Kisalföld, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
Kongresszustól kongresszusig A SZOMSZÉD RÉTJÉNEK SZÍNE • örvendetes olvasnivaló! Széles körben érvényesül a negyven órás munkahét, az idén március egytől a gyermekgondozási díjat kaphatják kézhez — mint az új társadalombiztosítási ellátást — a mamák, illetve az egyedülálló apák, egyetlen év alatt — tavaly — hetvenezer lakás épült fel... Az viszont nem örvendetes olvasnivaló, hogy tovább csökkent a születések száma, a tervezettnél kevesebb új otthon került tető alá állami pénzből, az idén januárban túlestünk „a sörös” áremeléseken... Kiemelt fontosság Sok mindenről csatáznak szélsőségekkel is átitatott vélemények napjainkban, ám indokolt a mindennapi tapasztalatok alapján a feltételezés : az életkörülmények, a szociálpolitika az a terep, ahol a téves vélekedések legtöbb csalánbokrára lelni. Mert általában az a látszat és nyomában az a vélemény, a másiknak, másoknak jól megy, annak, azoknak könynyű, de nekem, nekünk...?! Az MSZMP XII. kongreszszusának határozata az életkörülmények javítását kiemelt fontosságú teendőnek ítélte meg, éppen a reálbérek, a reáljövedelmek előreláthatólag kedvezőtlen alakulása okán. S való igaz, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is ezen a területen gazdag a két kongresszus közötti időszakról készíthető leltár. Elsőnek a legérzékenyebb pontot, a legtöbbeket foglalkoztató részterületet, a lakásépítést vegyük tüzetesebb vizsgálat alá. öt év alatt — 1980—1984 — 386,2 ezer új otthon épült meg, a legtöbb — 89 ezer — 1980-ban, a legkevesebb — 70,4 ezer — 1984- ben. Ez a lakásszám természetesen legkevesebb ugyanennyi háztartással egyenlő. Ha most a háztartásokat csupán három fővel szorozzuk be, akkor is 1,1 millió ember költözhetett be fél évtized alatt új lakásába. Igaz, a költözők döntő része nagy terhek vállalásával jutott el idáig. Növekvő terhek fejében kerül tető a fejünk fölé, mert hiszen az építési telkek árától az építőanyagokon át a munkadíjakig, mindenért többet kell fizetnie az építtetőnek. Arról sem szabad viszont elfeledkezni, hogy a fél évtized alatt jelentősen kedvezőbbé váltak a hitelfeltételek, tágult a szociálpolitikai kedvezmények köre — így például megszűnt a családi házat építők igazságtalan megkülönböztetése —, ugyanakkor észben tartandó az is, milyen zavarok mutatkoztak az építőanyag-ellátásban... Fény és árnyék folytonos váltakozása ez, pedig csak egyetlen terepen néztünk körül. Folytatva a szemlélődést. Az áruellátás — hűen a XII. kongresszus határozatához, amelyben az áll, hogy „az életkörülmények alakításában fontos szerepe van a kiegyensúlyozott áruellátásnak” — valóban kiegyensúlyozottnak bizonyult. Voltak, vannak hiánycikkek, akadnak gondok a választékkal, ismétlődnek a bosszantó szolgáltatási tehetetlenségek, de ha tárgyilagosak vagyunk, azt mondhatjuk, nemcsak a közösségi, hanem a családi, az egyéni számvetéskor is, nem ez a jellemző, nem ez a meghatározója az áruellátásnak, a szolgáltatásoknak. Aligha puszta feltételezés, sokkal inkább tapasztalati bizonyosság, hogy ott, ahol több, mint kétszázezren várnak személygépkocsira, ahol öt év alatt kétszeresére nőtt a gázkályhák eladása, ahol olyasmi is hiánycikknek számít, mint a fagyasztószekrény, a színes televízió — ez utóbbiból 1980-ban 47 ezret, 1983-ban már 90 ezret vittek haza örömmel a vevők —, nos ott nem korlátozódik szűk körre a fizetőképes kereslet. Amint volt „fizetőképes kereslet” arra is, hogy kongresszustól kongresszusig nyolc százalékkal — a népesség minden százas csoportjából most már nyolcvanhárom főre kiterjedően — növekedjék a közműves vízellátásban részesülők tábora. Léphetünk az egészségügy terepére — például 1980-ban 28,8, 1984- ben 31,6 orvos jutott tízezer lakosra, ötezerrel nőtt a kórházi ágyak mennyisége —, töprenghetünk az öt év alatt 240 ezer fővel gyarapodott nyugdíjasok táborának helyzetén, mindenütt haladás és gondok, megvalósult tervek és feszültséget teremtő még ki nem elégített, illetve új igények birkózását láthatjuk. Nem a lelátón Csak úgy ne értelmezzük ezt a láthatást, hogy egy érdekes mérkőzésnek — a kívánatos, a szükséges, a lehetséges birkózásának — pusztán a szurkolói vagyunk, ott ülünk a küzdőteret övező széksorokban és dolgunk a hol halkabb, hol hangosabb buzdítás... A társadalomnak egyre szélesebb köreit fogja át az a felismerés, hogy nincsenek, nem lehetnek egymástól mereven elhatárolódott dolgaink, teendőink hogy cselekedeteink összefüggő láncot alkotnak, s ennek ereje, teherbírása — akárcsak a fizikában a valóságos láncnak — akkora, amekkora a leggyengébb szemnek. Következik: V. A szellem napvilága. Erőteljes kereslet MEGNŐTTEK A TUJÁK. Rikolt most zöldjük az udvar hótakaróján, távolabb tőlük kémény pöfög, szürkét és feketét. Egyébként nagy a csend. Egy kávé után folytatjuk a félbemaradt beszélgetést a legkisebb irodában, ami az igazgatóé, ő mondja: — Úgy nem lehet mindent itthagyni, hogy becsukom az ajtót, aztán vége. Alig, hogy kitavaszodik, Decsei János, a magyarkereszturi mesterséges termékenyítő állomás igazgatója betölti a hatvanadik évét. A fényes szedek nemzedékéből való, mint mind a mostani hatvan évesek. Negyvenötben a húsz évükkel úgy érezték, ők képesek megforgatni a világot! — Mire tellett a hatvan évből? — Mindarra, amire a hőskornak szüksége volt. Sok munkára kevés pénzért, áldozatokra, lemondásra és fanatikus hitre. Ahányszor visszagondolok az eltelt évtizedekre, egyre meggyőzőbb bennem, hogy a legnehezebb időszakot éltük át a felszabadulás utáni nincstelenséggel, majd az ötvenes évek ellentmondásaival. Küldtek a mosonmagyaróvári tanácsra, csak egy-két hónapra: „ott van rád szükség” Kintfelejtettek két évig. Nem tudtam fejbentartani, hogy hányszor kerültem meg ezt a megyét télen — nyáron motorkerékpárral. Emlékszem arra az iszonyú éjszakai hóhordásra, amikor Rajka felől jövet ott Bezenye környékén belefordított a szél motorostól az árokba. Mire kicibáltam onnét a motrot és magamat is ... Reggel ugyanúgy kellett kezdenem a munkát, mint annak aki ágyból kelt. Senkit nem érdekelt, mikor értem haza. Kemény időszak volt. Egyetlen egyszer jegyeztem meg: szeretntt már vasárnap otthon maradni ... — Emlékszem, az irodájában mindig a sarokban volt fekvőhely is, két pléddel, egy a fej alá, egy meg takarónak. — Igen. Győrben is, amikor a megyei tanácson dolgoztam, meg ötvenhéttől a csornai járási tanácsnál is. Sokszor nem tudtam hazamenni. Maradt pár lakos. De a járási tanács mezőgazdasági osztályát csak 1971-ig vezette. — Mire elérkeztek azok az idők, hogy kitehettem volna az irodából az ágyat én kerültem ki belőle. — Úgy említi ezt, mint valami rossz kezdetét. — A megbízatás szép volt, csak féltem tőle. Igazgatói tiszt a magyarkeresztúri mesterséges termékenyítő állomáson. Előiskolának ott volt a budapesti agrártudományi egyetem akadémiai tagozata (három év), a mosonmagyaróvári agrártudományi egyetem (hatvanhatban államvizsgázott), marxista egyetem, mérnöktovábbképzők. — Kevés volt ennyi is. Neki kellett állni a szakirodalomnak, genetikát, szaporodásbiológiát tanultam. És volt, aki sokat segített, mint dr. Gergácz Elemér. Ma is hálával gondolok rá. — Volt oka a félelemnek, tartózkodásnak ? — Talán nem kell szégyenkeznem, ha becsukom magam után az ajtót. Naplót vezetek, mióta betöltöttem ezt a munkakört. Kezdetben a szarvasmarhák termékenyítése ötvenezer körül alakult, ma már elhagytuk a hatvanezret, a sertés szaporítása a hetvenes években mindössze háromezer volt, tavaly közel ötvenezret termékenyítettünk. Negyven év, mindig a sűrűben. — Elismerés? — Kaptam, amennyit érdemeltem. Háromszor kiváló dolgozó jelvényt Munka érdemérmet ötvenháromban, majd a Munka érdemrend ezüstfokozatát, elismeréseket a tanácsi, a népfront, a vöröskereszt munkáért. Ajándéknak érzem ma is az utóbbi évek szakmai útjait Koreába, Szibériába, Svájcba, Ausztriába. — Szerzemények? — Egy átépített öreg ház, az otthon Páliban. Meg egy kertitraktor. — Hétköznapi örömök? — A legfontosabb az unoka, fiú, az egyetlen lányomtól, aki pedagógus Szilban, most gyesen van. Aztán a kert és a kertészkedés. Nemcsak a kertitraktor segít, az öntözésre is felkészültem. — Felkészült az átállásra? — A tevékeny időszakra. — Mi segítette a „sűrűben” negyven éven át? — Olyan családi háttér, ami nem sok embernek adatik meg. Ez csak a feleségem érdeme. Büszke a tujákra, állnak sort alkotva, szálfaegyenesen, mint a testőrök. Akkor hozta őket Szombathelyről, mikor idekerült az állomásra igazgatónak. — Nagyra nőttek. Ha én be is csukom magam mögött a kaput, ezek ittmaradnak. Jó, ha az ember tud maga után hagyni valami szépet, érdemeset ... G. Szabó TUJÁK A HÓBAN • A győri teherpályaudvarra naponta folytonosan érkeznek személygépkocsi szállítmányok Innen továbbítják az autókat a Merkúr győri, a budapesti és debreceni üzemegységeihez. F. J. A munkaerő-gazdálkodás ma VÁLTÁS NÉLKÜL NINCS FEJLŐDÉS Átképzésre harmincmillió A rádióban, televízióban, sajtóban egyik leggyakrabban megszólaltatott személy. Szívesen és színesen nyilatkozik, szabatos, világos okfejtését könnyű követni. Rózsa József, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal főosztályvezetője. Őt kérdezzük: mit tart ma — a szakzsargon megfogalmazásával élve — a munkaerő-gazdálkodás legidőszerűbb kérdésének? — Azt, hogy miként ellensúlyozhatók az év még hátralévő hónapjaiban a rendkívüli időjárás okozta termeléskiesések és költségnövekedések. Mi azt szeretnénk és azt képviseljük, hogy a munkarend átalakításával, például az építőiparban, komolyan véve az éves egyenlőtlen munkalehetőségeket, miszerint rossz időben nincs munka, amikor jók a körülmények viszont, többet dolgozzanak. Április végéig a vállalatoknál felülvizsgálják a kollektív szerződéseket, s a vállalatvezetők a szakszervezetekkel közösen döntenek a módosításokról. Határozzanak arról is, hogy az elmaradásokat, mindenekelőtt az exportban, miképp kívánják pótolni. A munkaerő-gazdálkodásban a váltás hónapjait éljük. — De még mennyire! A Komáromi Kőolajfinomítóban a minap még benzin volt a végtermék, most ugyanazok az emberek sört gyártanak. Egy felnőtt embernek gyakorolt szakmája helyett hirtelenjében újat tanulni iskolapadban nem lehet, csakis munka mellett. Egy sor vállalatgondja ez ma, és lesz holnap, és persze ezreké. Az átképzési támogatással az idén a kormányzat harmincmillió forintot költ. — Lehet-e remélni, hogy a váltás közben, a kvalifikáltság, a tudás, a diploma becsülete is növekedni fog? — Nem úgy mondanám, hogy a tanult munka, hanem úgy, hogy az értelmes munka becsülete minden bi-zonnyal növekedni fog. Nem a papír, az oklevél, hanem a tanultak hasznosítása. Meggyőződésem, hogy az a leértékelődés, ami a szellemi és a tanult munka területén volt, az úgynevezett ügyes, emberek javára, meg fog állni és az ellenkezőjére fordul. — Emberiesség és gifszdk- ' ságosság: nem könnyen 'osz összeegyeztethetők. A győri Épfu nemrég kényszerből megvált százegynéhány régi dolgozójától. Az ügyben nem érintettek sem fogadták egyértelmű helyesléssel. — Egy ilyen döntés megítélése attól függ, úgymond , milyen sapka van rajtunk, állami vagy polgári. Egy közgazdász nehezen fogadja el, ha egy vállalatnak nincs munkája, az előbbi példa szerint nincs elég szállítanivaló, állnak a gének, mégis tartani akarják az embereket. Elkendőzése a valóságos gondnak. Ezzel szemben magánemberként nem könnyű elfogadni, ha esy munkást kitesznek a vállalattól, kezébe adják a munkakönyvét. Úgy gondolom, több toleran- tciára lenne szükség. Ha időt adnak az embereknek, hogy megszokják a gondolatot, inkább elfogadják, mintha esyik napról a másikra..ál-lítják őket új helyzet elé. Mindnyájunkban van egyféle : tehetetlenség. Ragaszkodunk a megszokotthoz. A munkahelyhez és a körülményekhez. Nagyon nehezen vesszük tudomásul a változást. A tő- lünk fejlettebb országok gaz-daságának példája, de a történelmi tapasztalatok is azt igazolják viszont, hogy szer- || kezetváltozás nélkül egysze- j!rűen nem lehet, lehetetlenség !' fejlődni. Nem lehet tehát arra berendezkedni, hogy minden vállalat, minden évben !' egy kicsit többet dolgozzon, ' mint tavaly. Megtartson 11 minden gépet. Igyekezzen a létszámot növelni. Egyik vállalatnál így alakult a hely-yyzet, a másiknál úgy. Ahogy a piaci körülmények változ- nak. A munkaerő-gazdálko-ítdás időszerű kérdése tehát most az, miként lehet az idei elmaradásokat pótolni. A stratégiai kérdése viszont az lehetne, hogy azt a bizonyos gazdasági szerkezetváltást miként lehet olyan , szociális támogatásokkal lebonyolítani, hogy a változás megtörténjen, de emberileg elfogadható módon.