Kisalföld, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-21 / 68. szám

Ifi A I—t—*r~f\ /NI—SV i\ Tudományos diákköri konferencia A mosonmagyaróvári egye­tem tudományos diákköri ta­nácsa, KISZ-szervezete és a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi és ifjúsági csoportja kari tudományos diákköri konferenciát rendez. A holnapi rendezvény 14 órakor kezdődik az egyete­men. Szó lesz többek között a natúr és az ízesített jog­hurt eltarthatóságának vizs­gálatáról, a pecsenyebárá­­nyok ketreces hizlalásának eredményeiről, a folyékony műtrágya-felhasználás jelen­legi helyzetéről, lehetőségei­ről, a melléktermékek fel­használásának néhány mű­szaki és technológiai megol­dásáról. A konferencia részt­vevői — két szekcióban — 16 előadást hallhatnak. Klubavatás a főiskolán Régi kívánsága volt a győ­ri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola fiataljai­nak a klubhelyiség. Két és fél hónap alatt valóság lett A GYÁÉV egyik szociális épületét átalakították e célra Az új klubhelyiséget szépen berendezték, televíziót, hifi­tornyot, filmvetítőt és sok eszközt kaptak, amely le­hetőséget teremt a tartalmas klubélethez. A hétvégi avatóünnepségen dr. Kiscelli László, a főiskola főigazgatója adta át a klub kulcsait a fiataloknak. Azt kívánta, hogy a klubot gyü­­mölcsöztessék művelődésük, kulturált szórakozásuk javá­­n, kapcsolataik erősítésére. Nagy Kálmán, a főiskola KISZ-bizottságának titkára a fiatalok nevében mondott kö­­zönetet. Az első estén a főiskola ze­nekara mutatkozott be nagy sikerrel. ­ Az iskolai, majd a városi, járási vetélkedőkön legjobb­nak bizonyult középiskolás kismotorosok megyei versenyére került sor tegnap délelőtt Győrött. Az elméleti és gyakor­lati feladatok során 32-en mérték össze tudásukat a Zalka Iskolában, illetve a Lenin-ligeti Kresz-parkban. A legfel­készültebbek április elején Egerben az országos döntőn kép­viselik a kisalföldi középiskolásokat. Idegenforgalom Soha nem látott idegenfor­galmat bonyolított le az IBUSZ győri irodája február 22-től március 20-ig. Az em­lített egy hónap alatt az oszt­rák Huber Reisen utazási irodával közösen 161 autó­busszal 8100 osztrák turistát utaztattak Győrbe. Az oszt­rák vendégeink városnézésen vettek részt Győrött, majd a Zöldfií, a Vaskakas, a Park, a Hungária éttermekben, azonkívül az öttevényi Csü­­lökcsárdában és az ugyan­csak öttevényi Napsugár csárdában a magyar konyha különlegességeivel ismerked­tek. Az osztrák utazási iroda a jövő héttől újabb tárgyalá­sokat kezd az IBUSZ-szal, a mostaninál nagyobb utazási akció céljából. Piaci jelentés jó kínálat, élénk kereslet Győrött a Dunakapu téri piacon és a Vásárcsarnokban jó kínálat volt szombaton minden téli zöldségféléből, burgonyából, káposztából és almából. A téliek mellett megjelentek a piacokon a primőrök­: a zöldpaprika, uborka, saláta, retek, új­­hagyma, só­ka, spenót, de e'~ ’-kől volt és nagyon d •' ’ n ad­t*k.. Sose vágott ba­­rom­fi került a standra, de ezeket is túl magas áron kí­nálták. Na­gyon sok volt a piacokon tojásból 'amit a Du­­rakapu téren 1,50—1,70, a vásárcs­arn­okban 1,7­0— 1,80 forintért ajánlották az őster­melők. A jónak értékelhető kíná­lat­ és kereslet mellett a ma-­gas árak sok vevőnek kedvét szegték. 15 544 Ügyeletes riporter: HORVÁTH IRMA. Obsitosok búcsúztatása Bensőséges ünnepség szín­helye volt tegnap délelőtt Győrött, a Rába Filmszínház nagyterme. Az 1926-ban szü­letett, honvédelmi kötele­zettségüknek már több ízben is eleget tett „öregkatonákat” búcsúztatta neki. Felolvasták a honvédelmi miniszter díszpa­rancsát amelyben megköszö­ni a haza hű szolgálatát. A Hazafias Népfront nevében Pernesz Gyula mondott ün­nepi beszédet. Farkas Károly honvéd alezredes átadta a Honvédelmi Emlékérem 25 év után kitüntetést Berte Lászlónak, a 20 év utáni el­ismerést Dömötör Adolf kap­ta. Minden obsitost em­léklappal ajándékoztak meg. röviden Svédrepü­lés. Átrepült a saját házán egy félévi hiv­es, ámde bal­­szerencsés svéd polgár. Pénte­ken hólapáttal a kezében felmá­szott a háztetőre, hogy eltaka­rítsa onnan a töméntelen havat. Derekára biztosító övet kötött, nehogy lecsússzon. De a ferde háztetőn nem volt kémény, a­­ kötél másik végét a háztető ge­rincén átvetve a ház másik ol­dalán parkolt kocs .(>'■)­hárítójához rögzítette. Felesége — mit sem sejtve férjének ta­lálékonyságáról — a kocsiba pat­tant és sportosan elindult. A férj pedig repült — át a házte­tőn, nagy ívben, egészen a szom­széd sövény kerítéséig. Karja, lá­ba, és négy bordája tört. Jubileumi esküvő Samu József és Márkus Ju­lianna 1922. január 14-én fo­gadtak örök hűséget egymás­nak Csornán az anyakönyv­vezető előtt. Hat évtized to­va pergett azóta. Közös éle­tük során sok örömben, meg­próbáltatásban, bánatban volt részük, de a bizakodás és szeretet nem hagyta el őket, így élték meg, hogy há­zasságkötésük 60. évforduló­ját ünnepük gyermekeik, unokáik és dédunokáik kö­rében. Csorna város Tanácsának társadalmi ünnepségeket szervező irodája szombaton rendezte a jubileumi esküvőt. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7- ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Bacsó B. u. 51. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 12-24­. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap reggel 7- től este 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet is ugyanott, ma reggel 7- től holnap reggel 7-ig. Hétfőn 17 órától másnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatti központi ügyeleti rendelőben. Tel.: 12­ 011. Gyermekorvosi ügyelet: reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatt (a Gyógyszertár mel­letti bejárónál.) Telefon: 12-011. Fogászati ügyelet: reggel 7-től este 7-ig a Szt. György u. 16. sz. alatti iskolafogászati rendelőben. Tel.: 13-452. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombaton reggel 7- től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Kapu Lajos tér 2. sz. alatti szakorvosi ren­delőintézetben. Tel.: 15-013. Felnőtt járóbeteg fogadás ugyanott, vasárnap reg­gel 8 órától 11 óráig. Gyermekszakellátás is ugyanott, vasárnap reggel 7 órától 13 óráig. CSORNÁN: reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig, hét­főn du. 1i-tól reggel 8 óráig a rendelőben. Kun Bé­la u. 3. Tel.: 337. KAPUVÁRON: szombat du. 2-től hétfő reggel 7- ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Tel.: 15. Az ügyeletes el­látja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti or­vosok községeinek (volt kapuvári járás) lakossá­gát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS hétfőn: GYŐRÖTT: de. 8-tól du. 18 óráig az Amadé u. 1. szám alatt. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 13 órától 18 óráig, továbbá: Várbalogon, Móváron és Nyúlon. LELKI SEGÉLYSZOLGÁL­AT Hétfőn 17-től 22 óráig a megyei egészen-1-­válósi csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) szemé­lyesen vagy a 21-188-as telefonon. EQQ3I □ GÁLAMŰSOR. A Kis­faludy napok aranyéremmel elismert művészeti csoport­jai, és egyéni szereplőinek díszbemutatóját tartják ma 10 óra 30 perces kezdettel Győrött, a Heszky Erzsébet úti Általános Iskola és Köz­­művelődési Egységben (Kun Béla lakótelep). □ FELHÍVÁS KERINGŐ­RE. A zene mindenkié cím­mel új sorozatot indít a sop­roni Liszt Ferenc Művelődé­si Központ. A sorozat első előadását Fellegi Ádám zon­goraművész tartja holnap es­te hét órai kezdettel a mű­velődési központ hangver­senytermében. ■ Tanácstagi beszámolók: Győrött hétfőn az alábbi ta­nácstagi beszámolókra kerül sor egy kivételével minde­nütt 18 órakor: Losonczi Mi­­hályné (Petőfi Sándor Műve­lődési Központ) Kádár Géza (Ságvári iskola). Belovicz Károly. (Városi Tanács), Tóth G­yuláné (Móra iskola). Fő­tár Tibor (Ady iskola). Ki­rály Béla (József Attila Mű­velődési Ház), Nagy Imre (Növényvédő Állomás), Mak­rai László (Kun Béla iskola) Szente István - (Számvéri’ Szakközépiskola) dr. Szerv­imre és Rakay Zoltán (Ta­nácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat), Hajdúk Gyula (gyárvárosi pártház), Jaka­­tics Károlyné (Zalka Máté általános iskolai. Tóth István (házgyári ebédlő), Bertl Gyu­­láné (bácsai téesz-klubhelyi­ség, 19 órakor). a FINNORSZÁGRÓL MA­GYAR SZEMMF­L. A győri Magyar—Finn Baráti Kör március 22-én, hétfő este 6 órakor a városi könyvtár ga­­lériájában dr. Szil Enikőt, a­ ELTE finn-ugor tanszékének adjunktusát látja vendégül, aki északi rokonaink művé­szetéről, kultúrájáról tart előadást. A galériában meg­tekinthető T.'Vpio Tu­b kuopioi festőművész kiállí­tása. ■ Útlezárás: A Győri In­gatlankezelő Vállalat és a közlekedési szervek értesítik a lakosságot Koev - Liszt Ferenc u. 9. számú épület Gorkij utcai részének szer­­kezetépítési munkái miatt, a Gorkij utcának a Rákóczi utcától a Kisfaludy utcáig terjedő szakaszát holnap 0 órától április 3-án 0 óráig, majd április 5-én 0 órától áp­rilis 16-án 0 óráig ideiglene­sen lezárják. Ez idő alatt a Széchenyi téri parkoló a Czuczor Gergely, illetve M- kormány utca "felől a tén T­U- ig felé eső old-vin kialakí­tásra kerülő új bejáraton kö-Zelí thető rper. B Lottótájékoztató. A Sportfogadási és Lottóig.'”'­gatósás közlése szerint a 1? játékhéten öttalán a tap szel­vény nem volt: 4 tal »lato« 45 darab volt. nyereményig a? metÁk­ levonása után p^en­­k«nt 20d p’"”'­­*71 forint* ? ta­lál­atos 4710 db ^r­]t r'v«”~'. m­Anvnu elvenként 01 *p­ V[rt: 9 134 9.07 db nvorombv"^ PgVCnk^n * 99 forint A Füg»»- adatok tájc­­sönipp’nek. ■ Éleslövészet. A Magyar Néphadsereg term­szentmik­­lósi alakulata kedden 8 órá­tól 13 óráig éleslövészetet tart a harkai katonai lőtéren. Hét nap Visszapillantó Különleges hetet zártunk: ünneppel kezdődött (már­cius 15.), ünneppel végződött (március 21.) , és szá­mos közösség ünnepelhetett a két dátum közötti na­pokban is. Ünnepelt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (megalakulásának 25. évfordulóján), számos KISZ-közösség és tisztségviselő vehette át jól megér­demelt kitüntetését. És sorolhatnánk: a kiváló ifjú pedagógusok kaptak jutalmat, több, megyénkben tánc­együttes ért el rangos minősítést — és nem utolsó­sorban meg kell említenünk Szakál Ernő soproni szobrász-restaurátor műemlékvédelmi Európa-díját. Gratulálunk az ünnepelteknek! Nem ünneprontásnak szánva viszont egy korábbi, örömteli információnk visszaszívására kényszerülünk. Az IBUSZ megyei igazgatósága értesített bennünket, hogy hiába volt kedvcsináló hozzászólásunk, mégsem lesz Győrött vizibuszos kirándulásokra lehetőség. A széleskörű „piackutatás” ellenére nincs rá elég igény, márpedig a MAHART is pénzből él, nem fillérekért adja a hajót, meg aztán az IBUSZ is gazdálkodó szerv. Sajnáljuk, hogy minden marad a régiben, a folyók városában nem szállhatunk hajóra, még ünne­peken sem ... Csaknem félszáz győri családnak szintén ünnepe volt a héten: a kifüggesztett végleges névjegyzékből megtudhatták, hogy az idén új lakásba költözhetnek. Ezzel együtt néhánynak egyáltalán nem ment ünnep­számba a végleges névjegyzék kifüggesztése, mert mint beszámoltunk róla, többen megpróbálkoztak a lakáselosztó bizottság megtévesztésével, ezért aztán annak rendje-módja szerint kikerültek a boldogok kö­réből ... Nem tudom, vajon hány asszonyt és leányt tesz bol­doggá, ha fájdalommentesen kilyukasztják a fülét, de nyilvánvalóan van rá igény. A héten Győrből is, Sop­ronból is közöltünk ilyen tartalmú ajánlkozó hirde­tést. Nekem a soproni helyszín különösen tetszett: a fájdalom nélküli füllyukasztás „szemben van a gyógy­­gödörrel”. Hátha mégis fáj egy kicsit...? Nem kicsi viszont a siker a budapesti Hiltonban, ahol pénteken megnyílt megyénk bemutatkozó ren­dezvénysorozata. A gazdag program mellett nagy nép­szerűség övezte már a megnyitás napján is üzemeink, szövetkezeteink termékeit. Az eseményen jelenlévő munkatársaim elmondták, hogy a Hilton külföldi ven­dégei közül sokan ott helyben meg akarták vásárol­ni a kiállított árukat... A vásárlásnak is volt némi szerepe a Sándorok, Jó­zsefek és Benedekek e heti ünnepségsorozatában. Kap­csoljuk ide heti adománkat is. „Az egyik kapatos ün­nepelt az üzletben kér egy liter vörösbort. Aztán az­t visszaadva, inkább fehéret kér, majd fizetés nélkül óhajt távozni. Utána szól a boltos: — Uram, nem fi­zette ki a fehér bort! — Persze hogy nem, hiszen ott hag­ytam érte a vöröset. — De azt sem fizette ki! — Na és, el sem vittem ...” Cs. A. A tárgyalóteremből A gyorsvonat nem siklott ki... „Gyorsvonat indul Buda­pesten át Miskolcra az első vágányról” — harsogta a győri MÁV-pályaudvar han­gosbeszélője több íz­ben, mint más napokon is 1981. szep­­tem­ber 29-én fél tizenegy kö­rül. Nagyszentjánoson a szol­gálatban lévő forgalmista megdöbbenve látta, hogy a Miskolcra tartó 1305-ös vo­nat nem a szokott hármas vágányon, és nem egyenes irányban halad. Nem vesztet­te el lélekjelenlétét, hanem ,,megállj!” jelzést adott. A gyorsvonat vezetője szeren­csére észlelte a jelzést, és a szerelvény megállt. A várat­lan megállás következtében sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett, mindez ezúttal csak a vélet­lennek volt köszönhető, meg annak, hogy a negyedik vá­gányon nem állt szerelvény, valamint és legfőképpen an­nak, hogy az 1395-ös számú gyorsvonat személyzete kép­zett vasutasokból állt. Arra azonban még a nagyszent­já­nosi állomáson szolgálatot teljesítő öreg vasutasaik sem emlékeznek, hogy százkilo­méteres sebességgel a kitérő vágányon rossz irányban ha­ladó vonat baleset nélkül megúszta volna . .. Mi is történt az említett napon Nagyszentjánoson? A 21 éves Gáli Szilárd (Győr, Ifjúság krt. 50.) a MÁV nagy­­szentjánosi állomásán váltó­kezelőként dolgozott. Többi között feladata volt a 11-es számú váltó kezelése. A reg­geli órákban az állomáson to­lattak, egy tehervonat ha­ladt a 11-es váltón keresztül, a negyedik vágányról. A vál­tónak megfelelő állásba he­lyezésére, Gáli utasítást ka­pott, de azt nem hajlotta vég­re. Ezután haladt át a gyors­vonat a nagyszentjánosi ál­lomáson. A Győri Járásbíróság dr. Tóth József tanácsa a na­pokban tárgyalta az ügyet, és megállapította, hogy ,.a súlyos eredményhez vezethe­tő veszélyhelyzet azért ala­kult ki, mert Gáli az 1305. számú gyorsvonat érkezése előtt nem győződött meg a váltó állásáról.” A bíróig Gáli Szilárdot a vasúti köz­lekedés gondatlan veszélyez­tetésének vétségéért főbünte­tésül héthónapi fogházra ítélte, amelynek végrehajtá­sát kétévi próbaidőre felfüg­gesztette. Mellékbüntetésként Gálinak 2500 forintot kell fizetnie. Az ítélet jogerős. Ill. KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS C­S­A­B­A Címünk Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II emelet. Levél­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés 12-475. Ügyeletes riporter: 15-544. Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266. Somon város távolsági hívószáma: 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel :6-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 - HU ISSN 0133-1507.

Next