Kisalföld, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-01 / 153. szám

Négy asszony bűnre szövetkezett Zavaros főkönyvekben „halásztak” Milliós sikkasztás -------------------------------------------------------------------------------------------­az Előre Halászati Szövetkezetben A tényállás röviden és velősen a következő. Hidegné Kai­­singer Ilona főkönyvelő, Tóth Királyné főkönyvelő-helyet­tes, Gábor Istvánná könyvelő és Kolozsvári Gyuláné pénz­táros (valamennyien a győri Előre Halászati Szövetkezet — volt — dolgozói) 1979. júliusától 1983. év végéig 1 millió 302 ezer forinttal károsították meg a szövetkezet közösségét, il­letve 15 ezer forint vagyoni kárt okoztak. E két összeg „ki­számítása” mögött több hónapos, szívós rendőri munka van, amely a napokban fejeződött be. A négy asszony az 1,3 mil­lió forintot több csatornán szivattyúzta ki a szövetkeze­ti vagyonból. Az első mód­szer „egyszerű” blokkhami­­sítás. Vagyis vettek példá­ul száz darab kétforintos bélyeget, majd a blokkra folytatólagosan több más, fiktív tételt felvezettek, a­­nemlétező áruk ellenértékét pedig zsebre tették. A másik „ötlet” a táppén­zek utalásainak köréből származik. A szövetkezetben ugyanis a beteg dolgozók táppénzét bankon keresztül utalták ki, a pénzügyi vonal gazdái (a bűnügy szereplői) ugyanezeket az összegeket a pénztárban is kifizették — saját maguknak, aláhamisít­va a jogosult nevét. Vagyis a táppénzeket „két példány­ban” adta ki a szövetke­zet ... Az előzőhöz hasonló ügy­let­sorozat volt, amikor a halászoknak járó szerszám­használati díjat számfejtet­ték. A jogos összeget a ha­lászok megkapták, s ugyan­azokat a pénzeket a „benti­ek” is felvették. Különösen a csekkel törté­nő vásárlás kínált szinte korlátlan lehetőséget a bűn­szövetkezetnek. Rendszere­sen ezen a készpénzkímélő módon vásároltak, aztán a számlákat — amelyekről meg lehetett volna állapíta­ni, hogy az adott összegből mit vettek — egyszerűen összetépték. A rendőrségi vizsgálat kiderítette: a 2,50- es süteménykenő tolitól a Nina Ricci parfümön át a kvarc falióráig számtalan féle-fajta holmit vásároltak csekkre. Ha megtetszett a kirakatban mondjuk egy li­banoni edény, bementek és megvették — a halászok pénzén... (Nem kenyérre kellett egyiküknek sem. A „leg­gyengébben” keresőnek is öt­ezer forint volt a havi jöve­delme, de volt akié elérte a 14 ezret...) S az a bizonyos 15 ezer fo­rint. Tavaly szeptemberre el­fogyott a reprezentációs alap, s mint akiknek ehhez megvolt a lehetőségük, tisz­títószerként könyvelték el ilyen összegben a vásárolt italt, kávét és a többit. A négy asszony ellen kü­lönösen nagy kárt okozó sik­kasztás, hűtlen kezelés, ma­­­­gánokirathamisítás bűncse­lekményeik miatt indított vizsgálat befejeződött. A Győr-Sopron megyei Rend­őr-főkapitányság az előzetes letartóztatások fenntartása mellett az ügyet vádemelési javaslattal átadta a Győr- Sopron megyei Főügyészség­nek. + + * Ha itt befejeznénk az írást, alighanem sokakban ott maradna a kérdőjel (fő­leg a gazdasági-pénzügyi te­rületen dolgozókban),­­ ho­gyan lehetséges ilyen, mond­hatni primitív módszerekkel éveken át észrevétlenül sik­kasztani? Nem arról van szó, hogy az egyébként jó eredménye­ket felmutató Előre Halásza­ti Szövetkezetben nem hi­ányzott a pénz. Legfeljebb nem tűnt fel... Az okok en­nél össztettebbek. A külső ellenőrző szervek szinte „vakon” dolgozhattak a revíziók során, hiszen min­den olyan tisztségviselő, il­letve beosztott, aki a pénz­ügyekhez hozzáfért, „benn volt a buliban” A megsem­misített, meghamisított bi­zonylatok, számlák, aláírá­sok szinte követhetetlenek a külső pénzügyi szakember számára. Ez volt a négytagú csoport „titka”. Folyamatosan bátorodtak fel. Az ügyletek megindulá­sának első évében még csak harmincezer forint körüli összeggel rövidítették meg a szövetkezetét. Egy év múlva már 160 ezerrel, majd 190 ezerrel, aztán négyszázezer, tavaly pedig már félmilliót is meghaladó volt a tisztes­ségtelen pénz mértéke. De hol volt a belső ellen­őrzés? — kérdezhetné bárki, aki járatos a szövetkezeti alapszabályok, munkahelyi mechanzimusok körében. Hát ez az. Éveken át a szö­vetkezetnél nem volt érdem­leges belső ellenőrzés! Az­tán tavaly végre sikerült egy képzett szakemberhez jutni, akinek rövid idő alatt feltűntek a szabálytalansá­gok, és „elsőre” 460 ezer fo­rint sorsát kérdőjelezte meg. Erre fel tett feljelentést a szövetkezet elnöke. A négy pénzügyi dolgozó­nak bizonyára nem kevés büntetést kell majd elvisel­ni, a tanulságot pedig a ha­lászati szövetkezetnek szük­séges levonni. És nem csak Ott! Nem véletlen, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága nemrégen foglalkozott a belső ellenőrzés mechaniz­musának a fejlesztésével. E területen ugyanis nincs min­den renden a gazdálkodó egységeknél, s a könnyedén vett feladatkör rossz eset­ben oda vezet, mint a halá­szok szövetkezetében. I — Csiszka — JÓZSEF,­­ A CLAAS-DÍJAS Igen, a kombájn, a Claas, százhatos. Tisztán emlé­kezik az ünnepségre Kiss József, a mihályi termelő­szövetkezet tagja, megyénk­ből az egyetlen Claas-díjas kombájnos. Fiatalember, harminchat esztendős, a huszadik aratását kezdi, két éve jár a százhatossal, tavaly négyen dolgoztak a brigádban, Gönye Zoltán, Zsámboki István, Fülö­p László. Utóbbi most kato­na. Tavaly a himódi határ­ban kezdtek, július első he­tében a búzába álltak be, ott forgolódtak küzdöttek, és maradéktalanul boldo­gok voltak a földön, nem voltak morcosak, nem duz­zogtak, tették a dolgukat. — Bizony meglepődtem — kezdi a történetet a kombájnos. — Kínos len­ne azt mondanom, hogy gondoltam rá. Dehogy! Mentünk Szekszárdra, az országból tizennégyen, in­­nen-onnan vettük az irányt Tolnába, ott kaptuk meg az elismerést, a német nyel­vű oklevelet meg a kvarc­órát. Claas­ dij, így beszél­tek róla, a feleségem örült neki, a munkatársak gra­tuláltak, az édesamtím pi­tyerjeit, és egyszerre elfe­lejtődött minden, akkor már csak a gép volt az örömben, a dominátor. Homlokához emeli a te­nyerét Kiss József, végigéli újra az ünnepséget a be­szédet, hallja, hogy szólít­ják az elnökség elé, az asz­talra emlékezik, de nem látja sehol, gondolatban ő már előbbre jár, a mezőn az aratást a Claas-on tölti, nem töpreng a díjon, ami a magyar kombájnosok el­ismerése, akik a nyugatné­met cég gépeivel dolgoz­nak, menet közben előjön­nek a hibák, a tapasztala­tokat a tervezők megszívle­lik, köszönik. A cég márci­us közepén a háromezredik kombájnt adja át, az együtt­működés sem mostani, a szerződés ezerkilencszáz­hetvenhatos, s idáig ki­egészítő berendezésekből — adapter, vezetőfülke, mi több, Rába-motor kerül a hozzánk szállított gépekbe — százötven millió nyugat­német márka értékben gyártottak hazai üzemeink. — Két családunk van, egy fiú és egy lány — foly­tatja a Claas-díjas kom­bájnos. — A feleségem szintén tagja a termelőszö­vetkezetnek, a cukrászüzem dolgozója. Ezzel az elisme­réssel semmi nem változott meg, ugyanúgy kell tény­kedni, illetve még jobban. A lényeg, mielőbb biztos helyre kerüljön a termés gazdaságunkban. Már job­ban ismerem a gépet, va­lójában az egész évet a gé­peknek szentelem, ma a szerelőműhelyben, holnap a földön, a búzán, az árpán a napraforgón, a kukori­cán. Nyargalászni nem kell reggel hét órakor kivonu­lunk, este tízig vagyunk. A családra nem jut sok idő. Jók a kilátások ilyen ár­páink régen voltak, ha jég­verés nem éri a táblákat, gazdag nyarunk lesz. -4- -4- -4-A huszadik aratást kezdi meg a Répce partján Jó­zsef, a Claas-díjas. Társai­val bejárja a határt. Ár­nyék csak a gép tövében akad. A fiú, a kilencéves Zoltán vadász vagy kom­bájnos szeretne lenni. Ha az apja a közelben arat, menni kell hozzá, lesni csodálni. Mintha a világ eleje volna ember és masi­na. Születésnap vagy ef­féle. _ -4- -4- -4-Aki a két ország gazda­sági együttműködésében je­lentős tavaszt-nyári-őszt emleget, aligha téved. Ran­gos a Claas-díj, de fonto­sabb dolgok vannak annál, mint az oklevél nézegetése az előszobában. Megtör­tént márciusban, hogy meg­jelent Szekszárdon tizen­négy férfi, fiatalok és kö­zépkorúak. Egyben azért hasonlítottak egymásra: va­lamennyien kombájnosok voltak. Az újabb, az öröm­telibb pillanat — immár Mihályiban — az lesz, ami­kor a dominátor döccenve kifordul a szerelőműhely udvaráról, reggel hét és ne­gyed nyolc között és elin­dul a megszokott utakon nyergében a fiatalemberrel aki az életét ilyenkor meg­toldja tíz-tizenhárom igen hosszú nyári nannal J. J. 1984. július 1., vasárnap­i ­ A Győr-Sopron megyei Gépipari és Finommechanikai Vállalat csornai üzemében az idén nyolcszáz acetilén gázfejlesztő berendezést készítenek el. A kisebb gázfejlesztő te­lepnek megfelelő készülék folyamatos használatával jelentős anyagmegtakarítás érhető el. Építői tartják karban Szeptemberre megújul a győri Béke-híd Közel másfél évtizede, hogy a Budapestről Bécsbe vezető főút a Tanácsköztársaság út egyenes folytatásában szeli át a megyeszékhelyt, az újvárosi Kossuth Lajos út helyett. Nem­csak a távolság csökkent, de forgalomtechnikailag is kor­szerű megoldással gazdagodott a hatvanas és hetvenes év­tized fordulóján Győr. Az, hogy száz, vagy kétszáz millió jármű, s bennük egymilliárd ember haladt már át a Béke­­hídon, egy kicsit játék a számokkal. Egy a lényeg, annak idején az UVATERV tervei alapján a Hídépítő Vállalat, a Ganz Mávag és még több országos és helyi vállalat szakem­berei kitűnő munkát végeztek. Ezt bizonyítja a híd nagy­­felújítása, tervszerű megelő­ző karbantartása során nyert mérési tapasztalatok tömege is, de kezdjük az elején. A roppant terhet és forgalmat viselő felüljáró állapotát meghatározott szabványok, előírások szerint ellenőriz­ték az elmúlt másfél évti­zedben. Amikor öt-hat esz­tendővel ezelőtt a győri Köz­lekedési és Távközlési Főis­kola akkori hídépítő kará­nak vezető szakemberei a szakhatóságok kérésére ala­pos tudományos látleletet készítettek a folyók városá­nak hídjairól, felüljáróiról, dr. Klatsmányi Tibor így nyilatkozott e sorok írójá­nak: — Egyetlen teljesen egészséges, azaz hibátlan hidat találtunk, a Béke­­hidat. A jó állapot megőrzése érdekében a Győri Közúti Igazgatóság illetékesei most is a legkiválóbb szakembe­reket bízták meg a felül­vizsgálattal és a munkával. A Budapesti Műszaki Egye­temet, a Közlekedéstudomá­nyi Intézetet és az acélszer­kezeti munkát eredetileg is végző Ganz Mávagot. A hidat használó nagykö­zönség e sok milliós precíz munkálatokból csak nagyon keveset lát és észlel. Három hónappal ezelőtt vonultak fel a Hídépítő Vállalat szak­emberei, hogy alulról beáll­ványozzák a mérésekhez és a karbantartáshoz a hidat. Ugyanekkor a Rába vize fe­lett már megkezdődött a fe­szítőkábelek ellenőrzése és utánhúzása. Mint Böröczky Zsolt, a Győri Közúti Igaz­gatóság létesítményi főmér­nöke elmondta, a várako­zásnak pontosan megfelelő­nek találták a szerkezeteik állapotát. A feszítőkábelek­ 10—20 százalékig ernyedtek­ meg, ezeket utófeszítették." A munka egy másik szaka­szában léptek színre a dömö­­södi termelőszövetkezet dol­gozói. Ők végezték el az acélszerkezetek szemcsesuga­ras tisztítását. Ezután ellen­őrizték a hegesztési varrató-­ tokát, amelyek nagyrészt jól viselte a terhelést, és ,az egyéb viszontagságokat, csald kis és kevés repedést talál­tak. Az acélszerkezet össze-­ erősítésére szolgáló úgyne­vezett alsó övi nagyfeszült­ségű csavarokat viszont ki kellett cserélni. A legna­gyobb terhelés ugyanis itt mutatkozott. A létesítmény főmérnök­e mint érdekes ipartörténeti eseményt említi, hogy annak idején a tervezők mindent kipróbáltak és felhasználtak, amit az Uvaterv egyáltalán tudott, hogy megfelelő erős­ségű híd szülessen. A hidat száz esztendőre tervezték, ereje kitűnő, de a kapacitá­sa, átbocsátó képessége ke­vés. Ha a negyvenezer jár­­mű a nap huszonnégy órájá­ban elosztódva közlekedne, akkor nem lenne kevés, de csúcsidőszakok alakulnak ki. A híd így is állja a hosszú tömött sorban dübörgő ka­mionkonvojok „támadásait”. A javítás tervezett ütemét a kezdeti elmaradás után a kivitelezők derekasan tart­ják, várhatóan határidőre, szeptember 30-ra minden el­készül, és eredeti tengerzöld színében pompázik újra a még tinédzserkorú Béke-híd. Horváth Sándor Kisebb veszteséggel Ribizli kombájn Megkezdődött a szüret a tolcsvai Békeharcos Terme­lőszövetkezet most termőre fordult 22 hektáros feketeri­­bizli ültetvényén. A gazda­ság a Debreceni Konzervgyár jelentős anyagi támogatásá­val finn gyártmányú ribizli betakarító kombájnt vásá­rolt. A gép naponta 3—4 hek­tár termését szedi le, s így 100—150 ember munkáját he­lyettesíti. Az 1 kilométeres óránkénti sebességgel haladó kombájn úgy fogja be a ter­mő bokrokat, hogy a növény­ben nem okoz kárt, eközben vibrációs berendezése tálba gyűjti a termést, aztán lá­dába rakja, a ládákat pedig a sorok végén depózza. A kombájn mindössze 8 száza­lékos, tehát még a szedők­nél is kisebb veszteséggel és nagyon tisztán dolgozik. A szemeket nem töri össze. A most termőre fordult ri­bizli ültetvényt már eleve gépi betakarításra, 70 centi­méteres tő és 300 centiméte­res sortávolsággal telepítet­ték. Mivel a ribizli gyorsan érik, a kombájn ára a minő­ségmegóvás révén körülbelül 4—5 év alatt megtérül. KIJRIPOID - 3

Next