Kisalföld, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-01 / 152. szám

vá­ndorévek Gépész a tendereken Húszezer tengeri mérföl­dön, de mert szilárd talaj van a lábunk alatt, mondjuk csak­ így egyszerűen, har­minchatezer kilométeren át dohogott vele a hajógépház, dobálták ágyát óceánok és tengerek egyhuzamban. Eközben egy év és egy hó­nap napjai peregtek le. Volt közben tavasz, nyár, ősz és tél, és az új tavaszra haza­tért. Közben három kapi­tányt szolgált, és persze ha­jóját siklató, vizek felett re­pítő gépeit. Felesége kiáltására a ker­ti fóliasátorból bújik elő. Rajta közönséges kezeslábas, civil viselet, dús szakálla, ami hamisítatlan tengerészi. Géber Imre, a MAHART gép üzem vezető­je, magyar tengerjáró hajóm gépész nagyfő nőik Egy tengerész Nyárről. A kert­ végében Pannonhalma, és a Balaton felé suhannak az autók, Nyugat felől a Héma szelíd dombjai emelkednek. Há­zuk tornácát maga falazta, boltozta, a maga lambériáz­­ta nappaliban ülünk le. Már­ta asszony szíverősítőt hoz, eközben kirajzolódik egy nem szokványos mesterség, minden romantikát nélkülö­ző története. Hatvankilencben leszerelt a katonaságtól, kedvet ér­zett hozzá, jelentkezett Pes­ten a Vigadó téren, a ma­gyar hajózás központjában, majd másfél évi várakozta­tás után 1971-ben tengerre szállít . Cegléden kezdte, gépápoló volt, aszi, azaz hat tanuló, majd hajógépész, megszerette a nemzetközi patentot, géptiszti beosztás­ba került, majd gépüzemve­zető lett. Innen már nincs tovább. — Munka, tanulás és ten­ger: ennyi tizennégy év, közben örökösen vizsgáz­tam. Valamikor az alapokat kellett elsajátítani, s azóta a technika mindig változik, például a környezetvédelmi előírások. Sokba kerülne a cégnek, ha elmaradnék az ismeretek megszerzésében. A hajók is változnak, olykor egyetlen út alatt is többször. Volt féléves útja, és a mostaninál is hosszabb. Egy­szer tizennégy hónapig nem lépett magyar földre. Bele­­f­elekóstol az italba, de in­kább csak ízlelgeti. — Nincs tengerész torkom — mond­ja. A nyugalma, az arcáról ki nem tűnő mosolya, az vi­szont vízi emberé. — Azt mondják, kötélből vannak az idegeim. Vettem már hasz­nát. Arról kérdezem, hagyta-e már úton cserben hajó. Le­kopogja. — Apró javítás, ilyen már előfordult, de a gépeim még nem hagytak magamra. Csak aki hajózik, az tudja, mek­kora szerepe van a vízen a szerencsének. Mondok egy példát. Alexandria kikötőjé­ben voltunk, akkora, mint Győr, és tele hajóval. Szél­csen. Indultunk ki, amikor eltört egy kenőcső. Abban a pillanatban leállni az üzem­mel. Géperő mellett is 1800 méter a fékút. Ha csak két perccel korábban történik a baj, összetörjük magunkat. A modern hajókon igen ki­csi a kormánylapát. — Mostanra a hajózás ro­mantikája jóformán teljesen eltűnt. A hajó, akár egy üz­em. Percre pontosan kell dolgozni. A kikötőben ugrás­ra készen várják a hajót. A dokkmunkások, a darusok, eközben számunkra kezdőd­ne a karbantartás. A saját emelőnkhöz viszont nekünk kell áramot adni, miközben az agregátot is át kellene néznünk. Üzem a mienk, csak éppen keményebb fel­tételek mellett, mint a szá­razföldiek. Ezért szállnak ki sokan ... Útjairól kérdezem. Szinga­púrban már járt, Dél-Ame­­rikába viszont még nem si­került eljutnia. Legutolsó útján Civitavecchiában hor­gonyoztak. 80 kilométerre Rómától, ha nem is egyszer­re, de be tudtak ugrani a csodák városába. Hétközna­pi dolgok után tudakolódom, mi történik, ha betegek lesz­nek a hajón, milyen az élel­mezésük, lehet-e alkoholt fogyasztani a hajón? — Élelmezés. 86 forint a napi keret.­­Amennyiben a "kamion Amszterdamba utá­nunk hozza az árut, jó a szakácsunk, és a parancsnok szereti a gyomrát, nos, ak­kor fenséges a koszt. Vala­mikor a csütörtöki és vasár­napi ebédhez kijárt a szesz, ma a kapitánytól függ, hogy adnak-e a hajón. Ami a gyó­gyítást illeti, fedélzeti tisz­tek kapnak némi egészség­­ügyi kiképzést. Komoly be­tegség esetén helikopter jön a rászorulóért. — Vannak sötétebb na­pok, amikor az ember úgy érzi, lebeg a semmiben. Be­hálózunk, de nem tudjuk, hová megyünk. Sevillába küldjék a levelet! — távira­tozom a múltkor. Közben azonban elromlott az idő, ki­derült, hogy Alexandriába megyünk. Újabb távirat, az­tán egy harmadik. Idegeske­dem én is, itthon meg a csa­lád ... öt éve nem változik a fizetésem, de közben sok­kal többet kell dolgozni. Az­tán elmúlik ez a sötét idő. A tenger, a tenger legtöbbször lenyűgöz. Eltölti az embert a szabadság érzésével. Igaz, előfordul, hogy itthon a für­dőszobába lehunyom a sze­mem, hogy ne lássak vizet. De aztán kipihenem magam, és megint sóvárgok a nagy vizek után. Felesége pedagógus, Panka lánya három. Julcsi hatéves. — Így indultunk, így kezd­tük— mondja a feleség —, ezt szoktam meg, nem há­borgok. Az első években sokszor elkísértem az útjára, amióta gyerekek vannak, nemigen van erre mód. A kikötőkbe azonban, amikor érkezik, rendszeresen elé­­megyek. — Egy történetet mesél. Julcsi még csak há­roméves volt, és igen félénk. — A Ferihegyre vártuk a férjemet, vittem a gyereket is. Amiatt azonban aggód­tam, meglátja majd az ap­ját és elkezd sírni. Ezért az­tán hetekkel előtte odaadtam neki az apja fényképét, és esténként meséltem neki ró­la. Amikor aztán ott állunk a repülőtér várócsarnokában, jön a férjem, s mutatom a gyereknek, az az ő apja, csak nézi, aztán megszólal: — Te jó ég, hát ekkora! — Most 86 éves vagyok, úgy számolom, hogy 53 éves koromban mehetnék majd nyugdíjba. Persze meg kell érnem. Mert a tengert és a hajógépházat se igen hiszem, hogy magamtól képes lennék otthagyni. Ferenczi József Országházi jegyzetek Pénteken megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés. Korán kezdtek a kép­viselők, reggel nyolc órakor. Láttam amint az új képviselők meghatódva vet­ték át a piros műbőrbe kötött igazol­ványukat, amely öt esztendeig bizonyít­ja, hogy tulajdonosa a magyar állam legmagasabb közjogi testületének tag­ja. Meglepetéssel is szolgált az ország­­gyűlési iroda. Az igazolványban vele megegyező nagyságú térkép volt az egyes parlamenti hivatalok helyének pontos megjelölésével. Kaptak még egy másik igazolványt is, amellyel igénybe vehetik a Kútvölgy úti kórház szolgálta­tásait. Reméljük, erre lesz a legkevésbé szükségük... Weiszböck Rezsőné megyénk ország­­gyűlési képviselőinek doyenje, egyben a mostani ciklustól a képviselőcsoport el­nöke. Ötödik ciklusát és tizennyolcadik évét kezdte az országgyűlésben. Egyöntetű volt képviselőink vélemé­nye, jól cselekedtek, amikor őt válasz­tották meg. Weiszböckné szerénységére jellemzően az alábbiakat mondta: — Két kiváló elődöm, Révay Zoli bácsi és Marton János nyomdokain kívánok jár­ni, ugyanis magam tapasztaltam, hogy ők valóban vezetői voltak a csoportnak. Parlamenti beszámolóimban többször írtam már a „győri sarokról”, az Or­szágház nagy szalonjának és a folyosó­nak azon szögletéről, ahol megyénk kép­viselői mindig megtalálhatók voltak az ülésszak­­ alatt, a tanácskozás szünetei­ben. Pénteken kezdetben kiszorultak ezen helyről, mert az országgyűlés tiszt­ségviselői megválasztásának szüneteiben a kormány tagjai tartózkodtak ott. Ké­sőbb azonban megyénk régi képviselői, Pál József, Koczmann Ferencné, Wink­ler László, Szigethy Dezső újra itt gyü­lekeztek, és természetesen velük együtt az újak is. Kádár Jánosnak, pártunk főtitkárá­nak pénteken délelőtt „győri napja” volt. Amikor belépett az ülésterembe, Pál Józseffel találkozott, gratulált megvá­lasztásához, jó munkát kívánt neki. Pál József viszonozta a jókívánságokat, ha­sonlóan jó egészséget kívánva. A szü­netben aztán a folyosón Kádár János­nak Koczmann Ferencné és Pál József mutatták be az új képviselőket, Várhe­gyiné Viski Ildikót, Balogh Károlyt,­ Kis­­celli Lászlót, Oross Imrét, Káldi Endrét, Bóna Jánost, Németh Kálmánt, Fábián Károlyt. Kádár elvtárs hosszabb ideig beszélgetett velük. A kedves beszélge­tésnek az ülésterembe hívó csengő ve­tett véget. Hol foglalnak helyet megyénk képvi­selői az ülésteremben? Pál József és Winkler László a régi helyén maradt. A második sorban kapott helyet dr. La­katos László, akinek Apró Antal és Szij­­jártó Károly a szomszédai. Lakatos László mögött ül Weiszbock Rezsőné, Antalffy György hírneves jogász-pro­fesszor és dr. Bíró József főzött. Balogh Károly, Bóna János, Káldi Endre egy­más mellett kaptak helyet. A bejárat közvetlen közelében mögöttük ül Vár­hegyiné Viski Ildikó, közelében pedig Németh Kálmán és Fábián Károly. Amikor pénteken az egyik szünet után egyedül sétáltam a folyosón, arra gon­doltam, hogy ezekben a percekben a Farkasréti temetőben kísérik utolsó út­jára a Győrből elszármazott világhíres jogász-professzort, dr. Csizmadia An­dort, a Magyar Jogászszövetség jogtör­téneti bizottságának elnökét, a krakkói Jagelló Egyetem díszdoktorát, az Oszt­rák Tudományos Akadémia tagját, az Association Internacionale d’Histoire du Droit et des Institutions elnökét, akinek egyik legmaradandóbb alkotása az új­kori országgyűlés történetének megírása volt. Dr. Lakatos Lászlótól megkérdeztem, az első közös tanácskozás után mi a vé­leménye megyénk képviselőcsoportjáról? — Jó hangulatban, úgy látszik, már most összeforrva kezdtük meg a mun­kát, mondta. Biztos vagyok benne, hogy egyesült erővel, közös akarással megfe­lelünk választóink bizalmának, és me­gyénk, valamint hazánk felvirágozta­tásáért tudunk dolgozni... Imre Béla 1985. július 1., hétfő ­ A Győr Sopron megyei Növényvédő-­ és Agrokémiai állomás mosonmagyaróvári laboratóriuma fogadja a mezőgazdasági üzemek talaj- és növénymintáit. A vizsgálatok a műtrágyázási tervek megalapozását szolgálják. Az újratermelés ellentmondásai T­ermékszerkezet és környéke Hat textiles cég sikerei és gondjai Az exportveszteségek és a hazai árak Gazdasági vezetők, közgazdák véleménye megegyezik ab­ban, hogy szűkös anyagi erőforrásaink ellenére módot kell találnunk a bővített újratermelés, a befektetések növelésé­re. Tennünk kell ezt legalább az úgynevezett „húzó” ágaza­tokban, pontosabban azokban a gazdasági egységekben, ahol a befektetett pénz biztonságosan és gyorsan megtérülhet. Ha e témával kapcsolatban valaki a textilipart említi, egy csa­pásra vége az egyetértésnek, jön a vég nélküli vita. Pedig hát tény, hogy a textilipar az elmúlt években — leszámítva a tartósan egy helyben topogó, megújulni képtelen vállalatait — általában eredményesen járult hozzá a népgazdasági egyensúly javításához, konvertibilis exportbevételeinkhez. A dolog persze bonyolul­tabb annál, hogy egy-két ösz­­szefüggéssel jellemezhető le­gyen. A textiles ágazatban is mély nyomokat hagyott a be­ruházási fogyókúra, a képző­dött nyereség egyre kisebb mértékű visszajuttatása a ter­melőfolyamatokba. Ezt pél­dázza az a MTESZ által kez­deményezett vizsgálat is, amelynek témája Győr hat textilipari vállalata 1984. évi, a termékszerkezet-váltásra irányuló tevékenysége volt. Számottevő eltérések A Glavita, a Graboplast, a Gardenia, a Lenszövő, a Rá­­batext és a Richards gondjai egyszersmind textiliparunk egészének a helyzetét is tükrözik, sőt, az ágazat leg­pozitívabb tendenciát mutat­ják meg. A hat vállalat ta­valy több mint 1,7 milliárd forintnak megfelelő konver­tibilis exportot produkált. Ennek kétharmada a Rába­­text (33,6 százalék) és a Gra­boplast (31,6 százalék) tőkés exportjának az eredménye. A cégek relációnként számí­tott árbevétele természetesen nagy szóródást mutat, még­pedig relációnként és vállala­tonként egyaránt. A Glovita tőkés árbevétele tavaly az 1983. évinek 88,4 százaléka volt, a Richards Finomposz­tógyáré 82,3 százalék. Ugyan­akkor mindkét vállalatnál nőtt a szocialista exportból és a belföldi eladásokból ere­dő árbevétel. (A Richardsban például megközelítette a 29 százalékot.) Jelentős volt a Lenszövő tőkés piaci előretörése 1984- ben: meghaladja az 52 száza­lékot, a Gardéniában pedig megközelítette a 22 százalé­kot. Elodázhatatlan a fejlesztés Témánk szempontjából nem a növekedés, hanem a visszaesés, a tőkés piaci ér­tékesítés csökkenése a fonto­sabb. Ez ugyanis bekövetke­zett egyrészt egy olyan moz­gékony, hatékony cégnél, mint a Glovita, s az olyan, hagyományosan stabilan ex­portáló cégnél is, mint a Ri­chards. Mindkét vállalat gondja volt, hogy számotte­vően visszaestek tőkés ex­portárai is. Nyilvánvaló, hogy gyors ütemben korszerűsödött ter­mékszerkezettel ellensúlyoz­hatók lettek volna — leg­alábbis többségükben — a kedvezőtlen külpiaci hatások. Csakhogy korszerű termék csak korszerű termelő beren­dezésekkel gyártható. A tech­nikai színvonal ezzel szem­ben meglehetősen elmara­dottnak mondható. A tempó gyorsul, a berendezések egy­re rövidebb idő alatt avulnak el erkölcsileg, műszakilag egyaránt. Néhány éve okkal írhattuk a Graboplastról, de még a Rábatextről, a Lenszövőiről is, hogy viszonylag korszerű eszközállománnyal rendelke­zik. Mára ez csak részben igaz, sőt éppen az említett három vállalat és a finom­posztógyár immár naponta kénytelen megküzdeni a kor­szerűtlenné váló eszközrend­szer okozta mind nagyobb hátrányokkal. Mindez méginkább indo­kolja azt a megállapítást, hogy nem odázható tovább az exportnövelésre, az exportha­tékonyság javítására alkal­mas textiles cégek differen­ciált fejlesztése sem. Ilyen lépéseket még azon az áron is meg kell tenni, ha emiatt néhány, tartósan alacsony népgazdasági hatásfokkal te­vékenykedő vállalat számára behozhatatlan hátrányokat okoz a központilag támoga­tott fejlesztések elmaradása. Ha kint olcsóbb, itthon drágább? A relatív vagy abszolút technikai, technológiai elma­radás, a megmerevedő ter­mékszervezet számos össze­függésben érezteti kedvezőt­len hatásait. Valamennyien vásárlóként bármikor tapasz­talhatjuk, hogy az exportpia­con elmaradó — csökkenő — nyereséget a gyártó megpró­bálja a hazai piacon pótolni. 1984-ben is tapasztaltuk, hogy a vállalatok belföldi árbevétele számottevően nö­vekedett. A dolog akkor válik egyér­telművé, ha megnézzük a sta­tisztikai adatokat. Eszerint a hazai textilfogyasztás 1984- ben jelentősen csökkent. Nos, miközben csökken az értéke­sítés, de növekszik a válla­lati árbevétel akkor ugye az történt, hogy a termékek ára nőtt. Ezt pedig csak részben indokolja a költségnöveke­dés, hiszen elvileg az export­piaci tendenciáknak nem csu­pán akkor kell érvényesülnie, ha ott a hazai cég értékesíté­si árai nőnek, hanem akkor is, ha csökkennek... Ettől — tudjuk — elég messze vagyunk, a többlet­terheket társadalmi méretek­ben kell vállalnunk. De csalni a többletterheket, s nem azo­kat, amelyeket a termelő­­munka hiányosságai okoznak. Az ördögi árkörben hatáso­sabb fékez­őrendszereket szük­séges működtetni, mert ön­magunk ellen való dolog az ilyen hatásokat teljes mér­tékben, a fogyasztókra, a la­kosságra hárítani... N. Magyar Tibor KlflHFÖlD 3

Next