Kisalföld, 1986. november (42. évfolyam, 259-282. szám)
1986-11-01 / 259. szám
A TARTALOMBÓL Film vagy / és video ? - Ifjúsági lakásalap - A Kisalföld konyhája - Légy itt, légy ott - A leleplezett „csoda” A falak közt, az udvaron mód nyílik csendes elmélyülésre, s meghitt családi ünnepekre is. Fertődön, a sokak által csodásnak tartott Muzsikaházban működik ugyanis a község könyvtára, tanácsi kirendeltsége, itt kötik a házasságokat, s itt emlékezhetnek az egykori kitűnő muzsikusra, Joseph Haydnra. Itt töltött fotóriporterünk néhány meghitt percet az őszi verőfényben fürdő épületben, változatlan csodálattal adózva építőinek, felújítóinak. mAGAzmn Szűk Ödön képriportja ŐSZ Aaou László grafikái» Miért kevés az új történelmi regény? Fzt H 1/prrlPCf npitpm gyakran, mint történelmi LatQ nulUCulllCnCIII regények szerzőjének, s úgy gondoltam, a nyilvános válasz sem tanulságok nélkül való. Az elmúlt másfél évtizedben igencsak megnőtt az érdeklődés a magyar történelem iránt; históriai témájú dokumentumkötetek és filmek, emlékezések, szakmunkák sokasága lelt olvasóra és nézőre, s úgy tetszik, ez a folyamat egyhamar nem fordul visszájára, hiszen sok még a pótolni való nemzettudatunkban, sok a fehér folt a távolabbi s a közelebbi múlt krónikáiban. Ehhez az örvendetesen megnövekedett érdeklődéshez képest valóban kevésnek látszik a mai, eredeti történelmi regény. Az okok között kutatva legelőször azt említem, hogy történelmi regényt „nehezebb” írni, mint társadalmit. Nehezebb, mert munkásabb, mert szorgalmas anyaggyűjtés nélkül aligha képzelhető el jó történelmi regény. Azután kell még hozzá egy sajátos beleélési képesség (empátia) is, mely a modern regényíróban nem szükségképpen van meg, hiszen sokszor önmagát formálja meg nem egy könyvében. S végül, de nem utolsósorban: a történelmi regényírónak tudnia kell mesélni, úgy elbeszélni rég volt, vagy csak valószínűleg volt eseményeket, hogy azok felkeltsék a mai ember érdeklődését. Nem a történelmi parabolákra gondolok itt, vagyis nem olyan művekre, melyek kikacsintanak a mára, a mai olvasóra, s olyan történelmi analógiákat sejtetnek, melyek egyértelmű felfedésére nincs módja (vagy mersze) a szerzőnek. Nehézséget jelent az is, hogy jelentős szakadás állt be a történelmi regény kétféle, alapvető szemlélete között. Az egyik romantikus, heroizáló típusú szemlélet, melynek mesterei Jókai, Gárdonyi, Kodolányi voltak, a másik a realista, deheroizáló típus, mely Móricz egyes regényeire jellemző, vagy az olyan modern oknyomozó regényekre, mint Cseres Tibor Hideg napokja, vagy Dobai Péter történelmi tárgyú regényei. Akik ismerik az én szerény próbálkozásaimat ezen a területen, azok tudják, hogy én a romantikus hősteremtő típus mellett voksoltam, nem mondva persze le arról az igényről sem, hogy valódi események valódi mozgatórugóit vizsgáljam, valószínű lélektani motívumok hálóját próbáljam felderíteni. Mert azt mondanom sem kell, hogy a történelmi regényírás rekonstrukciós munka, mely sokban hasonlít a detektív és a régész munkájához. fl7 frácnc fplJPnU7PCPlí ritkán tudósítanak ugyanis az Hl II QuUo lulJGyjfLbuan egyes történelmi döntések okairól, személyes motívumairól, csupán a következményeket rögzítik, minél régebben történtek, annál szűkszavúbban. Ez a rekonstrukciós munka rendkívül izgalmas, és hallatlanul bonyolult. Mert a történelmi regényírónak sosem szárazon közölnie, leírnia kell valamit, hanem megeleveníteni, valószínűsíteni, emberközelbe hozni, s ez nem valósulhat meg jó lélektani és dramaturgiai érzék nélkül. A magyar történelmi regények témavilága bizonyos látványos korszakokhoz különösen kötődik, például a török világ, a kuruc küzdelmek, a szabadságharc, vagy korábbról a tatárjárás, vagy Mátyás király korához. A történelmi regényíró számára igazi feladatot, kihívást azonban a kevésbé ismert (és közhelyes) korszakok problémái jelentenek, s Walter Scott óta tudjuk, hogy az igazán jó történelmi regények nem különböző híres-nevezetes emberek életrajzai, hanem az egyszerű emberek, a nép életének rekonstruált dokumentumai, ahogyan ezt Lukács György A történelmi regény című munkájában megírta. Hadd tegyem még e rövid eszmefuttatáshoz hozzá: világszerte kevés a jó történelmi regény, miként a jó történelmi film is. A kosztümös kalanditörténet és az aktualizáló parabola végletei között valóban nehéz megtalálni a mértéket, s az értő olvasóközönséget is. Magyarországon sok ezres, megbízható tábora van a tisztességes, oknyomozó, elfogulatlan és hazafias történelmiregény-olvasóknak, s a hazafias történelmiregény-olvasóknak, s a határainkon túli magyarok is talán ezen a szálon kötődnek legnagyobb lelkesedéssel és öntudattal ahhoz a néphez, melyhez lélekben tartoznak. Cynos hát ifig tartozik a gyakori mondás: mely nemzet a LZ Cl L Ildikkó múltját számontartja, a jövőjét építi, formálja. Nemzeti, társadalmi, erkölcsi eszményeket véd a jó történelmi regény, melyet írni nemcsak nehéz, de felemelő kitüntetés, boldog kötelesség is. Szentmihályi Szabó Péter AZ AUTÓ, FELHÚZOTT ablakaival, akár egy akvárium, a csend, a nyugalom szigete. A halak figyelhetnek így bennünket, ahogy viharosan éljük az életet. Belülről csak látszik az erős szél, a rozsdabarna levelek körtánca. Minden furcsa csendben zajlik. Az út közepén letört faág meredezik. Közlekedők átka: lyukaszt gumit, ruhát, ha nem vigyáz a tulajdonos. Egy fiatalember odébbrúgja, egy lány bizonytalanul az út széle felé dobja, de pillanatok alatt visszakerül oda, ahol a legtöbb embernek szerezhet bosszúságot. Végül egy öregasszony hajol le kimérten, elsétál vele a szeméttartóig, s komótosan belehelyezi. Az üvegen innen kényszerű figyelőállásból az ember különféle filozofikus tanulságokat próbál levonni a látottakból, hadd érezze: nem hiábavaló a várakozás. Fiatalságról, öregségről elmélkedik, miközben láthatatlanul emelkedik benne a feszültség. Mert nem szokott hozzá, hogy tétlenül várakozzon, mert a világon a legdrágább portéka az idő lett, mert százötven fontos dolog kavarog a fejében, amit intéznie, tennie kellene. Váratlanul éri a kopogás az ablaküvegen. Fellengős elmélkedése közben szem elől tévesztette az öregasszonyt, s nem értette, hogy került olyan hirtelen az autómellé. A kérés, amit hall, teljesen szabályos és logikus. Nincs benne semmi különleges, mégis, mintha más bolygóról érkezett volna a kérdező. „Nem vinne el a kórházig az autóval? Nem érem el a háromórás buszt különben, s nincs mit csinálnom a következőig.” A dolog egyszerűen érthetetlen. A nénike leszólít egy vadidegent. Fogalma sincs, mennyibe kerül a benzin, mennyibe az idő. Nem tudja, hogy villog a piros jelző, s azt kell számítgatnia az embernek, elér-e hazáig? De arról sincs, mit érezne a fiatalember, aki alig múlt harminc, s máris szívkoszorúerekkel, ideges szorongásokkal bajlódik, ha kijön a kapun, s nem találja az autót. Elképzelni is rossz ,mi mindenre gondolna, miféle váratlan baj történhetett. Mégis, lelkiismeretfurdalással motyog valami mentségfélét az öregasszonynak. A kis szürke alak már rég eltűnt a szélben, amikor még mindig az esetre gondol. Miért olyan fontos háromkor hazamennie? Ha nem háromkor, hatkor ér haza. De mi vajon megérjük-e azt a kort, amelyben az ember nyugodtan elballaghat egy letört faággal a szemetesig? Vajon meddig bírják a koszorúerek a sok idegesen elszívott cigarettát, a rohanást, a feszült várakozásokat, azt, hogy egy év alatt tízévnyit élünk, hogy aztán hirtelen öregség, átmenet nélkül összetörjünk? A távolból harang szól. Tiszta, vékonyka hangon, békét öntve szét a széldúlta utcákon, így szólhatott száz évvel ezelőtt is, vagy a középkorban, ugyanezen a hangon, miközben a szél ugyanígy kavargatta a rozsdabarna leveleket. Bár ki tudja, ilyen levelek voltak-e akkor? Mintha velük is történt volna valami. Harsogó zöldből váltanak hirtelen fény nélküli tompa barnára, átmenet nélkül lesznek zörgős szárazak. Nemrég az óvodába kellett volna színes leveleket, vinni a gyereknek, s alig talált mást, mint zöldet, vagy barnát. A levelek is féktelenül zöldellenek, s hirtelen összetörnek, akár az emberek? A HARANG MÉG MINDIG kitartóan, közömbösen jelez, ahogy tette évszázadokon át. Vékonyka hangja biztos pont volt a zivatarokban. Ma nem üzen semmit. Vagy talán mégis? A világ állandóságára figyelmeztet, s a benne élők törékenységére? Már rég nem izgat bennünket félrekalimpáló szívünk, utunkat álló faág, váratlan kérés, vagy a természet elfajulása, ez a hang ugyanúgy fog szólni akkor is. Az üzenetét kellene megfejteni. Ha volna rá idő.