Kisalföld, 1986. július (42. évfolyam, 154-180. szám)
1986-07-01 / 154. szám
Csökkent a hallgatók aktivitása, de... kevesebb a több i tudományos diákkörökről A hír: a közelmúltban ülést tartott a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Tanácsa. Az eszmecserén egyebek között megvitatták az intézmény tudományos diákköreinek helyzetét, eredményeit, gondjait. A hírháttér: értékelő beszélgetés dr. Koren Csabával, a műszaki főiskola főigazgató-helyettesével. _n_A magyar_felsőoktatás általános__gondja, hogy a hallgatók túlterheltsége miatt sok területen csökken az aktivitás^A tudományos diákkörökben (TDK) is? — Első hallásra igennel kell válaszolnom. Kisebb az érdeklődés, mint a korábbi években. A hallgatók tíz százaléka tagja valamelyik körnek, már ami a mennyiségi oldalt illeti. Ezzel párhuzamosan azonban az is érzékelhető, hogy javult a minőségi munka színvonala. A kevesebb tehát ebben az esetben többet jelent. S még egy tényező: az önök lapjában terjedelmes újságcikk jelent meg a minimális szinttel is megelégedő betegségről, a szellemi egoizmusról, amelynek létét hiba lenne vitatni. A TDK-k azonban a másik oldalt erősítik, jelzik, hogy hallgatóink egy része a kötelező feladatokon túl is vállal munkát, s szellemi energiabefektetéssel a köz javát szolgálja. □ Mindez örvendetes. De milyen okokkal magyarázható az aktivitás csökkenése? — A hallgatók és az oktatók sem tudják magukat kivonni a társadalmi hatások alól. Elfoglaltságuk, nemegyszer a többletmunka kényszere nyomja rá bélyegét a TDK-ra. Általános jellemző, hogy az oktatóknak csak egy viszonylag kicsi és közel állandó összetételű csoportja kezdeményez vagy vállal konzulensi tevékenységet. Gondok vannak a munkavégzés,feltételeivel. A műszerekre, anyagokra, segédeszközökre gondolok, amelyeket egyre nehezebb megteremteni az intézményi keretek terhére. Ugyanez vonatkozik a dolgozatok legépelésére, a gépírási díjakra is. • Mi a helyzet az anyagi ösztönzőkkel? Mennyit ér forintban egy-egy pályamű?______ — Nem hiszem, hogy a tudományos munka alapja az anyagi ösztönzőkben rejlene. Szerepét nem becsülöm le, de kétlem, hogy valaki azért végez tudományos munkát, hogy pénzt keressen. Már csak azért sem, mert évek munkáját nem lehet forintban kifejezni. Ettől függetlenül elmondhatom, hogy egyegy pályamű a háziversenyen közel ezer forintot ér, ha az országos seregszemlén is díjazzák, ezer-kétezer forint jöhet hozzá. A fő vonzerőt nem ez jelenti, hanem a szakdolgozat lehetősége. Az a leggyakoribb, hogy a TDK-dolgozatból születik meg a diplomamunka. Ez több szempontból is kedvező. A hallgató kedvenc témájával foglalkozhat, és elegendő idő áll rendelkezésre. Nem kell kapkodni az államvizsga előtt és többnyire a siker is garantált. _□ Bizonyára sokféle témában íródnak a dolgozatok. Van-e ezeknek hétköznapi haszna, vagy — ez sem, lebecsülendő — inkább elvont tudományos kérdésekkel foglalkoznak? — Mindegyikre mondhatnék példát, előfordul ez is, az is. Én azt tartom alkotóbb jellegű munkának, ahol a hallgató önálló méréseket, kutatásokat végez. Egy konkrét problémából indul ki, és keresi a megoldási lehetőségeket. A másik a kevésbé alkotó, ahol a hallgató a szakirodalmat tanulmányozza, összesíti, és ebből próbál konklúziókat levonni. Örvendetes, hogy csökkent a leíró jellegű értekezések száma. Egy példával illusztrálnám a közéleti hasznot. Egyik hallgatónk arra vállalkozott, hogy felülvizsgálja és kidolgozza a győri iskolák és óvodák környékének közlekedésbiztonságát. Konzulensként a városi tanács szakemberei isrészt vettek. Ehhez kapcsolódik az a közlekedésbiztonsági és közlekedéspedagógiai országos konferencia is, amelynek főiskolánk gyakori otthona. Itt nagyon sok olyan dolgozat hangzott el, amelynek haszna vitathatatlan, hiszen a közlekedési balesetek száma emelkedik, s a probléma közhasznú megoldási módozatokat követel. Öröm az is, hogy a pályázók tekintélyes része az általános iskolai KRESZ-oktatás kérdését boncolgatja, tudván azt, hogy e téren is vannak hiányosságok, s a közlekedésre nevelést már az óvodában kellene elkezdeni. (~1 Sokan talán meglepődnek, hogy miért a tanév végén tárgyalták a TDK-k helyzetét? — Egyrészt azért, mivel a konferenciákat ősszel és tavasszal rendezzük, s most tudjuk áttekinteni az éves munkát. Másrészt pedig azért, mivel a következő évben a győri műszaki főiskola ad otthont az OTDK egyik legnagyobb szekciójának, a műszaki szekció konferenciájának. Várhatóan 300 előadás hangzik el, s közel 600 résztvevőre számítunk. S nem titkoljuk, hogy a vendéglátás mellett másban is szeretnénk hírnevet szerezni. Koloszár Tamás A MÁRTÍROKRA emlékezni nem mindig veszélytelen dolog. Paradox módon erre is emlékeznie kellett annak a mintegy tizenötezer embernek, akik Fuente Vaquerosban, ebben a kis granadai helységben gyűltek össze június elején, hogy megismételjenek egy tíz évvel ezelőtti ünnepséget. Fuente Vaqueros arról nevezetes, hogy itt született a spanyol nép mártír költője, a Nagy Forrás (La Fuente Grande) Federico Garcia Lorca. Sok, nagyon sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1976. június 5-én Franco halála után első ízben a szabadság égisze alatt lehessen beszélni Lorcaról. Vagy mégsem? A tények arra utalnak, hogy a caudillo halála után lassan engedett a diktatúra nyomása. Tíz évvel ezelőtt a nevezetes napon a hatóságok harminc percben határozták meg az ünnepség engedélyezett időtartamát. A környező házak tetején fegyveres rendőrök posztoltak. Juan Antonio Rivas professzort kétszázezer pezetára büntették a Coordinadora Democratica kiáltványának felolvasásáért. Büntetéssel sújtották José Aristin Goytisolot, aki Oriol Solernek ajánlott költeményét mondta el. Oriol Sólert a börtönből való szökés után röviddel lőtték agyon. Minderre szintén emlékezniük kellett Lorca tisztelőinek. Bias de Otero özvegye elárulta, ki volt az, aki tíz évvel ezelőtt korlátozta az összejövetelt. Manuel Fraga, Franco minisztere, jelenleg a szocialista kormányzat ellenzékének vezére, de bosszút nem akar senki sem. Ezúttal nem korlátozták az ünnepség időtartamát, nem posztolt rendőr a házak tetején, dehiányzott Blas de Otero. Ott volt viszont Rafael Alberti a Lorca-család gyümölcsöskertjének fájából készült ajándékpipával. Tíz éve Sohasem voltam Granadában című költeményének a felvételét küldte el római emigrációjából, ezúttal halott barátjának tragédiájáról. Madridból Granadába tett utolsó utazásáról beszélt. Aurora Bautista színésznő ugyanazokat a verseket adta elő, mint akkor. Juan Antonio Rivas professzort most nem büntették meg aktív részvételéért. Isabel Garcia Lorca, a költő testvére megmutatta a házat, ahol Lorca született. Július 26-án avatják fel múzeumnak. Isabel Garcia megkóstolhatta a majorannával ízesített lorcai limonádét, a családi naspolyát és narancsot. A mostani öszszejövetelről nem hiányoztak a pártjelekkel ellátott választási autók. Lorcát minden párt a magáénak szeretné tudni. Választások idején különösen. Dehát kié is a költő valójában? „Két ember megy a folyóparton. Az egyik gazdag, a másik szegény. Az egyiknek tele a hasa, a másik piszkosan ásít a levegőbe. Azt mondja a gazdag: Micsoda szép hajó látható a vizen. Nézze, nézze a parton virágzó liliomokat. Mire a szegény: Éhes vagyok. Nem látok semmit. Éhes vagyok, nagyon éhes.” Lorca szavai ezek. „Ezen a világon mindig a szegények partján vagyok és leszek. Azoknak a pártján, akiknek semmijük sincs .. Ezek is Lorca szavai. .. mindenkinek a barátja vagyok. Az egyetlen, amit óhajtok, hogy a világon mindenki dolgozzék és egyen.” A hivatkozás, azt hiszem már felesleges, 1986-ot írunk. A spanyol polgárháború ötvenedik évfordulója elválaszthatatlan Federico Lorca halálának ötvenedik évfordulójától. A megemlékezésekben sűrűn találkozni a nevével. Carlos Murciano a Ya-ban Federico utolsó tavaszát idézi meg. Azt a tavaszt, amely a forrongó Spanyolországban tele van eseményekkel, feszültséggel. 1936 januárjában meghalt a költő által csodált galíciai Valle-Inolán. Hetekkel később Lorca Cernudaval, Vighi-vel, Alberti-vel és Maria Teresa León-nal a Zarzuela színházban tart megemlékezést. A Gyermeksegélyező Egyesület javára elárverezi a Romancero gitano című kötetének egy példányát. Március 10-én Picasso madridi kiállításán működik közre. Bebörtönzött kommunista vezetők mellett emeli fel a szavát. Visszautasítja az apolitikusságával kapcsolatos kijelentéseket. Júliusban barátai tanácsai ellenére Granadába utazik. Augusztus 19-én meggyilkolják. „Ha meghalok / hagyjátok nyitva a balkont” — írta. Fuente Vaqueros tanácsa és polgárai emléktáblát állítottak a tiszteletére. A táblát a szülőház falán helyezték el, ötven esztendeje halt meg. A Nagy Forrás azóta is kiapadhatatlan. Pákovics Miklós A Nagy Forrás Egy évforduló évfordulója 1986. július 1., kedd* „A hiba nem a gyerekben van” Szárnypróbálgatómester és tanítványai Mint a fészek szélén szárnyukat próbálgató madarak, egyik is, másik is repülne már, de vissza-visszakap a rúdhoz, ki ne billenjen az egyensúlyából. A kép a győri Gombos Ferenc Általános Iskola balett-tagozatos diákjainak vizsgáján ragadt meg bennem. Apró gyerekeket láttam hihetetlen akarással az arcukon. S a gyermekarcon szokatlan koncentráció, komolyság valahogy méginkább azt sugallta: nagyon kicsik ők még. Míg a kötelező gyakorlatok mennek, kiderül: ismerik, mi az a gyötrelem. Aki csak úgy jár-kel a világban, hogy nem kell végiggondolnia, testének hány apró izmocskáját mozgatja közben, s hogyan, az el sem tudja képzelni, mit jelent egyidőben figyelni fejtartásra, karra, vállakra, pocakra, hasra, térdre, lábfejre, s még felét sem soroltam, mi mindenre. S ha nagyon figyel a gyerek a lábfejére, púpos lesz a háta, ha a fejét igazítja szépre, kinnmarad a pocak. Olyan kín ez az egész, ami sok egy gyereknek. Akkor mégis mire jó? Erről beszélgettünk az amerikai út előtt Sebestyén Csabával, a Győri Balett szólótáncosával, aki tanárként az első tanévet tudhatja maga mögött. — Kezdjük ott — mondja, mintegy vigasztalásul is a kicsiknek —, hogy kötött alkatú srác voltam, abszolút nem voltak jó adottságaim, amikor beírattak a Balettintézetbe. De a felvételin, s ez így van Győrött is, improvizálni is kell, azaz egy adott zenére azt táncolni, amit érzek. Abban úgy ítélték, van tánckészségem. Nos, Forgács József, a mesterem látta ezt bennem, s ezért ütött-vert az órákon. Kéken-zölden jártam haza, lenyomott, hogy lazába legyek, hidaztatott eleget, mert tudta: ez kell. Az iskolában már nem arról volt szó, ki hogyan táncol, hanem hogy tágak, plasztikusak legyenek a gyerekek. Az ugyanis sajnos tény, hogy a lazítást csak gyermekkorban lehet csinálni, később már tovább nem tágul senki. Legfeljebb megőrzi a már meglévő adottságait. — S hogy lehet ezt elviselni? — Nekem iszonyú volt. Nagy lélekkel megvert ember vagyok, nagyon rosszul esett. Állandóan bőgtem. De tudtam, enélkül nem fog menni. Ilyen örökséggel most hogy kezdett vajon Sebestyén Csaba a tanításhoz? A szülők és kívülállók megnyugtatására közölhetjük, ha a gyerekeken kék-zöld folt van, nem az ő kezenyoma. Ezen jót nevet a táncos-tanár, s rögtön hozzáteszi: egészen más a helyzet Győrött, mint a Balettintézetben. Győrben már hét éves korban kezdődik a balettoktatás. Sokkal visszafogottabban kell tanítani, de persze azért szigorúan kell követelni. Ezek a gyerekek még mindig inkább labdáznának, nehéz tőlük a teljes koncentrációt megkövetelni. A mesteren múlik, hogy tudja őket lekötni. Munka kell hogy legyen, amit csinálunk, de a gyerek mégis hadd érezze, hogy egy kicsit játszik is. — A tapasztalataimat Ludmilla Cserkaszova mesternőtől szerzem, kigyakorlom, s az ő metodikáját követve tanítom a kicsiket. De együtt tanítunk Csala Benedeknével, aki ugyancsak jó szakember. A mostani vizsgán nagy hatással voltak rám Cserkaszova gyerekei. És elsősorban nem azért, mert sokat tudtak. Hanem azért, mert a hétköznapi balettgyakorlatokat mély átéléssel mutatták be. Nála a napi munka nem vált rutinná a gyerekeknél, ő életet visz a tréningbe is. S még valamit, amit nem tudok pontosan megfogalmazni. A táncszeretet süt a gyerekekből a vizsgán is, nem az igyekezet Nézve a kicsiket, az embernek az jut eszébe, kell azért a gyötrődés, hogy utána annál magasabban szárnyalhassanak, amikor már „művészi” feladatot kapnak. Mintha nem is ugyanazok a gyerekek jönnének be a terembe, amikor a vizsgára összeállított kis koreográfiát kell bemutatni. Lehet, hogy pontatlan néhány mozdulat, rossz a tartás, de olyan átéléssel játszanak, mintha végzett színészek, színésznők volnának. — Nagy élmény volt ez az első év nekem — folytatja a művész. — Először kaptam virágot pedagógus napon. Beszélgettünk a példaképeikről, s látni, úgy is igyekezne-e viselkedni, mint a megnevezett táncosok. Aztán be kell vallanom, én is sokkal fegyelmezettebben dolgozom, mióta tanítok. Hiszen hogyan állhatnék a gyerekek elé követelni, ha magam nem csinálom keményen? Csala Benedekné, Kati mondta, nem a gyerekekben kell keresni a hibát, hanem mindig a mesterben. Sebestyén Csabának tizenöt gyereke van. Ősztől még egy fél évfolyamot kap melléjük. Mint mondja, mestervizsgát nem akar tenni. Markó Iván asszisztense, ha átveszi az ő stílusát, munkatempóját, sokat tanulhat. Ugyancsak sokat jelent Ludmilla Cserkaszova példája. Hogy mennyire így van, azt bizonyította az az előadás, amelyen már mester és tanítványok együtt szerepeltek. A Jézus kemény dolog volt. Markó Iván mindig is felnőttként kezelte a kicsiket, ott munkatársak voltak. Ettől persze még éppolyan gyerekek, akik az évvégi gálaműsor után boldogan mentek Sebestyén Csabával fagyizni. S talán közben el is felejtették, mennyit kellett kínlódniuk az órákon, s talán titokban az is megfordult a fejükben, egyszer ők is eljutnak Amerikába, akárcsak mestereik. S ez húzóerő bizony a napi munkában. Pió M. A mesterek mestere is Ludmilla Cserkaszova „Átélik gyerekei még a tréninget is HUMPOID s