Kisalföld, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
Javuló feltételek, tartalmas munka Nagyító alatt a közművelődés Az elmúlt tervidőszakban a közművelődésben dolgozóknak "arra kellett törekedniük, hogy munkájukkal hatékonyan segítsék társadalmunk szocialista vonásainak erősítését, a gazdasági feladatok teljesítését, a kulturális értékek megismerését és gyarapítását, a szocialista életszemlélet megszilárdítását. Vajon miként sikerült mindez Mosonmagyaróváron? Milyen a város közművelődésének helyzete és melyek a középtávú tervből adódó feladatok? E kérdésekre keresett és kapott választ legutóbbi ülésén Mosonmagyaróvár Város Tanácsa. A számvetés élére kívánkozik, hogy az új művelődési központ átadásával jelentősen javult a közművelődési munka, illetve a szakemberellátottság. A könyvtárban a korábbi hét helyett tizenöten dolgoznak, a művelődési központban hatról duplájára emelkedett a népművelők száma, a Zeneiskolában tízről tizenhétre nőtt a szakalkalmazottak létszáma. E változások nyomán a korábbinál sokrétűbb változatosabb, magasabb szintű szakmai munka vált lehetővé. A városi művelődési központ népművelői foglalkoznak a munkások és az ifjúság műveltségi szintjének emelésével. Ma még természetes, hogy a programok iránt megnyilvánuló érdeklődés mellett sokan kíváncsiságból lépnek az intézménybe, amelynek dolgozói ebből is profitálnak: szolgáltatásaikkal és programjaikkal elérték, hogy sok kíváncsiskodó rendszeres látogatóvá vált. Az intézmény széles körű propagandával, rendezvényeinek sokrétűségével és színvonalasan dolgozó kisközösségek szerepeltetésével igyekszik kielégíteni a mosonmagyaróváriak és a város környékén élők igényeit. A művelődési központ átadásával színházzal is gazdagodott a város. A színházi bérleteknek nagy a keletje, emiatt különböző korosztályok részére szerveznek bérletsorozatokat.. A könnyűzenei és a szórakoztató rendezvények színvonala változó, ám az irántuk megnyilvánuló érdekődés így is nagy. A jövőben elsősorban a minőségi igények kielégítésére kell törekedniük. A Mofém Katona József Művelődési Ház továbbra is ellát lakóterületi és városi teendőket, de ♦ormószetesen elsősorban a vállalat közművelődési feladataihoz kapcsolóik a tevékenysége. Az óévben huszonhat nagvrendezvénnyel gazdagította a közművelődési kínálatot a folyamatos felújítás alatt álló intézmény. A tanácsülésen szó volt a klubmozgalomról és a könyvtárhálózatról is. Kiépítették a Huszár Gál Könytár zenei részlegét és helytörténeti kutató egységét, s bekapcsolódtak a községi könyvtári tevékenység színvonalát javító ellátórendszerbe. A könyvtár százezer kötettel rendelkezik, ezen túl jelentős számú folyóirat, dokumentumfilm várja az érdeklődőket A testület megállapított, hogy a könyvtárban szakmalag igényes munka folyik amelyhez sikeres író-olvasó találkozók társulnak. A mozihálózatról már kevesebb jó mondható el. Noha a korábbi mostoha körülményeken javított a művelődési központban történő hétfőnkénti vetítés, s megújul a Dózsa Filmszínház, mégis" ellátatlan az óvári városrész A múzeumi hálózatnál is akad gond és öröm egyaránt Öröm, hogy a Cselley-ház gazdag gyűjteményét sokezren keresik fel. A régi múzeumépület viszont a gyakori beázás miatt lassan használhatatlanná válik. Szó volt még — s tegyük hozzá, az elismerés hangján — a levéltár munkájáról és a tudományos ismeretterjesztők helyzetéről, a honismereti és a kiadói tevékenységről, valamint a zenei életről. A zenei igények felkeltésében, a zenei műveltség megalapozásában és fejlesztésében kiemelkedő szerepe van a Mosonyi Mihály Zeneiskolának Végül szót kell ejtenünk egy időnként visszatérő rendezvénysorozatról is a szigetközi napokról. 1995-ben nyolcadszor rendezték meg a hagyományos céllal: bemutatni a tájegység szépségeit, eredményeit a látogatók ezreinek. HU. Elhunyt Márkus László A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy Márkus László, a színház Kossuth-díjas kiváló művésze december 30-án késő éjjel, hosszan tartó súlyos betegség után életének 59. évében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. December 29-én még fellépett a Madách Kamara színpadon Molnár Ferenc vígjátékéban, a Játék a kastélybanban. Komédiázott, ahogy máskor, s csak kollégái tudták, hogy minden erejére szüksége van a játékhoz. Úgy játszotta e molnári figurát, ahogy tőle megszokta a közönség, és ahogyan csak ő tudta, könnyed, természetesen áradó jellegzetes humorát csillantva meg utolsó szerepeinek egyikében. Az utolsó szerepe ugyancsak a Madách Kamara színpadán Polgár András Töltsön egy estét a Fehér rózsában című színművének Kalivoda üzletvezetője volt. Utolsó óráit is a színpadon töltötte: a szilveszteri műsor késő esti próbája közben lett rosszul, s röviddel ezután szíve végérvényesen felmondta a szolgálatot. Márkus László, a háromszoros Jászai-díjas, Kossuthdíjas Kiváló Művész 1957 óta játszott a Madách színpadain. Klasszikus és mai darabokban, drámákban és vígjátékokban, epizód-, karakter-, és főszerepekben csillantotta meg sokoldalú képességeit, tehetsége egészét adva át kollégáinak és a közönségnek. Bár pályáját színészi diplomája megszerzése után a debreceni Csokonai Színházban kezdte, neve a Madách Színházzal fonódott össze. Az ördög cimborája, A hazug és a Figaró házassága kiskarakter-szerepeit Csehov, Shakespeare, Moliere és Molnár Ferenc darabjaiban nyújtott alakításai követték. A Hamlet Claudiusa, A fösvény, a Tartuffe, az Egy, kettő, három, A hattyú, az Előjáték Lear királyhoz, az Olympia egy-egy szerepe mára színháztörténeti emlékké változott. S ezek csak színpadi alakításai. Hiszen 1951-ben, diplomája megszerzésének idejében már a filmvásznon is feltűnt, elsősorban a Rangon alul lóverseny-rajongó fogorvosaként, Az arc nélküli város bárzongoristájaként, a Két félidő a pokolban jazzdobosaként, a Meztelen diplomata főszereplőjeként, és a Bakaruhában, az ötödik pecsét című filmekben játszott szerepeiben. Mozi- és tévéfilmjeinek száma szinte felsorolhatatlan, s ehhez csatlakoznak tv-szerepei, rádióhangfelvételei, amelyekre már hosszú ideje oda kellett figyelni, s amelyekre — ha nevét a szereposztásban olvasta — a közönség, szívesen, szeretettel figyelt oda. S ugyanez vonatkozik Márkus Lászlóra, az énekes színészre is. Meséit, sanzonjait néhány lemez is őrzi. Márkus László hosszú betegség után is minden erejét a színházművészet szolgálatába állítva dolgozott, halálával nagy veszteség érte a színház- és filmművészetet. 1986. január 2., csütörtök Újévi szlovén népszokások Szilveszter éjjelén, újévre virradóra érdekes népszokásokat elevenítettek fel Nyugat-Magyarország szlovén nemzetiségű falvaiban: színes papírszalagokkal feldíszített fenyőfácskával „ajándékozták meg” a vízért, a kutakat, forrásokat. Szakonyfaluban például az újév hajnalán merített vízből ittak, mosakodtak az emberek, ebből adtak az állatoknak is, hogy egész évben egészségesek legyenek. Orfaluban a felbokrétázott kútnál találkoztak a szerelmesek, s a fiú meghintette vízzel a választottját: a legényt azután meghívták a lányos házhoz és megvendégelték. Fenyő vagy boróka-ágacskát mártottak a bokrétával díszített kútba Felsőszölnökön, és a vízzel megszórták a családtagokat; a fiatalok házról házra járva edényben vitték a friss vizet és meglocsolták a házak népét, szerencsét, gazdagságot, jó egészséget kívánva. Barátod közt Kőországban Szénen szóltál, mondta a támadó Rossz hírrel fogad kollégám, J. Sz. Zselov Moszkvában, a seremetyevói repülőtéren: — A jereváni repülőtér tét napja nem fogad a köd miatt. Elmegyünk mindenesetre a belföldi, domogyejovói repülőtérre hátha szeencsénk lesz. A méretek, mint mindig, lenyűgöznek. Moszkva két repülőtere között majd száz kilométer a távolság. A fekete Volga falja a kilométereket, megyünk vagy százas tempóban a szovjet fővárost megkerülő, a hótól frissen megtisztított autópályán. És szerencsénk van: órányi téblábolás után halljuk az Inturiszt képviselőjétől, hogy este hét előtt indul egy TU 154-es Örményországba. A távolság Budapest és Moszkva között ugyanannyi, mint Moszkva és Jereván közötti két óra húsz percig vagyunk a levegőben. A szükséges mértékig kivilágított késő esti Jerevánban vár az örmény Kommunista Párt központi lapja, az orosz nyelvű Kommuniszty képviselője Ha a városban nincs jóllehet december 1?-ét mutat a naptár áma a levegő ködös az örmények aszvy nem látták az Ararát csúcsát — A Dvin szállóban foglaltunk szobát — mondja kísérőm, a légierő nyugalmazott ezredese, aki most a pártlap gazdasági ügyeit intézi, kiegészítendő a nyugdíját. — Dvin az egyik ősi örmény főváros neve volt — teszi hozzá. — Jereván az örmény történelem tizenharmadik fővárosa. Éjfél múlik mire elfoglalom a 12. emeleti szobát és az erkélyről végignézek a hegyvölgyön épült Jerevánon. Az örmény televízióban népi játék van programban, az utcáról a még mindig nagy forgalom zaja hatol át az üvegfalakon. Úgy alszom el, hogy az ébrenlét utolsó perceiben még a következő napok várható élményein fantáziázok — több ezer kilométernyire Győrtől, először járva a kicsi, ámde történelmi évezredeket mesélt örmény nép földjén. Örményországban, Kőországban .. ♦ ♦ + A legjobbkor érkeztünk, mondják másnap a szerkesztőségben: mehetünk nyomban az Ararát Konyakgyárba. Kísérőnk a tamada, afféle ceremóniamester, aki tiszte szerint először a gyárral ismertet meg, azután a termékeivel. A világhírű, csaknem évszázados örmény konyak folyton versenyben van ősével, a francia itókával. Jogos büszkeséggel mondják a cég vezetői, hogy az örményországban termesztett 39 szőlőfajta néhány legalkalmasabbjából készül a borpárlat, ami a környék erdeiben Mi szem szálnak Ingere. Minden pénteken sírtlmények, pékáruk, húskészítmények a jereváni operaház melletti téren — vendéglők, cukrászdák, élelmiszeripari üzemek bemutató vására, található tölgy hordóiban érik páratlan itókává. Végigjárjuk az üzemrészeket, adózunk a régi mesterekk, emlékének, betérünk az érlelőbe Hordók ezrei sorakoznak, a falakon az örmény konyakkal elnyert 59 aranyérem Megállunk egy hordósorné, kísérőnk mondja: hatvanhétben, a nagy októberi szocialista forradalom 50 évfordulóján töltötték meg a hordókat, s a századik évfordulón, 2017-ben töltik országszerte poharakba a világhíres nedűt. Kapnak a köztársaságok, a főhatóságok, no és természetesen a baráti országok is egy-egy hordóval, hogy emberségre, barátságra koccinthassanak a fél évszázadon át érlelt konyakkal szerte a ’■•’''ágban. A vendéglátás tradicionális a tamadó ünneppé nyilvánítja a napot, amelyen a vendég, a baráttá fogadott külhoni utazó a gyárba érkezett A talán leghíresebb Nairi konyakkal koccintanak a vendég egészségére, majd az örmények által oly nagyon tisztelt nők, lányok, asszonyok egészségére telnek a poharak a másik világhírű márkával, az Ahtamar konyakkal. Harmadikként a Jubileum következik, amellyel a szovjet népek és minden nép egészségére, barátságára, békéjére illik üríteni. A szertartás szigorú rendben zajlik, az asztalmester támadó tesztjai után megadja a szót a vendégnek. — Az ember különféle okok miatt éveket veszít el az életéből — mondom. — Amikor rájön erre, további életét az elvesztegetett évek visszaszerzésének szenteli. Úgy hiszem, itt, önök között, kőországi barátaink között legalább fél évet visszakapok az elvesztett időből. — Szépen szokál — mondja a támadó, s az ősi szokás szerint támasztja alá a véleményét. Eszerint abból kristálykehelyből tölt a poharába, amelybe bele-beleöntöttük a különféle konyakokat. Az örmények ugyanis kultúráltan isznak, nem kényszerítik a vendéget vedelésre, hanem kelyhet tesznek az asztalra, amelybe mindenki beleönti a megmaradt konyakját. Az így készült „koktél” ivása a barátság megpecsételése. Jó érzéssel búcsúzom a konyakgyáriaktól, akik legkiválóbb termékükből ajándékoznak meg egy díszes dobozba burkolt üveggel. + + + Dél felé jár, a több mint egymillió embernek otthont adó Jereván szokott hétköznapját éli. Betérünk a vásárcsarnokba, ahol — mi tagadás, a magammal vitt vélemények miatt — alaposan meglepődöm Hatalmas tömeg, nyüzsgés fogad — és hatalmas kínálat. A sárgarénát megmosva, kifényesítve kínálják a magánkeresh-Aöők, a sóban tartósított zöldségféléknek se szeri se száma — Mindent kóstoljon meg — biztat a magyar effvetimistából örmény feleséggé lett tolmács. Zavartan kicsit bizonytalanul fogadom az árusok kezéből a kóstolni valókat Gránátalmából, dióbélből készített édes kolbászt kóstolgatok, azután a lovast, a samottal bélelt kemencében sült lepényt, távolabb a paradicsomhoz hasonló színű, ámde mézédes karaljokat és hurmát. Mindkét gyümölcs késő ősszel kezd beérni, akkor szedik le a fákról, s ahogyan mi az almát, elteszik télire. Kitart, míg beérik az eper, a cseresznye (Eszembe jut: miért nem importálunk belőle? Bizonyára nagy keletje lenne Magyarországon is.) Időnk gyorsan múlik, próbálom gyorsítani a tempót, hiszen a több ezer éves örmény történelem, kultúra még ezernyi látnivalót kínál. Várnak a hellenisztikus vallási emlékhelyek, sziklatemplomok, múzeumok, az örmény építészet lenyűgöző remekei. (Folytatjuk.) N. Magyar Tibor KMMPOU) - 5