Kisalföld, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

Politikában bölcsességet! Napjaink erőteljesen felgyorsult, sokszor átláthatatlanul szövevényes belpolitikai folyamataiban a korábbinál min­denképpen hangsúlyosabb, erőteljesebb megvilágításba kerü­lő szerepük van az országgyűlési képviselőknek. Nem is csak arról a nyilvánosságról van szó, amit ülésszakok kapcsán saj­tóból, rádióból, tévéből ismerhetünk. Sokkal fontosabb kér­dés most: milyen kapcsolatban vannak választóikkal, meg­van-e a bizalom, az egészséges párbeszéd? Szigethy Dezső soproni képviselő fogadóóráin álta­lában 10—12 ember jelenik meg. A legutóbbin heten voltak. Persze ők is részben irányt tévesztettek, volt aki­nek az ügye a városi tanács­ra, vagy a Köjálra, esetleg a bíróságra tartozott. Eluta­sítóan, vagy türelmetlenül egyiküket sem fogadta. — Eléggé nagy a tájéko­zatlanság és sajnos a re­ménytelen ügy is. De sen­kit sem szabad válasz nél­kül hagyni, vagy elutasítani. A képviselői ügyek 80 szá­zaléka abból ered, hogy a tanácsok nem tudnak ér­vényt szerezni a jogszabá­lyoknak. Idősebb hölgy panaszko­dik, hogy udvarukban az IKV eltiltása ellenére 8—12 kutyát tart egy lakó. — Természetesen, ha jog­sértés történt, levélben fo­gom kérni a tanácsot a tör­vény hatékonyabb betarta­tására. Kérhetek, de képvi­selőnek nincs joga utasítani. A következő férfi teljesen eltévedt, azt hitte, hogy be­számoló lesz. Kérdése mil­lió és a kétszemélyes­ „poli­tikai fórumon” választ is kap. Csak ízelítő: — Ha az állam nem tud lakást adni a fiataloknak, akkor miért nem adja meg a támogatást a fizetésben? Valóságos kis előadás kere­kedik a közművesített tel­kek, az építőipari kapacitás, az építőanyagipar és egye­bek összefüggéseiről, miután látszik, hogy az illető hadi­lábon áll az újságolvasással. Vagy: — Miért nem lehetett nép­szavazást tartani a Bős- Nagymarosról? Újabb tájékoztató egy eh­hez szükséges törvényerejű rendelet hiányáról és szük­ségességéről. Feltaláló jön, javaslata va­lóban figyelemre méltó. Tás­­kányi bizonyítékot terít ki az asztalra, egész kis kiál­lítást rendez ügye érdeké­ben. — Először gesztort kellene szerezni — mondja a képvi­selő — s ha ez sikerült, én is tudok majd segíteni. Kismama nyit be, harma­dik gyermekét várja. El­mondja lakásproblémáját, ami valóban eléggé bonyo­lult. — Ez valóban ,a 22-es csapdája! — így a válasz. — Mindenképpen tanácsot fogok kérni szakértőktől. Lejárt az idő, lassan ki­ürült az előszoba. Most én faggatom a képviselőt „pót­­fogadóórán”, gondjairól, ész­revételeiről. — Helytelen, ha a mun­kánkat az ülésszakokon való felszólalásaink számából ítélik meg. A Heti Világ­gazdaság legutóbb listát ké­szített azokról, akik nem szólaltak fel. Én is benne vagyok, de tiltakozom, nem igaz, mert én is felszólaltam. Azt meg elfelejtik, hogy az ülésszakok — gyakran siker­­hajhászó — felszólalásai mö­gött ott van a bizottságok­ban folyó munka, ami ta­lán sokkal fontosabb, hiszen az előkészítés műhelymun­kája folyik itt, sokszor kés­hegyig menő vitákkal. Leg­utóbb például a jogi bizott­ságban — ennek vagyok tag­ja — a bizalmatlansági in­dítvány témájáról, mely ta­vasszal a parlament elé ke­rül. Hogy egyes alternatív szervezetek egyik-másik képviselőt vissza akarják hi­vatni ? Tudomásom szerint egyetlen európai jogállam parlamentjének szabályai sem tartalmaznak ilyen le­hetőséget. Sőt, akikkel én beszéltem, elképedve hall­gattak, hogy ennek a lehe­tősége Magyarországon meg­van. Amikor az egyes szer­vezetek a demokratikus vé­leménynyilvánítási jogokat követelik, akkor a nehéz, fe­lelősségteljes munkájukat nem főállásban végző kép­viselőknek is joguk van a védelemre. Szigethy Dezső főállását tekintve a Sopron-Kőszeg­­hegyaljai Intéző Bizottság főtitkára. Személyében olyan képviselője van a XIV. vá­lasztókerületnek, aki politi­kai megbízatását ellátva nem „színpadi” sikerekre, hanem bölcsességre és valós ered­ményekre törekszik. Valtinyi Gábor Tíz Schillingen egy várost ? Lapunkban már több al­kalommal hírt adtunk arról, hogy a budapesti Consorg Ke­reskedelemszervező és Szol­gáltató Kisszövetkezet bevá­sárló és szolgáltató központ építését tervezi Sopron észa­ki határában, az Ausztriába vezető 84-es fő közlekedési út mellett. Tagadhatatlan, hogy a város és körzetének már jelenleg is és a jövőben méginkább szükség van (len­ne) egy szupermarketre azonban mint oly sokszor eb­ben az esetben is a közérdek összeütközött egy kisebb cso­port érdekével. Az építés ter­vezett helyén jelenleg közel ötven virágzó kiskertet mű­velnek tulajdonosaik. Hogy egy-egy darabka föld mit je­lent, jelenthet tulajdonosá­nak, arról mindenkinek le­hetnek bőséges tapasztalatai. A Consorg természetesen szeretné megvásárolni a szá­mára szükséges területet, a tulajdonosok egy része azon­ban ragaszkodik tulajdoná­hoz, még cserete­ket sem akarnak elfogadni. Az érvé­nyes jogszabályok ilyen ese­tekben kisajátítást írnak elő. Független igazságügyi szak­értő állapítja meg a terüle­tek értékét. A városi tanács műszaki osztálya az elmúlt évben — május 2-án — az összes érintett kiskerttulajdo­­nost tájékoztatta az üzletház építéséről. A tulajdonosok felháborodottan tiltakoztak és azt kérték,­­hogy a kisszö­vetkezet máshol — a város más pontján — valósítsa meg elképzeléseit. A kedélyek azóta sem nyu­godtak meg, sőt az állami te­rületen már elkezdődött föld­munka újabb olaj volt a tűz­re. Szerkesztőségünk is ka­pott felháborodott hangú le­velet. A szaggatott, szálkás betűkkel rótt sorokból ömlik az elkeseredés. Ki védi meg az embereket? — kérdezi le­vélírónk. — A soproni ta­nács, amilyennek ismeri a nép, tíz schillingént eladná a várost — írja többek között. — Ne próbálják megmagya­rázni a dolgot, döntsenek a nép javára. Eddig az idéze­tek. Sajnos, bármennyire is azonosulhatunk a levélíró ér­zelmeivel — mert gondoljuk csak el, hogy évekig tartó tü­relmes munkával teremtett, teremtettek életet a földeken — éppen a népre való hivat­kozás lehetett a döntéshozók egyik érve. Sopronnak igen nagy szüksége van kereske­delmi hálózatának fejleszté­sére. A helyszín kijelölése ■esetünkben nyilvánvalóan összefügg a bevásárlóturiz­mussal, a tervezett és a ha­tárra vezető, várost elkerülő új úttal és a már meglévő közüzemi hálózattal. Tudjuk, az érdekek egyez­tetése csak sok-sok ütközé­sen keresztül valósulhat meg és a döntés gyakran érdeke­ket is sérthet, de tudomásul kell venni, hogy a szűkebb érdeket alá kell rendelni egy tágabb, a többség javát is szolgáló érdeknek. Ellentéte­lezésként viszont elvárható és­­kötelező a korrekt eljárás, az áruház építése kapcsán pe­dig a méltányos kártérítés. H. F. 1989. február 1., szerda BELPOLITIKA ­ A Kisalföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kapuvári fűrészüzemében évente 6500 köbméter gömbfát dolgoznak fel. Mégis csörögni fog a készülék? A postás telefonkálváriája Nemesf­éri János szomorú helyzetéről tavaly egy­szer már tudósítottunk: a súlyosan mozgássérült, ás­ványrárói postai dogozó — akinek elhunyt szülei is év­tizedekéig álltak postai szolgálatban — évek óta hiá­ba kérvényezi, hogy lakásába bekössék a telefont, amely pedig számára létfontosságú lenne. A beteg, már hivatalosan is lerokkantosított ember nemrégiben arról értesített: még mindig nincs telefonja, sőt már remé­nye is elveszett, a végső kétségbeesés határán áll. El­küldte azokat a dokumentumokat, amelyek a telefonért folytatott „harcát” illusztrálják. Ezekből idézünk rö­viden: 1984. szeptember 27-i dá­tummal érkezett Nemeskéri János címére a következő le­vél, a Győr-Sopron Megyei Távközlési Üzemtől: „Távbe­szélő igényére értesítem, hogy azt a fenti számon nyilván­tartásba vettem. A nagy szá­mú távbeszélő igény miatt a műszaki lehetőség felmérése területenként meghatározott sorrendben történik, melynek eredményéről a későbbiek fo­lyamán 1. címet értesítem”. Nemeskéri János 1987. szeptemberében a Soproni Postaigazgatóság igazgatójá­hoz fordult kérelemmel: „Alulírott ... tisztelettel ké­rem, hogy a 3.254/1984 iktató­szám alatt nyilvántartott tele­fonigényemet felülvizsgáltat­ni és részemre mielőbb távbe­szélő állomást beköttetni szí­veskedjék”. A levél a továb­biakban részletezi, miért is van (lenne) rendkívül nagy szüksége a rokkant postásnak a telefonra. A kérvényhez dr. Thiesz József egyesületi elnök is fűzött néhány mon­datot: „A Mozgáskorlátozot­tak Mosonmagyaróvári Egye­sülete képviseletében tiszte­lettel kérjük igazgató urat, hogy egyesületünk tagjának kérelmét kivételes méltánylás alapján elbírálni szíveskedje­nek, különös tekintettel arra is, hogy a súlyosan mozgás­­sérült sorstársunknak a tele­fon a „köldökzsinór” az élet­tel”. Az igazgató 1987. november 6-án kelt válasza: „Levelére értesítem, hogy a kért távbeszélő-állomás be­kapcsolásának műszaki és for­galmi lehetőségét megvizsgál­tattam. Mosonmagyaróvár és környéke — Ásványráró is — távbeszélő ellátás tekinteté­ben kötvényes fejlesztésre ki­jelölt terület. Ez azt jelenti, hogy 1987. június 1-től telefon csak annak helyezhető üzem­be, aki telefonkötvényt vásá­rolt. (Számoljunk csak! Ne­meskéri János havi fizetése tavaly 3500 forint volt, ez a későbbiekben is érdekes lesz még. — a szerk.) Az olyan állampolgárok részére, akik­nek anyagi helyzetük nem te­szi lehetővé a telefonkötvény vásárlását, a Posta szociális keretet biztosít. A szociális tí­pusú telefonhoz való igényét kérem a Győri Kötvényirodá­ban mielőbb bejelenteni. Meg­vizsgáltam a telefon soron kí­vüli bekapcsolásának lehető­ségét is. Jelenleg erre megfe­lelő hálózat hiányában nincs lehetőség. .. A Kötvényiroda tájékozta­tása, 1987. november 25-én: „Értesítem, hogy a szociális típusú telefonra bejelentett igényét előjegyeztem. Tájé­koztatom, hogy a térségben a távbeszélő hálózat és a tele­fonközpont rekonstrukciója, fejlesztése telefonkötvénnyel most van folyamatban. A fej­lesztési terveink figyelembe vételével, valamint a telefon­­kötvényben vállalt kötelezett­ségnek megfelelően a távbe­szélő állomások bekapcsolá­sára legkorábban 1990-ben ke­rülhet sor. ... Szociális típu­sú telefonra nem tarthat igényt, akinél a közös háztar­tásban élő családtagok egy főre jutó jövedelme jelenleg meghaladja a 3 ezer forintot, egyedülálló személy esetén a 3300 (!) forintot... A szociá­lis keretből juttatott telefon létesítése esetén a rászorulók a beruházási hozzájárulás ösz­­szegéből 50 százalékos ked­vezményben részesülnek. A szociális igények elbírálását a társadalmi bizottság akkor kezdi meg, amikor a kötvény­­tulajdonosok részére a telefon felszerelése már megtörtént." Ugyancsak 1987. november 25-i az Országos Orvosszakér­tői Intézet szakvéleménye: Nemesikért János .. munka­­képességét 100 százalékban el­veszítette. Mások gondozására szorul. Első csoportú rokkant. A rokkantság nem baleseti eredetű”. + + + . A fentiekhez nem szükséges kommentárt fűzni. Ám — ta­lán — mégis lesz happy end. Fölkerestük Mándli Sándort, a Győr-Sopron Megyei Táv­közlési Üzem vezetőjét, segít­ségét remélve. Jó hírrel foga­dott: ahhoz, hogy Nemeskéri János telefonhoz jusson, há­zának utcájában még hat osz­lopot kell fölállítani, és ez év közepén már csöröghet a ké­szülék a tolókocsihoz kötött fiatalember lakásában. Az üzemvezető ígérete szerint Ne­meskéri János költségei sem fognak tízezrekre rúgni, kö­rülbelül 5 ezer forint lesz az az összeg, amelyet fizetnie kell. Úgy legyen! Búcsú a kőszobrásztól Annak a győri polgárnak rava­talát álljuk ma körül, aki teljes éle­tét műemlékeink helyreállításának, nemzeti kincseink megmentésének szentelte. Sokszor beszélgettem Ke"­­­falvi Imrével, a Káptalan dombi műemlék lakásában, vagy alkotás közben valamelyik győri vagy sop­roni templomban, de mindig hang­súlyozottan kőfaragó mesternek ne­vezte magát Tagja volt annak a „nagy hármasnak", amelyet Szakál Ernő iparművész tanár a másik hí­res győri kőfaragóval fllkmayer Já­nossal együtt hozott létre. Kőszob­rász restaurátor hírük nemcsak ha­zánkban, hanem határainkon kívül is kézisne­tté vált a szénét Szegető emberek között. Kőfalvi hitre kő ka­ra jó mesteri oklevelét a második világháború előtt szerezte, majd mesterségét olyan tökélyre vitte, hogy tudományos alapon foglalko­zott a magyarországi kőbányák fel­térképezésével, hévízzel történő kő­­konzerválási módszerekkel, amelyet ■szabadalmaztak is. Munkái szerte az országban meg­találhatók­ A háború befejeztével Kőfalvi Imre állította helyre a bom­ba érte győri városháza tornyát, Sopronban ő restaurálta a bencés templom nyugati kapuját, ő segítet­te létrehozni a Fabricius-ház kőtá­rát. Restaurátor szaktekintélyek ír­tak tanulmányokat a visegrádi l.u­ . i.tk helyreállításáról, amelynek oroszlánrészét ő vállalta. Nyugdíjbavonulás után sem mon­dott búcsút a köveknek, veszprémi, székes­fehérvári, szekszárdi munkái után­ elvállalta a kalocsai főszékes­­­­egyház belső helyreállításának irá­nyítását, szépséges stukkók letisztí­tását. A gyönyörű barokk székes­­egyház újjávarázsolásában elévülhe­tetlen érdemei vannak. Az egykori somogyvári apátság középkori ke­rengésének ’ felújítása­ volt utolsó munkája, teljes befejezése sajnos már az ő utasításai alapján, de nél­küle fejeződik be. Győri polgár, ha a székesegyház Héderváry kápolnáját csodálod, gon­dolj egy röpke percre szépségének megújítójára Kőfalvi Imrére. Itt munka közben érte a tragikus bal­eset a restaurátori állványzaton, amely végeredményben halálát is okozta. Mit is írhatnék befejezésül an­nak az embernek méltatására, akit a kövek tettek boldoggá, ő pedig szinte a kövekbe lehelt életet. Mi­chelangelo gyönyörű versének egy részletét idézem, amelyet az Éj szob­rához írt. ..Aludni jó, és kőből len­ni még jobb, / míg szégyen s gya­lázat úr a világon. ' Mily szeren­cse: se éreznem, se látnom!/ Ne kelts föl hát, s­ó! Csendesen beszélj ott.” I. B. Tábori Judit KIJAIPOID . 3

Next