Kisalföld, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-01 / 51. szám
Magánsorozat, közérdektelenség Művész vagy menedzser? „Öt éven át arra készültem, hogy a közönséget egyegy órára kikapcsoljam a mindennapi fáradtság után, s erre a magyar állam komoly összegeket áldozott. Elkezdtem dolgozni a Győri Filharmonikus Zenekarban, hogy a munkám alapján érjem el célomat.’’ A fenti mondatokat Szabó András klarinétművész, a győri filharmonikusok tagja és a zeneművészeti szakközépiskola tanára mondta. Fiatal ember. Az akadémiát 1975-ben végezte. Mégis számos koncert, fellépés áll mögötte, sikerek nemzetközi versenyeken. — Látszólag sok a muzsikus és kevés a pódium — mondja. — De ez csak addig igaz, amíg a művészeti életre a fővároscentrikusság nyomja rá a bélyeget. Sosem tudom ezt meg, ha Budapesten évekig albérletezve várok az alkalmakra. Megtehettem volna. Főiskolásként profeszszorom javaslatára részt vehettem olyan nemzetközi találkozón, amelyen minden európai zeneakadémiáról egy növendék szerepelt, s azt tapasztaltam, iskolán kívül is megállom a helyem. Eljutottam Lipcse, Weimar, Drezda akadémiáira. Belekóstoltam a szólistaságba, s úgy éreztem nem szabad ezt abbahagyni. Az én hangszeremnek Szűkös az irodalma, a nagyközönség kevésbé ismeri. igyekeztem népszerűsíteni, Győrbe akkor került a fiatal klarinétos, amikor a zenekarban fiatalítás indult. Egy hónap után Jancsovics Antal karnagy megkérdezte a fiatal művészeket, nincs-e kedvük Mozart-esten szerepelni. Extra feladat volt hat embernek versenyművel bemutatkozni. Vidéken kevesebb az alkalom kamarázásra, még a fővárosban sem mindennapos dolog, így nyugodtan nevezhető lelkesítőnek az indulás. Rögtön azután Szabó Andrásnak be kellett ugrania egy megbetegedett filharmóniai szólista helyére, s attól kezdve rendszeresen kapott feladatokat. Már mint szólista utazott a magyar kultúra hetére Lengyelországba. Szabó András elégedetlen. Talán éppen azért, mert nemcsak klarinétművész, hanem mert magyar muzsikus, aki a magyar muzsikusok helyzete miatt aggódik. Le merem ezt nyugodtan írni, mert az ügyért már tenni is próbált, az állítást már igazolta. Más kérdés, hogy sok minden fordítva sült el, mint ahogy azt szerette volna. — Sorra jöttek a fiatalok Győrbe — folytatja a történetet. — Oláh Margit, Eckhart Gábor, Nagy Gábor, Pásztor Ákos, s a zenekari tagok közül is többeknek voltak előadói ambícióik (Vizsolyi Lívia például). Fejlődési lehetőség is a szereplés, felpezsdítheti a város, zenei életét, egészséges műhelymunkát eredményeznek. Pódiumkeresésre indultam, s a szakszervezeti művelődési központban Söre Imre indított nekünk tíz részből álló sorozatot. Több mint húsz muzsikus, Szabó Miklós a Leánykarral estet kapott, de reklám hiányában nem volt rá érdeklődés. Azt hallottam utána: a Szabó András magánsorozata címmel illették a kezdeményezését. A szándék úgy tetszik homályban maradt, szinte ingyen léptek fel a művészek, volt hogy összesen huszonöt néző 6—10 forintos jegyének negyven százalékát kapták gázsiként . Én nem vagyok menedzser, nem ez a dolgom. Azt hittem, valaki más akar sorozatot csinálni, azért bírálnak engem. Volt aki haragudott: „mit ugrál ez az ember, hszen annyi lehetőséget kapott?” Nos kaptam utána is éppen eleget, de én a többieknek szerettem volna segíteni. A zenei pálya külön keresztje, hogy sosem mondhatja az ember: kész vagyok. Sokszor kell ahhoz közönség elé lépni, hogy hallják, megismerjék. Kocsis Zoltánból sem lett volna soha Kocsis Zoltán, ha nincs módja szerepelni. A fiatal klarinétos ma már tudja, nem az az út, hogy a művészek maguk próbálják szervezni a koncertjeiket, próbálnak propagandát csinálni maguknak. Jobb híján ki végezze el helyettük mindezt? A helyi művészeknek még jobban kell a reklám, hiszen ismerős a mondás: saját hazájában senki sem lehet próféta. — Legutóbb meghívást kaptunk Budapestre, ahol Brahms emlékére adtunk műsort Horváth J. Kálmánnal, Gábor Józseffel, Kárpáti Magdolnával. Gondoltuk, Győrben is szívesen előadnánk, ha már Pesten sikere volt. A Zeneművészeti Főiskola győri tagozatén kaptunk csak helyet, ahová nem sokan férnek be. Ráadásul az a baj, ha az embert időnként támadják, akkor is támadást szimatol, ha erről szó sincs. Görcsösen, sértődötten pedig nem lehet dolgozni, a nagy akarás, bizonyítani vágyás is visszaüthet. A győri zenei cárból alakult vonósnégyes csak ismeretségek révén jut pódiumhoz, nehéz a próbákat megszervezni. Ugyanilyen kamaraegyüttes Miskolcon saját filharmóniai működési joggal létezik. Szabó Miklósnak is nehéz volt az indulás. De ma, mivel „hitelképes”, bizonyított, jönnek a lemezek, a külföldi hazai elismerés. Váray László ötöseivel szintén saját magát kénytelen menedzselni, talán neki is sikerül. De abban egyetértünk: a menedzselés nem a muzsikus feladata. Miért nem vállalja hát valaki, akinek a profiljába , illene? Szabó Andrástól azzal búcsúzunk, a muzsikusnak a megélhetés csupán nem lehet cél. Vágyai, igényei vannak arra, hogy amit tud, azzal élményt nyújthasson. Jó lenne, ha Debrecen, Pécs, Miskolc mintájára a győri filharmóniának is lennének saját sorozatai, ha az itt élő művészek menedzselését is vállalnák. Egyenlő esélyeket úgysem remélhet senki, de az esélyeket saját erőből lehet növelni, s ez kellene, hogy a jövő feladata legyen. Fiak. Tolókocsis iskola Fontos iskola- és egészségügyi döntés született. Pécsett saját iskolájuk lesz a mozgáskorlátozott gyerekeknek. Az e célra speciálisan kiképzett épület tantermeiben, folyosóin, a tornaszobájában és udvarán egyaránt akadálytalanul közlekedhetnek majd tolókocsijukkal a tanulók. A nevelési-oktatási programot személyre szólóan dolgozzák ki, és egyénekre szabva alakítják ki a berendezéseket. Ezáltal lehetővé válik, hogy az egészséges társaikhoz hasonlóan rendes iskolai, oktatásban részesüljenek a mozgáskorlátozott kisdiákok. Arra nincsen pénze a városi tanácsnak, hogy új, speciális intézményt építessen, hanem átszervezéssel oldják meg a gondot. A belvárosban működő délszláv általános iskola tanulói és tanárai új otthont kaptak, mivel a létszámuk megnőtt, továbbá vele együtt létrehozták a szerb-horvát tannyelvű középiskolát is. A megüresedett épületet teljesen fel kell újítani. A felújítás és az átalakítás tervei pedagógusok, orvosok, mérnökök közös munkájával készültek el. Segítséget nyújtott és nyújt a Mozgáskorlátozottak Baranya megyei Egyesülete is. A pécsi mozgáskorlátozott gyerekek iskolai oktatása ősszel kezdődik meg. 1984. március 1., csütörtök n Megkezdődtek a soron következő stúdió-produkció próbái a győri Kőfaludy Színházban. Illés István rendező modern drámát választott: Harold Pinter Árulás című darab ."-t mutatják be a Petőfi Sándor Művelődési Központ színpadán Felvételünk Áts Gyula (Jászai-díjas), Baranyai Ibolya (Jászai-díjas) és Úri István egy jelenetéről készült. Közművelődési céljaink nyomában Városi rendezvények, kihelyezett programok Senki sem vitathatja: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak rendkívül nagy és igen fontos szerepe van a lakosság nevelésében, az egészségügyi, a politikai, a pedagógiai, a gazdasági, az általános művelődési ismeretek terjesztésében. És ezen a szinten senki, semmi sem versenyezhet vele. Még a televízió sem. Az előadások után beszélgetések alakulhatnak ki előadó és hallgatói között. Van mód a visszakérdezésre. És ez igen nagy előny. Meghitt, közvetlen kapcsolat alakulhat ki az egyes szakterületeken járatos előadó és a tudományok iránt érdeklődő közönség között. Erről a kapcsolatról, az eredményekről, a további tervekről beszélgettünk a minap Rácz Istvánnéval, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Győr városi titkárával. — Nagy öröm a számunkra, hogy szaporodnak a levélbeli és a szóbeli köszönetek, — mondta bevezetőül a titkár. — Mindig örömmel tolmácsoljuk előadóinknak a rendező , szervek köszönetét, amelyek végülis mindig a hallgatóság köszönetét tolmácsolják hozzánk. Egyre ritkábbak a valamikori, úgynevezett ismeretterjesztő félórák. Amikoris az előadó csak tájékoztatott az egyes témákban, aztán szedte a táskáját, és ott hagyta a közönségét. Ma már egyre inkább baráti, bensőséges a kapcsolat, és így jó ez. A fél óra helyett gyakorta másfél, vagy két órát is együtt van előadó és hallgatóság. Hasznos idő ez mindkét fél számára. Az előadó éppen úgy épül a sok, feltett, kérdéstől, mint ahogy a hallgatóság. Az egyik tárgyi tudásban gyarapszik, a másik a feltett kérdések alapján egészül ki, mert megtudja, hogy a jövőben mire ügyeljen még inkább az előadás alakításában, vagy éppen abban, hogy még mélyebben ismerje meg az anyagot, esetleg újabb olvasással tudományos kutatással egészítse ki a maga tudását, így természetesen az előadások minősége is javul, ami csak hasznára válik a közös művelődésnek, a közművelődésnek. A tavalyi esztendő szép sikerekkel zárult. A különféle intézmények, iskolák, gyárak, vállalatok jóval több előadást és tanfolyamot igényeltek, mint a megelőző esztendőben. A sok közül néhány példa. Nyelvtanfolyamunk az elmúlt oktatási évadban 48 volt, a jelenlegi szezonban pedig 77. A különféle témakörökben 1982- ben 1719 előadást tartottunk városszerte, tavaly azonban ennél jóval többet: 1051-et. Megvallom minden módon törekedtünk arra, hogy sok előadást igényeljenek az intézmények, és hogy ezek az előadások sikeresek legyenek. Természetesen célunk volt, hogy a jövőben is hívjanak minket. Tapasztalataim azt mutatják, hogy egyegy évad sikere nagyban függ attól, milyen volt az előkészítés, mennyire volt körültekintő a TIT. Figyelembe vette-e a különféle érdeklődésű emberek igényeit, olyan előadásokat szervezett-e, kínált-e, amelyek sok embert érdekelnek? Azt is tapasztaljuk, hogy a választás a legtöbb esetben a kínálat függvénye. Az üzemi, iskolai, vállalati kultúrások csak abból tudnak válogatni, amit ebbük zárunk. Nekünk pedig olyan témákat kell kínálnunk amelyekkel megvalósíthatjuk a kultúrpolitikai céljainkat, és természetesen, amelyekkel az érdeklődést is maximálisan kielégítjük. Az egyes szakcsoportok ilyen szempontok alapján állítják össze témáikat. Mint az elmúlt évi eredmény igazolja: jól, célszerűen, hasznosan. A tartalmi és formai sokrétűség mellett módszertani sokrétűségre is törekedtünk. Programjainkat, ajánlásainkat úgy alakítottuk, hogy szinte valamennyi ismeretszerzési formánál kétféle lehetőséget kínáltunk. Egyrészt a központi helyre központilag, a városi lakosság részére szervezett rendezvényeket, másrészt egy-egy üzem közös érdeklődési, illetve közös érdekű kollektívája részére úgynevezett kihelyezett programjainkat. Az eddigi sikerek nem megnyugvásra, ellenkezőleg, további változatos és jó munkára sarkallhatják szakcsoportjainkat, előadóinkat, és bízom abban, mindazokat, akik naponta buzgólkodnak velünk együtt közművelődési céljaink beváltásáért — mondotta befejezésül Rácz Istvánné, a TIT Győr városi titkára. — Sindular — Zárt vagy nyitott? SZŰKÜL A TÉR SÜTTÖRÖN Szeretnék én is néhány szóval hozzájárulni a Zárt vagy nyitott című cikkhez.. Előrebocsátom, hogy nem az a kert vagyok, aki még be szeretne lépni az ifjúsági klubba, hiszen rövidesen nyugdíjas leszek, de elég jól ismerem a fertődi viszonyokat, mint helyi lakos. A művelődési ház vezetőjét jól ismerem munkájáról. Fertődön (Süttörben) működött a Szerb Antal kultúrházban egy jól működő ifjúsági klub, melynek az én fiam is tagja volt. Mivel a helyi áféérbolt lebontásra került és szükség volt egy üzlethelyiségre, szétugratták az ifjúságot és a kultúrházbó 1 bolt lett A bolt elkészülte után a helyiséget nem adták vissza az ifjúságnak, hanem a Fertőd Építőipari Vállalatnak lett egy nagy ,vegyianyag-raktára, amelyből az egész megye építőszövetkezeteit látják el festék- és egyéb anyagokkal. A dologhoz tartozik az is, hogy ezt a kultúrházat a község lakossága túlnyomórészt társadalmi munkával készítette 1957- ben. Községünkben elég nagy volt a múltban is a kultúrigény, hiszen két kultúrcsoport is volt: a Süttöri Férfikar nevű dalárda és az Iparoslegény Egylet. Mivel a lakosság egy része mezőgazdaságból, a másik zöme építőmunkás volt, télen egymást váltották a különböző színelőadások, pl. A falu rossza, a Bor, a Falusi verebek, Piros bugyelláris. Túl a Nagykrivánon, a Mágnás Miska, a Máskapitány, a Fösvény és még sorolhatnám. De akkor volt községünkben két olyan tanító, aki az iskolapadból való kilépés után is törődött a fiatalokkal, Perkovitz István és Babos József, akiknek emlékét mi idősebbek még most is megőrizzük. Ez alkalomból még szeretnék egy másik, nem a klubhoz tartozó dolgot is megemlíteni. A kétezer lakosú község részben már az iskolásgyerekektől is elveszik a mozgási lehetőséget. Minden játszótér megszűnik,elvették a volt levente futballpályát, játszótérnek meghagyott területet. Például a József Attila utca végén meghagyott játszóérből kihasítottak két házhelyet, úgy maradt még kb. 400 négyszögöl, de már az is veszélyben van, mert állítólag arra is van igénylő. Hogy a gyerekek mennyire szükségét érzik ennek a helynek, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a 10—12 éves gyerekek kapufákat ácsoltak rá, hogy futballozhassanak. Nem tudom a községünk ezzel az intézkedéssel nyerték-e el a szakmaközi bizottság díját a sportpályaépítési versenyben. Egyébként ezek a kapufák elég labilisak, így félő, hogy játék közben baleset is előfordulhat Kérem írásom közzétételét és az illetékesek válaszát az újság hasábjain, mivel ha szólunk is az illetékeseknek, ezt válasz nélkül hagyják.. Horváth József Fertőd XUMACID - 5