Kisalföld, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
A nyárfából kell a tetőt csinálni Rönktől a forgácsig A faluban derült ki, hogy két fűrésztelep is van. A „miénk” a TSZKER-é, úgy örökölte a feloszlatott iváni gazdaságtól. A másik az erdészeté. Egy faluban két fűrésztelep. .. Nem sok ez egy kicsit? — Más-más faanyagból, eltérő céllal dolgozunk — mondja Endrődi Sándor, a TSZKER fafeldolgozó üzemének vezetője. — Megférünk egymás mellett, annak ellenére is, hogy az erdészet könnyebb helyzetben van, hiszen saját anyagból dolgozik, nekünk pedig minden egyes fáért fizetnünk kell. Ha lenne saját erdőnk, már rég milliomosok lennénk... A TSZKER fűrészüzeme alig tíz éves, így hagyományai nincsenek. A múlt inkább kísért, hiszen egy veszteséges téesz örökeként hagyott „lepusztult” üzemből, érdektelenné vált emberekkel nehéz kincsesbányát csinálni. Mégis belevágtak és feltornázták magukat. Jelenleg már százezer forint az éves átlagkereset. Ahol csak lehetett, bevezették a teljesítménybért, jó az anyagi érdekeltség, és teljesítmény szerinti az elosztás. Valóban az kapja a több pénzt, aki jobban dolgozik. A fűrésztelepen ma már zömében magyar és nemes nyárakat dolgoznak fel. Egyre ritkább a tölgy, a kőris és az éger. Pár éve még áramlott a szovjet fenyő az országba, a behozott menynyiség az utóbbi időben azonban már rohamosan csökken, annyira, hogy fenyőrönk is csak elvétve jut az üzembe. A nyárfából kell a tetőt csinálni! — jött tehát a jelszó, és nagy nehezen az ácsok is megszokták az „új típusú” építkezést. "A nyárfának lassacskán elfelejtik a rossz tulajdonságait, és hangsúlyozni kezdik a praktikus szempontokat: a nyárgerenda 30—40 százalékkal olcsóbb a fenyőnél, állítólag nem megy bele a szú, és tartós is, ha nem kap nedvességet. Szegény ember vízzel főz... Megérkezik a rönk a feldolgozó üzembe. Kiveszik a közepét, gerenda lesz belőle. Az oldala jó bútorlécnek, ami abból marad, göngyölögnek, a többi részből pedig kitűzőkaró készül. A „melléktermék” sem vész kárba, az a tűzifa. A feldolgozáshoz persze jó gépek kellenek. A gatterhez például szalagon érkezik a fa, egy műszakban harminc köbméter. A szegezést is gépesítették. Maga a szegezőpisztoly egy személyautó ára, olyan jól dolgozik, hogy még a normál magyar huzalszeget is beveri. Ottjártunkor éppen az „egyutas” raklapot szegelték vele. A fűrésztelepen rend, tisztaság van. Komolyabb baleset nem volt, a vezető elsőrendű feladatának tartja az olyan feltételek biztosítását, hogy épen, egészségesen és józanul fejezhessék be a műszakot az emberek. — A rendnek rendes termelés a következménye — mondja Endrődi Sándor. — Mi vezetők azért vagyunk, hogykiszolgáljuk a termelést, a munkásokat, nem pedig fordítva. Ha meg akarunk élni, egyébként is úgy kell alakítani az érdekviszonyokat, hogy az egyéné és a vállalaté megegyezzen. Ny. Cs. Ez a szögbelövő pisztoly annyiba kerül, mint egy személyautó. Noé utódai Ménfőcsanakon Szőlőművelés a dombokon Nem valószínű, hogy Győr- Ménfőcsanakra a szőlőt maga Noé telepítette. Ám a helybeliek úgy vélik, hogy ezen a vidéken régi hagyományai lehetnek a növénynek. Erre utalnak a településen feltárt kelta sírok is. Írott feljegyzések az itteni szőlőkről, miként ezt a helység történetét kutató Szabady János népfronttitkár elmondta, 1170-ből származnak. Egy ekkori adománylevél szerint ugyanis Konrád, III. István jobbágya, birtokát „Menfu”-t, szőlők nélkül, négy unokájára hagyta. Az 1400-as években a csanakhegyi szőlőterület a pannonhalmi főapátság birtokai közé tartozott. S mivel 1520 táján a szárazság és a hideg telek nagy pusztítást vittek végbe a vidéken, azért, hogy a lakosság új tőkéket telepítsen, az apátság több esztendőre elengedte a kilencedet. A törökök nem kedvelték különösebben sem a szőlő levét, sem a művelőit, 1640 táján rontottak a Győr környéki szőlőkre, és hat győri, illetve két csanaki embert magukkal hajtottak. Úgy tűnik, a szőlőművelő emberek sem lehettek szentek, mert 1694-ben a főapát beleegyezésével egy Statútumot adtak ki, amely nagy hatalmat biztosított a hegymestereknek. Egyebek közt előírták, hogy „Szent György naptól fogvást a szőlőnek elvégzéséig semmi névvel nevezendő marhát az szőlőhegyben senkinek se legyen szabad tartani. Ennek büntetése az földesúr részére 12 forint, a szőlősgazdáké 4 forint, és az hegymestereknek igazsága tétessen”. Egy 1707-ből származó irat azt tanúsítja, hogy Bottyán János kuruc tábornok vállalta azon esztendőben a Győr környékén lévő szőlők és a szüretelők védelmét. Ezért a helybeliek 2550 rénus forintot fizettek. Az 1700-as évek második felétől fellendült Ménfőn és Csanakon a szőlészkedés. Utóbbi helyen a község pecsétjébe is belekerült egy fürt. Városi szőlősbirtokosok települtek a vidékre, és építettek nemegyszer nagy nyaralókat, pincéket. Fontos szervezete volt a helybéli kertészetnek az 1885-ben megalakított szőlőbirtokosok egylete, amely igyekezett befolyásolni a művelés módját, a szüretelés idejét, az értékesítés irányát. Vagyis az adott korban fejlett érdekvédelmi szervezetnek számított. Több mint száz esztendőnek kellett eltelni ahhoz, hogy most már új nevén Győr-Ménfőcsanakon ismét elkezdődjön egy, ha nem is teljesen hasonló, de csírájában azonos lehetőségeket kínáló közösség létrejötte. A településen tavaly alakult meg a kertbarát kör. A terület szőlőművelő hagyományait említő előadás is az ő egyik rendezvényükön hangzott el. Amiként ezt Szabady Jánostól és Pintér Andrástól megtudtam, a körnek 128 bejegyzett tagja van. Az emberek érdeklődése nem korlátozódik csupán a szőlészkedésre, bár a vidék hagyományainak most is akadnak nemes folytatói. Erre enged következtetni a házi borversenyük, amelyen negyven minta versengett. Köztük akadtak a ménfőcsanaki borok hírnevét tovább öregbítő nedűk is. Fehérbor kategóriában a kiemelt helyezést Géber Kálmán érte el, első helyezett volt Búza Vilmos. A vörös italok között pedig Mátis László bora szerepelt a legjobban. A kertbarátkor tagjai bíznak abban, hogy a közösen hallgatott előadások is hozzásegítenek ahhoz, hogy a helybéli borok előbbutóbb országos versenyeken is sikerrel szerepeljenek. N. E. 4 — KIJMPOID A vadászat nem hobbi — A Kisalföldi Erdőgazdaság területe harmincötezer hektár, s ebből húszezer hektáron a vadászati jog is a miénk — mondta dr. Komjáthi Ferenc igazgató. — Az említett húszezer hektáron éves átlagban elejtenek 250 szarvast, 300 vaddisznót, 60 őzbakot, 25—30 őzsutát, 1000 —1500 félvad vadkacsát, 8000 fácánt és néhány száz egyéb vadat. — Ezek szerint kilödözhetik magukat az erdészek — jegyeztem meg kajánkodva. — Ugye most viccel? — kérdezte az igazgató, majd hozzátette —, bár vannak, akik komolyan így gondolják. Ezért hadd jelentsem ki, nálunk nem hobbi a vadászat, hanem a gazdálkodás fontos része. A felsorolt vadakat szinte teljes egészében külföldi vendégvadászok ejtik el. Az erdészek, ha ennek a sportnak akarnak hódolni, akkor jelentkeznek valamelyik társaságba. Nálunk a vadászat külön ágazat, amelynek éves bevétele tizenötmillió forintnak megfelelő deviza. Ebből haszonkéntmásfél-kétmillió forintunk marad meg évente. Bevallom, a tizenötmillióhoz mérten ugyancsak kevesellettem a kétmillió forintnyi nyereséget. Hisz a vad kint az erdőn szinte a természet ajándéka. A külföldi vendégvadász a kényelmet, a kísérgetést megfizeti. Akkor hova tűnik el a bevétel? — Ahhoz, hogy a területen ennyi nagyvad megélhessen, majdhogynem olyan takarmányozásra van szükség, mint egy téesz húsmarhatelepén — szólt közbe Törzsök Gyula, a gazdaság vadászati ágazat vezetője —, nézze, itt a lista —, tavaly megetettünk: 213 mázsa szálastakarmányt, 3876 mázsa szemest, 2950 mázsa lédús takarmányt, 261 mázsa silót, volt 82 hektár vadföldünk, valamint 138 hektár vadlegelőnk. Csupán tavaly vadkár elhárítására költöttünk kilencszázezer forintot. — Igen, mert nekünk bármily furcsa is, össze kell békítenünk a vadat és az erdőt Néha Irigylem az erdészeket. Gyönyörködhetnek a szép természetben, a fában, az Székben, a szarvasokban és ráadásul jó levegőt szívhatnak. Érdekelt, vajon hogyan fér meg egymással békében a láger, az erdő és a vad? Erről tudakosodtam a Kisalföldi Erdőgazdaságban. — mondta az igazgató. — Ha valahol fiatal, frissen telepített csemeték vannak, azokban nagy kárt tehetnek az állatok, s az visszavetné az erdőgazdálkodást. Így ezeken a részeken már korábban igyekszünk a megengedhető mértékűre csökkenteni a vadállományt és gondoskodni azok ellátásáról is. De van például 124 hektárnyi bekerített vaddisznós kertünk, ahol rendszeresen etetjük az állatokat. Azt pedig talán már mondani sem kell, hogy a kacsákat és a fácánokat zömmel mi neveljük, és úgy engedjük ki a területre. A Kisalföldi Erdőgazdaság országosan is az első három között van az egy hektárra jutó deviza kitermelésében. Ez a megfogalmazás eléggé csúnya, de jelzi a lényeget, vagyis azt, hogy szívesen járnak ide a külföldi vendégvadászok és meg is fizetik a szórakozásukat. De mutat ez bizonyos törekvéseket is. Ugyanis az erdőgazdaságnak nem az a célja, hogy ide csalogasson egy külföldit, kivigye az erdőbe, rámutasson az éppen soros kilőhető bikára és miután az illető elhúzta a ravaszt, beseperje a pénzt. Inkább hosszú távú, több pénzt hozó kapcsolatokra törekszenek. Vannak olyan csoportok, akik egyegy területen esztendőkre megvásárolják a vadászati lehetőséget. Így nem az az érdekük, hogy azonnal lepuffantsák az eléjük kerülő vadat. Sokszor eljönnek, és csak napokig cserkelnek az erdőn, figyelik az állatot, gyönyörködnek szokásaiban. Közben persze fizetnek, mert az erdőgazdaság gondoskodik ellátásukról, elhelyezésükről, kíséretükről. A cél az, hogy a vad lelövésének lehetősége mellett szolgáltatások sorát biztosítsák a horgászattól a lovaglásig a külföldieknek és így minél több devizát szerezzenek az országnak. Mint megtudtam, néhány olyan kezdeményezésük, mint a solymászat, vagy az íjas vadászat most kezd beérni. De más ötleteik is vannak tarsolyban. Ezért a gazdaságnál bíznak abban, hogy a jövőben növelni tudják a vadászat bevételét és remélhetően a hasznát, méghozzá úgy, hogy mindennek az erdő se lássa kárát. Németh E. A közlekedés biztonságáért A soproni Területi Közlekedésbiztonsági Tanács közelmúltban tartott ülésén megbizonyosodhattunk arról, hogy olyan testületről van szó, melynek tagjai — akár hivatalból, akár társadalmi jelleggel — komoly felelősséggel harcolnak az emberi élet megóvásáért, anyagi értékeink megőrzéséért. Az ülésen elsőként Varga Gyula alezredes, a soproni rendőrkapitányság vezetője számolt be a város és környékének közlekedésbiztonsági helyzetéről. Elmondta, hogy testületük munkájában fő feladat, hogy megelőző propagandamunkával javítsák a közlekedési morált és segítsék a közlekedés szabályaiban járatlanokat. Az általános és középiskolás tanulók részére rendszeresen tartanak KRESZ-oktatásokat és az ismeretanyag elsajátítását célzó versenyeket is rendeznek. Propagandatevékenységet folytatnak az ittas járművezetés visszaszorítására is. A beszámoló a testület munkájának 1988. évi eredményét értékelve megállapította, hogy tevékenységüket kevés siker koronázta. Fő céljukat, a személyi sérüléses balesetek számának viszszaszorítását nem sikerült teljesen megvalósítani. Az esetek száma nőtt, a legszembetűnőbb emelkedés az elsőbbségadás elmulasztása terén volt, valamint az előzési szabályok megszegésénél. A gyorshajtásból eredő szabálysértéseknél megállapítható, hogy szinte valamennyi az úgynevezett relatív gyorshajtás kategóriájába sorolható. A kifejtett propaganda és a fokozott ellenőrzések ellenére emelkedett az ittasan sérüléses balesetet okozók száma. Az iskolai oktatások ellenére nőtt a kerékpáros és segédmotorkerékpáros sérüléses balesetek száma is. A helyzet javítása érdekében a testület az illetékes tanácsi szervekkel felülvizsgálta az utak állapotát, az utcák forgalmi rendjét és javaslatot tettek módosításokra, változtatásokra. A beszámoló után Szóka Sándor a városi tanács közlekedési csoportvezetője vázolta Sopron közlekedési fejlesztési tervét, majd Kónya László, a Hungária Biztosító helyi kirendeltségének vezetője adott tájékoztatást a balesetek anyagi vonzatairól. A hozzászólásokat követően dr. Kalanovics László rendőr-ezredes, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács titkára köszönte meg a területi testület munkáját. Végül négy társadalmi aktivát részesítettek dicséretben és tárgyjutalomban. V. G. 1989. március 1., szerda