Kisalföld, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-02 / 27. szám
Nyugdíjban A színész kedve a játékhoz Beszélgetés Perédy Lászlóval „Álmok? ... Nem vagyok fiatal. Szeretnék a hátralévő időben komoly feladatokkal birkózni. Szeretnék kellemes élményekkel távozni a pályáról.” Ezt válaszolta Perédy László az újságíró kérdésére 1974-ben, amikor Munka Érdemrenddel tüntették ki. A pályáról való távozás — legalábbis adminisztratíve — elkövetkezett. Perédy László néhány hét óta a Kisfaludy Színház nyugdíjasszínművésze. Mit visz magával a színpadról egy színész több mint Harminc év után, hogy hívták sikereit, és mi a neve kudarcainak, csalódásainak? Kellemes élményekkel távozhat-e a vályúról, amint azt kívánta? — Olyan időben kerültem Győrbe, amikor Gáti György igazgató megalapozta a társulat fénykorát — mondja. — Ez az 1952—53-as évadban történt: a következő évtizedben a Kisfaludy Színház az ország legjobb vidéki társulatai között volt — mind színészi, mind rendezői erőt tekintve, mind pedig a műsorpolitikában. Hogy honnan tudtuk ezt? Akkor még rendeztek fesztiválokat, az ottani szakmai sikerekből és a győri közönség rajongásából. A szó nem túlzás. Neveket mondok, akik akkoriban és később itt játszottak: Gombaszögi Frida. Kürthy György. Szakács Sándor. Gárdonyi László. Máriássy József. Tándor Lajos. Olsavszky Éva. Kun Vilmos. Bicskey Károly. Fogarassy Mária. Solti Bertalan. Szende Bessy. Medgyessy Mária. Tánczos Tibor. Rendezők: Gyökössy Zsolt, Giricz Mátyás, Horváth Je- Seregi László. Olyan művészi tőkét jelentett ez a társulat, amit hosszú ideig a következő igazgatók is jól tudtak kamatoztatni. Régi újságokat és színlapokat vesz elő. Megsárgult, tenyérnyi rotációs papír, ahol egy névtelen újságíró jósol szép jövőt egy Perédy nevű fiatalembernek. A színházi hetilap fél oldalas riportja az ötvenes-hatvanas évekből, amikor az országos lapok többet írtak a vidéki előadásokról. És sok-sok napilapkritika, amelyekben olykor bekezdés, máskor egy mondat vagy csak egy jelző jut a színésznek. Oly közel, és mégis olyan messze vannak ezek a nevek — a klasszikus és a mai drámairodalom sok jelentős alakja, akiket Perédy László megszemélyesített: Jágó. Lucifer, Capulet, Nicia. Alfieri. Don Salu.site. Krisztyián Tódor. Pallwitz Ottó. Fouché. Warwick és persze, a legigazibb, a legkedvesebb: Higgins a My fair Lady-ből. A tévét és a filmet is beleszámítva, legalább 150—160, s majdnem fele főszerep. Rendezett is a győri színházban. Annak idején Németh Antall ígért neki szerződést a budapesti Nemzeti Színházban. A színészi diplomáján Gellért Endre aláírása van. És a kettő között: jogi egyetemi, zeneakadémiai tanulmányok, katonaság, hadifogság. Tábori színházat vezetett. „Akkor ismertem meg az amatőr mozgalmat”, mondja tréfásan. De komolyan gondolja, hiszen Perédy Lászlónak csak egyik élete zajlott a Kisfaludy Színházban, a másik majdnem húsz éven át a Győri Ifjúsági Irodalmi Színpadon, melynek egyik vezetője volt. Országszerte híres együttes lett ez és Perédy László boldog ember: színházi nézők több generációjának lehetett „művész úr”, és versmondó, színjátszó fiatalok századnak — sőt, amatőrökből profivá vált neves színészeknek, rendezőknek — „Laci bácsi”. De most itt a nyugdíjazás Az első kérdést még egyszer fel kell tennem, hiszen nem válaszolt rá: kellemes emlékekkel távozhat a pályáról? — Mi tagadás, egy kicsit keserű a szám íze. A hetvenes évek közepéig jól ment minden. Aztán hirtelen légüres tér keletkezett körülöttem — ezt ebben a korban már nehezen viseli el az ember. Nem kaptam szerepet vagy egészen kicsiket. Roszszul járnék, ha csak az elmúlt öt-hat év szerepei után emlékezne rám a közönség. Nem vigasztal, hogy az egész országban sok a csalódott, megkeseredett, perifériára szorult színész. Én tudom, hogy a mi munkánk emésztő, önmagunkat elégető munka. De nem akarom elhinni, hogy ötven-hatvan éves színészek tapasztalataira nincs szüksége a mai magyar színházi életnek. És Győrről szólva: a társulat — hiába van új épületben —, mindmáig nem tud folytatója lenni az ötvenes-hatvanas évek színvonalas teljesítményeinek. — Nem lehet hogy ez csak nosztalgia? Azóta változtak művelődési szokásaink, változott az ízlés; újabb nemzedékek jöttek akiknek más a színjátszásról vallott felfogásuk ... — így igaz, hiba lenne, ha a nosztalgia eltakarná előlünk a változás szükségességét. De a jó színháznak vannak minden időben érvényes feltételei. Ilyen az, hogy a műsorpolitika figyelembe vegye a közönség igényeit, hogy a színház jól gazdálkodjon saját színészeivel, és a rendező ne tárgynak, hanem alkotótársnak tekintse a színészt, akiben fel tudta kelteni a játék kedvet, élvezve, szeretve a közös munkát. — Hogy történt a búcsú az utolsó napon? Egy Plutosz-előadás után az ügyelő bemondta: Perédy Laci bácsi holnaptól nyugdíjas. A kollégák bejöttek az öltözőbe és megöleltek. — Mit csinál nyugdíjasként? — A futó darabokban játszom, s ha hívnak, az újakban is. A megyei tanács jóvoltából a Megyei Művelődési Közznonban amatőr színjátszókkal foglalkozom. És többet hódolhatok majd kedvenc időtöltéseimnek: az olvasásnak, a zenének és az utazásnak. G. B. 1982. február 2., kedd Közművelődési gyakorlat Hagyományos téli közművelődési gyakorlatukat kezdték meg tegnap országszerte az egyetemek, főiskolák hallgatói. Február 1-től 10- ig vesznek részt a közművelődési intézmények munkájában, s egyben tapasztalatokat szereznek, s azt írásban is feldolgozzák az adott hely sajátosságairól, életmódról és művelődésről. Megyénkben Mosonmagyaróvárott, Győrött, Sopronban, Csornán, Fertődön fogadnak hallgatókat. A témakörök közül egy kis ízelítő: szakmunkásképzés, életmódminták, munkásművelődés (Mosonmagyaróvár). Esélyegyenlőség a művelődési központokban, lakótelepeken (Győr); az egykori kiemelkedő jelentőségű iskolavárosok szellemi központ szerepe (Sopron); intézményrendszerek működése funkciói (Fertőd); a gazdaság fejlődésének hatása a településfejlesztésre (Csorna). A huszonharmadik alkalommal megrendezett gyakorlat — mint a korábbiakban is — egyéni pályamunkák készítésével zárul, amelyek a szerzett tapasztalatok feldolgozásával készülnek. Miről ír a Szovjet Irodalom? Februári számában a tavaly, 71 éves korában elhunyt azerbajdzsán költő, Raszul Rza verseiből közöl válogatást a lap. Próza rovatában a folyóirat Anatolij Kim lírai elbeszéléseit közli. E számban olvashatók Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hoszszabb ez a nap című új regényének befejező fejezetei. A szovjet írók közül Konsztantyin Fegyinre, a magyar írók közül Darvas Józsefre emlékezik a lap. A közös dolgaink rovatban folytatódik a vita a magyar russzisztika helyzetéről. Anatolij Bocsarov tanulmánya a hetvenes évek szovjet prózájának műfaji és stiláris törekvéseiről ad áttekintést. A Művészet című rovatban a neves baletttáncosnak, Maris Liepának a nyilatkozata olvasható. Bérleti hangverseny Élvezetes muzsika Az Országos Filharmónia legutóbbi bérleti hangversenyén Sopronban Katona Ágnes, Tarjáni Ferenc, valamint a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar műsorát hallgathattuk. Robert Volkmann neve szorosan összenőtt a magyar zenekultúrával. Hosszú időn keresztül volt a Zeneakadémia zeneszerzés tanára, s ha ettől ő zenéjében — minden igyekezete dacára — nem is lett magyarrá, német romantikus stílusa mélyen beivódott tanítványai és az egész magyar zenei élet ízlésébe. Ebbe a stílusba és hangulatba illik bee a hangverseny nyitódarabja, a Vonósszerenád. Ez a muzsika igazán rafinált behízelgés, mellyel a választott hölgy szívét valóban meg lehet nyerni. Külön érdekesség a műben néhány meghökkentő, szabálytalannak ható összhangzattani váltás. A soproniak előadása szép volt, de néhány helyen talán kissé harsány, mely a szerenád-hangulat intimitását nem tükrözte eléggé hűségesen. A vonóskarnak a kívánatosnál erőteljesebb hangvétele egyébként a koncert többi darabjában is néha érezhető volt. A 482. Köchel-jegyzékszámot viselő Esz-dúr zongoraverseny Mozart életénél? leginkább napsugaras időszakából származik, s ez a fény és jókedv az egész műből sugárzik. Ez a hangulat Katona Ágnes zongoraszólójából hiányzott, s inkább valamilyen romantikus melankólia ülte meg a darabot. Hogy a zongorát alig hallottuk, abban nyilván a hangszer is vétkes, mely még bizonyára az Esterházyak és a Jeanne- Marie Darré iránti kultúrtörténeti tisztelet és a szűkös anyagi keretek miatt állhat egy hangversenyterem pódiumán. Dárdai Árpád karmester zenekara ebben a műben dicséretesen oldotta meg feladatát, s Mozart művének megfelelően önfeledten, boldogan és plasztikusan muzsikáltak. A szünet után igazi zenei csemege következett: Farkas Ferenc Alpesi kürtversenye. A szólista, Tarjáni Ferenc elmondása szerint — édes testvérével, az Erdélyben használt havasi kürttel együtt — a Himalája vidékéről, Tibetből származik a hangszer. Ez a hangszer a komponistának és az előadóművésznek is különleges feladatot jelent, hiszen nincsen rajta semmilyen játéktechnikai segédlet (lyukak, billenytűk), így egyszerű átfújással kizárólag a természetes felhangrendszer darabjai szólaltathatók meg rajta. Farkas Ferenc a tőle megszokott zseniális hangszerelési technikával és szerkezeti érzékkel formált jó és élvezetes muzsikát, de ő valójában olyan tehetség, hogy — ha a szükség hozná — egy egyszerű orvosságos fiolára is kitűnő versenyművet komponálna. Tarjáni impozáns méretű hangszerével nemzetközi híréhez méltóan szólaltatta meg a művet. A zenekar — jóllehet egy kissé féltek előre a ritmikai különlegességektől — méltó partnere volt a szólistának. A hangverseny záródarabja Schubert III. Szimfóniája volt. A mindössze 18 éves komponistának ez a műve csodálatosan eleveníti meg az olasz bőbeszédűséget és vagantériát, melyet később német területen Meldelssohn tökéletesít műveiben, s ugyanúgy árad a darabból az osztrák báj, akár a Ländler képiességére, akár a rokokó eleganciájára gondolunk. Ezt a darabot azért is vártuk különös kíváncsisággal, mert az együttes ősszel Schubert Be,fejezetten szimfóniáját adta elő, s az akkori teljesítmény mércéül szolgálhatott. Nos, a zenekar fényesen állta a próbát. Alig néhány hónap alatt bebizonyította, hogy nemcsak értelmezés szempontjábóll hanem technikailag is értik Schubert művészetét és eladásukkal tökéletesen magukkal tudják ragadni a közönségüket is, s nem is akármilyen színvonalon. Ezen a soproni béked hangversenyen bebizonyosodott , hogy kár volt előre aggódni ■a hivatásosok és a művelvelők közötti különbség mlatt. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar mindenképpen felnőtt, a profi színvonalhoz és éppen ezért várjuk, hrx*v mielőbb mewod'Solnak a működtetésével kapcsolatos problémák, s művészeikkel továbbra is gazri,neftvi"*,ák Sopron város zeneszerető közönségét Valtinyi Gábor ■ Győrött, a Móra Ferenc általános iskola aulájában kiállítás nyílt a tanulmányi versenyek anyagából Változó világ címmel, a vetélkedőn a 7. és 8. osztályos csapatok vettek részt. Bemutatkoztak az úttörő technikusok, a távirányításos autókkal, morze-készülékekkel, forgalmi irányító lámpával. A sokrétű felkészülés eredményeként a legjobb csapatok február 20-án a kék iskolában városi versenyen vesznek részt. RENESZÁNSZ HANGULAT, PICIBEN Hűség a pannon tájhoz Tüskés Tibor Sopronban író-olvasó találkozó volt a múlt héten Soproniban. A felerészben a városukról írott könyv megjelenése után találkoztal a szerzővel a város lakói: a reneszánsz öszszejöveteleket idéző ünnepélyes, mégis bájosan közvetlen hangulatban. író-olvasó találkozó volt — soproniban Ami a reneszánsz hangulatot illeti — felüdítő élmény az idecsöppent szemlélőnek — a városban nyilvánvalóan évszázados hagyomány az ilyen összejövetelek akkurátus tisztelete: ünneplő ruhával, fontoskodó várakozással, a jó színházak jó közönségétől megszokott tiszteletteljes nyüzsgéssel — és ezen az estén a soproni egyetemi színpad tagjainak közreműködésével és Alpár Henriette gyönyörűen csengő énekével. Ide nem illő szóval: megadva a módját. A szerencsés író Tüskés Tibor volt, könyve pedig az Ifjúsági Kiadó gondozásában megjelent „Nyugati kapu”. 290 oldalának éppen fele Sopront és környékét (másik fele pedig Vas megye nevezetességeit) mutatja be az ifjú olvasóknak. Tüskés Tibor — maga választotta hivatása szerint — a dunántúliság apostola. Az esten fel is olvasott irodalmi párbeszéde tulajdonképpen védőbeszéd a „pannon költészet” mellett, karakterológiájának fontos szavai: világosság, tisztaság, arányérzék, racionális biztonság. Soha fel nem merült bennem efféle megkülönböztetés, a hangulatnak engedve most mégis egyre inkább ez a buta érzés kerített a hatalmába: Tüskés Tibornak „pannon” profilja van... személyéből mindenesetre — ha kicsiben is — ugyanaz a higgadt lelkesedés, teljességre törekvő finom, kiegyensúlyozott derű árad, mint a Homérosz-fordító Devecseri Gábor munkáiból. Ami „A nyugati kapu”-t illeti: utazáshoz kedvcsináló, ismeretterjesztő ifjúsági könyv. A sorozat, amelyben megjelent — Ezerszínű Magyarország — a szerző szavával a Magyarország felfedezése című szociográfikus sorozat ,,kisöccse’ Tüskés Tibor igyekezett mindenről írni: könyve hely-, ipartörténet és szociográfia is érdekes, olvasmányos „utazás előtti könyv”. Ezért aztán nem is volt ez igazi író-olvasó találkozó, hiszen éppen nem a Sopronra kíváncsi ifjú olvasók voltak jelen, finom tiszteletlenséggel ,azt is mondhatnánk, hogy kritikusaival találkozott a szerző az ünneplőbe öltözött soproniak személyében. A kritikusok pedig — és ez így van rendjén — különbözőek, és néha bizony szubjektívek is. A szó hamarosan — bár tapintatosan — a könyv vélt és valódi hibáira terhelődött. Sok szó esett a képek és képaláírások gyakori felcseréléséről, dicséret illette viszont, elsősorban a szerző részéről, az igényes képanyag készítőjét, Lobenwein Tamást. El kell ismerni, hogy egy történész alaposságával nézve sok a könyvben az apró tárgyi tévedés is. Egy alapos öregúr papírról olvasta fel a hozzászólását, egy idős hölgy pedig így kezdte: — író úr, kérem, átra nippíkok miatt vagyok romháborodva. — A szerző ugyanis azt írja: „sehol annyi macskát, mint Sopronban, nem láttam az utcán kóborolni, csak az olasz városokban, Rómában Nápolyban...” író-olvasó találkozó, írtam, soproniasan. Tisztelet a szerzőnek, a műnek, az alkalomnak — és mivel ez nem holmi kelletlen póz, hanem rég otthonossá tett, megszokott magatartás — kedves, kéretlen őszinteség. Tüskés Tibor is valahogy így zárná a fejezetet, ha könyvében már erről a találkozóról is beszámolhatott volna:Sopron bájos varázsa, a soproniak varázsa. (Muck T.) Szövetkezeti szavalok A hét végén Kőszegen rendezték meg a szövetkezeti szavalok területi döntőjét, amelyen öt megye — Győr-Sopron, Komárom, Veszprém, Vas és Zala — legjobb versmondói szerepeltek. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, az ipari szövetkezetek és a fogyasztási szövetkezetek szavalóinak kétnapos versenyén szép Győr-Sopron megyei siker született. Az összesített pontszámok alapján az országos döntőbe jutott: Ivánné Bodó Veronika (Győri Áfész), Orbán Júlia (egyetemi szövetkezet, Sopron) és Fazekas Lászlóné (Teszöv). A szegedi versenyre nézőként, vendégként meghívást kapott Botykai Rita (Győri Áfész) és Bakonyi Ferenc (takarékszövetkezet, Ásványráró). hikizeib - 5