Kisalföld, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-01 / 230. szám
I KONFERENCIA UTÁN FÉLÚTON Beszélgetés az úttörőmozgalomról □ A közösségi élet szervezésében az iskola legközvetlenebb partnere az úttörőcsapat. Milyen ez az együttműködés? Nagy Sándor: — Először talán néhány mondatot a vezetőkről. KISZ-titkárunk korábban az Engels iskolában volt csapatvezető, csapatvezetőnk korábban párttitkárként tevékenykedett, nekem is tízéves úttörővezetői tapasztalatom van. A tapasztalat és a folytonosság biztosítéka a jó munkának. Az úttörőtanács élén a gyerekek által választott diáktitkár áll, s mire ő kikerül iskolánkból, mögötte már most ,,sorban állnak” a leendő utódok. A kérdéshez konkrétan: az iskola is, az úttörőcsapat is ugyanazokért a célokért dolgozik, más-más módszerrel. A tervezés ennek az együttműködésnek a szellemében történik. Czifrik Ferencné: — Ezeket a terveket pártalapszervezetünk is megtárgyalja, esetenként kiegészíti, és az év végén beszámolót kér az eredményekről. A jövő tanévtől változást tervezünk: a közvetlen, operatív irányítást a KISZ-szervezet kapja feladatául. Molnárné Kovács Márta: — Feltétlenül hasznos lesz ez, hiszen — az életkori sajátosságokat figyelembe véve — a KISZ áll a legközelebb az úttörőkhöz. □ 1979. óta jelentős változások történtek az ország gazdasági helyzetében? Érződik-e ez az iskolában, kapnak-e a vállalatoktól ugyanolyan támogatást, mint korábban? Löcze Erzsébet: — Nem tapasztaltunk ezen a téren visszaesést. Sőt. Két év óta például hosszabb távú vándortáborokat tudunk szervezni, a kisdobosok Badacsonylábdiban táborozhatnak ... Úttörőszobánk ugyan pillanatnyilag nincs, de ez nem az anyagiak, hanem a hirtelen felduzzadt létszám miatt van így. Nagy Sándor: — Valóban nincs most úttörőszoba, de annak „feláldozásával” megmaradhatott az egyműszakos tanítás. A délután tehát szabad, egyéb, hasznos elfoglaltságok számára .. . Sokat segítenek a Lenszövőgyár és a Kötöttkesztyűgyár brigádjai. Többek között díjakat adnak különböző versenyeinkre, de kaptunk már a gyerekek részére SZOT-beutalót is. n Mivel, milyen területen tudnak a legjobban hatni a gyerekekre? Gráczol Józsefné: — A kicsikre például a különböző rendezvényekkel, moziláto-gatások megszervezésével. Nagy hatással van a gyerekekre, hogy a tantermekben kifüggesztve mindenki láthatta, ki milyen eredményt ért el a próbák teljesítésében ... Sperg Éva: — Ez valóban nagyon megmozgatja a gyerekeitet. Az eredmények szerint maguk döntik el például, ki vegyen részt jutalomból a bakonyi túrán. Egyáltalán nem biztos, hogy éppen a rajtukár az ... Lőcze Erzsébet: — Az elmúlt évben 26 nagyobb rendezvényünk volt, ebből 16 csapatszintű. Fontos, hogy minden gyerek érdekelt legyen valamiben, lássa, hogy szükség van a közreműködésére, akármilyen kicsi dologban. □ „Elő”-e az értékelés a végzett munkáról, vagy inkább csak ellenőrzés jellegű? Gráczol Józsefné: — Az ellenőrzés és az értékelés egyaránt fontos. Az eredményes munkát végző nevét például kiírjuk a faliújságra. Ha csak egy napot is késik ez a kiírás, már követelik a gyerekek. Sperg Éva: — Mindenki számolja a pontjait... Értékeljük például a portaügyeletes, a folyosóügyeletes munkáját... Portaügyeletesnek lenni nagy jutalom, hiszen az ember olyankor nincs benn az órákon ... Molnárné Kovács Márta: — A gyerekek valóban maguk döntik el, ki lehet ügyeletes. De olyan is előfordul, hogy megmondják társuknak: nem mehet el velük kirándulni, mert nem érdemli meg. Jó ösztönző a jobb közösségi munkára! Lőcze Erzsébet: — Már szó volt róla, a gyerekeket érdekeltté kell tenni. Szakkörök működtetésével, vetélkedőkkel — jutalomkirándulással vagy mozijegyekkel. Nem kis vonzerő, ha mondjuk egy egész raj moziba mehet jutalomból. □ Milyennek ítélik meg az itt folyó társadalmi életet? Nagy Sándor: — Egyre többet visszük például könyvtárba a gyerekeket, de a könyvtár kicsi, és más intézmény Gyárvárosban nem áll rendelkezésünkre. De jó a kapcsolat például a Hazafias Népfronttal, amely szavalóversennyt is rendez ... A szülők és gyerekek együtt hallgatják a pályaválasztási ismertetőket, kérdeznek az illetékesektől. A gyerekek például ilyenkor is látják, hogyan kérdeznek, érdeklődnek, vitatkoznak a felnőttek. Hasznos egy-egy jól megszervezett tanácstagi beszámolóra is elvinni a diákokat ... Végül is ezekből tanulják a társadalmi élet magatartásformáit. [1] Hogyan látják a gyerekek életünket, mit tudnak gondjainkról? Sperg Éva: Látjuk például, hogy a felnőttek sokszor közönyösek. Gyakran beszélünk arról, meg kellene akadályozni, hogy a gyerekek mire felnőnek, közönyössé váljanak .. . Azon is vitatkoztunk, miért romlanak el az emberek. Szerintünk egymást rontják el mert például pénzt adnak az orvosnak . .. Osztályfőnöki órán mindig rövid politikai beszámolót tart fáz újságban megjelent hírekből valamelyik gyerek. Legtöbbet mostanában a fegyverkezésről beszélgetünk . . . Gráczol Józsefné: A kisebbeknél nekünk kell kezdeményeznünk. Többnyire hazai dolgokról. A gyerekeknek mindenről van véleményük, és megfelelő körülmények között el is mondják. Ezeket a véleményeket kell helyes irányban alakítanunk. □ Milyen a gyerekek viszonya egymáshoz, és az iskolához? Sperg Éva: — Az iskolához? Én még nem találkoztam olyan balassissal, aki el akart volna innen menni. Azt tudom, hogy a barátnőmék iskolájában nem így van ... Molnárné Kovács Márta: — Felmérést végeztünk a rajokban: a gyerekek tudják, ki a példaképük, vagy mintaképük. De például sokan hozzá tették: ők maguk nem olyanok, nem tudnak olyanok lenni. Látják saját hibáikat. A javításra való törekvést kell bennük erősíteni, ebben fontos szerepe van az úttörőmozgalmi munkának. J. F. 1999. áprilisában tartották az úttörővezetők országos konferenciáját, a következőig éppen félúton tartunk. Miként valósultak meg a konferencia határozatai, hogyan fejlődött az úttörőmozgalom, mik a következő időszak tennivalói, erről készülnek helyi, majd városi és megyei számvetések. Ez volt a témája kerekasztal-beszélgetésünknek is a győri Balassi Bálint Általános Iskolában. A résztvevők: Lőcze Erzsébet csapatvezető, Gráczol Józsefné kisdobosvezető, Molnárné Kovács Márta KISZ-titkár, Nagy Sándor igazgató, Czifrik Ferencné párttitkár, Sperg Éva, az úttörőtanács titkára (diák). A beszélgetést Pass András városi úttörőelnök vezette. AUDIO-KULTÚRA Ha megkésve is, de végül megjelent a Hi-fi Magazin (a hazai audio-kultúra fóruma) idei második száma, a már megszokott színvonalas tartalommal. A magazin Hanglemezív rovata ezúttal is bőségesen közöl komolyzenei kritikákat, recenziókat, esszéket. Beszámol a lap az első magyar hibrid hanglemezről, amely digitális berendezésen, képmagnóval készült. És persze nem hiányoznak a hi-fi technikáról szóló szakcikkek sem. Az olvasó megtudhatja, hogyan kooperál a Videoton az Akai céggel, miként épül az Orion hi-fi tornya. Fény derül például arra, hogy „azonos állatfajhoz tartoznak-e a különféle szalagjátszók”, hogyan lehet rendet teremteni a „kábelt” zűrzavarban. A magazin egyebek között három új lemezjátszót is bemutat. i soproni járás új KISZ-titkára Egy eminens nehéz leckéje Új KISZ-bizottsági titkára van a soproni járásnak. Beck György a megválasztása után szeptember elsején vette át a tisztséget elődjétől, Marton Lászlótól. Hogyan, milyen úton került a 27 éves agrármérnök a járási KISZ-bizottság élére? — Családom tősgyökeres soproni itt jártam általános iskolába is. Igaz, utána hoszszú időre elkerültem Sopronból, fővárosi gimnáziumban tanultam, egy év kiskőrösi katonáskodás után pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytattam a tanulást. Ott szereztem diplomát 1978-ban. Úgy hallottam, ennek a diplomának a színe kissé „elütött” a többitől... — Vörös diplomával végeztem, emellett megkaptam a „Páter Károly” emlékérmet. Minden évben két végzős hallgatónak adják ezt jó tanulmányi eredményért és kiemelkedő közösségi munkáért. Abban az évben a másikat a feleségem kapta. — Mozgalmi előéleted? — A gimnáziumban lettemKISZ-tag, a honvédségnél és az egyetemen több tisztségem is volt, egyebek között alapszervezeti titkár, tudományos diákköri titkár voltam, KISZ-ajánlással lettem párttag még az egyetemen. — A friss diplomával hova vezetett az utad? — A Fertődi Állami Gazdaságban helyezkedtem el, fél év múlva pedig a peresztegi Szabadság Tsz-nél kötöttem ki, mint állattenyésztési főágazatvezető. Ezidőtájt kerültem kapcsolatba a soproni járási KISZ-bizottsággal, a politikai képzési munkabizottság tagja lettem. Elmúlt év februárjában a moszkvai Komszomol-főiskolára küldtek. Életem eddigi legnagyobb élménye volt ez a tíz hónap. Moszkvában 61 ország fiataljaival tanultam együtt, sokukkal ma is levelezek. A magyar csoport párttitkára voltam, s részt vehettem az SZKP XXVI. kongresszusán. — Tudom, Moszkvában is vörös diplomával végeztél. És elérkezett a tanultak hasznosításának ideje. . . — Mivel eddig csak társadalmi munkában dolgoztam, a mozgalomban először is szoknom kell az új helyzetet. Eddigi tapasztalataim alapján már nagyjából kirajzolódtak a gondok, következő lépés az okok feltárása lesz, majd a megoldási kísérlet. — Melyek ezek a gondok? — Az egyik: mintha csökkent volna valamelyest az ifjúsági szövetség tekintélye. Tartalmas munkával, változatos programokkal kell a fiatalok számára még vonzóbbá tenni a KISZ-t. A másik: meg kell találnunk a közös érdekeltséget a gazdasági egységekkel. A KISZ- nek még több segítséget kell nyújtania az üzemeknek, Tsz-eknek a növekvő gazdasági nehézségek enyhítéséhez. — Magánemberként milyen terveid vannak? — Elsősorban új tisztségemben akarok jól dolgozni. Ez nem lesz könnyű feladat, tudom. Szabadidőm alig van, és ezt a keveset is többfelé kell osztanom. Két fiammal sokat foglalkozom. Angolul tanulok, mellette az orosz tudásomat is igyekszem megőrizni. Hobbim a fotózás és filmezés, de erre mostanában alig jut időm. Freész Károly Muzsay a gitárral „Adni kell az A győri Új Tükör klubban Muzsay András gitározott, énekelt a minap. Műsora után egy különteremben sokáig beszélgetett azokkal, akik a diszkó helyett e lehetőséggel éltek. Miközben a kérdésekre válaszolt, lassacskán összeállt a kép: egy elhivatott ember portréja... „Meggyőződéses nőtlen vagyok. Persze én is eljegyeztem magam. Igen, a gitár formája hasonlít a női alakhoz. Tizenöt éve vagyok a pályán. Ezalatt több mint kétezer előadói estem volt. Tévés szereplésem, hanglemezem egy sem. Vagyis csak azok ismerhetnek, akik élőben hallgattak, láttak. Hivatásos zenész vagyok, 1972 óta szabadúszó. Pécsett is, Miskolcon is évente százhússzor, százharmincszor lépek fel. Győrött viszont mind ez ideig összesen ha ötször voltam. .. Hogy miért nem szerepelek nagyobb nyilvánosság előtt? Erre mondhatom azt, hogy aki el akar érni, az úgyis megtalál. Egyébként a pécsi és a miskolci stúdióban vannak felvételeim. Nem zárkózom el a lehetőségek elől, de én magam nem keresem őket. A műsoraim „gumi műsorok": annyi számot énekelek, amennyit akarok és olyanokat, amilyeneket az összekötő szövegbe bele tudok magyarázni. Tehát ha valaki megkeres, és azt kéri, hogy mondjuk a „Paff, a bűvös sárkányt” játsszam el, akkor megteszem... • A szakmán belüli ellenségeskedés...? Sokan azt hiszik, hogy nekünk az számít ellenfélnek, aki konkurrenciát jelent. Tévedés: nekem például Dévai Nagy Kamilla vagy Cseh Tamás barátom. Vannak persze olyanok is, akikkel kölcsönösen a műfaj legnagyobb kóklereinek tartjuk egymást... Szerintem adni kell a közönségnek. Nemcsak imitálni, hogy adunk... Ha nagyon muszáj, beszélhetek konkrétabban is. Az, ha valaki megénekelteti a közönséget, önmagában még semmi. Nem mindegy, hogy mit énekelnek! Mondjuk. ..A könyvet olvasd, ne a pénzt...” Hol itt az ellentét? Én mindig megolvasom a pénzem. Hogy tudjam, mennyi könyvet vehetek belőle. Ha az lenne a szöveg, hogy könyvet vegyél a pénzeden, ne a kocsmába vidd, azt elfogadnám... (Zalavári) ■ Hol van a mi hazánk? „Háziverseny” Október 11-én a győri Arrabona Áruházban rendezik a megyei pénztáros- és eladóversenyt. Szeptember 28—29- én megtartották az áruház fiatal dolgozóinak házi versenyét. A pénztárosok ,,küzdelmét” Lackner Lajosné nyerte, a vegyes iparcikk eladók első helyezettje Hofer Károly, az élelmiszer szakmában Schmilckli Lászlóné, a ruházati szakmában pedig Láng Mária. ISZN-programok A héten véget érnek az ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok vállalati illetve városi rendezvényei, és megkezdődnek a megyei események. A múlt évi gyakorlattól eltérően az azonos ágazaton belül dolgozó fiatalok részére közösen rendezett tanácskozások, vetélkedők a dominálok. Csaknem minden vállalat tartott komplex ifjúmunkás napokat. A tapasztalatokból leszűrhető, hogy a nagyobb tömegeket megmozgató sportrendezvények feltétlenül hasznosak. Törekvés: inkább viszonylag kevesebb rendezvény kell, de azok a fiatalok szélesebb rétegeit vonzzák. Az ISZN eseményeiről információkban, tudósításokban, riportokban számolunk be, és természetesen majd értékelő összefoglalóban is. A következő események időrendi sorrendben: Október 1.: könnyűipari fiatalok kötetlen napja a győri textiles csónakházban. Október 2.: FMKT (textiles) verseny (Soproni Selyemipar, 10 óra); kéziformázók versenye (Soproni Öntöde 10 óra); Flexum Színpad előadása (Moldova, Magyar atom, Győr, Ady művelődési ház, este 19 órakor Rába ETO II. csónakház). Október 3.: komplex forgácsoló verseny (Győr, MVG szerszám gyáregysége, 10 óra); szolidaritási, koncert (Győr, Graboplast, 17 óra); ipari szövetkezetek rétegtalálkozója (Győr, Fotex ISZ, 9 órától); szerszámkészítők versenye (Sopron, AFIT, 10 óra). Október 4.: számítástechnikai verseny (Győr, KTMF, 9 óra). Október 6.: Wernerszervezési tanácskozás (Győr, MTESZ, 9 óra). . Az Alkotó Ifjúság megyei kiállítása október 7-én nyílik a győri ifjúsági házban. Az ISZN záró ünnepségeire 11-én Csornán kerül sor. LEMEZÚJDONSÁGOK Ismét új hanglemezek közt válogathatnak a könnyűzene barátai, ezúttal az Arrabona áruház lemezosztályán. Szinte minden stílus, irányzat képviselői előbukkannak a polcokon. A legtöbb zeneanyag az elnyűhetetlen disco műfajába tartozik, mint például a Kongas vagy az Emotions albuma. Külön érdekesség az a dupla nagylemez, amelyet Bessie Smith archív felvételeiből állítottak össze. Az újonnan érkezett kazetták között szintén a disco van túlsúlyban, de a borítókon ott található Miles Davis, Herbie Hancock és George Duke neve is. Bár a mostani szállítmány egy hónapot késett, remélhetőleg a következő időre befut, és még az év vége előtt újra ennyi zenei csemege fogadja a vásárlókat.