Kisalföld, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
vándorévek Gépész a tendereken Húszezer tengeri mérföldön, de mert szilárd talaj van a lábunk alatt, mondjuk csak így egyszerűen, harminchatezer kilométeren át dohogott vele a hajógépház, dobálták ágyát óceánok és tengerek egyhuzamban. Eközben egy év és egy hónap napjai peregtek le. Volt közben tavasz, nyár, ősz és tél, és az új tavaszra hazatért. Közben három kapitányt szolgált, és persze hajóját siklató, vizek felett repítő gépeit. Felesége kiáltására a kerti fóliasátorból bújik elő. Rajta közönséges kezeslábas, civil viselet, dús szakálla, ami hamisítatlan tengerészi. Géber Imre, a MAHART gép üzem vezetője, magyar tengerjáró hajóm gépész nagyfő nőik Egy tengerész Nyárről. A kert végében Pannonhalma, és a Balaton felé suhannak az autók, Nyugat felől a Héma szelíd dombjai emelkednek. Házuk tornácát maga falazta, boltozta, a maga lambériázta nappaliban ülünk le. Márta asszony szíverősítőt hoz, eközben kirajzolódik egy nem szokványos mesterség, minden romantikát nélkülöző története. Hatvankilencben leszerelt a katonaságtól, kedvet érzett hozzá, jelentkezett Pesten a Vigadó téren, a magyar hajózás központjában, majd másfél évi várakoztatás után 1971-ben tengerre szállít . Cegléden kezdte, gépápoló volt, aszi, azaz hat tanuló, majd hajógépész, megszerette a nemzetközi patentot, géptiszti beosztásba került, majd gépüzemvezető lett. Innen már nincs tovább. — Munka, tanulás és tenger: ennyi tizennégy év, közben örökösen vizsgáztam. Valamikor az alapokat kellett elsajátítani, s azóta a technika mindig változik, például a környezetvédelmi előírások. Sokba kerülne a cégnek, ha elmaradnék az ismeretek megszerzésében. A hajók is változnak, olykor egyetlen út alatt is többször. Volt féléves útja, és a mostaninál is hosszabb. Egyszer tizennégy hónapig nem lépett magyar földre. Belefelekóstol az italba, de inkább csak ízlelgeti. — Nincs tengerész torkom — mondja. A nyugalma, az arcáról ki nem tűnő mosolya, az viszont vízi emberé. — Azt mondják, kötélből vannak az idegeim. Vettem már hasznát. Arról kérdezem, hagyta-e már úton cserben hajó. Lekopogja. — Apró javítás, ilyen már előfordult, de a gépeim még nem hagytak magamra. Csak aki hajózik, az tudja, mekkora szerepe van a vízen a szerencsének. Mondok egy példát. Alexandria kikötőjében voltunk, akkora, mint Győr, és tele hajóval. Szélcsen. Indultunk ki, amikor eltört egy kenőcső. Abban a pillanatban leállni az üzemmel. Géperő mellett is 1800 méter a fékút. Ha csak két perccel korábban történik a baj, összetörjük magunkat. A modern hajókon igen kicsi a kormánylapát. — Mostanra a hajózás romantikája jóformán teljesen eltűnt. A hajó, akár egy üzem. Percre pontosan kell dolgozni. A kikötőben ugrásra készen várják a hajót. A dokkmunkások, a darusok, eközben számunkra kezdődne a karbantartás. A saját emelőnkhöz viszont nekünk kell áramot adni, miközben az agregátot is át kellene néznünk. Üzem a mienk, csak éppen keményebb feltételek mellett, mint a szárazföldiek. Ezért szállnak ki sokan ... Útjairól kérdezem. Szingapúrban már járt, Dél-Amerikába viszont még nem sikerült eljutnia. Legutolsó útján Civitavecchiában horgonyoztak. 80 kilométerre Rómától, ha nem is egyszerre, de be tudtak ugrani a csodák városába. Hétköznapi dolgok után tudakolódom, mi történik, ha betegek lesznek a hajón, milyen az élelmezésük, lehet-e alkoholt fogyasztani a hajón? — Élelmezés. 86 forint a napi keret.Amennyiben a "kamion Amszterdamba utánunk hozza az árut, jó a szakácsunk, és a parancsnok szereti a gyomrát, nos, akkor fenséges a koszt. Valamikor a csütörtöki és vasárnapi ebédhez kijárt a szesz, ma a kapitánytól függ, hogy adnak-e a hajón. Ami a gyógyítást illeti, fedélzeti tisztek kapnak némi egészségügyi kiképzést. Komoly betegség esetén helikopter jön a rászorulóért. — Vannak sötétebb napok, amikor az ember úgy érzi, lebeg a semmiben. Behálózunk, de nem tudjuk, hová megyünk. Sevillába küldjék a levelet! — táviratozom a múltkor. Közben azonban elromlott az idő, kiderült, hogy Alexandriába megyünk. Újabb távirat, aztán egy harmadik. Idegeskedem én is, itthon meg a család ... öt éve nem változik a fizetésem, de közben sokkal többet kell dolgozni. Aztán elmúlik ez a sötét idő. A tenger, a tenger legtöbbször lenyűgöz. Eltölti az embert a szabadság érzésével. Igaz, előfordul, hogy itthon a fürdőszobába lehunyom a szemem, hogy ne lássak vizet. De aztán kipihenem magam, és megint sóvárgok a nagy vizek után. Felesége pedagógus, Panka lánya három. Julcsi hatéves. — Így indultunk, így kezdtük— mondja a feleség —, ezt szoktam meg, nem háborgok. Az első években sokszor elkísértem az útjára, amióta gyerekek vannak, nemigen van erre mód. A kikötőkbe azonban, amikor érkezik, rendszeresen elémegyek. — Egy történetet mesél. Julcsi még csak hároméves volt, és igen félénk. — A Ferihegyre vártuk a férjemet, vittem a gyereket is. Amiatt azonban aggódtam, meglátja majd az apját és elkezd sírni. Ezért aztán hetekkel előtte odaadtam neki az apja fényképét, és esténként meséltem neki róla. Amikor aztán ott állunk a repülőtér várócsarnokában, jön a férjem, s mutatom a gyereknek, az az ő apja, csak nézi, aztán megszólal: — Te jó ég, hát ekkora! — Most 86 éves vagyok, úgy számolom, hogy 53 éves koromban mehetnék majd nyugdíjba. Persze meg kell érnem. Mert a tengert és a hajógépházat se igen hiszem, hogy magamtól képes lennék otthagyni. Ferenczi József Országházi jegyzetek Pénteken megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés. Korán kezdtek a képviselők, reggel nyolc órakor. Láttam amint az új képviselők meghatódva vették át a piros műbőrbe kötött igazolványukat, amely öt esztendeig bizonyítja, hogy tulajdonosa a magyar állam legmagasabb közjogi testületének tagja. Meglepetéssel is szolgált az országgyűlési iroda. Az igazolványban vele megegyező nagyságú térkép volt az egyes parlamenti hivatalok helyének pontos megjelölésével. Kaptak még egy másik igazolványt is, amellyel igénybe vehetik a Kútvölgy úti kórház szolgáltatásait. Reméljük, erre lesz a legkevésbé szükségük... Weiszböck Rezsőné megyénk országgyűlési képviselőinek doyenje, egyben a mostani ciklustól a képviselőcsoport elnöke. Ötödik ciklusát és tizennyolcadik évét kezdte az országgyűlésben. Egyöntetű volt képviselőink véleménye, jól cselekedtek, amikor őt választották meg. Weiszböckné szerénységére jellemzően az alábbiakat mondta: — Két kiváló elődöm, Révay Zoli bácsi és Marton János nyomdokain kívánok járni, ugyanis magam tapasztaltam, hogy ők valóban vezetői voltak a csoportnak. Parlamenti beszámolóimban többször írtam már a „győri sarokról”, az Országház nagy szalonjának és a folyosónak azon szögletéről, ahol megyénk képviselői mindig megtalálhatók voltak az ülésszak alatt, a tanácskozás szüneteiben. Pénteken kezdetben kiszorultak ezen helyről, mert az országgyűlés tisztségviselői megválasztásának szüneteiben a kormány tagjai tartózkodtak ott. Később azonban megyénk régi képviselői, Pál József, Koczmann Ferencné, Winkler László, Szigethy Dezső újra itt gyülekeztek, és természetesen velük együtt az újak is. Kádár Jánosnak, pártunk főtitkárának pénteken délelőtt „győri napja” volt. Amikor belépett az ülésterembe, Pál Józseffel találkozott, gratulált megválasztásához, jó munkát kívánt neki. Pál József viszonozta a jókívánságokat, hasonlóan jó egészséget kívánva. A szünetben aztán a folyosón Kádár Jánosnak Koczmann Ferencné és Pál József mutatták be az új képviselőket, Várhegyiné Viski Ildikót, Balogh Károlyt, Kiscelli Lászlót, Oross Imrét, Káldi Endrét, Bóna Jánost, Németh Kálmánt, Fábián Károlyt. Kádár elvtárs hosszabb ideig beszélgetett velük. A kedves beszélgetésnek az ülésterembe hívó csengő vetett véget. Hol foglalnak helyet megyénk képviselői az ülésteremben? Pál József és Winkler László a régi helyén maradt. A második sorban kapott helyet dr. Lakatos László, akinek Apró Antal és Szijjártó Károly a szomszédai. Lakatos László mögött ül Weiszbock Rezsőné, Antalffy György hírneves jogász-professzor és dr. Bíró József főzött. Balogh Károly, Bóna János, Káldi Endre egymás mellett kaptak helyet. A bejárat közvetlen közelében mögöttük ül Várhegyiné Viski Ildikó, közelében pedig Németh Kálmán és Fábián Károly. Amikor pénteken az egyik szünet után egyedül sétáltam a folyosón, arra gondoltam, hogy ezekben a percekben a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára a Győrből elszármazott világhíres jogász-professzort, dr. Csizmadia Andort, a Magyar Jogászszövetség jogtörténeti bizottságának elnökét, a krakkói Jagelló Egyetem díszdoktorát, az Osztrák Tudományos Akadémia tagját, az Association Internacionale d’Histoire du Droit et des Institutions elnökét, akinek egyik legmaradandóbb alkotása az újkori országgyűlés történetének megírása volt. Dr. Lakatos Lászlótól megkérdeztem, az első közös tanácskozás után mi a véleménye megyénk képviselőcsoportjáról? — Jó hangulatban, úgy látszik, már most összeforrva kezdtük meg a munkát, mondta. Biztos vagyok benne, hogy egyesült erővel, közös akarással megfelelünk választóink bizalmának, és megyénk, valamint hazánk felvirágoztatásáért tudunk dolgozni... Imre Béla 1985. július 1., hétfő A Győr Sopron megyei Növényvédő- és Agrokémiai állomás mosonmagyaróvári laboratóriuma fogadja a mezőgazdasági üzemek talaj- és növénymintáit. A vizsgálatok a műtrágyázási tervek megalapozását szolgálják. Az újratermelés ellentmondásai Termékszerkezet és környéke Hat textiles cég sikerei és gondjai Az exportveszteségek és a hazai árak Gazdasági vezetők, közgazdák véleménye megegyezik abban, hogy szűkös anyagi erőforrásaink ellenére módot kell találnunk a bővített újratermelés, a befektetések növelésére. Tennünk kell ezt legalább az úgynevezett „húzó” ágazatokban, pontosabban azokban a gazdasági egységekben, ahol a befektetett pénz biztonságosan és gyorsan megtérülhet. Ha e témával kapcsolatban valaki a textilipart említi, egy csapásra vége az egyetértésnek, jön a vég nélküli vita. Pedig hát tény, hogy a textilipar az elmúlt években — leszámítva a tartósan egy helyben topogó, megújulni képtelen vállalatait — általában eredményesen járult hozzá a népgazdasági egyensúly javításához, konvertibilis exportbevételeinkhez. A dolog persze bonyolultabb annál, hogy egy-két öszszefüggéssel jellemezhető legyen. A textiles ágazatban is mély nyomokat hagyott a beruházási fogyókúra, a képződött nyereség egyre kisebb mértékű visszajuttatása a termelőfolyamatokba. Ezt példázza az a MTESZ által kezdeményezett vizsgálat is, amelynek témája Győr hat textilipari vállalata 1984. évi, a termékszerkezet-váltásra irányuló tevékenysége volt. Számottevő eltérések A Glavita, a Graboplast, a Gardenia, a Lenszövő, a Rábatext és a Richards gondjai egyszersmind textiliparunk egészének a helyzetét is tükrözik, sőt, az ágazat legpozitívabb tendenciát mutatják meg. A hat vállalat tavaly több mint 1,7 milliárd forintnak megfelelő konvertibilis exportot produkált. Ennek kétharmada a Rábatext (33,6 százalék) és a Graboplast (31,6 százalék) tőkés exportjának az eredménye. A cégek relációnként számított árbevétele természetesen nagy szóródást mutat, mégpedig relációnként és vállalatonként egyaránt. A Glovita tőkés árbevétele tavaly az 1983. évinek 88,4 százaléka volt, a Richards Finomposztógyáré 82,3 százalék. Ugyanakkor mindkét vállalatnál nőtt a szocialista exportból és a belföldi eladásokból eredő árbevétel. (A Richardsban például megközelítette a 29 százalékot.) Jelentős volt a Lenszövő tőkés piaci előretörése 1984- ben: meghaladja az 52 százalékot, a Gardéniában pedig megközelítette a 22 százalékot. Elodázhatatlan a fejlesztés Témánk szempontjából nem a növekedés, hanem a visszaesés, a tőkés piaci értékesítés csökkenése a fontosabb. Ez ugyanis bekövetkezett egyrészt egy olyan mozgékony, hatékony cégnél, mint a Glovita, s az olyan, hagyományosan stabilan exportáló cégnél is, mint a Richards. Mindkét vállalat gondja volt, hogy számottevően visszaestek tőkés exportárai is. Nyilvánvaló, hogy gyors ütemben korszerűsödött termékszerkezettel ellensúlyozhatók lettek volna — legalábbis többségükben — a kedvezőtlen külpiaci hatások. Csakhogy korszerű termék csak korszerű termelő berendezésekkel gyártható. A technikai színvonal ezzel szemben meglehetősen elmaradottnak mondható. A tempó gyorsul, a berendezések egyre rövidebb idő alatt avulnak el erkölcsileg, műszakilag egyaránt. Néhány éve okkal írhattuk a Graboplastról, de még a Rábatextről, a Lenszövőiről is, hogy viszonylag korszerű eszközállománnyal rendelkezik. Mára ez csak részben igaz, sőt éppen az említett három vállalat és a finomposztógyár immár naponta kénytelen megküzdeni a korszerűtlenné váló eszközrendszer okozta mind nagyobb hátrányokkal. Mindez méginkább indokolja azt a megállapítást, hogy nem odázható tovább az exportnövelésre, az exporthatékonyság javítására alkalmas textiles cégek differenciált fejlesztése sem. Ilyen lépéseket még azon az áron is meg kell tenni, ha emiatt néhány, tartósan alacsony népgazdasági hatásfokkal tevékenykedő vállalat számára behozhatatlan hátrányokat okoz a központilag támogatott fejlesztések elmaradása. Ha kint olcsóbb, itthon drágább? A relatív vagy abszolút technikai, technológiai elmaradás, a megmerevedő termékszervezet számos összefüggésben érezteti kedvezőtlen hatásait. Valamennyien vásárlóként bármikor tapasztalhatjuk, hogy az exportpiacon elmaradó — csökkenő — nyereséget a gyártó megpróbálja a hazai piacon pótolni. 1984-ben is tapasztaltuk, hogy a vállalatok belföldi árbevétele számottevően növekedett. A dolog akkor válik egyértelművé, ha megnézzük a statisztikai adatokat. Eszerint a hazai textilfogyasztás 1984- ben jelentősen csökkent. Nos, miközben csökken az értékesítés, de növekszik a vállalati árbevétel akkor ugye az történt, hogy a termékek ára nőtt. Ezt pedig csak részben indokolja a költségnövekedés, hiszen elvileg az exportpiaci tendenciáknak nem csupán akkor kell érvényesülnie, ha ott a hazai cég értékesítési árai nőnek, hanem akkor is, ha csökkennek... Ettől — tudjuk — elég messze vagyunk, a többletterheket társadalmi méretekben kell vállalnunk. De csalni a többletterheket, s nem azokat, amelyeket a termelőmunka hiányosságai okoznak. Az ördögi árkörben hatásosabb fékezőrendszereket szükséges működtetni, mert önmagunk ellen való dolog az ilyen hatásokat teljes mértékben, a fogyasztókra, a lakosságra hárítani... N. Magyar Tibor KlflHFÖlD 3