatlanul szednék a gyümölcsöt. — Úgy bizony! — hagyja helyben Nagy Ferencné — de senkit sem kell figyelmeztetni, mert mindenki tudja, hogy a vevők kényesek a minőségre. — Egy-két napig még csak eldolgozgatunk itt — mondja az egyik asszonyka. — De azért heteken át körtét szedni már fárasztó lenne. Indulnék visszafelé, mikor egy fiatalember kerül elő a fák közül. — A tiszteletbeli brigádtagunkat ki ne felejtse ám! — intenek az asszonyok. Hlozsek Antal belső ellenőr nem tiltakozik: — Kijöttem én is. Kell ide valaki, aki elhurcolássza a nehéz vödröket, vagy megrázza a fát. Mikor az almát szedtük, még többen voltunk férfiak. Mostanra egyedül maradtam. Az asszonyokban úgy látszik, több a kitartás. Véget ér a beszélgetés, mert megérkezik a brigádért a lovaskocsi. Felkapaszkodnak az ülésekre. A kocsis csattint egyet, s elindul a csapat. Régi idők képei elevenednek meg előttem. S az irodisták is láthatóan elégedettek a fuvarozással. Az élményhez a lovaskocsi is hozzátartozik. Enzsel Lajos bácsi a kertészet mindenese a kapuban elszedi a vödröket. — Azután jöjjenek ám máskor is — búcsúzni, az asszonyoktól —, itt egyenesedik a derék. — Majd felém fordulva magyarázza: sok itt a dolog, 3786 szilvafáról, 3712 almafáról és 8976 körtefáról kell leszedni a termést. Elkel a segítség! N. E. ■ 3